Ami most van kibontakozóban, nekem épp úgy kedvemre való, mint Danielnek. Én is akarom, hogy megtörténjen, és folytatódjon.
Ismeri a testem, nincs olyan porcikám, amit ne érintett volna, és a testem is hozzászokott Daniel érintéséhez. Nincs mitől zavarba jönnöm és ódzkodnom.
- Vacsi és fürdés után. – suttogom halkan a választ, miközben beleveszek a férjem ölelésébe. – De már megfürdettem, mielőtt jöttél.
Ma este egy kicsit felborult a sorrend. Nem szerettem volna Hannah fürdetésével tölteni az időt, ha már Daniel meglátogat minket, és egyelőre azt még korainak tartom, hogy Daniellel együtt fürdessük a pöttömöt. Már csak Hannah miatt is. Ő még nem éli át a helyzetet, hogy Daniel valójában a papája. Egyelőre még csak egy idegen férfit lát benne, és mint olyan, biztosan nem szeretné, hogy meztelenül lássa. Nem szeretném felelőtlenül ilyen kellemetlen helyzetbe hozni Hannah-t. Hiszen még gyerek. Nem tudhatom hogyan éli meg ő maga ezeket a dolgokat a kis fejecskéjében.
Daniel testéből áradó hő teljesen elbódít. Hagyom, hadd simogassa a hajam, hadd érintse a testem idomait. Érezni akarom a közelségét. Minden porcikámmal epekedek érte.
Az újabb csókot is viszonzom. Ugyanolyan vággyal és szenvedéllyel vetem be az ajkaimat, mint a férjem. Ahogy a nyakamhoz fúrja az arcát, megérzem a forró leheletét a bőrömön. Végigszalad rajtam a jóleső borzongás, és kéjes sóhaj szökik ki a torkomon.
Az agyam bőszen zakatol. Nem itt és nem most van itt az ideje annak, ami készülőben van, ugyanakkor majd bele bolondulok, annyira szeretnék Daniellel lenni.
Észnél kell maradnom.
Az elvarázsolt kábaságból a rotyogva forró víz bugyogása ránt ki. Sisteregve gőzölög a főzőlapon, ahogy habozva végigzubog az edény falán. Kifutott a tészta vize, míg nem figyeltem. Remélem nem főtt péppé.
Ha Daniel elenged, vigyorogva, kuncogva odasietek és gyorsan kikapcsolom a villanytűzhelyet. Áll rajta a liszttől fehéres víz, de ez legyen a legkevesebb probléma. Ha kihűl, majd letakarítom. Felsóhajtok, és a fülem mögé tűröm szőke tincseimet. Belenézek az edénybe, miközben egy fakanállal meggyőződöm róla, hogy a tészta kellően puhára főtte magát. Kicsit még hagyom dagadni.
Odalépek ismét a konyhapulthoz. Előveszem a reszelőt, a hűtőből a sajtot, és ráteszem egy tányérra, amivel Daniel felé fordulok.
- Megtennéd, hogy lereszeled, míg megfőzöm a szószt? – érdeklődöm mosolyogva, és ha igent mond, már teszem is tovább a dolgom.
Nem tart sokáig, míg elkészül a darálthúsos, paradicsomos szósz, amit feldobtam egy kis zöldséggel és némi fűszerrel.
Elpakolom Hannah filctollait az asztalról, majd megkérem Danielt, hogy terítse meg az asztalt. elmondom neki, hogy hol találja az evőeszközöket. Míg ő ezzel foglalatoskodik, a frissen leszűrt tésztából merítek hármunknak egy-egy sötétkék, szögletes mélytányérba, - természetesen Hannah egyedüli kiváltsága a Spongyabobos tányér – majd jócskán teszek rá szószt és reszelt sajtot is. Pont úgy szervírozom, ahogy Daniel szereti.
- Jó étvágyat! – mosolygok a férjemre, miközben leteszem elé a vacsorát.
Hannah kapott első körben, ő már tűkön ült. Mire mi nagyok nekiállunk enni, ő már rég összemaszatolta a kis arcocskáját a piros finomsággal. Ettől függetlenül már angyon ügyesen bánik az evőeszközökkel és már a ruháját sem keni össze. Ráadásul nagyon jó kislány. Ami az étrendjét illeti, nem válogat, csak spenótot ne lásson.
- Ha szeretnél még repetát, van bőven. – mondom Danielnek, és felcsavarom a hosszú tésztát a villámra, hogy előredőlve a tányér fölé hozzálássak az evéshez.

