A CyberGate-ben Algernon és Gwen megbeszélték a haditervet és a szőke adott néhány tanácsot a fiúnak Kristinnel kapcsolatban is. Rá volt szorulva, mert szegény még nagyon kezdő volt ebben a témában. Újra találkoztak és Algernon tényleg nem öntötte a vöröske nyakába, hogy odavan érte. Csak megköszönte az sms-t és a kívánságot, amit küldött neki a műsorba. Elmesélte, hogy beszélt Gwennel és nagy nehezen azt is elmondta, amit a cirkuszról a műsorvezetőnek egy forrócsoki mellett. Ezen a randin is édes italt fogyasztott, hogy ne ájuljon el. Zavarban volt, de el tudta mondani és most már sírás nélkül. Kris sem ájult el, legalábbis ott a helyszínen nem.
A krupié tartott tőle, hogy ez volt az utolsó beszélgetésük, mert sok lenne a lánynak, amit megtudott. Szerencséjére Kris megértőbb volt és bízott abban, hogy lehet segíteni a srácon. Ő is akart segíteni, mint Gwen. Mindketten szinte földreszállt angyalok voltak. Algernon megtudta és már lelkesedett. Megbeszélték, hogy mehet minden úgy, ahogy megegyeztek. Otthon elmesélte, hogy van barátnője és a szülei megölelgették, de még a kistesói is. Mindenki örült neki, annak pedig méginkább, hogy már a cirkuszba is hajlandó volt betenni a lábát. Fox, Algernon apja azt mondta, ez az este kicsit húzós lesz neki, mert több feladatot koordinálnia kell az idomárkodás mellett. A műsor előtt nem fog ráérni körbevezetni őket, mert el lesz foglalva, de Algernonra bízta, hogy nyugodtan kalauzolja majd a barátnőjét és annak a barátnőjét. Az épületet ismerte, nem változott, nem alakítottak át azóta és a személyzetnek meg lesz mondva, hogy vendég jön. A családtagok be szoktak nézni a cirkuszi dolgozókhoz néha, ez nem meglepő.
A belvárosban már messziről lehetett látni a sátorszerű építményt, ami színes, villogó neonfeliratokkal, táblákkal, reklámokkal hirdette a műsort, az önfeledt szórakozás helyét. Délután 5 órát beszéltek meg a parkolóban, Algernon a kocsijánál várta Kristint és Gwent. A vöröske számát tudta, Gwennel nem cseréltek. Ha valami közbejött, Kris hívhatta. Izgatott volt, aggódó és félt is, mert ez nem egy szimpla cirkuszlátogatás volt valójában. A múlt árnyaival, lelke démonaival és egy valódi, ittragadt szellemmel kellett szembenéznie. Amellett Kris-szel lehetett és a lelke mélyén a cirkuszba is vágyott vissza már régen, csak eddig nem volt képes az épület közelébe jönni. Nem mert. Most már mer. A lányok látogatása a kaszinóban a legjobb dolog volt, ami az utóbbi években történt vele. Kint álldogált az autó mellett laza piros ingpólóban és sárgászöld vászonnadrágban, hozzá barna félcipővel. Nézett körbe, hogy mikor bukkan fel a szerelme és a médium. Sokat várt ettől az estétől. Erőpróbát és feloldozást egyben.

Igazából el is felejtettem, hogy számot cseréljünk Algernonnal. Ha bármi adódott volna idő közben, Kris-en keresztül elérhetett.
Délután 5-re behajtott a tűzpiros Chevrolet Cruze a belvárosi cirkusz parkolójába.
- Hát nem cuki? – olvadozott mellettem a barátnőm, amint megpillantotta az autója mellett várakozó szőke srácot.
- De. Zablánivaló. – mondom, miközben úgy navigálom Tűzbogarat, hogy orral kifelé álljon a kijáratnak. Technikai oka van. Hátha futni kell. Nem akarok vészmadárkodni, de vannak fenntartásaim Algernon szüleivel szemben. Mégiscsak kinyírtak valakit. Anyumnak és apumnak szóltam, hogy ellátogatunk Kris-szel a cirkuszba, úgyhogy, ha ne adj Isten eltűnnénk, ez lesz az első hely, ahol keresni fognak. Sajna nem ismerek egy médiumot sem, akihez fordulhatnék halálom után. Kár nem volt beguglizni indulás előtt, hátha a gép kidobta volna a vegasi tisztánlátók listáját. De mindegy is. A szellemek így vagy úgy, de mindig megtalálnak, nem kell nekik gugli sem. Valószínűleg én is feltalálnám magam kísértetként. Ettől függetlenül reménykedem abban, hogy nem a cirkusz lesz az utolsó ismert tartózkodási helyem.
