Wendy & Tyrell

Vendég

- Wendy... Wendy Tatterstall.
- Hogy mondja?
- Semmi, semmi. Tartsa meg az aprót. - nyújtotta előre Tyrell az értetlen sofőrnek a borravalóval igen szűkmarkúan mért viteldíjat, majd kiszállt a taxiból. Már volt ott valaki, aki átvette a helyét, de nem törődött vele, csak a lánnyal, aki miatt most ennek a kiváló múzeumnak lesz a vendége. Nem is múzeum, hanem kiállítóterem, és már előre örült annak, hogy mit fog látni. Ha egy tippje lehetett volna, akkor valami modern szart fog látni, amiből egyetlen részletet sem fog érteni, s ha szerencséje lesz, akkor visszafogodtan káros versrészletek, de legalábbis meg nem értett zenekarok sosem játszott dalait élvezheti majd. Komolyan nem értette, hogy miért jött el és Wendy miért hívta ide, hiszen a másik pontosan tudta, hogy mennyire gyűlöli ezeket a helyeket. Most azonban mégis itt van, és lassú lépteinek köszönhetően egyre közelebb jutott a pokol kapujához, melyen belépve minden reményt maga mögött hagyhat.
- Üdvözlöm uram, elkérhetem a belépőjét? - a nyájas komornyik elcsöppenő hangon szólította meg Tyrellt, mire a férfi egy papírdarabkát húzott elő fekete zakójának belső zsebéből, majd a pingvin kezébe nyomta. - Köszönöm uram. Üdvözlőm asszonyom...
Tyrell azonban nem foglalkozott többet az ajtónállóvan, hanem a visszafogott tömeggel hömpölygött befelé, egyre furcsább arckifejezést rajzolva ábrázalára. - Ezért meg foglak ölni Wendy Tatterstall...
A hirtelen fenyegetés ösztönösen szakadt ki a száját, nem tudta volna visszafogni, ha akarja sem. Éppen ezért merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért is engedett az invitációnak, mely egy belépőjegy formájában jelent meg a postaládájában? Valamiért kedvelte Wendyt, annak fanyar humorát, ellenséges személyiségét, kefélnivalóan forró testét. Na jó, csak az utóbbiban volt biztos, a másik kettőt további vizsgálat tárgyává tette...
Egy éve találkozott először a lánnyal, s bár azt mondta, hogy Tyrell az első ügyfele, sosem hitt a lánynak. Ez azonban nem is érdekelte, hiszen a szex olyan felkavaró volt vele, hogy még többet akart belőle, méginkább vágyta a másik ölét. Aztán a negyedik vagy ötödik alkalom után beszélgetni kezdtek, s kiderült több közös is van bennük, mint amit először gondoltak. S arra a kérdésre, hogy miként jutottak el odáig, hogy már a lány hívja meg valahová, nem emlékezett. Valószínűleg többet jelentett a lánynak, mint fordítva, de most volt egy szabad éjszakája, amit a másikkal fog eltölteni, így miért ne? Majd csak lesz valami izgalom!
- Pezsgőt? - egy másik pingvin, egy sokkalta nyurgább pingvin szakította félbe a gondolatot, s Tyrell engedett a csábításnak, elvett egy poharat a tálcáról.
- Várjon... - vett el egy másikat is, majd áldotta az égieket, hogy a galéria hangszóróiból nem áradt sem versrészlet, sem meg nem értett zenekar. Megitta az első poharat, majd egy párkányra tette a feleslegessé vált tartót, és ment tovább a kiállítóterem egyre mélyebb bugyrába. Nem kereste Wendyt, hiszen a pöttömnek sokkalta több esélye volt megtalálnia két méteres magasságát a tömegben, mint neki a lány alacsonyságát. Mélyet sóhajtott, amikor megállt az egyik képnél, majd az orrát kezdte vakarni, mert szinte csípte a nyálkahártyáját a baromság, amit a vásznon látott. - Ezért meg foglak ölni Wendy Tatterstall... - ismételte el újra a fenyegetést, majd próbálta befogadni a látottakat, ami leginkább egy szétrobbanó narancsra és két éhes kolibrire hasonlított. Csak ekkor nézte meg a kép alatt lévő feliratot: "Anya gyermekével".

