Amikor felhívott, nem is tudom miért, de valami elkezdett mocorogni bennem. Mielőtt még azt gondolnád, hogy a pillangók a gyomromban, gyorsan csapd le magadat, mert itt egyáltalán nem arról van szó. Volt néhány kellemes esténk Mario-val és igencsak jól éreztük magunkat, de szó sincsen bármi komoly kapcsolatról, már csak az kellene, br... Foglalkozásomat tekintve prostituált vagyok, így nem meglepő, ha egy kuncsaft többször is igényt tart a szolgálataimra, én csak a pozitív visszajelzést könyvelem el belőle, miszerint ha minden igaz, élvezetes volt a társaságom.
Mario-val furcsamód jól kijöttünk egymással, a viszonylag régen látott "ismerősök" újbóli hívásait pedig mindig is szerettem. Ahogyan a találkozó adatait egyeztettük, már megvolt a fejemben, hogyan is fogom üdvözölni és az este egy-két meghatározó momentuma, amivel még élvezetesebbé tehetjük majd a vizsont látást. Persze ehhez majd az is hozzátesz, hogy a férfi miként alakítja majd az estét, rám bízza magát, átveszi az irányítást, vagy kölcsönösen ragadjuk meg a kormányt, hol egyikünk, hol másikunk. Ezen viszont nem rágódom, úgyis minden kiderül majd, ha odáig jutunk. Csak egy-két fontosabb momentumot szoktam amúgy is mindig előre eltervezni, ha netán túlságosan ellaposodna a "buli", akkor legyen mivel felizzítani a delikvenst.

Magassarkúim ütemes kopogása jelzik érkezésem, habár nem hinném, hogy ő odabent a szobában hallaná őket, sebaj, nem is ez a lényeg. Egyik kezemben egy üveg pezsgő, mert mégiscsak illik hozni valamit egy régen látott ismerősnek, másik kezemben pedig a retikülöm. Egyszerű, térdig érő vászonkabátot viselek, méghozzá a vörös fajtából, merthát miért ne szeretném felhívni magamra a figyelmet? Korántsem érdekel, hogy az engem szelélők mit gondolnak rólam, ahogyan a röntgentekintettel szemlélő taxisofőrre sem szenteltem túl sok figyelmet. Már hozzászoktam az ilyesmihez. Az érdekesség csupán az lehet, hogy a kabát alatt mindössze fehérneműt viselek. Barna lábaim tökéletes kontrasztot alkotnak a kabátom pirosságával, a fekete magassarkú cipő pedig csak dob az egész megjelenésen. Hajam a szokásos, fekete és kiengedve verdesi a hátamat.
Megérkezve a megbeszélt ajtószám elé kopogtatok, hogy amikor nyílik az ajtó, egy huncut mosollyal köszöntsem a férfit.
- Remélem nem öltöztél fel túlságosan...
Búg a hangom kissé ugyan pimaszan, de tudom, hogy vele szemben ezt is megengedhetem. A pezsgőt trató kezem mutatóujja siklik a kabtom felső részéhez, hogy az első gombot ügyesen átbújtatva az anyagon mutassam is meg, hogy mit viselek a kabát alatt. Azaz mit nem. A vörös  csipke melltartónak csupán a pántját és egy igencsak kicsi részletét láthatja így meg, de ha sejtésem nem csal, akkor ez is kellő motiváció lesz ahhoz, hogy beljebb léphessek. Ha ez megtörténik, felé nyújtom a pezsgőt és kíváncsian várom, hogyan is üdvözöl majd.

Amikor ajtót nyit és meglátom, hogy csupán egy törölköző van rajta, semmi több és ráadásul még vizes is... Tudja ám, hogyan kell várni a hölgyeket, azt meg kell hagynom, de ezt egy cseppet sem bánom, csak könnyebb dolgom lesz, hiszen nincs olyan sok ruha, amitől meg kellene majd szabadítanom. A látványról pedig ne is beszéljük.
No de térjünk hát a lényegre, mielőtt még beljebb lépnék, gyorsan el is kezdem a feladatom a kis magánakció képében és úgy tűnik tetszik neki. Nagyon is helyes, szép is lett volna, ha nem, akkor sokkal nehezebb dolgom lett volna, de így mindenkinek könnyebb.
