Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Tárgy: Polli & Daniel Szomb. Jún. 14, 2014 12:32 am
Ma szorgalmasan beszedtem minden gyógyszert, amit előírtak nekem, így egészen jó hangulatban lépdelek az utcán, egy lépés.. két lépés, és így tovább, megy ez Danny. Közben, mint minden valamirevaló huszonegyedik századi fiatal, én is mobiltelefonomat nyomkodom – közlekedés közben is. Élni kell a valódival párhuzamosan az online életet is, hiába. Külső szemlélődőként azért nehéz elképzelni, hogy van még arra is külön energiám, hogy véletlenül se lépjek repedésre vagy vonalra, hanem csakis a járda szépen elegyengetett részeit érintsem a talpammal. A tekintetem ösztönösen keresi ezeket a hibákat, hogy véletlenül se lépjek rá. Így megy ez. Így megyek én, minden lépésre folyton ügyelve, ám ez már olyannyira a lényegem részévé vált, hogy alig feltűnő, ha valaki nem kifejezetten ezt figyeli, akkor nem is vehető észre azonnal. Volt időm szokni, sőt, nem is tudatos erőfeszítés ez igazán, hanem pont annyira természetes, hogy hátratűrjük a hajunkat, ha a szemünkbe lóg. Az izmok elvégzik a dolgokat anélkül, hogy az agy tudomásul venné. Néha kellenek a városban az ihletadó körutak. Séta közben valahogy mindig eszembe jut egy jó téma, amiről megírhatom a következő cikkét. A legkülönfélébb dolgokról asszociálok ilyenkor, látszólag minden logikát mellőzve, csak ráérzek. Ebben a pillanatban például egy nő sárga ballonkabátjára nézve döntök úgy, hogy írnom kéne az egyik új alternatív rock bandáról. Fiatalok, feltörekvők, miért is ne? Talán egy interjút is összehozhatnék velük, biztosan kapva kapnának a lehetőségen, hogy ingyen reklámot szerezzenek maguknak. Egy ekkora városban, mint Las Vegas, nehéz érvényesülni, ha csak oszlopokra ragasztgatod ki a bandád nevét, reménykedve, hogy valaki majd lesz olyan figyelmes, hogy észreveszi. Miért ne? Ez nem is rossz ötlet. Első körben írok egy üzenetet a rovatvezetőnek arról, rendben lesz-e a téma. Mind tudjuk, mi jön ezután, a rovatvezető meg a főszerkesztőhöz, aki ül rajta egy napot, aztán majd kegyeskedik választ adni a rovatvezetőnek, aki pedig közvetíti nekem, amikor.. hát, amikor eszébe jut. Legjobb esetben is még három nap, míg elkezdhetem szervezni az interjút. Fel szemmel sandítok csak fel, hogy kikerüljek egy kutyáját sétáltató idős urat.
Imádok henteregni. Imádok enni. Együtt a kettő pedig tökéletes kombináció. Persze a hűtőm üres, mint általában mindig. Fel kéne kelnem ahhoz, hogy megváltsam ma a világot - vagyis elmenjek a boltba -, de nem akarok! Olyan kényelmes itt a párnákat ölelgetve csak úgy lenni. Erőt véve magamon először is felülök. Huh, ez túl megerőltető volt, nem kéne ennyire sietnem, de a gyomrom már beszélgetni akar velem. Jól van, jól van, mindjárt kapsz enni. - simítok végig kétszer-háromszor hasamon, majd felpattanok az ágyból. Na jó, az túlzás, hogy pattanok, de hozzám képest ez a tempó nem is rossz! Szívem szerint pizsibe mennék le a boltba, de ugye a közért se kettő lépésnyire van, sokkal inkább kétezer kettőre. Ahhhj! Jó, oké. Nagy levegő...ésss... Nekem ez nem megy. nem öltözök fel, maradok pizsiben...szép fekete-fehér pöttyös ing meg egy halászgatyó-szerűség. Persze a mamusz már tényleg sok lenne, azt átváltom tornacipőre. Maximum majd rám hívják a dili dokikat a járókelők az utcán. Ha döcögősen is, de elindulok úgy tíz perc után a boltba, de nem bírom ki, hogy ne álljak meg a helyi pékségnél. Croissantok hada várt már arra, hogy lecsapjak rájuk, s így hát kénytelen vagyok egyből kettőt venni, ugyanis hosszú még az út a boltig...legalábbis nekem. Majszolgatni kezdem végre a finomságot, lassan elhagyva az üzletet. Épphogy csak kiérek az ajtón, egy szöszke srácon akad meg a szemem. Láttam már valahol...sőt, mi több, találkoztunk is, és talán elhangzott egy szia is. - roppant romantikus, tudom. Az utóbbiban mondjuk nem vagyok biztos. Nem sok emberrel találkozom, ennek ellenére se jegyzem meg azoknak az arcát, akivel éppenséggel összehoz(ott) a sors. Abban is egész biztos vagyok, hogy ez a srác valami ismert csóka. Aránylag. Van elég (szabad)időm, hogy a gép előtt döglődjek...és hát az arca onnan is ismerős. Amennyi videót én már láttam, huhu... Addig úgyse fogok megnyugodni, míg meg nem tudom kicsoda is ő. Inkább éhen halok ma. Lassan odalépve hozzá megszólítom...nem túl nőiesen. - Bocsi, ne haragudj...de nem te vagy az a K betűs a netről? - kérdezem kissé pofátlanul, ugyanis tele van a szám, ráadásul a pizsamám se nagyon illik a képbe. Ő az, tudom, hogy ő az, a bongyor haját máséval nem is lehet összetéveszteni. De a neve egyszerűen nem ugrik be.
