Jonathan megjelenése Hope legrosszabb pillanatában, mindent megváltoztatott. Előtte már lemondott arról, hogy valaki még a barátjának vallja magát, és talán ez is azon folyamatok végkifejlete volt, amilyen utat ezidáig bejárt. Bár elmart maga mellől mindenkit, mégis úgy érezte, hogy senki nem volt elég erős ahhoz, hogy mellette maradjanak. Persze semmi sem garantálja, hogy Jon majd mindig itt lesz neki, és segít. Nem nyílt meg neki teljesen, de ami késik, az nem múlik, vagy majd magától kideríti az eltitkolt dolgokat. Érdekes, hiszen ez az első alkalom, hogy retteg attól, hogy valaki elfordul tőle, ha meglátja, hogy már kétszer mosták ki a gyomrát és a többi titokról nem is beszélve, ami időzített bombaként ott ketyeg a feje fölött. Nem akar ezzel foglalkozni. Mégis az amiket a másik mondott, folyton csak foglalkoztatja, és kezdi meglátni a saját elkorcsosult valóját, amint félrenyomva, bezárva egy ketrecbe nyöszörög a terhek alatt. A drog hatása alatt. Talán a napokban még Dee-t is felkeresi, hogy bocsánatot kérjen tőle az idióta viselkedéséért, és reméli, még nem felejtette el. Remél. Újabban már azt is érzi, hogy van esélye folytatni, hogy van esélye valami nagyobbra, mint egy pultos kurvaként tengetni a drogos és ittas életét.
Már nem érzi olyan tökéletesnek az életét, mint annak előtte, de ezt már hetekkel ezelőtt is érezte. Mintha már nem lelné örömét abban, hogy minden reggel egy-két extasy bevételében, de amint hatni kezd, minden gondolata a háttérbe szorul. Ha nem szedné, akkor kiverné a víz, remegne, és durva rohamai lennének, amit nem igazán tudna kezelni, és orvoshoz pedig nem akar menni. Nem akar a többi drogossal egy fedél alatt lakni, ahhoz be kellene ismernie, hogy ő is közéjük tartozik. De azt sosem fogja megtenni.
Ma szabadnapja van, így úgy gondolta, hogy elmegy, valami szórakozóhelyre, csak úgy jól érezni magát. Egy [You must be registered and logged in to see this link.] van rajta, ami fekete, és alá nem vettt ma csak egy vékony tangát. Sosem szerette a melltartót, hiszen nem nagy mellei vannak, csak van két valami a mellkasán. A külsejével sosem volt megelégedve, nem pont ma lesz másképp.Magassarkú szandált vesz fel, és egy nyakláncot. Egy belvárosi szórakozóhelyre megy, bulizik, hátha találkozik valakivel, akit ismer, hiszen ez a főnöke másik bárja. Itt is szokott kisegíteni, ha éppen nincsenek elegen, és most is a pulthoz megy, majd köszön a benn serénykedő lánynak, aki egy vodkamartinit ad neki, ő pedig boldogan issza meg. Majd megfordul, amíg vár a következőre, és megpillant egy számára ismerős arcot a nagy tömegben az egyik asztalnál. Mosolyt csal az arcára, és amint megkapja az italát, oda is siet hozzá, hogy mellé telepedjen, és szó nélkül adjon egy gyengéd baráti csókot az arcára.
- Jonathan... Nem hittem, hogy ilyen hamar találkozunk újra - mosolyog a férfire, és fogalma sincs arról, hogy nem az említettel került szembe. Honnan is tudhatná, hiszen annyira nem tud sokat a férfi családi hátteréről, mintha emlékeiben élne egy iker említése is. Persze erre most nem is emlékszik, hiszen leköti a jelen, sosem él a múltban. - Nem is baj, hiszen szeretném megköszönni, hogy megmentettél. Sőt többet is tettél annál - iszik egy kortyot, majd végigméri a másik arcát. Kicsit komorabb talán, de nem foglalkozik túl sokáig vele. Leteszi az italát, és átveti egyik lábát a másik felett...

