Anatómia vizsga, már megint. Kezemben ott volt a könyv, amivel elindultam Bérénice albérlete felé, azzal a céllal, hogy a szokásos korrepetáláson túlessek. Egyáltalán nem bírt engem a csaj, ezt gyakran hangsúlyozta is, nem egyszer tett megjegyzést a kinézetemre s az agyi kapacitásomra. Ezen csipkelődéseit mégis mindig pozitívan fogadtam, s viszonoztam is, remélve azt, hogy egyszer majd megtörik a jég és a csaj nem a szemeit fogja forgatni, ha meglát.
Bizonyára felmerül a kérdés, hogy miért vállalta el akkor a korrepetálásomat, ha annyira nem bír elviselni? A válasz egyszerű, egyrészt, nem bírta elviselni a töketlenkedésemet a gyakorlati órákon, másrészt, elég jól fizettem, Neki pedig szüksége volt pénzre ahhoz, hogy fizesse a kecóját meg a sulit.
Visszatérve a kedd estéhez, anatómia tankönyvvel a kezemben megindultam a Cross Road irányába, útközben azonban belefutottam néhány haveromba, akik mellett nem mehettem el anélkül, hogy ne igyak meg velük egy pohár sört. Az egy pohárból két korsóval lett, amitől ugyan nem lettem matt részeg, de kellő mosolyt csalt ajkaimra, s jókedvűen folytattam utamat Bérénice otthona felé.
Már csak egy sarok választott el attól, hogy odaérjek, mikor megláttam a McDonalds fényeit, s megkívántam a hamburgert. Viszont, ha már én eszek, akkor Nice ne maradjon ki belőle. Vettem két menüt, majd kezemben a papírzacskókkal, s műanyag kólás dobozokkal megindultam a lakása felé.
Besötétedett, ami egyértelműen jelezte, hogy kissé elkéstem, de mivel még csak nyolc óra volt, úgy gondoltam, hogy a korrepetálás is belefér, másfél óra ide vagy oda.
A kapuhoz érve még csak a csengőt sem kellett megnyomnom, rutinos mozdulattal követtem az egyik idős nénit, rámosolyogtam, s Ő máris beengedett maga után. Elég volt egy-két bók, segítség felfelé a lépcsőn és máris úgy társalgott velem, mintha a kis unokája lettem volna.
- Viszlát Mrs. Fergusson – Köszöntem el az idős hölgytől egy kézcsókkal, majd felmásztam még egy emeletet és odakóvályogtam Bérénice ajtaja elé. Mielőtt kopogtattam, megigazgattam a hajamat, és megszagoltam az ingem. Elment, némi kocsmaszag, vegyülve parfümillattal.
Kettőt koppantottam az ajtaján, majd újra kettőt, s vártam, hogy végre kitárja előttem az ajtót. Míg várakoztam, megszabadultam a bőrkabátomtól. Kezemre fektettem a ruhadarabot, ami alatt sötétszürke pólót viseltem. Vállammal az ajtófélfának dőltem, s mikor végre kinyílt az ajtó, rámosolyogtam Bérénicere.
- Szia Szépségem, megjött a kedvenc tanítványod. Puszi?- Már hajoltam , hogy puszit nyomjak az arcára, de nem úgy tűnt, mint aki erre vágyik. Jó igaz, korábban sosem voltam vele ilyen közvetlen, ezúttal is valószínűleg a sör hozta ki jobban ezt az énemet.
- Hoztam neked kaját is, hamburger és kóla. Tanulni jöttem, de útközben valahol elhagytam az anatómia könyvet. – Beszéd közben végig futtattam pillantásom Nicen, s ajkaim mosolyra futottak, amint megpillantottam Őt egy szál sortban és topban.
- Hm..- Már épp tettem volna egy megjegyzést arra, hogy mióta vár engem ilyen lenge öltözetben, mikor észre vettem kipirosodott lábait.
- Mik azok a csíkok?- Mutattam lábára, miközben pofátlan módon beléptem a lakásába, nem várva invitálást.

Komolyan én barom!
– Bérénice, megint bebizonyítottad, hogy egy akkora marha vagy, aki nem tud szégyenében kiugrani az ablakon, mert beszorul a keretbe! Te meg tedd seggbe magad Northman, mert, hogy én fogok a leghangosabban kárörvendeni, mikor a halott mandulája helyett a tökét húzod ki a száján át. Áh, idióta!
Tíz percig álltam mellkasomra szorított vaskos anatómia könyvvel az ablak előtt és közben minden egyes járókelőre azt hittem, Edward közeledik. Ahogy a cipőnél többet láttam belőlük, rájöttem, hogy ma már mindhiába várom korrepetálásra szoruló csoporttársamat, nem fog jönni.
De mit is akartam én? Péntek este nyolckor, mikor a legvadabb bulik zúznak az egyetemen és minden kocsmából ki-be rohangálnak a szoknya helyett seggükre telepedett hájukat nadrágövvel leszorítók, akkor hogyan reménykedhettem én abban, hogy az egyetem legkanosabb bikája megtalálja a városszéli, nyugodt környezetben fekvő albérletemet.
Nem a pénzére volt szükségem, szó se róla, mert azt kizárólag azért fogadtam el, hogy ne kezdje összekuszálni az ő férfiagya szerint helyes szálakat. Amilyen öntelt disznó Northman, képes lett volna feltételezni rólam, hogy az esetem, hogy bejön nekem!
Ugyan kérlek! Hiszen, ha ez beigazolódott volna, akkor nyugodtan luxus prostituáltként is dolgozhatnék, mert azért jár ide, hogy fizessen a szolgáltatásaimért. Hogy azért perkál nekem hetente kétszer, mert a lábamat fonom a dereka köré, hogy belém élvezzen, vagy a nyakát szorítom az ujjaimmal és úgy verem bele ütemesen fejét az asztallapba, már majdnem teljesen mindegy volt. Bármelyikért is jött volna, tagadhatatlan, hogy miatta gyantáztam le mind a két lábamat.
Talán többet reméltem. De mire fel?
Megmondtam Bérénice, barom vagy!

Egy óra múlva már pizsamába átöltözve ültem a kanapén, miközben ide-oda kapcsolgattam a televízióban. Minél előrébb haladtam, annál inkább biztos lettem benne, hogy hiába szedem kettesével a csatornákat, egyiken sem találok majd olyan műsort, ami leköti annyira a figyelmemet, hogy ne gondoljak arra a vadbaromra.
Legnagyobb meglepetésemre, pont akkor szólalt meg az ajtócsengő, mikor pornócsatornára találtam. Hogy kell-e majd magyarázkodnom bárkinek is? Vagy csupán a teleshopos eltévesztette az ajtót? Ki tudja. A biztos az, ha megnézem.
Menet közben magamhoz vettem a seprűt, s azzal a kezemben nyitottam ajtót. A távirányító ott hánykolódott másik kezemben. Ezzel a kettővel tuti meg tudtam volna védeni magam. Előbb boncolok fel bárki rosszindulatút, minthogy engem ott az ajtóban megerőszakoljanak.
– Northman, vége van a korrepetálásnak. A mai estét baszhatod. Na szevasz…
Kegyetlenül rá akartam csukni az ajtót, de addigra beljebb lépett. Mély levegőt vettem, és szívem szerint az én fejem helyett az övét vertem volna a falba.
– Részeg vagy. Én alulöltözött vagyok – bent szól a pornó csatorna. Ez pedig már így is félreértelmezhető. – Ma nem jó nekem. Menj inkább el…
Persze, mintha a falnak beszélnék, legalább annyira hallgat rám Northman.
Széttöröm a hátán ezt a nyamvadt seprűnyelet. Nem bírom. Miért hajol ilyen közel. Jól jött a seprűnyél, azzal eltolhattam magamtól a fiút.
– Semmi közöd hozzá. Nem jöhetsz be Northman!
Azért már be is vágtam utána az ajtót, s már csak a távirányító maradt kezemben, hogy legyen mivel hadonásznom.
– Honnan tudod, hogy akarok vacsorázni veled? Nem hiszem, hogy használható lennél ittasan. Megyek felöltözök. Te pedig ne mozdulj, mert a buszmegállóig ütlek azzal a seprűnyéllel!
Csak keményen Bérénice! Azonnal beiszkoltam a nappaliba, s az első dolgom az volt, hogy kinyomjam a televíziót. Majd nem figyelve, hogy követett-e – ennyire úriembernek tartottam, hogy szót fogad (de rosszul tettem) -, átrohantam a szobámba, ahol az első melegítőre átcseréltem a rövid sortot. Vagy öt percig tartott, mire szerencsétlenül minden szárába háromszor beleakadtam.
– Mondtam, hogy ne gyere be!
Dühösen arcába vágtam a már levedlett rövidnadrágot. De valószínűleg ez nem volt elég riasztó.

