Nos, fiúk lányok ha már megakartok hallgatni, arra gondoltam, hogy életem történetét elmesélem nektek. Ez egy mélységesen hülye ötlet. Tudjátok miért? Mert szinte lehetetlennek tartom, hogy két A4-es papírnál többet írjak egy nap. Úgyhogy nem is nagyon az életemet mondom el szóról-szóra, hanem jeleneteket mutatok meg belőle. Ha készen álltok és kellemesen helyet foglaltatok, talán el is kezdeném a visszaemlékezést. Talán kezdjük valami koraival! Például mikor eldöntöttem, hogy zenész leszek...

1993.augusztus.3.

A garázsban üldögélve bámultam az előttem lévő dobozokat. Mind tele volt régi lemezekkel és olyan emberek koszréteg ült rajtuk, hogy egy partvissal se lehetett volna azokat pormacskákat lesöpörni. Pedig jó lemezek voltak, legalább is apám azt mondta, s amit a fater mond általában igaz. Volt ott mindenfajta, Metallica, Beatles, The Who és egyéb ilyen szépséges szépségek. Az egyik ami nagyon tetszett az egy Queen lemez volt. Az egész teljesen fekete volt, csupán a tagok arcát lehetett látni félig-meddig leárnyékolva. Aztán véletlenül kiszúrtam a doboz alján egyet amitől viszont ijedtemben felordítottam.
A borítón először egy bábunak látszó tárgy volt, amire egy csomó paradicsompüré volt ráöntve, mellette pedig egy puska hevert. A borító közepére pedig a következő volt írva:"Mayhem-Dawn Of The Black Hearts".
Az ordításomra persze bejött apám. A családom többi tagjával ellentétben ő elég magas volt és hatalmas szőke haja volt. Mikor odaért értetlen arccal szólt rám.
- Ne ordíts fiam, a szomszédok a végén azt hiszik, hogy nyúzunk!
- Bocs apa, de... nézd ezt a képet!
Azzal felmutattam neki a CD borítót. Ő rövid ideig nézegette majd gyászos arccal bólogatott.
- Igen sajnos neki, szomorú végzete volt.
Értetlenül bámultam tovább. Szerintem apám pontosan tudta, hogy mire gondolok mert szinte azonnal rábólintott.
- Igen, ő nem egy bábu. Ő a Mayhem nevű együttes gitárosa volt, Dead. Ez pedig a...khm...nos a holtteste.
Éreztem, hogy felfordul a gyomrom azonban nem mutattam ki, csak nagyra meredt szemmel bámultam apámra, mire ő elkezdte darálni.
- Tudod, nehéz a zenészek élete. Van aki abba hagyja, mielőtt bármi rosszat tenne, mások a halálba menekülnek. Dead közéjük tartozott. Igazából az köthető a halálához, hogy legalább is szerintem, egyszer kis korában rövid ideig meghalt, mikor egy jeges tóba esett. Ezek után jobban érdekelte a halál, mint egy embert akármennyire. Gyönyörű fényről mesélt mikor visszahozták a halálból. Talán erre vágyott újra.
Nem értettem, hogy miért akarna bárki is meghalni, hisz annyi szép dolog van az életben. És ő zenész volt, aki nem akart élni. Érthetetlen. Letettem a CD-t majd elkezdtem visszapakolni. Apám segített nekem, mikor egyszer csak megállt majd felnevetett. Csodálkozva néztem rá.
- Min nevetsz apa?- kérdeztem mire ő elment a garázs jobb sarkába.
Mire visszajött a kezében tartott egy fekete gitárt és nagy vigyorogva elém lépett majd elkezdte pengetni a húrokat. Gyönyörű volt a hangja és én rögtön szerelmes lettem a húrokba, amik e csodás hangokat adták ki. Mikor apám végzett felrikkantott majd mint a régi együttesek gitárosai ugrott egyet a levegőbe. Én pedig vele együtt vigyorogtam majd elkértem tőle a gitárt.
- Taníts meg játszani!
Nem is sejtettem, hogy apám onnantól fogva megnyitotta nekem az életem.

1996.március.23.

