Torontó, Kanada, 1989. március. 22. 25 Bróker Civilians Chace Crawford

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:

- Kedves: Azokkal is kedves vagyok, akikkel talán nem kéne, hogy az legyek. Ha tehetem, akkor kerülöm az agressziót, nem kezdek vérengzésbe, inkább vagyok jófej. De ennek is van hátránya, például az, hogy nemtudom, ki akar éppen megölni, nincs rá írva homlokukra.

- Nyitott: A nőkre, az emberekre, de legfőképpen a nőkre. És az új barátságok kiakakulására is. Ezekben vagyok baromian nyitott.

- Vicces: Kitörhet akár a világháború is, én a rettegés helyett elkezdek röhögni vagy poénkodni, hogy ne legyen olyan komoly és feszült a helyzet. Ez van, hogy átfordul gyerekességbe, de ezt huszonöt évesen még megengedhetem magamnak. Mellesleg az első saroknál megölnének, hogyha halálra rémülve lebegnék az utcákon.

- Megbízható: Ha nem gyerekek elrablásáról van szó, akkor olyan vagyok, mint egy fekete lyuk. Eltűnik bennem minden titok, és nem adom tovább másnak. Ha valamit megígérek, az be is tartom. Legalábbis megpróbálom.

- Optimista: Értelmetlen és felesleges ülni egy sötét szobában, sírni a múlton, a jelenen, vagy jövőn. Fel kell kelni, élvezni az életetet még akkor is, ha éppen ki akarnak nyílni. Mert ugye ha nem pozitívan állunk hozzá az életünkhöz, akkor nem is várhatjuk el, hogy pozitív dolgok történjenek velünk.


◆ negatív tulajdonságok:

- Önfejű: Mindenki önfejű, nem kell ezt túlreagálni. De ha nem is mindenki, az emberek nagy része az. Nem is kéne negatívnak számítania. Nem hallgatok másokra, megyek a saját fejem után, és tudom, hogy egyszer ez fogja a vesztemet okozni. Veszélybe sodrok vele magamat, és másokat is, de nem tudok, és nem is akarok rajta változtatni. Meghallgatom mások véleményét, vagy parancsolgatásait, de sose cselekszek úgy, ahogyan kéne. A magam ura vagyok, el tudom dönteni én, hogy mit akarok, és ezt hogyan.

- Türelmetlen: Utálok várni, és azt is utálom ha váratnak. Mindenen túl akarok lenni a leghamarabb, és azt a mondást nem ismerem, hogy a türelem rózsát terem. Nálam kaktuszokat terem, kib*szott nagy kaktuszokat.

- Szétszórt: Ha ezt a felsorolást kellene beküldenem valahova, nem vennének fel sehová. Nem csak én vagyok szétszórt, hanem az egész életem az. Pláne most. Kívülről ez nem látszik, de régen is ugyanez volt. A tökéletesség ellenére nem tudtam összeszedni a darabjaimat, és inkább fogtam magamat és elmentem piálni.

- Szókimondó: Ami a szívemen, az a számon. Sokszor nem érdekel, vagy nem veszem észre, hogy megbántok másokat a nagy őszínteségemmel. Kiállok az igazam mellett, megvédem magamat, mégha a nagyon veszélyes, maffiózó apámtól is kell. Valaki ezt már nagyszájúnak nevezi..

- Veszély-mágnes: Vonzom..vonzom. A veszélyt, a bajt, egy szóval mindent, ami rossz, és belehalhatok. Nem azért csinálom, mert élvezem, egyszerűen csak sok esetben megyek át egy rakás szerencsétlenségbe, aki ott köt ki, ahol nem kéne.

◆ egyebek: A fegyverekkel még mindig nem tudok bánni, de a verekedés mostmár jól megy. Ezt csak azért említem meg, hogy nehogy valaki valami puhapöcsnek nézzek. De ezt főleg a kedves maffiának üzenem, hogy nehogy azt higyjék, olyan könnyen kicsinálhatnak. Bezony.

