New York, 1993. november 12. 20 Escort lány Escorts Willa Holland

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: empatikus, szellemes, ambiciózus, karizmatikus, talpraesett

◆ negatív tulajdonságok: gúnyos, lobbanékony, bizalmatlan, manipulatív, hiú

◆ egyebek: gyerekkorában balettozott, szinte mindig ironikus

Történet vagy szerepes példa

Utolsó simításként végigfuttattam mutatóujjamat vörösre rúzsozott ajkaimon. A sminkem viszonylag visszafogott volt, egyedül a szemeimet húztam ki egy egyszerű fekete szemceruzával. Hosszú, barna hajam lágy hullámokban omlott vállamra, amit semmi sem takart, tekintve, hogy a földig érő fekete ruhám pánt nélküli volt.
Telefonom kijelzőjére pillantva megállapítottam, hogy az ügyfélnek, vagy legalábbis az autónak, amit értem küld, perceken belül meg kellene érkeznie. Belebújtam a legalább tíz centis, szintén fekete magassarkúmba, és kezembe vettem az ugyanilyen színben pompázó borítéktáskámat, amely kizárólag a legszükségesebb dolgokat tartalmazta: a telefonomat, a legfontosabb okmányokat, némi készpénzt és papír zsebkendőt, valamint a sminkes táskámat. Ballonkabátomat a kezembe fogva indultam el lefelé, miután meghallottam a csengőt.
Szép környéken laktam, szép lakásban azonban ennek az életnek ára volt. Főleg ebben a városban. Senki sem csodálkozott, hogyha valaki escortként dolgozott, sőt, még a prostitúció is megengedettnek számított itt valamilyen szinten. Addig azért még nem sikerült lesüllyednem, azonban tisztában voltam vele, hogy sekélyes vágyaimnak ára van, és, hogyha továbbra is ezt az életet akarom élni, kénytelen leszek egy normális munkát is keresni. Nem mintha escortként nem kerestem volna elég pénzt, de azért csak jobban néz ki, hogyha az önéletrajzomban egy teljes mértékben legális, és kicsit sem rossz hírű munka áll.
Jelenlegi helyzetben lényegtelennek tűnt az egész.
Ujjaimmal türelmetlenül doboltam a liftfülke korlátján, a hatalmas tükörben magamat szemlélve vártam, hogy végre teljen az idő. Őszintén semmi kedvem sem volt az egész estélyhez. Valamelyik gazdag harmincas férfit kellett elkísérnem egy gálavacsorára. Életemben nem találkoztam még a fazonnal, ami viszonylag gyanús volt, sokkal szívesebben dolgoztam olyanoknak, akiket már ismertem. Két éve voltam a szakmában, így már viszonylag szépen kialakult a köröm. Mégis, most jött a semmiből egy nálam legalább 15 évvel öregebb milliomos, és engem akart. Nem gyanús, dehogy.
A lift hangos dinggel hozta a tudatomra, hogy megérkeztünk a földszintre. Lépteim a hatalmas bejárati ajtó felé haladva hangos visszhangot vertek, igyekeztem nem tudomást venni a portás ítélő pillantásáról. Tudta, hogy hová megyek, ahogyan mindenki más is, aki egy kicsit ismert. Az elején még zavart mások hozzáállása, azonban mára már nagyjából túltettem magamat rajtuk. Mindenkinek megvolt a szíve joga hozzá, hogy azt gondoljon, amit csak akart.
Ahogyan nekem is. Gyűlölhettem az egészet, gyűlölhettem a munkámat, gyűlölhettem az ügyfelemet. Azonban mit sem értem vele, az eredmény végső sorban ugyanaz volt.
Egy utolsó pillantást vetettem tükörképemre a limuzin ablaküvegén, majd a már jól begyakorolt műmosolyt arcomra erőltetve csatlakoztam a ma esti partneremhez. Mit ne mondjak, sokat dobtam rajta.