Nagy játékos lennék? Aligha. Tény, hogy a kaszinók világa nem ismeretlen számomra, de csak mint érdeklődő laikus szoktam részt venni egy-egy póker vagy black jack partiban. Mint az élet többi területén, itt is pontosan tudom tartani a mértékletességemet, de azért valljuk be, nekem is ki kell időnként kapcsolnom valahogy.
Most ért véget egy játszma póker, udvarias biccentéssel kelek fel az asztaltól. Természetesen nem nyertem, de nem játszottunk horribilis összegben. Valljuk be, nem itt akarok megtollasodni, mert nem is tudnék. A póker arc nagyon megy, viszont általában tökéletesen tanácstalan vagyok a többiek taktikáját vagy blöfföléseit illetően. Úri szórakozás és jómagam is úr módjára kelek fel még vesztesen is az asztaltól.
Fekete ingem mandzsettáját megigazítom, majd visszaveszem az eddig széktámlán pihenő fekete zakómat is. Igazi gyászhuszár vagyok, de valahogy szeretem a fekete színt, ápol és eltakar. Az összkép sem annyira fennhéjázó, hogy az embernek ingere legyen megnézni, hogy valódi Armani-t viselek-e (nem), de mégis komolyan lehet venni. Nem úgy mint ezt a szerencsétlen britet a kockás tweed zakójában , aki mellesleg megnyerte a partit.
A bárpult felé veszem az irányt, menet közben pedig némileg kelletlen kifejezéssel az arcomon, veszem le a szemüveget. Ha sokáig van rajtam, mindig megfájdul tőle a szemem, talán nem ártana megnézetnem, de annyira meg nem vagyok vak... mintha kétszer ennyire lennék. Mindenesetre óvatos mozdulattal csúsztatom be a zakóm belső zsebébe és addigra meg is érkezek a pulthoz.
- Savas ásványvíz... jéggel, citrommal. - A sok alkoholos ital elkészítése után nem csodálom, hogy a pultos srác kicsit meglepődik. Nekem viszont több éves tapasztalatom van abban, hogy ne tűnjek megkérdőjelezhetőnek. Miközben várok, elnézek az asztalok felé, ahol folynak a játékok, azon tűnődök, vajon befizessek-e még egy kőrre.

Amíg várok az italomra végigjáratom a tekintetem az embereken, szemügyre veszem, hogy mégis milyen népek vesznek körül. Van itt minden, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindet ismerem, de tény, sokan veszik igénybe a lányainkat, én meg általában sosem felejtek. Például ott van a piti kis bankár a sarokban, aki a kövéreket szereti. Mostanában ritkábban jár, azt beszélik a felesége magánnyomozót küldött rá. A színész amott, akinek mindegy, csak bevállalós legyen a lány. Hmm, sosem kérdeztem meg a lányokat sem, hogy mit is vár el tőlük, amihez bevállalósnak kell lenni. Van amit talán nem is baj, ha nem tudok.
Csak a szemem sarkából veszem észre a lendülő kezet és azt, ahogy a tőlem nem is olyan távoli ipse pofont kap. Oda sem nézek, annyira nem izgat, mivel érdemelte ki, a suttyó barátunk a taslit, de nem igazán kételkedek abban, hogy megvolt az oka.
Közben megkapom én is a pohár vizemet. Sokan nem értik, hogy miért nem iszok alkoholt, általában nem is szoktam megmagyarázni, szerencsére senkinek nem tartozok elszámolással.
Kicsit közelebb húzom a pulton magamhoz a poharat és bár megfordul a fejemben, hogy akár le is ülhetnék, de aztán elvetem. Eddig végig ültem a póker asztal mellett, most egy kicsit még jól is esik állni.
Épp előveszem a telefonom a zsebemből, amikor hallom a megszólítást, na meg persze a nevemet. Rögtön fel is tekintek a mobil képernyőjéből higgadt érdeklődéssel, majd hamar realizálom is, hogy ugyanazzal a fószerrel állok szembe, akinél az imént a pultos csaj a tettlegesség mezejére lépett.