Ismét végignéz a férfin, mintha most látná először, bár nem emlékszik, mikor lett ilyen a stílusa, végül is az éjszakában vagyunk, ezen nem fog meglepődni, hogy másféle ruha van rajta, hiszen ő sem egy megszokott hétköznapi viseletet vett fel. Az megint más, hogy van úgy, hogy csak egy ilyen göncöt kap fel, és így rohangál, de akkor meg is nézik a férfiak. Sosem értette, miért nézik meg, hiszen vékony, és semmi melle sincs, vagyis csak kevés. A bőre mindig hófehér, és ő nincs megelégedve önmagával. De ez is egy olyan mellékes dolog, ami úgy látszik, a pasikat nem érdekli. Őt meg jelenleg nem érdeklik más pasik. Sőt semmilyen, és csak azért fekszik le egy-egy ilyen pasassal, hogy fedezze a szükségleteit. De Jon nem az a fickó, sőt ő inkább az az ember, aki meghallgatja, ha szüksége van rá. Hiszen a múltkor is megtette.
Végig ott volt vele, amiért nem lehet elég hálás neki. Pedig az elején el tudta volna átkozni, amiért megmentette az életét ahelyett, hogy hagyta volna a vízben. Akkor most valószínű a rendőrök és a mentősök húznák ki őt, hogy utána egyből egy fekete zsákba tegyék.
- Te sem? Ugyan te mondtad, hogy felhívsz, ha ráérsz majd - félbehagyja szavait, hogy egy aprót ihasson a vodkamartiniból - Vagy csak egy hamis ígéret volt a részedről? - pillantok fel a kék szemekbe, melyek nem Jonathan kék szemei, mégis a pontos másuk, és ezért nézi még mindig helytelenül a barátjának, holott a férfi az a bizonyos ritkán emlegetett ikerfivér. De Hope ha akarná, sem tudná felidézni azt az időt, mikor régen Jon erről beszélt neki. Pedig az emlék ott van a többi között eltemetve elég mélyen.
- Jaj ne szórakozz már - érinti meg öklével játékosan a másik vállát, miközben széles mosoly jelenik meg az arcán. Úgy hiszi, hogy a férfi szórakozik vele. - Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy egy ilyen jóképű doki pont véletlenül arra jár, ahol a szegény lány fuldoklik. Tényleg hálás vagyok érte, és igazad volt... - ...elhamarkodott döntés volt." Úgy hozzá mondaná, de nem akarja, mert kicsit fél, hogy mit szól végül is a férfi hozzá. Sőt az öngyilkossági kísérletet is direkt helyettesítette a fuldoklik szóval, mert így elfogadhatóbb számára. Leteszi a poharat az asztalra, majd kiveszi a fogvájót, melyen három olívabogyó díszeleg. Az egyiket finoman húzza le fogaival, és enni kezdi. A másik kettővel még vár. Ahogy a másik válaszára is. Kicsit különös viselkedés a barátjától, többet szokott beszélni, de megeshet, hogy rossz napja van...

Egy kívülállónak, aki meg tudná különböztetni őket, még vicces is lenne a jelenet. Vagy mondjuk az igazi Jon fel is bukkanhatna. Na az még érdekesebb szituáció lenne, de Hope még mindig nem vette le az apró jeleket, sőt teljesen meg van arról győződve, hogy a vele szemben ülő férfi a barátja aki szeretne neki segíteni. És elvan ebben a kis téveszmében. Még egy olívabogyót halászik le a fogvájóról, és lassan ízlelgeti. Egy kicsit végigpillant a tömegen, és eszébe jut az esetleges tánc, de úgy emlékszik, mintha Jon nem lenne kapható az efféle mókákra, így egy alig észre vehető fejrázással veti el az ötletet, és szembefordul a férfival.
