AMIRŐL NEM SZÓL AZ AMERIKAI ÁLOM

Hogy Miának hihetetlen szerencséje van azzal, hogy éppen Rupert találta meg, ahhoz nem is fér kétség. Igazából, ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor egymással van szerencséjük. Az életben vannak helyzetek, amikor elsőre, és látszólagosan két különböző ember találkozása valami különös és mások számára talán érthetetlen folyamatot indít el. Egy hat éves kislány és egy meglett harmincas, sokat látott férfi valószínű a társadalom számára tökéletesen különböző, össze nem illeszthető párost alkotnának. Egy gyereknek az anyja mellett a helye. Az anyja, aki tulajdonképpen nem is törődik vele, aki mégis a lánya számára a tökéletes és a gyönyörű, akiért állandóan aggódik, holott ennek éppen fordítva kellene lennie. Egy harmincas férfinak család és feleség kell. Feleség? Aki azt nézi, hogy mikor teszi ki a lábát otthonról a férje és változhat át igazi amerikai wannabe feleséggé, aki azt csinál amit akar, akinek semmi sem számít azon kívül, hogy legyen egy név egy pénzt kereső jóbolond aki eltartja. Ha van gyerek az sem lényeg. Elfér a többi kertvárosi bicikliző kulcsos kölyök között. Miának nem volt anyukája és apukája sem, ha már itt tartunk, Rupertnek meg családja, a szó klasszikus értelmében. A találkozásuk úgy tűnik tehát, hogy valamilyen különös szabályt követve törvényszerű és kívánatos volt.
Mia még mindig bűvölten figyeli Rupert arcát, ahogyan őt törölgeti és a borostáról magyaráz, meg arról, hogy mivel is szokták azt leszedni, elmagyarázza neki mit jelent lóvét virítani. Több hozzá a türelme mint azt elsőre gondolta, a kislány meg meghatódik. Itt ez az idegen, aki eddig sokkal több figyelmet fordított rá, mint azon a néhány emberen kívül akiket ismert bárki. És egy hátránya volt a férfinak: ő még csak most ismerte meg őt.
- Mrs Taylor valóban nagyon öreg. Nyáron lesz hetvenkettő éves. Azt ígérte, hogy akkor majd rosszalkodunk kicsit. Kimegyünk a nagypályaudvarra és felülünk az első buszra, ami jön és oda megyünk vele, ahova a végállomása van. És ott majd vesz nekem fagyit, annyi gombócot amit csak szeretnék, és utána sétálunk kicsit. Nem sokat, mert a lába nem bírja, aztán hazajövünk. Ez lesz a mi csavargásunk. De ha én most elmegyek veled abba a másik városba, ami nem itt van, és Mrs Taylor nem jöhet velünk, akkor lőttek a csavargásunknak, azt hiszem.- állapítja meg a maga egyszerű kis bölcsességével a lényeget.- De ha anya előkerül akkor biztosan keresni fog...akkor hagyjunk neki üzenetet Taylor néninél.- néz esdeklőn a férfira, majd a hajszárító bekapcsolását követően csendben marad. Néha fintorodik csak el, vagy nevetgél, amikor pár tincset az arcába fúj a forró levegő és megcsiklandozza az orrát. A pizsamának nagyon jó illata van, olyan új illata, amit ritkán szokott érezni...és olyan gyönyörű. Igazi Hello Kitty van rajta, amilyen a tv-ben látott idáig, neki sosem volt még ilyenje. Felemeli a két kezecskéjét és alaposan végignéz magán, legalábbis az ép bal szemével ez a művelet sikeres is. Ekkor jön a homlokára a puszi, ami meglepi. Ilyet csak a tv-ben látott idáig, amikor a gyerekek játszottak az apukájukkal és az a végén megpuszilta a homlokukat. A kislány szíve másodpercek alatt szorul el...ez volt az a mozdulat amely az előző órák során elszenvedett dolgokat a felszínre hozta. De még tartja magát, még bátor kislány ő, és igen most már nem büdös, és jó illatú szappannal fürdette meg őt Rupert és nemsokára enni is fog...és Mr Wilson is fürödni fog és aztán...aztán annyi minden izgalmas fog még vele történni, hogy hirtelen fel sem tudja dolgozni, kicsi elméje hirtelen kanyarodik vissza a borzalmakhoz.
~ Angyalt csinálok belőled te kis tökmag. Szép kis angyalt~
Az emlékek erőszakosan tolulnak be a kicsi kobakjába és árnyékként suhannak végig az arcán. De ez pillanatnyi, a következő másodpercben már újra a férfira néz, amikor a pizzát említi, és készséggel elveszi a puha takarót. Mia igazi kismacska módjára mindenben szeretett elbújni, ami meleg és puha és biztonságot nyújt. Ezt tette a takaróval is.
- Szeretem a pizzát. Ha anya lusta akkor általában nem főz. És anya gyakran lusta. Mindig azt mondja, hogy nem valami kibaszott cseléd, hogy állandóan a konyhában bassza a rezet.- a kimondott káromkodások egy hat éves szájából minden bizonnyal döbbenetet keltenének bárkiben, de Mia számára természetesen jönnek ezek a szavak, hiszen az anyukájától is ezt hallotta.
- Amúgy szeretem a hawaii pizzát és a sonkát is. Csak én úgy szoktam, hogy leszedem az ananászt és a végén egyenként eszem meg.- tipikus gyerek szokás. Rávágja, hogy szereti, de valójában nem szereti, így másképp oldja meg.
- Rupert, neked van gyereked?- kérdezi aztán hirtelen. Mi lesz ha ott lesz másik gyerek ahova mennek? Hiszen nem mondta a férfi, hogy nincs. A gondolat pedig megijesztette és ez meg is látszott rajta, és most nem volt ott a maci, akit magához tudott volna vonni, aki mögé el tudott volna bújni, úgyhogy az összes érzelem látszott a kis arcán.

Tag:Rupert • Music • Outfit : [You must be registered and logged in to see this link.]

