Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Te jó ég. Nem vagyok egy izgulós fajta, de ma mégiscsak a főnökünk látogat el hozzánk! Aki ráadásul nem is olyan régóta birtokolja a cukrászda kulcsait, még egyszer nem láttuk, a pletykák viszont máris keringenek róla. Rideg és kegyetlen, nem jelent neki gondot kirúgni az alkalmazottakat, legyen szó a legapróbb bakiról. Érthető hát szerintem egy ilyen felvezetés után, hogy az ember lánya tart kissé attól, hogy az új főnöke éppen a mai nap teszi látogatását a cukrászdában, ráadásul az én műszakom kellős közepén. Sokan vagyunk bent ma, tudom jól, de ugyanakkora az esély arra, hogy pont én fogom őt kiszolgálni, mint hogy valamelyik kolleginám. A pech pedig, hogy ma nem a pult mögött fogok állni, hanem kiszolgálok, így máris nagyobb eséllyel futok neki a dolognak. Mély levegőt veszek és próbálom kizárni az aprócska tényt - aprócska?! - a fejemből, nem hagyhatom, hogy megnehezítse a munkámat, a feladatomra kell koncentrálnom. Nem vagyok itt túl rég óta, mindössze négy hónapja koptatom a Perillo’s sweet shop padlóját és noha elmondhatom magamról, hogy igencsak ügyesek a kezeim és értek ahhoz, amit csinálok - ahw, a csokis croissant-om isteni! -, azért mégiscsak én számítok itt az új lánynak. - Nézz oda, itt van! - ijedten kapom fel a fejem a kolleginám hangjára, éppen a pult mögött pakolom le a behozott poharakat és tányérokat. Próbálnak minél feltűnés mentesebben szemlélődni, én pedig vagyok annyira badar, hogy máris belefeledkezem abba, hogy tulajdonképpen őt bámulom. Nagyot nyelek, meg kell hagyni, a markánsabbik fajtából való.. Amint észbe kapok, halovány pír kúszik orcámra és zavartan kapom el róla a tekintetem, hogy pár pillanattal később ismét elidőzzek a látványán… Ahhoz az asztalhoz ült le, amely hozzám tartozik. Ismét nagyot nyelek, hogy a torkomban felgyűlő gombócot legyűrjem, megigazítom a barackszín nyári ruhám, rajta a fehér köténykémet és bájos mosolyt varázsolva libbenek az új főnökünk asztala mellé. - Üdvözlöm, Mr.Saintwood, mit hozhatok Önnek? - próbálom leplezni a zavarom és érett, felnőtt nőként mutatkozni előtte, noha egészen elpirultam, mégis kedvesen mosolygok a férfira, várom a rendelését, amit ha meg is kapok, egyből sietek vissza a pult mögé, hogy el is készítsem a kávét és ha esetleg süteményt is fogyasztana, azt is előkerítem. - Aztán óvatosan, rá ne borítsd a kávét! - vihognak a többiek a nem létező bajszuk alatt, én pedig csak naivan kinevetem őket. Ugyan, eddig egyszer sem fordult velem elő ilyesmi, most pedig még inkább figyelek majd, kizárt dolog, hogy ekkora bakit elkövessek. Csendre intem hát a lányokat és a tálcán egyensúlyozva a rendeléssel indulok visszafele, csakhogy mégsem úgy történnek a dolgok, mint ahogyan azt terveztem. A kettővel arrébb ülő kicsiny család két gyerkőc tagja ebben a pillanatban dönt úgy, hogy megrohamozza a mosdót, méghozzá azon az útvonalon haladva, amelyen én is közelítek Mr.Saintwood felé. Abban a pillanatban pedig, ahogyan a férfi mellé érek, hátulról löknek el, az idő lelassul, látom kibillenni a poharat és hiába kapom arrébb a tálcát, teljes mértékben nem tudom megakadályozni a balesetet. Az ütközés pillanatában ijedt, halk kis nyögés szakít utat magának, a következő pillanatban pedig már rákvörös fejjel kapom elő a kötényemből a törlő rongyomat és kezdek eszeveszett szabadkozásba. - Én… én… - se a hangom, se a szavam nem találom, hebegek, habogok, miközben máris nekilátom a kezemben tartott ronggyal törölgetni a karját, amire az ital kiömlött. - Eszméletlenül sajnálom, ne haragudjon, kérem, az én hibám az egész, el sem tudom mondani, mennyire sajnálom… - ugyanazokat a frázisokat ismételgetem, egyszer nem merek a szemébe nézni és végig csak az kattog a fejemben, hogy ég veled, Sienna, itt az ideje, hogy új állást keress magadnak.
