Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Elegem van. Elegem van. Feladom. A héten már harmadjára ülök a váróterem kényelmetlen és gusztustalanul narancssárga székén, kicsit remegek, de most is csak ideges vagyok. Tegnap már bejöttem ellen-oltásért, de nem akartak adni, mert szerintük ezek a vörös foltok nem terjeszthetnek halálos kórt. Tegnap óta pedig a lázam is felment, és nehezebben veszem a levegőt, ennek pedig biztosan a karomon leledző foltokhoz van köze! Hiába mondom a hülye orvosoknak, nem értik meg. Nem vagyok allergiás, már minden létező dologra leteszteltem magam évekkel ezelőtt, nem ütöttem meg magam, nem sétáltam csalánbokorban sem... Az egyébként sem így néz ki, de hát persze, honnan tudhatnák, ők csak orvosok. - Angela? - szólít meg valaki, én pedig azonnal felkapom a fejem. - Ma mi a baj, édesem? Elém guggol a kedves hangú Carla Johnson, 38 éves, kétgyerekes anyuka és ápolónő, férje Anthony Johnson, 39 éves gyermekorvos, kedves ember, de ő sem vett még soha elég komolyan. Carla legalább figyel rám. Talán ebben az egész épületben ő az egyetlen, aki meg is hallgat, nem csak rám néz és küld el. Tehetek én róla, hogy mind ismerik a nevem? - Tegnap tűntek fel - mutatom meg neki a furcsa, egyre sötétebb vörös foltokat az alkaromon -, tegnap nem kaptam rá semmit, ma reggel hőemelkedésem volt, és most már biztosan magas lázam is van - húzom a tenyerét a homlokomra, hogy érezze, szinte süt a bőröm. - Remeg a kezem - nyújtom elé, bár ez sok mindentől lehet, most biztosan ugyanattól van mint a kiütések. - és alig aludtam az este. Figyeli minden szavam, olykor bólogat, mond valami szokásosat a "Megnyugtató szövegek" feliratú kalapból random előhúzva, majd elmegy nekem lázmérőért és orvosért. Addig viszont várnom kell, mert mint mindig, ma sem hat senkit vérig, hogy haldoklom, és nem kapkodják el a dolgokat. Egészségügy. Bah. Tőlük akár fel is dobhatnám a pacskert.
A piálos estéknek vannak hátrányai. Például...ájulás, hányás, monoklik, feldagadt szem. Nálam a legutóbbi történt meg. Belém kötött valami tipikusan ilyen helyzetekre kiéhezett nagy legény, én meg nem hagytam magamat, és most alig látok a bal szememre, olyan nagy. Nem mentem el az orvoshoz, inkább hazamásztam és kidőltem. De mára a helyzet olyan méreteket öltött, hogy muszáj volt, hogy elmenjek az orvoshoz. Gondolom majd jegelést fog ajánlani, vagy fagyasztott borsókat, de csak mond valami újat is. Ha meg nem, legalább levegőztem egyet. Ma nem kell bemennem dolgozni, minden adott a doktor látogatáshoz. Már csak azt remélem, hogy nem egy hatvan éves dalmata foltos vénember fog fogadni, hanem egy csinos hölgy, hatalmas tűvel a kezében. Lassan kéne kocsit is vennem. Az otthonit nem paszírozták be mellém. Idehozatni meg nem tudom, mert ahhoz kéne a fater engedélye is, őt meg nem hívom fel. Azt mondta kezdjek új életet, de közben szinte teljesen meg van kötve a kezem. Beérve a váró féleségbe helyet foglaltam az egyik széken, mert hát várnom kell. Először nem is vettem észre, hogy mellettem ül valaki. El voltam foglalva a fülhallgatómmal, és a benne üvöltő zenével. De miután feltűnt, hogy a lány nem úgy néz ki, mint aki boldog és kicsattan az egészségtől, kikapcsoltam a zenét. - Szia. Ööö..jól vagy? - Kedvesen elmosolyodtam, és a zsebembe pakoltam a már feleslegessé vált fülhallgatót. Elég hülye dolog megkérdezni egy ilyen helyen, hogy jól van-e, de én megtettem.