Hát nem dögös ez a nő, mikor mufurc módjára rám akarja vágni az ajtót? Dehogy nem az! Természetesen nem hagytam, hogy csak úgy a képembe dörgölődjön a fa, s korrepetálás nélkül kelljen távoznom. Már hetek óta vettem Bérénicetől leckéket, soha egyetlen alkalmat sem hagytam ki és ezúttal sem terveztem idő előtt lelépni. Jó, talán egy kicsit késtem. Talán sokat késtem, de attól még nem kellene kihajítania az ajtón. Úgyis fizetek, ha kell, még túlórát is.
Egy pillanat alatt átvetettem magam a küszöbén, s így már nem lehetett akadálya annak, hogy meghívjam egy hamburgerre, s közösen elfogyasszuk a gyorséttermi kaját. Közben meg tanuljunk, és átlapozzuk az anatómia könyvet. Igaz, ahogy végig pillantottam alul öltözött alakján, megfordult a fejemben azon gondolat, hogy ezúttal Ő maga prezentálhatná az anatómiából tanultakat, s az Ő teste lehetne a tananyag.
- Dehogy vagyok részeg, inkább Te vagy megrészegülve tőlem. – Á, egy kicsit sem voltam beképzelt, s egyáltalán nem gondoltam azt, hogy minden unszimpátia ellenére vonzódik hozzám. Ajkaimra mosoly kúszott, ahogy közelebb léptem hozzá, s felfigyeltem a háttérből szűrődő félre nem érthető nyögésekre.
- Óóó, szóval ezért menjek el, már értem. Megzavartalak valamiben. Kicsit késik a tanítvány és máris unaloműzőként magunkkal játszadozunk?- Vigyorogva figyeltem szemeit, s ugyan egyáltalán nem voltam humoros, én azért mosolyogtam a helyzeten. Belegázoltam az intimszférájába, s ugyan elhajolt a puszim elől, tőlem már nem tudott megszabadulni, hisz az ajtó bezárult, s ott maradtunk a lakásban.
- Ne csináld már Nice, velem minden nő akar vacsorázni, még Te is!- Mutattam rá egy fél mosollyal, s nem törődve ellenszenvével, követtem Őt keresztül a lakáson. A nappalihoz érve leraktam a kaját az asztalra, s immár üres kézzel haladtam tovább. Nem voltam ezúttal jól nevelt, talán mégis megártott az a sör, de egyenesen a szobáig követtem Őt, majd annak ajtajában megállva, vállammal megint csak a jól bevált, csábító módszerrel dőltem az ajtófélfának.
- Igazán kár volt kikapcsolnod a televíziót, jó kis műsor ment. Tanulhatnál attól a bőrrucis macától. –Utaltam az adásban szereplő nő férfiakat kényeztető módszereire, amit fél szemmel kaptam el, miközben befelé sétáltam.
- Hm, ez az, vetkőzz Northman papának. – Nevetve kaptam el a rövidnadrágot, majd arcomból mellkasom elé húztam, s egy ideig még kezemben tartottam, miközben figyeltem öltözködését.
- Marsten, Te ilyen cuccokat hordasz? Ha ezt tudom, már az első félévben rád hajtok. Ki gondolta volna..- Elvigyorodva méricskéltem, s mielőtt még újra hozzám vágott volna valamit, védekezően emeltem fel a kezeimet.
- Jó-jó, tudom, húzzak kifelé. – Ledobtam a kisszekrény tetejére a rövidnadrágját, majd kisétáltam a nappaliba, s ledobtam magam a kanapéjára. Mivel nagyon meleg volt a lakásban, ledobtam a dzsekimet is, így már csak egy sötétszürke póló volt rajtam, az a szűkített fazonú, amit valóban emberre szabnak, s nem úgy lóg , mint egy lepedő.
Várakozás közben hátradőltem, körbepillantottam a lakásában, s feltűnt, hogy milyen rendben van minden. Csupán egy dolog hiányzott. Sehol nem láttam kisállatokat. Se egy macska, se egy nyúl, sehol egy hörcsög, vagy kishalak.
- Tarthatnál valami szőrmókot, feldobná a kecódat. Mondjuk egy kiskutyát, biztosan jól ellenne ebben a rendben. Összepakarná a bútoraidat. – Felnevettem, ahogy megláttam szigorú vonásait, s gyilkos pillantását.
- Ne durcizz, gyere, vágódj le mellém, együk meg a kaját és térjünk rá az anatómiára. Duplán fizetek. – Mosolyogva pillantottam rá, s reméltem, hogy leül mellém.

Nem számítottam rá, hogy a későn érkező személy majd pofátlanul beinvitálja magát a házamba, ahogy arra sem tettem volna fel a fejem, hogy Edward érkezett. Nem volt rá jellemző az a fajta szorgalom, ami kihallatszott a hangjából, mikor azért esdekelt – na, persze olyan Edwardosan, minden megalázkodás nélkül, parancsálcázón -, hogy megtartsam neki a korrepetálást.
Furcsán néztem rá, de időm nem volt szóvá tenni különleges kérését, mert mire a kérdés megfogalmazódott a fejemben, addigra a férfi már a nappalimban járt.
Ha más időpontban érkezik – tegyük fel, hogy a megbeszéltben -, akkor beinvitálom én magam és lenyomom a kanapéra. De a szemhéjaimat ragasztó álom, ami a hosszú nap rohanása után ült rá, na meg a vásznon sikítozó pornósztárok nem fogadták szélesre tárt karokkal az érkező férfit.
Nem voltam a zavarba jövős fajta, se nem a szégyenkezős. Érett felnőtt ember szemével is legrosszabb esetben is csak az igényeimet elégítettem ki, amihez Northmannak semmi, de semmi köze.
Feltéve, ha azt nem kell belevenni, hogy a szemeim előtt játszó férfi arca gyakran az övét idézi.

Hónapok óta járt hozzám Eddie, hogy a fogorvosnak elegendő tudását feltornázzuk mindenre kiterjedő szintre, s egy holttest mellé merjem engedni. Nem kellett volna ennyire szívemen viselnem a férfi sorsát, aki minden igyekezetemet és kezelhetetlenül kicsapongó érzéseimet azzal hálálta meg, hogy meghallgathattam egyszer tőle és egyszer a hátulról elkapott áldozattól, hogy milyen rettentő jól is sikerült az aktus.
Ezen alkalmakkor kisebb trauma ért. S nem a féltékenység miatt, mert arra még nem volt érdemes a férfi. Inkább a kíváncsiság végett. Nem mertem elhinni, hogy annyira jó lehet, mint mondja. Nem akartam igazat adni olyan velem egykorúaknak, akiknek a melltartó mérete az IQ-szintükkel vetekszik.
Felötlött bennem a lehetősége, hogy magam is a sorba álljak, s hagyjam nyársra húzatni magam, azon a Zeuszi falloszon.
Aztán ott volt bennem a nyers félelem, hogy talán nem lenne jó, s valójában csak az egy éjszakára felgyúló plátói szerelem varázsolja olyan gyönyörteljessé az együttlétet. Ha pedig már azt sem ismerném el a férfinek, hogy jó az ágyban, megváltozna a hozzáállásom a korrepetálásokhoz.

