Blaise Justin O'Connor

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
- amire a legbüszkébb vagyok, hogy tudok főzni. Na igen, mégis hány srác mondhatja el magáról, hogy össze tud dobni valamit - igazából bármit - anélkül, hogy azt odaégetné vagy felgyújtaná az egész konyhát?! Én ráadásul egész finom kajákat csinálok, legalábbis az eddigi vendégeim ezt nyilatkozták.
- türelmes vagyok. Persze, vannak dolgok, amiktől agyfaszt kapok - már bocsánat -, de alapesetben, mint például egy buszállomáson, vagy a szeretett személy ajtaja előtt órákat is tudok várni. Hogy miért? Mert sosem sietek sehova, még akkor sem, ha időre megyek. Mindig megőrzöm a hidegvérem, állati nagy tűrőképességgel áldott meg a sors.
- rendmániás vagyok, ami sokak szerint talán negatív tulajdonságnak minősülhet, kivéve az én esetemet. Én nem viszem túlzásba, vagy ha mégis, hát mások társaságában nem mutatom azt: nem kezdek el egy parti kellős közepén takarítani és nem állok neki pakolgatni, mikor az egyik legjobb barátom átugrik hozzánk. Imádom a rendet, de jól titkolom.
- bárkinek meg tudom őrizni a titkát, a nekem átadott dolgokat hét lakat alatt tartom és eszemben sincs őt azzal zsarolni. Pláne, ha már volt olyan rendes és megbízott bennem! Mivel jó titoktartó vagyok, így a saját ügyeimet is gondosan rejtegetem olykor mások előtt, kezdve azzal, ami köztem és Mr Corpse között van.
- az agyam olyan, mint a szivacs. Sokszor első hallásra megjegyzem az információt, minek köszönhetően már a gimnáziumban is elég jó jegyeket szereztem, sőt félgőzzel is simán leérettségiztem volna. Manapság már ritkán veszem ennek hasznát, de sosem árt, ha az ember könnyen eszébe vési a dolgokat - remélem, amilyen könnyen megjegyzek mindent, olyan nehezen fogom elfelejteni is.

◆ negatív tulajdonságok:
- egy leheletnyit talán önző vagyok. Ami megtetszik, azt hajlamos vagyok kisajátítani vagy csak magamnak akarni. Számos kapcsolatom ment már tönkre emiatt és bármennyire is szeretnék változtatni, nem tudok.
- makacs és önfejű vagyok, a véleményem mellett akkor is kitartok, ha abszolút semmi értelme és valóságalapja nincs. Ennek jóvoltából rájöhet már mindenki, hogy vitatkozni is szeretek, főleg ha jó vitapartnerre teszek szert. A végén persze mindig úgy intézem a dolgokat, hogy nekem legyen igazam.
- sokan túlságosan őszintének tartanak, csak mert mindenkinek megmondom a szemébe a véleményemet. Talán tényleg vissza kellene ebből vennem, de... elég nehéz. Nehezen változok, hazudni vagy füllenteni pedig biztosan képtelen lennék, ha valaki a véleményemet kéri!
- nem lennék jó sportoló. A testem nem kimondottan izmos, sőt még csak kidolgozottnak sem mondanám. Ez azért van, mert világ életemben lusta voltam futni, biciklizni, focizni, kosarazni és egyéb olyan sportokat játszani, amik más tinédzserek számára normális volt. Erősen fontolgattam már a napokban, hogy elkezdek sportolni, de sajna, a kedvem valahogy sosem jön meg hozzá, mikor már ott lennék.
- emlékszetek még arra, mikor azt mondtam, hogy önző vagyok? Nos, épp emiatt hazudok annak a lánynak, akit már elég régóta szeretek és akiért eddig bármit megtettem volna. Nem azért hallgatom el a dolgaimat, mert ne tisztelném vagy ne becsülném, hanem mert tudom, nem az a fajta, aki megbékélne egy ehhez hasonló dologgal.

◆ egyebek:
- titkos viszonyt ápolok egy harmincöt éves férfival, bizonyos Richard Corpse-szal, aki annál a lapnál dolgozik, amelyiknél én, ráadásul a felettesem is. Fogalmam sincs, mi járt a fejében, mikor egyik délután behívott magához és minden herce-hurca nélkül megcsókolt, de valamit elindított bennem, amit máig sem tudok megmagyarázni. Sajnálom, hogy megbántom Becca-t és dühöngök, amiért nem lehetek akkor és ott Richard-dal, amikor szeretnék.