Ma is egy hosszú napnak nézek elébe. De legalább ma nem kell repülőre szállnom, hiszen itt helyben is vettem egy cukrászdát nem is olyan régen. Ezt az üzletet még Elizabeth vásárolta fel közel fél éve, így az irodaházba vezet az első utam, vagyis vezetne ha nem az irodám kanapéján ébrednék. Még csak hajnal lehet, hiszen a helység még homályban úszik, de én már nem tudok tovább aludni. Egyszerűen nem megy. Kávét főzök, pontosabban csak meg kell nyomnom az egyik gombot, és már jön le a kávé. Addig a cigarettára gyújtva állok meg az itt elhelyezett ruhás szekrényem előtt, és elsőre fel sem fogom, hogy milyen ruhadarabok vannak a fogasokon. Selyemingre esett a mai választásom, de a kávé előbbre való, így ki is töltöm magamnak, mikor nyílik az ajtó, és az asszisztens robog be rajta néhány péksüteménnyel. - Már megint benn aludt? - kérdezi, ahogy végignézve rajtam a tegnapi göncöt látja meg rajtam. - Dehogy, de igen... Még szerencse, hogy van itt ruhás szekrény - visszalépek és elkezdek kifelé dobálni egy narancs, egy rózsaszín, egy halványlila és egy babakék inget. - Csak tudnám, ezeket az ocsmány ingeket ki tette ide - morgok, hiszen ezek nem az én ingeim. Egy fekete selyemingre esik a választásom, amit mindig mindenhová fel lehet venni. Nem vagyok szégyenlős, és már le is kapom az előző napi pólót, miközben a hátam mögött sértődött hangon szólal meg Elizabeth. - Én bátorkodtam venni Önnek új ingeket... - De nekem te ne bátorkodj semmit venni, nem vagy más, csak az asszisztensem, és nem hordok ilyen buziszínű ingeket, világos? Csak tüntesd el innen őket! - csendül fel ridegen a hangom, ahogy még ritkán beszéltem vele, de felbosszant, hogy a ruháim közé mást is be merészelt rakni. Hagyom, hogy összekapkodja az ingeket, és kivegye a szekrényből, amit még ő tett oda, s csak akkor hallja meg a hangom, mikor az ajtóhoz ér. - Tudok magamnak vásárolni, és ha legközelebb ilyen ambícióid lennének... Nyomd el őket! - erre mondják legtöbben, hogy bunkó vagyok. De semmi köze a holmijaimhoz. Csak egy asszisztens, és nem is lesz soha több. Rosszallóan sóhajtok, majd begombolom az ingemet. Elveszek egy croissant-t a péksüteményből, amit hozott, majd kiiszom a kávém maradékát, közben hívom a mindenesemet. Craig is tökéletes volt, de jobb nekem a megszokott Josh, aki tényleg mindent elvégez, és van olyan testalkatú, mint a nagybátyám mindenese. - Öt perc és ott vagyok - hallom meg a férfi érdes hangját a telefon másik végén, melyre csak bontom a vonalat, és a kellő papírokkal lesétálok a garázsba. Hozzászoktam a nagy autókhoz, mégis csak egy lexus terepjáróba ülök be, miután meggyőződtem a saját old timer autóm épségéről. Menet közben átfutom az iratokat, és az alkalmazottak nevét, de persze ez nem garancia arra, hogy meg is jegyzem a neveket, de legalább megpróbáltam. Túl sok név lenne, amit meg kellene jegyeznem, és amúgy sem jövök ide, csak negyedévente. Az egész életem szinte csak utazásról szól. Alig húsz perc múlva meglátom a barátságos kiülős Perillo's cukrászdát, és egyből meg is akad a szemem a bejárati ajtóra felhegesztett G.S monogramon, amit kovácsoltvasból alkottak meg. Igazán egyedi, és a csavart vas meggyőzött. Végül is csak annyi a kérésem minden egyes üzletnél, hogy valamibe tegyék bele a családnevem kezdőbetűjét, de ők az egész monogramot illesztették be. Lényegtelen. Josh kinyitja nekem az ajtót, én pedig bemegyek az üzletbe, tudván, hogy a férfi követni fog, mert ez a dolga. Nem mintha félnék valamitől, de ennyi pénz mellett kötelezőnek tartom, hogy legyen valaki, aki szintén vigyáz a testi épségemre. A cukrászda kinevezett vezetője, aki a régi tulaj volt, szinte hajbókolva ugrik elém, és kísér az asztalhoz, hogy hová üljek, és szinte intenem sem kell, a