MIRŐL NEM SZÓL AZ AMERIKAI ÁLOM

Mia tényleg olyan volt mint egy kis cica. Jelen pillanatban egy piros, puha takaróba burkolózott sérült kis macsek, de akkor is olyan. Persze a macija nélkül nagyon elveszettnek érezte magát, de Mr Wilson a kukában tett szomorú kalandjuk során igencsak koszos és büdös lett, ráadásul a kislány véréből is jutott rá. A medve és ő, most már elmondható, hogy megjárták együtt a poklot is, mert bizony az az egy óra felért azzal.
Most viszont ebben a vadonatúj pizsamában ott ült az ágyon és figyelte miképpen ügyködik az étel elkészítésével Rupert. Neki csinálja, azért, hogy ne legyen éhes. Ruhát is vett neki, és még kapott ilyen puha takarót is, amiben alaposan felmelegedhet. És ott voltak a gondolatok a fejében arról, hogy a férfinak esetleg van gyereke. Le sem tagadhatta volna a korosztályára jellemző odaadás és önzőség furcsa kombinációját. Hiszen ha arról volt szó mindent, sőt bármit odaadott volna, ugyanakkor a másik oldalon mérhetetlenül önző és kisajátító volt. Rupert most már számára egy igazi család, apuka és megmentő egyszemélyben. Pillanatok alatt döntötte el ezt ahogyan azt is, hogy nem osztozik rajta senkivel. Ha mégis lenne kivel, hát bizony húzná az orrát. Keresztbe fonta csöpp kis karját a mellkasa előtt a pléd takarásában és onnan várta a választ. Mit érzett amikor megtudta, hogy nincs gyereke? Megkönnyebbülést. Őszintén. És a következő mondatai is erről tanuskodtak. Nem volt benne semmi képmutatás, egyszerűen azt mondta amit gondolt.
- Örülök, hogy nincs gyereked. De ha hazaviszel magadhoz, akkor majd nem kell már egyedül laknod. Taylor nénit Margaretnek hívják. Mrs Margaret Taylor, és a címét is meg tudom mondani, ugyanaz mint a minénk, csak ő a szomszéd tömb első emeletén lakik, a mi szobaablakunk és az ő konyha ablaka között csak a tűzlétra van. Amúgy pedig megígéred, hogy figyelni fogsz rá? Senkije sincs a nővérén és rajtam kívül.Mindig azt mondta nekem, hogy örül, hogy van egy unokája. Merthogy a fia meghalt a vietnámi háborúban vagy hol. Az nem tudom micsoda, de Taylor néni szerint nem is baj, hogy nem tudom, mert még kicsi vagyok hozzá és úgysem érteném. Mindenre ezt mondja amitől szomorú lesz, hogy úgysem érteném. Pedig nem szeretem ha az emberek szomorúak, az nem jó dolog, ugye Rupert?- billentette oldalra a fejét, és még a sérült szemében is látható volt egy csöppnyi elkeseredettség azt illetően, amit mondott.- Én mindig rajzolni szoktam neki, mert a sok színes rajz felvidít. Sokat szokott olyan filmeket nézni ami nem színes, és mindig mondom neki, hogy azért lesz szomorú mert nem színes az a film amit néz, ő meg ilyenkor megint legyint, hogy kicsi vagyok és nem értem.- az ananászt illetően látható, hogy elgondolkodik, szinte látni lehet miképpen forognak a pici fejében a mókuskerekek.
- Hááááát. Igazából a pizzán nem szeretem. Amúgy az ananászt külön szeretem. Ezért szoktam azt, hogy leszedem róla egy külön tányérba és először megeszem a pizzát és utána az ananászt. De tényleg jó lesz így.- bólogat serényen és hálásan, majd a lábát lóbálva hümmög és beleegyezőn megint a fejét rázza, újra igenlően
- Ühhüm, figyelni fogom és szólok ha csilingel, vagy lejár vagy akármit csinál. Ja, és vigyázz, nehogy Mr Wilson szemébe menjen a sampon, nagyon csípné neki. Mrs Taylor a múlt héten varrt fel neki új szemeket, mert az előzőek leszakadtak, amikor Lucas kitépte a kezemből a macit. Anya is azt mondta, hogy lerakhatnám már a kezemből azt a kiba...- lenyelte a szót, mert Rupert azt mondta, hogy csúnya szó, és nem szabad ilyet mondani. Akkor anya miért mondja, ha csúnya? Ezen most kicsit elgondolkodott, de mivel a férfi azt mondta csúnya, akkor az. Ő meg nem vitázott, csak nagyon nehéz lesz majd betartania, hogy ne beszéljen rondán. Túlságosan megszokta már.- Bocsánat- húzta be a nyakát kicsit vigyorogva- Szóval anya azt mondta, hogy le kéne tennem a medvét, és nem mindig azt hurcibálni magammal. De nem érti meg, hogy Mr Wilson nem egyszerű medve, hanem a barátom. És mi összetartozunk.- Rupert időközben kiment Mr Wilson megfürdetni, de Mia nem hagyta abba a magyarázást, csak úgy dőlt belőle a szó, ép szemével pedig a visszaszámlálót figyelte, nehogy a fontos feladatát és küldetését sikeretlenül fejezze be. Csak annyira emelte meg a hangját, hogy eljusson Ruperthez.
- És mikor megyünk oda ahol laksz? És az ilyen nagy és szép hely mint ez a lakás? Rupeeeeeeert!- a hangja élesen csattant- Még van hátra 5 perc.- ez is tipikus gyerek szokás, amikor egy feladata van, hogy akkor szóljon amikor kell. De ő nem ezt teszi, hanem időszakosan közvetít, hogy mennyi van még hátra. Mia pontosan ezt csinálja, és a köztes időben kérdez és magyaráz vég nélkül - Rupert, ugye meg fog gyógyulni a szemem és nem leszek mindig ilyen félszemű kalóz? És Rupert van neked itthon csokoládé? Ha igazán jó kislány vagyok mindig szokott Miss Robinson csokoládét adni. Főleg ha szépet rajzolok az iskolában. Ugye vigyázol Mr Wilson szemére? Nem akarom, hogy ő is félszemű legyen mint én, mert megcsípi a sampon a szemét. Ruppppeeeeerrtttt!- újabb fülsértő hang amit megint az követett, hogy mennyi idő van még hátra a pizzából- Még két perc van hátra. És sistereg. Ennek így kell sisteregni?- igen, valószínű, hiszen sült a pizza és ugyebár fagyos is volt- Ja és nem szeretem a narancslevet, ha nem kötelező, akkor azt nem kérnék.- rossz emlékei fűződtek hozzá, ugyanis minden alkalommal csak romlott és poshadt volt a hűtőben, az íze még mindig élénken élt az emlékezetében. A visszaszámláló a másodpercekhez ért, majd csendült egyet, és ugyanabban a pillanatban harsant Mia hangja is az előzőekhez képest még fülsértőbben.
- Rupeeeeeeeert! Csilingelt! Csilingelt, lejárt, csilingelt.- és ezt nem is hagyta abba mindaddig amíg a férfi vissza nem tért a fürdőből, hogy megdicsérje, az odafigyelésért. Ez a kislány szinte szomjazta a kedves szavakat.

Tag:Rupert • Music • Outfit [You must be registered and logged in to see this link.]