- Ugyan ne szabadkozz, valld be, hogy el is felejtetted - mosolyodik el ismét, bár tudja, hogy Jon nem az az elfelejtkezős típus, pedig a pasik legtöbbje mindent el tud felejteni. Na de nem fog egy ilyenen megsértődni, hiszen Jon mindig is kedves volt, és ezután is az lesz majd, talán ő volt az egyetlen, akinél tényleg elhitte, hogy sajnálja, hogy elmegy az egyetemről. A többiek szerintem örültek, hiszen így legalább versenybe szállhattak a legjobb eredményekért járó ösztöndíjért. Nagyon szerette azokat az időket.
- Jó, de nem minden nap mentesz meg egy barátot a halál torkából... De te tudod, pedig gondoltam, meghálálom - megvonja a vállát szórakozottan, miközben a lába, amit a bal lábán vetett át, most a zene ütemére mozdul egyszer-egyszer. - És milyen napjaid voltak? Ki sem nézném belőled az ilyen helyeket - jegyzi meg csak úgy mellékesen, mintha az időjárásról csevegne vele. Arcán pedig a mosolya ül ki ismét, majd kiissza a maradék italát is.

Végül csak megállapodik a férfi tekintetén, amiben most veszi észre, hogy nincs meg az a különös csillogás, amit úgy megkedvelt. És emlékszik, hogy azt is mondta neki, hogy zavarba tud jönni a tekintetétől, és bár sötét van, észre vehetné, hogy itt semmiféle zavarról nincs szó. A hegeket nem veheti észre ugye a homályos világítás miatt, de feltűnhetne neki a hangszín. Egy kevéske ideig magába mélyed, miközben az utolsó olívabogyót is leeszi a fogvájóról, majd az üres pohárba teszi az említett hegyes fadarabkát. Közben gondolataiba mélyed hiszen már maga a stílus kezdi megütni a fülét, hogy valami nem stimmel, de még mindig nem tudta felidézni az emlékei között az iker báty létezését. Talán az alkohol szállt a fejébe, és tompította el azokat az emlékeket, amik most fontosak lennének. Így a másik fél biztos jól szórakozhat a tudatlanságán, de majd leesik neki valamikor.
- Hát, hogy jól ismerjük egymást, az túlzás, hiszen az egyetem óta csak a múltkor futottunk össze úgy, hogy még sokat is beszélgettünk - jegyzi meg az orra alatt, de épp elég hangosan ahhoz, hogy a Jonathannak hitt Lucas is hallhassa. Ezt el is ismerték, hogy nem tudnak mindent a másikról, de megbeszélték, hogy felmelegítik ezt a barátságot, és Jon segít neki. A tömeget kémleli, majd egyszer csak ismét meghallja a másik mély hangját de nem is ez üti meg a fülét, hanem amit mond, és a kaján vigyor, ami az arcára is kiül mellé. Itt mintha valami isteni szikra jött volna, bevillan neki, hogy valami nem stimmel. Az agya sebesebben kattog, mint amennyire ilyen állapotban szokott, és meg is van az eredménye. Van egy iker báty.
~ Jon mondta, hogy is hívják... Llll...Lucas ~ fut át a gondolat az elméjén, de nem szándékozik leleplezni magát, ha már a testvér is belement abba, hogy eljátsza az öccsét.
- Tudod, amit a múltkor is csináltunk... mi ketten az ágyban, a fürdőben és a konyhában - suttogja a fülébe kéjesen felnevetve, mintha lefeküdtek volna. Soha nem feküdt még le Jonathannal, de persze megfordult már a fejében, mikor végignézett nem egyszer rajta.
- Valahol igen... De pont itt? Mondjuk én is itt vagyok... - húzza el a száját, mikor távolabb ül. Játszik a másikkal, és igazán mókásnak tartja. Azért nem egy elveszett lány ilyen téren...