Vendég

Miért hívtam magammal pont Tyrellt? Pontosan tudom, hogy egyáltalán nincs ínyére a művészetnek ez az ága, és mégis. Nem, kategorikusan előrebocsátom, hogy nincs hátsószándékom. Semmilyen. És megint nemmel válaszolok: nem kívántam meggyőzni, hogy igenis a modernség az amire szüksége lehet, csak…nem tudom. Miért kell mindenre válasz? Gondolom nem kérnek majd számon. És jobb ez, mint valami étteremben, vagy kávézóban, esetleg valami unalmas film közben összefutni. Mármint nekem biztos érdekesebb.
És persze ismét elfelejtettem belegondolni, hogy Tyrellnek milyen kínlódás lesz ez az egész. Hát de végül is mindegy. Csak túléli. Nem nyilvános kivégzés lesz, csak egy galéria.
Nem feccöltem túl sok időt a készülődés ruha-összeválogatós részébe. Felkaptam a legelső fekete holmit amit találtam, és indultam.
Kocsival aránylag hamar elértem a címig. Ritka alkalmak egyike, amikor én vezetek és nem vitetem el magam A pontból B-be. Utálok vezetni. A sok ideges sofőr, az a tévhit, hogy a nők egész egyszerűen nem értenek hozzá, valamint a majd félórás körözés parkolóhely után cirkálás… Nem. Inkább fuvaroztatok.
Magabiztos léptekkel vágtam át az úton, és léptem be a széles előterébe az épületnek. Szeretem az ilyesmit. A régi, hatalmas épületeket. Azt várnánk, hogy belül is szépen munkált, minimum egyedien kézzel készített bútorok sorakoznak benne, a tapétától a parkettáig minden csak úgy ontja magából a tizenkilencedik század végének hangulatát.
De ahogy belépsz az ajtókon egy egészen más világ nyílik meg előtted. Mint egy miniNarnia. Leginkább ehhez tudnám hasonlítani. Semminek nincs semmi célja, nem marad más, mint a pőrére lecsupaszított színtiszta individualizmus. Egy kicsit úgy láthatod a világot, ahogy a másik. Teljesen kifordítva a sarkaiból, gyakran az értelmetlenség határáig csúfolva az egyéni valóságot.
Sóhajtva adtam le a jegyet, útközben pedig magamhoz ragadtam egy üveg pezsgőt. Nem szándékoztam inni, nem is szeretem a pezsgőt. Úgyis kocsival vagyok…bár ha lenne valami más…
Lélekben a többi embertől elszeparálva, a tömeg áramlásával ellenkező irányba haladok. Nem nagyon akarok ismerkedni, holott tudom, egészen biztos találnék hozzám hasonszőrűt. De azt hozzátenném, hogy az ilyen embereket éppen a mizantrópia határolja el egymástól és a többiektől. Ördögi kör.
Az este legelső célja, megtalálni partneremet magát, Tyrell személyében. Elsőre nem tűnik olyan nehéznek. Magas, néger, egészen biztosan kitűnik a csodabogár tömegből. Aha, nem. Hosszú percekig, hiába ágaskodtam lábujjhegyre -ami azért teljesítmény, hisz így is magas sarkúban vagyok- csak nem leltem a fickót. Már az is megfordult a fejemben, hogy talán felkoppintott a drága, hiszen úgyis nagy kínlódva bólintott rá az estére, nem lepődnék meg ha szimplán otthon maradna…még akkor sem, ha ez egyáltalán nem vall rá.
A pezsgő langyosra melegedett a kezemben, mire megpillantottam. Nekem háttal, egy narancsos festményt nézegetett, így a tőlem telhető legnesztelenebb léptekkel közelítettem meg, és bukkantam fel baloldalán, éppen elkapva a gyilkosságomra vonatkozó megjegyzést. Na szépen vagyunk. Én itt, törődök a művelődésével, erre ez a reakció. Remek.
- Lassan a testtel Tyrell. –lötyögtettem meg kicsit a pezsgőmet a pohárban. – A felgyülemlett feszültséget máshol is levezetheted, nem kell rajtam…ha jól tudom van rá lehetőséged, bőven. Most inkább lazíts egyenlőre. – tettem hozzá könnyedén. Pillantásom az arcáról a képre vándorolt. Félrebillentettem a fejem. Aztán a másik oldalra. – Nem is olyan rossz…- motyogtam csak magamnak, Tudtam, hogy Tyrell nem élvezi az ilyesmit…
- Örülök, hogy mégis eljöttél. Hogy tetszik eddig?– fordultam aztán felé. Nem vagyok az a fajta, aki kedveli a…az emberi interakciókat, úgymint ölelés, üdvözlő pusziszkodás, vagy a viszontlátás örömének kifejezésére juttató egyéb, másmilyen szokásokat. Nem. Te ott, én itt. Ez persze a „munkahelyemen” nem él, de ettől függetlenül, akármennyire is kedvelek valakit, ezt még ugyanolyan mafla butaságnak tartom.