AMIRŐL NEM SZÓL AZ AMERIKAI ÁLOM

Mia már el is tervezte mit fog rajzolni Mrs Tyalornak. Elsőként mindenképpen le fogja rajzolni Rupertet. Aztán eszébe jutott amit a férfi mondott, hogy talán az a kettő, a reszelős hangú, meg a mellényes meg fogják keresni Taylor nénit, és talán azt is tudni akarják majd hova tűnt a kislány a konténerből. Nem akarta, hogy az asszonynak bármi bántódása essen és a gondolat elborzasztotta. Talán mégis mást kellene rajzolnia arra a lapra, talán meg sem kéne említenie Rupertet. Talán meg sem kellene semmit említenie, sem a monoklit a szeme alatt, sem a büdöset, sem azt, hogy anyát bántották. Mrs Taylor szíve már nagyon öreg és beteg. Mia láthatóan nagyon gondolkodott, de közben ép szemével figyelte miképpen kerül a maci a meleg radiátorra, ő meg kicsit lejjebb csúszott a plédbe, és élvezte azt a kuckós meleget ami áradt belőle. A szomorúságra tett megjegyzés szíven találta.
- Igen, tudom milyen szomorúnak lenni. Például nagyon szomorú vagyok, amikor át akarom ölelni anyát, ő meg odébb tol. Pedig én szeretem amikor megölel. Furcsa illata van...de nekem mégis az, az az anyukám illata. És nagyon sokszor éjszaka, amikor otthon volt besettenkedtem a szobájába, és megsimogattam a haját, és olyankor odabújtam hozzá és átöleltem. Mert álmában nem tudott tiltakozni, mert álmában nem tudott magától eltolni.- biggyesztette le a csöpp kis száját. Talán sokaknak fogalmuk sincs mennyit jelent egy ekkora gyereknek egy ölelés, és nem feltétlenül egy idegentől akarja azt kapni, hanem ahogyan Mia is, az anyukájától, akitől mégsem kaphatta meg. Szomorúvá tette, elkeseredetté, és az előző órák eseményei, és a múlt egy apró és annál keservesebb pillanatának felidézése valóban szomorúvá tették őt.
Egészen apró kis gombóccá gömbölyödik a takaró alatt, amikor Rupert játékosan megfenyegeti. De talán ez most nem a legmegfelelőbb fegyelmezési forma. Talán túl korán és túl akaratlanul csúszott ki a férfi száján, a "becsomagollak, hogy meg sem bírsz majd moccani", mert Mia olyan rémült arcot vágott egy másodpercre, hogy úgy tűnt menten elsírja magát. Helyette csak szaggatottan sóhajtott egy nagyot majd bólogatott. Egy hang sem jött ki a torkán. Megrémült, és ez látszott abból is, ahogyan a takaró alatt magába roskadva ült és a pizsama lábkorcával kezdett játszikálni amíg Rupert tányérokat és evőeszközöket szedett elő a kislány meg csak nézte. Néha kisimítgatta a haját az arcából, és amikor hozzáért a jobb szeméhez picit felszisszent, ez pedig megint eszébe juttatta a pár órája történteket, eszébe juttatta Mrs Taylort, anyát, és persze azt a fenyegetést, hogy ha megint csúnyán beszél akkor Rupert össze fogja őt csomagolni. Így aztán nemhogy csúnyán beszélni nem mert hanem sehogy. Mi van ha az is csúnya amit mondani akar? Ő nem tudott különbséget tenni, és már csak akkor tudta mit szabad és mit nem amikor megmondták neki.Végre valahára ledobta a hátáról a takarót és odacsattogott Ruperthez, belekapaszkodva felmászott a székre és kényelmesen elhelyezkedett. A haja már megint az arcában volt, amit nem szokott meg, mert Taylor néni vagy Miss Robinson mindig összefonják neki. Lehet, hogy Rupert nem ért az ilyesmihez, amit a kislány nem bánt. Nem szerette ha lófarokba van fogva a haja. A hercegnőknek sincs úgy, nekik is mindig ki van engedve. És különben is, ő is olyan hajat akart mint amilyen Nádszálnak volt, aranyszőke, leér a toronyból, hogy a királyfi azon tudja....de hé! Hát őt már nem kell kiszabadítani, hiszen itt van Ruperttel, most már biztonságban van.
- Jó várok.- bólogat hevesen. Nagyon is tisztában volt azzal milyen amikor valami megsüti. A csikkek a hátán, szórakozott kedvű drogosok maradványai, akik viccesnek találtak egy alig három éves kislány hátán amőbát játszani, félig elégett füves cigikkel egy félresikerült július 4-i partit követően Barb lakásában.
- Jó étvágyat, Rupert.- rebegi ő is alig hallhatóan és az eddigi kis csicsergős kislány hirtelen válik szótlanná, mintha kicserélték volna. Amikor már kellően kihűlt a pizza ahhoz, hogy meg tudja fogni egy szeletkét elvesz, lepöcköli a tányér szélére az ananászt és lopva sandít a férfira az ép bal szemével
- Meg fogom a végén enni, csak most nem. Mondtam is, tudod.- a hangja továbbra is nagyon halk, mintha félne megszólalni, fél is. Ott motoszkál a fejében rengeteg minden. Mrs Taylor rajza mindenek előtt. Időközben eldöntötte, hogy az ő csavargásukat fogja lerajzolni, ami úgy tűnik nem fog megvalósulni, de így legalább kicsit olyan lesz mintha. De a másik gondolat csak nem hagyja nyugodni. Lábát lóbálja, néha hátrapillant Mr Wilson felé. Nélküle olyan elesettnek érzi magát, és nem tud mögé bújni ha olyasmit készül mondani amit szégyell. De így talán most mégis kicsit könnyebben fog menni, most mégis színt kell vallani. Görbül az a pici száj, görbül...a falatokat nagyon nehezen gyűri le, hatalmasat nyel a végén, a szemeiben már könnyek gyűlnek, de ez leginkább az ép bal szemén látható, a jobb továbbra is fel van dagadva legfeljebb a körülötte megjelenő piros árnyék ami elárulja, hogy éppen sírással küszködik a csöppség. Megrázkódik a mellkasa. Rezegve szívja be majd fújja ki a levegőt.
- Rup...Rup...Rupert. Tényleg össze fogsz csomagolni mint egy kisbabát, hogy mocc...mocc...moccani sem tudjak?- hüppögi, kezében megbillen a szelet pizza, láthatóan igen nagy küzdelmet folytat, mert éhes, ugyanakkor fél.- De nem viszel oda vissza, ugye? Én nem szeretnék...- na eddig tartott, nem tud tovább beszélni, ép szeméből a könnyek peregni kezdenek, a másik szeméből is lassan csordogál. Úgy tűnik minden most kezd kijönni rajta. Minden ami eddig történt, és a bizonytalanság ami ezután fog. Az élete gyökeresen meg fog változni, és talán ezt ő is érzi, csak még nem tudja felfogni.