Mielőtt kiszállnék a kocsiból, Kris-re nézek.
- Van fogalmad róla, mibe keveredtünk?
- Persze. Izgi, nem?
- Az. De tényleg. Téged egy csöppet sem aggaszt, hogy a srác szülei mit tettek? – kérdezem tök nyugodtan.
Erre a barátnőm csak megvonja a vállát.
- Nem velük járok.
- Nem, de még bekerülhetsz a családba. – vigyorodom el jó szélesen, már majdnem kárörvendő fejet vágok.
Úgy látszik, ez sem aggasztja Krist. Ám legyen. Ha őt nem, akkor én is megpróbálom lazán venni.
Egyikünk sem fog szólni a zsaruknak, az biztos. Kris-nek még tetszik is a helyzet, meg az egész sötét titok. Akkor csak én aggódom egyedül. Ne már! Betojtam Algernon őseitől. Kész röhej.
Amint Kris kipattan az anyósülésről, odatipeg tűsarkújában Algernonhoz, és szájon puszilja.
- Szia! Megjöttünk. – köszön neki nagy vigyorogva, aztán valahogy ottfelejti magát a srác mellett.
- Helló Algernon. – mosolygok rá kedvesen. – Minden oké?
Látom Kris csillogó szemén, hogy tombolnak benne a szerelem hormonjai.
- Ha végeztünk, én itt is hagynám neked ezt a csajt. – duruzsolom vigyorogva. Egyértelmű, hogy az akció után Kris szívesen eltöltene egy kis időt kettesben a szőke herceggel. Azt hiszem Algernonnak sem lesz ellenére.

Algernon szája mosolyra húzódott, mikor meglátta a vidáman közeledő lányokat. Kris puszijába egy kicsit bele is pirult. Már legutóbb is kapott tőle szájrapuszit, búcsúzáskor és ugyanez volt a reakció. Persze viszonozta, de zavarban volt. Szegény még nagyon gyakorlatlan volt az ilyesmiben.
- Szia Kris! Szia Gwen! - köszöntötte őket egyesével. Ha tizen lettek volna, zavarában akkor is képes lett volna egyesével mindenkit név szerint üdvözölni. Általában udvarias volt, ha kicsit aggódott vagy zavarta valami, akkor még nyájasabban viselkedett. - Hogy vagytok? Hogy utaztatok? - tette fel a kérdést, pedig nem a világ végéről érkezett a páros.
- Igen, minden rendben - mondta Gwennek halkan. Kris-re mosolygott, mikor arról volt szó, hogy utána majd kettesben maradnak.
- Mehetünk? - tért rá a lényegre, mielőtt elszállt volna belőle a nagy elhatározás. Tépelődött, hogy mi is fog ma történni. Indulás előtt háromszor meggondolta magát, de úgy érezte, nem teheti meg a lányokkal, hogy lemondja. Az eszébe sem jut, hogy nem szól, csak egyszerűen otthon marad. Kapott egy esélyt és meg kellett ragadnia.
A neveik le lettek adva a személyzeti bejárat őrénél. Addig viszont sokat kellett gyalogolni. Meg kellett kerülni a fél épületet, de közben megnézhették a körhintát, színesre festett lovakkal, régi és új típusú autókkal, szekerekkel, sőt még egy griffmadár is volt benne. Kellemes cirkuszi zene szólt, ahogy a vígan kacarászó gyerekeket vezette körbe-körbe a szerkezet. Az idő nem sürgette őket, Algernon türelmesen megvárta, ha Kris vagy Gwen meg akartak állni ezt megnézni. Sőt akár egy kört is mehettek vele, az ellen sem tiltakozott. Ahogy továbbmentek, szökőkutakat lehetett látni magasra felspriccelő vízsugárral, kivilágítva, piros, sárga és rózsaszín fényben pompázva. Többen dobtak be aprópénzt és kívántak valamit, hátha a szerencsetündér vagy valami hasonló jótevő szellem megkönyörül rajtuk. Algernon megkérdezte volna Gwent, mit gondol erről, de nem merte. Inkább csak hallgatott. Célbadobók, bábosok és egy gokart-pálya mellett vezetett az út a sátor bal széléhez, ahol egy karbatett kezű, napszemüveges fickó feszített sötét ruhában. Igazi kidobó külseje volt. Algernon ismerte még gyerekkorából. Hugo-t valójában kenyérre lehetett kenni, csak a megjelenése volt szigorú. A személyzet szerette. Az őr is felismerte a krupiét, aki megnőtt és emberesedett, de a szemei ugyanolyan jellegzetesen csillogtak, mint régen. Vállbaverte üdvözlésképpen, aztán kezet nyújtott.
