Las Vegas, 1993. március 13. 21. Sminkes, fodrász Addicts Chloe Norgaard

Karakter személyisége

Olyan színes egyéniség vagyok, mint a festékpaletta maga. Hófehér, szénfekete, mélykék, élénk narancs, okkersárga, és sorolhatnám még, de legyen annyi elég, hogy a természetem, és a tulajdonságaim mind ezekre a színekre épülnek fel.
Érdekesnek hathat mindezt így kijelenteni, de valóban így van, én pedig nem tagadhatom le saját magamat, ugye?
Ahogyan azt sem, hogy mennyire szerteágazó jellemmel rendelkezem, gyermekkorom óta. Na, meg élettel.
Már akkoriban is odáig meg vissza voltam a színekért, esetleg feltűnési viszketegségben is szenvedtem, ezt konkrétan nem tudom, mert nem sok mindenre emlékszem a gyermekéveimből, de arra biztosan, hogy nem voltam egy egyszerű eset. Mint ahogyan most sem vagyok az.
Szerencsétlen családom bizonyára átkozta az eget, hogy miért nem egy illemtudó, könnyen kezelhető lányt kaptak gyermekül, miért pont engem, egy olyan lányt, aki minden ellen lázad, ami ellen csak lehet, és tud, és, aki soha sem azt teszi, amit elvárnak tőle, vagy legalábbis, amit tanácsolnak neki. Soha sem fogadtam meg a nekem szánt tanácsokat, ha meg is akartam, valahogy mindig a másik irányba tereltem magam, vagy terelődtem el valaki más segítségével.
A lényeg, hogy még ha jó lány is akartam lenni, valahogy soha sem jött össze. Gyermekfejjel is rögvest belekeveredtem azokba a helyzetekbe, balhésakba, amikből jobb lett volna kimaradnom, de az érzés annyira csábított, hogy nem tudtam megálljt parancsolni magamnak.

Történet vagy szerepes példa

Ma sem tudok.
(Ja, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a személyiségem, és az életem olyannyira elválaszthatatlan, hogy még nekem se ment szétszeletelni a kettőt, tehát. Elnézést is kérek érte. De hát. Megesik az ilyen, nem? Folytatás következik, figyelem kéretik.) Még.
És nem is fogok, ezt már biztosan állíthatom. Mert, ahogy nőttem, még rettenetesebb kamaszlány lett belőlem. Az iskola, amibe beírattak, nemhogy megnevelt volna, éppen az ellenkező hatást érte el nálam. Olyan balhés bandák közé keveredtem, akik nem vetették meg az élvezeti cikkeket, izé, vagyis szereket, ezáltal én sem vethetettem meg azokat. Ha eleinte zavarta is a színes kis fejemet, a későbbiekben már nem bántam semmit sem, amiket én azokkal az emberekkel elkövettem.
Majd talán az öregkoromban fogok mindent megbánni, talán, és nem dicsekedve mesélem el a gyermekeimnek, és az azok gyermekeinek. Vagy éppen nem mesélem el. Már ha lesznek egyáltalán gyermekeim, és azoknak gyermekei, vagy egyáltalán én megélem-e majd a nagymamakort, amire manapság igen kevés az esély.
Na jó, nem szeretek találgatni.
De hát a jövendő elég képlékeny, nem? (Hiszen minden ember ezt mondja, meg van, aki igazolja.)
Meg már évek óta, megerőltetve azt a sminkfoltos kis buksimat (mert igen, bőszen, és őszintén állíthatom, hogy kiemelkedő alkalmazottja vagyok egy vállalatnak, és igen, én vagyok az, aki tökéletesebbnél tökéletesebbé varázsolja az elé kerülő emberek fejszerkezetét, magyarul tehát, igen, sminkes, és fodrász kisasszonyként tevékenykedem), leálltam minden rosszról, amit anno tettem, meg ettem, és ittam, így egyre kevésbé kell félnem attól, hogy a múltam egy rémemlékképe becsenget a bejárati ajtómon, és meglebegtet előttem egy kis fehér port. Vagy egy szál marihuánás cigarettát. Vagy megdob egy konténernyi itallal. Bár, szerintem arra nem sok esély lenne, hiszen senkinek sem lenne elég pénze ezt megvalósítani, de hát. Álmodozni szabad.
B*ssza meg a kutya, ilyen esetben nem, nekem nem szabad, de hát mit tehetek én a fejembe befészkelt, kis, színes mókus ellen? Semmit sem.
Régen se tehettem semmit, most sem tehetek semmit, megyek is, meghúzom magam a lakásom élénk kékbe öltözött kanapéján, vagyis.
Csak húznám meg magam, mert az én édes, drága barátocskám éppen elfoglalja azt egy adag popcornnal karöltve. Na, hát esetleg megegyezhetek vele, már ha ad egy kevés kukoricát, nem? Ha már megengedtem, hogy a közös munka mellett még párhuzamban velem is lakjon, ha már megosztom vele az ágyamat, alkalomadtán (ne, ezt ne értsd, ahogy érted, vagy talán, esetleg értheted, mert senki sem tudja, hogy mi minden történhet meg majd a jövendőben), akkor miért is ne járna a kiszolgálás, a kényeztetés, és a többi ilyesmi féle dolog? Nem? Szerintem is.