A hálószobában nyugodt szívvel húztam le a sortomat, nem gondolva komolyan, hogy Northman követett. De mire bugyiban álltam előtte, már mindegy volt. Nagy ívet írt le a kettőnk közötti levegőben átrepülő ruhadarabom, hogy arcába csapódjon. Menten el kellett volna dobnia, erre csigalassúsággal a mellkasa elé húzta.
– Remélem rosszul láttam, hogy megszagoltad a… tudod mit, teljesen tök mindegy – legyintettem érdektelenül, s mintha szűkös farmerba préselném bele magam, úgy ugrottam kettőt helyben, hogy felérjen csípőm vonaláig a medvealsó.
Még egyszer megvillantak szemeim, mielőtt neki rontottam volna a hálószobaajtóban állónak, hogy tűnjön ki a magánszférámból.
Mire becsuktam az ajtót, Edward már a nappaliban kószált.
– Nagyon levetkőztél nem gondolod? – én igenis gondoltam, hiszen szám kiszáradt a férfi kidolgozott mellkasának látványától. – Melyik újság címlapjáról szerezted a mellkasod?
És én ezt a kérdést valóban feltettem, s még jócskán vigyorodtam is hozzá, miközben agyamba véstem izgató látványát az estére.
– Nem vagy beszámítható állapotban, hogy tanuljunk. Vagy, hogy bárhová is haladjunk a tananyaggal. Ha eléd raknék egy csirkét, farkat vésnél a konyhakéssel az irhájába… - persze, hogy megforgattam szemeimet. Hát legalább addig el tudtam szakadni felsőtestétől.
Mondtam már, hogy elképzeltem, ahogy ledönt a lábamról?
Gusztustalan, hogy ilyen eszembe juthat Northmannal kapcsolatban. Nincs is semmi a nadrágjában – ennek megállapítására elegendő időm jutott, hiszen míg a férfi elszenvedte magát a kanapémig és újabb szemforgatást váltott ki belőlem az állatmániájával, én gondosan szemrevételeztem farmarnadrágja tartalmát elölről és hátulról is.
– Akkor mondok igent a mai órára, ha képes vagy visszamondani bármit is a múltkoriból. Nem jártatom feleslegesen a számat. Annál jobb dologra is használhatnám. Szóval, halljuk. Hányas agyideg a nervus vagus? A hasüregben hol helyezkedik el a lép? Mi nem a Thrombolyticus kezelés abszolút ellenjavallata?
A múltkori anyag legnehezebb kérdéseit soroltam, s míg ő gondolkozott én letelepedtem mellé a saját kanapémra. Igazán jó illat terjengett a lakásban, s meg is kívántam a hamburgert. Jó pont Northmannak, tudja, hogy mire van szükségem, mikor én már nem.
– Ne erőlködj. Megárt a felfújt izmaidnak a gondolkodás. A nervus vagus a X. agyideg, Bal oldalon a IX-XI. borda magasságában találod a lépet, a Thrombolyticus kezelés abszolút ellenjavallata az áldott állapot, felcsináltság… ahogy akarod, úgy hívod.
Rántottam meg vállamat, s mielőtt kiszedtük volna tartójából a hamburgereket, megjártam a konyhát és két tányérral tértem vissza.
– Minek jársz te hozzám, ha meg sem próbálsz figyelni rám, hm? Legalábbis arra nem, amit mondok…
Éppen kihúztam az uborkaszeletet a szendvics közepéből, hogy magam elé emeljem és felajánljam azt Edwardnak. Én úgysem ettem volna meg, ő pedig az ujjammal együtt bekaphatta volna és akkor…
Ó anyám, megártott a pornófilm.
Azzal már le is ejtettem tányéromra az uborkaszeletet, s figyelmemet a srácnak szenteltem, hogy meghallgassam, még mindig az oktatónk köti le farka figyelmét.

Miközben Miss Harcias odabent magára öltötte a mackójelmezt, kerülve a lehetséges konfliktushelyzetet inkább szépen magára hagytam. Már úgyis megnéztem magamnak, s láttam mindent, amit a nadrág, s felső takart. Innentől kezdve álmaimban is képes voltam felidézni alakját, nem kellett hozzá igazán nagy tehetség. Odakint bóklászva mosoly húzódott ajkaimra, még mindig olyan nehéz volt elhinnem azt, hogy az a folyton kötözködő, mindig beszólogató, morcos és magába forduló csaj egy bombázót rejt a ruhák alatt.
Miközben lakását jártam, megérintettem néhány képkeretet és szemügyre vettem könyvei gerincét. Újra felidéződtek bennem a képkockák formás idomairól, s a szédítő alsóneműiről. Miért nem jár ez a csaj bulikba, miért nem vetkőzött eddig előttem? Morfondírozva emeltem le egy könyvet, miközben a fentebb lévő lakásban bömböltetni kezdték a zenét. Az egyik ismerősöm is ebben a házban lakott, így nem lepődtem meg azon, hogy péntek este nyolc után már izzítják a hangfalakat. Már csak Bérénicet kellene rávennem arra, hogy eljöjjön velem valahová.
A kabátomat oldalra dobtam, végre a nő is megjelent, hogy megkezdje tanításomat. Meglepetten emeltem egyik szemöldökömet magasabbra a másiknál, majd végig pillantottam magamon, s visszanéztem Marstenre.
- Nagyon? Pedig a gatyámat még le sem vettem. – Nevetve pillantottam rá, s észrevettem, hogy pillantása az említett részre terelődött. Szóval Miss Marstent valóban érdekli az anatómia, meg a farkam. Szinte biztos voltam abban, hogy bármilyen ellenszenvvel is érez irántam, könnyedén tudnék változtatni a helyzeten. Hogy mire volt annyi önbizalmam, a fene tudja, de megéreztem, ha egy nő úgy néz rám, s Bérénice pillantásában volt valami…vetkőztető.
- Nem járok konditerembe, de hetente háromszor focizom a srácokkal, szóval saját termék. – Villantottam büszke vigyort, s még a pólómat is meglebegtettem előtte. Nem is emlékszem arra, hogy Bérénice valaha is szemügyre vette volna a mellkasomat, vagy egyéb testrészeimet.
- Ugyan már Nice, két sört ittam mindössze. Abszolút beszámítható vagyok, és hidd el, menni fog a tanulás. Egyébként túl sokat gondolkodsz farkakon. – Szemtelen mosolyt villantottam felé, s folytattam.
- Jó diák leszek, ígérem. Na gyere, csüccs ide és lássuk azt az anatómiát. – Megpaskoltam a kanapé tetejét, miközben figyeltem, ahogyan egyre közelebb jön, s végül csak letelepszik mellém a kanapéra. A testemmel felé fordultam, egyik lábamat kicsit feljebb húztam, másikat az ellenkező irányba hajlítottam. Kényelmesen ültem, de nyegleségem nem volt nevezhető olyan testtartásnak, amivel hosszú ideig illedelmesen tanulhatnék.
- Tudom, hogy másra is használhatnád az ajkaid, de ne tereld a gondolataimat az anatómiáról, jó? – Színlelt morcossággal szóltam rá, de nem tudtam megtartani, hogy ne mosolyogjam el magam. Komolytalan voltam, s talán még szétszórtabb, mint más alkalommal. Többnyire azért csak figyeltem – ha épp nem próbáltam befűzni – s általában ragadt is rám valami a tananyagból. Ezúttal viszont olyan kérdéseket vágott hozzám, hogy halvány lila gőzöm sem volt arról, milyen nyelven beszél.
- Mond csak, Te mindig ilyen ellenszenves vagy, ha kívánsz valakit? – Szemtelen mosollyal tettem fel kérdésemet, s egyértelmű, hogy az önbizalmam magasan verdeste az eget. Ezt a kérdést persze kénytelen voltam utána kiáltani, hisz Bérénice felpattant, s kirobogott a konyhába. Túlságosan is furán viselkedett, ezt pedig egyértelmű jelzésnek vettem.
Miközben Ő visszatért a tányérokkal, addig újra meglebegtettem a pólómat, mert kegyetlen meleg volt a lakásában. Nem is értem, minek fűtött, hisz odakint még nem volt annyira hideg. Hacsak, nem az volt a célja, hogy teljesen levetkőztessen…
- Minek? Hogy ismerkedjem az anatómiával. – Kezemet combjára csúsztattam, s mikor kiejtette kezéből a tányért, másik combja alá nyúlva magam felé rántottam Őt, majd a kanapéra térdeltem, s fölé hajoltam, egészen közel az ajkaihoz.
- Fogd már be Marsten, túl sokat agyalsz, meg beszélsz. Inkább használd másra azokat az ajkakat és szeress. – Nem hagytam tiltakozási lehetőséget, sem reagálási időt, azonnal lecsaptam ajkaira, miközben kezeimet feljebb csúsztattam combjain, hogy elérve a mackónadrág széleit, lerángassam azt róla.
- Mi a francnak vetted fel, csak akadályoz. – Súgtam ajkai közé, miközben ágyékomat öléhez nyomtam, s így préseltem a kanapéba törékeny testét.
- Ha rúgsz, harapsz, akkor én is keményebb leszek. – Perverz vigyor futott ajkaimra, miközben topja alá csúsztattam kezeimet, hogy megszabadítsam a felsőjétől.

