Szenvedélyesen csókolja Rappoldot egy pillanatnyi szünetet sem engedélyezve neki. Ujjai lazán markolnak rá a barna tincsekre, másik keze pedig töretlenül keres új és új területeket a férfi hátán, oldalán amit még nem érintett. Mohó követeléssel simít végig Uriah testén s mar bele a fenekébe, mikor ajkaik elválnak egymásól. Hangos zihálással veszi a levegőt, szíve úgy zakatol, mintha épp a férfi mellkasába igyekezne utat törni magának.
Elégedett mosoly játszik ajkain ahogy hátrébb hajtja a fejét utat engedve Rappoldnak, s csöppet enged a lábai szorításán is. Halk sóhajokkal díjazza a röpke lassítást, majd egy élesebb élveteg nyögés hagyja el ajkait, ahogy a férfi a hajába markol. A gyors váltás viszont váratlanul éri, s pár pillanatra az ütemet is elrontja a lány majd hagyja, hogy combjai lecsússzanak Uriah derekáról. Stabilan támasztja meg lábait a matracon majd veszi fel újra a férfi diktálta ritmust, s apró nyögésekkel kíséri csípőik minden mozdulatát. Körmei minden lökéssel mélyebbre és mélyebbre vájnak Uriah hátába, hangja lassan emelkedik míg végül megfeszül a teste s teljesen átadva magát az érzésnek engedélyez magának pár pillanatnyi megállást. Alig kezd újra mozogni, mikor Rappold hátratépi a haját s lágy ívbe kényszeríti a testét. Körmei akaratlanul szántanak végig a férfi hátán, s festenek a vörös félholdak mellé erőteljes csíkokat is a bőrére.
Félig lehunyt szemekkel fekszik az ágynak préselve, s jelenleg egyáltalán nem zavarja ahogy Uriah rajta fekszik. Alig emelve a kezeit cirógatja végig a férfi hátát apró köröket írva le a bőrén. Lábait szabályosan kényszerítenie kell, hogy képes legyen végignyújtani őket az ágyon. Nem is viszi túlzásba a mocorgást, jobb lábát még mindig felhúzva dönti neki Rappold csípőjének s még mindig zihálva igyekszik összeszedni magát. Ahogy Uriah elhasal az ágyon Lily is az oldalára fordul s kezét a feje alá húzva nézi a férfit. Pár pillanat csupán mire a hangját is megtalálja a szöszke s egy rövid kuncogás formájában ezt Rappold tudomására is hozza.
-El kell ismernem, egész jó érzéke van a programszervezéshez. –jegyzi meg s húzódnak jellegzetes, pimasz mosolyra ajkai.

Figyeli Lilyt, majd megfontolt mozdulatokkal könyököl fel, ahogy a lány felé fordul. Egyre könnyebben veszi a levegőt, s a boldog elégedettségben való leledzést nem ronthatja el az sem, hogy egyre inkább sajogni kezd a háta ama csíkok mentén, melyeket a szöszke körmei szántottak a bőrébe. Hallgatva a szavakat lustán elmosolyodik, de egyelőre nem szól semmit. Visszaereszkedik az ágyra, hogy kényelmesebben a lány szemeibe tudjon nézni, majd nemes egyszerűséggel vállat von.
– Persze. Média szakon ez szigorlati tárgy… – hatásszünet –  akárcsak az állva evés. Ezek nélkül senki sem lehet tűrhető újságíró.
Több kommentárt nem fűz hozzá, a szöszke kezd vele, amit akar, helyette a kék szemeket figyeli. Szégyen, vagy nem – sutba dobva minden korábbi neheztelését –, azon kapja magát, hogy újfent borzalmasan jó társaságnak találja a kishölgyet.