fiatal lány már az asztalnál kérdez. Persze nem nézem meg alaposan, sőt szokásom nem felvenni a szemkontaktust. - Egy kávét feketén, és egy mentes vizet - felelek kurtán, hiszen bőven elég lesz az a sós aprósütemény, amit a kávé mellé adnak nekem itt mindig, mikor erre tévedek. Így próbálok a kiadásokra, a haszonra fókuszálni, miközben a gyerekes család nem is olyan messze a szomszédos asztalnál egyre hangosabb zsivajgásba kezd. Idegesen nézek feléjük, hiszen ehhez én nem vagyok hozzászokva. A szülők meg persze boldogan nézik a félrenevelt gyerekeiket, ahogy elindulnak ketten a mosdó irányába. Legalább addig lesz egy kis nyugtom. - Tudja Barny, azért én az ön helyében illedelmesen figyelmeztetném a szülőket, hogy a gyerekek ne futkározzanak zárt helyen - pillantok a férfi szemeibe, aki meglepődve veszi tudomásul, hogy végre nem Bartnak nevezem őt emlékezve az egyik híres mese gyerekszereplőjére, hanem kimondtam az ő nevét. Csak nem értem, hogy miért ekkora öröm ez? A kérésemre viszont csak bólogat, és nem veszi a lapot. De már késő, hiszen csak a gyerekeket hallom, majd megérzem a forróságon a karomon, és a vállamon. Hát ez remek. - Hogy az a... - szorítom össze a fogaimat hogy még véletlenül se mondjak olyat, amit megbánok, hiszen ha nem azok a gyerekek lökték volna fel, akkor már repült volna úgy, hogy még szabadkozni sem lett ideje, de kezd zavarttá válni, és hebeg-habog, amitől szintén ki tudok akadni, így megfogom a kezét, és finoman emelem le a karomról, miközben felállok, és a gyerekek szülei felé igyekszem akik éppen a nevetésüket visszafojtva pillantanak fel rám meglepődve. - Tudják, ha egy fikarcnyit is értenének a neveléshez, ahelyett, hogy tinik módjára vihognának, akkor nem történnének ilyen balesetek, de ahogy látom, magukat sem tanították meg, hogy nem rohangálunk cukrászdákban - a mosolyuk az arcukra fagy, majd leolvad onnan, és eleinte csak hápogni tudnak. - Hogy képzeli...? - kezdenének bele, de én leintem őket. - Úgy képzelem, hogy enyém ez a hely, és örüljenek, hogy nem fizettetem ki magukkal sem a kávét, sem pedig a törött edényeket... Az ingemről nem is beszélve - vágok a szavaiba a nőnek, majd nemes egyszerűséggel fordítok hátat neki. Nem is nagyon érdekelnek. Sértődötten szedik össze magukat pár "ide sem jövünk többet" megjegyzéssel, amire csak a vállamat vonom meg. - Hozz egy felmosót, és mosd fel a kiömlött kávét - szólok a lányhoz, miközben most először pillantok a szemeibe. Sajnálja és fél? Tőlem? Hm.. Akkor a rossz hírem ért ide előbb a jó helyett. Barny az asztalnál törölgeti a kávés iratokat, majd feláll, de még így is fél fejjel alacsonyabb nálam. - Van kinn egy árnyékos asztal, átpakolok, Sienna hozz még egy kávét majd, egy mentes vízzel és a szokásos sós aprósüteménnyel kérlek - fordul a szőke lányhoz, én pedig némán tűrőm, hogy a férfi mindent elrendezzen. Legalább határozott. Közben Josh önállósítva magát hozott be egy hófehér selyem inget, amit a férfi mosdóba lépve átcserélek, és a koszos ingemet oda is adom a férfinak, hogy ismét ki tudjak menni, és folytassam a költségekről folyó tárgyalásomat. Ha Sienna kiér az új kávémmal, amit remélhetőleg nem önt rá a hófehér ingemre, akkor egy pillanatra abbahagyom a beszédet, és ráemelve tekintetem, egy pillanatig elkalandozok az arcán. - Meddig szól a munkaidőd, Sienna? - kérdezem, és cseppet sem vagyok rideg. Megfogott a lány dekoratívsága, és talán van elég önbizalmam, hogy fel is szedjem. Miért is ne? Azért, mert egy bizonyos kort átléptem, nem kell lemondanom az élvezetekről. Főleg, hogy a kezem még mindig ég a forró kávétól, és a feltűrt ing látni engedi a még piros foltot a kezemen... Talán kárpótlást akarok, ha már nem az volt az első szavam, hogy "ki van rúgva".