Vendég

- Neked is szia Wendy... Nyugodj meg, nem készültem semmi orvsággal ellened. - szívta be mélyen a levegőt, majd engedte ki könnyedén. Elnézte a lány egyszerű megjelenését, és pontosan tudta, hogy miért fogja elviselni ezt a pár órát a társaságában. Pontosan tudta, hogy ha elég kitartó lesz és jó hangulatba tudja hozni a másikat, akkor egy olyan élményben lesz része, amiben igen keveseknek volt annyiszor, mint neki. Legalábbis szerette volna azt hinni, hogy másnak nem árulta ennyiszer a bájait Wendy, mint neki, de ha mégis, akkor mi történt? Semmi...
- Ha nem lenne a pezsgő, akkor már régen hazamentem volna. - itta ki a poharát, majd folytatta. - Értem én, hogy miért akarsz itt lenni, tiszta sor és ha engem is érdekelne ez a művészetnek hazudott humbug, akkor olyan örömmel lennék itt, mint te. Szóval csak annyit mondj meg nekem, hogy miért vagyok itt?
Kicserélte az üres poharát Wendyére, hiszen lány amúgy sem szereti a pezsgőt, neki pedig még pontosan egy pohár kellett ahhoz, hogy jól érezze magát. Az alkoholt azonban nem döntötte le azonnal, csak tartotta maga előtt, majd elindult az egyik irányba, meg sem várva a lány válaszát.
- Tudom, hogy jót akarsz és valószínűleg jót tesz nekem, hogy végre kirobbanok a lakás-munkahely-konditerem hármasból, de hacsak az kell, hogy társaságod legyen, nem lenne jobb egy barát? Mert azt azért nem akarom elhinni, hogy egy kiállításra az egyik ügyfeled a legjobb party...
Egy köcsög volt, egy ordas türhő, de manapság a legtöbb nő ezt szereti egy férfiban. Mondjuk ez Wendyre talán nem éppen volt igaz, de Tyrell már túl öreg volt ahhoz, hogy megváltozzon. S miért is kellene? Fogadják el olyannak amilyen, a többi ember meg bekaphatja.
Éppen a következő kép mellett haladtak el, amikor rápillantott a festmény címére: "Híd a szívek között". Megvakarta a pár napos borostáját, majd a lányra nézett.
- Na most értem, hogy az ott a híd, ezek meg a szívek, de miért? Ez csak három paca, színes háttérrel! Ha nem mondja, sosem jövök rá, hogy mi ez az egész...!?