Átgördül a hasára ő is és cicásan, elégedetten nyújtózik egyet, majd feje alatt összekulcsolja a kezeit és újra Rappold felé fordul. Picit megemeli a fejét ahogy felkönyököl a férfi, de különösebben nem mozdul, hogy kövesse a példáját. Határozottan kényelmes most csak feküdni.
A válaszra jókedvűen nevet fel, s kénytelen megállapítani, hogy Uriahnak még mindig kimondottan jól áll az egy szál mosoly.
-Nicsak! Jó tudni, hogy hasznos dolgokat is oktatnak az egyetemen. Lehet, hogy mégiscsak be kellene iratkoznom nekem is. –vigyorog és térdeit behajlítva kezdi lógázni a lábait a levegőben. Pár lassuló szívdobbanás csupán, de sokáig nem tud csöndben maradni a szöszke. Most ő emelkedik csöppet és támaszkodik meg a könyökein s néz le az alig magaslatról a férfira.
-Ezek szerint Ön tűrhető újságírónak tartja magát, Mr. Rappold? –emeli ki szándékosan a jelzőt. Nem mintha bele tudna kötni az állításba, hisz eddig talán csak egy cikket olvasott az újságírótól, és arra sem igazán tudott koncentrálni az adott szituációban. Mindenesetre Rappold szóhasználata egészen felkeltette a szöszke kíváncsiságát.

Rövid időre lehunyja szemeit. A mosolya megmarad pláne, hogy nevetni hallja Lilyt, s a plusz információt is elraktározza. A válasz ezek szerint elérte a célját. Csak aztán néz újra a lányra, hogy az felteszi a kérdését.
– Ezt mondtam volna? – kérdez vissza, s újra lecsukódnak a szemei. Nem kell a válaszon gondolkodnia, s nem is érzi, hogy különösebben sokat kellene beszélnie, elvégre a kishölgy ebben a témában előnyben van vele szemben. Bár nem érti, hogy mi titkolnivaló van egy szimpla munkán, ha az legális…
Ha rosszindulatú akarna lenni, akkor hozzápasszíthatna Lilyhez, rá nézve pár nem túl hízelgő foglalkozást, pláne, hogy olyan nagybátyja volt a szöszinek, amilyen… de a lány most aranyos, kedves és még vonzó is ebben az enyhén megtépázott állapotában. Bár mikor nem vonzó? Mindenesetre kár lenne ezt a képet, vagy hangulatot most azonnal elrontani.
– Rendben. Mondjuk úgy, hogy tűrhető újságíró vagyok.

Zavarodottan vonja fel a szemöldökét, ahogy Rappold visszakérdez. Nem, ilyen konkrétan nem állította ezt a férfi, de... Persze jó eséllyel csak viccnek szánta ezt is, mint a válasza másik részét, ennek ellenére tetszik a lánynak a téma. Sőt! Kimondottan kellemes most semmiségekről beszélgetni.
Rappold szemei lecsukódnak, Lily tekintete pedig a férfi hátára siklik. Ez ugyan nem fog lilulni és nem is olyan feltűnő, mint a nyakán egy harapás, de most is rendesen sikerült elintéznie a pasit. Valahogy késztetése van végigfuttatni az ujját egy vörösebb csík mentén, de mégsem mozdul. Röviden elidőzik még Uriah fenekét mustrálva, majd visszavezeti tekintetét a férfi arcára.
A választ hallva újra elmosolyodik, majd könyökeit oldalra csúsztatva visszafekszik a párnára. Lustán próbál meg az arcából hátrafújkodni  pár renitens hajtincset viszonylag minimális sikerrel, így kénytelen mocorogni kicsit és manuálisan hátraparancsolni őket az arcából.
-És mit szeret a munkájában? –kérdi, miután megnyerte a csatát. –Az állófogadásokon kívül természetesen. –teszi még hozzá vigyorogva, de hangja alig piszkálódó, tekintetében pedig határozott kíváncsiság csillan.

