Asa Rethlow

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
^^ csodásan rajzol
^^ könnyen alkalmazkodik
^^ művelt származásától függetlenül
^^ átlát az embereken
^^ Fred felé megvan az a tisztelete, ami egy apának kijár, annak ellenére, hogy igazából nem az neki

◆ negatív tulajdonságok:
ˇˇ könnyen figyelmen kívül hagyja a szükségleteit, mint az evés és az alvás
ˇˇ szeret drogozni
ˇˇ tart az idegenektől
ˇˇ könnyen jönnek rá a rohamok
ˇˇ hamar feladja

◆ egyebek: Fred érkezéséig nem szeretett senkit igazán, nem volt családja, de mikor felszedte őt a földről és kedves volt vele, azonnal apjának fogadta, és hallgat rá szinte mindenben.

Történet vagy szerepjátékos példa

Nem tudom, hogy történt. Az esőben ültem a sárban, fekete hajam ázottan tapadt arcomba, kék szemeimet már alig bírtam nyitva tartani, fejem a téglafalnak dőlt, nehezen vettem a levegőt, hörgősen. Ujjaim oldalamnál kapaszkodnak a fehér, már véres anyagba, ahogy lélegzem érzem a sebet oldalamon, mintha egy óriási lyuk lenne rajtam. Dől rólam a verejték, a lázam már rég elérte a negyven fokot, túl is lépett rajta, mozgott előttem a világ, reszketett a testem, minden csepp eső mintha tű lett volna, vagy tűz, nem estek jól. Kiszáradt szám mégis utánuk kapkodott. A fájdalom belém nyilallt és én felnyögtem, utána elsötétült minden.  Csak lebegtem az emlékek ködében.
- Nem szeretnek téged Asa…
- Tudom
- De miért? Nem csináltál semmit…
- Nem… azért, amit tudok…
Köhögve ébredtem fel a lázálomból. Hogy lehet, hogy most jobban fáj, mint eddig? Felemeltem karom, és beléharaptam, hogy elfojtsam a kiáltásaimat, míg szabad kezemmel felhúztam a felsőm szélét, hogy lássam a sebet. Beleestem a kerítésbe, mikor kenyeret loptam. Tudom, hogy nem volt szép dolog, de olyan éhes voltam… Mély volt, nagyon mély, és még mindig vérzett kicsit… pedig nem mostanában estem bele… igazából nem ez volt az egyetlen baja. Összeszorítottam szemem. Nem gondoltam én sem komolyan, hogy egy ilyen sebbel túlélem az utcán, és ez most nem drámázás volt, hanem az, hogy mély volt, egy rozsdás kerítésbe pottyantam, és nem volt mivel kitisztítsam. Az esőben nem láttam sokat, próbáltam keresni valami olyan helyet, ahol azért kicsit védve vagyok, de nem találtam. Csak egy alakot, aki közeledett. Mikor elért hozzám felemeltem felé egyik kezem, kicsit véresek voltak az ujjaim, reméltem, hogy nem ijesztem el vele. Nem voltam valami nagy, összesen százhatvan centi, kezem kicsi volt, ujjaim vékonyak, régóta nem ettem.
- Kérlek – Suttogtam halkan, de ahogy felemeltem fejem, már mélyen megszédültem, össze kellett csuknom egy pillanatra szemem, próbáltam nem visszaájulni a sötétségbe, mely úgy rángatott visszafelé.
- Mi történt veled? Krisztusom! Valaki, orvost... nem, túl lassú lenne...
Nem tudtam felfogni kapkodó mondatait, fejem már csuklott is hátra újból
- Segítek. Várj... óvatosan
Már csak távolról hallottam, de érintése visszarántott a valóságba, ahogy felvett egyik karom erőtlenül nyaka köré fontam. éreztem, hogy megindul velem, nem tudtam, merre, vagy meddig, talán pár pillanatra el is vesztettem az eszméletemet, mert a hangjára ébredtem.
- Óvatosan. Szorítsd össze a fogaidat.
Nem értettem, mire gondol, de mikor a sebhez nyúlt már pontosan értettem a helyzetet, kezem számhoz kaptam, és karom megint fogaim útjába vezettem, hogy ne tudjak ráharapni nyelvemre. Mikor végzett hullafáradtam hanyatlott vissza testem a kanapéra ernyedten, csak pihegtem csendesen.
- Mi a neved...? Mi történt? Mondj el mindent. Van hol laknod?...
Lassan fogtam csak fel a kérdéseket, és még lassabban tudtam csak válaszolni. Sok időbe tellett, mire megtaláltam a nyelvem, aztán a hangom.
-Asa. Asa vagyok – Tájékoztattam rekedten és ködös tekintettel néztem fel rá, majd megnyaltam száraz ajkaimat és folytattam.
- Kiraktak az árvaházból egy éve, szóval… kaját kerestem, loptam egy kenyeret, a pasi lelökött az erkélyéről és beleestem a kerítésébe. – Nyögtem fel a fájdalomtól, ami belém nyilallt, mikor felé fordultam. Lassan kifújtam a levegőt.
- Persze, sok utca van.  – Lehunytam a szemem és nagy levegőt vettem.
- Ne aggódjon, nem maradok – Néztem fel rá fáradtan és megpróbáltam felállni, de lábaim nem bírták el a súlyom és nekiroggyantam.