◌ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ◌ note: remélem jó ◌ words: 1197
Ennél nagyszerűbben, ha akartam volna, se indíthattam volna a bemutatkozásomat. Legszívesebben felpofoznám magamat, amiért nem tudtam figyelni, vagy megvárni, amíg a gyerekek elszaladnak és csak utána odamenni Mr.Saintwood-hoz. Nem marad más hátra, mint a mentegetőzés és a károk a helyrehozása, amit azzal kezdek, hogy megpróbálom a karjáról felitatni a kávét. A szavak belém fojtódnak, amikor megfogja a kezemet, ijedten nézek fel rá és már várom a szavakat, miszerint szedjem a sátorfámat. Más lehetőséget én magam nem látok, amit hallottam róla a lányokról csak ez jöhet számításba, ha már a legkisebb bakik is végzetesek lehetnek, akkor mit mondjon az, aki leönti a főnökét egy pohár kávéval? Egek, legszívesebben itt helyben elásnám magamat… Mr.Saintwood azonban nem fordít rám túl sok időt, egyből a család felé indul, én viszont úgy vélem, ahhoz nekem semmi közöm, hogy mit fog nekik mondani, szóval amint összeszedem a földről a pohár maradékát, egyből viharzok is vissza a pult mögé, ahol a kolleganőim markukban kuncogva fordítanak nekem hátat, Grace-t kivéve, aki aggódó tekintettel kíséri utamat. Tessék, őt kivéve mindenki kárörvend rajtam, így lépjek túl hamar a dolgon. Érzem, hogy még jobban elpirulok, gyorsan el is tűnök a konyhán, hogy leadjam a tálcámat és magamhoz vegyem a felmosót. Mondani sem kell, tudom, mi a dolgom, így amikor Mr.Saintwood visszafordul a „romos” asztalhoz a család lerendezése után, már nagyban törlöm fel a kávét a földről. A szemkontaktust továbbra is kerülöm, akkor jönnék még nagyobb zavarba, csak teszem csendben, minden szó nélkül azt, amit kell. - Máris. - apró biccentéssel is jelzem, hogy tudomásul vettem az elhangzottakat és máris iparkodom, hogy a rendelést teljesítsem. Tálcára kerül a kávé, a mentes víz és a pohár hozzá, illetve a tányér apró sütemény. Ezekkel egyensúlyozva lépek ki a teraszra és az új asztal mellé, hogy elkezdjem lepakolni a tálca tartalmát. Kis pír jelenik meg az arcomon, ahogyan Mr.Saintwood abbahagyja a jöttömre a beszédet, érzem magamon a tekintetét, de továbbra sem nézek rá, csupán akkor, amikor mindent lepakoltam - hála égnek ezúttal semmit sem borítottam fel. - Egészségére, Mr.Saintwood! - kedves mosolyt varázsolok az arcomra, noha továbbra is kellemetlenül érzem magam a történtek miatt, de próbálok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. A kérdését hallva zavartan helyezem a testsúlyomat az egyik lábamról a másikra, ezernyi gondolat indul útnak a fejemben. Miért szeretné tudni? Talán akkor mondja majd el, hogy fel is út, le is út, keressek új állást? Furcsán hangzana ilyen hangszín mellett, hiszen semmiféle ridegséget nem fedezek fel a szavaiban. Akkor meg… - Délután négyig. - adok inkább gyorsan választ a töprengés helyett, lesz még időm ezen morfondírozni. Két kezembe fogom a tálcát és magam elé eresztem a karjaimat, így álldogálok ott egészen addig, amíg engedélyt nem kapok a távozásra.
Kár ezen keseregni, ami megtörtént, megtörtént. Kivételesen nem a szerencsétlen alkalmazott volt a legnagyobb hibás ebben, és amióta a betegségemből felgyógyultam, azóta én sem vagyok annyira bunkó, és kegyetlen. Persze attól még hamar elszakad a cérna, és a családdal folytatott csevejnél is csak nagy erőfeszítések árán őriztem meg az önuralmam. Az még csak hab a tortán, hogy két alkalmazott a pult mögött vihorászik az eseményen, de feléjük csak egy szúrós pillantást vetek, és úgy tűnik az elég is. Csoda, hogy ennyire képes vagyok máshogy viselkedni... Talán ha látná valaki, aki nagyon jól ismer, az nem hinné el, hogy én vagyok, de mindegy is a saját eredményeimet nem fogom világgá kürtölni. Az itteniek nem ismernek, és ahogy látom a lány zavart, és lesütött szemmel való viselkedésén, ő is abban a hitben él, hogy én valami elviselhetetlen barom vagyok. Jó igen, többek között az vagyok, de amióta Dan elveszett a süllyesztőben az sok dologra ráébresztett, hogy hogyan is kell viselkednem, és hogyan nem. Persze a stílusom, Barny-val szemben nem változik. Rég átöltöztem és kinn ülök a teraszon a férfival amikor egy papírt húzok elő a többi közül. Kimutatás, ami cseppet sem tetszik nekem. - Nincs fizetve? Mi az, hogy nincs fizetve Barny? Egy hónapja? - tolom az orra elé a papírt, amin valami rendezvény költségei vannak, mellette nagy piros betűkkel, hogy nincs fizetve. Ez a papír nem tetszik, és közben elkezdek kutakodni a többi ilyen rendezvényes számla