Carla jön, hallgat, megígéri, hogy tesz valamit, majd eltűnik. Tudom, hogy igazából nem hisz nekem, és ugyanolyan őrültnek néz, ahogy a többi itt dolgozó, de ez mindaddig nem számít, amíg a kedvemért fenntartja a látszatot - és ellát. Nem beszélünk sokat, de még akkor is rá figyelek, amikor távolodik, így egy kicsit meglep a hirtelen hang mellettem. Eddig kussban volt a pasas, most hirtelen mi ment az agyára? Kóros beszélgető? - Miért, szerinted úgy nézek ki, mint aki haldoklik? Akkor jól látod - csattanok fel. Talán hallotta a korábbiakat Carlával? Dehogyis, eddig bömbölt a fülében az az őrült ricsaj. Miért lettem most hirtelen ilyen érdekes? Nem vagyok látványosság. Keressen egy elfekvőt, ott is rengetegen haldokolnak még. Mégis megadom magam, hiszen tessék, beteg vagyok, nézzen csak meg jól. A remény hal meg utálja, tudom, hogy egyszer valaki még segíthet. - Most nézd meg! Senki sem tudja megmondani, mik ezek - tartom oda neki a karom, hátha eltitkolt orvos-zseni, és még megmentheti az életem. Kicsit jobban remeg a kezem, mint eddig, de fel sem veszem. A másik kezemmel hanyagul a táskámba nyúlok és ujjaim a kis dobozra fonom - amiben már csak egy tabletta zörög, az sem sokáig. Viszont még nem most jött el az ideje, talán az orvos is felír valamit, vagy levágja a karom, bármi... Addig viszont mindenképp várnom kell. - Veled mi történt? - pillantok a lila foltra a szeme helyén. Lehet, hogy összeverték. Valószínűleg nem fizetett. Vagy elvesztett valami nagy fogadást. Vagy összekerült a maffiával. A lehetőségek sora végtelen hosszú, kezdem azt hinné, hogy errefelé bármi megtörténhet, és még csak tenni sem lehet ellene...
- Nem. Úgy nézel ki, mint aki nincs jól. Miről beszélsz, kicsi lány? Ha haldokolnál, nem..mindegy. - Én vagyok az idióta. Minek szálljak vitába egy idegen csajjal? Csak kedvesen érdeklődtem, hogy jól van-e. De ha haldokolni akar, haldokoljon. Az elém tartott kacsót lestem, és úgy vizslattam, mintha látnék rajta valami kóros elváltozást. Valójában semmit se láttam, tőlem távol áll az orvoslás, meg a rokonai. - Én meg tudom mondani. Ez öt szép kicsi ujj, és egy hozzá tartozó kar. A válasz a kérdésre meg az, hogy ez egy kéz. De most komolyan, én nem látok rajta semmi furcsát vagy érdekeset. - Megvontam a vállamat, és részemről ennyi volt a nagy tudomány. - Tegnap jobban berúgtam a kelleténél, és összeverekedtem egy ketrecharcos szintű emberrel. Ez lett a vége. - A mostanra már jó nagyra dagadt szememre mutattam, ami még mindig baromira fáj. - De nem olyan vészes, túlélem. - Csak hogy nehogy azt higgye, bele fogok halni. Bár nem is biztos, hogy érdekli. Végülis tök mindegy, nemsokára vagy őt, vagy engem hívnak be, és vége a nagy társalgásnak. - Amúgy Cole vagyok. És téged hogy hívnak? Remélem nem túl hosszú a neved, mert akkor drágább lesz a sírkő. - Elvigyorodtam, és reméltem, hogy érti a poént.
- Ha haldokolnék, akkor mi? - nézek rá szúrósan, ebbe igazán nem szólhat bele. Az én utolsó napjaimmal nekem kell elszámolnom, és ha én itt akarok ülni az orvos előtt, akkor itt fogok ülni. Próbálja csak megakadályozni. Meg is mutatom neki a kérdéses tagomat, talán tud mondani valamit, ami megnyugtat, vagy legalább egyetért velem, hogy ez szörnyen súlyos, és hülye az orvostudomány. Megint. Semmit se csinálnak jól. Érdeklődve fülelem, amit mond, egészen addig, amíg el nem viccelni. Szegény ember próbál tanácsot kérni, erre senki nem veszi komolyan. Ez az egész nem nekem való, keresnem kéne valami igazán megbízható dokit. Őrület. - Foltos. Nem látod a piros foltokat? - húzom el a karom, én is megnézem, megállapítom, hogy egyre csúnyábbak lesznek és határozottan ott vannak, majd újra az orra alá dugom. Ne mondja, hogy őrült vagyok, mert nem vagyok, ő a vaksi. Vaksi. Meg is értem, az egyik szeme hatalmas és lila, ez sem túl normális, de legalább arra nem kell rákérdeznem, hogy ő csak szórakozásból ücsörög e itt. Megverték. Meg sem lepődöm. Olyannak tűnik, aki keresi a bajt. Bár ez most nagyon fájhat... Óvatosan az álla alá nyúlok és úgy fordítom a fejét, hogy jobban rálássak a harci sérülésére. - Ez tegnap este történt? Nem tettél rá semmit utána? De buta vagy! - kapcsolok át egyből aggódóba, mert tényleg nem lehet normális, ha tudatában volt, megütötték, és meg sem próbált tenni ellene semmit. Legalábbis gondolom, hogy nem próbált, akkor nem nézne ki így. Már tegnap be kellett volna jönnie. Férfiak. - Erre még nem is gondoltam - ül ki az aggodalom az arcomra, biztos vagyok benne, hogy az Elizabeth rengeteg helyet elfoglal. Hát nem hiába rühellem annyira! Borzasztó. Nem halhatok meg, amíg meg nem változtatom, vagy össze nem gyűjtök elég pénzt... Különben még anyámon múlna, és talán nem is temetne el. - Angie - emelem fel a fejem, amikor rájövök, hogy nem válaszoltam... Cole-nak.
