Dante & McK

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Hát... szegény Uma Thurman - sóhajt fel Scott, miután elregélem neki, már én pedig láttam egy marha valódinak tűnő gyilkosságot, és sürgősen adja meg Dr. White teloszámát.
- Igen Scott, tiszta Uma volt - sóhjatok fel, mert már csak a tekintetéből látom, erre a kar rákérdezni, ezredszerre is.
Ja kicsit tényleg gáz, hogy így végződött egy tök ismeretlen nő élete, de... pozitívum, hogy bizonyára még sok közeli ismerőst fogunk megsiratni, és Scott felveheti azt a marha jó fekete ingjét, amit anyja csak temetések alkalmával enged neki hordani. Igen, néha hajlamos vagyok elfejteni, hogy mindjárt nagykorúak leszünk.

Ez történt tegnap. Ma meg teljesen megújulva meg minden, kelek ki az ágyból, hogy aztán letudva pár előadást, mehessek a kedvenc kaszinómba. Igen, nekem olyan is van, ráadásul úgy, hogy dolgozok ott, hála égnek, mert ha nem így lenne… Nos, így legalább becsülnek valamennyire, maradjunk is ennyiben.
- Tyler, akármennyire is hihetetlen, oda fogok találni egyedül is, és nem… nagyon nem vagyok kíváncsi az új üléshuzatodra – sóhajtva csapom le a telefont, közben azon gondolkodva, a pasik veszik-e valaha a fáradtságot ahhoz, hogy legalább valami normális szöveggel álljanak elő, ha már egyszer le akarnak fektetni?
Nem, nekem a procedúrával semmi gondom nincs, de annyira illúzióromboló, ha előtte bedobnak egy ilyen faszságot. Ebben amúgy nagyon egyetértünk Scottal, ráadásul, csak ebből le tudjuk szűrni, ki mennyi időt tölt Facebookon. Ami én nem mellesleg felesleges baromságnak tartok, épp hogy csak átfutom a híreket… negyedóránként. Na, jó… függő vagyok, Scott is függő, de inkább a Facebook, mint a herion, nem? Na ugye. És most is, az ismerősökkel történtek csekkolása közepette, bököm meg újfent a srácot, akit életemben nem láttam – pedig az adatlapja szerint itt él -, és aki ennek ellenére visszajelölt, de az óta se hajlandó tudomást venni a létezésemről. Tényleg, csak egyszer szeretném látni az értesítéseim között, hogy Denemien visszabökött, életem legszebb napja lenne.
- Bocsesz – motyogom, fel se nézve a telefonomból, miközben frontálisan megyek neki valakinek, aztán lépve egyet oldalra, folytatom is az irányt. Igen, pont ezt a fajta közlekedési módot tanították suliban.