Tag:Rupert • Music • Outfit [You must be registered and logged in to see this link.]

AMIRŐL NEM SZÓL AZ AMERIKAI ÁLOM

Mia nagyon szeretné visszafogni a sírást mert az édesanyja szerint a nagylányoknak bizony nem szabad sírniuk és ő már kellően nagy lány ahhoz, hogy ne pityeregjen mindenféle gyerekes baromságon. Persze ezt sokkal válogatottabban szokta mondani, amibe a kislány még csak belegondolni sem mert, attól félve, hogy a gondolatai is láthatóak lesznek egy idő után. Újabb ananászdarabka kerül le a pizzáról és láthatóan Rupert nem haragszik érte ami jó jel. Legalább ez. És igen szereti ő ezt a gyümölcsöt mindenféle formában, még egy mondóka is tartozott hozzá amelyet egy hawaii iskolatársától tanult Mr. Pineapple és az ő köpenye, amelynek minden rétege egy-egy ajándékot rejt, és ha valaki jól viselkedik akkor kaphat belőle. Biztosan megvolt az oka, hogy ezt a gyerekverset megtanították az ottani óvodásoknak, Mia meg nagyot szerette mert minden versszak végén sikkantani kellett és összeütni a két tenyerét. Van olyan gyerek aki ezt ne élvezné?
Még tán el is mondaná Rupertnek ezt a mondókát, ha nem kérdezne rá nyíltan, hogy mi a baj, ő meg gyűjti az erőt, amelynek egy részével a sírást szeretné elfojtani és csendesíteni a hüppögését, de nem sikerül. Túl fáradt, túl éhes és túlságosan élénk még benne minden emlékkép, hogy harcoljon az egyszerű kis érzéseivel, pedig hősiesen próbálkozik, de Mr Wilson nélkül még annyi ereje sincs mit máskor. Így kiszolgáltatottnak és sebezhetőnek érzi magát, mintha kipakolták volna a hóra. Ezt régen meg is tette anya, amikor olyan vendég jött hozzá, aki nem bírta elviselni az egy éves csöppség állandó sírását. Így ismerte meg őt Mrs Taylor aki éppen egy esti miséről tartott hazafelé, és a pincéből keserves zokogást hallott. Ott ült a nagy kupac régi ócska holmi tetején a maszatos képű esetlen kislány, a maciját szorongatva és az anyukáját szólítgatva. Szívszorító látvány volt, és úgy tűnt a saját szülőanyján kívül mindenki mást megérintett volna. Mia mégis úgy ragaszkodott Barbhoz, hogy Taylor néni értetlenül csóválta időnként a fejét, amikor a csöpp lány rajongással, szinte túlmisztifikálással beszélt az anyjáról. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy miért tartotta magánál az a nő a gyereket, amíg az egyik nap a postás nem találva otthon Miss Stevenset a szomszédnak adott át egy értesítést a segély érkezéséről. Hát persze. Mia nélkül valószínű ételre sem futotta volna, mert minden más elment anyagra vagy éppen arra, hogy az aktuális pasijának megvegye az italadagját, vagy éppen kiváltsa a gyógyszereket. Természetesen nem a kislánynak. Ám úgy tűnt az amerikai gyámügy malmai éppen olyan lassan őrölnek, mint bármelyik más hivatalé. És e pillanatban úgy tűnt, hogy ez Mia szerencséje, mert így sosem ismerte volna meg Rupertet, és talán Ruperté is, mert itt ez a pöttöm kis teremtés aki talán megmutatja a számára az élet nem csupán lőporfüstből és ropogós dollárokról szól. Talán lesz értelme annak amit csinál, és talán többször kell majd a saját szavait vagy tetteit átgondolni mert most már lesz kiért.
Mia figyeli őt a könnyei fátylán át is és nem haragszik ő, csak fél, fél attól, hogy a hirtelen jött jó, a tiszta illat, a nyugalmas szoba, a meleg, a törődés, Mr Wilson száradó bundája a radiátoron, a Hello Kitty-s pizsama, meg az a piros puha takaró, hirtelen csak szertefoszlik, mert nem tudja mit és hogyan szabad mondani. És akkor majd becsomagolja és visszaviszi. Ő meg ugyebár szó szerint vette a dolgot. Nem rémítette volna meg a gondolat, ha nem tapasztalta volna pár órája ugyanezt, vagy ne tapasztalta volna meg mennyire más amikor igazi gondoskodó figyelemben van része. Amikor érzi, hogy törődnek vele és figyelnek rá. Hüppög és szipog, nem nagyon tud megszólalni így aztán hevesen bólogat Rupert szavaira, a fejét lehajtja megint belehullik az arcába a haja, amit megint kiigazgat a csöpp kezeivel, és hagyja, hogy a férfi kivegye a kezéből a pizza szeletet. Hirtelen nincs étvágya, a szomorúság sokkal erősebb és most megnyugtatásra van szüksége. És olyasmi történik amit soha nem tapasztalt, legalábbis eddig csupán csak Mrs Taylortól. Valaki magához öleli, gondoskodóan. Felsandít a férfira, az ép szemével, és a haja tömegén át is jól látja, hogy olyan arcot vág amilyen ő szokott amikor eltör egy poharat. És tényleg sajnálja...akkor Rupert is komolyan sajnálja, ahogyan ő szokta azt a pohár dolgot. A kettő összekapcsolódik a fejében, és hirtelen ötlettől vezérelve bújik oda Ruperthez kis spagetti karjaival már csimpaszkodik is bele és fúrja a mellkasába a fejét. Egy árva kukkot sem szól, csak sír. Sír mert jó és sír mert megkönnyebbül és sír, mert eszébe jut minden szörnyűség amit nem sírt még ki így magából, legalábbis így, hogy valaki magához öleli. Apu lehet ilyen...ilyen lehet amikor valakinek van apukája. A kis szíve olyan hevesen zakatol, hogy a sírás még inkább szaggatottá válik, már szinte kapkodja a levegőt és nagyon nehezen nyugszik meg. Sok időnek kell eltelnie, mire mégis. Vörös a szeme amikor felnéz Rupertre és ahogyan az ilyen gyerekek szokták nem arról kezd beszélni ami foglalkoztatja, hanem valami oda nem illő, valami, ami éppen motoszkál a kis buksijában. Valószínű így akarja elfelejteni ami történt, és ami nem kellemes a számára. Megértette, mindent megértett, épp csak talán még nem hiszi el. De lesz rá ideje bőven.
- Hipp hopp egy darabom elveszett a ruhámból, ki találja meg? Éééééén Miiaaaaa!- sikkantott és tapsolt egyet, a szemeiben az utolsó könnyek hullottak le.- Hipp hopp egy újabb darabom elveszett ha megleled ajándékom elteheted, ki találja meg? Éééééénnnn Miaaaaa!- újabb sikkantás és taps következett, majd a kislány arcán a sírástól barázdált ki pofin egy apró kis mosoly jelent meg.- Ezt énekli Mr Pineapple is, tudod Rupert. Nem tudod? Akkor...akkor ha akarod majd megtanítom neked.- és terel más irányba, bárhova csak a rosszra ne kelljen gondolni.