A srácokkal egy heverőn üldögéltünk, miközben próbáltunk valami új számot összedobni. Már volt néhány készen, ám egy vagy két félkész izével nem lehet befutni. Így hát elkezdtem pengetni a gitárom, míg Ulf a dobos valami halk alaphangot püfölt, Damien az énekes pedig próbált valami alá ugatni.
Nem volt semmi.
Dühömben előkaptam egy papírt meg egy tollat majd elkezdtem írni valami dalszöveget. Damien kíváncsian bámult a papírra.
- Mit írsz?
- Valami szart. Csak, hogy kezdjünk magunkkal már valamit!- válaszoltam dühösen.
Damien kikapta a kezemből a papírt majd elkezdte hangosan olvasni.
- "1984. december. 5., nagy hó volt s vele együtt köd..." hé haver nekem azt mondtad, hogy májusban születtél!
- Szart! Keversz valamelyik hülye csajoddal!
Damiel felröhögött majd szerelmes pillantással végigsimított a hajamon.
- Hát persze, azoknak is ilyen szép lóboncunk van, mókuska!
Ellöktem a kezét majd belevágtam a vállába.
- Anyád, a mókuska!
Ekkor Ulf szólalt meg a dobok mögül.
- Ezt a baromságot! Ne saját magadról próbálj dalszöveget írni! Az egész akkor komolytalan lesz!
Felhorkantam.
- Kérlek, szerinted nem komolytalan a "Pussy" nevet berakni egy együttesbe! Akkor már hadd legyen komolytalan. Ne legyél pöcs!


Nos, bárhogy is vesszük az együttes név hamar megváltozott Atomic Torpedohra. Persze teszem hozzá, hogy egy tizenhat éves kölyökbanda semmit nem tudott magával kezdeni. Komolyan mondom, egy rakás szerencsétlen voltunk akik nem jártak iskolába, hanem egész nap a kibérelt garázsban próbáltak zenélni.
Semmi nem lett belőle.
Damien kilépett és énekes nélkül baszhattuk. Aztán egyik nap, Ulffal elmentünk egy kocsmába ahol egy velünk egy idős csávóval összehaverkodtunk. Már a beszédét hallva rájöttem, hogy muszáj lesz megkérdezni tőle, hogy nem akar-e énekes lenni. Olyan mély volt a dörmögése, hogy a fülem egyenesen ráizgult. Aztán csak baromságból megkértük, hogy énekeljen már valamit, mire a srác egy Van Hallen számot majdnem végig elhörgött nekünk. A lélegzetem is elállt tőle. Nos a srácot, Klajd Grombnak hívták. Igaz, hogy tizenhét éves volt ám olyan elegáns körszakálla volt, hogy lazán elnéztem harmincnak, így ő volt a mi apánk. Két heti haverkodás után, megkértük, hogy legyen a bandánknak a tagja. Bár először tartózkodott, ám végül belement látva, hogy mennyire akarjuk. És attól, hogy Klajdot megszerváltuk már szerencse-szerencsét követett. Három hónap múlva egy hirdetésünkre szerváltunk basszusgitárost is, Troy Markhert. Sínen voltunk.

1998. szeptember. 19.

Egy emberes pofontól égett a pofám, mikor véletlenül elejtettem Ulf dobját. A lassan két méteresre növő óriás vértől forgó szemmel bámult rám és üvöltött.
- Felix, a geci kurva életbe, miért nem tudsz valamit normálisan felvinni a színpadig?!
Baszhatta.
Nem volt roadink aki vihette volna a cuccaink így mi pakoltunk. Ulf ráadásul akkor adta, oda a sok szarját, mikor én éppen emberesen be voltam csiccsentve, így a reakcióm a szavaira nagyjából ennyi volt.
- He?
Erre Ulf megemelte a jobb kezét és egyenesen a gyomromba vágott. Akkoriban már rohadtul idegesítő voltam és sok mindent elbasztam. Ha ittam akkor, sokszor elbasztam minden akkordot és vokalistának is csapni való voltam. Ezt később átvette Troy. Nem volt épp túl jó hangja, ám Klajd dörmögésével az ő magas kiéneklési módszerei kifejezetten jók voltak.
Ekkor futott oda hozzánk Klajd és lökte arrébb Ulfot.
- Öreg, nyugi van! Nézd el neki! Szét van csapva!
- Épp ez a bajom! Három napja iszik mint a gödény!
Én közben a rosszul léttel küszködve böködtem Troy vállát, aki persze nem figyelt egy szavamra se.
- Öhh...öhh...rosszul...öhh...vagyok.
- Ne, most Felix!- mordult rám Troy, aki egyre inkább el volt foglalva a kialakuló veszekedéssel.
- Ulf, figyelj még lenyomunk néhány koncertet aztán pihennünk, oké?
- Baszd meg! Nem veletek van bajom, hanem Felixel!
- Figyelj, most viseld el, ő az egyetlen ritmusgitárosunk...
Ekkor Ulf hihetetlen hangerővel felüvöltött.
-...AKI MOST OKÁD BELE A HANGFALBA!!!!!
Igaz ami igaz. A gyomorba vágástól megindult minden kifele és mivel voltam olyan rendes, hogy ne hányjam le Troyt, beleokádtam a hangfalba, ami nem volt túl jó jel. Klajd ekkor vesztette el a türelmét.
- Tönkre bassza a berendezést! Felix, a picsába ki vagy rúgva! Kurvára ki vagy rúgva!
- He?