Dante & McK

[You must be registered and logged in to see this image.]
Sok mindent látok. A Facebookon mindenképp. Épp ezért jut kisvártatva tudomásomra, hogy van egy élő és mozgó barbie lány. My Good. Oké, no comment, tényleg. Viccet félretéve, az otthonom és a melóhely között negyed órás utat, simán el tudom ezzel ütni, és még tanulhatok is. Na jó, ez azért erős túlzás, tanulni az egyetemen szoktam, de tényleg, beleadva apait-anyait, és úgy érzem, ez még bőven kevés ahhoz, hogy a célom is elérjem, már pedig, én nem vagyok az a feladós fajta, még ha úgy kell átkúsznom is megúszom ezt a félévet is.
Néha azért csak meglesem azokat az értesítéseket, mert hátha mégis, csak a Face trollkodik velem, de nem. A srác még most sem hajlandó emberszámba venni, ami eléggé degradáló. Meg is fogalmazódik bennem, hogy talán nekem se kéne őt, és Scottnak igaza van - mert hát, ha ő nem tud erről, akkor senki -, de nem, Scottnak sosincs igaza, és nem lesz belőlem fanatikus zaklató.
Az is gyakran előfordul velem, hogy random bukok bele idegenekbe, ahogy az is, hogy őket is legalább annyira érdekli ez, mint engem, tehát legrosszabb esetben, letudják egy vállvonással. Azok, akiknek meg volt gyerekszobájuk, azt mondják, ááá semmi. És vannak a vagányak, akik valami alpári dolgot kiáltanak utánam, én meg rendszerint azzal a bizonyos nemzetközi jellel honorálom ezt. Így megy a nyugis élet Vegasba. Legalább is, eddig nyugis volt, aztán csak úgy betör az elmémbe halott nő képe.
Épp ezért sikkantok fel, mikor rendhagyó mód rántanak vissza. A szemeim elkerekednek, és csak pár pillanat után jövök rá, hogy ja, nekem amúgy levegőre is szükségem van.
- Tényleg sajnálom - bár ahogy elnézem a csuklyás alak, morcos tekintetét, mert ha nem mosolyog a szeme, nem boldog, ha nem boldog, akkor morcos, ha morcos ember kap el, munkába menet, egy apróság miatt, akkor vélhetőleg egy fekete zsákban fogom találni magam. És most kéne leállnom a CSI-ról.
Mindenesetre belátom, a helyzetem nem a legfényesebb.
- Klassz ruha, kiemeli a szeme színét - mert a férfiak ezt szeretik hallani nem? És inkább bókolok egy sort, minthogy elveszítsem a fejem.

Dante & McK

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Mentségemre legyen mondva, én nem szoktam ahhoz, hogy egyik pillanatról a másikra, kerülök egy sikátorba, nem beszélve arról, hogy akár komoly ismertséget köthetek egy... tőrrel. Te jó ég, az összes anyaszomorító közül, nekem pont a pszichopatát kellett kifognom? Ne már, még most se sikerült feldolgoznom azt a gyilkosságot, legyünk már rám tekintettel. Szegény én.
Hosszas percekig meredek pislogás nélkül, vagy épp nagyokat pislogva a csuklyás... Dart Vederre (oké, ez jutott eszembe először, ha meg úgy se hallja...), próbálva megfejteni azt, mit árthattam én neki, amiért ilyen bánásmódban részesülök.
Kizárom az okot, hogy meglöktem, így tényleg csak arra tudok gondolni, hogy egy szociopata szadista állat, aki csak azért tesz ilyet, mert élvezi. Nem, mintha ettől sokkal jobb lenne a helyzetem, de hát... na.
- Ácsi... mutassa a jelvényét - találom meg a hangom közben, és konkrétan ellentmondást nem tűrő éllel vágom hozzá a szavakat, mintha nem is én lennék az, aki kezdhet az életéért könyörögni.
- Minden bizonnyal van, mert ha nem lenne, tudná, hogy ilyes fajta megközelítése egy nőnek, nem mellesleg látszólag teljesen illegális fegyver tartása, bizony komoly következményeket von maga után. Lássuk csak, osztok szorzok, ezután a malőt után, jobb esetben is öt év múlva találkoznánk újra, kedves barátom - hehe, így kezdj ki egy ügyésszel, na jó... kezdő ügyésszel, de iszonyat büszke vagyok magamra. Már harmadik éve az Alkotmány a bibliám, mesekönyvem, és szórakoztató irodalmam, nem beszélve a kötelező olvasmányról. Mck - idegen csuklyás szadista pszichopata 1-0.
- Nos, még mindig szeretné tudni, hol voltam? - egy negédes, és felettébb angyali mosolyt küldök felé, ami határozottan ellentmond, annak az iszonyat határozott nőneműnek tűnő valakitől, kait épp az előbb sikerült produkálnom.
És csak, hogy tetésszem a helyzetet, előveszek egy zsebkendőt, és azzal megfogva a tőr végét - esetleges bizonyítékként, nem kéne, hogy rajta legyen a ujjlenyomatom-, hajlítom el magamtól, lassan, óvatosan, és imádkozva, hogy legközelebb ne a gyomromból kelljen kioperálni.