Az egész helyzet, Lily lénye teljesen elvarázsol. A válaszára is csak halk hümmögéssel jelzem, hogy felfogtam, de nem akarom abbahagyni a csókot. Valójában nem is bánom, hogy már megfürdette a kislányunkat. Nem gondoltam még bele, mennyi feladattal jár egy gyerek a sok öröm mellett. Azt hiszem a fürdetésre sem vagyok még felkészülve. Azt sem tudom mit kell csinálni. Félnék, hogy kicsúszik a kezeim közül, akkor is, ha már nagylány és meg tudja magát tartani. Van mit behoznom azt hiszem. Már tudom a sorrendet. Előbb a vacsi, aztán a fürdés. Kivéve ma. Ezekszerint megfordítható a sorrend, lényegesen nem zavarja meg Hannah kényelmét. Lilynek elsőre is egyedül kellett megfürdetnie gondolom és azóta is nagyrészt ő fürdeti, szóval még egy ok, amiért felnézek rá. Jobban megoldja, mint én bármikor is. Sokáig nem tudok ezen gondolkodni, hiszen a csók, az érintések kizárnak minden más gondolatot. Csak a feleségemre figyelek, meg arra, hogy ezt nem a gyerek előtt kéne, de képtelen vagyok leállni. Főleg, amikor meghallom azt a kis nyögést, ami a feleségem ajkai közül szakad ki, végképp eltűnik a józan eszem, de szerencsére a tészta megoldja. Igen, szerencsére, hiszen ennek tényleg nem itt van a helye, nem akarom Hannaht ilyesmivel megzavarni. Bár még nem tudja mit lát, de a későbbiekben ki tudja milyen hatással lenne ez rá. Sóhajtva, egy mosollyal engedem el a feleségem, hogy utánanézzen, mi a helyzet a tésztával. A konyhapultnak dőlve, csábító kis mosollyal figyelem. Akkor hervad csak le, amikor megkapom a sajtot meg a reszelőt. Persze egyáltalán nem bánom, hogy nekem is jut feladat és nem is tudom sokáig színlelni a felháborodottságot. Lily úgyis ismer.
- Hát persze, lereszelem. Igyekszem csak a sajtot és nem az ujjam. Lesz elég hús a szószban, nem kell még a sajtba is – vigyorgok rá, de közben a kezem már jár, a sajtreszelésben jó vagyok. Nem mintha annyira el lehetne rontani. Itt nem ér véget a feladatok sora, a terítés is rám marad, én meg lelkes vagyok. Végre tényleg otthon vagyok. Bár ez nem az én lakásom, de az én családom... és nem hagyom, hogy bárki elvegye őket tőlem. Végre igazán élek, végre van értelme mindennek. Követem az utasításokat, de még így is van olyan fiók, amit kétszer húzok ki, mert elsőre nem tűnik fel, hogy az orrom előtt van, amit keresek. Végül egész jól sikerül megteríteni az asztalt, nem csak rádobva, hanem úgy, ahogy kell. Természetesen Hannah kap elsőnek, én is így gondoltam és a Spongyabobos tányér sem lep meg. Figyelem a kislányt, ahogy eszik. Hát tényleg nem értek a gyerekekhez, de az még nekem is feltűnik, hogy ügyes.
- Szerintem én ennyi idősen biztosan nem ettem így. Sehol egy folt a ruhán és még evőeszközt is használ... Más gyerek a kezével oldja meg. Rád hasonlít, mindenben – mosolygok a feleségemre. Nem tudok betelni velük. Na meg azzal, mennyire jól helytáll Lily anyaként, még ilyen nehéz helyzetben is. Hiszen mások ketten vannak erre a feladatra és még úgy is nehéz. Már itt vagyok én is. Igaz egyelőre inkább csak hátráltatni tudom, de igyekezni fogok, hogy jó apa lehessek. Azt hiszem veszek is egy könyvet, valami olyat amiben tanácsokat adnak a gyerekneveléssel kapcsolatban. Megvan a saját elképzelésem, meg persze nem akarok beleszólni Lily módszerébe, csak tájékozódok, hogyan működnek a gyerekek.
- Jó étvágyat! Egyszerűen isteni az illata – mélyen beszívom a frissen főtt étel illatát. Fogalmam sincs mióta nem ettem normális ételt. Étvágyam sem volt. Azt viszont tudom, mikor ültem le így rendesen enni. Mielőtt elhagytam volna a feleségem. Ez nem egyszerűen evés, nem csak egy vacsora, ez egy fontos része az életünknek. Végre együtt vagyunk.
- És az íze is – közlöm a tényt mondhatni teleszájjal, de azért visszafogom magam, még a végén eltanulja tőlem a kislány, amit nem lenne szabad.
- Élni fogok a lehetőséggel, ez valami elképesztően finom... hogy tudsz egyre jobb lenni? – eddig is szerettem, ahogy főzött, ez volt a kedvencem, de most mintha más lenne. Mintha fokozná azt, ami eddig is túl jó volt. Meg is eszem az egészet, aztán egy kisfiús mosollyal felkelek az asztaltól és szedek még magamnak egy kicsit. Meg persze a feleségemnek is, ha kér még, aztán az asztalhoz visszaülve ezt is eltüntetem. Nagy mennyiséget vagyok képes eltüntetni abból, ami ízlik. Előkerítem a borospoharakat is.