Mosolyogva lépek hát beljebb, a pezsgőt készségesen nyújtom át neki, jó helye lesz a polcon, most valóban nincsen rá szükség, majd útközben valamikor, hogy fokozzuk kicsit a hangulatot és forrósítsuk a szobát. Bár ha emlékeim nem csalnak, akkor nem biztos, hogy feltétlen szükséges lesz bármiféle erősítő eszköz, de sebaj, akkor csak az íze miatt.
- Tudom. - vonom meg a vállam a pezsgőt érintő megjegyzésére, mert valóban tudom, hogy nem elvárás az ilyesmi és szinte soha nem is szoktam ilyennel készülni, de ez most más valamilen szinten. Ritka az olyan kuncsaft, aki többször is visszahív és ha jól számolok, Mario-val ez már a negyedik alkalom lesz, szóval megérdemli. Megérdemeljük. Mindegy is, nem is tudok tovább gondolkodni ezen az egész pezsgős témán, mert a férfi mögém lépve karolja át a derekamat, ad csókot a nyakamra és veszi kezelésbe a második gombot.
Nem kell sok, hogy a vékony kabát anyagát átáztassa a víz és mivel alatta nem viselek túl sok mindent, így én is hamar megérzem a nedvességét.
- Szerencséd, hogy ez csak víz... Ez a kedvenc kabátom. - jegyzem meg tréfálkozva, de a hangszínem is elég árulkodó lehet, hogy igazándiból nem gondolom komolyan, kit érdekel a kabát? Engem ugyan nem.
- Itt lesz a harmadik gomb... itt a negyedik... az ötödik... - egyik kezem a gombokkal matató kezére siklik és elkezdem vezetni, egyenesen a következő gomb felé, majd az utána jövő felé, persze nem sietek, csak nyugodtan, de igazság szerint nagyon is szeretnék már megszabadulni ettől a kabáttól.
- Már nincs sok hátra... - jegyzem is meg neki, egyik előnye a kabátnak, hogy tényleg nincsen rajta túl sok gomb és ez most, ebben a helyzetben nekem iszonyatosan nagy szerencse és remélhetőleg neki is, mert bízom benne, hogy nem csak az én érdekem, hogy minél hamarabb lekerüljön rólam a ruhadarab.

(16+)

- Gyakran váltogatom a kedvenceimet... - pimasz vigyor kúszik az ajkaimra, tessék, lebuktam, nem próbálom tagadni, ezt ő is egyértelműen tudhatja. Az viszont már lehet nem, hogy abszolúte nem érdekel a kabát. Csak vízről van szó, ha meg másról is lenne, nem nagyon foglalkoznék vele. Megtehetem, hogy másikat vegyek, szóval nincsen probléma.
Hamar nekiállunk eltüntetni az elsődleges zavaró forrást - a kabátot. Nagyon jó, nem is kell sok, hogy végre megszabadulhassak tőle. A szavai hallva ismét elmosolyodom.
- Ugyan, kedves... Abban nincs akkora kihívás. - persze megvan annak is az előnye, de nem jobb megküzdeni a finom falatért? Persze én magam sem szeretem mindig, de ez most tipikusan az az eset, amikor szerintem már az is élvezetet nyújt, hogy nem rögtön tálcán jön a vacsora, csak hogy az ételes hasonlatoknál maradjak.
Halkan kuncogok fel, amikor az utolsó gomb előtt megáll, majd a derekamat megfogva fordít maga felé, könnyedén végrehajtva a mozdulatot, így végre egymással szemben állhatunk. Alsó ajkamba harapva nézek vele farkasszemet és nem mozdulok, türelmesen várom, amíg lesimítja rólam a kabátot, felakasztja, majd elmormogja azt a kis megjegyzését.
- Jól meggondoltad? - Pimasz, huncut szikra csillan a szemeimben, ahogyan még kevesebbre csökkentem a kettőnk közötti távolságot. Egyik kezem emelkedik, hogy mutatóujjammal kezdjem el cirógatni a fedetlen, vizes mellkasát, tekintetemmel követve az apró köröket. Körbejárom a mellbimbót, először az egyiket, majd a másikat, lassú táncot járok, csiholom a tüzet, az élvezetet, hogy amikor odajutunk, sokkal nagyobbat robbanhasson. Pillantok telnek csupán el, de lehet perceknek tűnnek, amikor ismét felpillantok a másikra. Nem nőttem túl magasra, szóval a kifejezés teljesen helyt álló.
Mutatóujjam mozgása egy pillanatra áll csupán meg, keresem a tekintetét, megnyalva ajkaimat nyitom szólásra számat.
