Mint őrült úgy száguldok a kórház felé. Anya nem rég hívott, hogy drágalátos kisöcsém már megint túlzásba vitte a bulizást és bennfogták. Nem tudom azért sietek annyira hozzá mert aggódom, vagy mert leakarom cseszni, hogy mit művelt már megint. Inkább az első, de tény és való nem tetszik és haragszom rá, hogy folyton segg részeg. Mindig elcseszi az estéimet. Állandóan az ő gyerekes viselkedéséért szívok. Anyáék haragudnak rá így ők nem jönnek el érte vagy látogatják meg. Szerintem pont ilyenkor kéne mellette állni, hogy tudja nincs egyedül akkor talán nem csinálni hülyeséget. Gyorsan keresek parkolót és már rohanok is be. Remélem nincs nagy baj! Recepció előtt megállok. -Jó estét! Nem rég szóltak, hogy benntartanak egy fiatal srácot. Chace Armstrong a neve..- Idegesen kopog körmöm a pulton. Tekintetem ide-oda cikázik míg várom, hogy útbaigazítsanak. -Így van, ön a barátnője?- Kérdésén elvigyorodom, még csak az kéne, hogy a csaja legyek. -Nővére vagyok, melyik szobában találom?- Érdeklődöm, majd amint meghallom hányas teremben van már itt sem vagyok. Mint akit kilőttek úgy suhanok végig a folyosón és figyelem az ajtók számát. Egyre idegesebb vagyok, majd mikor meglátom a megfelelő számot berontok kopogás nélkül. Odarohanok az ágyhoz és jól belebökök a fiú vállába, hogy rám figyeljen.
-Mi van töki, megint sok volt az ivászat?- Talán nem így kellett volna üdvözölnöm...mindegy megérdemli. Ahogy jobban szemügyre veszem dermedten veszem tudomásul, hogy ő nem is az öcsém... -Hoppá..elnézést, te nem is az öcsém vagy, azt mondták ebben a szobában találom.- Zavartan nézek körbe a többi ágy üres, elment volna? Ha elszökött akkor nagyon megjárja a kis takonygép! -Amúgy Olivia vagyok. Tényleg ne haragudj, hogy letámadtalak.- Kissé el is pirulok ami nem is csoda hisz rendesen leégettem magam.

ruha: [You must be registered and logged in to see this link.] | notesz: lesz majd jobb is ígérem!

Live & Asa

Nem bírtam tovább a fájdalmat az oldalamban, annyira rossz volt, már a hányinger volt rajtam. Persze Fred gyógymódja sokat segíetett, de a sebet össze kellett rakni, túl mély volt ahhoz, hogy csak így hagyjam. Így bementem a kórházba, ahol azonnal be is fektettek, mert, hogy ki kell tisztítani mélyen, összevarni, és a bordám megrepedt, úgyhogy mégjobban összekötözni mindenemet. Így befeküdtem. Persze erről üzentem apának haza, aztán öltöztem csak át, semmi, már otthon aludhattam, csak kicsit benyugtatóztak meg minden, kába voltam, alig voltam magamnál, egyébként is nagyon fáradt voltam már, ha Fred nem lenne, nem is aludnék, hajlamos vagyok elfelejteni a szükségleteimet, mint például az alvás, evés, ivás, apa ezért is jó, mert mellette ezeket nem tudom megcsinálni, nagyon vigyáz rám. Úgy szeretem őt... komolyan, nélküle lehet már rég túladagoltam volna magam, vagy csak simán éhen haltam volna... na jó, nem, elsősorban szépen seblázban meghaltam volna.
Összébb húztam magam az ágyban a gondolatra, lehunytam a szemem. Előbb adom fel a drogokat, mint őt, nem, őt soha. Szükségem van rá, az apukámra. Ilyen gondolatokból rázott föl valaki. Rezzenve fordultam a lány felé. Nehezen felültem, de a fájdalomtól felnyögtem, a falnak támaszkodtam. - Nem baj... de nincs itt senki rajtam kívül - Vontam meg a vállam, majd elmosolyodtam halványan. Vacakul voltam, ezért az orosz akcentusom erősebb lett. - Én Asa vagyok. Nincs gond... öhm... sajnálom, de nem láttam a tesódat. - Az oldalamra simítottam a kezem, és mikor éreztem a meleg folyadékot ujjaim közt, elhúztam a kezem, megnéztem. Ja... ez vér. - Uhm... nincs egy zsepid? - Érdeklődtem összeráncolva szemöldökömet. Nem arról van szó, én a ruhával is tudok itatni, csak nem akarnám.