között. - Uram... Mr. Saintwood... - kezdene bele, miközben rágyújtok egy cigarettára, majd mélyen letüdőzöm a füstjét. Fél perc után a hamutálba támasztom azt, és visszaemelem a tekintetemet a férfira. - Még mindig nem hallottam ép mondatot Barny, ne kelljen csalódnom - figyelmeztetem egy kicsit ridegebben, majd közeledő lépéseket hallok. Felpillantok a papírkötegből, és Sienna érkezik a kávémmal, és a péksüteménnyel, amit sikeresen le is pakol az asztalra. Miután választ kapok a kérdésemre, az órámra pillantok, és végigsimítom borostás arcélemet, mintha nagy erőfeszítésbe telne kiszámolni, hogy mennyi van még hátra. - Fantasztikus, még van másfél óra négyig. Hogy elszállt az idő - jegyzem meg szórakozottan, miután ismételten végigmértem tetőtől talpig. - Programod van utána? - kérdezek megint, hiszen ha innen elszabadulok, egy étterembe mennék valami jó kis késői ebédre. Közben megeszem egyet a péksütiből. Megjelenésem ennek ellenére is határozott, és igyekszem tiszteletet parancsoló lenni az itt elterjedt félelmetes helyett, miközben Barny felé pillantok, aki meredten néz rám. Egy cukrászdai alkalmazott programjáról érdeklődöm? Nem értem miért olyan furcsa ez neki, de szerintem semmi köze az egészhez. - Elnézést, Mr. Saintwood azonnal visszatérek, de ez egy fontos hívás - mutatja fel a telefonját szinte hajlongva, így kettesben maradok a lánnyal, aki még mindig ott áll. - Szóval Sienna, ha szeretnéd, jóvá tudod tenni azt a kis bakit... - engedek meg magamnak még egy félmosolyt, ami így egy kicsit a rossz fiús imidzsemet erősíti. Egy fél pillanatra lenézek halványan pirosló kezemre, hogy jelezzem mire gondolok, de nem mondok többet. Szeretek így beszélni, hogy utalok dolgokra, de nem mondom ki nyíltan, kíváncsivá tett ez a lány. Legalábbis nem pont úgy, ahogy elképzelheti, de ez a kíváncsiság sem rossz. Nem rúgtam ki, és nem is akarom, de ezt persze szintén nem kötöm az orrára, sőt nem is beszélek róla túlzottan sokat, csak megemlítem. Nem egy olyan motívum, ami miatt így visszagondolva ki kellene rúgnom, de abban a pillanatban közel álltam hozzá. Ez vagyok én, egy hirtelen haragú cégvezető, aki már sok embert kirúgott pusztán mert rossz napja volt. De azóta sokat változtam. Mások előnyére, de sokak hátrányára.
◌ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ◌ note: remélem jó ◌ words: 570
- Nem, nincsen semmiféle programom utána. - megrázom kissé a fejem, ezzel is megerősítve a szavaimat, miszerint nincsen semmiféle tervem a délután, illetve este hátralevő részére. Persze egy bevásárlást terveztem, de az ráér, halasztható a dolog és amúgy is, ha bármiféle programom lenne, egy ilyen kérdésre aligha mernék mással válaszolni, mint a más elhangzott szavakkal. Sajnos bennem még mindig az a kép él Mr.Saintwood-ról, amit a pletykákból hallottam és noha most már sokkal barátságosabbnak tűnik az elmúlt pár perc megélése után, mindenki tisztában van azzal, hogy a rossz véleményt sokkal nehezebb kigyomlálni az emberből. A tény, hogy Barny milyen zavartam pislog, majd a telefonját mutogatva távozik köreinkből, megmosolyogtatna, ha nem lennék ennyire zavarban. Szóval csak magamban húzódnak szélesebbre ajkaim, ostoba volnék, ha egy felettem álló személyt nevetnék ki a főnököm előtt, szóval csak csendben figyelem, ahogyan az illető arrébb telepedik. A kérdést hallva kapom vissza fejem és siklik tekintetem Mr.Saintwood arcára, meglepetten pislogok, még ajkaim is résnyire nyílnak, követem tekintetét a karjára, majd vissza az arcára és ismét zavarba jövök. Nehéz lesz túllépnem azon, hogy konkrétan a saját főnökömet öntöttem le kávéval, tökéletes bemutatkozás volt, de most, hogy azt pedzegeti, jóvátehetem… - Persze! Szeretném jóvátenni a hibámat. - csapok is le az alkalomra és noha szavaim lehet túlságosan is diplomatikusan hangzanak, valóban így gondolom. Imponál a dolog, hogy lehetőséget kaptam rá, tetszik, ahogyan rám néz, kíváncsi vagyok, vajon mi járhat a fejében. Ajkaimra halovány mosoly kúszik, továbbra is pirulok, kissé zavartan tűröm fülem mögé az arcom elé hullott hajtincsem. - Mire gondolt, Mr.Saintwood? - érezheti, hogy felkeltette az érdeklődésem, mosolyom és szavaim immár sokkal határozottabbak, noha kedvesen érdeklődöm és továbbra is érezhető, hogy a főnökömmel beszélek, a tisztelet a magatartásomban és a szavaimban is fellelhető. Kíváncsian állok hát előtte, kicsit úgy érzem magam, mint egy tini kislány, noha tudom, hogy ez már a felnőttek játszótere és sokkal komolyabb dologról van most szó.
