Ez sem az én napom. A tegnapi munka sokáig tartott, bár fogalmam sem volt róla, miért éri meg valakinek azért fizetni, hogy végigbeszélgessen egy éjszakát, a lényeg az volt, hogy fizetett a nő. Szerintem ennyi erővel inkább egy szakemberhez kéne fordulnia, akkor talán értelme is lenne a beszéletésnek, én csak azt mondtam, amit hallani akart. Hiába, nem vagyok jó a lelkizős dolgokban, meghallgatom őket, mert ez a dolgom többek között, na meg az, hogy mosolyogjak és belém karolhassanak feltűnően a különöző rendezvényeken, ahol azon versengenek, ki jött jobb pasival. A gond csak az, hogy mindannyian fizetett pasik vagyunk. Úgy ment a dolog tegnap este is, mint szokott, de a kis összejövetel után megkért az alkalmi parnerem, aki egyébként nem is volt öreg, 45 körüli gazdag nő, hogy menjek már fel hozzá. Nem láttam okát, hogy ne tegyem meg, hiszen plusz munka, plusz pénz. Arra viszont nem gondoltam, hogy hajnalig kell hallgatnom és közben eljátszani, hogy nem unom és álmos sem vagyok. Hazafelé útba ejtem a boltot is, mivel a reggeli lehetőségével inkább már nem éltem, de éhes vagyok, nagyon is. Fel nem tudom fogni, mi a jó abban, hogy olyanok is megrohamozzák reggel a boltot, akiknek végülis mindegy, hogy a nap melyik szakában vásárolnak, hiszen egész nap ráérnek. A sok ráérősen vásárolgató ember között próbálok haladni a kosarammal, nem vettem sokmindent, éppen csak reggelinek valót, de ha így haladunk ebéd lesz belőle. Gyors lépésekkel haladok a pénztár felé. Célba veszem a legrövidebbnek tűnő sort, pedig ez sem egyszerű feladat, mindenhol sokan vannak, a pénztárosok meg olyan lassan csippantják le a vonalkódokat, hogy lassan úgy érzem, vacsora lesz. Már csak pár lépés választ el a legrövidebb sortól, amikor észreveszem, hogy valaki más is a helyemre pályázik. A szemem sarkából látom, úgyhogy próbálok még gyorsabb lenni, pár akadályt kikerülni és kicsit sem elegánsan bevágódok a csaj elé. Éhes vagyok és ilyenkor nem igazán érdekel, mit illik és mit nem.

Úgy érezte magát, mint egy darab szar a versenypályán. Megrágottan, kiköpötten és felettébb másnaposan. Az egyik jegesmedve formájú gombócnő azt sem nézte jó szemmel, ahogy a vöröske lassan, gusztustalan fanyarral az arcán harapott bele az egyik paradicsomba, amit épp akkor szedett ki a sok rothadó pirosság közül. A másnaposságra tökéletes gyógyír a száz százalékos csapolt paradicsomlé. Nem is kellett hozzá az a kibaszott cucc, amivel lepréselhette és magtalaníthatta volna. Ráadásul teljes mértékben bio geci volt, amitől a gyomra elkeseredésében legszívesebben visszaszolgáltatta volna azt a pultra. Oda, a grizzly elé. Az a nő is szinte ugyanolyan laza undorral az arcán nézett végig a tetoválásokon, ahogy Danielle is méregette a szőrcsomókat a nőnek aligha nevezhető teremtményen. Azon gondolkodott, már amennyire képes volt, hogy biztosan Isten -  már ha hitt volna benne - kibaszása volt az a "nő" a természettel. Erre a gondolatra már-már teli képpel vigyorogva nézett volna Mrs Barnára:
- Mi van? Már le kell ereszkedni a vodkáig? Csak a rosé fasza, Mademoiselle Medve? - emberesen büfizett egyet a nagy előadás közepette, kíméletesen körbedöngicsélve azt a medve formájú nőt, és biztos volt abban, hogy még a részeg balettosok is megirigyelték volna azt a kecsességet, amivel nagyjából úgy dörgölőzött annak a testnek. Már másodjára bukfencezett a gyomra, de erős volt, mint Popeye, nem hódolt volna be holmi faszságoknak. Rosszullét? Kapja be, de tövig!
Az alkohol bódító szagát ott is hagyva elgurulgatott, hogy minél távolabb legyen a rémálmai netovábbjától, amikor mit sem sejtve a nem létező versenyről Mr. Burger a Hair-ből csusszant be a neki szánt helyre. Egy ideig nem kapcsolt, csak akkor, amikor az amúgy sem stabil virgácsai megcsusszantak a lapon és egy nem túl nőies vagy halk aztakurva hagyta el a száját egy bassza meg kíséretében, miközben próbált ténylegesen nem egy kibaszott balerinává válni és egy laza mozdulattal a már szétharapott paradicsomot hozzávágta a fickó hátához, ami nagyjából olyan nyomokat hagyott a fickó felsőjének anyagán, mintha valaki gusztán fejbe lőtt volna ott valakit.