- Igyunk ránk... a családra és arra, hogy soha többé senki nem állhat az utunkba – emelem fel a poharam. Nem vagyok a szavak embere. Nehezen tudom kifejezni, mi zajlik most bennem, de a legjobb az egészben, hogy nem is kell. Lily az egyetlen, aki igazán ismer. Néha úgy érzem, hogy jobban, mint én magamat. A pohár felett is őt nézem. Arcomról letörölhetetlen a mosoly, főleg, amikor a kislányunkra nézek. Megtörölgetem a kis arcocskáját, már ha hagyja, hiszen neki még mindig új a helyzet. Szívesen maradnék, a legjobb lenne, ha tényleg úgy élnénk, mint egy család. Tudom, hogy erre várnom kell.
- Nagyon finom volt, köszönöm a vacsorát. Reggelire is képes lennék megenni, annyira odavagyok érte – vigyorgok. Talán nem így kellett volna mondanom, gondolhatja véletlennek. Elszólás is lehet, ki tudja. Én szívesen maradnék reggelig és tovább is. Hannah álmosan dörzsölgeti a kis szemeit, nem nehéz rájönni, hogy ez csak egyet jelenthet. Hamarosan aludnia kell. Az ajtófélfának dőlve figyelem az eseményeket, ahogy Lily elaltatja a kislányt. Igazán szépek, bármeddig el tudnám nézi őket.
- Segítek elpakolni a vacsora romjait – ajánlom fel, amikor a feleségem becsukja a gyerekszoba ajtaját maga után. Le sem tudom róla venni a szemem, ismét fellobban bennem az a vágy, amir korábban a konyhában próbáltam elnyomni magamban. Egész jól ment. Eddig. Most viszont nincs itt Hannah, nincs senki, aki leállítana minket. Esetleg a józan eszünk, már ha hallgatunk rá.
- Esetleg mást is csinálhatunk, ha van jobb ötleted... mondjuk ez – egész jó ötletem támad. A hifihez sétálok, nagyon halkan szólal meg valami romantikus zene, pont jó, mintha csak direkt csináltam volna így. Erre egészen biztosan nem ébred fel Hannah. Közelebb lépek a feleségemhez, kezem a derekára csúszik és lassan ringatózni kezdünk a zene ütemére. Akkor sem állok meg, amikor ajkaink újra egymásra találnak és megint olyan szenvéllyel kezdem falni, mint a konyhában.

Hannah csak az előkét és a kis pofiját keni össze a piros szósszal. Az összeaprózott tésztával és a kanállal nagyon jól boldogul a pöttöm.
- Mmm… Tényleg jó lett. – mondom vigyorogva. – Ugyan, menj már. Ez csak egy tészta. – legyintek halk nevetést hallatva Daniel dícsérő szavaira, miszerint egyre jobb lennék.
Csak megmosolygom, hogy Danielnek ennyire bejön a vacsi és repetázik. Valahogy olyan meghitt így minden, mintha az elmúlt néhány üres év nélküle meg sem történt volna.
- Neked öröm főzni. – duruzsolom, és megköszönöm, hogy önt a poharamba bort. – Igyunk ránk. – nézek mélyen a férjem szemeibe, miközben megismétlem a szavait. Örülök, hogy ilyen magabiztos elhatározással áll mindehhez, hozzánk.
Összekoccintom a poharam Danielével, majd belekortyolok a bíborvörösen csillogó italba. Kellemes íze van, és jól esik a vacsorához.
- Szívesen, máskor is. – mosolygok Danielre, miközben a bort kortyolgatom. Hogy a férjem még reggelire is képes lenne ezt burkolni, nem veszem egyáltalán tolakodónak a célzást. – Ha tényleg ezt szeretnéd reggelire, elteszem neked a hűtőbe. – felelem egy sejtelmes mosoly kíséretében. Én is szeretném, ha ma este maradna.
Hannah-ra pillantok. Fáradtan dörzsölgeti a szemeit köztünk az asztalnál. Egy nedves kendővel letörölgetem a kis arcocskáját és a kezecskéit, majd a nyakából lekötöm az előkét.
- Gyere szépen. – emelem ki a székéből. – A mami most lefektet.
Karjaimban a lányzóval megindulok az emelet felé. Azt hiszem a mai esti mese érdeklődés hiányában elmarad. Alig teszem be a kiságyba és takargatom be, a hatalmas kék szemecskék nyomban lecsukódnak. Az ágya melletti komódon ott villog a bébiőr. Ha éjjel felsírna, vagy történne valami, odalent meghallom.
Visszasétálok Danielhez a konyhába.
- Szuper vagy, köszi. – nyomok az arcára egy apró puszit, ahogy elibbenek mellette. Ez jár annak, aki segít rendet rakni a vacsora után.