- Igen... - Jelentem ki rövidem és talán egy kicsit észlelhetően bizalmatlanul. Úgy fest nem kell megérdeklődnöm ki kérdezni, hiszen erre magától is választ ad a másik. Nem tudom, hogy a stílusa vagy a közvetlensége zavar jobban, vagy az a tény, hogy leült ide, ami feltételezem annyit jelent, hogy beszélgetni akar. Mindenesetre néhány másodpercig csak nézek rá, homlokom halvány ráncok jelennek meg, majd végül letekintek a felém nyújtott kézre. Mintha csak szemügyre venném, hogy mit is akar ezzel, de sajnos jól tudom. Nagy szerencse, hogy a telefon a kezemben van, így ugyanis kényelmes mozdulattal visszasüllyesztem végül a zsebembe... és ott is hagyom a kezem. Ennyit a kézfogásról. Nem ismerem a fickót és már így is jobban el van telve magától, mint amennyire egészséges lenne, szóval én inkább csak nem biztatom.
- Richard Perkins, személyesen... - Ismétlem el halkan, valami olyan halvány mosollyal, ami ugyanolyan könnyen elmenne valamiféle undorodó gesztusnak is. - És mit szeretne? Gondolom, hogy nem csak idejönni köszönni, mert az már megtörtént és még mindig itt van. - Nincs a hangomban nyoma sem flegmaságnak, igazából az egész mondandóm színtelen, olyan fakón tárgyilagos, hogy az alapján nehéz lenne megmondani rólam, hogy mit is gondolok a férfiről.

Csak alig láthatóan feljebb vonom a szemöldökeimet a kijelentése hallatán. Nem szívtam én mellre semmit, persze erről nem fogom szóban is megerősíteni. Inkább türelmesen kivárom, míg végre mond valamit arról, amiért tényleg idejött hozzám. Nem rajongok a felesleges rizsáért, de szerencséjére borzasztó türelmes tudok lenni, ha nem bosszantanak fel. Attól pedig egyelőre még elég messze vagyunk.
Tekintetemből, viszont továbbra is leszűrhető, hogy egyelőre a dicsérettel sem sikerült elég mélyre nyalnia. Csak unottan vándorol át a tekintetem a felém mutogató kezére. Aztán visszaemelem rá a tekintetemet végül, amikor ismét új gondolatmenetbe kezd. Miért is kéne megszólalnom, szemmel láthatólag nagy lelkesedéssel terelget engem a saját parttalan gondolatmenetén.
A poharamért nyúlok és amíg folytatja, kortyolok egyet, attól is teljesen függetlenül, hogy közelebb hajol vagy sem. Én ráérek, nem sietek sehova, szemmel láthatóan a mozdulataim sem kapkodóak. Nyilván ez a mitugrász még feszélyezni sem nagyon tud, az általában én vagyok, aki mellett kényelmetlenül szokták érezni magukat.
Miután befejezi a mondandóját, kicsit kérdőn vonom fel a szemöldökeimet, szavak nélkül kérdezem meg, hogy vége-e a monológnak. Mondjuk nem sok időt hagyok neki reagálni, csak amíg leteszem a poharamat vissza a pultra, majd én magam is néhány centivel közelebb hajolok Richardhoz. Csak ha már így bizalmaskodunk, akkor kicsit én is belemegyek a játékába.
- Fogalmam sincs, maga miben utazik, de ha így próbálja eladni nekem, akkor talán nem ártana egy kicsit konkrétabban fogalmaznia. - Higgadt megfontoltsággal mondom, kellőképp halkan is, hiszen a közelség miatt nincs szükség arra, hogy ennél hangosabban beszéljek. Sötétkék tekintetem pedig rezzenéstelen állapodik meg az övéin. Egyenes ember vagyok, szeretek azok szemébe nézni, akikkel beszélek.

A heves bólintásra azért visszaegyenesedek, sőt, talán valamelyest hátrébb is húzom a fejem. Nem vagyok nagy emberismerő, de azt már most le tudom szűrni, hogy a fószerrel nem éppen egy fordulatszámon működünk. Nem tartom kizártnak, hogy szívott valamit, de eddigi tapasztalataim alapján néhány ember csak magától ilyen... tenyérbemászóan színpadias. Kicsit olyan érzés, mintha valami gyomorforgatóan giccses valamit tolnának az orrom elé és azt most így telibe letüdőzném... Mindenesetre higgadtan figyelek, nem szokásom belevágni az emberek szavába.
