London, 1989. 10. 15. 25 nyomozó/tégla Cops Anne Hathaway

Karakter személyisége

Hazudok. Mindenkinek. Még saját magamnak is. A tükörben amit látok…már rég nem ismerem azt a nőt. A hazugságok rengetegébe csöppentem és nincs kiút. Vagy tovább játszom a játékot, vagy a társaim elé állok és várom az utolsó lövést. Hogy utálom-e magam, az elmúlt pár év miatt? Nos…talán. Nem akartam soha a rossz lányok közé tartozni, de hiszek abban, hogy egy apró láncszem mindent megváltoztathat, mint a gyöngysornál. Ha elpattan a szál, széthullik minden. Nálam is így volt. Már nem nevetek őszintén. Már nem igazi a szemem csillogása. A vágy sem. Se párkapcsolatom, se kutyám, se macskám. Magamra maradtam.
Hiszek a pokolban. Tudom, hogy már várnak rám, bérelt helyem van Lucifer mellett.
A tisztítótűz, két dolog lehet. Akit eddig soha nem láttam, végre megmutatja magát és feloldoz, elérem, hogy feloldozzon hűségem alól, vagy kiderül minden és véget ér a szép élet. Igen. Azt hiszem ennyi lesz.
Akaratos vagyok és dühös. Harag emészt, legbelül mélyen. Olyan düh, ami mindent elsöpörne, ha hagynám tombolni. Ám így, csak engem emészt fel, lassan. Nincs segítség, de már nem is kell. Van az a pont, amikor az ember elhiszi, hogy ennek így kell lennie.
Elhittem. Mint a meséket.
Itt én vagyok a gonosz.

Történet vagy szerepes példa

Tégla vagyok.
Egy aprócska láncszem az apokalipszishez vezető úton. A bomba, ami ha robban, véget ér minden. Aminek ha elvágják a megfelelő drótját, elcsitul, de elindítja a másikban a részecskét, hogy mindent leromboljon.
Évek óta veletek dolgozok. Hosszú évek óta és fogalmatok sincs róla, hogy ki is vagyok pontosan. Talán már saját magam sem tudom. Csak az utasításokat követem. Nincsenek már érzelmeim.
A világ mindig is a háborúk színhelye volt. Hát most megkapja a nagyérdemű a legmocskosabb és legváratlanabb színjátékot, ami ha véget ér, rettegve, ámulva, mélyen magukba zuhanva tapsolhatnak. Maguknak. Mert senki nem lát a színfalak mögé. Az álarcok, a csillámpor, a szép mosoly…csak kellékek, amik mind-mind elvezetnek a játék végéig.
Most én dobok a kockával. Bábuk vagyunk. Ti is és én is. Hogy kinek a markában vagyunk?Még magam sem tudom. Talán túlságosan is kockázatos lenne az információ birtokában lennem. Talán az életembe kerülne. Így most jó.
Hazugság az egész. Hazugság a könnycsepp, amikor olyan bűntényt látok, hogy a vállamra helyezitek a kezeteket és hazugság az is, amikor kacéran az íróasztal fölé hajolok, ha mellém osztanak be valakit egy ügy miatt. A nevetésem, a szemem csillogása, a gyomrom forgása a boncteremben. A mozdulataim, az életem. Én nem ez vagyok.
Hát tényleg nem érzitek a veszélyt? Nem érzitek a parfümszerű illatfelhőt, ami körbeleng és azt üvölti, hogy tégy valamit, mielőtt mindennek vége? Nem. És ez így jó. Tudjátok, hányan le vannak fizetve az őrsön? Tudjátok, hogy hányan nem mondanak igazat? De mind közül én vagyok a legveszélyesebb. A farkas a bárányok között. A fekete özvegy. Amiről ti nyomoztok, amiről úgy kell tennem, mintha fogalmam sem lenne, mind-mind megoldott ügy számomra…hiszen már akkor tudok róluk, amikor még meg sem történtek.
Megtévesztelek titeket. Nyomokat hamisítok, zsákutcába terellek benneteket. Csak, hogy a végső, legfontosabb igazságra soha ne gyertek rá. Ő senkinek nem fog kegyelmezni. Ha csak egy dolgot is elrontok, nekem se.
Vágyok arra, hogy végre találkozzak a névtelenségébe burkolózó idegennel. Vágyom arra, hogy lássam, hogy végre elárulja, ki is Ő. De addig, jómagam is bizonytalanságban élek.
Tedd fel a kérdésedet. Igen. A legfontosabbat. Hogy jutottam el idáig? A sors. Ennyi a válaszom. Mondd, hiszel a sorsban? A láthatatlan, finom, pókhálószálakban, amik egymáshoz láncolnak bennünket és lavinát indítanak el? Hiszel abban, hogy egy apró lepkének a szárnycsapása, valahol hurrikánt idéz elő?
Rendőr voltam. Frissen érkeztem ide az Akadémiáról. Pár hónap telt csupán el és máris megfertőztek. Olyan kötelék fűz hozzájuk, amit nem engednek megszegni. Az édesanyám. Ő  a kulcs. Miatta történt minden. Emlékeztek még a nyomozásra, aminek a végén ott álltatok mellettem a temetésén? Nem Ő volt. Megmentettem az életét egy alkuval. Biztonságban van, vagy legalábbis nagyon remélem. Én pedig az Ő emberük lettem. Végérvényesen. Ez nem olyan, mint a mesékben, hogy csak úgy ki lehet lépni.
Egyetlen dolog oldozhat fel csupán…
Már csak egyetlen egy.
A golyó a szívembe.
Lőj hát!
Pufff…