Az asztalukhoz inti a pincért, miközben az eddig elhangzottakon gondolkodik. Észre kellett volna már jóval előbb vennie a különbséget, de őszintén nem figyelt eléggé, mert az alkohol kissé tompábbá tette. Persze egész beszélgetés alatt érezte azt a furcsa idegen érzést, amit Jon mellett még sosem érzett. Jon mellett mindig megnyugszik, és egyszerre megváltozik minden. Mintha szívesebben látná a világot. Nyálasan hangzik, de mégis ez az igazság. Kedveli Jon-t, és ez több, mint baráti kedvelés, de kevesebb, mint az a nagy titokzatos valami, amit szerelemnek hívnak. Hiszen még csak most ismerik meg újra egymást. Sok dolgot elfelejtett róla, amit röstell, de itt az ideje egy kicsit szorosabbra fűzni azt a bizonyos köteléket, ha már a férfi felajánlotta a segítségét.
A pincér végre odaér, ő pedig mosolyogva pillant fel az alig nagykorú hajbókoló alakra. Egy biztos. Ide sem jön többet. Unalmas a zene, és a pincérek túljátsszák magukat.
- Egy vodkamartinit kérek, és te? Meghívlak - ajánlja fel, ha már rájött a titkára, de ezt még elfelejtette említeni a másiknak. Mit elfelejtette, nem is akarta eddig említeni. Jól elmulat azon, hogy a férfi próbálja eljátszani az öccsét. Ha jól emlékszik legalábbis, hogy Jonathan a fiatalabb. Persze tévedhet is. Sokáig csendben marad, miközben a tömeget figyeli, csak később suttog a fülébe kétértelmű dolgokat, kíváncsi, hogyan is reagál a férfi.
- Mégis mivel sokkollak? - kérdez vissza egy buja mosollyal, miközben örül, hogy végre teljes figyelmet kapott a Jon-t játszó Lucas-tól. A pincér hozza a rendelést, vagy rendeléseket, attól függően, hogy mindketten isznak-e. Hope egyet kortyol az italából, majd nagy sóhaj hagyja el ajkait.
- Tudod, az elején én rontottam el, mert nem figyeltem az apró kis jelekre, a rideg tekintetedre, és az öltözködésedre, na meg a megfázásra emlékeztető mély hangodra, de... - még egyet kortyol, majd ismét Lucas-ra pillant - ...ha el akarod játszani legközelebb Jonathant, akkor légy egy kicsivel kedvesebb, mert így csak három pontot kapsz - komoly tekintettel néz fel a másikra ismét, miközben az olívabogyókkal játszik. Felfedte magát, mert nem megy neki. Azt sem tudja, ki ez az ember, azon kívül, hogy Jon iker bátyja.
- Hope Elyse Silvers, örülök, hogy megismerhetlek - sablon szöveg, de valahol örül, hogy élőben láthatja azt a sokat emlegetett testvért. - Tudod, sokkal jobb vagy, mint amire számítottam - jegyzi meg halkan, majd ismét enni kezdi az olívát, de egyszerre csak egyet. Nem sieti el. Nem ismeri a vele szemben ülőt, de talán alkalma nyílik rá. Hogy levonja a következtetést.

Felismerte és el is árulta végre. Nem akarta tovább játszani az idiótát, aki nem ismeri fel a barátját. Milyen képet adna így magáról? Nem hülye ő, csak függőségei vannak, amik még nem butították le annyira, hogy ne tudjon különbséget tenni tűz és víz között. Felfedezte a trükköt, de jó mókának tűnt még, miután rájött, viszont neki sem megy úgy tenni, mintha nem tudná, hogy nem a barátja áll...pontosabban ül mellette. Igazából mindig is találkozni akart a fivérével Jon-nak, mióta tudja, hogy él, de a férfi sosem volt bőbeszédű, mikor róla kérdezte. Folyton csak annyit mondott, hogy pontosan az ellentéte, pedig szerintem így első benyomásra annyira nem is vészes a fickó, bár nem szabad az első benyomás alapján ítélni. Persze Hope azért reméli, hogy tényleg nem olyan ellentétek Jonnal, mint a tűz és víz, bár ha ez lenne, akkor nem küldte volna már el akkor, mikor lehuppant mellé? Jó kérdés.Soha nem lesz gondolatolvasó, de azért a jelekben tud olvasni valamennyire. Még ha nem is a legtökéletesebben, de valamennyire megy neki. Végül is elsőre bedőlt az ál-kedvességnek, de csak rájött az apró jelekből. Mindenesetre nem minden nap fogok vele sem összefutni, hiszen Jon talán megemlítette, hogy már nem olyan szoros az a kapocs, mint volt. De engem ez cseppet sem zavar.