- Mégis mi a picsa bajod van, te szerencsétlen? Készülsz a Forma 1-re, vagy csak be vagy szívva, mint az a kibaszott zöld Jeti? - hördült fel folytatva a legyünk balfasz niggerek akcióját, mert ugye fontos az imidzs megtartása, majd egy parányi szünet után pontosított. - Yoda.. Fasz se tudja. - a lehető legbarátságtalanabb és legrészegebb pillantását igyekezte a képére varázsolni, ami többé kevésbé ment is. Némi hányingerrel karöltve. - Az az én kurva helyem. Sietsz szülni talán? - morgott továbbra is Danielle csábosan lebaszva a futószalagra azt az egy sört, amit még tartogatott a kezében. Mert ugye részegen inni még faszább.

♥ Ahhh, nagyon megkésve, bár törve nem.. de ment a reag xDDDD Remélem valamennyire tetszeni fog *-*

Nem kellett már sok, csak pár lépés és legalább más már nem áll be elém. Ez volt a célom, hiszen bármennyire is nem számít, hogy ebben a kurva hosszú sorban még egy ember beáll elém vagy nem, van az a pont, amikor egy perccel sem bírom tovább. Ez pedig nálam most jött el. Nem éppen úriemberre vall, hogy bevágódok elé, de a cél szentesíti az eszközt, ebben az esetben meg főleg. Hiszen csak sorra akarok kerülni végre. Az öröm viszont nem teljes. Előbb a nőiesnek nem nevezhető szavak sértik a fülem, aztán érzem azt a tompa, nedves, ragacsos ütést a hátamon. A hajam is égnek áll, de előbb a vöröst lányt kéne megmenteni attól, hogy elvágódjon a földön. Illetve mégsem, megoldja maga is. A válasz a nyelvem hegyén van, de megtorpanok és végighallgatom a szitkozódását. Még nincs válasz, csak felvonom a szemöldököm. Úgy érzem, a homlokom közepéig ugrik a meglepetéstől. Esetleg a megbotránkozástól, nem tudom. Magam sem vagyok visszafogott jelenség, de ilyen hisztériát még nem láttam. Pedig nőkkel dolgozom, mondjuk így.
- Elnézést hölgyem, valahogy elkerülte a figyelmem a közelgő hurrikán – kezdtem bele hűvös, kimért hangon. Mindez csak álca, belül tomboltam és ezen nem segített az éhség sem.
- Elárulnád, hogy mi az, amit elegánsan szétkentél a hátamon? – most már letegezem, hiszen fiatal, talán nálam is fiatalabb és amúgy is… csak éreztetni akartam vele, hogy ezzel az alpári stílussal nem sokra megy. Nem csak nálam, senkinél. Szószerint lebassza a sört a szalagra, én meg fogom és elé pakolom a cuccaimat.
- Se Jeti, se Yoda, se szülés… képzeld, egyszerűen csak éhes vagyok. Te viszont ahogy látom nem vagy szomjas, szóval leszel szíves kivárni a sorod… mögöttem – még mindig higgadt a hangom. Magam is meglepem. Máskor ilyenkor már ordítani szoktam, éhesen főleg, de a nő stílusa annyira felbasz, hogy ehhez sincs kedvem. Az ilyeneket a legjobban a higgadtsággal és a látszólagos érdektelenséggel lehet a legjobban felidegesíteni. Azt meg élvezem, nem tagadom.
- Gyakori ez nálad? Tudod… - utánozom le a kezemmel a poháremelgetést. Nem egy sör van már benne, az biztos és még folytatni akarja. Közben lassan halad a sor, az viszont, hogy melyikünk kerül előbb sorra, rajta múlik. Meg azon, hogy hagyom, hogy megint elém vágjon vagy nem.
- Azért, hogy lásd, milyen kedves vagyok, meghívlak erre a sörre… Így legalább nincs vita, hogy ki következik. A pólómmal viszont neked kell tenned valamit – ajánlom fel, mert miért ne. Valójában semmi bajom azzal, ha valaki kitűnik a tömegből. Ha jobban megnézem, ő nem csak a viselkedésével, hanem a kinézetével is azt hangsúlyozza, hogy egyedi és leszarja a szabályokat. Ez meg… tetszik. Ahogyan a lány is, meg azok a tetoválások. Belevaló csaj… én meg nem várok tovább beleharapok a kiflibe, mielőtt fizetnék.