 

Mindig is az a fajta nő voltam aki mindent meggondol legalább kétszer és utána bezsél vagy cselekszik. Ám, ha az embernek a családjáról van szó, nem számol el magában tízig és rendesen át sem gondolja mit cselekszik. Annyira aggódtam az öcsémért és egyben annyira haragudtam rá, hogy észre sem vettem egy másik fiút zavartam meg. Szegény nem néz ki valami jól, hal nyögése ahogy nekitámaszkodik falnak még jobban erősíti bennem, hogy mekkora hülye vagyok...és még jól megböktem az előbb. Azt mondja nem volt itt senki. Fura, biztos vagyok benne, hogy a nő ezt a szobát mondta. Ő nézte volna el?
-Hát ez fura...- Halkan felsóhajtok. Az is lehet, hogy gyorsan felszívódott mielőtt befektették volna. Mi van, ha valami baja van? Te jó ég! Mikor fog végre felnőni és felelősség teljesen viselkedni? -Akkor hol van?!- Elszontyolodva kérdem halkan nem mintha tudná rá a fiú a választ. Földre dobott táskám vállamra teszem, ha nincs itt akkor nem is kell, hogy maradjak tovább, semmi dolgom itt. Szóra nyitom szám, hogy elköszönjek mikor zsebkendőt kér. Rápillantok kezére melyen apró patakként csordogál szépen le bíborvörös vére. -Úristen!- Hebegem miközben gyorsan zsebkendőt keresek táskámban. Természetesen a legalján kell lennie, hogy nehezen tudjam elő venni, de végül csak sikerül kihalászni. Asa felé nyújtom kinek arcán végig szalad tekintetem.
-Ne hívjak valakit?- Sosem szerettem a vér látványát. Ebben a pillanatban viszont csak azon tud kattogni az agyam hogyan segíthetnék.  

ruha: [You must be registered and logged in to see this link.] | notesz: ez ilyen lett..

Live & Asa

Enyhén szédülök, kóvályog a fejem, vacakul vagyok, a fájdalom sem kellemes, attól forog a gyomrom, de a vérzéstől pedig szédülök. Erős, nem vacakol, komolyan felszakadt a seb, érzem, ahogy lüktet, de egész testemben ott van, forrón és könyörtelenül, mintha az életet akarná kinyomni belőlem azon az egy kis seben keresztül. Kicsi? Hahahaha, vicces vagyok. Nagyon mély, ki tudja, mit talált el, én nem tudom, hogy hogyan helyezkednek el bennem a belső szerveim, de nem most vagyok rá kíváncsi. Viszont ha még nem haltam meg, annyira fontos szervet nem nyársalhatott fel... de ha nem varrnak össze hamar, még simán meghalhatok. olyan jó kilátásaim vannak, komolyan, és egyedül vagyok. A félelem lassan szivárok be fejembe, és gombocot növeszt a torkomban, lehunyom a szemem egy pillanatra és lassan lélegzek. Egy idióta vagyok, hogy azt gondoltam, meg tudom ezt csinálni egyedül. Félek, és ettől csak mégrosszabb lesz minden.
- Nem tudom - Ingatok fejet finoman és ujjaim a sebre futtatom, forró, de nem csak a bőr körülötte. Mintha mézbe nyúltam volna. Meleg mézbe. Előhúzom kezem, pont, mikor el akar köszönni, és kérek tőle egy zsepit. Porcelnfehér karomon végighúz egy vörös csíkot könyökhajlatomig. Lehunyom a szemem, hogy kizárjam a forgó világot, nyelek egyet. - Köszi - Elveszem tőle a zsepit, és ajkamba harapok, hogy elfojtsak egy fájdalmas nyögést, ahogy rászorítom, szörnyen fáj. Kérdésére fejet rázok. - Ne, megvagyok... mármint... ezért jöttem be, tudják, hogy össze kéne varrni, de... - Egy pillanatra erős szédülés vesz rajtam erőt, elgyengülve csuklik vissza fejem a párnára, és ujjaim is eleresztik a zsebkendőt, aztán pár pillanat alatt újra is undul a rendszerem, és újrakezdek mindent. - De nincs itt senkim, és félek... a tűtől és az altatástól és... nem maradnál velem? - Kérdezem csendesen, kibújik belőlem a kisfiú. Fájdalomtól kicsit ködös kék íriszemmel felnézek rá kérlelően. Ne hagyjon itt, akkor tuti pánikolni fogok...