Edward Northmant pontosan azon az istenverte napon ismertem meg, mikor a nagymamámat eltemettük. Temettük? Meg a nagy büdös lószart! Én temettettem el, a szüleimtől hátrahagyott örökségemből. Ezt nem azért szükséges nyomatékosítani, mert kérkedni akarnék a rám hagyott vagyonnal, hanem mert rajtam kívül más nem tette volna meg.
A nagyanyám addig a napig a családot jelentette számomra, akihez szívesen tértem haza, mert nem zavarta az életemet. Ahogy a bankból az egyetemre tartottam, őszinte rettegés gyömöszölte apró gubaccsá gyomromat. Reszkettem valahol mélyen a magánytól, ahogy azt már hetek óta tettem. Az ember együtt élhet ezer állattal, ha azok nem tudják emberi szóval vigasztalni.
Edward Northman pontosan azon az istenverte napon ismertem meg, mikor eldöntöttem, hogy szükségem van valakire.
Nem volt ebben erőszak, vagy kényszer. A férfi az első perctől kezdve unszimpatikus volt számomra, hiszen pont annyira felelőtlenül és nem törődöm módon vette az élet akadályait, ahogy azt gimnáziumi éveim alatt minden egyes évfolyamtársam prezentálta. Edward Northman maga volt a hétköznapi habitus, magán viselte mindazt, amit annyira megvetettem.
Mégis. Ott állt előttem, megszólított, s ez többet jelentett annál, mint amit haza érkezve a macskám adni tudott volna.
A férfi tudtán kívül megpecsételtem sorsát, s eltökélten kitaláltam, hogy nem lehet kevesebb számomra, mint egy bizalmas.

Az nem volt a tervem galád része, hogy majd testi kontaktussal bilincselem magamhoz, hiszen veszélyes volt olyan dolgokat összekutyulni, mint a test gyarló szükségletei és a lélek szeszélyes esendőségei. Ki tudta volna akkor, hogy majd megtalálom a férfiban mind azt, amit egy nő kívánhat magának nyugdíjazásáig?

Míg én ilyen gondolatok közben lenyaltam a mustárt ujjbegyemről, majd puszta megszokásból számba vettem körömhegyemet, s egyre mélyebben merítettem el ajkaim között nagyujjamat, addig Edward derékba törte a mai korrepetálás jelentőségét.
Forró ajka enyémre talált, fizikai erőfölényével maga alá gyömöszölt, s pont olyan könnyedséggel tette mindezt, mintha egy lanyha paplan anyagot gyűrne izmos mellkasa alatt. Észbe kapva már csak azt tudtam, hogy úgy csókolom, mintha az életem múlna rajta. Nem hiába parancsoltam magamra, s vetettem véget az elragadó hévnek.
– Northman ez nem része a tananyagnak, ugye tudod? – kérdeztem csibészes vigyorral, de mielőtt egyetértőleg újra lecsapott volna megduzzadt ajkaimra, kétségbeesetten gátat szabtam neki tenyeremmel.
Rövid ideig tudtam csak ellenállni a férfi közelségének. S mivel máshol nem fért el lábam, két oldala mellett az égbe nyújtottam lábaimat, hogy úgy biztosítsak neki lehetőséget a közelebb bújásra.
- Ha annyira zavar, vedd le... már az előbb is kivehetted volna a kezemből, ha ezért jöttél ma ide. Nem is értem hol volt a nagypofájú Edward Northman, aki előbb vetkőztet le, minthogy vacsorát hozzon.
A gúny marta szavak közben nem tudtam nem elmosolyodni, s még arcát is megsimítottam.
- Három perc alatt nem fogsz tudni kielégíteni... ha időben jöttél volna, akkor bármi belefért volna, de tekintve, hogy mindjárt itt a...

És abban a pillanatban már csöngettek is az ajtón, s tudtam, hogy megérkezett Seht O'Malley.
- Oké, most akkor ha nincs nálad bilincs, hogy itt marasztalj, akkor engedj ajtót nyitni és a merevedésedet jegeld le a hűtőben található jéggel. Aztán akár ki is mászhatsz a tűzlépcsőn át, mert jött a pasi, akivel dugni szoktam. Szóval legyél szíves semmit nem elrontani.... Hallottad?
Nem, feltételezhetően nem hallotta, hiszen a második alkalommal is összerezzentem a csengő hangjára.
- Egy tesis srác. Seth O'Malley. Gondolom ismered. Egész jó az ágyban, és nem késik. Sem időben, sem az orgazmussal - fintorodtam el egy pillanatra, míg azzal voltam elfoglalva, hogy kiszabaduljak Edward alól. Annyira nem siettem, mert inkább csináltam volna Northmannal, mint O'Malley-val. Ó, vagy a kettővel együtt.
Nem, ahhoz nem lett volna gusztusom.
- Nekem kéne ajtót nyitnom, mert nem szoktunk beszélgetni. Neki esik az első személynek, aki ajtót nyit és rögtön a mandulájáig nyomja a nyelvét.
Elrettenteni a felettem térdeplőt? Nem úgy ismertem, mint aki ennyitől meghátrál, de jó próbálkozás volt.

