Japán, Tokió Dátum ismeretlen Ismeretlen A yakuza kutyája Maffia Godfrey Gao

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
Türelem >> Ha valakit, akkor Dante-t tényleg birka türelemmel áldotta meg az ég. Ember legyen a talpán, aki kitudja húzni nála a gyufát. Nem lehet tudni, hogy alapból adott volt-e ez a személyiség neki, vagy csak beleverték az elmúlt évek folyamán?
Szorgalom >> No igen... ha tanulni kell, legyen az harcművészet vagy kézzel írott szöveg, ő szorgalmasan seggeli be azokat, gyakorol, tökéletesít.
Maximalista >> Dante nem éri be a kevéssel, és az elfogadhatóval. Ő mindent amit kiad a kezéből - vagyis hullát - azt tökéletes körülmények között kell megtenni, tökéletesen kell "megölni".
Megbízható >> Na jó, megbízható de milyen formában? Teljesen normális, hétköznapi értelemben is megbízhat benne az ember. Viszont itt van a "munkája" is, ahol még jobban kitesz magáért és a sikerért.
Szavatartó >> Inkább mondaná az ember azt, hogy ami az egyik fülén be az a másikon ki, mivel nem tárol felesleges infókat más ember életéről. Így ahogy azt elmondják neki, legyen az panasz vagy mennyei jó érzés tény, hogy meghallgatja, de nem jegyzi meg őket. Nem foglalkozik más gondjaival. Talán emiatt is olyan jó "lelki szemetes".

◆ negatív tulajdonságok:
Rideg >> Ha valahogy, hát mosolyogva láthatjuk a legkevesebbet. Nehéz vele szót érteni, kerülik az emberek. Lerí róla, hogy nem egy jó fizimiskájú ember, bár a feladatain kívül a légynek se ártana.
Önfejű >> Jól meglehet, hogy a megbízóinak, feletteseinek minden szavát teljesíti, mégis megy a maga feje után technika terén. Ha azt mondják lője le, ő biztos leszúrja az adott illetőt. Nehéz kordában tartani ezen a téren.
Haragtartó >> Épp azért, amiért nehezen lehet kihozni a sodrából, oly nehezen lehet megbékíteni, ha valaki mégis átlépné a kritikus pontot.
Bizalmatlan >> Nem bízik meg senkiben, vagy csak nagyon nehezen. Nem azért nem tudja az emberek bizalmát a magáénak tudni mert nem látja őket érdemesnek erre, egyszerűen úgy érzi, nincs miért bárkivel is együtt működnie, ha egymaga is jól elvan.
Magányos >> Nincs senkije, tipikusan az az ember akit nem szeretnek, és ő nem szeret viszont. Még egy aranyhal is beledöglene abba, ha hozzá kerülne.
Veszélyes >> Szerintem nem kell hosszan kifejteni azt, hogy milyen veszélyekkel jár az, ha egy katanával és egyéb szúró-lövő eszközközökkel felszerelt, bizonyos harcmódokat mesterien művelő emberrel áll le veszekedni valaki.

◆ egyebek:
Bátor, okos-értelmes, erős a felelősségérzete, érzelmileg stabil.
Ami pedig a külsőt illeti. Nem sok alkalma van arra, hogy méregesse magát, viszont jóval magasabb ázsiai társainál. Ez talán annak tudható be, hogy több nemzetiség vére is csörgedezik az ereiben. Az idő és a hosszú éveken át zajló kegyetlenség megedzette a testét, így nem kell félteni attól, hogy elfújja a szél. Viszont nem örvendezhet makulátlan bőrnek, hisz hegek, sebhelyek, elváltozások bőven találhatók rajta testtájtól függetlenül.
És a legfontosabb, hogy ne akarj kekeckedni vele!