A tányérokat és az edényeket berámolom a mosogatógépbe, a tészta, a szósz és a reszelt sajt pedig mehet a hűtőbe.
Érdeklődve vonom feljebb a szemöldököm, mikor Daniel odalép a hifihez és bekapcsolja.
- Hékás, mit művelsz? – tudakolom vigyorogva, ahogy elkapja a derekam és lassúzni invitál a háttérben halkan szóló, lágy dallamokra.
A karjaimat Daniel nyaka köré fonom, és hagyom hadd vezessen. Egész testemmel hozzásimulok, s vele mozdulok. A szenvedélyes csókra belekuncogok a szájába.
- De mohó valaki. – lehelem az ajkaira, miközben hüvelykujjammal megcirógatom a tarkóját. – Itt maradsz éjszakára? – kérdezem elveszve a férfiúi lélektükrök igéző mélységében.
- Szeretném...

Ez az én otthonom. Hiába nem az enyém a lakás, nem érdekel, ott vagyok otthon, ahol a családom van. A feleségem és a kislányom. Elképesztő, hogy miről maradtam le. Még csak egy napja vagyok hivatalosan apa, legalábbis azóta vagyok ennek tudatában és egyszerűen nem tudok betelni a lányommal. Azt hiszem lesz olyan, amikor Lilynek kell visszafognia, ugyanis kizártnak tartom, hogy bármire is nemet tudjak mondani a kislányunknak. Úgy értem ésszerű határok között. Ezen elmélkedek, amíg a feleségem lefekteti Hannah-t. Az ajtóból figyelem őket. Nem megyek közelebb, ez egy meghitt pillanat, nem akarom megzavarni. Hannah is egyre nyitottabb felém, de neki azért mégiscsak egy idegen vagyok, akit most ismert meg. Nem kell sokáig várakoznom, a sok izgalom és újdonság megteszi a hatását vagy egyszerűen csak tudja a kislány, hogy szeretnénk kicsit kettesben lenni, nem tudom, de hamar elalszik. A konyhába visszatérve Lily elteszi a maradékot, helyes, ha nem is maradok reggelig, máskor azért szívesen ennék belőle. Kár lenne érte. Nem terveztem, csak úgy jön az ötlet, én meg már sétálok is a hifi felé. Talán nem tűnik annyira nyomulásnak, nem is az a célom, egyszerűen csak szeretném a közelemben tudni. Érezni akarom a teste melegét, át akarom ölelni és ehhez egy lassú szám meg valami, amit talán táncnak nevezhetünk, pont jól jön.
- Csak táncolok a feleségemmel. Tudom, szokatlan, de mint kisgyerekes szülők, nem tudunk elmenni bulizni. A buli jön ide – vigyorodok el. Azért bulinak túlzás nevezni, de régebben sem volt annyira jellemző ránk. Illetve mindig elterveztük, el is mentünk, de aztán semmivel nem foglalkoztunk, csak egymással. Most sem vágyom a hangzavarra, a tömegre, nekem ez így pont jó. Nekem itt a legjobb, vele, velük.
- Éjszakára? Biztos vagy benne? – kérdezek rá enyhe meglepettséggel. Elszakítom egymástól ajkainkat, éppen csak annyira, hogy fel tudjam tenni a kérdést. Meg persze a válasz is érdekel.
- Nagyon szeretnék, de nem akarom, hogy holnap esetleg megbánd – teszem még hozzá. Hiszen a feleségem, de mégis… Ez a kihagyott idő egészen biztosan nyomokat hagyott benne. Kár lenne megjátszani magunkat, ez nem egy első randi, de akkor is meg akarom adni a választás lehetőségét Lilynek, szeretném, ha mégegyszer átgondolná és látná, hogy én egyáltalán nem csak ezért vagyok itt. Nem egy jó éjszakára hajtok, hanem annál sokkal többre. Persze nem kell kétszer mondani. Ha biztos a dolgában, akkor nem kérdés, hogy maradok. Ha tényleg szeretné, akkor nem fogom vissza magam. A kezem a derekáról formás fenekére csúszik. Mikor volt már, hogy utoljára értintettem… Pontosan emlékszem rá és arra is, hogy akkor is ugyanilyen volt a teste, mint most. Egyszerűen tökéletes. Élvezettel simítok végig rajta, ahol érintem.