Vendég

-Nem? Pedig az előbb olyan tekintettel fürkészted a képet, mint aki egy lángszórót rejteget a csomagtartójában, amit ha kell használni is fog. – jegyeztem meg kicsit pimaszul, de be kell valljam egyre inkább úgy érzem jó ötlet volt éppen Tyrellt elcsábítani erre az estére. Kérdés, hogy ő mennyire értékeli a játékos gúnyt, elérti, vagy partner lesz? Fura, hogy általában nem izgat, hogy ki mint reagál az észrevételeimre, de Mr Cage különleges eset. A fagyi visszanyalhat, hogy így fogalmazzak és ha máskor nem is, hát most ezt szemmel tartom. De a fenébe vele. Tyrell az Tyrell. Nagyon kevés ügyfelem bírja mellettem hónapoknál tovább és mi már jócskán egy éve boldogítjuk egymást. Vagy én őt. Fordítva nem mindig igaz.
- Miért ne? – kérdeztem vissza félredöntött fejjel. – A véletlent okold érte. Te voltál a legelső a telefonkönyvben, akin megakadt a pillantásom. Felhívtalak, és jöttél. – vontam vállat. A miértek nem fontosak, amúgy sem. Lehet mindenáron tudni akarja az okát, de nincs. Legfeljebb a tudatalattim, a sors, a karma vagy bármilyen hasonló kozmikus erő vonható felelősségre érte. – Különben is. Minél több irányból stimulálod az agyacskádat, annál kevésbé valószínű, hogy elhalnak benne a sejtek. Új szinapszisok stb-stb...- araszoltam utána Tyrell üres poharát lóbálva. Ezt egy pincér gondjaira bíztam a legelső adandó alkalommal.
- Tyrell. – kezdtem bele komolyan. – Nincsenek barátaim. Innentől kezdve egy ügyfél társasága is lehet megfelelő, ha a másik opció az, hogy egyedül, kitéve a véletlen játékának, hogy a többi idegen ember akármikor megszólíthat. – ráztam meg a fejem morogva. Jó túloztam, vannak barátaim. Mármint ismerősök, akikkel néha tartom a kapcsolatot, bár arra azért nem vehetők rá, hogy ilyen-olyan noname művész kiállítására eljöjjenek velem. Nem hibáztatom őket. Én sem állok sorba velük egyik szupersztár szuperkoncertjének csarnoka előtt, szuperjegyeket vásárolni.
Jó nekem így. Nem tartom sírnivalóan szánalmasnak az állapotomat, önként vágom el magam a többiektől. Ismerem a határaimat.
- De ha már itt tartunk, ha ennyire nem akartál eljönni, végül mi vett rá, hogy mégiscsak megjelenj? – fordultam felé, majd a képre emeltem a tekintetem, amit ő mutatott. – Nincs értelme, valóban. –bólintok sztoikus nyugalommal. – Másnak van? – tettem fel a kérdést félredöntött fejjel. Oh kezdem néha úgy érezni ez az egész, engem is beleértve elsodor majd a nihilizmus kínos völgyébe. Ez pedig undort kelt bennem. Csodálatos.

Vendég

Valóban, a Tyrell Cage név olyan elől szokott szerepelni a különböző névlistákban, hogy tényleg ő lehetett az első a sorban. Azonban nem firtatta tovább a kérdéskört, hiszen Wendynek biztosan jó indoka volt arra, hogy meghívja és arra is van megfelelő ráció, hogy ezt miért nem akarja elmondani neki. Bár tévedheti is, és akkor egy másik elveszett lelket átpolgat a sajátján kívül.
- Akkor ezt jól kifundáltad... Itt egy két méteres testőr, aki miatt senki sem fog zaklatni az egész éjszaka során. Bravó Wendy! - mosolygott a lányra, majd fejét rázva emelte szájához a poharat, de a kobakmozgást abbahagyta, amikor ivott a pezsgőből. Körbenézett a díszes társaságon, az idősebb és fiatalabb emberseregleten és valahogy értette, hogy miért volt ennyire elővigyázatos a lány. Legfeljebb nyálbélák és aggastyánok jöhettek számíásba, de azokból valószínűleg már herótja lehetett a másiknak. S ekkor ütött fejébe szöget az emlék, hogy Wendy bizony saját nemét sem veti meg, s a nőkkel töltött pásztorórák sem idegenek tőle. Bár el sem tudta képzelni, hogy most ez ebben a szent pillanatban miért fontos tényező, ezért inkább visszatért a szívek hídjához és a lány kérdéséhez.
- Őszintén? Vágytalak már megkefélni. - két szörnyűlködő arcot kapott válaszul a közönségből, akik a pőre megnyilvánulást hallották. Tyrell azonban nem foglalkozott velük, közelebb lépett a másikhoz, majd egy fejjel magasabb termetének majdnem legtetejéről pillantott le az apróságra. - Gondoltam valami turpisságot forgatsz a fejedben, esetleg egy nyilvános hely kalandja, s ha elég sokáig elviselem az oly' kedves modorodat, akkor talán ingyen is megcsinálsz...
Vállat vont, majd megitta a pezsgőt, hogy aztán a poharát megint a lánynak adja, immáron cserét nem várva érte. - Van-e másnak értelme? Hogyne lenne, de te túl mélyen vagy az önsajnálatban ahhoz, hogy észrevedd. - miért kellett volna cicomáznia a beszédét félhazugságokkal és cirádás mellébeszéléssel? Felesleges volt, mindig is az őszinteség híve volt. S talán Wendy is ezt várta el tőle, csak még maga sem tudott róla.
- Például ott van az a vörös ruhás nő, közvetlenül a három zöld pacás festmény előtt. - pillantása oda vándorol a szőke szépségre, aki egy mosollyal válaszolt a hirtelen érdeklődésre. Tyrell elnézte a nő hosszú combjait, vékony derekát és igen nyitott dekoltázsát, majd tekintete visszalépett Wendyre. - Ha jobban foglalkoztatna a világ, akkor láttad volna te is, hogy már öt perce minket néz, csak azt nem tudom eldönteni, hogy melyikőnkre vetett szemet. Szerinted?