- Csak nem a kis Algernon? És rögtön két nővel, tudsz élni, hehehe! Hölgyeim... - biccentett a lányok felé is.
Algernon kicsit megrezzent, de megállt a lábán és fogadta az iszonyat erős kézfogást. Nem is marok volt az, hanem satu.
- Jónapot, Hugo! Apa szólt, hogy jövünk, ugye? - kérdezte halkan és bátortalanul.
Hugo nevetett egy kicsit és bólogatott.
- Naná! - és már tessékelte is be őket. Laza fickó volt és jól megnézte magának mindkét lányt, még utánuk is fordult, mielőtt becsukta az ajtót a trió mögött. Egy sárgafalú folyosóra értek, amit mennyezeti lámpák világítottak meg. Itt irodahelyiségek voltak, de jobbra és balra is több folyosó vezetett a belső raktárak, öltözők felé és egy az állatokhoz. Algernon keze megremegett, ahogy újra látta ezt a folyosót, amin keresztül a gyilkosság éjszakáján eszét vesztve kirohant. Most sokkal nyugodtabb volt itt minden. Ilyenkor, délután öt óra tájékán kezdődött az aznapi első előadás. A legtöbb művész már be volt öltözve és a várakozóban állt fellépésre készen, kivéve az idomárokat, akik az állatok miatt a ketreceknél kellett, hogy tartózkodjanak. A műsor a bohócokkal indult, ők már kint nevettették a gyerekeket, biztos volt, hogy velük nem találkozik most a hármas. A folyosón egy világoskék tornászruhába öltözött férfi szaladt az egyik iroda felé. Odaköszönt nekik, aztán benyitott volna, de megakadt a szeme a krupién.
- Al, te vagy? - szólította azon a néven, amin itt ismerték.
A srác elmosolyodott és üdvözölte az artistát.
- Igen, Chuck bácsi, jónapot kívánok! - felelt Algernon zavartan. Rég látta a férfit és akkor még bácsizta, mikor utoljára találkoztak.
- Chuck bácsi az öregapád térdekalácsa! Már kinőtted magad a pelusból. Jól vagy? - kérdezte nevetve az artista. Láthatóan sietett, de egy régi ismerősre volt pár perce. - Üdv, hölgyek! - köszöntötte a lányokat is.
- Igen, jól, köszönöm! - mondta Algernon és a férfi bólogatott, miközben benyitott. Még az irodából is újra kinézett és rákiabált.
- Remélem, jössz máskor is! Helen is örülne neked és megismerhetnéd a fiainkat!
A rövid közjátékot Algernon megmagyarázta a lányoknak, miután a férfi eltűnt az irodában.
- Az artistákkal nagyon jóban voltam és velük mentem először kaszinóba is. Chuck és a testvérei nagyon kedvesek és remek tornászok. Még edzhettem is velük.
Ebben a környezetben a srácnak megeredt a nyelve. Mindig félt, hogy összeomlik, ha újra idejön, de nem ez történt. Talán a két régi ismerős szívélyes fogadtatásának köszönhető, de felbátorodott.
- Ezek az irodák. Arra vannak az öltözők és a raktárak, a takarítóhelyiség. Itt a folyosó végén kell elkanyarodni az állatok felé. Most vannak elefántok, oroszlánok, medvék, lovak és a vízi műsorszámhoz jegesmedvék és fókák. Ilyenkor még a ketrecekben vannak az idomárral, aki gyakorol velük és majd nemsokára mennek ki a porondra.