- Annyira szép vagy Lily – mondom ki hangosan is, amit gondolok. Ezt úgysem lehet szavakba önteni, de az érintéseim beszédesebbek a szavaknál is. Akár neki is eshetnék, kifejezve, hogy mennyire vágyom rá, mennyire türelmetlen vagyok, de nem, ma lassan, gyengéden akarom szeretni, hogy érezze, mennyire fontos nekem. Egészen lassan a kanapé felé terelem, oda, ahol délelőtt még kissé feszengve beszélgettünk. Most viszont lehuppanok rá és már húzom is az ölembe a feleségem, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. A felsőjét félrehúzva, csókolgatom a nyakát, gyengéd harapással, apró puszikkal térek át a vállára. Kezeim valahol a felsője alatt fedezik fel nőies hátát. Ujjaim a melltartó kapcsával játszadoznak, de gyakorlott vagyok, hiszen annyiszor vettem már le róla, hogy hamar megadja magát a ruhadarab. Bár a felső még rajta van, így nem tudunk megszabadulni a melltartótól sem. A kezemnek ez viszont nem akadály, lassan simítva húzom előre, hogy a kezembe vegyem először az egyik, majd a másik formás mellet és érzéki csók közben kényeztessem.

- Ha nem szeretném, hogy maradj, nem kérdezném. – döntöm Daniel homlokának az enyémet, miközben lassan táncolunk az andalító zenére. A kérdésével és a figyelmességével pont az ellenkezőjét érte el, mint amit valójában akart. Csak még inkább szeretném, hogy ne menjen sehova és velem töltse az éjszakát.
- Nagylány vagyok, tudom mit akarok. – suttogom a szájára, miközben elmosolyodom. – Eddig sem bántam meg semmit. Ahogy azt sem, hogy hozzád mentem.
Halk sóhajt hallatok, ahogy Daniel végigsimít rajtam. A testem örömmel fürdőzik az érintéseiben. Fogalma sincs róla mennyire hiányzott a gyengédsége. Minden egyes porcikám folytatásért epekedik.
Hagyom, hogy Daniel a kanapéhoz vezessen és az ölébe vonjon. Macskás, szelíd mozdulatokkal ülök az ölébe és helyezkedem el szembe vele. Mikor a nyakamat kezdi el csókjaival kényeztetni, sóhajtva billentem félre a fejem. Behunyom a szemeimet is, hogy átadjam magam a pillanatnak. Érzem a hátamon csiklandozva szaladgáló férfiúi ujjakat, amint rátalálnak a melltartó csatjára és kioldják.
Kerekded halmaim belefekszenek Daniel kellemesen meleg markába. Méginkább hozzásimulok, ahogy dédelgeti a testem. Megcsókolom az állát. Puha ajkaim gyengéden harapják, majd felvándorolnak Daniel szájára, hogy szerelmes csókban forrjanak rá.
Megfogom a felsőjét a derekánál, és lassú, komótos kézmozdulatokkal kihúzom a farmernadrágjából, hogy aztán egyre feljebb gyűrjem a felsőtestén. Ha engedi és feltartja a karjait, lehúzom róla. A ruhadarab végül a kanapé mögé hullik a szőnyegre.
Ujjaim felfedezőútra indulnak a meztelenné váló férfiúi mellkason. Mélységes élvezettel és figyelemmel cirógatom, letekintek a kalandozó kezeimre és a szemeimmel követem merre járnak.
- Alig tudom elhinni, hogy itt vagy. – lehelem, majd ismét Daniel szemeibe nézek édes mosolytól ragyogó arccal.

Elmosolyodom a válaszán. Minden kétely eltűnik, végre átadhatom magam az érzésnek, amit már régóta nem tapasztaltam.
- Igen tudom, hogy nagylány vagy… méghozzá a legszebb, akit valaha láttam – suttogom én is, csoda, hogy egyáltalán meg tudok szólalni. Főleg a rövid kis vallomása után.
- Pedig minden bűnt elkövettem, amit csak férj elkövethet… Nagy mázlista vagyok, hogy te vagy a feleségem – más már egészen biztosan hozzámvágta volna az első vázát, amikor reggel becsengettem. Ahhoz képest… jelenleg arra készülünk, hogy ott folytassuk, ahol évekkel ezelőtt abbahagytuk. Minden tekintetben. Nem célzom meg a hálót, hiszen fogalmam sincs, hogy merre van, meg türetmetlen is vagyok ahhoz, hogy két lépésnél tovább menjünk. A kanapé is tökéletesen megfelel erre a célra, aztán még mindig felfedezhetjük az ágyat is. Meg a lakás minden részét. Elégedett mosollyal simítok végig a combján, majd a csípőjén, ahogy elhelyezkedik az ölemben. Isteni érzés, ahogy előrehajolva csókol. Testünk egymáshoz simul, komolyan, már ezzel is beérném, csak érjen még hozzám, érintsen mindenhol, az sem baj, ha nem lépünk tovább. Pedig lépünk. Engedelmesen emelem fel a kezeimet, hogy vetkőztetni tudjon. A felsőm a földön landol valahol, ott van a legjobb helyen. Ha már megszakítottuk a csókot, kihasználom a lehetőséget és az én ujjaim is belekapaszkodnak a felső aljába, hogy lassan kihámozzam belőle a feleségem. Amint ez megvan, a melltartónak is mennie kell. Nem tudok betelni vele, mindenhol érintem, ahol csak lehet. Mintha most fedeznék fel újra ujjaim, pedig ismerem minden apró testrészét. Játékosan alsó ajkába harapok, majd elmosolyodom és egy mozdulattal átfordulunk, gyengéden magam alá gyűröm.