Korábbi ismereteim, miszerint egy olyan személy, akinek unszimpatikus vagyok és ki nem állhat, soha nem lépne velem testi kapcsolatba, rácáfolt Marsten mozzanata. Éreztem, hogy bejövök neki minden szava ellenére, de mikor magam alá gyűrtem, s megcsókoltam, nem lökött el magától, hanem ugyanolyan hévvel csókolt vissza, ahogyan azt én tettem vele.
Kezeim közé került felsőjének anyagát máris toltam volna felfelé, hogy minél előbb lehúzzam róla, de végül csak nem tudta visszafogni magát, s kérdésével szakította félbe az izgalmasnak ígérkező pillanatot.
- Ma az. – Vágtam vissza röviden, s már újra birtokba akartam venni ajkait, hogy mohón falhassam azokat, mire Marsten a tenyerét a számra csúsztatta, ezzel meggátolva abban, hogy folytathassuk az elkezdett kis játékot.
- Most meg mi van?- Nem igazán értettem Őt, hisz egyértelművé vált számomra, hogy kíván, s tetszik neki az, ahogyan magam alá gyűrtem a kanapén. Határozott voltam, nem olyan töketlenkedő balfék, akik nap mint nap körbevették őt, lásd Marlow. Utáltam azt az idióta szemüveges fazont, mindig fontoskodott, idétlen humorával tett tönkre minden egyes pillanatot, s szemüvege mögül betegesen figyelte Marstent. Ilyenekkel lett volna jó alkalma egy kiadós szexre? Nem, el is vetettem annak a gondolatát, hogy Bérénice efféle alakokat gyűjtött maga köré.
- Fogd be, le is veszem. – Játékos vigyor kúszott ajkaimra, s valóban elkezdtem lerángatni róla a felsőjét, amit sikerült is lehúznom róla, s félre hajítanom a szobában. Marsten meglepően jó bőrben volt, tényleg nem hittem volna azt, hogy így néz ki ruha alatt. Korábban csak a modorával volt szerencsém megismerkedni, s bármilyen szép volt az arca, viselkedése nem éppen sorolta őt kimondott barátnő, vagy épp szerető kategóriába. Ezúttal azonban határozottan úgy véltem, hogy ezen az estén közelebb fogok kerülni Marstenhez. Akartam , Ő is akarta, ebben szinte biztos voltam.
- Tetszik , ahogy mosolyogsz Marsten. Visszamosolyogtam rá, mikor végig simított az arcomon, s csak azért is megcsókoltam újra, közben kezemmel érintettem finom bőrét, s végig simítva teste vonalán elértem mackónadrágjának szélét.
- Mi…mi van? – Abban a pillanatban csöngettek, s tekintetem automatikusan a bejárati ajtó felé kaptam. Kezeimmel még mindig Nice feje mellett támaszkodtam, lábai a nyakamban lógtak, s minden tökéletes lett volna, ha valaki nem nyomja meg azt az átkozott csengőt.
- Te vársz valakit?- Értetlenül ráncoltam a homlokomat, tudtommal nem volt Marstennek sem rokona, sem lakótársa, de még csak pasija sem. Vagy lehet, hogy mégis?
- Várj, hogy ki jött? – A vigyor ráfagyott az arcomra, mert ezt hallani Marsten szájából igen csak meglepő volt. Nem is hittem volna róla, hogy pasikkal jár össze, nem hogy van neki valakije. Persze, mondhatnátok, hogy előítéletek, de ez így van. A franc se gondolta volna, hogy ez a morcos, antiszoc csaj vígan éli az életét.
Bizonyára jót mosolyoghatott az arcomra kiült döbbeneten, amit nem tudtam palástolni. Még hogy jött hozzá valaki, és én húzzam el a csíkot? Még hogy én menjek el, és engem leváltana másra? Nem, ez kizárt.
- Még hogy a pasi, akivel dugni szoktál? Ne nevettess Marsten, inkább elhajtasz és töltöd az est további részét egy ügyefogyott fizikussal, akinek már attól is megreszket a szája széle, ha leveszed a felsődet? Felejtsd el, meg sem kell mozdulnod, elintézem. – Azzal már le is pattantam a kanapéról, megigazgattam a nadrágomat, s határozott léptekkel szeltem át a nappalit, hogy elküldjem a jó fenébe az érkezőt. Cöhh, még hogy egy paprika jancsi miatt kelljen távoznom.
- Tesis? O’Malley? Te O’Malleyvel dugsz?- Megtorpantam ajtónyitás előtt, s meglepetten pislogtam vissza Nicere. Hogy a fenébe szedett össze Marsten efféle pasit? Igen, tisztában voltam azzal, hogy O’Malley hasonló kaliberű hozzám, legalábbis ami a csajozást illeti. Sőt, talán egy fokkal jobban nézett ki nálam, már ha az izomzatát vettük figyelembe. A kis szemét. Hogy bosszantott-e? Naná, hogy bosszantott, csak nem tudtam, hogy miért.
- Ja persze, hát most majd nagyot koppan. – Vágtam rá Bérénice szavaira, majd visszafordultam az ajtó felé. Némiképp dühös voltam, ez a nő képes volt feldühíteni már egy-egy szóval, s megjegyzéssel is. Irritált annak a tudata, hogy O’Malley jött hozzá.
Összeszorítottam egy pillanatra az ajkaimat, majd egy határozott mozdulattal kitártam az ajtót, s az ott álló, vállával az ajtókeretnek támaszkodó Sethre vetettem pillantásomat. Szánalmas, lenyúlta még a belépő beállásomat is. -.-
- Szevasz, Marsten üzeni, hogy szar vagy az ágyban, és nem kell többet jönnöd. Csá. – Látszott Seth fején a meglepettség, s bár megküldtem az ajtót rendesen, kirakta a tenyerét, s megállított az arcába csapódó ajtót.
- Mi a fasz? Ő hívott fel, mi..mi van? – Értetlenül és hívatlanul lépett be az ajtón, miközben szemügyre vett.
- Te meg mióta jársz össze Bérénicel? – Nézett rám kérdően, mire elégedett mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Mióta rájött arra, hogy Te nem vagy elég jó neki. Szóval fordulj csak sarkon, és mehetsz. – Igyekeztem útját állni, Góliát azonban dühösen méregetett.
- Bérénice, mi ez? Mi…miről beszél Northman? – O’Malley érthető okból feldúltan ácsorgott a nappali szélén, s követelte a választ arra, hogy mióta is lett dobva. Egy jó kis éjszakára számított, a jelenlétem azonban meglepte. Hát még engem az övé.
- Tudom, bonyolult felfognod elsőre azt, ha egy csajnál már van egy pasi, akkor oda nem kell másik. Ez egy kis matematika, meg egy kis fizika, amit tesin nem tanítanak. Amúgy is…te jó ég O’Malley, mennyire össze vannak zuhanva az izmaid. Menj le a konditerembe, gyúrj még rá, mert rémesen festesz. – Azzal elkezdtem őt kifelé taszigálni, O’Malley meg ha nehezen is, de hátrálni kezdett. Tekintetében nem csillant fel értelem, inkább csak az a szomorú bociszem tükröződött, na meg azon kérdések, hogy miért?
Nem akartam neki kiselőadást tartani, így az ajtóhoz érve kiraktam , s ekkor már tényleg az arcába vágtam az ajtót, s rá is fordítottam a zárat.
- Hihetetlenül szivacs ez a gyerek, te képes voltál ezzel? – Értetlenül ráncoltam a homlokomat, miközben a hátam mögé mutogattam az ujjaimmal.

Felesleges lett volna kapálóznom az elhajított felsőm után, valahol a szoba másik végében ért földet, s ha akartam volna sem érem utol a felmelegített anyagot. Edward tovább terpeszkedett testem felett, s egymás után többször is ajkaimra préselte övét, hogy csókokat lopjon. Hogy azért volt szüksége ennyi gyengéd kis pusziszerűségre, mert emlékezni akart erre, vagy csupán elragadta a hév és egyre többet és többet akart kapni belőlem, az bizonytalan volt. Viszont kapcsolatunkhoz egyik végkifejlett sem illett igazán.
Edward Northman és Bérénice Marsten. A két fiatal, akik egymásba gabalyodtak az egyetemen, állatokat neveltek, összeházasodtak és még gyerekük is született. Hát mekkora marhaság ez? Kizárólag szentimentális, mélyen elnyomott énem darabkája gondolkodhatott ezen. Ha találkoznék vele, ezerszer is körbe röhögném.
Maradjunk a realitás talaján. Dugunk egyet, aztán Northman eltűnik, mint szürke szamár a ködben és mikor tíz év múlva összefutunk a bevásárlóközpontban, majd hájasan, három gyerek kergetése közben int csak oda nekem.
Igen, ez elég reálisnak tűnt helyzetünkhöz.