Tag:Rupert • Music • Outfit : [You must be registered and logged in to see this link.]

AMIRŐL NEM SZÓL AZ AMERIKAI ÁLOM

Mia zokogása valóban csak lassan hagyott alább, és Rupert ingét is sikerült tökéletesen összekönnyeznie pedig valóban nem akarta. Az viszont tagadhatatlan és a pici szívét melengeti, hogy a férfi magához öleli és szinte védelmezi. Ezt érzi, kiérzi a mozdulatából, még ha nemrég még azt is mondta, hogy összecsomagolja. De nem úgy gondolta és sajnálja. A kislány meg még képtelen arra, hogy haragudjon, legalábbis olyan valakire akitől törődést kap, aki figyel rá és aki most még ennivalót is ad neki. Őt ezek az egyszerű és apró dolgok vezérlik, ezek az élethez tartozó apróságok, melyek mégis egy olyan kislány számára amilyen Mia, elengedhetetlenek. És azok is lettek volna eddig is. Igényelt ő mindent amiben legalább egy picike törődés volt. Éppen ezért gyakran kísérte el Mrs Taylort a közeli bevásárló központba, mert ott mindig voltak csinos, szőke mosolygós hostess lányok, akik ha meglátták a kislányt azonnal körbeugrálták. Szép lányok voltak és mindegyiknek olyan volt a szája, mintha színes festékes cukorkát ettek volna és megfogta. De amikor a kislány egyszer erre rákérdezett nevettek rajta és azt mondták ha elég nagy lesz, akkor majd neki is lehet ilyen és rúzsnak hívják. Mia pislogott, nem értett az egészből semmit, csak azt, hogy a szőke csupamosoly lányok megsimogatják a haját, volt amelyik meg is ölelgette és a kislány hálásan bújt el ilyenkor bárkinek a szerető karjában. Persze Taylor néni nem szerette ha a kis pöttöm lányka mindenféle "alulöltözött nőcskével kokettál". Miának meg fogalma sem volt róla ez mit jelent, a lányokon volt ruha, igaz kicsit rövidebb volt a ruhájuk mint az övé, de csinos volt nagyon, olyan finom anyagú, és mindegyiknek jó illata volt. Mia a hostess lányokat valamiféle angyaloknak tekintette, főleg azért mert szép hosszú, szőke hajuk volt, és gyönyörű égkék szemük, szinte mindegyiknek. Neki fogalma sem volt róla, hogy bizony a világban ezek a lányok nem angyalok, még csak nem is védelmet nyújtó menedékek, mégis több szeretetet adtak a kislánynak az alatt a fél óra alatt amíg bevásárolta Mrs Taylorra, ami rendszerint egy hétre elegendő volt.
Mia felpillantott abban a másodpercben, hogy Rupert megtörölte a szemét, de nem szólt, csak nyelt egy nagyot. Majd biztosan ő is azt mondja, hogy semmi baj, csak homok ment a szemébe, éppen mint a többi felnőtt. De ő sem buta ám. Itt nincs se homok sem semmi ami belemehetett volna, de a gyerekek érzékenysége időnként több volt mint bámulatos és ezzel bizony Mia is így volt. Nem sokkal azután, hogy befejezte a sírást és még a mondókát is elmondta, amit nem fog ám elfelejteni megtanítani Rupertnek is, a szaván fogja, újra a szemeire sandított lopva. Már nem látott benne újabb könnyeket. Helyeslően bólintott, ami után megint igazgatni kellett a haját, ami egyenes volt,nagyjából a háta közepéig ért és a végükön táncoló kis kunkori csigák voltak. Amikor a kislány mozgatta a fejét olyan volt mintha külön életet élne minden kis hajfürt.
- Nem tudom ki az az Alice, de egyszer láttam a tv-ben egy olyan hajpántot amin oldalt itt- emelte meg a pici kezét, de csak az egyiket, a másikkal Rupert karjába kapaszkodott- ilyen szép plüss virágok voltak, gyönggyel a közepükben. Na olyat nagyon szeretnék. Amikor Taylor néni vigyázott rám, akkor mindig kiengedte a hajam és bekente valami borzasztóan büdös olajjal, azt mondta attól lesz szép fényes- a kislány elfintorodott, majd ő is közelebb húzta a tányért és elvette azt a szeletet amiről már szerencsésen lepöckölte az ananász darabokat. Leharapott egy szeletet és addig legalább csendben volt amíg azt rágcsálta, hiszen megmondta Miss Robinson, hogy a jól nevelt kislányok nem csámcsognak és nem beszélnek evés közben.És mivel Mia jól nevelt kislány akart lenni olyan mint Miss Robinson hát mindenben követte az utasításait. A tanárnőnek elég korán feltűnt, hogy nevelés tekintetében nagy hatással van Miára amit ő mond, egyfajta anya pótlék volt a számára, már legalábbis ami a viselkedést, vagy éppen a nőies mintát illette, így aztán a fiatal nőnek kétszer is meg kellett gondolnia mit mond a kislánynak. Többek között ő volt a másik, aki már intézkedett arról, hogy a kislány mihamarabb állami gondozásba kerüljön a nem megfelelő családi háttér miatt. És ugyebár itt jön a képbe ismételten az amerikai bürokrácia rozsdás kereke.
Mia lenyelte az első két falatot és már megint csipogni kezdett. édes hangja volt, de néha bizony nagyon sok belőle. Nem meglepő, hiszen Taylor néni örült ha a kislány legalább beszél mellette, egyedülálló özvegyasszonyként az egyetlen szórakozása volt ez a csöppség. Valószínű nem fogja túl jól viselni az eltűnését, bár ha magyarázat lesz rá...talán még reménykedni is fog benne, hogy a pici lánynak jobb dolga lesz egy idegen mellett, semmint a szülőanyja társaságában. Életrevaló, eleven csöppség, akit minden bizonnyal elnyelt volna a bűntől terhes new york-i forgatag, ha nem bukkan fel az életében Rupert, és nem szabadítja ki.
Kicsit mancsos volt a keze, úgyhogy csak a kisujjával nyúlt megint az arcába hulló hajához, hogy kiseperje onnan. A frissen mosott puha hosszú haj átka, főleg ha olyan dús mint Miáé. Rupert jó ha megtanul bánni vele, vagy copfot készíteni, ami nem egyszerű mutatvány rengeteg férfiember idegrendszerét tették már próbára a millióféle csattok,gumik,hajbigyuszok. De ugyebár Rupert sok mindent megélt már nem egy kislány fog rajta kifogni talán.
Két falat között aztán Mia újra rákezdte a fecsegést
- Amúgy már kitaláltam mit fogok rajzolni Mrs Taylornak. Nem téged foglak. Csak olyan köpenyes alakként mint valami szuperhőst aki megmentett. Mint Batman a tv-ben, és akkor senki nem fog megismerni és Taylor néni is tudni fogja, hogy igaz megmentő vagy. Azt fogom amúgy lerajzolni amikor elmentünk volna csavarogni, csak ő meg én. Így egy kicsit emlékezni fog. Ideadod az ananászt a másik tányérról?- nyújtózkodik, de a világért el nem engedné a férfi karját, abba csimpaszkodik mint valami kölyök.
- Köszönöm.- és már dobja is be az első darabka ananászt- Mi is elmegyünk majd csavarogni abban a másik városban, Rupert?- érdeklődött kíváncsian. A jobb szeme jobban feldagadt egy picit a sírástól, de nem fájlalta, majd elmúlik.