- Megvagy – mosolygok rá szerelmesen. Csapdába esett, a háta a kanapéba nyomódik, felülről pedig én állom útját, de nem hinném, hogy menekülni akarna. Mohón, egyre szevedélyesebben falom ajkait, kezeim meg már az oldalán járnak érzéki táncot. Nyelvemmel lassan haldok lefelé, ízlelgetve, apró csókokkal beborítva a mellkasát, majd a hasát is, de megállok a nadrág szélénél. Felpillantok a szemeibe, tekintetemből árad a jókedv és… a vágy. Egészen addig nem szakítom el a pillantásom az övétől, amíg ki nem gombolom a nadrágot, hogy akadály nélkül tudjak haladni még lejjebb. Meg persze az is érdekel, milyen fehérneműt rejteget.

- Minden bűnt? Nem azt mondtad, hogy…??? – vonom feljebb a fél szemöldököm gyanakvón, aztán halk kuncogást hallatok. Csak tréfálok. Tudom Daniel hogyan érti, és bízom benne. Ha ő egyszer azt állítja, hogy nem volt más nővel escort pályafutása alatt, akkor én maradéktalanul hiszek neki.
- Még jókor szólsz. – piszkálódok vele kicsit, végül a szájára tapasztom a sajátom, csakhogy befogja. Csókolózás közben is nevetgélek, aztán elhajolok tőle, hogy könnyűszerrel lehúzhassa rólam a felsőmet. Felemelem a karjaimat, majd ahogy lekerül a blúz és a fehér melltartó, beletúrok homlokomnál a hajamba, hogy szőke tincseimet hátratereljem az arcomból.
Daniel forró érintése nyomán, ahol végigsimít a testemen, úgy érzem, mintha görögtüzek gyúlnának és lángba borulna a bőröm. A szívem egyre hevesebben ver, ahogy fokozódik bennem a vágy. Mégsem akarok semmit elsietni, hiába érzem a belső sürgetést, hogy több évnyi bepótolni valónk van. Ki akarok élvezni minden pillanatot, fürdőzni akarok a férjem gyengédségében, a cirógatásaiban, el akarok veszni a karjaiban, a csókjaiban.
Nem ellenkezem, mikor maga alá temet. Boldogan a szemébe nevetek. Egyetlen szenvedélyes csókja sem marad viszonzatlanul. Képtelen vagyok betelni az ajkaival.
Mikor nyelve és az ajkai elindulnak lefelé, kuncogni kezdek, és kissé megrándul a testem. Tudja, hogy a hasamon csiklandós vagyok.
- Meg fogsz ölni. – nyögöm nevetve, ficánkoló testtel, végül Daniel a nadrág szárához érve abbahagyja az édes kínzást.
Lepillantok, s a tekintetünk találkozik. Nem is tudom hirtelen eldönteni, hogy melyikünk sóvároghat jobban a másik után. Ha kioldja a farmerom övének a csatját, enyhén megemelem a csípőmet, hogy megszabadíthasson a nadrágtól és a csipkés, fehér francia bugyitól.
Beharapom az alsó ajkam, és érdeklődve figyelem, Daniel mit ügyködik odalent, aztán megelégelem, hogy távol van. Megkapaszkodom a felkarjában és visszahúzom magamra.
- Jobb szeretem, ha a közelemben vagy, Mister. – döngicsélem évődve, miközben lenyúlok kettőnk közé, hogy kioldjam a nadrágját, és lejjebb gyűrjem a boxerrel együtt.
Nincs mit szégyellnem Daniel előtt, visszafognom sem kell magam, elvégre nem ez lesz az első szeretkezésünk. Le sem tagadhatnám, mennyire türelmetlenül várom, hogy magáévá tegyen. Azt akarom, hogy tudja, csak az övé vagyok, és rajta kívül senki más nem érdekel.

Felnevetek a kérdésre, tudom, hogy csak tréfál. Legalábbis remélem, hiszen ismer annyira, hogy tudja, mikor hallgatok el valamit. Fogalmam sincs hogyan, de látja rajtam.