Kurva szerencsétlenül éreztem magam. Egy hónapig szinte depressziós voltam és csak üldögéltem otthon. Még a gitáromat sem kaptam vissza. Se rock, se metál zenét nem hallgattam tovább.
Tizennyolc évesen szét voltam törve. Se végzettség, se banda, se gitár...
Négy hónapig dolgoztam ezután egy gyárba, ahol egész nap a futó szalagnál dolgoztam. Kibaszott unalmas volt. Aztán egyik nap az egyik munkatársam, bejött a felsőjén egy csapat maszkos alak volt, alájuk írva pedig a következő:
"Slipknot"
Kíváncsiságból elkezdtem keresgélni egy ilyen banda után, a zeneboltokban. Legnagyobb meglepődésemre, a zenéjük eszméletlen volt. Főleg az énekesük hangja, Corey Taylor üvöltése és hörgése egyszerre volt ijesztő és bámulatos. Abban a pillanatban egy máig lehetetlen kérés fogalmazódott meg a fejemben:
"Be kell vennem a bandába ezt a faszit..."
Ez persze értelmetlen volt, hisz Corey Taylornak eddigre két bandája is volt. De már csak a zene inspirált, hogy újra zenélni kezdjek.


2003. április. 15.


A kezemben a gitárral léptem be az épületbe. Egy újabb együttes. Eddig csere gitárosként több ember és banda mellett megfordultam már, de a legtöbbször Roadi voltam. Nem rossz meló, egész végig cipelni kell a cuccokat és szerelni, pakolni, igazítani. A gitárokat imádtam hangolni és próba képen kipróbálni őket. Ilyenkor elég egy látványos próbát csináltam.
Ennek köszönhettem, hogy a Try For Cry meg akart hallgatni.
A sötét terembe belépve már ott várt az énekes, Gareth McDrumm. Nem ez volt az igazi neve, ám művésznévnek tetszetős volt. Mosolyogva fogott velem kezet majd bevezetett a terem közepére.
- Nos, hallottam, hogy jól tudsz gitározni.
- Szó-szó. -vágtam rá szerényen.
- Okés...remélem tudod kinek a helyét veszed át.
- Persze. Patrick Corrét.- majd arcomra gyászos árnyék ült.- Ezúton is részvétem, öreg.
Gareth csupán bólintott egyet a szavaimra majd rövid csend után megszólalt.
- Remélem vagy annyira jó mint ő. Na, játssz akkor valamit!
Arcomra enyhe zavar ült. Egy Metallica számmal akartam bemutatni a tudásom, ám hirtelen egy rövid gitárszóló jutott eszembe amit még apám játszott néha el. Úgyhogy el is kezdtem. Az ujjaim gyorsan jártak és egyre gyorsabban fogtam le az akkordokat. Közben néha Gareth arcát figyeltem, aki úgy vigyorgott mint a vadalma. Mikor befejeztem, vidám hangon szólalt meg.
- Ugye tudod mit játszottál?
- Hát...ööö...nem biztos....apám játszotta el ezt szintén....asszem Hendrix.
Ekkor elkezdett röhögni majd nagy nehezen megszólalt.
- Aha, Hendrix. Csak, hogy tudd ez Johann Sebastian Bach volt.
Bassza meg!


A lényeg a lényeg, hogy felvettek. Ugyan eleinte sokat csesztettek, mivel új voltam ám, egész hamar maguk közé fogadtak. Azt hiszem értékes tagja vagyok a bandának. Legalább is szeretném azt hinni....