- Akkor hát... Lássunk munkához. - továbbra is ugyanaz a kifejezés ül az arcomon, végig a vonásait figyelem, ahogyan a mellkasán pihenő mutatóujjam mellé becsatlakozik a középső is, hogy apró, lassú, már-már hergelő lépésekkel induljak meg lefelé a melkasán, át a hasán, egészen a törölköző széléig, azonban nem csusszanok be alá, az ujjacskák szépen haladnak tovább, az anyag külső feléletén, végig a domborulaton, hogy amikor a kellő helyre érek, szépen simítsam rá a tenyeremet és tegyek egy-két fel, majd lefelé haladó mozdulatot, miközben teljesen a nullára redukálom a kettőnk közötti távolságot, apró kebleim a mellkasának nyomódnak. Ajkaimmal a nyakán kezdek el haladni, apró csókokat hintve rá, fel, majd le, oldalra és vissza, kezem mozgása egy pillanatra sem áll meg, már-már őrjító lassúsággal végzek minden mozdulatot, ezzel is élesztve a vágyat.
- Erre szerintem már nem lesz szükség... - lehelem szavaimat a vállgödrébe, és máris siklanak az ujjaim a törölköző felső szélére, hogy alá csusszanva egy határozott mozdulattal lazítsam meg az anyagot és érjem el, hogy a földre hulljon a lepel. Helló, szivi, végre itt vagyok...

- Nem is értem, hogyan merülhet fel benned ilyen kérdés... - továbbra is apimasz hangnemet ütöm meg, ha már így kommunikálunk, akkor maradjon is ez így. Persze tudom, hogy ő sem gondolja komolyan és bizonyára ő is tisztában van azzal, hogy ez rám is ugyanúgy igaz. De ha már játszunk, készségesen belemegyek, persze, hogy ő a kedvenc kuncsaftom. Egyébként meg nem szoktam rangsorolni, vannak olyanok, akikkel kellemesebb az együttlét és vannak olyanok is, akikkel kevésbé. Nekem azonban nincsen lehetőségem válogatni, pontosan ezért nem is létezik a szótáramban olyan, hogy kedvenc kuncsaft.
- Ó, tudom, hogy azok neked igazándiból semmiféle kihívást nem jelentenek... - vigyorodom el ismét. Egek, de szeretnék már attól a két ruhadarabtól megválni, Mario egyértelműem azok köré tartozik, akikkel kellemes az együttlét, de még mennyire! Élvezem azt, amit csinálok, főleg ilyen alkalmakkor.
Lassan kezdek el munkálkodni, mintha tökéletes képet kellne rajzolnom, mintha ez egy csodálatos mű lenne, aminek minden részletét aprólékos precizitással kellene elkészíteni; és én pontosan ezt is teszem. A reakció pedig... túl gyorsan véget ér a csók, de nem baj, úgyis lesz még alkalmunk bepótolni. Szavai hallatán egy pillanatra lefagyok, nem egészen erre gondoltam, mikor munka gyanánt emlegettem a dolgot, mindenesetre elfordítom a tekintetem, nem szeretnék a morcos szemeibe nézni.
- Bocsánat, nem egészen úgy gondoltam... - megszakad egy pillanatra a hatás, kell pár szívdobbanásnyi idő, amíg ismét visszatalálok oda, ahol abbahagytam, közelebb lépek és teljes mértékben a nullára redukálom a kettőnk közötti távolságot.
Mikor a fenekemet kezdi markolászni, halk morranás tör elő a torkomból, bele egyenesen a nyakába, mert az apró csókok áradatát nem fogom abbahagyni, ahogyan a simogatást sem. Még. Egészen addig, amíg úgy nem döntök, ideje megszabadulni az egyik zavaró tényezőtől; a törölközőtől. Nem gondoltam volna, hogy megvárom a pillanatot, amíg az anyagdarab magától leesik, mást is terveztem még, hogy teljes hadikészültséget állítsak fel odalent, nem kell mindent elsőre véghez vinni.
Újabb kéjes morranást hallatok, amikor a hajamba túr és vad csókra hívja ajkaimat, nyelveink tomboló tánsra kelnek, miközben mindkét kezem a vállára siklik, egyik kicsit feljebb, a tarkóra, mintha még többet akarnék belőle, még kisebb távolságot közöttünk, ami már lehetetlen, hiszen így is teljesen egymásnak préseltük magunkat.