Tag:Rupert • Music • Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]

AMIRŐL NEM SZÓL AZ AMERIKAI ÁLOM

Mia már valóban nem gondolt a korábbi sérelemre. Nem azért mert elfelejtette, ó nem a gyerekek nagyon nem felejtenek és elég egy rosszul kimondott gondolat, máris megtalálják csöpp kis varázsdobozukban a megfelelőt, amit előráncigálhatnak és kellően az illető orra alá dörgölhetik. De a kislány jelen pillanatban ezt a dolgot elraktározta egy színes kis ládába, és hosszú időre meg is feledkezett róla. Talán nem is jön majd el az a pillanat amikor újra eszébe juthat majd. Jelen állás szerint az éhsége győzött még a sírás felett is és jóízűen falatozgatta a pizzát, néha a másik tányérra pöckölve az ananász darabokat.. A haja továbbra is útban volt, de egész ügyesen megtanulta hátrébb seperni a tincseket a kisujjával. Szokatlan volt még ez neki. Legtöbbször akkor volt frissen mosva a haja, ha Mrs Taylor átjött, vagy az anyukája, Barb éppen egy józan pillanatában megfürdette a lányát. Mia számára az ilyen napok egyszerűen igazi kincsek voltak, mert anya olyankor szokatlanul kedves és házias volt, sőt még a haját is befonta. Sőt egy jól sikerült délutánon Miát is megtanította rá, hogyan kell csinálni. Most boldog mosollyal az arcán fordult Rupert felé, és még így is tündéri volt, a szeme alatti duzzanat ellenére is. Még az is nevetett a kislánnyal együtt.
- Az anyukám néha, amikor nem ment el azokkal a vágott arcú bácsikkal- utalt a kislány azokra akiknek az arcán millió forradás volt, többnyire így verték le rajtuk a dílerek az adósságot, hogy egy örök életre megjegyezzék, kivel nem jó szórakozni, vagy beleégették a jelüket, hogy tudják a többiek kinek tartozik, ne adjanak el neki több anyagot, mert nem fogja kifizetni.- Akkor csinált nekem sajtos popcornt. De nem ám azt amit a boltban lehet venni, hanem olyan igazit.- eltűnt egy újabb falat pizza a piciny ajkak között, megrágta szépen, és jól nevelt kislány módjára nem beszélt közben, csak amikor már lenyelte az ételt. Apró kis szempilla rezegtetés, kész kis hölgy volt, majd már folytatta is a mondanivalóját amibe belekezdett. A gyerekek ugyanis ilyen szempontból káprázatosak voltak. Megzavarhatod őket beszéd közben. Kérdezhetsz tőlük bármit, válaszolni is fognak rá. Mondhatsz nekik akármit. Amint oda kerülnek, hogy az eredeti témához visszatérjenek, ott fogják folytatni ahol akár órákkal, akár napokkal korábban abbahagyták.
- Az igazi sajtos popcorn tudod Rupert olyan, hogy megcsinálod a popcornt a micróban és aztán amikor kiöntöd a nagy tálba, és még gőzölög mert jó forró, folyékony sajtot csorgatsz rá...fúúúúú hát az valami nagyon finom. Szóval azokon a napokon az anyukám mindig ilyesmit csinált és egy ilyen napon megtanított engem hogyan kell hajat fonni. És megengedte, hogy a szép szőke haját befonjam. Ha akarod akkor neked is meg tudom tanítani, még akár úgy is, hogy magyarázom. El tudom ám magyarázni, nem vagyok olyan buta.- szegte fel a fejét, bár nem mintha a férfi akár egyetlen szóval is említette volna, hogy Mia nem ért az ilyesmihez.Csak fontosnak tartotta megjegyezni a mihez tartás végett. Aztán megpillantotta Rupert szemeiben a könnyeket, és először kíváncsian nézte, nem értett, hogy a férfi miért sírt de mivel ő sem szerette ha faggatják, ha éppen olyan kedvében van, ő sem tette, csak nemes egyszerűséggel áthajolt a pizsamáját előre gyűrte a kézfejére, és azzal törölgette meg a férfi szemeit. A maga egyszerű, tiszta gyermeki módján próbált vigasztalni.
- Így ni! Ne legyél szomorú Rupert, mert nem vagy egyedül. Csak annak kell szomorúnak lennie aki egyedül van, mert az sosem tudhatja milyen jó amikor valakinek van valakije. Úgy értem, neked itt vagyok én.- a maga egyszerűségében, mindenféle mellékes zönge nélkül olyan egyszerűnek hatott ez a mondat, hogy ha valaki hallja minden bizonnyal elérzékenyül rajta. Mia nem sokáig foglalatoskodott a könnyek felszárításával, nem is ez volt az eredeti célja, csak egyszerűen az elejét akarta venni a további könnyeknek, és magáról tudta, hogy ha valaki megnevetteti, akkor utána nem kezd el megint sírni. Így működött egy gyerek, és azt gondolta mások is így működnek. Számára még nem léteztek árnyalatok, legalábbis tudatosan nem, és számára egyelőre csak a világ létezett a maga nemes egyszerűségében, és a kislány igazi naív kis világát még azok a mocskok sem voltak képesek lerombolni, akik a konténerbe dobták. Mert egy kisgyermek fantáziáját gránitokból építik, és semmi sem olyan kemény, mint azok a bástyák, amelyek mögé el lehet bújni amelyek mögött menedéket lehet találni. Ezek a bástyák a mesék a fantáziavilág és annak tengernyi szereplője, a dalok, a boldog emlékek és az olyan barátok mit Mr Wilson volt Mia számára, aki mindenben mellette állt és most a radiátoron várt mosolyogva, hogy újra a kislány karja között lehessen.