Tetszik a lány szerény viselkedése, és az, ahogy ajkai a szavakat formálják. Be kell vallanom, hogy az elmúlt időben nem sokszor jutottam el odáig, hogy élvezhessem a gyengébbik nem gyönyöreit, így azt hiszem hamar le fogom tudni Barny magyarázkodását. Ha nem tetszik a válasza, akkor repül, ezer másik jobb munkaerőt találhatok a helyére. Így egyelőre el kell felejtenem a szőke szépséget, és türelmetlenül várom a magyarázkodást, de Sienna ismét megszakít, Barny örömére. Persze én is örülök neki, mert így a férfi, aki telefonálni vonul el, megmenekült az azonnali repüléstől, és elég időt kapott arra, hogy kitaláljon valami olyan mentséget, amivel megmentheti saját magát a munkanélküliség keserűségétől. Elvégre én vettem meg a lepukkant kis boltját, vagyis az én pénzem lett belefektetve, és felfuttatva, szóval nem szeretem a hanyagságot. - Akkor most már van programod, ha nem gond - jelentem ki határozottan, mintha még most is a főnökeként viselkednék, és hangomban ott van az a kis csengés, ami nem engedi meg, hogy nemleges választ kapjak. Élek is az adummal, hogy hassak rá, hogy egy kicsit elhiggye, hogy tényleg az engesztelésre fáj a fogam. Legalábbis... Na jó igen férfi vagyok, és szeretnék egy kicsit közelebb kerülni hozzá, de ha minden gondolatomat ez töltené ki, akkor elcseszném, márpedig én sosem cseszem el, főleg ha a nőkről van s. Élvezem a társaságukat, és tudom, hogy megvan a személyes varázsom, ami még ennyi idősen is fiatalosan tart. Hiszen nem hanyagolom el magam, és a borostám ellenére is ápoltnak tűnök. Ezt szeretik a nők. Sokan mondják, hogy illő lenne megkomolyodnom, és egy nyugodt nőt választanom, de azt hiszem ez nem vall rám. Talán amiatt, hogy apám egykor megrendezett házasságot akart, majd a halála előtt pár évvel ismét megpróbálta. Nekem nem való a házasság, én szeretek független lenni, kötöttségektől mentes. Bár voltam nős, még egy évig sem tartott. Baklövés volt, nem követem el még egyszer. - Hogy mire? Őszintén én farkas éhes vagyok. Van itt a közelben egy éttermem, remek ott a ravioli - jelentem ki, és ezzel az olasz felmenőkre is utalok. Van bennem egy kevés, hiszen Joe-én szülei olaszok voltak, és a tipikus vonások rajtam is fellelhetők, ha nem is a külsőmön, akkor a temperamentumomon meglátszik. Egy pillanatra a tekintetébe mélyesztem a sajátom, mintha ki akarnék onnan olvasni bármi mást a fellelkesülésén kívül, de majd meglátjuk. Mindenesetre a pozitívság a legfontosabb. - Elnézést, Mr. Saintwood, hogy megvárattam, de utánajártam a dolgoknak - sétál vissza határozottan Barny, aki mint akit kicseréltek, laza könnyedséggel lobogtat felém valami papírt. Nem rajongok az effajta közvetlenségért, ami le is rí arcomról. - Sienna, elmehetsz, kérlek még cseréld ki a fagylaltokat, utána mehetsz is haza - jelenti ki a lánynak, és az órámra nézve rájövök, hogy igencsak szalad az idő. Mikor a lán elment, én csak egy pillantással jelzem, hogy ne meneküljön el, megvárom, és a férfi felé fordulok. - A hallgatásom az Ön nyitánya -jegyzem meg kis cinizmussal a hangomban, és remélem ezek után már mehetek is a dolgomra. - Az történt, hogy elkeveredett a kiküldött csekk, és most hívott az illetékes, hogy fizetni szeretne, de megadtam a számlaszámot, és két napon belül utal - hadarja el egy szuszra, és látja, hogy feszült arccal hallgatom végig a mondatait. - Rendben, akkor amint megjön a pénz, küldje el faxon a számla másolatát. Végeztünk? - kérdezem, miközben összeszedtem a számomra fontos iratokat, és felállok a székből. Cigarettára gyújtok, és kezet nyújtva köszönök el a férfitól, miközben a bejárat mellett várok, pont olyan helyen, ahonnan bent nem lehet engem látni. Várok, amíg Sienna ki nem ér a cukrászdából, és csak az után szólalok meg, miután háttal kerül nekem. - Mehetünk? -kérdezem halkan, de elég hangosan ahhoz, hogy meghallja. Nem felejtettem el, bár az akciómmal pont ezt a téveszmét akartam elhitetni benne....