Lépést indítok, nem kell sok, az előbb tökéletesen bemértem a helyet, nagyjából tudom, melyik bútor hol van és nekem most csak egy kell. A kanapé. Ha ezt elértük, úgy irányzom magunkat, hogy Mario ülhessen le, ezzel sajnos el kell szakadnunk egymástól, ha csak egy kis időre is, de szinte érzem, ahogyan forró bőrömön a hideg simít végig, minden porcikám vadul tiltakozik, sikítanak Mario testének melegéért. Térdelve helyezkedem fölé, miközben csókomat igyekszem folytatni, hogy a megfelelő pillanatban elválhassanak ajkaink.. Csókot hintek szájának szegletér, az arcélére, az állára, majd haladok szépen végig a nyakán, a mellkasán, a hasán, miközben egyre és egyre lejjebb csusszanok róla, míg végül térdeim a padlószőnyegen koppannak. Azt mondta, ma én irányítok, szóval nem is várok más, nem hiszem, hogy közbeavatkozna, elvégre megbeszéltünk mindent az elején.
A csókjaimat tovább folytatom, végig a hason, míg elérkezek a várva várt pontig... Egy nagyon picit emelkedem csak feljebb, tekintetem az arcára siklik, pimasz mosoly kúszik ajkaimra, hogy szemeimet visszafordíthassam becses testrészéhez. Két kézzel fogok rá a csípőjére, ajkaim ismét mozgásba lendülnek. A tövénél kezdek, az első csók a herezacskókat illeti, majd a hímvessző tövét, így haladok egészen felfelé, apró lépésekben, míg végül a makk tetejére jut a csók. Pár pillanatig várok, vajon meddig bírja, tovább feszítem a húrt, csípőjét pedig erősen fogom, nehogy mozdulni akarjon, ha kell, még vissza is tartom, mert én irányítok most. Ha neki ez nem tetszik, akkor szóljon, hogy innentől átvenné a gyeplőt, készségesen átadom, de amíg ez nem történik meg... legyen minden úgy, ahogyan elterveztem.
Ajkaim szétnyílnak, hogy lassan fogadjam ilyen módon magamba őt, először csak a testrész felső részét véve kezelésbe. A lassúság most is fő szempontom, lefelé haladok, majd fel, forgatja kicsit a számat, miközben nyelvem odabent vadul kapálózik, neki-neki csapódva a feszes - remélem már feszes - fallosznak. Amint az első táncot végigjártam, sokkal mélyebbre engedem őt magamban, amennyire ez csak lehetséges, hogy utána ismét a felső részre leheljem apró csókomat, majd újra elmerülhessen bennem. Ezt ismétlen meg jó párszor, mielőtt elengedném, hogy utána nyelvemmel simogassam körbe, búcsúcsókot hintve oda, ahova majdnem az elsőt is adtam; a hegyére. Ezután kezdek el ismét felfelé haladni, immárom fogaimat is használatba véve, gyengéden karcolok, a vállnál, a nyaknál harapok először, gyengéden a fogaim közé véve a véköny bőrt, majd a fülcimpáját harapdálom meg kissé, hogy végül a szavaimat a fülébe lehelhessem.
- Kérlek, segíts rajtam... - bizonyra tudja, miről beszélek, de ha nem lenne egyértelmű, hogy akkor egyik kezét a hátamra helyezem, pontosabban a melltartóm csattjára. Szörnyen rossz érzés, hogy még mindig van, mi takarjon, hogy még mindig feszül kettőnk közé egy leheletnyi anyag... Ölem vadul lüktet immár, akarom őt, most, minél hamarabb.

Látom, ahogyan libabőr pettyezi a testét, csókjaimmal igyekszem tovább fűteni, amikor pedig végigkarmol a hátamon, ismét halk morranás bukik felszínre, egyenesen a mellkasára, mert a csókjaimat egy pillanatra sem hagyom abba.
A hímtagját véve kezelésbe hallom, ahogyan nyöszörög és bizony nagyon vigyorognék, ha ebben a helyzetben lehetséges volna. A nyöszörgésből sóhajok lesznek, én pedig csak annyit érzékelek, hogy megmozdul, óvatosan sandítok fel, az élvezet egyértelmű jeleit látom az arcán, bizony, hogy csodás a látvány. Egyrészt Mario a jóképű férfiak csoportját gazdagítja, az a látvány pedig, hogy élvezi, amit csinálok, csak még több olajat önt a tűzre. Ölem egyre vadabbul lüktet, követel jussát, de az még kicsit odébb van, ha az általam diktált forgatókönyvhöz tartjuk magunkat.