- Bocsáss meg, hogy kedves akartam lenni... - jegyzi meg egy cseppnyi gúnnyal a hangjában. Igen szkott meghívni férfiakat, de valahogy most olyan hangot ütött meg vele szemben Lucas, ami miatt ő is így felelt, de persze nem lett ideges, csak gúnyt vitt a szavaiba. Persze nem volt szándékos, hanem amolyan védekező mechanizmus, ami az ismeretlenek közelében kapcsol be időről időre. Egyszer majd talán le tud szokni róla, bár ha idáig nem sikerült, akkor ezután sem fog.
- Tudod, azért én nagyon jót mulattam, mikor képtelen voltál eljátszani ugyanazt a stílust, és elszóltad magad... - halkan elneveti magát, ahogy egy pillanatra visszaemlékszik, hiszen szerinte igencsak vicces volt, hogy legalább megpróbálta. És ez valamiért kedvelhetővé teszi a személyét, legyen akármilyen mogorva is.
- Mondjuk nyolcból hármat... NEm, ötből, viszont ez a mosoly, ez egész hasonlóvá tesz titeket, bár a tied sokkal rosszfiúsabb - most miért ne mondjam el? Láttam már Jon arcán is pimasz cinkos kis mosolyt, ami hasonló Lucas mosolyához, de az utóbbiéban van valami megfoghatatlan. Nem mondaná, hogy nem tetszik neki, hiszen az ő arcára is mosolyt csal ezzel, majd iszik még egy apró kortyot. Nem sieti el. Csak apró kis kortyokban juttatja le a gyomrába a vodkamartinit, és azon gondolkodik, hogy Jon biztos, hogy meghívta volna őt is, és nem külön fizette volna mindenki a sajátját, de persze nem várhatja el Lucas-tól, hiszen nem is ismeri.
- Arra gondoltam, kedves Lucas Zane Benton, hogy a fivéred azt mondta, hogy ég és föld vagytok. Ha ő a jó fiú, akkor neked a rossznak kell lenni eme megállapítás alapján nem? Mégsem hagytál faképnél, mikor összekevertelek titeket - hosszabb monológba kezdek, hogy értse ő is, mire akarok kilyukadni. Szinte már tárgyalást folytatunk annak ecseteléséről, melyikük a jobb. - Bár szerintem nem lehet mindenkit csak úgy beskatulyázni, akik ikrek. a tetteink tesznek rossz vagy jó emberré - miközben beszél Lucas szemeibe néz, hogy tartsa vele a szemkontaktust.

El sem tudja képzelni milyen lehet hét évig halottnak hinni azt, akivel egy fél életet leélsz. Majd úgy döntenek, hogy jobb ez így, és elválasztották őket egymástól, holott ők egyek voltak. Tudja, hogy az ikrek között szoros a kapcsolat, de ahogy Jon is alig beszélt róla nem érezte azt az erős szálat, sőt még azt sem nagyon éreztem, hogy megpróbálják ismét együtt közösen kiépíteni a kapcsolatukat. Talán akkor minden elromlott, de kiderült, hogy élnek. Persze nem kell egymás nyakába borulniuk, és ott folytatni, ahol abbahagyták, de legalább meg lehet próbálni. Persze ez is csak akkor lehetséges, ha mindkét fél nyitott.
Szeretné megismerni Lucas-t is, hiszen mégiscsak a barátjának az ikertestvére. És mindemellett nem hisz a szavaknak, amíg be nem bizonyosodnak.
