[You must be registered and logged in to see this link.]

Beszorulva egy női mosdóba egy halál ismeretlen csajjal. Ez... tényleg, köszönöm széen, élet, erre vágytam, hogy találtad ki? A francba! Ennél már csak az a kínosabb és zavaróbb, hogy nem szeretek beszélni és nem is nagyon tudok. Ennek fényében a csaj hiába, hogy nem egyedül szorult be, mégis olyan, mintha így történt volna, tekintve, hogy hallgatok. Nem tudom, mit mondjak neki. Csak magamba szidom azt a rohadt barátomat, aki elrángatott, mondva, higgyem el, jó poén lesz, nem lesz semmi gond, ő itt fut fél órát a futópadon és így tovább, én addig nézelődhetek, aztán megyünk és betépünk. Ennek ellenére ő kint van, én itt bent, és nincs semmilyen betépésről szó, csak budi szagról és egy ismeretlen csajról. Állati, még átgondolom, hogy ezt kinek is kell megköszönnöm. Lehet, kicsit annak, hogy mielőtt ide beléptünk füveztünk egy kicsit, így eltévesztettem a klotyót. De ez is a hevrom hibája, mert ő mondta, hogy addig se kéne unatkoznunk. Mindent elszúrt, mindent! Legközelebb egy parkban fogunk ülni, semmihez sem nyúlni, ott nem lehet túl nagy baj.
A fémkukán ülök és az ajtót nézem velem szemben, már írtam smst Philnek, hogy nagyon gyorsan hagyja abba a bicepsze építését és húzza ide a seggét. A lányt nézem és őszinte sajnálatot érzek, hogy össze van zárva velem, pont velem, aki a világ legantiszociálisabb lénye. Mégis meg kéne könyörülnöm rajta, fogalmam sincs, hogy hogyan. Végül mély levegőt veszek.
- Nico vagyok - Rendben, kezdjünk magunkkal valamit, ha már össze lettünk eresztve, de tényleg, komolyan nem vagyok a beszélgetés minta szobra. Dühös vagyok magamra, hogy ennyire kellemetlen helyzetbe hoztam magunkat. Tartottam volna vissza, vagy ki tudja.
- Elkésel valahonnan? – Egyáltalán nem tudok beszélgetni, a fizikai képességemet elvesztettem évekkel ezelőtt rá. Nem viccelek, ahogy beszélek, mintha nem is az anyanyelvem lenne, török bizonyos szavakat, betűket. Remélem, azért nem fog mérges lenni rám ezért.

Kéne sportolnom valamit, mert most pár hete abbahagytam a futást. Túl megerőltetőnek éreztem. A baleset óta gyakran váltogatom, hogy épp mi az aktuális sport, amit űzök, egy idő után azonban vagy beleunok a dolgokba vagy érzem, hogy elfáradnak tőle a végtagjaim. Nem hiába, hiszen az a "néhány" csonttörés eléggé legyűrte a szervezetemet. Sokkal érzékenyebb azóta a testem, és én ezt még mindig nehezen tudom megszokni. Biztos ez a "büntetésem" azért, hogy a családom miattam halt meg. Mégis mi más ok lenne erre?
Múltkor a bárban John ajánlott egy edzőtermet. Azt mondta, hogy ő szeret oda járni és elég jó hely. Modern és a dolgozók segítőkészek, valamint figyelmesek is. Elvileg ő ki tudja ott engedni a gőzt, hát meglátjuk, én mire jutok...
A bácsikám szokás szerint az irodájában van és iszik valamit. Azt hiszem teát, vagy kávét, hiszen bögrében van az ital. Mondjuk én ittam már bort is bögréből, mikor nem találtam boros poharat, de az én vagyok. Megkérem, hogy figyeljen majd Hógolyóra, bár tudom, hogy az én szőrmókom nem csinál semmi rosszat. Fel sem tűnik neki, hogy beszélek hozzá, így inkább felkapom a táskám, amibe belepakoltam a edzéshez szükséges holmikat, majd elhagyom a házat. Mivel pocsék a tájékozódó képességem, taxival megyek a kapott címre.
Gyors regisztráció, szekrénykulcs és már mehetek is átöltözni. Sosem kedveltem a tömegöltözőket, ezért inkább a mosdókban szoktam átöltözni. Persze, hogy most is így teszek. Bezárkózom egy fülkébe és átöltözöm.
Mire kijövök, egy fiú van itt. Mégis mi ez? Normális a srác? Ez a női mosdó! És mégis miért nem húz már el? Ha ő nem, akkor én lelépek. Ennél kínosabb szituban még nem voltam. Megpróbálom kinyitni az ajtót, de nem jön össze. Ez valahogy... beragadt... vagy bezárták... Nagyszerű! Mégis mit csináljak most itt ezzel a tök idegen sráccal?
- Anne - bököm ki én is a nevemet, miután Nico megtöri az egyre kínosabb csendet. A falnak dőlök és úgy figyelek hol a srácra, hol az ajtóra.
- Egyáltalán nem sietek sehova - válaszolom nevetve a fejemet ingatva. Még hogy én elkések? Mégis honnan késhetnék el? Nem járok sehova időpontra... Na jó, fodrászhoz igen, meg hasonlók, de az más...
- Najó, figyelj, ez így tök gáz. Olyanok vagyunk mint két zombi, akik azt sem tudják, hogy mivel üssék el az időt, míg nem jön valami, amit megehetnek... - vázolom fel a helyzetet egy gyönyörűséges hasonlattal. Sugárzik az értelem a mondatból. Éppen ezért nevetve folytatom a mondandómat. - Tudom, ez pocsék példa volt, de dumálunk valamiről, míg ki nem jutunk innen... Szereted a gumicukrot? - teszem fel az első kérdést, ami eszembe jut. Gumicukor? Komolyan? Mégis honnan jött most ez?