- Vacsi után ha akarod megtanítom neked a fonást, és akkor nem lesz gond. És akkor már egy dologgal többhöz értesz majd, ahogyan Mrs Taylor mondaná, annyit érsz ahány dolgot tudsz. Úgyhogy én mire nagy leszek nagyon sok dolgot akarok tudni, hogy igazán értékes ember lehessek.Ami pedig a köpenyt illeti- az ananászos tányér immár közelebb lévén, onnan kezdte csipegetni a gyümölcsöket- Szerintem neked állna igazán jól. A hősök mindig köpenyt hordanak, olyan igazit, és te hős vagy Rupert, mert megmentettél engem. Minden ilyen köpenyes alak így kezdi, csak kis dolgokkal. Láttam a tévében ezt is. És Mrs Taylor azt mondta, hogy az igazi hősök köztünk járnak, és én most találkoztam egyel. Bárcsak elmondhatnám neki. De mivel azt mondtad nem szabad, hát lerajzolom neki, hogy tudja, hogy igaza volt, és én találkoztam egyel.- némi kis csend áll be a beszélgetésben mert a kislánynak eszébe jut, hogy még mást is mondott az idős hölgy, történetesen azt, hogy a kislányok mellett mindig ott van valaki aki védelmezi őket, hogy az ő apukájuk az igazi védelmezőjük és egyszer majd biztosan Miát is megtalálja az a férfi aki az7 édesapja, és akkor vigyázni fog rá. De nagyon sokáig nem jött el ez a nap, ő pedig már kezdett lemondani róla, nem azért mert nem hitt benne, ó nem, Mia nem az a fajta gyerek volt, aki hamar feladta. Ha így lett volna egyetlen percet sem maradt volna életben abban a  hidegben a konténer mélyén. Egyszerűen csak úgy érezte neki ez nem jutott ki, hogy biztosan megbántotta az őrangyalát, aki magára hagyta, holott védelmeznie kellett volna. Mia a csodákban nem hitt, ez volt az amely távol állt tőle, inkább az volt meg benne, hogy saját maga dönthet a sorsáról. Fiatalon meg kellett tanulnia önállóan döntéseket hozni, vigyázni az édesanyjára, tudni, hogy kinek kell szólni ha baj van, és egyáltalán. rengeteg olyan dolgot, amelyet a vele azonos korú kislányok még bizonyosan nem tudnak. Az egészben azonban az volt a varázslatos, hogy a kislány mindeközben megmaradt igazi gyereknek. Aki számára  még mindig gyönyörű élmény egy mese, egy új ruha, egy ajándék, egy meleg vacsora, egy ölelés, bármi ami a kicsi szívét melengeti. És az a szeretet ami Rupertből áradt felé, az az önzetlen tiszta bizalom, az összetéveszthetetlen volt. A gyerekeknek még egy olyan tulajdonságuk volt, ami felnőtt korukra eltűnt belőlük. Ösztönösen ráéreztek azokra akik mindenféle hátsó szándék nélkül közeledtek hozzájuk és feléjük utat nyitottak, ahogyan utat nyitott Mia is Rupert felé. Egészen fellelkesedett azt illetően, hogy egy idegen városban lesznek majd és Rupert elviszi őt rengeteg helyre és megmutat neki mindent.
- Rupert...- szólalt meg nagyon halkan aztán sóhajtott egyet mint aki komoly dolgora készül. Szóval azt szeretném kérdezni, mármint, hogy a mai nap után. Én szeretném ha az apukám lennél. Mrs Taylor szerint az apukák vigyáznak a kislányaikra, és mivel nekem nincs apukám és te most itt vagy és vettél nekem pizsamát meg ruhákat, meg finom kaját is csináltál, és még piros puha takarót is kaptam, és még Mr Wilsont is megfürdetted....szóval leszel az apukám?-  a szemét illető kérdésre csak bólintott, ha Rupert lesz az apukája, akkor a jég is hozzá tartozik, mert aki szereti a kislányát az jót akar neki, ugye?- A jég is rendben van...ap..- beharapta az ajkát. Idegen volt még a szó, és talán félt is tőle, hiszen választ sem kapott- Rupert....- fejezte be végül a mondatot, majd újabb ananászt tüntetett el a pici ajkai között és megint hátraseperte a haját az arcából.

Tag:Rupert • Music:[You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]

