esik az eső. az esőcseppek száguldnak az ablakon, mintha versenyeznének, ki ér le előbb. ebben, ebben a rohadt esőben kell nekem kimennem. itt, las vegasban esik az eső. az öröm városában. miért kell pont most esnie? pedig én vagyok itt, én töltöm itt a szünetemet. minek kell most esnie? ártatlan, esőutáló emberek akarnak kimenni. ilyenkor nem szabadna esnie. sőt odáig megyek, hogy egyenesen tilosnak kellene lennie. gyanútlan emberek jönnek ide szórakozni, és nem lenne szabad a szállodai szobákban maradniuk vagy az újonnan kapott szobájukban. természetesen engem ez nem zavar. mert hát miért is zavarna engem? hisz én minden meghívást elfogadok. legyen az a külváros egyik eldugott zugában vagy a belváros hatalmas kaszinójában. lemondani pedig én nem fogom, mert nem ilyen vagyok. meg hát kíváncsi is vagyok arra az eldugott kis romkocsmára. hogy milyen lesz a parti igazából, arról fogalmam sincs.
a kedvem a nullával egyenlő. konkrétan még az ágyból sincs kedvem kikászálódni. de tapasztalatból tudom, hogy az összes buli előtt nekem semmi kedvem. sosem akaródzok kimozdulni az ágyból, mégis megteszem. aztán az összes parti kiválóra sikeredik. szóval, most is fel kell ráznom magamat. egy kis smink, egy kis parfüm. tökéletes. csak ne esne ez az átkozott eső. hah, borzasztó.
átvágok a lakáson, majd a kocsimba pattanok. még mindig furcsa, hogy nem a szállodában lakom. ezt még időbe telik míg megszokom, ráadásul még egy pasit is meg kell szoknom. sosem éltem még apámon kívül férfival. na most majd megtapasztalom, milyen is az.
a legerősebbre állítom az ablaktörlőt, ami a gomb bekapcsolására sebes mozgásba kezd. ez nem sokat ér, a cseppek ugyanúgy folynak keresztül az ablakomon. elhúzom a számat, a kedvem még mindig a nullával egyenlő. azzal biztatom magamat, hogy az utakon nem lesznek sokan. amint kiérek a főútra, erre azonnal rá kell cáfolnom. ugyanis az utak zsúfolva vannak. elképzelhetetlen. dühödten bámulok ki az ablakon. hatalmas dugó van, még ilyet. pedig számítanom kellett volna rá. egy ilyen városban, amely sosem alszik, minden ilyenre gondolnom kellene. de én mindig elfelejtem. nem is értem, hogyan vagyok képes.
- barom!- kiáltom el magamat, mikor az előttem lévő autó hirtelen a fékbe tapos.
ennek az embernek nem szabadna vezetnie. az utak közelébe sem kellene mennie. mégis hogyan kaphatott ez jogosítványt?! az ilyenektől be kéne vonni örökre a rendőrségnek. a közelébe sem mehetne négy kerekű járműveknek. legszívesebben jól fenékbe rúgnám és kilyuggatnám a kerekeit.
idegesen dobolok a kormánykeréken és várom, hogy tovább haladjon a sor. az órára pillantok, úristen! már vagy két órája a forgalomba ülök. attól tartok kénytelen leszek lemondani a kocsmázásról. pedig már teljesen beleéltem magamat egy- két csendes iszogatásra. felsóhajtok. sosem sikerül az, amit előre eltervezek. pár dudálás után végre az autópályán vagyok, és épp kiteszem az indexet. lassan húzódok le a belső sávból. látom, hogyne látnám a mögöttem a megengedettnél sokkal gyorsabban haladó autót. azonban nem törődök vele, hiszen mindjárt lehajtok a pályáról. és ez a hiba. egy erős csattanás, a fejem előre bukik, a kocsim hátsó része farol. a fékre taposok, épphogy meg tudok állni a szalagkorlát mellett. idegesen kipattanok az autóból és a mellettem hat méterrel megálló kocsihoz rohanok. az sem érdekel, hogy zuhog az eső. hadd ázzak el.
- mégis mi a francot képzel maga?!- kiáltok rá a vezetőre, mikor nagy kegyesen lehúzza nekem az ablakot.
ázzak csak el, szarom le. mérgesen túrok a hajamba.
- most nézze meg!- mutatok dühösen a sérült kocsim hátuljára.- mi a fenét gondolt?!
nem érdekel a magyarázkodása. nem érdekel, hogy a mellette ülő nőre fogja.
- fizesse ki, vagy feljelentem!- jelentem ki határozottan, és még mindig a kocsi mellett állok.