Történet vagy szerepjátékos példa

- Nem, cica, még legalább két óra, mire hazaérek - duruzsolom barátnőmnek a telefonba és közben megpörgetem ujjamon a kocsikulcsot. El sem hiszem, hogy már huszonhárom vagyok és van egy autóm, egy menő munkahelyem, plusz egy csodaszép barátnőm immáron két éve.
- Azt mondtad, ma nem sokáig leszel - hallom a hangján, hogy mellettem valami másra is figyel, de nem érdekel. Felhívott, szeretné tudni, mi van velem és ez épp elég.
- Úgy volt. De lett még egy kis dolgom, amit nem akarok hétvégére hagyni, mert... hát, sokkal rosszabb lenne, nem? Azt beszéltük, hogy szombaton elnézünk anyádékhoz - sóhajtok a telefonba.
Meglátogatni Becca szüleit mindig kemény menet volt, főleg mert az apja nem támogatja a kapcsolatunkat. Szerintem csak egyszerűen nem bírja a képemet, bár fogalmam sincs, miért, mert szerintem nem bánok rosszul a lányával, sőt minden kénye-kedve szerint történik. Ő a mindenem.
Pár percig beszéltem még Becca-val, mikor letette a telefont és én egymagamban maradtam abban a hatalmas irodában, ahol rajtam kívül még hatan dolgoztak. Egyedül vagyok, mert csak én lehetek olyan hülye, hogy húzzam az igát és ne otthon legyek kényelemben. Tényleg csak Becca miatt csinálom és hogy szabad legyen a hétvégém, de ő ezt természetesen nem érti meg. Már érzem, mekkora perpatvar lesz, mire hazaérek, de nem túlzottan félek. Már megtanultam kezelni Becca hisztijeit, amik manapság egyre gyakoribbak. Mi történik ezzel a nővel? Sosem volt ilyen, a napokban pedig mintha kicserélték volna.
- Blaise? Tudnál jönni egy percre? - Richard Corpse hangja harsan fel az egyik kisebb, mégis kényelmesebb és puccosabb irodából, mire odakapom fejemet és kíváncsian vonom fel szemöldökömet, mert egyrészt nem értem mit akar, másrészt furcsállom, hogy még bent gürcöl. Ilyenkor már tényleg nem szokott senki bent lenni.
Bólintok, mielőtt felállnék az asztalomtól, aztán hónom alá fogok egy köteg papírt, ami maga a munkám és jelenleg a második legfontosabb dolog az életemben és megnyújtott, gyors léptekkel sietek Richard irodájába, ugyanis a felettesem lévén, simán kirúghat vagy keresztbe tehet nekem, ha valamit nem úgy csinálok, ahogy ő akarja. Mr Corpse erről híres, sokakat rettegésben tart, de biztos vagyok benne, hogy a lelke mélyén érzékeny ember. Csak éppenséggel jól titkolja.
Odaérek a sarkig tárt üvegajtóhoz, ahol Richard a székében ül és megszállottan gépel valamit. Nagyot nyelek, aztán kopogok, mire ő felnéz és egy halvány, sármos mosollyal áll fel a helyéről és sétál közelebb hozzám. Minden lépése, még a tartása is feszes és határozott. Olyan lendülettel jön, hogy azt hiszem, egyenesen át akar taposni rajtam, de szerencsére megtorpan és a magasból vizslat - a magasból, mert legalább tíz centivel magasabb nálam.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy hogy haladsz a cikkel. Elkészült már? - összeráncolom homlokomat, nem értem ezt a kérdést, hiszen még csak ma reggel kaptam meg a témát - Vagy több időre lenne szükséged? - komor vonások játszanak arcán, amik félelmetessé, mégis ellenállhatatlanná varázsolják az egész férfit.
Már épp válaszolnék és kérdőre vonnám, hogy mire fel érdeklődik a cikkem iránt, mikor csak ma kaptam meg és ha egész nap dolgozok, akkor se készülne el, amikor ujjbegyével finoman végigsimít karomon, azon amelyik a papírokat szorongatja. Kis híján elejtem a stócot, de megőrzöm nyugalmamat és csak ádámcsutkám sebes le-fel liftezése jelezheti némiképp zavaromat.
- Igen... egy kicsivel több térre... illetve, időre - megbicsaklik a hangom, hát persze, mikor ilyen közel áll hozzám és voltaképp rettentően gusztustalannak kéne találnom, amit csinál, de nem. Mégsem, mert valójában beindít a közelsége és arcélemet súroló lehelete.
- Megértem. Csak az a baj, hogy kicsit türelmen ember vagyok. Remélem, ezt pedig te tudod tolerálni - borzongat meg hangja, aztán mint derült égből villamcsapás tapasztja ajkait ajkaimra, keze pedig derekamnál fogva ránt oda magához.
Nem tudok mit csinálni, tehetetlennek érzem magam és bármennyire is szeretnék tiltakozni, ellentmondást nem tűrő ölelése és csókja, belémfojtja a tiltakozást. Hevesen eresztem útnak nyelvemet ajkai közé és egész testemmel nekifeszülök. Érzem nadrágjában dagadó férfiasságát és szaporábbá váló légvételét. A papírok már rég szertecsúsztak hónom alól, már rég elvesztettem az önkontrollt. Hagyom, hogy a falnak taszítson, hagyom, hogy végigcsókolja a nyakamat, mindenhol apró libabőrözött foltokat hagyva. Egyik pillanatban azonban ellököm magamtól és nagyokat pislogva figyelem őt: ziláltan, kissé gyengén és sóvárogva... utánam.
- Maga beteg - nyögöm végül, aztán anélkül, hogy összeszedném a papírokat, elrohanok a helyszínről, magára hagyva Richard-ot és Becca karjai közé menekülve. Vissza a normalitás talajára.