– Közel sem azt, amit hittem, hogy szeretni fogok tíz évvel ezelőtt – válaszol lassan. Alig nyitja ki a szemeit, s azok már csukódnak is le. Éppen csak meg akart a férfi győződni arról, hogy a lány milyen arcot vág. Jó néhány percig meg sem szólal, egyszerűen élvezi a csendet(?). – Talán azt, hogy hagynak a saját fejem után menni, vagy az orrom után… vagy egyéb testrészem után. Időnként.. Mint látja, Miss Demian, ez egy kreatív hivatás, csak győzze a könyöklést és legyen kellően pofátlan – hirtelen elakad és felkönyököl, úgy néz le Lilyre. Még el is mosolyodik – Az sem árt, ha tud helyesen írni, de ez ma már nem mindenhol követelmény. Ellenben Ön… miért nincs valamelyik egyetemen? Az esze megvan hozzá…
Nem feltétlenül vár választ, sokkal érdekesebb újra végigmustrálni a szöszkét, persze csak annyira, amennyire ez a testhelyzet engedi.

Kérdőn vonja fel a szemöldökét a választ hallva, s elhatározza, hogy erre még feltétlenül rá kell kérdeznie. Egy pillanatra kapja el csupán Rappold tekintetét mielőtt a férfi újra elmélyedne szemhéjának belülről történő behatóbb tanulmányozásában, de különösebben nem zavarja a szöszkét a szemkontakt hiánya. Tekintete lecsúszik a férfi vállára, karjaira majd vissza az arcára de csodával határos módon nem töri meg a csöndet.
A folytatást hallva elmosolyodik majd jókedvűen felnevet. A könyöklést és pofátlanságot viszont nem kell bemutatni Lilynem sem. Az ő hivatása is valami ilyesmivel van kikövezve végső soron. Cinikusan húzza el a száját, majd összerezzen ahogy hirtelen felkönyököl a férfi. Nyakát tekergetve néz fel rá s az egyértelmű bókon újfent elmosolyodik.
-Sosem kötött le igazán a suli. Nem voltam épp rossz tanuló, de lehettem volna sokkal jobb is, ha hajlandó vagyok foglalkozni vele. –kezd mesélni láthatóan az ősrobbanástól, bár közel sem áll szándékában a komplett életrajzát ledarálni most a pasinak. –Nem vettek fel az egyetemre, úgyhogy meggyőztem anyuékat, hogy halasztok egy évet. Addig is keresek melót és össze tudok gyűjteni valamennyit a sulira. Aztán már kedvem sem volt próbálkozni a jelentkezéssel. –röviden kuncog fel, s hangja is vidám. –Amúgy is, 18 évesen hihetetlenül menő dolog volt ám a felnőttet játszani.
Rövid, vigyori szünetet tart, majd -ha Rapplold sem feküdt még vissza az ágyra- bal kezét behajlítva támasztja meg a fejét, s egy csöppet magasabbról fordul a férfi felé.
-És mekkora szabadságot kap a lapnál? Arról írhat, amiről szeretne? –tereli vissza a szót, főként mert tényleg érdekli a válasz. Nem igazán tudja hogy működik ez az újságíróknál, de mindig úgy képzelte, hogy a kezdők és a nagyon bénák főzik a kávét, aki kicsit jobb az már írhat rövid cikkeket meghatározott témákról és az igazán menőknek bármilyen cikkét leközlik, csak virítson ott mellette a nevük.

Visszatér tekintete a szöszi arcára, s figyelmesen hallgatja a szavakat. Igen, ez mind ráillik a Lilyről alkotott képre. Rögtön válaszolna is minderre, de megkapja a kérdést. Azonban még a kérdés előtt szélesen elmosolyodik. Na igen, szinte hallja, ahogy a szöszi csacsog a szülei körül, hogy ő aztán, de nagyon és igazán annyira felnőtt és pont. A tizennyolc éves önmaga ehhez képest nagyon konszolidált volt. Egy pillanatra a párna felé vezeti a tekintetét, majd visszanéz a szöszire. Már annyira szélesen nem mosolyog, de a jókedv még látszik az arcán.
– Több összetevős a dolog. Van hogy mi határozzuk meg miről akarunk írni, de általában minden számnak van egy koncepciója, ami alapján egy megadott témában kell írnunk egy adott mellékletben, vagy rovatban. Van, hogy a főszerkesztő adja ki, hogy ki mit ír, van, hogy egy adott ötletből egy kolléga ír cikket… Persze más a helyzet, ha szabadúszó az ember… akkor arról ír amiről akar – kesernyésre vált a mosoly, s Rappold visszafekszik az ágyra. – De ez sokkal túlhajszoltabb oldala a szakmának, és sokkal de sokkal könyöklősebb. Illetve nagyon jó szem kell hozzá, hogy az ember meglássa a nagy sztorit. Bemutatni valamit, ami nyilvánvaló, nem kunszt… de rámutatni valamire, amit nem sokan vesznek észre, ellenben fontos lenne, hogy mindenki lássa… az az igazi újságírás, Miss Demian. Illetve az, ha el tudja érni, hogy ezt valahol le is közöljék.
Újra lehunyja a szemeit.
– Ha nem ment volna el a kedve az egyetemtől, mit tanult volna? – tér vissza a témára, elvégre valamit valamiért.