Történet vagy szerepes példa

Az élet kegyetlenségétől meggyötört, mégis gyilkos csillogástól fénylő sötét macska tekintet villan meg a sötétben melyet egy furcsa, fémesen csilingelő hang ölel szorosan magához. Nem, nem lát tökéletesen a sötétben, ennek ellenére mégis kitud igazodni. Hangok, szagok és miegyéb ami az elmúlt tíz-húsz évének kegyetlenségén átsegítették .
Egy normális ember tudata ilyenkor nyomja meg a vészriadót jelző gombot, és a vele szemben álló férfi reakciójából ítélve ez hamar meg is történik. A gond csak az, hogy mindenkiből mást vált ki a félelem, a rettegés és a kétségbeesés. Ez esetben mozdulatlanul áll és csak figyeli a gyilkos, vadmacska szemeire emlékeztető szempárt, mely semmi jót nem ígér a számára.
A fényes tekintet magában nem lenne elég ahhoz, hogy megmutassa tulajdonosa képességeit, nem véletlen hát a hosszan előrenyúló Katana, mely a férfi karjának meghosszabbításaként szolgál, valamint annak védelme céljából.  Ennek tudható be az is, hogy a másik személy nem tudja magát mozgásra késztetni. Nem megszokott a mai világban, hogy valaki kardot szegez a másikra. A konyhakés még érthető, de egy ekkora hosszúságnak örvendő kard nem mindennapos...
A sötétből előlépő magas férfi tekintélyt és tiszteletet parancsoló, és ezzel rögtön térdre kényszeríti a másikat, ki remegve, könyörögve reméli, hogy életben hagyja...
A hosszú fekete, földig érő lepelszerű kabát egy pillanatra megrezzen, s az őszi avar ropogására emlékeztető hangot mellékel mikor a csukja lecsúszik a férfi fejéről, ezzel megmutatva igaz valóját. A másik elé guggol, és vérfagyasztó higgadtsággal néz bele mélyen a kétségbeesett, rettegő szemekbe...

" Összetévesztettek az állatokkal, és a két fogalom - mint ember és állat - helyet cserél."

Kóbor hajnalokon, a hideg kövön fekve az égbolton cikázó villanások elemezgetésével töltött évek. A kietlen, hideg sötétségben élve minden ember becsavarodik, még a legderűsebb kedvű is, aki mindenben a szépet és a jót látja. Az is, aki azt hiszi ha keresztbe húznak neki, ő még küzdeni fog azért, hogy életben maradjon már csak a büszkesége miatt is. Sokan állítják, hogy őt nem tudná semmi se megváltoztatni. De mi van akkor, ha te magad már feladtad, de a másik éned - mert mindenkit két személyiség alkot valamilyen szinten - elhatalmasodik rajtad?
Mi van akkor, ha nem ismered már a régi önmagad, elveszítetted a fényed és a saját önbecsülésedet? Mi van akkor, ha a démonaid elhatalmasodnak rajtad és nem engedik, hogy tisztán láss? Ha csak a rosszat látják, de ugyan ezt már a jónak és az egyenes, könnyen járható útnak vélik?
Hogy mi van ilyenkor? Apokalipszis! Két "én" egybeforr, pedig nem lenne szabad. Egy alakított és a valós. Már csak az a kérdés, hogy megtalálja-e a valós én a fényt, vagy sem?

Fagyos, dohtól és penésztől bűzlő pincék, vaskos rácsakkal toldozott üveg nélküli ablakok, hol a téli napokon a leheleted is tisztán látható... Egy hely, ahol a szem a sötétséghez szokik, igazán jól eltud már igazodni a vakságban is az ember anélkül, hogy kárt tenne magában egy falhoz döntött baltával vagy egy felakasztott fűrésszel. Lehet, hogy ezek eleinte komoly gondokat és fájdalmakat okoztak, de mostanra tudja mi merre hány méter. Emlékek, gondolatok és a magány, valamint az élet harca az, mi jellemzi a véres mindennapokat.
És végül itt van a kétségbeesés, hogy csak akkor jön rá arra, hogy a hőn imádott fény bántja a vakságba menekült szemet, mikor először felkerül a föld alól, és az fájdalmat, agressziót vált ki belőle.

