Összességében elégedetten hagyom el a disco-t, ami azért nagy szó, mert az elején nem fűztem túl nagy reményeket Cosima-hoz. Viszont így még törött orrú lányt sosem láttam igyekezni. Általában elhagyják magukat, vagy sírnak, amitől én a falra tudok mászni, de ő tette a dolgát. Másfelől nem volt nehéz dolga, tekintve, hogy - nagyon igyekszem nem a mosdós incidensnek betudni - álló farokkal bármelyik lány tud mit kezdeni. Mindenesetre megmondtam neki, hogy van egy jóbarátom, aki majd rendbe hozza az arcát...
Ahogy kiérek a disco-ból fel is hívom a Hentest. Olcsó segítség és az esetek nagy részében tűrhető munkát is végez. Általában az öregebb, de használható lányokat szoktuk botoxoztatni vele, van aki szereti a papás-mamást, szóval őket sem árt megtartani. Majd Alekkel elszámolok, de meg vagyok róla győződve, hogy ér ez a lány egy olcsó orrplasztikát... Legalább is szopás közben senki nem szereti, ha sípolnak, minden lélegzetvételnél.
Rövid beszélgetés, még az előtt belefojtom a szót, mielőtt felajánlaná a többi szolgáltatását. Ismer már, tudja, hogy kár is rólam több bőrt lehúznia, mert úgyse fog menni. Szóval, miután rányomtam a telefont, még az egyik, régebbi lányunknak is odaszólok, hogy kísérje el ezt a jóképességűt a rögtönzött szépészeti beavatkozására.
Beülök végül a kocsiba, be is nyomom a rádiót és addig keresek, míg nem lelek egy csatornát, ahol a híreket mondják be. Szeretek képben lenni, hogy mi is zajlik a városban, meg a nagyvilágban. Néha elgondolkodtat, hogy akár rólam is lehetne szó, ki tudja egyszer lesz is, bár sosem voltak a közszereplés irányába ambícióim. Meghagyom azoknak, akik nem férnek a bőrükbe.
Rablógyilkosság, cserbenhagyásos gázolás, infláció... mire eljutnak a fejen álló papagájig, mint csodás szenzáció, már kinyomom a rádiót, megérkeztem. A kapu előtt megállok, lehúzom az ablakot és beütöm a kódot, majd szépen begördülök a felhajtón és beparkolok a garázsba. Látom, hogy Alek még nem ért haza, a kocsija legalább is nem áll itt. Mondjuk őt ismerve, valahol biztosan iszik, nem is izgat különösebben, amíg nem töri össze a kocsit.
Besétálva a konyha felé veszem az irányt, csak út közben magamhoz veszem a tabletem, amit aztán leteszek a konyhapultra és bekapcsolom. Addig is leveszem a zakót és megszabadulok a nyakkendőtől, egyelőre csak a pult melletti szék támlájára akasztom őket, majd felhajtom az ingem ujját könyékig. Most már határozottan rámfér egy kézmosás, a disco-ban úgy voltam vele, hogy már biztos felfedezték a srácot, mit szerencsétlenkedjek ott rajtuk keresztül. Ettől függetlenül szeretem a rendet és a tisztaságot. Az is három kirúgott bejárónőbe került, hogy találjak egy olyat, akit megfelelőnek találok...
Ha már úgyis a mosogatónál vagyok, akkor fel is rakok vizet forrni, a környéken sehol sem lehet normális teát kapni. Konyharuhával törölgetve a kezem, lépek vissza a tablet elé, jött hét új üzenetem, remek. Ekkor hallom meg Aleket is.
Az üdvözlést nem igazán tudom hova tenni, homlokomat ráncolva, érdeklődő tekintettel jelenek meg a konyha boltíves ajtajában, kezemben a konyharuhával még mindig lassan törülközve. Feltételezem humornak szánta, de erről általában nem vagyok igazán meggyőződve.
- Vársz valakit? - Mert ha nekem mondta, akkor tényleg megállt valahol inni... vagy továbbra is szar a humorérzékem.

Rezzenéstelen tekintettel hallgatom a válaszát. Nem nagyon szokásom egyébként sem túlzásba vinni a mimikát, de amikor nem vagyok meglepve, akkor aztán végképp nem. Nem válaszolok azonnal, először csak letekintek a kezemben tartott konyharuhára, majd egyszerűen átvetem az egyik vállamon, úgy indulok meg beljebb a kanapé felé, ahol Alek is ül kényelmes, ám ruganyos léptekkel, kezeimet pedig öltönynadrágom zsebébe süllyesztem.
Folytathatnék hosszú eszmefuttatásokat a hideg svédekről, vagy azokról a tapasztalatokról, amiket együtt szereztünk a szakmában az öcsémmel, de igazából felesleges lenne, épp azért mivel nyilván ő is tudja mindezt. Nem igazán szeretek másokat kioktatni, főleg nem a testvéremet. Szeretem azt feltételezni a legtöbb emberről, hogy előbb vagy utóbb maguktól is megértik a dolgokat.