- Egy bűnt követtem el, egy jó nagyot… és annak sok rossz következménye lett – pontosítok, hiszen ez mégis fontos kérdés. Még akkor is, ha jelenleg képtelen vagyok gondolkodni. Ezt az egy helyzetet még ilyenkor is átlátom. Csak egy kicsit kellett volna határozottabbnak lennem és akkor nem történik ez. Több beszédre most nem szakítok időt, éppen elég dolguk van ajkaimnak így is, sokkal élvezetesebb dolguk, így aztán arra használom őket. Szinte levegőt sem veszek, amikor a felső lekerül a feleségemről. Elképesztően gyönyörű. Szinte felfalom a tekintetemmel, de kezeim máris önálló életre kelnek, nem hagynak bámészkodni, ők is részesülni akarnak a jóból. Bizseregnek az ujjaim, ahogy a puha bőrt simítom. Egyetlen mozdulattal fordulunk át, nevetgélve helyezkedünk. Az egész helyzet meghitt, mégis laza, látszólag egyikünk sincs zavarban és nem görcsöl rá a helyzetre. Nem hiába, házasok vagyunk. Egy kis kihagyás… nem számít, attól még továbbra sem vagyunk visszafogottak. Hiszen nem ez az első alkalom, hogy meztelenül látjuk egymást, hogy szinte mindenhol érintjük egymást. Lily felnevet, ahogy a hasához érek, erre én is elmosolyodok.
- Szóval ez sem változott, még mindig csiklandós vagy – vigyorgok rá, én is az voltam valamikor, talán már enyhült a helyzet, de van egy olyan érzésem, hogy ma ezt még visszakapom. Én meg örömmel várom. Talán túlzás lenne ezt állítani, de mégis… szinte remegő ujjakkal szabadítom ki a nadrágból. Határozottnak tűnök, az is vagyok, de azért ott van az a kis remegés az izgatottságtól, a vágytól, attól, hogy azt akarom, Lilynek a lehető legjobb legyen. Eredetileg csak a nadrágtól akartam megszabadítani, elnyújtva az előjátékot, de ahogy a feleségem megemeli a csípőjét, meggondolom magam és egyúttal a bugyinak is búcsút intünk, nem kell az oda.
- Csipkés és még francia is… - véleményezem, pontosan tudja, mire gondolok. Ez a gyengém. A szín szinte mindegy, bár tetszik a fehér, de ha ez az anyag és a fazon párosul, nem számít, milyen színben pompázik. Nem tudok ellenállni. Szerencsére nem is kell. Először a combjait csókolgatom végig, de itt is a türelmetlenség győz, hamar a lényegre térek, hogy Lily legérzékenyebb pontját kényeztessem a nyelvemmel, egészen addig, amíg meg nem kapaszkodik a karomban, jelezve, hogy közelebb akar magához tudni. Rosszfiús mosollyal mászok feljebb.
- Nem is akarok máshol lenni, csak a közeledben – suttogom ajkai közé. Rásegítek a vetkőztetésemre, hogy egyszerűbb legyen, közös erővel hámozzuk le rólam a maradék ruhát. Már most úgy kapkodom a levegőt, mintha a maratont futnám le éppen. Mi lesz még itt? Jelenleg már ennyi elég számomra, hogy teljesen készen álljak és mivel Lilynél ugyanezt tapasztalom, úgy döntök, nincs mire várni. Mindketten az őrület szélén állunk, annyira vágyunk a másikra, így aztán nem kínzom tovább sem a feleségem, sem magam, a megfelelő helyre illesztem a férfiasságom, hogy sok idő után újra elmerüljek a feleségemben. Lassan, érzékien.

Ahogy Daniel nyelve a combom belső felét, majd legbujább porcikám kezdi odalent kényeztetni, csiklandós borzongás szalad végig a testemben. Hátravetem a fejem, a szemeimet behunyom, és teljesen átadom magam az élvezetnek.
- Óh, egek, Daniel!… - nyögöm kéjes, elhaló hangon, s mikor már nem bírom tovább, magamra húzom, hogy újra a szemébe nézhessek. Gonoszdi mosolyát halk kuncogással viszonzom, majd az ajkunk ismét összeforr. Úgy csókolom, mintha sosem szeretném abbahagyni, mintha képtelen lennék elereszteni. Most érzem csak igazán, Daniel mennyire hiányzott. Testestül lelkestül. Más férfival el sem tudnám képzelni az életem.
A karjaimat a nyaka köré fonom, s érzem, ahogy helyezkedik a combjaim között. Türelmetlenül várom, hogy asszonyává tegyen. Szorosan magamhoz húzom, mintha csak azt mondanám, „Sosem engedlek el.”. Feljebb húzom a térdemet, miközben forró, vággyalteli sóhajt lehelek az ajkára. Boldogságtól remegve várom, mikor hatol belém. Rápillantok, és csillogó lélektükrökkel pislogok fel rá. Ahogy keménysége gyengéden belémcsusszan, jólesően felnyögök. Tökéletesen összeillünk. Kizártnak tartom, hogy más férfi odaadóbban szeretne és kényeztetne, mint ő.
- Istenem… annyira szeretlek. – suttogom lihegve, égő arccal. Lángol a bőröm, lüktet az ágyékom. Megemelem a csípőmet, hogy a férjem még mélyebbre hatolhasson csalfa, szemérmetlenül epekedő testembe.