Nem hinném, hogy vissza fogják dobni az ötletet, általában ugyanis bejönnek az ötleteim. Ismerem a véleményvezér ízlésvilágot, amely a mai las vegas-i fiatalok igényeit formálja, azon egyszerű oknál fogva, hogy én magam is mai las vegas-i fiatal vagyok. Van még egy-két hasonló korosztályba tartozó a szerkesztőségben, de ők vagy nőként a divat-életmód rovatba dolgoznak be vagy a technika és sport rovatokba. A kultúránál meg jobbára harmincasokkal, negyvenesekkel baszom a rezet, ha éppen be kell menni és ott helyben végigseggelni a munkaidőt. Írni szeretek, de az számomra nem valami nagy élmény, meg kell valljam, de mindegy: minden munkának megvan a hátránya, jobban úgysem találnék.
Megnyitom a telefonban a jegyzetfüzet funkciót és felírom az együttes nevét és egy-két eszembe jutó helyszínt, ahova leszervezhetném a beszélgetést. Olyan kell, ahol van privát terem vagy annyira elszeparált boxba ülhetünk, hogy a többi vendég háttérzsivaja ne zavarja meg a diktafonomat. Legalább kezdő bandánál nem kell attól félni, hogy az emberek majd sorban jönnek oda hozzájuk autogramokat kérni és pacsizni- baromi idegesítő tud lenni az olyan. Én meg csak integethetek, hogy „hahó, itt interjú van ám, nem kisállatsimogató”. Kellemetlenebb inkább, amikor munka közben hozzám jönnek oda és nekem kell kezelni őket – ez a gyakoribb, amit persze mosolyogva megteszek, de egyébként meg nagyon terhemre van ilyenkor a viszonylagos ismertség. Az újságnak jó. Valahol nekem is, kevesen mondhatják el magukról, hogy munkakeresésnél a netes identitásuk húzóerő lehet.
Egy pékség előtt haladok el, ahogy megcsap a frissen sült sütemények és tészta illata. Megtorpanok, átnézek a kirakat üvegén, de kár is volt, mert a látványtól csak még inkább megjön az étvágyam – nem igazán ettem ma reggel óta. A szerkesztőségnél ugyan kínáltak valami fonnyadt, toccsadt valamivel, valószínűleg tényleg finom volt a látvány ellenére, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy hozzányúljak. Nálam igenis számít, hogy az étel, amit elém raknak, hogyan néz ki. Magamnak is igényesen szoktam főzni otthon – más dolog, hogy annyira nem finom, mintha éttermi lenne, de.. ahogy kinéz, az kárpótolni tud.
Az oldaltáskámhoz nyúlok, felcsapom a tetejét és a pénztárcámat kezdem keresni, mivel azt sem tudom, van-e nálam egyáltalán elég apró. Általában kártyával fizetek, ritkán nyúlok az apróimhoz, de egy ilyen kisebb pékségben nem hiszem, hogy lehetséges lenne a kártyás fizetés. Keresgélés közben ér a köszönés – megállva a mozdulatban fordítom fejem a hang irányába némi érdeklődéssel. Ó. Amikor realizálom, hogy a YouTube-ról ismertek fel, széles, derűs mosollyal biccentek felé. − Szevasz. Jó szemed van, hogy kiszúrtál, de igen, eltaláltad, a K betűs személyesen. – Most jutok el addig, hogy meglepetten végignézzek a lányon és.. − Pizsama? – Hogy ezt most hangosan is kimondtam volna? Mentségemre legyen mondva, ilyen viselettel ritkán találkozik az ember az utca közepén. – Menő. Amúgy látom, csak a K van meg, kisegítelek, Kid. És téged, pizsamáslány, hogy lehet szólítani?