◌ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ◌ note: remélem jó ◌ words: 570
- Egy cseppet sem. - mosolyodom el kedvesen a szavaira, már hogy lenne gond? Mondjuk ha gond is lenne, akkor is azt mondanám, hogy nem az, hallom ám a szavaiban azt a kicsiny kis zengést, miszerint nem is tűrne másmilyen választ, mint azt, amit adtam neki. Amúgy is valóban úgy érzem, ki kellene engesztelnem valamivel, ez pedig úgy tűnik remek lehetőség lesz erre. Legalábbis bízom benne. Érthető hát, hogy kapok is az ajánlata után, ha már ő maga ajánlotta fel nekem a lehetőséget, akkor ostoba leszek nem élni vele. Persze nem vagyok teljesen ostoba, nem is ismerjük egymást, mégis közös programunk van immár a nap hátralevő részére és akármilyen szerény is vagyok, azt be kell ismerjem, hogy hála égnek a csinosabbik fajtából faragtak. Persze ez Mr.Saintwood-ra is igaz, mert bár valószínűleg idősebb nálam, a pontos korát képtelen volnék megállapítani és még így is markáns vonásokkal rendelkezik, a borostát meg valóban szeretik a nők, ez alól én magam sem vagyok kivétel. - Ez remekül hangzik. Szeretem az olasz konyhát. - ezek nem behízelgő szavak, nem szokásom az olyanfajta viselkedés, ez egyértelműen tükröződik a szavaimból is, őszintén gondolom azt, amit, tényleg szeretem az olasz ételeket, noha nincsenek olasz gyökereim, de ez nem is kötelező ahhoz, hogy valaki szeresse az ételeiket. A csevejünk azonban megszakad, hiszen Barny visszatér, elküld, hogy cseréljem ki a fagylaltokat és mehetek is. Pompás. - Uraim.. - mosolyogva biccentek, noha a görbület inkább Mr.Saintwood-nak szól, az előbbi zavarom úgy tűnik immár sehol. Valamiféle izgatottság jár át, miközben nekiállok a kapott feladatomnak, hiszen mégiscsak a főnökömmel fogok ebédelni. A többiek persze nem értik, miért mosolyogok annyira, abban a hitben élnek, hogy többet nem fogunk találkozni, nem is érdekel, maradjon ez így, én nem mondok nekik semmit, nem vagyok pletykás típus, felvágós meg pláne nem, hogy ilyesmivel dicsekedjek. Elvégre mégiscsak az engesztelés a fő célom és egyelőre semmi többre nem gondolok, hiába vélem jóképűnek Mr.Saintwood-ot. Hamar végzek a pakolással - hát persze, hiszen minél előbb végezni szeretnék -, utam pedig egyből az öltözőbe vezet, ahol gyorsan dobom le a kötényemet, húzom ki a hajamból a hajgumit, sminkellenőrzés a tükör előtt. Persze nem viszem soha túlzásba, nem is szeretek sminkelni, de a nőknek legyen legalább annyi praktikája, hogy tudja, hogyan kell jobban kiemelni a tekintetet. A hajamba túrva igazítom el a tincseket, egy kevéske parfüm, mely a tavaszi virágok illatát juttatja eszembe, persze ezt sem viszem túlzásba, a kevesebb néha több, tartja a bölcs mondás. Megigazítom [You must be registered and logged in to see this link.], szerencsére már meleg van odakint, így elég egy szellősebb öltözék is. Távozóra is fogom, ajkaimon mosollyal lépek ki az üzletből, ám hamar lehervad arcomról a görbület, amikor is nem látom sehol sem Mr.Saintwood-ot. Lehanyatlanak vállaim, elkámpicsorodva indulnék hazafelé, hogy engem aztán szépen átejtettek, így kapom vissza a büntetésem és szinte fogadni mernék rá, hogy alig érek haza, máris kapom a telefont, miszerint nem tartanak többé igényt a munkámra. Ám alighogy megfogalmazódik bennem a gondolat, meghallom a hangot, egyből pördülök is arrafele, a megkönnyebbülés elemi erővel söpör rajtam végig, hogy egy széles mosolyban telepedjen meg ajkaimon. - Természetesen. - biccentéssel kísérem szavaimat. - Remélem nem várt rám túl sokat. - jegyzem meg kedvesen és kissé talán aggódóan is, próbáltam igyekezni, hogy ne kelljen sokáig szobroznia az üzlet előtt, aztán ki tudja, érdekes módon ilyen helyzetekben mindig túl gyorsan szalad el az idő. Indulásra készen vagyok, innentől arra megyek, amerre a férfi irányít.
