Egy ideje ez a srác áll mögöttem a parketten, amit természetesen nem bánok. Szorosabban nyomom csípőm az ágyékához, közben hagyom kezei hadd térképezzék fel a testem ahol csak kívánja. Nem új érzés, szinte mindig ezt csinálják. Már kezd hányingerem lenni tőle, de legalább fizetnek. Mára viszont azt se tudom ez az a dolog, ami miatt hajlandó vagyok elviselni, hogy továbbra is egy cafat rongynak nézzenek. De ez is vagyok, nem? Lehettem volna több is, de ez volt a legegyszerűbb megoldás -és persze az anyai ráhatás sem volt utolsó szempont-, akkor fogadjam is el, hogy nem vagyok más. Nem is lehetek már? 24 éves vagyok, a nők többsége ilyenkor vág bele a családalapításba egy számukra tökéletes férjjel, a tökéletes házukban, hátrahagyva a tökéletes munkáját, hogy háziasszony szerepében tündököljenek és szüljenek tökéletes gyerekeket. És én mit csinálok? Próbálom formában tartani magam, hogy minél tovább tudjam űzni a prostitúciót, mert 50 évesen nem hiszem, hogy tolonganának azok, akik ágyba akarnak bújni velem.
Megfordulok, belenézek szemeibe és alsó ajkamba harapok. Tudja mire gondolok, azonnal megcsókol, közben belemarkol a hátsómba is. Csak tegye amit akar, már megszoktam. És kivételesen élvezem is ahogy izmos karjaiban vagyok. Biztonság érzést keltenek, lehet fölöslegesen, mert kiderül hogy egy bárgyilkos. De mit érdekel már. Szinte egy feloldozással érne fel, ha valaki megölne. Legalább nem valami keserves, szenvedésben teli halálom lesz, hanem gyors, ráadásul a kivégző tisztem is jól néz ki.
A hely kezd már unalmassá válni. A füst már csípi a szemem, a zene is túl monoton. Elég volt itt. Végigsimítom az oldalát, ahol szintén érződik milyen izmos is a teste, majd a füléhez hajolok. - Ideje lenne menni, nem gondolod? -Mondom olyan hangerővel, hogy csak Ő hallja. Ismét szembe vagyok vele, megnyalom felső ajkamat. Ennyi ízelítő pont elég volt neki szerintem, így ha akar követ, ha nem, akkor élete hibáját követte el. Nem minden nap talál olyat mint én, kurvák közt is kiemelkedő vagyok a vendégek szerint. Az is kérdés mi számít annak. Azonkívül, hogy jó vele a szex, nem hiszem, hogy arra vágynak egy 20-as, fiatal lány keseregjen neki az életéről, eleget hallják a feleségüktől, anyjuktól, stb. Én sosem teszem. Lefekszem velük, addig hadd érezzék úgy, minden vágyam hogy jól megfarkaljanak aztán fizetnek, mert semmi jó nem tart örökké, ez esetben drága is.
Magabiztosan átvágom magam a tömegen, közben finoman ringatom a csípőmet. Még figyel, ebben szinte biztos vagyok. Kilépek az ajtón, ahol a hideg végigfut a gerincemen. Állok, várok, de semmi. Azt hittem, talán valahol legbelül reméltem is, hogy követ majd, de úgy tűnik én sem vagyok tévedhetetlen. Hátrasimítom a hajam, amikor megint meglátom kijönni a kapun. Elégedett mosoly csúszik az arcomra, miközben tűsarkaimon mellé lépek. - Davay.

Rég váltottam át ilyen hirtelen oroszba. Lehet, túl sokat ittam. Az alkoholt kifejezetten jól bírom, vagyis kevés olyan alkalom van, amikor magamon kívül önfeledten táncolok és hirtelen minden sokkal szexibbnek tűnik. És amíg nem jön el ez az állapot, addig az orosz felem dominál. Mert nem hiszem, hogy annyira zavarba jöttem. Anya halála óta csak ezek a lehetőségek, amikor visszatérek anyanyelvemhez. Miután apa elhagyott anya nem volt hajlandó angolul beszélni, így otthon csakis oroszul kommunikáltunk egymással, ami azzal járt együtt, hogy nem tanultam meg igazán angolul, kirúgtak a suliból és maradt egy idegesítő akcentusom. Életem kezdett kisiklani és megindultam a lejtőn, amin most sem tudok megállni és talán sosem fogok.
Nem tudom értette-e mit jelent, lehet azt sem tudta milyen nyelven invitáltam indulásra. Mindegy is, a lényeg hogy ne keljen tovább itt toporogni és az sem elhanyagolható akivel itt vagyok. Csak utánam jött, és ha fele olyan jó az ágyban, mint amennyire kinéz, rossz éjszakám már nem lehet vele.
- Hozzád vagy hozzám menjünk? -Simítom végig mellkasát, miközben bájosan mosolyogva kérdezem. Gyűlölném ha hozzám kéne menni. Nem szeretem azt a lakást, kicsi is és kevés nyomasztóbb dolog van nekem, mint abban a lyukban élni. Pont elég az az idő, amit a zuhanyzással és átöltözéssel kell eltöltenem. Ráadásul ha ránézek nem az első gondolatom az, hogy bármi megfelel neki mert az átlag kategóriába tartozik. A tartásából, mozdulataiból rögtön rá lehet jönni, hogy vagy kő gazdag szülei vannak, vagy csak túl nagyra tartja magát. Remélem inkább az első. Nem mintha számítana, valószínűleg soha többé nem látom, de ha már nem pénzért fekszem le vele, akkor jobb ha nem a tipikus vendég mintapéldánya. Az első sem mindig csodálatos, mert a szülők érdemeit gyakran magukénak is hiszik. De ez már tényleg mindegy, ez legyen a legnagyobb bajom most.
Nem várok, hozzá simulok, teszek egy lépést előre, utalva hogy nem annyira buli egész este itt állni. Egy út van innen úgyis kifelé, onnan pedig bármerre lehet majd menni.