Vendég

Már meg sem lepődöm. Tyrelltől pontosan ezt a szókimondó, kissé nyers megnyilvánulást vártam. Sóhajtva nyugtáztam, van ami sosem változik. De vajon nagyon mélyen nem ezért hívtam mégis magammal? Merülhet fel benned, bennem, akárkiben a kérdés. Az én válaszom is hasonló: Minek? Gyakori vendégem, ha le akarok feküdni vele várok míg, ő keres, a vágyaim nem sürgősek annyira, hogy ne lehessek türelmes. Az álmok halála a beteljesülés, és legyünk őszinték, minél később kapom meg amit akarok, annál jobban élvezem is. Tehát nem a szexért ugrasztottam Tyrell-t. De azt hiszem nem lehet elítélni őt sem, ha egyből ez jutott az eszébe.
Közeledtére én is kihúztam magam, tekintetem az övébe fúrtam, előreszegett állal hallgattam feltételezését az estéről, az okaimról. – Persze Tyrell. Direkt azért jöttem kocsival is, hogy egy elhagyatott mellékutcában magadévá tegyél. – forgattam meg szemeim. Hangomból nem kevés gúny érződött ki, de gondoljon amit akar, lesz ami lesz. Róla van szó igazából, úgy jöttem ide, hogy ez benne lehet a pakliban, és zavart-e? Nem érdekelt különösebben. Semmi jónak az elrontója nem leszek és nem is ragaszkodom görcsösen semmihez. – De ha már megemlítetted, mi a gond a modorommal? – vontam fel kérdőn a szemöldököm. Jó, hagy némi kívánnivalót maga után, de lehetne rosszabb is. Rosszabb, de példákat nem hozok.
Elgondolkodva forgattam ujjaim között a kiürült poharát. Meglepetten kaptam fel a fejem. Nem kívántam általános hangulatom okainak boncolgatását, sem az élet, a világmindenség, vagy akármi más értelmét kifürkészni, főleg nem Tyrell-el, bár tény ami tény érdekel a véleménye, azt hiszem nem ő a megfelelő ember, akitől az ilyesmit el kellene várnom. De akkor is…- Önsajnálat? – horkantam fel. Önsajnálat? Komolyan? – Hogyan jutottál erre? – de megráztam a fejem. Nem is fontos. Egyáltalán. Nem ez a lényeg, nem ezért hívtam magammal. De komolyan sajnáltatnám magam? Nem hiszem. Habár ki tudja. Más amit érzek, más amit a többiek látnak, ez félreértéseket szül, én pedig nem akarok egy szalmaszálat sem keresztbe tenni, hogy a helyére tegyek mindent. Minél jobban próbálom, annál nevetségesebb lesz, és értelmét is veszti a dolog. Nem tudnám meggyőzni.
Lustán követtem tekintetét a nő felé. Ábrándos sóhaj szabadult fel torkomból. Szőke. Szeretem a szőkéket… - Nem akarlak elkeseríteni Ty, de…- nagy nehezen elszakítottam pillantásom a lányétól és társam arcára emeltem. Óvatosan megráztam a fejem. Önbizalom? Van. Legalábbis valami hasonló akad valahol, hogy elhitessem magammal, biztos vagyok a dolgomban.