Látja ahogy Rappoldnak fülig szalad a szája, de egy csöppet sem zavarja, hogy így megmosolyogja őt a férfi. Akármennyire is szereti a mostani életét Lily, azért csak motoszkál a fejében a gondolat, hogy vajon miben lenne más a világa, ha mégiscsak végigseggeli az egyetemi éveket is.
Kíváncsian hallgatja a férfi meglepően hosszúra sikeredett válaszát. Persze lehet, hogy Rappoldnál ez is normális, és eddig csak vele nem találta meg a közös hangot a pasi, de egy hosszabb mondatnál többet eddig még nem igen sikerült kisajtolnia belőle. Aprókat bólogat ahogy hallgatja a mesét, s a kesernyés mosoly sem kerüli el a figyelmét, de nem igazán tudja mire vélni.
A kérdés hallva elmosolyodik, de mielőtt felelne rá közelebb hajol Rappoldhoz és nyom egy puszit az arcára. Manó sem tudja miért, csak késztetése volt rá. Apró mozdulat csupán, s már húzódik is vissza és fekszik el újra kezeivel a feje alatt a párnán.
-Jó kérdés. Ha rajtam múlik egészen biztos, hogy a táncművészetin kötök ki. –vigyorog szélesen, akár látja Uriah, akár nem. – A szüleim viszont eléggé reálos beállítottságúak és engem is igyekeztek valami komolyabb szakma felé terelgetni több-kevesebb sikerrel. Annyiban sikerült megegyeznünk, hogy mire eljutok a második évig még leboxoljuk a kérdést. –mosolyog.
-És maga hogy kötött ki az újságírásnál, Mr. Rappold?  Mit várt tőle tíz évvel ezelőtt? – tekintetében újra kíváncsiság csillan, s el kell ismernie, kimondottan élvezi ezt a beszélgetést.

A puszira felnyílnak a szemei, bár a fejét nem emeli fel a párnáról. Nem tudja hirtelen mire vélni Lily ezen akcióját, de határozottan kedves gesztusnak találja. Az viszont nagy kár, hogy a szöszi ennyire eltávolodik tőle, még sincs Rappoldnak késztetése utána nyúlni… vagy legalábbis egyelőre nincs.
Tekintete immár a lány arcán pihen, mialatt választ kap a kérdésre. Bár a jelenlegi szakmáját még mindig homály fedi, de azt legalább már tudja az újságíró, hogy mi is lehetett volna a szöszkéből, ha annakidején másképpen alakulnak a dolgai.
– Hmm… ezt a kérdést az anyám is gyakran feltette. Jobban örült volna, ha… hogy őt idézzem: valami komolyabbal foglalkozom. Nem vette túl jó néven, hogy a tanári szakot lecseréltem zsurnalisztikára – válaszolja. – És hogy mit vártam? Nem kevesebbet, mint minden idealista frissdiplomás. Világmegváltást… hírnevet, szakmai sikert, stabil jövőt és jelent… Ön mit várna, ha balerinaként éppen most kerülne ki a… mittudomén… mondjuk a Juilliardról…?