Hölgy? Egy amolyan "Te most nekem dumálsz?!" pillantással nézett a másikra egyrészt hitetlenül, másrészt a képébe akart volna röhögni. Nála taplóbb ember aligha járt-kelt ezen a kibaszott golyóbison és ezzel tisztában is volt. Valószínűleg bele kellett volna képzelnie azt a cseszett iróniát, amivel a saját szavait fűszerezte minden egyes alkalommal. És imádta! Nem érzett soha bűntudatot amiatt, hogy mégis kinek a boldog-boldogtalan lelkébe gyalogolt bele tankkal. Ilyen volt. Vagy elfogadták, vagy záros időn belül kurva gyorsan elpucoltak a közeléből.
- Sajnos nem rohadt paradicsom volt. Mondjuk akkor még le is hánytalak volna. Az elég gusztustalan még nekem is - húzta el a száját nem tetszően, ahogy eszébe jutott az a modern festmény a tag hátán, mire legszívesebben egy baszódj meg vigyor feszített volna a képén, de visszafogta magát és emiatt kibaszott büszke volt magára. De tényleg!
Arra sem reagált, hogy kinek hol a helye, és amennyire meg tudott állni a lábain, elképzelte, mennyire cseszettül jó amőba válna belőle a maga folyós és guminő állapotával. Most bármerre pakolhatták volna, arra csúszott volna. Szó szerint. Már éppen elkönyvelte volna magában a győzelmi mámor hiányát egy kicseszett másnapossággal, amikor ismételten megszólalt a pacák, de valahogy a szemei a kézmozdulaton ragadtak egészen addig, ameddig abba nem hagyta a kamu ivást, és valahogy ebben a pillanatban sikerült elgondolkodnia. Na nem azon, hogy mennyire volt normális, amiért már megint a pohár fenekére nézett és lepacsizott azokkal a kibaszott szexi üvegseggekkel, sokkal inkább azon agyalt, hogy a másik mégis mi a francért ivott levegőt.
Megrázta a fejét nemtörődöm stílusban, aztán persze bólogatott is egy sort, és mire észbe kapott volna, már dumált is:
- Igazából tök mindegy, mit mondok, elkönyvelsz hajléktalan alkoholista faszkalapnak. Én sem kérdezek a te nemibetegségeidről - mogorva pillantását vonta el a nevenincs Taft reklámról egy sóhaj kíséretében, és inkább egy méter távolságból igyekezett leolvasni a sörös dobozról minden létező és képzelt szöveget. A klingon, az entek nyelve és valami kémiai baszás is megjelent gondolataiban, amikről aztán annyi fogalma volt, mint egy baszott cseresznyének a medúzákról.
Annyira meglepte, hogy megint hozzá szóltak, hogy abban a pillanatban, amikor a pólóról volt szó, kibillenve az egyensúlyából muszáj volt megkapaszkodnia a szalag melletti fémszarba, másik ujját felkapva a levegőbe rámutatva a fickóra is egy osszú zoom-olást követően.
- Na idefigyeljél! - kezdett bele a száját is csücsörítve, végül előrébb csusszant, be a fickó mellé. Nem trükközött, különben sem volt egy kreatív Copperfield, na meg a bűvészkedéshez is annyit konyított, mint a főzéshez - kurvára semmit, így az akciója akár sikertelen is lehetett. - Nincs szükségem az alamizs... a pénzedre. Meg tudom venni ezt a kibaszott sört - lesett fel egészen közelről azokba a szemekbe, amik a fickóhoz tartoztak, és mielőtt azon kezdett volna el gondolkodni, hogy üvegszemnek eladná őket, még egy lépést tett a megváltó pénztáros felé. Írni fog a panaszkönyvbe, hogy vannak a világon ilyen balfék emberek, az is biztos!
Mégis mit kezdhetne a pólóval? Nem igazán akarta a pacákot póló nélkül látni, bár lefogadta volna, hogy nem egy fánkzabáló atyaúristen hírében állt volna, de most rohadtul nem volt ráállva arra, hogy bárkire is rámoccanjon. Azért úgy őszintén! Egy izmos felsőtestre ki ne csorgatta volna a nyálát? És mivel most jobban hajazott egy nyáladzó mopszra, inkább kussolt egy sort, minthogy a taknyát-nyálát köpködte volna az izmokra. Még csak elképzelnie is fájdalmas volt azt a jelenetet, így szusszanva egy nagyot, hogy anélkül, hogy elborult volna, megtette azt a csodás egy lépést anélkül, hogy felnyalta volna a padlót, amiért a Holdjáró bácsik is büszkék lettek volna rá, maga elé vigyorgott.
- Te mondd csak! Mindig ennyit kajálsz? - nem mintha fingja lett volna a mennyiségről, de hátha elterelte a fickó figyelmét, és ha már amaz kajált, hát önállósítva magát az egyik pacák által lepakolt péksütit előCopperfield-ezte a szalagon lévő zacskóból és a szájába tolva azt ráharapott a tésztára.