- Eddig is mindig a visszafogottak okozták a legnagyobb meglepetéseket. A lábait legalább szétrakja már? - Jó meleg idő volt ma is... nagyjából ilyen szintű a társalgás hangvétele részemről. Egy idő után, ha tényleg naponta terítéken vannak az ilyen és ehhez hasonló témák, akkor tényleg nem tűnik már sokkal másabb társalgásnak az esti program, vagy a vacsora megvitatásánál. Márpedig az fontos, hogy mindketten tudjuk, hogy kinek melyik lányokat is ajánlhatjuk. Lehet, hogy nem luxuskurvákat futtatunk, de azért nálunk is fontos a jó hírnév és hogy mindig árértékarányosak legyünk.
Figyelem, ahogy Alek a kérdést követően felkel és a bárpult felé veszi az irányt. Nyilvánvalóan nem az én ötletem volt, hogy szükség van a nappaliban egy ilyenre, szerintem mióta ideköltöztünk egyszer ha használtam és akkor is csak azért, mert Alek drága whisky-je mögé van rejtve egy pisztoly a biztonság kedvéért. Mondjuk fogalmam sincs, hogy szóltam-e neki róla, úgy tűnt nem szándékozik hozzányúlni az üveghez, szóval azért tettem be oda.
Szemmel láthatólag némi eltűnődés után kapok észbe, de ez csak egy pillanatra megnyilvánuló koncentrálatlan tekintetben jelenik meg az ábrázatomon.
- Az elején egy kicsit elragadtattam magam és véletlenül betörött az orra. Utána viszont meglepően összekapta magát. - Igen, azt hiszem ez egy elismerő kifejezés az arcomon. Ritka és a lányok még ennyiszer sem látják. - Valójában törött orrú nőt így még nem láttam igyekezni és nem is az az esetlen, félős igyekezet volt. Le is nyelte tisztességesen, meg úgy az egész csaj eléggé a helyén volt, miután közöltem vele, hogy ne adjon ki hangot mert idegesítő. Kicsit sípolt az orra miatt, de elküldtem a Henteshez, hosszútávon megtérül. - Van valami higgadt kimértség a hangvételemben, mintha mindig minden szót még akkor és ott átgondolnék, mielőtt kimondom. Nem vagyok egy hangos típus sem. Egyszer megkaptam, hogy csak az érezhető északi akcentusom miatt nem kérdeznek rá, hogy angol vagyok-e. Ezt akkor sértésnek vettem, de igazából jobban belegondolva, még akár lehet is benne valami. Legalább is kimértség és higgadtság szempontjából.
Kicsit összeráncolom a homlokom, míg elgondolkozom, hogy beszéljek-e a mosdós incidensről. Addig ő is visszatalál a kanapéra. Az én vizem hagy forrjon kint és szerencsére nem kell kerekasztal mellett megbeszélnünk a napi eseményeket, szóval addig is jótállok magamért.
- Lehet, hogy a Nightclub-ot egy-két hétig hanyagolni kellene. Nem tartom kizártnak, hogy valaki meghalt a férfi wc-ben. - Valószínűleg ha nem beszélnék ilyen véresen komolyan, akkor simán azt lehetne gondolni, hogy a diplomatikus stílusommal csak valami furcsa, sötét humorom van... így viszont csak furcsának szoktak találni.

Eltűnődve hallgatom Alek mondandóját, kicsit összeszorított ajkakkal, elgondolkozva. Nem a morális vészcsengő szólalt meg még véletlenül sem. Az már jó ideje nem jelzett. Inkább a kokain adagoláson gondolkodok el, valahogy jó lenne gazdaságosabban megoldani a dolgot, mondjuk krétaporral keverve, vagy bánom is én... Nem tudom, hogy csinálják. Mindenesetre rövid gondolkozás után csak észbe kapva bólintok egyet. Az én gondolataim legyenek a holnap problémái egyelőre. A szopás említésére azért egy kicsit összébb húzom a szemöldökeimet.
- Nem szeretnék még egy olyan incidenst, mint azzal a zsaruval. Szerintem ő azóta se kedvel minket... - Nem fejtem ki jobban, Alek biztosan emlékszik arra a lányra, aki véletlenül épp rosszkor kapott szájzárat. Bár én azóta is meg vagyok róla győződve, hogy szándékosan rövidítette meg a rendőr urat három centivel. Persze a zsaru be még így sem köphet minket, hiszen akkor magát is bemártaná, viszont passzívan azért eléggé ránk szállt... vagy legalább is rám. Előtte legalább is sose fényképeztek le gyorshajtással. Na, mindegy, tanultunk abból az esetből is, mint mindenből, márpedig az is biztos, hogy láttunk mi épp elég cifra esetet.