- Nem egy széken ülnél, és vitáznál egy idegen emberrel. Inkább fetrengenél a földön, vagy habzana a szád és segítségért kiáltoznál. - Én még sose haldokoltam, de akik igen, azok általában ezt csinálják. - Látom, de...ezért jöttél el ide? - Nincsenek rajta dalmata pöttyök, inkább nézném ezeket pirosabb anyajegyeknek, vagy mit tudom én. De mivel nem vagyok orvos, nem nézhetem le a gyilkos foltokat. Lehet színes rák, vagy valami ilyesmi. Amúgy meg örülök, hogy egyáltalán látok valamit ezzel az egy szememmel. Ő örüljön annak, hogy megnéztem, mert van jobb dolgom is az ő pöttyeinél. Például szenvedni. - Dehogy tettem! Hazaértem, és bedőltem az ágyba. Ez a fagyasztott borsó dolog meg faszság. Nincs is semmi se a fagyasztómban. Tejjel meg nem lehetett volna mit kezdeni vele. - Nem vagyok buta. Csak fáradt voltam, és akkor még nem érdekelt a szemem. Ő a buta, mert butának tart. - Na látod. Pedig mindenre kell gondolni. - Ezt mondhatnám a tegnapi énemnek is. - Angie? Szép név. Majdnem Angelia Jolie, csak neki harcsa szája van, neked meg..nincs harcsa szájad. - Mosolyogva közöltem ezt a tény megállapítást.
- Ez hülyeség... - vágom rá egyből, de egy kicsit mégis elbizonytalanít. Talán mégsem halok meg már holnap? Egyszer biztos... És a foltoknak is köze lesz hozzá! - Ez még nem annyira előrehaladott - magyarázom meg, amit meg lehet. Úgysem lesz igaza. Nem tudom, ki ez, de az biztos, hogy nem lehet igaza velem szemben. Neki sem. - Muszáj volt, mivel tegnap sem adtak rá semmit, mára pedig rosszabb lett - ecsetelem neki a szörnyű helyzetem. Én nem lennék újra itt, ha tegnap rendesen ellátnak, szóval az egész bagázs csak magára vethet, amiért itt lopom a napot. Inkább rá terelem a témát, nem akarok veszekedni... de visszafogni sem sikerül magam, amikor kiderül, hogy az egész helyiségben én vagyok az egyetlen, aki aggódik magáért. Biztos vagyok benne, hogyha velem hasonló történne, tíz percre rá már itt ülnék és figyelemért könyörögnék. Hihetetlen, hogy valakit ennyire nem érdekel a saját egészsége. Az még rendben van, hogy a halálos kóromon nem akadt ki, nem is ismer, de most az ő látásáról van szó! Idióta, komolyan. - Ahh. Ha itt végzünk, veszünk valamit a fagyasztódba, mert igenis segít a hideg! Szörnyű egy alak. Talán éppen szerencséje van, hogy ilyen nagylelkű vagyok, mert egyedül ennyire sem lenne képes, mint látható. Még hogy hülyeség... Ő a hülyeség. - Azért, mert hasonlít a nevünk, nekünk nem kell - emelem a mennyezetre a tekintetem. Nem normális a pasi, ez egyre biztosabb. - Te sem hasonlítasz arra a Cole... izére. Színész. - Oké, ciki vagyok, nem jut eszembe a neve. Előfordul. - Maximum, a hajatok... - nyúlok a hajáért, amit fordított esetben nem viselnék el, de mivel ő rontott be az életembe, neki muszáj. Hahah.