Vendég

- A modorod? Nem tudnám egy szóban összefoglalni, de ha nagyon törném a fejemet, akkor biztos sikerülne. - apró mosollyal kísérte mondandóját, majd folytatta a huncutkodást. - Azt még megértem, ha néha gúnyos vagy, el tudom fogadni az iróniát is egy bizonyos szintig, és a szarkazmusod felett is szemet tudok hunyni, de amikor ez mind egyszerre robban az ember arcába, akkor nagyon megnehezíted, hogy kedveljenek. Persze neked édes mindegy, hogy szeretnek vagy sem, de az biztos, hogy nem könnyíted meg mások dolgát.
Komoly lett a hangja a végére, de nem akart papolni a másiknak, hiszen nem ezért voltak itt, s bár még mindig nem tudta pontosan, hogy miért is, lassacskán kezdte elengedni a gondolatot, hogy erre valaha választ fog kapni. S már éppen válaszolt volna arra, hogy miért gondolja azt, hogy a másik önsajnálatban szenved, amikor meglátta a fejrázást. Apró jel volt, amit talán más nem is vett volna észre és önmaga is csak alig, de mindez elég volt ahhoz, hogy hanyagolja a témát és visszatérjen a vörös ruhás szőkéhez.
Meglepte a másik magabiztossága, hiszen nem szokott ehhez hozzá, így magasra húzta homlokn jobb szemöldökét. - De? Csak nem azt akarod mondani, hogy inkább téged néz, mint engem? Értem én, hogy bombázó vagy, de egy ilyen tökéletes férfi mellett esélyed sem lehet...
Hangosan felnevetett, s az sem érdekelte, hogy a közelében lévők halk zúgolódással nyilvánították ki nemtetszésüket. Tyrell épphogy tett az egészre magasról, de csak azért nem, mert nem volt elég magasan és a nadrágját sem tolta még le. Azonban a konstelláció ezen együttállása esetén biztos lehetett volna benne a tömeg, hogy kapott volna valami szépet a nyakába... Persze átvitt értelemben.
- Wendy, hidd el, nincs az az isten, hogy téged nézett ki magának és nem engem. És erre fogadni is mernék! - a meglepett szemöldök ráncigálást felejtette, és arcára visszagurult a mosoly, amit az előbb a másik magabiztossága feledtetett. Egy pillantást vetett a szőkeségre, majd vissza Wendy, hogy újra megbizonyosodjon arról, hogy a vörös ruhás nőt a másik érdekelje.

Vendég

Homlokráncolva meredtem rá. Üveges tekintetem mögött próbáltam felfogni a szavai mögött sejlő értelmet. Szóval megnehezítem mások dolgát. Nem butaság. Van amiért küzdeni kell. Nem állítom, hogy értem megérné átmászni a gúny falát és keresztülúszni az irónia csatornáját, de nem is akarok mást mutatni mint amit adhatok. Szarkasztikus vagyok, kiállhatatlan és depreszáló, de azt nem lehet rám fogni, hogy nem felelek meg az elvárásoknak. Viszont…- Te megakartál engem kedvelni? – pislogtam rá. Tudom, hogy nem ezt mondta. Tudom, hogy ilyesmi, nem hangzott el semmilyen kontextusban, csak tudni akartam. A múlt idő sem véletlen. Nem ringattam bele magam semmilyen tévképzetbe. Nem gondoltam arra, hogy most akkor hirtelen mindenki megnyílik a másiknak, hogy hirtelen barátok leszünk. Ismerősök vagyunk. Pont. Kapcsolatunk odáig terjed, hogy hébe-hóba, ha kedve van hozzám felkeres és lefekszünk. Fizet érte, én pedig elköltöm ezt a pénzt. Az egész nyomtalanul elmúlik. Viszont a szex akkor is egy nagyon bensőséges dolog, nem zárójelben említendő, még akkor sem, ha a huszonegyedik században, némileg felértékelődött a szerepe.
-Tökéletes férfi? Ezt látnom kell. Mutass rá. Kíváncsivá tettél. – nézelődtem lábujjhegyre magasodva, a tömeget kémlelve. Hátha meglelem azt a tökéletes férfit. Persze játék az egész, de vagy ez, vagy marhahangosan röhögni kezdek. Annak pedig Tyrell nem örült volna. És gondolom az ostor rajtam csattanna így.
- Fogadni? – Tyrell mögötti festményt nézegetve ízlelgettem a szót. Bízzak a szerencsében, a vonzerőmben és a magabiztosságomban? Egyikre sem tennék egy lyukas garast sem, de Tyrellnek erről nem kell tudnia semmit. Nyerni fogok. Ehhez kétség sem férne. – Rendben. Mi a tét? – villantottam fel egy filmekbe illő farkas mosolyt, és követtem a pillantását a nő felé. Tényleg szeretem a szőkéket. A tétet illetően pedig lennének elképzeléseim. Viszont kíváncsi vagyok az ő gondolataira is. Meg aztán hogy döntjük el, hogy kinek van igaza? Mint a kiskutyáknál? A két gazdi a szoba két végébe áll, középen az állatka és akihez rohan az tarthatja meg? Érdekes.