Amikor a tarkómhoz ér és kicsit gyorsabb tempót diktál, ismét mosolyra görbülnének ajkaim. Na tessék, annyira éreztem, hogy nem fogja kibírni. Sebaj, én hagyom, ha ezt szeretné, legyen hát. Azonban mégis elbúcsúzom a játékomtól, csókkal illetem a drágát, úgyis fogunk mi még találkozni. Mikor az egyik kezemet visszavezeti, huncut kis mosolyra görbülnek ajkaim, igazándiból megértem, senki nem szereti, ha a csúcs előtt pár lépéssel hagyják magára, szóval készségesen állok neki, hogy pár gyors, mégis gyengéd mozdulattal adjam meg neki azt, amire már annyira vágyik.
- Remélem nem bánod... - pimasz vigyor az én oldalamról is megvan. Még jó, hogy türelmetlen vagyok, fogalmam sincsen, meddig bírtam volna még a fehérneműben, sokkal kényelmesebb anélkül és szerinem Mario sem bánja, ha végre egálba kerülünk ruha ügyileg. Ahogyan végigcirógatja a gerincem, most ő érezheti, ahogyan a keze alatt libabőrös lesz a bőröm, még haloványan meg is reszketek. Szinte felsóhajtok, amikor végre kipattan a melltartóm csattja és lesimogatja rólam.
Újabb csókkal illet, én pedig örömmel adom át magam, az ajkaiba sóhajtok bele, amikor megérzem kezeit a melleimet. Nem büszkélkedem túl nagy keblekkel, de panaszt még nem hallottam rájuk, olyan kis aranyosak, pont kézbe valóak. Fejem kissé hátrahajtom, amikor a csókokkal elindul lejjebb, ahogyan pedig a melleim közé ér, ezúttal rajtam a sóhajtás sora. Két kezemmel kapaszkodo meg a vállában, egyik kezem kicsit füljebb is csúszik, a tarkójára, ott kezdem el cirógatni, hiszen tudom, mennyire szereti.
- Végre... - csusszan ki egészen véletlenül a számon, amikor elkezdi lesodorlni rólam a bugyit és ismét a fenekemen érzem a tenyereit. Tényleg nem szándékos volt, egyszerűen kezdem elveszteni az eszem, ami nem feltétlen olyan jó dolog, szóval térj észhez, Nesha!
Egy pillanatig maradok még így, had élvezze csak hátsó domborulataim, majd nemes egyszerűséggel lecsusszanok róla, hogy előtte állhassak fel, elvégre valahogyan meg kell szabadulnom a bugyimtól. Hátat fordítok neki és pontosan előtte dőlök be derékból, hogy így húzzam le magamról a fehérneműt, egyszóval pontosan előtte pucsitok, ha már úgyis szereti a fenekemet, akkor most tessék, premierplan-ból láthatja.
Ha ezúttal sem vette át az irányítást, akkor visszafordulok felé, de még nem térdelek fölé, ideje kicsit változtatni a pozíciónkon, mutatóujjammal kezdel el a mellkasánál tolni, hogy feküdjön csak le szépen a hátára. Ha ez megtörtént, akkor a lábai közé veszem be magam, feltérdelve ezúttal a kanapéra. Ismét ajkaimat használom, habár remélem, hogy túl sokáig nem kell ébresztgetni a kicsi Mariot, de jobb biztosra menni. Ezúttal azonban a herezacskókkal kezdek, egyik a számba véve, óvatosan gyömyöszkélem meg kicsit a nyelvemmel, hogy utána a másikra is áttérhessek. Ezúttal csak ennyit szerettem volna, máris mászok feljebb, ujjaimmal végigsimítva az izmos testet, hogy végül a feje mellett támaszkodhassak meg, két oldalt. Közben a lábaimmal is helyezkedek, igyekszem a csípője mellett megtalálni az egyensúlyom, még mázli, hogy ilyen nagy ez a kanapé.
A tekintetét keresem, ajkaimra kis vigyor kúszik, de nem szólok, nem kérdezek semmit, csupán kacsintok egyet. A kacsintással pontosan egy időben engedem le a csípőmet, hogy olyan mélyre engedjem magamban, amennyire csak lehetséges...