Grace Penelope Cooper

Karakter személyisége

A legrosszabb ez a folytonos emlékezés, hogy mindenféle összelapított gondolatok kavarognak a fejedben, amiket pont emiatt lehetetlen megkülönböztetni és szétválasztani, így inkább tudomást sem veszel róluk. Legelőször okokat kerestem, aztán rögtön utána célt. Később valami kiutat, meg reményt. Most már inkább csak pénzt, hogy foltozgassam ingatag függőhídjaim. Küzdeni valami ellen, ami láthatatlan, néma és folyton legyőz, közben gondolatban végre egyszer nyerni.
Annyi énem van, nincs szükség rá, hogy hazudjak, mégis egyszerre játszalak ki téged, és saját magam. Bármit is gondolsz, az erkölcsöket túlbecsülik. Persze, mindezt nem érted, amíg bármi is tart, de amikor először dőlsz hanyatt a semminek máshogy kezdesz gondolkodni. Azt hiszem, már visszafelé is betegít az idő.
Valahol máshol kellene lennem, mondjuk egy másik életben. Igen, ott én is szeretnék, szobanövényeim lennének, ostoba tv műsorokon bosszankodnék, Japánba utaznék, írnék egy könyvet, megtanulnám a jelnyelvet. De felesleges is lenne egy másik életről beszélni, amikor ezzel az eggyel se tudok mit kezdeni. Mondjuk ez nem is egész élet, csak fél, félig meg a halál. Minduntalan mögém lopakodik, és beleszuszog a nyakamba, a csuklómat szorongatja, rángat, felvisz nagyon magasra, olyan gyorsan pörget, hogy elájulok, aztán elenged hadd zuhanjak, amikor földet érek, és felébredek, pedig csak nevet és nem hajlandó elmondani mi történt.
Sosem mondom ki, és ritkán gondolok rá, de alig jut eszembe valami, amit szeretek. Utálom az anyámat, amiért az utolsó pillanatban sem bocsátotta meg magának, hogy 10 éve egyedül hagyott. Utálom magam, amiért ez még nekem sem sikerült teljesen. Utálom az apámat, amiért részegen frontálisan ütközött egy teherautóval és meghalt. Utálom a szemeimben periodikusan jelentkező égető fájdalmat, utálom, hogy mindig fáradt vagyok. Utálom a Medrolt. Azt, hogy legtöbbször képtelen vagyok aludni. Utálom, hogy nem köt ide semmi, azon a szinte állatias ösztönön kívül: hogy nem, meghalni, még én sem akarok.

◆ kedvencek: long island, mámor, hurts, kerouac, őszinteség

◆ utált dolgok: betegség, magány, bárhonnan nézzük én eladom magam, elvárások, kórházak

◆ egyebek: Az autoimmun azért jó, mert bármikor belehalhatsz, de mivel mindent (de
tényleg mindent!) megteszel, hogy ezt elkerüld, túléled, csak közben mégis minden nap
újra és újra meghalsz.
Egyszer azt mondta valaki, akkor is hazudok, amikor azt hiszem, hogy igazad mondok. Kikértem magamnak, de csak mert sértette az öntudatom.

Karakter kinézete

Vannak ezek a tipikus marketing dumák, amikor minek is kerteljek, konkrétan kiárusítanak: elragadó, káprázatos, attraktív. A végére szinte elhiszed, hogy nem vagy csúnya, és miközben valami középkorú férfi taperolja a feneked szeretnél egy kicsit mégiscsak csúnya lenni. Aztán ez is elmúlik, mint majdnem minden.
Hosszú sötétbarna hajam van, amit ha nem vasalok ki loknikban omlik a vállamra. Volt egy bohém korszakom 15-16 évesen, amikor kipróbáltam minden hajszínt (Meg igazából tényleg mindent), azóta megelégszem az eredeti, talán leginkább gesztenyeszínűre emlékeztető hajammal.
A szemeim csak egy árnyalattal világosabbak a hajamnál, és általában fekete tust és szempillaspirált használok, hogy véletlenül se merjem elsírni magam. Nemcsak, hogy nem valami vonzó, hanem egyből szánalmas is.
16 éves korom óta állandóan magassarkút hordok, ez amolyan indokolatlan komplexussá nőtte ki magát, jelezve, hogy valami saját bejáratú hülyeségem nekem is lehessen végre. (Felszabadít majd, vagy valami hasonlót képzeltem.) Ja, az imádott hivatásom nem tudná elviselni, ha nem öltöznék a legkihívóbban. Leginkább mélyen dekoltált mini ruhákat hordok, némi nyomás hatására, ugyanis a főnök szerint az ügyfelek oda vannak a lábaimért. Ezen túl nem igazán foglalkozom azzal, hogy Chanel-e a táskám, nem mintha maradna pénzem ilyenekre költeni.
Alkalmanként hordok ékszereket is, de nem nagyon lehet levenni a lábamról mindenféle csicsás diadémokkal (funkció?), amiket ritkán, de azért kaptam már.

◆ különlegességek: nem ragaszkodom semmihez, csak gondot okoz.