AMIRŐL NEM SZÓL AZ AMERIKAI ÁLOM

Az igazat megvallva Mia nagyon félt ezt a kérdést feltenni Rupertnek, mert Mrs Taylor azt is tanította neki, hogy apukának születik valaki, akiben vagy megvan ez a képesség vagy nincs. De hogyan is lehetne valaki rossz, aki vigyáz rá, aki ételt ad, aki melegen tartja, aki megfürdeti, aki gondoskodik róla. Meglehet a férfi azt gondolhatta magáról, hogy talán az életben voltak olyan dolgok, amelyeket a társadalom elítélt volna, de nem egy hat éves kislány, aki számára a világ egyszerűen mégis gyermeki módon túlkomplikáltan működött. Ő még beleszőtte a maga kis fantáziavilágát az életbe, számára egy mosoly vagy éppen egy kedves szó sokkal többet jelentett holmi anyagiasságánál vagy éppen annál, hogy mit kap mondjuk karácsonyra. Számára az egyszerű dolgok jelentették a többet, ami a szívből jött és nem a pénztárcából. Talán a hozzá hasonlatos tragikus sorsú gyerekek sajátja ez, talán ők képesek a legjobban felfogni az élet igazi értelmét, az, hogy a világban a dolgokat a maguk egyszerűségében kell szemlélni. És igen, talán igaza van a férfinak abban, hogy aki jó, az ne bújjon köpenyek mögé, az ne rejtőzzön el a világ elől, legyen ugyanolyan hétköznapi mint bárki más. A szuperképességek nem abban rejteznek, hogy mekkora hegyet képes valaki csupán az akaratával odébb mozgatni, vagy hullámokat gerjeszteni a békés óceánon szemének egyetlen villanásával. Az igazi hősök képesek felvállalni a gyengeségeiket és ezekből építkeznek és ezektől lesznek erősebbek és ezek lesznek azok amelyek végül segítenek nekik abba, hogy fölénk emelkedjenek, hogy többek legyenek. Hogy az életüknek ne pusztán a létfenntartás legyen a célja, hanem valami sokkal több és magasztosabb. És ilyen cél lehet egy pöttöm lányka megmentése. Mert, ahogyan Mia mondta, mindenki kicsiben kezdi, egyszerű dolgokkal és talán Rupert még nem is tudja mi az amit ezen a hideg és szokatlanul csípős reggel kivakart a konténerből. Nem csupán egy gyerek, hanem maga a Remény. Egy jobb életre egy teljesebb és lassan tisztuló életre. És nem Miáéra, hanem a sajátjára gondolva. Talán a kislány olyan dolgokat lesz képes újra életre kelteni benne, amelyet a neveltetés, az élet, a társadalom megannyi felesleges lerakódása elzárt benne, amitől nem volt képes megnyílni vagy éppen megmutatni magát.Amiért rejtőzködött, amitől bizalmatlan az emberek iránt, amiért ha lehet így mondani megkeseredett. Mia nem ismerte még ezeket a szavakat, bár az élete kevéske hat éve tökéletesen megtaníthatta rá, ő mégsem ezt látta. Nem a követ látta mindenhol, a világ roncsait, az összedőlt álmokat, a porrá zúzott bizalmat, a tönkrement kapcsolatokat, melyek romjain zajlott a világ, hanem azt látta meg mögötte...azt az apró virágot, ami a repedésekben megbújt, az újra zöldbe hajló pázsitot, a fákat a kormos füst felett, amelyeken a tavasz első rügyei pattantak ki. Ő Rupertet jónak látta, azt látta meg benne ami tényleg jó. A sebezhetőt az elérzékenyülőt, aki úgy védte, mintha hirtelen Mia lett volna a számára a világ közepe. A kislány boldogan bújt hozzá...az ő apukája lesz és senki másé, nem fog osztozni. Hát igen, a szokásos önzőség, amely e kornak éppúgy sajátja mint a mérhetetlen optimizmus, és a vidámság, a dolgok mögött rejlő huncutságokra való tökéletes ráérzés, ahogyan Mia is működött, ahogyan szinte minden gyerek működött.
- Jójó - forgatta meg játékosan a szemeit a kislány és megrázta a fejét, amúgy hercegnősen, ahogyan valamelyik mesében látta- nekem is jobban tetszik kiengedve. Hamupipőkének is csak akkor volt összefogva a haja, amikor a gonosz mostohája olyan csúnyán bánt vele...és nem is úgy van mint a rajzfilmben, mert volt egy könyvem és abban volt egy rajz és ott Hamupipőkének ki volt engedve a haja, és egészen a derekáig ért, mint az enyém. És csak egy virág volt benne, olyan szép piros, mert amúgy az megy a szőke hajához. Igaz nekem nem szőke a hajam mint neki, de nagyon sok hercegnőnek nem szőke a haja....óóóóó!- elkerekedett a bal szeme, a jobb enyhén megrándult, apró ajkai meglepetést sugárzóan formálták a csodálkozás eme egyszerű kis magánhangzóját.- Te figyelj Rupert! Ha azt mondod, hogy az igazi szuperhősök nem is hordanak köpenyt, meg igazából az igaziak úgy néznek ki mint a hétköznapi emberek, mert ugye te is hős vagy mégsincs köpenyed szóóóóóval- elgondolkodva vakargatta meg az állát ahogyan a felnőttektől látta amikor nagyon elmélyednek valamiben és valami hatalmas végkövetkeztetésen agyalnak.- Akkor a hercegnők is lehetnek olyanok mint én. Lehet, hogy én is az vagyok, csak még nem tudok róla!- egészen felvillanyozódott a gondolatra, aztán láthatóan leeresztett mint a lufi, keze lecsúszott az álláról, majd addig ficergett, amíg lemászott Rupert öléből. Belecsimpaszkodott a pultba és a tányérról az utolsó falatka ananászt még elcsípte.
- Elég volt köszönöm.- majd lazán visszaslattyogott az ágyhoz és a haját eligazgatta az arcából.- Tényleg jó illata van a hajamnak, olyan mint a tiéd. Szeretem.- mondta mosolyogva és kicsit felszisszent. A szeme a mozdulatra kicsit jobban összehúzódott, azt fájlalta. Megfogta a piros takarót és a hátára terítette majd elkezdte lóbálni a lábát, onnan magyarázott tovább Rupertnek.
-  Okés, jegelhetjük a szemem, csak ne fájjon! Tudom, hogy a bibiket helyre kell hozni, mert azt mondta Miss Robinson is, hogy a plezúr nem lesz csak úgy magától ott, azt okozni kell valamivel. Igaz, hogy ezt most nem én csináltam, de mivel az én testem nekem kell megjavítani, mint egy autót. Ezt meg Santana mondta nekem. Tudod az az énekes fickó. Mindig úgy énekel mintha fáradt lenne, de Mrs Taylor azt mondta, hogy csak megkeseredett...megkeseredett...- ismételgette ezt a szót majd felkapta a fejét.- Rupert, mint jelent az, hogy megkeseredett a hangja? Mert Santana szerintem szépen énekel. Kár, hogy nem fogom többet hallani. Vannak ott is ilyen utcai énekesek ahova megyünk?- nagyon rövid időre állt be szünet a kislány locsogásába, amikor végre kibökte azt ami a csőrét nyomta.
- Te figyelj Rupert, én azon gondolkodtam, hogy mégsem akarok hercegnő lenni, azok sosem csinálnak semmit. Az anyukám hercegnő volt tudod, és még a haja is szőke volt.- hoppá, elég érdekes meglátás ez egy kislánytól, furcsa gondolatok abban a buksiban- Én arra gondoltam, hogy lehetnék szuperhős mint te, csak én olyan köpenyes....de csak azért mert nekem tetszik a köpeny. vannak szuperhős lányok is? És olyan kicsik is mint én?  És mit csinál egy szuperhős azon kívül, hogy szuperhősködik?- feltette a kérdést, és a kifejezés elhangzott a szájából de láthatóan fogalma sem volt róla mit jelent a kifejezés.- Rupert! Nem száradt meg még Mr Wilson? Megnézhetem?- jól nevelt kislány volt, bár nem az anyukája, hanem Miss Robinson tanította erre.Sosem szabad semmit piszkálni amíg meg nem engedik.

Tag:Rupert • Music:[You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]