Azt hiszem pár jó szóval talán le tudom venni a lábáról. Úgy érzem, hogy tetszik neki a rosszfiús charme-om, de nem szokásom elbízni magam. Mindenesetre szeretem a kifinomult és szép nőket, amilyennek egyelőre Siennát látom. Ráadásul szerény is, és visszafogott. Talán még az is megeshet, hogy többször fel fogom keresni a társaságát, de ennyire előre még nem gondolkodom, hiszen még semmit nem tudok róla azon kívül, hogy a véletlennek köszönhetően pont az egyik tulajdonomban álló cukrászda alkalmazottja. Ráadásul szereti az olasz konyhát, ami jó pont, mert ma felmenőim ételeire vágyom. Szeretem az olasz ételeket, sőt jobban, mint bármilyen más ételt. A pizza is csak akkor jó, ha úgy készül, ahogy Olaszországban. Válogatós vagyok, és mindig is a minőségre mentem. Szeretem a színvonalas helyeket is, ezért vágtam pont ebbe a vállalkozásba. Mikor kilépek az étteremből, már csörög is a telefonom, és a kijelzőjén Elizabeth száma jelenik meg. Balra húzom a kijelzőn az ujjamat, de egyből megcsörren újra, így kénytelen vagyok felvenni. - Mit akarsz? - hallja meg számon kérő hangom. - Van itt egy férfi állítólag a lánya a felesége volt - kezdene bele, én pedig gondterhelt sóhajjal szólalok meg ismét. - Hajtsd el, és engem mára hagyj békén kérlek - zárom rövidre a beszélgetést, és mielőtt válaszolhatna, bontom a vonalat. Pár mély lélegzetet veszek, majd a falnak támaszkodom. A [You must be registered and logged in to see this link.] az étterem elé parkol le lustán, mikor Sienna kilép a cukrászdából. Egy félmosollyal nyugtázom, hogy úgy hitte, elmentem, és csak átejtettem, amit nekem a hirtelen megfordulása adott tudomásul. - Azt gondoltad átejtettelek odabenn? - kérdezem egy sejtelmes mosollyal, majd elrugaszkodom a faltól, és a kérdésére sem adtam még választ. A karomat nyújtom, majd egészen a kocsiig vezetem, ahol a sofőröm nyitja ki neki az ajtót. Miután beszálltunk, és elindultunk, csak akkor hallhatja meg a hangom ismét. - Nem vártam sokat, volt még egy telefonhívásom, így fel sem tűnt - jelentem ki, és a cím megadása nélkül megyünk az étterem felé. Legalábbis így tűnik, de már akkor elmondtam a sofőrnek, hova is megyünk, mikor a lányra vártam. - Mondtam már hogy milyen szép szemeid vannak? - kérdezem, majd ismét a sötétített ablakon túli tájat figyelem. Egy kicsit még a mai tárgyalás hatása alatt vagyok, de hamar elmúlik a hatása, mikor megérkezünk az étterem elé. Remélem Steve, a sofőröm nem felejtette el felhívni őket, hogy az asztalomat tartsák fenn. Kiszállok a kocsiból, és miután kisegítettem, elgondolkodva nézem Itália egy apró kis szeleteként számon tartott éttermet, ami az én tulajdonom. Persze nem mindig megyek oda enni, ami az én éttermem, de mivel ilyen közel vagyunk, így miért ne? Belépve szinte már Olaszországban érezhetjük magunkat az [You must be registered and logged in to see this link.] szinte zsúfolásig telve van, bár itt-ott én árválkodik egy-egy üres asztal, némelyiken a foglalt jelzés. Ha Sienna észreveszi, az étterem végén egy pár lépcső után egy külön [You must be registered and logged in to see this link.] érünk fel, amely sokkal csendesebb, mint a lenti rész, hiszen itt senki nincs most. Az asztalhoz kísérem, ahol már ott pihen egy csodálatos olasz bor, ami vélhetően az egyik kedvencem. A hangszórókból olasz zenék szólnak halkan, nem túl tolakodóan, szóval ha valaki nem figyel, akkor észre sem veheti. Nem vagyok híve a zenének, persze néha egy-egy dallam belemászik a fülembe, de nem tartom magam amolyan romantikus fajtának. Az asztalhoz kísérem Siennát, majd töltök neki a vörösborból. A pincér már rohan is az étlapokkal, és én pedig elhajtom, miután odaadta Siennának is. - Válassz én állom - nem tudom, hogy Sienna mennyire nehezen kapható, de vannak nők, akikért érdemes küzdeni, még akkor is, ha csak egy éjszakáról van szó. Nem szeretem azokat, akik egyből elém dobják magukat. - Mesélj magadról, mik az álmaid? Miért pont egy cukrászda? - kérdezem magamhoz mérten igencsak kedvesen, miközben a mögöttünk lévő asztalhoz egy szerelmespár ül le. Sienna háttal van nekik, így nem láthatja, hogy éppen falni kezdték egymást én pedig inkább a borba kortyolok bele.
◌ music: [You must be registered and logged in to see this link.] ◌ note: remélem jó ◌ words: 570
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Gareth & Sienna 
◌ words: 1197