Ajkain szélesedik a mosoly ahogy meghallja Uriah válaszát, a tanári pálya említésére pedig csöppet meglepetten, de jókedvűen nevet fel. A szülői reakció.... noss igen. Az koránt sem lepi meg a szöszkét. Őt ugyan folyamatosan támogatták a szülei az újabb és újabb hobbijában, őrültségében, viszont végig reménykedtek benne, hogy a tánc meg is marad nála hobbi szinten. Vagy ha nem is, akkor legalább sikerül egy stílus mellett lecövekelnie a kislánynak.
A kérdésre meglepettség csillan a tekintetében, majd elmosolyodik és most ő hunyja le a szemeit.
-Ha most kerülnék ki a Julliardról, mint balerina... – kezdi majd pár pillanatig némán gondolkodik, fontolgatja a lehetőséget – egy telezsúfolt határidőnaplót, aláírt szerződéseket a nevesebb színpadokra, egy hatalmas csokor rózsát, akkor is ha nem az a kedvenc virágom és főszerepeket a következő soksok évre. –vigyorodik el, majd kinyitja a szemeit, s újra Rappold arcát kezdi fürkészni.
-Belegondolva, azt hiszem nem is baj, hogy nem vettek fel. Nem szeretnék csak balerina lenni. –tekint játékosan a férfira, s érzi, ahogy pimasz mosolyra húzódnak ajkai.
-Ön viszont egészen biztosan kiváló tanárbácsi lehetett volna. Persze, csak ha általános iskolában helyezkedik el, nem pedig egy egyetemen. Tudja, nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volna Önt egy rakás huszonéves lány közelébe engedni. –fűz egy röpke magyarázatot is az újabb jól irányzott pimaszság mellé, majd alsó ajkát beharapva vigyorog rá Rappoldra.

Rappold ezúttal felkönyököl, s fejét a jobb kezére támasztja, úgy figyeli Lily szavait. Végülis ez is elég tipikus. Melyik művészpalánta ne erre vágyna? Mégis furcsa színt kap mindez a szöszke szájából hallva. Nem úgy a lány utolsó ide vonatkozó mondata. Az valahogy sokkal… Lilysebb. Hát még az a mosoly, amit megejt utána.
Az újságíró szinte szenvtelen képpel hallgatja végig a pimaszkodást (is), majd jelentőségteljesen pislant kettőt. Visszaereszkedik a párnára, s egy füst alatt közelebb araszol a lányhoz. Ha Lily nem hátrál el, akkor talán az orruk hegye is összeér.
– Higgye el, tudom kezelni… – mond csak ennyit, s egy magabiztos félmosollyal lassan visszahúzódik a saját térfelére.

Lazán vigyorogva figyeli Rappoldot s alig veszi élesebben a levegőt, amikor a férfi visszaereszkedik az ágyra, szorosan Lily mellé. Hagyja, hogy ajka kicsússzon a fogai közül s félig leeresztett szemhéjai alól figyeli Uriah ajkait. Érzi a bőrén a férfi leheletét, s pulzusa is megszaporázza magát. Iszonyatos késztetése van előre hajolni, csak egy egészen kicsit és.... vagy inkább a falba verni a fejét, amiért ilyen hatással van rá ez a pasi.
A szavak lágyan cirógatják végig, s ösztönösen húzódnak félmosolyra a lány ajkai mikor megérzi hogy Rappold eltávolodik tőle. Néhány lélegzetvételnyi ideig mozdulatlan marad, várja, hogy rendeződjön a pulzusa, majd újra kinyitja a szemeit.
-Ezt jó tudni. – feleli s meglátva azt az idegesítően magabiztos és idegesítően jogos mosolyt a pasi arcán egyértelműen úgy érzi hogy falba verni a fejét nem is olyan rossz ötlet. Újra felkönyököl majd az oldalára fordulva helyezkedik közelebb Rappoldhoz, s immár szabad kezét felemelve simít végig ujjaival a férfi hátára szántott egyik vörös vonal mentén.

