New York, 1988. 08. 02. 26 FBI ügynök Cops Teodora Andreeva

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: Gyakorlatias, Megbízható, Magabiztos, Realista, Alkalmazkodó

◆ negatív tulajdonságok: Túlságosan komoly, Kritikus, Hiú, Szeszélyes, Agresszív

◆ egyebek:
Nem hisz a szép reményekben, a vezérelve : a világban helyt kell állni.

Történet vagy szerepes példa

- Jó estét, itt Anastasia Petrovna, különleges ügynök az FBI-tól. Tudna küldeni egy járőrt az itthoni címemre? Van egy 62R tíztizenötösöm.
A 62R a betörés volt, a 10-15 a letartóztatás. Körülbelül 10 percre esek haza és arra kell rájönnöm, hogy valami piti bűnöző kiszemelte magának az otthonom. Nagyszerű. Miért is ne lehetne egyetlen nyugodt éjszakám?
Bár mostanában inkább az irodában az akták felett alszom el, nem a saját ágyamban, attól még néha nekem is járna a kényeztetés a puha paplan és a kényelmes ágy által. De az akták csak sorakoznak az asztalomon és a főnök is egyre csak rágja a fülemet, miben, hogy jutottunk előre. Nem megy. Nem találjuk az összefüggéseket, nincs egyetlen közös szál se. Hiába folyik vér, nem találunk ujjlenyomatokat az áldozatok pedig mind olyan emberek, akik senkinek nem hiányoznak, tehát nehéz a beazonosításuk, főleg, ha az ujjlenyomatuk nem szerepel az adatbázisban, mert semmi nem köthető hozzájuk.
Nagyot sóhajtva támaszkodok a hálószobám ajtajának, fülem a hideg burkolaton, ujjaim a mellényembe akasztott 9 mm-es berettára siklanak. Hátrébb lépek egyet, s mivel nem védi zár az ajtómat, egy erős és határozott rúgással távolítom el a helyéről. Fáj. Persze, hogy fáj. Hülye és semmihez nem értő rendőr az, aki azt mondja, hogy nem érez semmit közben. De a munkánkkal jár, hogy megtanuljuk a megfelelő mozdulatokat.
Egymással szemben állunk. Rászegezem a fegyveremet. Kisebb terpeszben állok, a karjaim mereven felé mutatnak, ahogy ráfeszülnek a pisztolyra. Ujjam a ravaszon. Egyetlen kis rántás lenne. De nem. Kissé oldalra döntött fejjel figyelem, ahogy rémülten, kitágult szembogaraival engem vizsgálgat. A folyosóról beszűrődő fényben, jól látom minden arcvonását. A huszas évei közepén járó, egyhetvenöt centi magas, vékony testalkatú, beesett arcú férfit. Talán drogoktól torzult el az arca.
- Oké, most háromig számolok, addigra leejti a földre a kést és szépen megfordul, mielőtt kénytelen leszek önvédelemhez folyamodni.
Elmosolyodok. Nem félek. Már rég kiölték belőlem a félelmet. Inkább szánom őket. Kishalak, akik nem sűrűn érdekelnek, amíg a nagyhal vígan úszkál a tengerben.
Nem mozdul. Ez érdekes lesz. Ajkai dühös, eltorzult vigyorra húzódnak, megvillannak a sárga fogai. Felém lendül. Villan a penge az ujjai között.
Lábam a lábfején landol, az egyik kezem elengedi a fegyvert, hogy csuklójára szoruljon, hideg bilincsként rántsa vissza a valóságba, ahogy a pisztollyal egyenesen orrba vágom, alulról. Hallom és érzem a porc halk roppanását, megborzongok a vértől, ami végigfolyik a tenyeremen. Fel kell jegyeznem magamnak, hogy ezentúl csak gumikesztyűben verekszem.
Bokám bokájába akad, elgáncsolom és csak egy milliméter választ el attól, hogy a kés a húsomba vájjon. Ordít. Nemes jelzőkkel illet, mint a kurva, te rohadt kurva…elengedem a fülem mellett, jó kislány leszek. A hasára fektetem, lefogom, hogy ne rángatózzon, előveszem a bilincset és rákattintom a csuklójára.
Nagyjából negyed óra alatt lerendeződik az ügy. A járőr megérkezik, beültetik hátra a kocsiba, felveszik a vallomásom, megtörténik a fényképek készítése én pedig utána ott állok a szobám közepén, fáradtan, kimerülten, kezemben a csörgő mobilommal.
- Petrovna, ügynök, hallgatom főnök.
Las Vegasba küld. A kezembe ad egy saját ügyet, a kirendelt csoportot én vezetem. Be kell épülnöm. A nyomukra akadtunk. A legnagyobb maffiának a közelben.
Hirtelen nagyot ugrik a gyomrom. Erre készülök évek óta. Egy saját ügyre, ám hirtelen fogalmam sincs, hogy képes vagyok-e rá.
Leereszkedek az ágyam szélére, a kezembe temetem az arcomat.
Be kell épülnöm.
A maffiába.
A francba.
Na, ez jó buli lesz.