Történet vagy szerepjátékos példa

- Mit gondolsz?
- Gyönyörű.
- Mi legyen a neve?
- Szerinted?
- Nem tudom.
- Nézd, vigyorog.
- James, most született. Nem vigyorog.
- Jó, mindegy. A lényeg, hogy egy áldás.
- Akkor legyen Grace.
(1993)

(leültem a földre, és egy ollóval elvágtam a szalagot, aztán kitéptem az egészet a kazettából, megittam egy fél üveg vodkát, majd felmásztam a kanapé karfájára és feltekertem a videoszalagot a csillárra. (2008 )

- Hol voltál?
- Nem fontos.
- Grace! Én tényleg…
- Mi?
- Elvállaltam, hogy felnevellek, mert az öcsém lánya vagy. De ha egyetlen éjszaka sem vagy itthon, nem tudom mit csináljak. Most is hol voltál? A temetőben? Vagy valami buliban?
- Ott.
- Bűzlesz az alkoholtól.
- Jaj, de finnyás lettél.
- Találtam egy zacskó füvet a szobádban.
- Ó, már kutatsz is.
- Ez így nem mehet tovább, kisasszony, remélem, tudod. Nekem ehhez nincs se kedvem, se energiám. Ha itt akarsz maradni ebben a házban, vannak szabályok.
- Köszönöm Kitty. Összepakolok.
(2010)

- Jó reggelt!
- Hello.
- Csináltam rántottát. Ha kérsz…
- Köszi, nem. Csak iszok egy kávét.
- Egyébként, lenne pár dolog…
- Mondjad, figyelek.
- Szóval tudod felemelték a lakbért, és…
- Azt ígérted, hogy nem kell fizetnem.
- Nem is az, csak tudod, jól esne, ha viszonoznád valamivel a kedvességem.
- David…
- Nyilván nem pénzzel, hanem amid van. Mondjuk most éppen a száddal.
- Nem.
- Ne csináld már.
- Ez fáj!
- Nem fájna, ha hagynád magad. Húzd le a sliccem.
- Hagyj békén.
- Ugyan Gracie ne játszd az ártatlant, nem áll jól.
- Ne nyúlj hozzám!
- Akkor takarodj.
- Köcsög.
(2010)

- Fázol?
- Szerinted?
- Jó, nyilván. Elmesélhetnéd, miért alszol hetek óta az utcán…
- Nem egy kedves történet.
- Senkié sem az.
- Majd egyszer talán elmesélem.
- Oké.
- Bocs.
- Pultost keresnek abba a két saroknyira lévő sushi bárba.
- Nem hiszem, hogy pont engem vennének fel.
- Meg kéne próbálnod.
(2011)

- Te vagy a jelentkező?
- Igen, Grace Cooper.
- Ó cica, a számodra esetleg lenne egy másfajta ajánlatunk is.
- Micsoda?
- Nos, tudod itt Las Vegasban van egy eléggé dinamikusan fejlődő iparág. Kielégítenéd pár kliens igényeit egy motelszobában, és igencsak boldogok lennének.
- Én csak pultos szeretnék lenni.
- Ne viccelj, tízszer annyit keresnél, és hidd el jól szórakoznánk. Akár tehetnék most is egy próbát.
- Azt hiszem megyek.
- Majd átértékeled. Tudod, akad jelentkező bőven, de ilyen melleknek, egye fene fent tartunk egy helyet, már csak magam miatt is.
(2011)

- Nos, öt napja tartó magas láz, bőrkiütések, izületi gyulladás izomgyengeség.
- Ugye nem autoimmun?
- Érdekes észrevétel Ms. Cooper. Mi is úgy véljük, de még nem vagyunk benne egészen biztosak. Esetleg a családjában előfordult már hasonló megbetegedés?
- Az anyám…
- Sajnos csak tüneti kezelés létezik, de ne aggódjon, fent tudjuk tartani az állapotát megfelelő körülmények mellett. Megnézem a vérképét, és felírom a megfelelő gyógyszereket. A társadalombiztosítási számát kérem adja majd meg…
- Attól tartok lejárt a biztosításom úgy egy éve…
- Ez gondot jelenthet. Intézze el minél előbb.
- Rendben.
- És, nem tudom honnan hozták be vagy mit csinált éppen, de nagyon fontos lenne, egy egészséges lakás.
- Tudom.
- Van hol laknia? Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire…
- Igen, megoldom.
(2011)

- Nicsak, ki van itt?
- Nem igazán vagyok humoromnál, David.
- Én meg tudtam, hogy visszajössz Gracie.
- Mit vársz, mit mondjak?
- Tudod, hogy mi a feltétele.
- Engedj be.
- Örömmel
(2011)

- Ó, csak nem?
- Kell a pénz.
- Hidd el, megértem.
- Szóval mi van ezzel az escort dologgal?
- Látom nincs kedved csevegni. Milyen kár. Holnap kezdhetsz.
- Jó.
(2012)

- Honnan volt pénzed saját lakásra? És egyáltalán bármire?
- Dolgoztam, Kitty. Nem mintha bármiről is el kéne számolnom neked, ennyi idő után.
- Mit?
- Ami akadt.
- Ugye nem?
- Dehogy. Zavar, hogy megkaptam az örökségem, ugye? Ezért vagy itt.
- Aggódom érted.
- Hát hogyne.
- Fektesd be vagy…
- Bízzam rád? Mindegy, mert már elköltöttem az egészet. Ha már ennyire érdeklődsz, szteroidokra.
(2013)