A lány arcát elnézve Rappold megállapítja magában, hogy ezzel az akciójával sem lőtt mellé. Jó vizslatni ezt az arcot, ahogy lehunyt szemekkel fekszik mellette, s az újságíró biztos abban, hogy sikerült a lányt ideiglenesen lefegyvereznie, hiszen nem történt visszavágás… verbális legalábbis nem… még nem…
Mikor a szöszi közelebb húzódott hozzá, ő is helyezkedik, hogy a lehető legnagyobb felületen simuljon Lilyhez, bár továbbra is a hasán fekszik. Feje alatt összefogja a kezeit, ajkain megmarad a magabiztos mosoly. A lány érintése alatt azonban ösztönösen rándulnak meg izmai, miközben elfojt egy felszisszenést. Hirtelen az is megfordul a fejében, hogy most rákérdezzen arra, hogy ha a kishölgy nem szeretne csak balerina lenni, akkor mégis mihez lenne kedve… De a gondolat amilyen gyorsan felmerül, úgy el is veszti jelentőségét, hiszen a beszéd, mint olyan most annyira felesleges.
Több perc is eltelhet(?), mire Rappold szembefordul Lilyvel – feltéve, hogy a helyzet ezt megengedi – s balját a lány derekára teszi, majd keze felsimul a hátára, s úgy vonja magához a szöszkét.
– Mindenképpen – válaszolja, bár már nem is tudja pontosan, hogy mire, s nemes egyszerűséggel szájon csókolja a lányt…

Elégedett mosoly kúszik ajkaira, ahogy Rappold is közelebb helyezkedik hozzá. Pár centire emeli fel ujjait ahogy a férfi összerezzen az érintésétől, s nem tudja, hogy szimplán csak a közelsége miatt feszült meg ilyen hirtelen, vagy mert ennyire érzékeny lenne a háta. Újra lazán beharapja ajkát ahogy visszaereszti a kezét, ezúttal csak alig érintve, cirógatva Uriah hátát, s figyel arra is, hogy a körme szántotta vonalakat elkerüljék az ujjai. Lassan húzza végig kezét a szabálytalan útvesztőn - nem kapkod, végülis nem sietnek sehova.
Nem is tudja mikor mozdul a lába, mikor hajlítja be és simít vele végig Rappold combjain fel, egészen a fenekéig, hogy aztán kissé megtámasztva magát megakadás nélkül haladhasson a keze tovább a saját maga kreálta akadálypályán.
Csak akkor húzódik csöppet vissza, mikor érzi, hogy a férfi is mozdul. Csak annyira emelkedik el tőle, hogy szabadon foroghasson ahogy szeretne, s már simul is vissza csípőjére a lány lába azzal is ölelve, magához húzva Rappoldot. Tekintete elidőzik kettejükön, a derekára simuló kézen, s elégedett, cinkos félmosollyal emeli a tekintetét, fejét Uriah szemeit keresve.
„Mindenképpen.” -visszhangzik elméjében a válasz, ahogy szélesen elvigyorodik a lány. Vajon van halvány elképzelése is arról a pasinak mekkora önellentmondásba is keveredett emiatt az egyetlen szó miatt? Persze nem mintha jelenleg túl sokat számítana, Lilynek pedig jelenleg esze ágában sincs felvilágosítania őt erről. Még mindig vigyorog, ahogy ajkain megérzi a férfiét. Kész szerencse, hogy ilyen jól tudja kezelni a pasi a helyzetet.
Röpke kihagyás csupán míg hagyja tovaröppenni a helyzet ironikus mivoltát. Ezzel igazán piszkálhatja majd kicsit később is a férfit. Szelíden csókol vissza, s ha Rappold nem követel tőle többet akkor ő sem gyorsít a tempón pár pillanatig. Élvezi a férfi közelségét, a tenyerét a hátán és Lily is emeli szabad kezét, hogy végigsimítson vele Uriah arcélén. Lazán fúrja ujjait a barna tincsek közé s belemarkol ahogy fogai végigkarcolnak Rappold ajkán.
Néhány gyorsuló szívdobbanás csupán mielőtt még jobban hozzásimulna a férfihoz és csókolná újra hevesebben, követelőn. Ujjai lecsúsznak Uriah vállára s szelíd erőszakkal nyomja le a matracra a férfit, ha engedi neki, s fordul vele ő is. Lábát még mindig átvetve a csípőjén helyezkedik el rajta kényelmesen és támaszkodik meg bal kezével Rappold feje mellett.
-A háta? –kérdi röviden ahogy újra kiszakítja magát a csókból, de túlcifrázni nem áll szándékában a témát. Ha nagyon fáj neki majd szól, ebben Lily egészen biztos. Nem is hagy neki sok időt, talán csak egy mélyebb lélegzetvételre elegendőt, mielőtt újra magának követelné a férfi ajkait.