Akkor azonban megszólalt a csengő, s már tudtam is, hogy megérkezett Seth O’Malley, a péntek esti programom.
– Szóval elintézed… menj, megnézem, hogy intézed el Seth O’Malley-t.
Szóltam gúnyosan a srác után, s mivel láttam rajta, hogy megtorpan és őszinte döbbenettel fordul vissza hozzám, nem tartottam vissza önelégült vigyoromat, jót szórakoztam tétovázásán. Northman azonban kitartó volt.
– Elmentem év elején abba a rossz hírű orgiába, ahova részegedni jártak az iskolatársaink, megittam egy pohár pezsgőt, majd nagyon céltudatosan megcéloztam ezt a faszt, amiért kiszúrtam, hogy jó a teste és a csípőmunkája sem az utolsó, kihívtam a mosdóba, megbaszott és mivel igencsak jó volt, úgy gondoltam tökéletes lesz hosszabb távra is. Te se hitted, hogy ilyen kiegyensúlyozott tudok lenni testi kontakt nélkül… minek néztél Northman? Kössz, nem kell kipucolni, ha ezzel akartál hálálkodni – nevettem fel kényszeredetten, hiszen saját ötletem egy kissé elkeserített.
Nem kizárt, hogy Edward valóban azért mozdult rám, mert azt hitte, más nem teszi. Nem megalázó volt ez… egyszerűen csak… ostoba feltételezés és borzalmas megfigyelőkészség szegénységi bizonyítványa.

Percekig csak ültem az ágyon, s melltartómat igazgatva hallgattam, hogy miről beszélnek ezek ketten az ajtóban. Azt hittem, Edward tényleg ilyen egyszerűen lekoptatja a tesis fiút, Seth azonban áttörte Edward védelmi gátját, s ott állta előttem teljes valójában a kanapé előtt.
Bambán tátotta száját, miközben majdnem meztelen mellkasomat fixírozta. Kezdtem azt hinni, hogy a gyors szexek alkalmával nem volt ideje kellőképpen szemrevételezni meztelenségemet.
– Seth, annyi, hogy ma nem érek rá. De majd hívlak…
A fiú után intettem, de a telefonomban már rég nem volt benne a telefonszáma. S épp itt volt az ideje, hogy négy év után megváljak O'Malley-tól. Nem untam rá, de ha már itt volt Edward, aki miatt megfordult a fejemben, hogy megérné egyedülállónak lenni, akkor legalább most kellett úgy tennem, hogy azt ne basszam el.
Míg Seth kisétált az ajtón, s távozott, tartottam a szemkontaktust Edwarddal, s nem is egyszer megnyaltam alsó ajkamat. Alig vártam, hogy újra ő vegye birtokba kipirult számat. Talán rossz ötlet volt a részemről, hogy így indítsam be még jobban, de vissza akartam hangolni a fiatal férfit a kanapén elkezdett cselekménysorozatra. Kár volna az előzőeket veszni hagyni, mikor már az egész testem érte lüktetett.

– Nem a szivacs a legmegfelelőbb szó rá. Inkább olyan… kemény és vastag. Na, jó… befejeztem. Csak húzni akartalak – vallottam be őszintén, s az ajtó kattanásával egy időben felálltam a kanapéról, hogy közelebb lépdeljek Northmannhoz. Felháborítóan alacsony voltam hozzá képest, így azt az ötletet, hogy a nyakába vetődve megcsókoljam, elvetettem.
– Megesszük a hamburgert? Gondolom O’Malley a szexuális éhségedet földbe tiporta. Aztán előszedhetjük az anatómiát. Most már hála neked, bármire ráérek. Holnap hajnalig is mondhatom, mit hol találsz.
Utóbbinak nem örültem, hiszen szükségem lett volna egy férfire, aki kielégíti fiziológiai szükségleteimet, de hát mit tehettem volna? Én Edwardban reménykedtem, de a férfi éppen semmilyen hajlandóságot nem mutatott a folytatás felé.
Megfordult a fejemben, hogy ne hagyjam elmenni O'Malley-t. Féltem tőle, hogy majd egyedül maradok. Benne volt a pakliban.

Köpni, nyelni sem tudtam, mikor Nice könnyedén elmesélte nekem , hogyan szedte össze ezt a tesis ökröt a Monica Gallager által rendezett oly híres orgiák egyikén. Leesett az állam, hogy ez a csaj ilyen könnyedén állt ezekhez a dolgokhoz, bevallom, hogy modora miatt meg sem fordult volna a fejemben, hogy így él. Nem kell félreérteni, nem könyveltem el bányarémként, sőt, biztos voltam abban, hogy van neki partnere, csak éppen egy vastag keretes szemüveget viselő , kardigános matematikust tudtam mellé elképzelni, aki elviselte a csaj beszólásait, s azonos hullámhosszon tudott vele beszélgetni a tudományokról. De az, hogy Bérénice éppen Seth O’Malleyt szedte össze, ledöbbentett.
Aztán persze nem felejtettem ajtót nyitni az eszetlen izomtoronynak – zavart, hogy edzettebb volt nálam, s hogy ő volt Nice pasija – és amilyen gyorsan érkezett, én olyan gyorsan taszigáltam ki az ajtón. Igaz, Bérénice azért nem hagyta volna ki , hogy ne jegyezze meg előttem, holnap hívni fogja. Hogy bosszantott-e? Persze, hogy bosszantott, hisz épp azon voltam, hogy befűzzem magamnak, mikor kiderült, hogy Seth a faszija. Talán egy kissé megrendült az önbizalmam, ugyanis róla sem lehetett sok jót hallani, már ami a csajozást illeti. A lányok oda voltak érte, s ki tudja, hogy miben lehetett annyira jó, hogy még Nicet is sikerült huzamosabb ideig kielégítenie.
- Felejtsd el, amit mondott, nem hiszem , hogy fog hívni. – Negédesen rávigyorogtam a srácra, majd a képébe vágtam az ajtót, s mint aki jól végezte a dolgát, úgy sétáltam vissza Bérénice elé, s kérdően húztam fel egyik szemöldökömet.
Nice persze az ajkát nyalogatta, elég jól tudta, hogyan vonja el figyelmemet, s terelje gondolataimat a bennem kavargó kérdésekről. Halvány mosoly kúszott ajkaimra, de nem mertem jobban mosolyogni, mert még mindig érdekelt az, hogy mi a jó francot bírt ebben a srácban, s ami azt illeti , ki is bukott belőlem a kérdés.
- Mi van? – Ugye rosszul hallottam, hogy épp a nemi szervét jellemezte, amire egyáltalán nem voltam kíváncsi. Bérénice azonban élvezte a vérszívásom minden egyes pillanatát, tekintetéből, s mosolyából is azt láttam, hogy kiélvezi ezt a helyzetet.
Néhány pillanatig csak szótlanul álltam, s figyeltem Marstent, aki mosollyal közelített felém, miután felállt a kanapéról. Pillantásom végig futtattam rajta, a felsőjét elfelejtette visszavenni, s még mindig csak a fehérnemű, meg az a ronda mackónadrág lógott rajta.
- Hogy földbe tiporta? Azért az túlzás, bár ami azt illeti, meglepett , hogy vele kavarsz. – Megdörgöltem ujjaimmal az államat, nem szokásom efféle kínos helyzetekbe keveredni. Általában mindig én voltam az, aki meglepetést okozott a nőknek, én töltöttem be a szerető szerepét, s rólam álmodtak a csajok. Erre beállít egy ilyen adonisz gyökér, s ne bizonytalanodjak el?
Jó persze, tisztában voltam azzal, hogy nem egy IQ világbajnok a srác, de attól még vetélytársnak minősült. S ami azt illeti, Marsten így még inkább felkeltette az érdeklődésemet. Beindult a vadászösztönöm, s eszem ágában sem volt hagyni, hogy azt higgye, megfutamodom egy efféle alak miatt.
- Inkább..- ujjamat beakasztottam mackónadrágjának peremébe, s úgy húztam közelebb magamhoz.
- Folytassuk, amit elkezdtünk, ha O’Malley holnap jön vissza, akkor nincs sok időnk. – Perverz vigyor kúszott ajkaimra, majd közelebb rántottam, s szenvedélyesen megcsókoltam Őt.
Az est további része elég zajosan telt, csináltuk a nappaliban a kanapén, a dohányzó asztalon, a könyvespolc mellett, a boltív alatt, az íróasztalán kedvenc anatómia jegyzetei mellett, s végül az ágyában is.
- Mih ragadt a válladra…- Lihegtem fölötte, miközben kezeimen támaszkodtam, s az utolsó lökéseket követően fáradtan, zihálva dőltem mellé. Csak ezután tudtam jobban szemügyre venni a kis cetlit – ami valószínűleg még az íróasztal környékén kerülhetett valahogy Bérénice testére. Közelebb hajolva elolvastam, s elvigyorodtam.
- Csak négyest kaptál Bates dogájára? Hehh, ezt hogy csináltad?- Nevetve dőltem hanyatt, miközben mellkasom fel-le emelkedett, homlokom verejtéktől gyöngyözött, akár csak a testem.
- Szóval…nagy és vastag?- Perverz vigyor futott ajkaimra, s kíváncsian fúrtam pillantásom a tekintetébe. Bevallom, érdekelt, hogy melyikünket tartotta jobbnak, O’Malleyt vagy engem.