- Ez ezért erős volt nem? Kedves és segítőkész, de nem bájgúnár. Legalábbis nem tűnt annak... Főleg, ahogy látom, igaz, amit mondott, hogy felcseréltétek a szerepeket - valami ilyesmit mondott neki Jon, hogy régen égetni való volt, és Lucas volt maga a megtestesült jóság. Állítólag ikrek esetében az egyik halálánál elő szokott fordulni, hogy felveszik az elvesztett testvér viselkedési formáit. Lehet, hogy ez történt velük is. Hope csak nézi egy darabig, ahogy kortyol a férfi, majd elfordítja róla a tekintetét. A tömeget nézi, a pincérlányt, és a benn lévő egyre inkább részegedő tömeget. Most zavarja, holott eddig nem érdekelte, és egy volt közülük, most viszont alig van becsípve, és itt beszélget annak a férfinek a pontos másával, aki megmentette sőt sokkal többet tett érte. Egy része úgy érzi, hogy ismét él, viszont a másik fele ez ellen tiltakozik, és eme kettősség néha elviselhetetlenül hat rá.
- Ne érts félre, igazán megnyerő, sőt...ha az öcsédet sem ismerném... - ~és éreznék úgy iránta, ahogy, bár fogalmam sincs, mi ez, csak érzem~gondolja hozzá mert kimondva elég idiótának érzi az egész mondatot, és érzi, ahogy egy kicsit elpirul, de hamar el is múlik. - ...akkor nyilván a mosolyod láttán a karjaidba hullottam volna, de nem tehetem - csóválja meg a fejét. ~Hope Elyse Silvers, életedben először utasítasz el valakit, beteg vagy?~ ostorozza magát, miközben őszinte kék szemeit a másikéba vési. Egy pillanatra Jon rémlik fel neki, és az ő sokkal szolidabb mosolya. Ez csal mosolyt az arcára, de hagyja, hogy Lucas azt higgye, az ő mosolya volt a kiváltó. Elég különösen érzi így is magát. Sosem tudta elképzelni, hogy Jon a "rossz fiú", hogy olyan égetni való kölyök volt. És most mintha ide került volna a múltból az a személy, akinek magát állította be.
- Eddig az voltál... De mond csak, miért kapnád meg a magadét? Csak beszélgetünk... vagy nálatok ez ilyen előírás hogy nem beszélhettek egymás ismerőseivel? - kérdezi felvont szemöldökkel, hiszen tényleg nem érti, miért kellene ezért kapnia. Semmi olyat nem tett Lucas ellene, amiért kioktatást, vagy bármi egyebet érdemelne. - Viszont ebben úgy látom egyformán vélekedtek... - jegyzi még meg, mikor Lucas szépnek titulálja. Talán ha mindketten... sőt többen is ezt állítják, hinnie kellene neki, de képtelen elhinni. Ahogy a pincér ismét feléjük tipeg, a biztonság kedvéért kér még egy italt, majd elgondolkodik a hallottakon. Az alvilág ura? Érdekes egy megközelítése a dolgoknak.
- Akkor amolyan bérgyilkosféle vagy, vagy inkább amolyan keresztapaféle? - utal itt a filmre, hiszen abban volt, hogy az öreg csak ült és irányított. Az alvilág ura elég rosszul hangzik, és reménykedik benne, hogy tényleg nem gondolja komolyan, amit mondott. Nem tudná elképzelni, hogy Jonathan bátyja valami maffiatag lenne, aki talán még ölt? Nem ebbe a gondolatba még bele is borzong kicsit, hiszen nem lehet valaki ilyen kegyetlen. Képtelenség...

Sokszor gondolt már arra, hogy szeretne találkozni az idősebb Benton testvérrel is, hogy ő maga vonhassa le a következtetéseket, hogy milyen ember is ő. És most itt ül mellette, és beszélgetnek, aminek persze örül. Eddig nincs rossz véleménye a férfiról, habár sokkal zordabb, mint Jon. Legalábbis neki ez jön le. Szeret néha kétértelműen, vagy szűkszavúan felelni, amit persze nem vethet a szemére, biztos megvan rá az oka, és nem fogja faggatni. Kérdez, és ha esetleg nem kap választ, akkor sem fog kétségbeesni. Lába megmozdul egyszer-kétszer a zene ütemére amit senki nem vethet a szemére hiszen szeret táncolni. És a benne dolgozó extasy is szinte azt akarja, hogy megmozgassa a tagjait. Nem szokott ennyit egy helyben ülni, mindig pörög, és szinte sosem áll meg. De neki ez a megszokott. És nem az egy helyben való ücsörgés.
