Victoire Rose Davis

Karakter személyisége

Jóindulatú: Rengeteg érzés szorult belém, talán ez a legerősebb. Nem bírom ki, ha valaki szenved a környezetemben. Szeretem, ha az emberek mosolyognak, nem bántok meg senkit sem ok nélkül, de ha okom van rá, akkor is kétszer átrágom magam rajta.
Barátságos: Hamar kötök barátságot idegenekkel. Sosem okozott problémát kiismerni vagy megismerni a másikat. Nem szoktam külső alapján ítélni, hisz nekem is van cicababa barátnőm és olyan barátom, aki inkább néznél hajléktalannak.
Szerény: Talán túlságosan is. Nem vagyok tisztában az adottságimmal, pedig sok szépet örököltem a szüleimtől. Nem csak a belső dolgokat, hanem külsőleg is. Nem vagyok hivalkodó, inkább halkan örömködöm.
Makacs: Kitartok az elveim mellett, vannak olyan dolgok, amikből nem vagyok képes engedni. Megvannak a magam kis hóbortjai, amiktől nem válok meg szívesen. Foggal-körömmel ragaszkodom számomra fontos emberekhez vagy tárgyakhoz. Makacsul vezetem magam a kitűzött célig még akkor is, ha belepusztulok.
Oltalmazó: Ami jelen állás szerint nem épp a legjobb tulajdonságom. Vannak olyan napjaim, amikor előtör belőlem a tyúkanyó és nem tudok megálljt parancsolni. Különösen akkor, amikor a kishúgom lelkét nyomja valami. Nagyon utál ilyenkor és valahol meg is értem.
Naiv: Tudom, kinőhetném már, de egyszerűen nem megy. Minden embert pozitívan közelítek meg, mert ha rosszul indul a kapcsolatunk, akkor hiába is szeretnék később életreszóló barátokat. Pár kedves szóval vagy tettel bárki az ujja köré csavarhat.

◆ kedvencek: csokoládé | szép ruhák | krémes sütemények | futás, kocogás | kutyák | olvasás | zongorázás

◆ utált dolgok: macskák | madarak | cigaretta | elektromos ketyerék | vér | eső | takarítás

◆ egyebek: Allergiás a mogyoróra és a pollenre

Karakter kinézete

Mint már említettem, szerény vagyok és nehezemre esik felfedezni a szépségemet, de édesanyám egyszer ezt mondta rólam.
"Kívül belül szép Victoire. Magas vagy, a legtöbb lány ölni tudna ezért a magasságért. Hosszú combjaid vannak, mondtam én neked kicsikém, hogy modellnek kéne menned. Derékig érő szőke hajad elbűvölővé varázsol. Kék szemeid megbabonázzák az embereket. Hidd el nekem, John-t is elvarázsoltad. Telt idomokkal rendelkezel szívem, a lányok kés alá fekszenek, hogy ilyen domborulataik legyenek. Bájos pofid van,már első ránézésre és tudja mindenki, milyen megnyerő belső tulajdonságaid vannak.
Nem számít, hogy nem mutogatod magad, hogy nem hordasz hivalkodó ruhákat, mert így is csodálatos vagy. Bárki, aki ezt nem látja, az buta. És nem vagyok elfogult."
◆ különlegességek: -

Történet vagy szerepjátékos példa

A házamban ülök. Hatalmas és még mindig nem tudom megszokni, hogy emberek hada lesi minden lépésemet, óhajomat. A múltkor az éjszaka közepén kívántam meg a csokoládé fagylaltot, de nem találtam a frigóban, mire Johnatan felriasztotta a fél házat és elküldetett egy szerencsétlent az éjjel-nappali boltba, az utca végére. Kínosan éreztem magam, én is el tudok menni egy istenverte fagyiért. Nem esik le a gyűrű az ujjamról. Csupán lehúzza, mert a hatalmas smaragd kő benne veszettül nehéz. Ezért nem is hordom. John megérti, nem tiltakozik. Rajong értem és a szívem mélyén érzem, hogy hálás vagyok neki mindenért, de ez a tűhegynyi érzelem egyáltalán nem hasonlít ahhoz, amit Bentley iránt éreztem. Éreztem? A mai napig érzek és megöl a gondolat, hogy megbántok valakit tetteimmel. John nem engem érdemel. Olyan nőt, aki viszont szereti, aki alig várja, hogy hazaérjen a munkából, aki meleg vacsorát készít neki. Én nem ez vagyok… távol vagyok ettől az eszményített nőideáltól és fáj, hogy kihasználom.
A családom akarata azonban mindenekfelett fontosabb. Anyagi gondjaink vannak, apám rengeteg adósságot halmozott fel az évek során játékfüggősége miatt és ha azt akarom, hogy ne vegyék el a fejük fölül a házat, tennem kell valamit. Így jött a képbe John. Alig emlékszem arra, hogyan ismerkedtünk meg. Talán azután volt, hogy elmentem Vegas-ból. Elegem lett a városból, elegem lett a munkámból és elegem lett Bentley-ből. John akkor jött, amikor szükségem volt valakire. Kedves volt és szerény, mindent megtett azért, hogy jókedvű legyek. Szép lassan belém szeretett, de hiába igyekeztem, hiába tűntem el a városból, egy valakit még sem tudtam kiűzni gondolataimból. Minden nap visszatáncoltam hozzá, képzeletemben olyan békés és nyugodt volt a kapcsolatunk. A valóságban pedig olyan gyorsan és könnyen távolodtunk el egymástól. Az egyik percben még vidáman sétálgatunk a városban, a következőben pedig már azon kapom magam, hogy idióta fruska módján viselkedem és a szüleitől próbálok meg rájönni arra, mégis hol lehet.
Belefáradtam abba, hogy letereljem a rossz útról és hajlandóságot sem mutatott arra, hogy tegyen valamit kettőnkért. Nem vártam tőle nagy szavakat, sem tetteket, csupán éreztetnie kellett volna velem, hogy fontos vagyok neki. Nem tette meg és most remegő kézzel tartom kezemben az esküvői meghívómat.
Törtfehér papírt választottunk, rajta arany betűk hirdetik boldogságunkat. Vagyis inkább John boldogságát, mert én valahol egész máshol járok gondolatban.
A boríték után nyúltam, belecsúsztattam a meghívót és gondosan lezártam. A kaszinó címére küldtem, ott biztosan megkapja majd. Ha eljön, az egyfajta jel lesz számomra. Ha nem lesz itt, végre lezárhatom ezt az egészet kettőnk közt és megnyugszik háborgó lelkem.
-Szia Édesem. – Suttogott John a fülembe, lehelete csiklandozta a nyakam. Kezeit hasamra csúsztatta, én pedig ujjai közé fűztem ujjaimat.
-Mit csinálsz? - Kérdezte kíváncsian, arcát vállamra fektette és szemei a kezemben tartott borítékra szegezte.
-Megcímeztem egy levelet egy régi barátomnak. – Nyeltem egy nagyot, visszatartva könnyeimet, megfordultam és puha csókot nyomtam John ajkaira.
Talán félreértelmeztem mindent, ami köztem és Bentley közt történt. Talán túl sokat képzeltem bele.
Kérlek… gyere el… látni akarlak!