Megfordult a fejemben, hogy Northman majd fogja magát és lelép az előző kis jelenet végett, ehelyett míg én a vacsorázás felé húztam, ő már megint egész távol járt az ártatlanság talajától. Ujjait a melegítőnadrág keskenycsíkú passzéjába akasztotta, s mintha az úgy lenne természetes, maga elé vont. Olyan kerültem hirtelen a mellkasához, hogy muszáj voltam két tenyeremmel megtámaszkodni a kemény felületen.
– Inkább mi, Northman? – kérdeztem kacér vigyorral ajkaimon, s mikor lehajolt hozzám, hogy megcsókoljon, belekapaszkodtam felsőjének anyagába, hogy egyre lejjebb és lejjebb húzzam magamhoz.
– Húzz bele – súgtam fülébe szélesen mosolyogva, s nem pazarolva tovább az időnket, lerángattam róla pólóját, hogy utána megszabaduljak saját melltartómtól, s végre bőröm bőrét érhesse. Olyan forró volt, vonzó, teljesen elcsavarta közelségével a fejemet.
Nem villogott bennem a vészjelző lámpa. Tudtam, hogy jól döntöttem, mikor Edwardot marasztaltam O’Malley helyett.

Megszűnt körülöttünk az idő, a kinti sötétség jótékonyan takaró függönyök mögé rejtette kettőnk szenvedélyes vágyát. Csak a hangokat nem tartották bent a falak. Mindegy volt, hogy hová jutottunk, a ház mely pontját választottuk helyszínül, a körülvevő falak mögül, vagy a plafon irányából őrületes dübörgés érkezett, mely egyfajta figyelmeztető volt számunkra.
Néha én is háboríthatok csendet, s ezzel a nem törődöm kijelentéssel minduntalan letudtam a szomszédok elégedetlenkedését. Csak Edwardra koncentráltam, na meg testem még és még követelő sóvárgására.

Már a franciaágyon hevertünk, Edward fölöttem, mikor mélyről jövő fáradtság lett úrrá rajtam. Az órák óta tartó roham után kimerült sóhaj szakadt át ajkaim között, s még egyszer utoljára összerándult testem az őrületes orgazmustól.
Nem bírtam tovább, s ezzel a felettem terpeszkedő férfi sem lehetett máshogy, hiszen elhagyva magát rám feküdt, arcát nyakhajlatomba fúrta, s kiszáradt ajkának ingerlő csókjai maradtak hátra az éjszaka ostromából.
Kidörzsölve az álmot szememből az órára pillantottam, s megállapítottam, hogy a két mutató már jócskán áthajlott hajnalba. Aludni mégsem lettem volna képes. A szuszogásunktól és lihegésünktől ziháló csendet végül Edward törte meg, aki egy apró papír fecnit szedett le a vállamról. Érdeklődve néztem magam is a jegyzet után, de megvártam, míg a srác felolvassa.
– Az a tanár egy barom. Ha feketepiacon vettem volna magamnak egy diplomát, már az enyém lenne a tantárgya. Azt sem tudja, mit keres a nyavalyás egyetemen, érted? Az nyugtat, hogy rajtam kívül mindenkiére karót írt – vágtam vissza kellő pimaszsággal, s az időközben mellém heveredett férfi combját, mint egy nyugtatásképpen megpaskoltam.
– Miről beszélsz Northman? Mihez képest az… - haraptam be alsó ajkamat, miközben a földről felemeltem pólóját és azt húztam magamra, na meg a falatnyi fehérneműt, ami egy kissé megszakadt a nagy rángatásban.
– O’Malley-hoz képest nagyobb és vastagabb. Ezt akartad hallani? – tártam szét értetlenül kezeimet. – De úgy csinálsz, mintha középiskolások lennénk és nem lennél vele tisztában, hogy a méret a legutolsó dolog, ami számít. De ettől nem vesztettél az értékedből, ne aggódj. Tudod használni… az agyad helyett legalább erre mindig számíthatsz – vigyorogtam rá az önelégült képű Northmanra, s a földön heverő boxerét mellkasához vágtam ezzel is indítványoztam készülődését.
– Szedd össze magad Northman. Ne légy puhány… - szóltam vissza az ajtóból, s még rá is kacsintottam, mielőtt eltűntem volna, hogy a konyhából hozzak két poharat, na meg egy üveg vörösbort. Testes volt, markáns, akárcsak az éjszaka emlékei.

Visszaérve visszamásztam hozzá az ágyra, s egész közel ültem le vele szemben. Két lábamat felé nyújtva helyezkedtem el. A két poharat kezébe nyomtam, míg azokat tele töltöttem itallal.
– A remek menetre – emeltem meg szórakozottan poharamat, s egy egész aprót kortyoltam belőle. – hozzak ásványvizet? Üdítőt? Innál mást is? Mielőtt itt megvádolsz, hogy szándékomban áll téged leitatni.
Már csak halkan nevettem, valójában elfáradtam, s épp, hogy nyaltam egyet-egyet a pohárból.

- Barom, mi? Vagy csak van egy olyan tárgy, amit te sem tudsz tökéletességgel teljesíteni. – Széles mosoly kúszott ajkaimra, ugratni akartam Bérénicet, s gyilkos pillantásából úgy ítéltem meg, hogy célt is értem.
- Azt hiszem, valami más is rád ragadt…- Perverz vigyorral cukkoltam, mire gyomorszájon könyökölt, hálából frappáns poénjaimért.
- Aúú, ez fájt . – Egy pillanatra begörnyedtem, de nem volt akkora ütés az, hogy különösebben fájjon. Bérénice pontosan ezért volt különleges, más volt, mint a többiek. Nem kényeskedett, nem várta el a túlzott romantikát, s ha kellett, meg tudta védeni magát. Megtetszett a hozzáállása, a csipkelődései, s úgy összességében minden.
Közelebb húzódtam hozzá, majd egyik karommal átöleltem, úgy, mintha már évek óta ismertük volna egymást. Nem pattantam fel mellőle azonnal, hogy nadrágomat felcibálva lelépjek a menet után. Pedig általában az volt a szokásos módszerem, nem szívesen időztem kalandozásaim helyén. Bérénice ágyából viszont nem volt kedvem kimászni, beszélgetésre vágytam, s finoman ki akartam deríteni, hogy mi a véleménye rólam.
Marsten kibújva ölelésemből magára húzta a pólómat, s válaszadás közben hozzám vágta az alsómat.
- Igeeen, na ki a király?- Óvodás módjára örültem a sikernek, s némi csípőmozgást is produkáltam táncként, de Nice pillantását látva gyorsan be is fejeztem a bohóckodást.
- Mi? Szerinted nem vagyok elég művelt? – Megleptek szavai, a mosoly az arcomra fagyott, de mosolyát látva rájöttem, hogy csak csipkelődik velem, újra.
- Na adok én neked vigyort..- Nem hagytam, hogy kikászálódjon mellőlem, dereka után kaptam, s visszarántva magam mellé, letepertem Őt az ágyon. Fölé magasodva csuklóit feje mellett szorítottam a paplan puha anyagába.
- Egy Northmannel nem szórakozhatsz. – Vigyor kúszott ajkaimra, majd gyors csiki támadásban részesítettem. Ő azonban ügyes mozdulattal olyan helyen támadott be a térdével, hogy kénytelen voltam feladni a birkózást.
- Ááá , kegyetlen vagy.- Annyira nem fájt, hogy hasba térdelt, de elengedve őt oldalra gurultam, s hagytam, hogy elhagyhassa a szobát.
Míg távozott, felhúztam az alsómat, de lusta voltam a nadrágot is magamra húzni. Ahelyett inkább visszahúzódtam a puha párnák közé, s hátamat az ágy keretének vetve, kényelmesen elterülve vártam Marsten feltűnését.
-Hm, mi ez? Így hálálod meg a mai korrepetálást?- Vigyorogva vettem el tőle az egyik poharat, majd koccintottam Nicel, s megkóstoltam a vöröslő italt.
- Legyen még több ilyen is. – Koccintást követően újra kortyoltam a borból, majd félre tettem a poharat, s lábainál fogva közelebb húztam magamhoz.
- Mesélnél magadról? Azon kívül, hogy imádsz boncolni és néha túl morcos vagy, meg előítéletes, szinte semmit sem tudok rólad. – Őszinte kíváncsisággal fürkésztem tekintetét, s reméltem, hogy több mindent megtudok róla.