Nem emel kifogást az ellen, hogy Lily lenyomja őt a matracra. Mindkét keze a lány hátára simul, de már nem szorítja olyan erősen magához, hagyja, hogy úgy mocorogjon a szöszi, ahogy akar. Kényelemesen ízlelgeti az ajkaihoz érő ajkakat, hallja a kérdést, amire tulajdonképpen válaszolni sincs ideje, lehetősége. Ugyan így háton fekve nem tudja tovább karmolászni a kis vadmacska, de azért nem árt ezt lefixálni, elvégre az egymáshoz viszonyított helyzetük még bőven változhat a délután, s talán az este folyamán.
Ezt így végiggondolva lassan markol bele a szalmaszín hajzuhatagba, s szakítja el magától a szöszit, hogy végre válaszolni tudjon. Igaz, ajkaik még így is legfeljebb egy centire távolodnak el egymástól – kivéve persze, ha Lily tovább nem toldja ezt a távolságot.
– A hátam? – ismétli meg a kérdést, majd csókol vissza – Csak… ne nyúljon hozzá – közli a lánnyal rögtön aztán, hogy levegőhöz jut, s jobbjával megcirógatja Lily arcát, állát, nyakát, miközben a balja visszahullik a takaróra.
Immár képtelen arra, hogy újra lefutassa az agyában a lánnyal kapcsolatos aggályait, vagy felidézze bármilyen fogadalmát azzal kapcsolatban, hogy fogja a továbbiakban kerülni ezt a szöszkét. De mindegy is… holnap már úgysem lesz túl sok dolguk egymással…

Játékosan cirógatja ajkaival a férfiét, finoman karcolja végig a fogaival, s csók közben is mosolyra húzódnak ajkai. Élvezi Rappold közelségét, s hogy hagyja egy kicsit irányítani őt a férfi. Kényelmesen simul hozzá a teste, s akkor sem emelkedik el tőle mikor Uriah kiszakítja magát a csókból. Pár centi csupán, bőrét cirógatják a szavak de sokáig nem hagyja őt nélkülözni Rappold. Finoman csókol vissza, tudja, sejti, hogy nem csak ennyi lesz a válasz, s nem is téved. Jókedvűen nevet fel, majd cicásan, félig lehunyt szemekkel dörgölőzik a férfi kezéhez.
-Nem bánom. –mondja teljesen feleslegesen, s egy aró puszit nyom Uriah ujjára. –Majdcsak találok valami mást... –lehet újabb csókot a férfi állára – amivel elfoglalhatom magam.
Határozottan pimasz mosoly ül ajkain ahogy felemelkedik, felül, majd finoman cirógatva végighúzza kezét Rappold vállától a hasán át a csípőjéig, s szinte megakadás nélkül siklanak tovább ujjai kettejük közé. Halk sóhaj szakad fel ajkairól ahogy elemelkedik kicsit majd visszaereszkedik Rappoldra, s a mai napra végérvényesen elfelejti minden gondját és kételyét  az ügyvéddel és Rolls Royce-al kapcsolatban. Nem érdekli hogyan és mikor fog hazajutni, vagy egyáltalán kimászni ebből az ágyból. Csakis az alatta levő férfi és a saját vágyai érdeklik, s újabb pimasz, cinkos mosoly költözik arcára ahogy előre hajol Rappold ajkaiért és lassan mozogni kezd.