Mivel le továbbra sem ülök, így amikor rágyújt épp csak egy halvány ránc jelenik meg a szemem sarkában, majd meg is indulok a teraszajtóhoz. Nincs bajom azzal, hogy bent dohányzik, a bajom az, hogy ez a szar nem szagtalan. Nagyon ritka az, amikor tényleg valami különleges szállítmány csempész szivar érkezik és nekem is csurran-csöppen belőle... na, akkor én is elszívok egyet-egyet. Erre az esetre tartok a dolgozószobámban a fiókban légfrissítőt. Onnan azért még Aleket is kiküldöm cigivel.
Mindenesetre szó nélkül nyitom ki a tolóajtót higgadt rutinossággal, tényleg nem izgat egyébként. Apánk láncdohányos volt, szóval volt időm megszokni, csak az életkörülményeink javulásával, ha már megtehetem, hogy ne legyek cigiszagú, akkor meg is teszem.
Persze az ajtónyitás közben hallom az öcsém okfejtését, hogy Cosima még akár a legjobb is lehetne. Ezt gondolatban egy fejingatásra méltatom, én azért nem vonnék le ilyen messzemenő következtetéseket. Mielőtt azonban ténylegesen is le tudnám reagálni, a teafőző elkezd sípolni... Alek meg úgy fest ezt szórakoztatónak találja. Ha nem ismerném születése óta, akkor meg lennék azért lőve, így azonban rövid értetlenséget követően nyitom szóra a számat.
- Az orra nem így sípolt... - Jelentem ki tök komolyan, hiszen így van. Reprodukálni nem tudnám a hangot, de az igazat megvallva nem is akarom. Azért némi fáziskéséssel a megjegyzésem után valami kényszeres és rövid mosolyt azért produkálok, majd kiindulok a konyhába, hogy lezárjam a tűzhelyet.
- Mondhatjuk. Egyébként ugye tudod, hogy a mélytorkot csak a pornófilmrendezők találták ki? Elég kevesen vannak azok a lányok, akik nem kezdenek el fulladozni vagy hányni. Ugyanolyan faszság, mint hogy a nőnek jó, ha seggberakják... - Kicsit emeltebb hangon beszélek, hogy a konyhából is lehessen hallani, de egyébként hamar vissza is térek immár konyharuha nélkül. Hogy terelnék? Talán. A mosdós incidens nem érdemel több szót, inkább tartok kiselőadást szexuális tévhitekből, bár továbbra is merőben tárgyilagosan beszélek, mintha csak hangosan elmélkednék.

- A lányok viszont úgy hallottam jobban kedvelnének téged. - Jelentem ki csak mellékesen, de mintha valami halvány mosoly jelenne meg a szám szegletében, ahogy leszegett tekintettel vetek egy pillantást a körömágyaimra. Igen, az én humorom ilyen, az meg már más kérdés, hogy a lányoktól időnként tényleg érkezik panasz Alekre és az ő férfiasságára. Ezzel persze én aztán semmit nem tudok kezdeni, persze nem is nekem mondják, csak közvetve jut el a fülembe ez-az.
Gyanútlan tekintettel emelem ismét rá a figyelmem, de a továbbiakra csupán helyeslőn bólintok. Nincs igazán új a nap alatt ezzel a megállapítással, alap, hogy mindig azok a legkorruptabbak, akiknek a legnagyobb hatalom van a kezében, vagy a megfelelő eszközök.
- Egyébként sem jó, ha mindig ugyanarra a helyre járatjuk őket. Feltűnő. - Annyira nem aggaszt a dolog, hiszen mint mondtam egyébként is eléggé helyváltoztató életmódot élünk a lányok tekintetében. Olyanok vagyunk, mint a csótányok, mindig megtaláljuk a legjobb helyeket, ahol a nehéz időszakokat is át lehet vészelni.
A sípolásos témára csak kicsit elhúzva a számat csóválom meg a fejem. Van benne egy kis játékos rosszallás még ha el nem is mosolyodok mellé különösebben. Mindenesetre kár is lenne tovább boncolgatni a témát.
Alek rám hagyja a dolgot és igazából jól is teszi. Elmesélhetném neki, hogy a srác felhúzott és ezért kicsit jobban elbántam vele, mint amennyire eredetileg szerettem volna... de inkább az a jó, ha minél kevesebbet tud. Meg akkor magyarázkodnom kellene, azt meg nem szeretek. Helyeslő bólintással nyugtázom hát.
- Törekedni lehet rá, de van, aminek fizikai korlátai vannak. Nem is fontos, csak eszembe jutott, hogy megemlítetted a mélytorkot. Kérsz teát? - Lehet, hogy váratlan az ugrás a mélytorokról a teára, de én zökkenőmentesen adom elő, mintha teljesen összefüggenének. Egyébként meg úgyis is tudom, hogy nem fog kérni.