Vendég

- Megkedvelni? Ne gondolj többet magadról, mint ami vagy. Nevezzük az egészet egyfajta munkakapcsolatnak... Emlékszel például arra a Kerouac könyvre, melyik is volt az...? - gondolatfoszlányok jelentek meg elméjében, de volt egy olyan érzése, hogy Wendy előbb fog válaszolni a kérdésére, mint önmaga. S ha tényleg így volt, akkor aképpen folytatta a beszélgetést, ha nem, akkor máshogyan. - Igen, a Művésztelep!
- Látnod kellett volna magadat, ahogyan meglepődtél, ahogyan csillogtak a szemeid... Legalábbis én ezt láttam rajtad, de ez lényegtelen, mert aznap éjjel olyan puha, olyan izgalmas és gyönyörű volt a szád, olyan hálásan szoptál le, mint előtte és azóta sem. Valljuk be Wendy, gyönyörű lány vagy, de ... ennyi.
Fordult vissza a szőkeséghez, aki immáron helyet változtatott és az ideiglenes bárpulthoz lépdelt. Valamilyen színtelen italt kortyolgatott egy férfi társaságában, akit egy hangos nevetéssel hajtott el magától, ami még inkább felkeltette a tökéletes férfi érdeklődését, hiszen magára gondolt, amikor a másiknak beszélt ama jelenségről, és a lány ezt pontosan tudta. Nem ment hát bele a gyerekes adok-kapok meccsbe, inkább a fogadáson járt az esze, annak a részleteit próbálta összerakni.
- Nézzük csak, mit is tudnál te nekem felajánlani? - lépett Wendy mögé, majd átkulcsolta hosszú kezeit annak mellkasa alatt, s így hajolt közelebb a lányhoz. Csak remélte, hogy lábai között nem fog felcsúszni a lány egyetlen cipője sem, és a királyi ékszerek nem részesülnek kellemetlen benyomásban. Megnyalta a másik jobb fülét, majd abba duruzsolta mély hangján a további hangos gondolatokat. - A testedet bármikor megkaphatom, az eszed nem igazán érdekel, de a lelked ... ó a lelkedet szívesen betörném.
Puha ajkai szelíden fogták közre a lány fülcimpáját, majd nyelve lassú játékkal kezdte kényeztetni az erogén zónát. Még mindig remélte, hogy nem megy túl messzire, hogy cselekedete nem kap retorziót válaszul, de amikor a szőke nő pillantása kettősükre vonult és az nem kapta el tekintetét azonnal, tudta hogy több lehetőség is lakozhat a másikban, mint egyszerű szex. Szája béklyóját nyitotta, majd szavai újra Wendy kedélyeit borzolhatták. - Tudom, hogy mindig elutasítottad, éppen ezért öltöztetnélek latexbe, kikötöznélek egy oszlophoz és addig kefélném a seggedet, amíg még többért nem könyörögnél...
- Elfogadod? - szorította magához Wendyt, majd várta hogy a lány milyen tétet tartana megfelelőnek egy ilyen ajánlatra.

» Wendy & Leo
» Dorian & Wendy
» Eveline & Tyrell
» I'll be your Peter Pan, If You'll be my Wendy
» Költözés - Gina, Matthias, Wendy

Wendy & Tyrell

Wendy & Tyrell

Similar topics

Similar topics