A meggyötört szív nagyjából öt éves kora óta él bezárva a bűnbarlangba, fogalma sincs, hogy merre van az arra, bár nem is akar tudni róla, hisz bár kegyetlenül bántak vele, mégis ez az ő élete. Jelenleg azt se tudja elképzelni, hogy van másmilyen is.
Mivel mindig is tudta, hogy életben kell maradnia, azt tette amit mondtak neki. Kutyaként nevelték, egy pincébe zárt ketrecben tartották ahol az ágyat egy régi, ócska elnyűtt matrac váltotta ki, a zuhanyzókabint egy hidegvízzel teli lavór amit hetente ha kicseréltek. És akkor másról még nem is beszéltem, de felesleges lenne részletezni.
A lényeg a lényeg: ha nem tette amit mondtak neki, áramot kapott, vagy egyszerűen ütéseket, korbács csapásokat. Igen, talán ez a legmegfelelőbb módszer arra, hogy valakiből gyilkoló gépet csináljanak.
Szocializáltnak viszont bőven mondható, nem kell attól tartani, hogy ugat és morog mint egy kutya, hisz nem szívesen égeti le magát az ember egy "általa nevelt" személlyel, aki nem lépte túl a kisiskolai szintet. Mindent tisztán tud a tanulmányokról, az emberiségről, jól használja a tantárgyak által elsajátítható ismereteket. A könyvek csak úgy tornyosultak körülötte az általa lakott pincében, hisz csak úgy szippantotta magába a tudományt. Ebből az egyből soha nem volt elég. Egyedül egy valamiről nem tud semmit.
Magáról.
Fogalma sincs, hogy hány éves, honnan jött, miért tart ott, ahol, mi az igazi neve, kik voltak a szülei. Az orvos saccolta meg egykoron a korát, így mostanra 25-nek van számon tartva. Mintha mindent kiirtottak volna abból, amire emlékeznie kellene, ami még embernek formálhatná. Nem ismert senkit, nem beszélt... sőt, azóta is alig-alig beszél. Szűkszavú, nem szívesen áll szóba mással. Sokszor azt hiszik, néma.
Dante szülei Tokió nyomornegyedeit támadó férfi és bandája első számú áldozatai voltak. A férfi és a nő egy apró kincset, egy kisfiút hagytak maguk után. Egy, még alig öt éves gyereket, akinek fogalma se volt az élet veszedelméről, annak kiábrándító viszontagságairól. Csak a játékokért élt, és a szeretett szüleiért. Aztán ráborult a mázsás égbolt, s immáron egy teljesen idegen férfi nevelte. Mit nevelte? Idomította mint egy állatot. Szüksége volt egy megbízható emberre akinek ha azt mondják "támadj!" akkor tényleg támadni fog. Egy olyan emberre, aki nem engedi, hogy az érzelmek eluralkodjanak rajta. Épp ezért nehéz megfogalmazni, hogy mi lett belőle. Robot, vagy állat?

Nagyjából harmadik éve már, hogy a Yakuza dönt a sorsáról. Neki dolgozik, velük és persze értük él. Az életét adja érte. Csömörből vödörbe, szokás mondani. Egyik "gazda" meghal, máris megérkezik a másik aki elnyerte a becses élet feletti hatalmat.

... a férfi bágyadtan, ugyanakkor rettegéstől sápadtan néz bele a nála jóvalta magasabb Dante szemeibe, és kényszeredetten próbál kicsikarni magából egy-két értelmes szót az élete érdekében.
- U...ugye nem...akar megölni? - hangja inkább tűnik egy döglődő kecske jajveszékelésének, épp ezért nem hatja meg a másikat, ki nemtörődöm módon felles az égboltra. A félholdat tartja szem előtt, mely idő közben bőven a horizont alá merült ezzel belefulladva a házak sűrűjébe ezzel vaksötétet idézve elő. Igen.
"Mindig a hajnal előtti utolsó óra a legsötétebb."
- És a legvéresebb - a fejben elhangzott gondolatot a mélyen, rekedten búgó hangja fejezi be, ezzel megmártóztatva a férfi gyomrában a pengét.