Párizs, Franciaország, 1991. 08. 08. 22 Luxusprostituált Prostitutes Nico Tortorella

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: kedves, őszinte, segítőkész, barátságos, bátor

◆ negatív tulajdonságok: megfontolatlan, akaratos, egoista, kívülálló, megfigyelő

◆ egyebek: Mindig inkább csak megfigyel, minthogy részt is vegyen az adott eseményekben. Szeret önkénteskedni, segíteni az idős embereknek cipekedni, kisiskolásoknak tanulni, és nincs is fontosabb számára, minthogy a húgát rendesen nevelje, illetve eltartsa.

Történet vagy szerepes példa

- Ellie, gyere, reggeli! – visszhangzott a lakás, ahogy kiabáltam, de nem foglalkoztam vele különösebben. Egyetlen célom az volt, hogy a húgom végre megjelenjen a lépcsőn, és elfogyassza a bundáskenyerét, majd indulhassunk a suliba. Minden reggel meg kell küzdenünk egymással, hogy ő nem szeretne suliba menni, és habár néha engedek a kísértésnek, az nem most lesz. Hangos csattogás közepette pattogott le a lépcsőn, életvidáman, csakhogy pizsamában. Életvidáman kiáltott, hogy jelen van, ám amikor észrevette komor arcomat, könyörögni kezdett. A ne menjünk iskolába, inkább játsszunk, menjünk vidámparkba, nézzünk várost duma még be is jött volna, csak hogy ma egyáltalán nem volt alkalmas. Kellett a pénz, hogy tudjak fizetni a bébiszitternek, hogy tudjak esténként dolgozni. Ördögi egy kör ez, mégsem tudok kiszakadni belőle, immár két éve. Vegasba a lehetőségek szinte végeláthatatlanok, de egyszerűen nem találom a kiutat.
- Na, sipirc öltözni, aztán megyünk a suliba. – biccentettem az emelet felé. Hiába láttam a szomorkás arcot, egyszerűen muszáj volt. Nekünk már csak ez van, ez maradt.

***

2010. január 1.

Szilveszter. Mindig is szerették az emberek, a felhajtás, az ünneplés. Kivételes év volt ez az idei, a haverokkal mentem egy egyetemi buliba, ami valljuk be, 18 évesen hatalmas teljesítmény. Valami ismerőse odajárt Pete barátomnak, így egyáltalán nem okozott problémát a bejutás. Ittunk, szórakoztunk, nem foglalkoztunk a külvilággal, másokkal, akik körbevettek minket. Nem volt szükségünk semmire, csak egymásra, a szórakozásra. Persze akkor még semmit sem tudtam a másnapról. A végigbulizott, kimerítő éjszaka után az egyik szobában tértem magamhoz, egy kifejezetten szép lány mellett. Halvány lövésem sem volt arról, hogy kerültem oda, de még csak arról is elképzelésem volt, mi történhetett. Halkan másztam ki mellőle az ágyból, szedtem össze a cuccaimat, és azokkal a kezemben indultam meg a folyosóra. Ott felöltöztem, majd a telefonommal babrálva elhagytam az egyetem területét. Ekkor tűnt fel, hogy legalább tíz nem fogadott hívás, és megszámlálhatatlan mennyiségű SMS vár rám. Mindennek nem adtam különösebb jelentőséget, nyilván mindenkinek üzengettem éjfélkor. Szép dolog az ártatlan feltételezés, főleg, amíg az ember haza nem ér. Az első pillanat, amikor beléptem a házba, és úgy éreztem, minden a szokásos, nagyon hamar elmúlt. Amint beljebb haladtam, és elmentem a konyha előtt, valami furcsa lett, azonban nem figyeltem fel rá. Felsétáltam az emeletre, elindultam a szobám felé, azonban már nem jutottam el odáig. A folyosón, amely végig húzódik az emeleten keresztben feküdt valaki, igencsak kitekeredve. A falon vörös folt, nem vettem észre, de vér volt, félig alvadt, ragacsos. Az enyhe fémes szag áradt végig az emeleten és még valami, émelyítő, undorító. Nem is tudja az ember, milyen könnyen kilábalhat a másnaposságból, ha szükséges, addig, amíg az adott helyzetbe nem kerül. Idegesen léptem oda a test mellé, lenéztem, és a következő pillanatban már nem láttam semmit az előtörő könnyek miatt. Szólítgattam, próbálkoztam, mindhiába. Sokkot kaptam, és tovább mentem, apámnak kiabálva. A fürdő elé érve még erősebb lett a szag, lassan beléptem, és olyan látvány fogadott, amire végképp nem számítottam. Dulakodás nyomai, az apám holtan feküdt a kádban, valószínűleg megfulladt, valamiféle vegyszer szétöntve a padlón, egyszerűen felfordult a gyomrom. Egyszerre estem kétségbe, éreztem fájdalmat, és fogalmam sem volt arról, mit tegyek. Kábultan botorkáltam le a lépcsőn, ki a házból, és itt hatalmába kerített a sírás. Nem tudtam abba hagyni, mint valamilyen visszanyomhatatlan, végeláthatatlan hullám, csak rám szakadt. Mikor végre alábbhagyott, legalább fél óra eltelt, felhívtam a rendőrséget, és bejelentettem a gyilkosságot. Tehetetlen voltam. Kétségbeesett. És ijedt, természetesen.

Nem volt más választásom, mint a prostitúcióhoz nyúlni. Próbáltam munkát találni, de nem volt elég, hogy eltartsam a húgomat, magamat, fizessem a számlákat, és megéljünk. Apám szerencsére hagyott ránk némi örökséget, meglehetősen jó pénzügyi helyzetben voltunk, de így sem volt elég. Iskolába akartam járni, azt pedig fizetni kell. Hát megteszem. Megpróbáltam, nem ment, most azonban, egyelőre, sínen vagyunk Ellie-vel, és csakis ez a lényeg.