Egy kósza könnycsepp gördül végig kipirult arcomon. Annyira mennyei érzés, ami most történik. Szinte majd belepusztulok. Ujjaim beletúrnak Daniel sűrű, barna hajába, és belemarkolnak. Egyre önfeledtebben nyöszörgök a szenvedélyes ostrom alatt. Újra és újra Daniel neve pörög le az ajkaimról. A kezeim leszánkóznak a hátára. Majd beleőrülök az élvezetbe. Ujjaim görcsösen vájnak a férjem hátába, ahogy megkapaszkodom benne.
Azt kívánom, ez az éjszaka sose érjen véget. Ezüst csillagzápor pattog a vérem sebes sodrásában. Nincs olyan porcikám, ami ne lángolna, és ne követelne folytatást. Ölem felveszi az ütemet, amit Daniel diktál. Vele együtt mozdulok, minél mélyebben akarom őt érezni magamban.
Tenyerem lecsúszik a az izmos férfiúi fenékre és megmarkolom. Felemelem a fejem, és Daniel vállához hajolok, hogy finoman beleharapjak.
- Ne hagyd abba… - kérlelem a fülébe sóhajtozva.

Ez a kanepé jelenleg a legjobb hely a világon. Megszűnik minden körülöttünk, csak egymásra figyelünk. Ebben a pillanatban hirtelen eltűnik minden szenvedés, minden olyan pillanat, amikor távol voltam tőle, a feleségemtől, csak vágyakoztam utána és ez... nem kicsit fájt. Ahogy alattam fekszik, végigpillantok rajta. Nem tudok betelni a látvánnyal. Az érintésekből soha nem elég. Mindenhol hozzá akarok érni. Újra fel akarom fedezni a testét, amit olyan jól ismerek már, mégis jelenleg egy kezdő izgalmával érintem. Soha nem volt még ennyire jó hallani a nevem, mint most, ahogy kéjesen suttogja alattam. Nem váratom meg. Nem foglalkozok semmivel, csak azzal, hogy teljesítsem a vágyát, hiszen mindketten ugyanarra vágyunk. Végre elmerülök benne. Nem gondolkodok azon, hogy esetleg védekezni kéne, bár majdnem biztosra veszem, hogy Lily jelenleg semmilyen bogyóval nem mérgezi magát, nem teszem fel a kérdést. Jó ez így, ahogy van. Azt sem bánnám, ha Hannah-nak kistestvére lenne. Persze ehhez Lilynek is lesz pár szava és nem is erőltetném rá a dolgot, de tény, hogy nekem nem lenne ellenemre. Most már rendes család vagyunk. Nem kapkodok, lassan haladunk az csúcs felé. Szerelmesen pillantok a feleségemre, amikor kimondja azt a bizonyos szót, amit már olyan régen hallottam és aminek csak az ő szájából van értelme.
- Én is szeretlek... ha tudnád mennyire szeretlek kicsim – belőlem is kitör a vallomás és ettől egyszerűen megkönnyebbülök. Jó érzés kimondani. Kérésének eleget téve nem lassítok, nem is tudnék, már nagyon nincs messze a beteljesülés. Ajkait kóstolgatom, hol finoman harapdálom alsó ajkait, hol szenvedélyesen csókolom meg, ahogy nyelvem utat tör a szájába. Mélyre csúszok formás testében és egyszerűen nem bírom tovább. A nevét nyögve élvezek el. Szerelmesen simulok hozzá, miközben levegőt próbálok venni. Ez az egész nem csak azért különleges, mert régóta nem volt részem ilyesmiben. Pontosan azóta nem, hogy elmentem. Azért is különleges, mert megérte várni. Lilyt szorosan ölelem és nem sietem el a dolgot, nem akarok kihúzódni belőle, jó így. Tudnia kell, hogy mennyire odavagyok érte. Végigsimítok az oldalán izgatóan.

Imádom, ahogy Daniel csókol. Gyengédsége nem marad viszonzatlanul.
Testének rezdüléseiből érzem, hogy nem sokára eléri a beteljesülést. Nincs időm, se kedvem azon morfondírozni, hogy nem védekeztünk. Még nem tervezek Hannah-nak kistestvért, és csak remélem, hogy nem lesz baj.
Mikor Daniel szenvedélye hirtelen előtör, s elönt forró szerelmével, mennyei megkönnyebbülés árad szét bennem. A varázslatos pillanatban az ujjaimat a hátába mélyesztetem és erősen megkapaszkodom benne. Miközben a fejem a kanapénak feszítem, a nyakam ívbe rándul.
Remegek minden ízemben. Mozdulni alig bírok, csak hagyom, hogy Daniel beterítsen a testéből áradó melegséggel. Szaporán veszem a levegőt, halkan zihálok, mintha most futottam volna le a Maratonit.
Gyengéden megcirógatom az arcát az ujjaimmal, s lágyan a szemeibe mosolygok miután ismét rápillantok. Tudom, hogy marad reggelire is.

/ Köszönöm a játékot! /