Már éppen a csipkés fehérnemű passzéját igazítottam meg csípőm körül, mikor egy percre nem figyeltem, s Edward visszarántott maga alá az ágyra. Gúnyos vigyorom lefolyt arcomról, ahogy a fiatal férfi szemeibe pillantottam.
Közelségétől végtelen, sürgethetetlen nyugalom telepedett rám. Nem tudtam, hogy mire készül, így teljesen alárendelve magam akaratának, engedtem, hogy fejem fölé csúsztassa két karomat, s visszahajoljon ajkaimhoz. Ahelyett azonban, hogy újra megcsókolt volna, arcomba súgta ítéletemet. Hangos, lányos sikításom betöltötte az egész panellakást, ahogy menekülni próbáltam tőle. Mindig is rosszul tűrtem, ha csiklandoztak, így ebben nem volt semmiféle túljátszás, őszintén nevettem, ahogy ujjai ide-oda lépkedtek testemen.
Valahogy akaratom ellenére sikerült őt hasfalon térdelnem, hogy megnyíljon előttem az út a konyha felé.
– Öltözz fel, mire visszajövök! – fenyegettem meg az ajtófélfába kapaszkodva, s mielőtt ismét felém mozdulhatott volna, már el is tűntem szeme elől. Csak a konyhaajtónál fékeztem meg önfeledt lépteimet. A hűtőnek dőlve kisöpörtem a hajtincseket arcomból, megigazítottam magamon a férfi pólóját, akit valójában én akadályoztam meg abban, hogy felöltözhessen, s csak utána nyúltam a frissítőnk után.

A hálószobában változatlanul kényelmes pozícióban találtam Edwardot. Idilli volt a szex utáni pillanat, mintha már hosszú ideje járt volna hozzám, mint ágymelegítő. Nem tehettem róla, de ahogy a távolból figyeltem, akaratlanul remegtek meg térdeim az emlékektől.
– Fogd be Northman, ne tegyél tönkre mindent – figyelmeztettem teljes komolysággal, mielőtt elviccelhette volna helyzetünket, s a boros üveg szájával is rámutattam.
Az ágyon elég közel ültem le hozzá, de csak azért, hogy ne kelljen kilötykölni a hófehér ágyneműre a vöröslő italt. Hogy ez milyen jó kifogás is volt arra, hogy ne kelljen bevallanom, valójában mennyire vágytam a hosszú órák szenvedélye után is testének védelmező közelségére.
A koccintásnál megakadtam, s csak késve ittam bele a pohárba, ezzel megpecsételve a következő hónapok éjszakáit.
– Legyen – csettintettem elégedetten nyelvemmel, majd az ő pohara mellé csúsztattam enyémet is, hogy baleset nélkül húzhasson szinte már ölébe.
A ma este meglepetést meglepetésre halmozott, így megdöbbenve pislogtam csak Edwardra, mikor azt mondta, többet szeretne rólam tudni. Ennyire nem lehetett jó ez a néhány óra, hogy képes legyen elhallgatni milyenségemet. A történetem nem illett könyvekbe, akkor mit akar tudni rólam?
– A szüleim meghaltak, egész korán, de mentségükre szóljon, hogy annyi pénzt gyűjtöttek össze sebészként, hogy egy életre elég vagyon hagytak rám. Teljes nyugalommal lógathatnám a lábam, szórakozhatnék, de nem is tudom… a társadalom nagy része idióta. És ezt a hatalmas arányt nem tudom elviselni. Ezért imádok a patológián lenni, ahol már nem kell hallgatnom a betegek marhaságát. Nem szívesen gyógyítanék meg egy IQ-hiányos személyt. Van belőlük elég – ásítottam egyet elnyomva, s előre dőltem, hogy Edward combjain támaszkodhassak meg.
– Nem igazán vannak barátaim, előbb állok le egy állattal beszélgetni, mint egy másik emberrel és…
Miközben beszéltem, egyre lelassult nyelvem, laposakat pislogtam, s egyszer csak arra eszméltem, hogy fekszek az ágyon, s Edward ölel át. Túl sok mindent mondtam el neki magamról, de túl fáradt voltam hozzá, hogy ezért megfedjem magam.

Másnap reggel furcsán bizsergő fejjel ébredtem. Csak nagyon lassan nyitottam ki a szememet, s percek kellettek hozzá, hogy ráébredjek, mi történt itt a múlt éjjel. Beugrott, hogy Edwarddal végigszeretkeztük a házat, hogy Seth-et kidobtam és hogy az előbbi férfiember itt aludt.
– A picsába – szitkozódtam hangosan, s halálra rémülve pattantam ki az ágyból. Megbocsáthatatlan hiba volt a részemről, hogy bealudtam és Edwardot hagytam itt éjszakázni. Nem akartam kapcsolatot. Nem teremthettem vele kapcsolatot! Hogy is tehettem volna, mikor a szaktársam volt, talán egyszer a munkatársam is lesz és még hogy az ágyamat is megosszam vele! Felháborító. Francba. Azonnal mennie kell.
Talán a férfi lágy ébresztést várt volna finom csókokkal, erős kávéval és a tegnap este felelevenítését sem bánta volna, de ennek nem volt helye. Azonnal összeszedtem a földön szétdobált ruháit, s mielőtt kettőt pisloghatott volna, már ki is hajítottam azokat a bejárati ajtón át a folyosóra.
– Northman. Kelj fel azonnal, mert itt aludtál. Ez pedig tabu… nem alhatsz itt. Gyerünk. Gyorsan…
Megragadva karját a takaró alatt, ő magát is a ruhái irányába taszigáltam. Nehezen ment, de a kómás férfi legalább nem ellenkezett annyira. Valószínűleg fel sem fogta, hogy mi történt.
– Menned kell! Szia Edward… hétfőn viszem a pólódat. Vagy nem is… tessék. Vidd most! – lehúztam magamról pólóját ott az ajtóban, ahol toporogtunk, s már mellkasához is vágtam a ruhadarabot. Semmije nem maradhatott volna itt. Nekünk nem lehetett közünk egymáshoz. Jézusom, egy méretes barom vagyok. Szexeltem vele és még reggelig itt engedtem maradni.
– Helló.
Ez volt a végszó, s már be is vágtam az ajtót. Ez sok volt…