Mintha el is felejtette volna, miért jöttek. Csillogtak a szemei és a félelemnek, zavartságnak nem volt nyoma. Mintha visszatért volna az eset előtti önmaga, a lelkes, érdeklődő kamasz, az artistákkal edző, oroszlánokkal barátkozó kis Al. A lányokat elvezette az állatok folyosójáig, kivéve, ha mást is meg akartak nézni.

- Kösz, remekül. – felelek mosolyogva Algernon kérdéseire. Le sem tagadhatná, mennyire izgatott. gondolom, hogy nem kevés akaraterőre volt szüksége ahhoz, hogy rávegye magát a ma esti cirkuszlátogatásra. remélem nem pánikol be, bár egyelőre nem úgy fest, mint aki azt tervezi, hogy megpattan félidőben.
- Igen, mehetünk. – bólintok, és a szőke srác másik oldalára verődök. Jobb kezem ujjai a zöld tatyóm pántjára fonódva kapaszkodnak.
Nem Algernon az egyetlen, akinek fogalma sincs mit várjon a mai naptól. Bevallom, én sem tudom mi lesz. De nem reklámozom a kételyeimet, inkább arra koncentrálok, hogy igyekezzek minden tőlem telhetőt megtenni és segítsek Algernonnak megszabadulni a nyomasztó múlt kísértetétől.
Ahogy a helyes idegenvezetőnk kényelmes sétával körbevezet minket a cirkusz területén, megakad a szemem a színes fényárban úszó vízsugarakon.
- Wááá! Kívánságszökőkút! – sikkantom izgatottan, mint egy gyerek, és hirtelen megfeledkezem az összes aggodalmamról.
Ha Algernon nem bánja, odarongyolok az egyikhez, és már matatom is elő a pénztárcám a táskámból, hogy aprót keressek. A fényes érmét bepöccintem a hüvelykujjammal, mire halk, apró csobbanással elmerül a vízben.
Miközben kívánok, az ujjaimat ökölbe szorítom, és a számhoz érintem. miután ez megtörtént, diadalittasan a pároshoz fordulok.
- Mehetünk!
Kris vigyorogva csóválja a fejét.
- Kíváncsi vagyok mit kívánhat egy tisztánlátó.
Kiöltöm rá a nyelvem.
- Majd megmondom, ha teljesült.
Algernon továbbvezet minket egy hatalmas sátorhoz, ami előtt egy megtermett kidobó posztol sötét szerelésben. Szinkronban köszönünk neki Krisszel. Ha nem lennék látnok, akkor is sejteném, hogy Hugo nem hagyja ki a két-csajos poént. A biztiőr lekezel a házigazdánkkal, aztán beenged minket a sátorba. Elsőre marconának tűnik, a termetéből kifolyólag főleg, de valójában nem vészes a fickó.
A sárga folyosón már nem Algernon mellett megyek. Hagyom, hadd menjenek Krisszel elől, úgysem férünk el hárman. Mögöttük sétálok és nézelődöm.
- Jó estét! – köszönünk Kris-szel szélesen mosolyogva Chuck-ra, miután megállítja Algernont a folyosón. Csupán néhány futó szót vált a krupiéval, de abból is érződik, mennyire szeretik itt Algernont. A srác mellesleg mintha sugározna. Határozottan jól érzi magát itt, ahhoz képest, hogy mennyire tartott ettől a helytől. Ez azért megnyugtató. Remélem akkor is ilyen lelkes és jókedvű marad, ha felbukkan a zenebohóc szelleme.
Még sosem jártam a cirkuszi kulisszák mögött, érdekes hely, kicsi betekintést nyerhetünk a cirkuszi valóságba a szórakoztatás pillanatain túl.
Nem felejtettem el miért jöttünk, és Kris sem, úgyhogy nem nyaggatjuk Algernont, hogy mutasson meg mindent. Majd ha végeztünk, és elmentem, Kris nyaggathatja.
Odahajolok Algernonhoz. Teljesen lehalkítom a hangom, hogy csak ő hallja. Óvatosan kérdezem, isten látja a lelkemet, nem szeretném kizökkenteni a jelenlegi jókedvéből.
- Megmutatod hol történt a dolog?
Ha igent mond, és odavezet minket, követjük.