Nos, nem meglepő, hogy a legtöbb Youtubeos emberkét felismerem. Általában ha megtetszik egy video, akkor feliratkozom annak az embernek a csatornájára. Hogy miért is? Ez egy rohadt jó kérdés. Nőből vagyok, én se értem magamat... Mikor Mr. Bongyor egy óriási mosollyal felém pillant, egy másodpercig csodálkozva nézek rá, félig-meddig mintha megijedtem volna. Nem vagyok én ahhoz szokva, hogy valaki így reagáljon mikor meglát. Még ebben a göncben sem. Sejtettem, hogy a mostani szerelésem szemet fog szúrni neki. Mondjuk kinek nem? A végén még azt hiszi, hogy valami hajléktalan vagyok (vagy ők jobban néznek ki?) - ami szinte majdnem igaz. Ha esetleg le is fotózna, vagy tudom is én...biztosan pózolnék neki, ha kell, akkor itt az utca közepén. Bárhol hülyét csinálok magamból, ha muszáj, nem igazán szoktak zavarni mások. Ahh, de valójában ő nem is ilyen fotósmanusz. De kár...már majdnem azon voltam, hogy felajánljam magam modellnek. Legalább össze tudtam volna pózolni némi pénzt. - Ha neked ez menő... - forgatom meg szemeim, és bár ha nem is gondolta komolyan, haloványan elmosolyodom. Elvégre egy félig-meddig ismert srác...khm...dicsérte meg ezt a remek cuccot rajtam. - ...akkor talán neked is így kellene itt flangálnod. - haloványan elmosolyodom, mert elképzeltem ahogy megjelenik egy akcióhősös pizsibe. Elvégre a fiúk manapság olyat szoktak hordani, nem? Sőt, néha még pár riherongy is felvesz mondjuk egy Supermanes pólót, aztán azt hiszik, hogy azzal menők. Szerintem fignjuk nincs arról, hogy mi is az az S betű ott... Na jó, ezek szerint neki nem rémlik az én arcom. Milyen kár... - Azt ne mondd, hogy nem emlékszel rám. - pislogok felé csodálkozva. Nem mintha én tisztában lennék azzal, hogy hol láttam őt vajon - a neten kívül -, éppen ezért bízom abban, hogy felismer. - Egyébként meg Polli vagyok. - mutatkozom be, s kéznyújtás helyett Mr. K felé nyújtom a még meg nem rágott croissantot. Biztos éhes, azért kutakodott nemrég valamiért a táskájában. Én meg úgy vagyok vele, hogy ahhoz képest, hogy milyen farkaséhes voltam, egy-két falattól meg úgy érzem kipurcanok, így hát miért ne adnám neki oda? Talán életembe először valami jót is teszek.
Ha bottal ütnének se tudnám megmondani hol láttam. Nem járkálok el sok helyre. De lássuk csak hova szoktam néha ellibbenni; üzletek, hatezer-féle doki . megjegyzem nem magamtól megyek oda -, és nem mellesleg előszeretettel látogatom meg a különféle szórakozóhe...lye...ket. Basszameg, megvan! Azt hiszem megvan! Egy lépést hátrébb lépve egy sunyi pillantást vetek felé, s lassan végigmérem őt. Nem látok rajta egy bökés nyomot sem, viszont a szemei...furák. De lehet, hogy csak nem aludta ki magát. Mondjuk ha valóban lőné magát, szipuzna, vagy tudom is én, akkor minden elismerésem neki, hogy ilyen jól néz ki mindazok ellenére. - Áh, mindegy, bocs. Felejtsük el, lehet összetévesztelek valakivel. - mondjuk nem sok hozzá hasonló figurát láttam. De nem, ennyire hülye még én sem lehetek, hogy összetévesszem. - Amúgy miért lettél Kid, hm? - tör ki belőlem a kérdés csak úgy. Nem mintha érdekelne, de had higgye, hogy valamennyire érdeklődöm felőle.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Polli & Daniel