USA Washington DC, 1990. július 21. 23 zsaru Cops Chloe Bennet

Hi, I'm Charlie...

◆ pozitív tulajdonságok: kitartó, energikus, igazságos, becsületes, szavatartó

◆ negatív tulajdonságok: makacs, lobbanékony, türelmetlen, rossz színész, álmodozó

Szigorú neveltetésben volt részem, miközben előre megírták életem történetét... „az én lányomból rendőr lesz!”
A hős igazságosztó szerepe kicsi lányként igazán jól hangzik, nem? Főként, ha eggyel nősz fel, aki történetesen az apád, a példaképed, a mindened. Nekem csak ő van, miatta adok bele mindent, hogy sikeres lehessek a munkámban - makacsul meg akarok felelni az elvárásainak. Büszkévé akarom tenni minden áron, noha még rengeteg mindent kell tanulnom. Gyakran a szívemre hallgatok döntéshozatalkor, ami a Kapitány szerint az egyik legnagyobb hibám amellett, hogy visszabeszélek, ha nem értek egyet valamiben és kitör belőlem a nagy igazságérzetem. „Törekednünk kell arra, hogy a lehető legkevesebben sérüljenek meg és mérlegelnünk a helyzetet, hogy minimalizáljuk a veszteséget…” Ne mondja nekem senki, hogy csökkenteni kell azt, aminek nem is szabadna lennie! Mindig van rá mód, egyedül a bátorság hiányzik hozzá. Shh, manapság legendává vált az ismeretlennel való harc, csakmert túl nagyok a kockázati tényezők és gyávák az emberek kilépni a saját komfortzónájukból...
„A famous explorer once said: `the extraordinary is in what we do, not who we are.`”
Kitartok az álláspontom mellett, nem másítom meg, nem játszom el, hogy más vagyok, mint aki, a menekülés végén úgyis ugyanott kötsz ki, ahol az elején: önmagadnál. Én képes vagyok beismerem, ha hibázok, ha rosszul döntöttem, ítéltelek meg... Nem vagyok mindenható és tisztában vagyok vele, hogy a „legtöbb” néha nem elég.
...de bár az lenne.

Azt mondtam már mellékesen, hogy könnyen zavarba lehet hozni és ilyenkor alig áll be a szám? Ha nem, most már tudod és légyszíves ne próbáld ki.

...and that's me.

Már a hetedik kilométernél járunk és még három van hátra a mai futásból. Érzem, hogy kicsit kiestem a megszokott rutinból, mióta eltört a lábam... hat hónapja, de továbbra sem érzem úgy, hogy visszakaptam a régi kondíciómat.
Szúr az oldalam, már-már kétségbeesetten kapkodok levegő után és megveszek egy kortynyi hideg vízért. Muszáj megállnom... lemaradok Joseph-től, a korlátra támaszkodom, mindkét alkarommal helyezem rá a súlyt és dőlök előre, szapora lélegzetvételek közepette tekintve le a tó tükrére. A kollégám észrevette, hogy nem bírom a tempót, hallom, ahogy mellém érkezik és érzem, ahogy a keze a vállamhoz ér.
- Hé, Charlie. Hagyjuk ennyiben mára... majd holnap folytatjuk, rendben?
Megrántanám a vállam, de nem érzek magamban elég erőt hozzá és ami megmaradt azt a futásra akarom használni. Mélyen szívom magamba a levegőt, lassan emelkedek fel és nézek egyenest a szemébe.
- Nem.
Ez a válaszom. Rövid és tömör. Ma akarom lefutni a maradék hármat, nem sok... ugyan, meg sem kellene kottyannia és nem is fog. Tudom. A kellemetlen érzés a lábamban, a szorító érzés a mellkasomban csak a próba része. Emelem a lábamat az első lépés megtételére, meg sem várva, mit felel, hogyan akar maradásra bírni, de az izomláztól alig tudom megtenni. Kínkeserves kocogásba kezdek, egyetlen szót sem szólva, míg be nem fejezzük, ahogy azt a legelején is megbeszéltük...

- Ugye tudod, hogy ha megerőlteted magad attól nem leszel előrébb?
A szemem forgatnám a kérdésére, de sikerül visszafogjam magam.
- Ennyi nem számít megerőltetésnek Jo, keress valaki mást, ne engem piszkálj az apai jótanácsaiddal.
...de amint kimondom máris megbánom a szavaimat. Megnyomorgatom az orrnyergem és még mielőtt elmenne elkapom a felkarját, hogy mégse tegye.
- Bocsánat, nem ezt akartam mondani, főképp nem így. Hülye voltam. Köszönöm, hogy segítesz visszatérni, de értsd meg kérlek... minél előbb vissza akarok kerülni teljes értékű tagként.
- Csak egyet hadd kérdezzek még... el szoktál menni néha szórakozni? Kikapcsolódni, csak lógni a haverjaiddal vagy folyamatosan csak a visszatérésedre koncentrálsz? Oké, ez nem egy volt, de ne most köss belém...
Legyintek, kissé megremegő mosollyal, de hogyan is láthatná ezt, ha megfordulok, hogy az asztalon lévő vizespalackot vegyem magamhoz... ?
- Persze, hogy el szoktam! Minek nézel engem, apácának? Ne hülyéskedj...
Nem hazudtam, de az igazat sem mondtam el.
El szoktak rángatni...