Történet vagy szerepes példa

Eljön az az idő, amikor elmész kiskutyát választani. Ez nem mindenkinél történik meg, de tegyük fel, hogy mégis. Szóval elmész. Beszélsz a tenyésztővel, ő megmutatja az almot. Mindegyik kölyök mást csinál. Az egyik megrohamozza az idegen embereket, a másik zabál, a harmadik az anyján lóg, a negyedik alszik. Na, ha én kiskutya volnék, én lennék az, amelyik kirágja magát a kedves és meleg vackából, kirohan a pajtából, vagy hol tartják ezeket.., megtalálja az autópályát, és elcsapatja magát egy kamionnal.
Szerencsére nem vagyok kutya.
Torontóban születtem jó régen, huszonöt évvel ezelőtt. Reggel, vagy este, passz. Sose kérdeztem erről anyámat. Sőt, semmiről se kérdeztem soha. Valahogy  ez a boldog család képe dolog nálunk mindig elmaradt. De nem kell a legrosszabbra gondolni, egyikőjük sem volt alkoholista, bagós, drogos vagy kövér. Anyám orvos, és ha még él, akkor most is az. Apám meg..inkább lenne alkoholista. De nem, ő a maffia tagja. Azt nemtudom, hogy milyen pozíciót tölt be ott, nem szoktam vele erről beszélni. Annak is örültem, ha egyáltalán láttam. Egy ideig titkolta a "munkáját", de nem tudta sokáig elhallgatni előlünk, szóval elmondta. Anyám nem hagyta el, én meg ahelyett, hogy sírva elszöktem volna, boldog voltam tőle. Rohadt jó bulinak tartottam, hogy a fater embereket öl, meg ilyenek. Ezek ellenére egy normális ember, távol akarta tartani tőlünk a maffiát, és a saját ügyeit, ami évekig ment is neki. Néha hazahozta pár munkatársát, haverját, akikről sejtettem, hogy szintén nem a CIA emberei. Suli helyett inkább velük akartam lógni, ha a házban voltak le se szálltam róluk. Átvitt értelemben. De tíz évesen ez akkor is elég béna és gáz. Azóta is úgy csimpaszkodok a veszélybe, mintha egy nagy nyalóka lenne. Ha már az iskola. Jó tanuló voltam, és nem csak az általánosban, hanem a középsuliban is. Vagyis én ezt gondoltam magamról, de sokszor fel lettem világosítva arról, hogy baromira nem jó az, amit csinálok. Utána már tényleg jó tanuló lettem. Testvér híján pedig csak engem tudtak basztatni. Vagyis csak anyám, mert a fatert elég keveset láttam egész gyerekkoromban. Volt olyan is, hogy napokra eltűnt.
Belőlem nem lett maffiózó, hiába akartam ezt évekig. Pontosabban tizenkét éves koromig. Azután rájöttem, hogy nem mindenki tud belőle megélni, és ha én kezembe fegyver kerül, előbb lövöm le magamat, mint azt, akit eredetileg kéne lepuffantani.
Túléltem a tinédzser kort, a középsulit, és a szüleimet is. Innentől kezdve már minden könnyen ment, nem végeztem hullaként, vagy a saját hányásában fetrengő drogosként. Nem, bróker lettem. Sokak szerint ez még az előzőeknél is rosszabb. Nem érdekel. A családi fészekből huszonkét évesen repültem ki, kaptam volna pénzt saját házra, de én inkább kibéreltem egy albérletet egy haverommal. Nem volt bajom anyámékkal, de elegem volt abból, hogy nem hagytak élni. Nem kellett se a pénzük, se ők. Azért néha jól jött, hogy küldtek pénzt. Ugyanúgy Torontóban laktam, mint ők, csak a város másik felében.
A brókerség miatt hamar elhagyhattam a szüleim banki szolgáltatásait, és három évig tökéletesen boldog voltam. Nők, munka, haverok, nők, pia. Zökkenőmentes élet.
Megtanultam, hogyha apám felbukkan valahol, ott valami nagy gáz van. Ez az utolsó alkalommal is beigazolódott, újra.
A lakás előtt várt, és sejtettem, hogy nem látogatóba jött. Még a feje is olyan..szokatlan volt. Engem már vártak a bőröndök, és bármiféle magyarázat nélkül be lettem rángatva a kocsijába. A bőröndjeimet a régi jó cimborái vették kezelésbe, akiket annyira bírtam. Abban a pillanatban azt kívántam bárcsak dögölnének meg. Hagyják békén a cuccaimat.
Megtudtam, hogy miről is van szó, de csak negyed részben. Valamit csinált a fater, vagy éppen nem csinált, és ezért engem akarnak elkapni. Nem őt, engem. Már az első mondatnál elvesztettem a fonalat. Csak azt hajtogatta, hogy menjek Vegasba. Ott kezdjek új életet, legalábbis maradjak ott pár hónapig. Nem akartam menni, mert azt se értettem, hogy mi az isten farka van, de nem volt sok választásom. Ha nem megyek, a maffia helyett ő nyír ki. Azt se vágtam, hogy miért pont Vegas. Lehetett volna egy kisváros. Na de időm már nem volt kérdezni, meg lehetőségem sem, fel lettem pakolva az egyik repülőre, kaptam lóvét, új telefont és telefonszámot, és ennyi. Elgondolkoztam azon, hogy mi lenne ha visszajönnék, vagy Vegas helyett elmennék valahova máshova, de ha mégnagyobb balhét csinálok, hárman fognak megölni egyszerre. A másik meg az, hogy apám megtalál, nem hiába maffiatag. Vagy csak ex-maffiatag. Valami nagyon durva hülyeséget kellett csinálnia, de az én hülyeségem az az, hogy életemben először hallgattam rá, és kikötöttem egy teljesen idegen országban, városban.