Amikor elvigyorodik, én ugyanolyan fapofával figyelem őt, én kevésbé tartom humorosnak ahogy csűri-csavarja a szavakat, de végül is ez egyéni megítélés kérdése ugyebár.
Amikor elhangzik a költői kérdése, miszerint miért ne dolgozzunk össze, egy kicsit elnyitom a számat, igazából meg is fogalmazódik bennem a válasz, de végül inkább csak egy lélegzetvételre használom a lehetőséget egy némileg talán türelmetlennek tűnő sóhaj keretében. Ha lyukat akar beszélni a hasamba, akkor elég rossz emberrel kezdett. Én lőni szoktam azokat a lyukakat és eddig az én módszerem minden alkalommal hatásosnak bizonyult.
Erre megpaskolja a vállam. Szigorú tekintettel fordítom oldalra a fejem, hogy vessek egy pillantást a mocskos mancsára, majd visszasandítva rá, csak aprón megcsóválom a fejem. Továbbra is hagyom kibontakozni, de jobb lenne, ha közben a kezeit a saját aurájában tartaná. Amikor pedig a mondandója végére ér, szinte azonnal nyitom szóra a számat ismét és ezúttal tényleg meg is szólalok.
- Richard... remélem nem probléma, ha Richardnak szólítom. - Halvány mosoly jelenik meg a szám szegletében, az a fajta, amire nem szokás nemet mondani, mert benne van annak az ígérete, hogy egy koktélos kanállal fogom kibelezni.
- Ön meg akar győzni engem arról, hogy pénzzel és... um... humán erőforrással is járuljak hozzá a filmjéhez, ha jól értem. Honnan tudjam, hogy nem csak valami csöves, aki pénzt akar kicsikarni tőlem? - Kicsit még a homlokomat is összeráncolom a végére, nem vagyok biztos benne, hogy érti a probléma lényegét, de tartom magam ahhoz, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar.

A jóváhagyására nem is különösebben van szükségem, hiszen már megtörtént a nevén nevezés. Persze így mindenki lelki nyugalma megvan, szóval nem is szólok, mint ahogy a folytatást is csak többnyire figyelmesen hallgatom. Nem szoktam nagyon televíziót nézni, de Aleket időnként szoktam látni, hogy rajzfilmeket néz. Na, azokra az idióta rajzfilmfigurákra emlékeztet ez a fazon. A felismerés némi elégedettséggel tölt el, bár nem teszi szórakoztatóbbá az előadását.
Amikor végigmutat rajtam a zakómat illetően, megint kénytelen vagyok, alig láthatóan, de hátrébb húzódni. Nem igazán vagyok oda érte, ha engedély nélkül vannak emberek az aurámban. A pornófilmek sorolásánál pedig szép apránként húzódik fel a szemöldököm, mindig egy kicsivel feljebb. Mégis honnan kellene engem ezeket ismernem, azt nem tudom, de legyen, legalább valami támpont a fószerrel kapcsolatban.
Amikor a végére ér, kissé megdörgölöm az orrnyergemet, mutató-, és hüvelykujjam közé csippentve. Komolyan mondom, meg fog fájdulni tőle a fejem, ha ez a beszélgetés sokáig tart.
- Szóval... Ha rákeresek interneten a nevére, akkor rá fogok találni erre a csodálatos filmes karrierjére? - Kérdezem feltekintve ismét a másik arcába. Igazából ez a kisebb gond, ha nagyon akarnám most is meg tudnám nézni a telefonomon. Az hogy nem teszem, épp azt jelenti, hogy nem érzem magam eléggé érdekeltnek.
- Egyébként a pornóbizniszben már jóideje nincs akkora pénz, mint régen. Mindent le lehet tölteni, elég ha egy ember megveszi, onnantól az egész világnak megvan. Hisz látja, maga is milyen jól megszedte magát, hogy tőlem kell kuncsorognia ilyen lenyűgöző filmes háttérrel. - Én szöges ellentétben vele, szinte már lassan és borzasztó megfontoltan beszélek. És persze sem annyira csapongó vagyok, sem annyira nem viszek túlzásba... semmit. A hangsúlyozást sem.