Dante & McK

[You must be registered and logged in to see this image.]
Padhelyzet. Komolyan fogalmam sincs, mit kéne kezdeni a helyzettel, ráadásul teljesen szokatlan, hogy engem bármi miatt is fenyegessenek, ne adj isten fegyvert szegezzenek rám, mert valamiért sose adok rá okot. Erre meg itt ez a cseppet sem bizalomgerjesztő fazon, és épp hogy csak ki mondania nem kell, mit kezdene a szerveimmel. Ember legyen a talpán, aki ettől nem rémül meg. Mert én igenis félek most, csak épp igyekszem ezt nem túl nyilvánvalóan kimutatni.
- Bocsi, nem vagyok jártas az alvilágban... nincsenek széleskörű ismereteim - forgatom meg a szemem, leginkább magamban fortyogva, mert én ezt a pillanatot úgy képzeltem el, hogy gondolkodik pár percet, majd lerakja a fegyvert, és véget nem érő sajnálkozásba kezd, sőt... még egy kávéra is meghív, de hát... ilyen könnyen miért is úszhatnám meg, ugye?
- Ez most nem tudom, melyikünknek megnyugtatóbb. Ne érts félre, biztos rendes alak vagy... a magad módján, csak hát... anyu nem nézné jó szemmel, ha pszichopata ismerőseim lennének, remélem megérted - bocsánatkérőn nézek rá, mert a hangjának csattanása erre késztet. Anyu bírná, ő már nem egyszer találkozott ilyen hangnemmel, bár teljesen más pozitúrában, de ő már ki van képezve, ellenben én, esélyem sincs. Az életemért meg mégse kezdek el könyörögni, nem terveztem, hogy full szánalmasan fogok meghalni. Sőt, azt se terveztem, hogy a közeljövőben temetnek.
- Azt, hogy hajrá? Ha kedved szottyanna rá, úgyse tudnék mit tenni ellene, nem igaz? - beletörődően vonok vállat, mert már az első percekben sikerült rájönnöm, mi semmilyen pipát nem fogunk elszívni - bár még mindig nem tudom, mivel vívtam ki az ellenszenvét -, így ennek igazolása, nem tölt el pánikfélelemmel.
- Tudod, nem játszol sportszerűen, pedig ezt még a legaljasabb férgek is megengedik maguknak, de te nem. Esélyt sem adsz arra, hogy megpróbáljam megvédeni magam. Oké, mindketten tudjuk, lehetetlen, de így fegyvertelenül, miközben egy tőr cirógatja a nyakad... érted? - persze nem várom, hogy megértse, pedig roppantul sérti az önérzetem, de hát ez kit érdekel, ugyebár.
- A gyilkosságról van szó, igaz? Hát könyörgöm, tehetek én arról, hogy pár idióta majdnem nyílt terepen kaszabolt? Már ne is haragudj, de ha veszett sikítozást hallasz, csak utána jársz, mi a franc folyik, arról meg igazán nem tehetek, hogy a döbbenettől elfelejtettem becsukni a szemem, ha tudom, ez vár rám, akkor bizonyára.... bizonyára nem tennék mást - ezt már csak magam elé motyogom. Tényleg nem tettem semmi rosszat, már azon kívül, hogy premier plánból néztem végig, pedig nem is akartam.
- De persze értem én, nyugodtan vágd csak fel a torkom, még mielőtt szaladnék a zsarukhoz, hogy aztán újabb töménytelen szart zúdítsak a nyakamba, mert feljelentést teszek.... igen, előfordulhat, hogy szemtanúból vádlott leszek, de egy nemes cél érdekében, ki ne vállalná be, nem igaz? - őszintén bízom benne, hogy a gúnyos élből, meg a tömény szarkazmusból, ami belőlem árad, rájön, hogy semmit nem kívánkozok tenni, az akaratlanul megszerzett emlékkel.