- Legyen, tartsd annak, szíved joga - bólint, miközben tekintete hol a tömeget, hol az ücsörgőket nézi, majd megakad a tekintete a szomszédos asztalnál ülőkre. Pár fickó és egy pár csaj akik tuti, hogy nem azok a frigid fajta lányok, és ez a gondolat meg is mosolyogtatja egy kicsit. Majd a sok ember kicsit szétszéled, mert valami lassabb számot játszik a DJ, és megláthatja a pultot, ahol most egy-két magányos alak ücsörög, a pultos pedig az egyikkel folytat unalmasnak látszó beszélgetést. Lucas szavaira ismét enyhe pír jelenik meg az arcán, de könnyen el tudja űzni, és csak akkor pillant vissza rá, ha már nincsenek árulkodó jelek.
- Ha így lenne, sem lenne benne semmi rossz. Csak kedvelem, de azt hiszem, neki nem egy ilyen nő való, mint én - száj húzva jegyzi meg, ezzel kifejezve, hogy csak a látszat az, hogy ő ilyen kis szolid, kedves és aranyos. Nem aranyos, inkább szeleburdi, és ledér... Soha nem vette semmibe a testét, de Jon mégis adott neki valamit, ami az önbecsülésén javított. Nem merné biztosan állítani, hogy szerelmes, bár talán soha életében nem tudta mi az. Hiába volt neki ott Tim. Úgy érezte, hogy szerelmes a volt férjébe, akit még most is szeret, de a fiatalabb Benton fivér megkérdőjelezi minden egyes tettét, és érzését, ami csak létezik. Képtelen tisztán átlátni a káoszon, és ma is próbált nem bevenni több bogyót, de az a remegés, és a verítékezés, majd a hányinger és a fejfájás nem hagyott alább. A drogtól képtelen szabadulni, és amíg a hatásain át látja a világot, nem fog tisztán látni. De nem fogja ezt az ismeretségük elején közölni Lucas-szal. Felesleges, ráadásul sosem büszkélkedett vele.
- Pedig pont ez lenne a lényege nem? Elfogadni a másikat olyannak amilyen? Hiszen ez, ami lettél, ugyanúgy te vagy, csak te máshogy élted meg a hiányát. De ettől még a testvére vagy. Nem akarhat kifordítani magadból... - szerinte nem attól fognak az emberek szeretni valakit, mert olyanná formáljuk, amilyennek akarjuk, hogy legyen, hanem elfogadjuk úgy, ahogy van. Minden hibájával együtt. Még akkor is, ha az, amit látunk az a saját képünk ellentéte, vagy esetleg olyan tulajdonságok egyvelege, amit magunkban nem kedvelünk. Szeretne segíteni, de nem fogja beleártani magát a kettejük ügyébe. Inkább csak meghallgatja, amit mondanak, és elraktározza magában. Nem fogja visszamondani Jon-nak, hogy miről beszélgettek, és erre kérnie sem kell majd Lucas-nak. Persze szívesen találkozna vele legközelebb is, legalábbis reméli, hogy lesz még rá alkalma.
- Rendben Mr.Titokzatos, majd ha meg akarod osztani, akkor megteszed... - mosolyodik el halványan. Nem szokása faggatni másokat, ha nem akar beszélni róla, akkor nem fog. Ismét a táncparkett felé néz, ahol kevesebben vannak, mint eddig, pedig a DJ is gyorsabb ütemre váltott. - Tévedek, ha azt mondom, hogy nem szeretsz táncolni? - tereli el a témát hirtelen, és a másikra emeli jeges kék szemeit.