Algernon csendben ment a lányok mellett és természetesen nem zavarta, hogy Gwen odarohant a szökőkúthoz. Inkább aranyosnak tűnt neki a reakció. Amikor ő először látta ezeket, még gyerek volt, de nagyjából ugyanígy viselkedett. Akkor azt kívánta, hogy egy nap ő is láthasson igazi cápát, mert akkor éppen ez volt a kedvenc állata egy ismeretterjesztő műsorból. A kívánság nem vált még valóra, de gyakorlatilag bármikor elutazhatna egy olyan tengerpartra, ahol szerveznek turistáknak búvárkodást cápasimogatással. Ideje és lehetősége lenne, mert jól keres, de eddig sosem merte rászánni magát. Nagy nyaralásokra sem ment el. Talán ha ma megszabadul a zenebohóc kísértetétől, akkor majd megváltozik. Lassan, nem varázsütésre, de elindulhat a normális emberi életek útján és ha minden jól megy, lesz útitársa a vöröske személyében. Rájukmosolygott, mikor cívódtak egymással. Ez a két barátnő mindig ezt csinálta, de legalább megosztották egymással az érzéseiket és ez tetszett Algernonnak. Ő is akart kérdezni és már messzebb voltak a kúttól, mire összeszedte magát, hogy megszólaljon:
- Te ezt is tudod befolyásolni valahogy, Gwen?
Komoly arccal kérdezte és nem gúnyolódva. Érdekelte, hol húzódnak a médium határai. Neki az egész szellemvilág és ezotéria egy rejtély volt, de nyitottan állt a kérdéskörhöz.
A lányok nem jöttek zavarba a mackós kidobó stílusától, sem a kis közjátéktól Chuckkal, az artistával. A folyosókon Algernon kezdte magát nagyon-nagyon jól érezni, otthonosan és vidáman. Átkarolta Kris-t és egyfolytában vigyorgott, de tőle szokatlanul kissé önelégülten. Gwen kérdésére hátrafordult és rákacsintott a szőke lányra:
- Hát persze szépségem! Nagyon régóta várom már ezt és örülök, hogy közönség is lesz. Erre-erre, tessék-tessék!
Algernon teljesen feldobva beszélt, úgy, mintha a színpadon lenne és a nézőket kellene megnyernie magának. Sok időt töltött régen a cirkuszban, de a színpadra csak akkor ment, mikor nem volt előadás. Sosem lett része a műsornak, csak a színfalak mögött járt-kelt. Nem tudta megmondani, mit érez most. Jóleső érzés volt, hogy megnőtt az önbizalma és állandósult a jókedve. Tettrekészség buzgott benne, de mélyen egy kis aggodalomat is érzett. Mintha ez nem ő lett volna. Nem volt szokása lányokat ennyire lazán szólítani és főleg nem úgy, hogy akit szeret, annak füle hallatára bókolgat egy másiknak. A pozitív érzések egyelőre elnyomták ezt benne és mutatta az utat hátrafelé. Az állatok folyosóját egy hangszigetelt, vastag fémajtó választotta el a többitől. Algernon tudta, hogy ezt belülről be szokták zárni, nehogy egy elszabadult állat megcsócsálja az irodistákat. Az állatok jól voltak nevelve és tartva, legalábbis akkoriban és a ketrecek sem voltak ócskák, ráadásul a belső folyosókat is lehetett zárni. Szóval nem lett volna egyszerű megszökniük, de a cirkusz ügyelt a teljes biztonságra. Algernon bekopogott és bentről kulcscsörgést lehetett hallani, majd nyílt az ajtó.
- Á, üdv hölgyeim! Al! - üdvözölte őket egy idomár, akin igazi oroszlánszag volt. Nem a fürdést hanyagolta, hanem érezni lehetett rajta az idomított állatok erős szagát. Egy magas, középen kopaszodó, kétoldalt még sötét, majdnem fekete hajjal büszkélkedő férfi volt az khakizöld ruhában, feltűrt ujjakkal. A karja szálkás volt és eres, látszott rajta az erő és az igénybevétel, ami az állatokkal való foglalkozáshoz kell. Kezet fogtak és megölelték egymást, addig Algernon elengedte Kris-t.
- Fox, ezer éve nem láttalak - mondta a krupié. Előfordult már, hogy így szólította az apját, de ez akkor is furán hatott ma este.
Fox ránézett és csodálkozva nevette el magát. Nyugodtnak és vidámnak látszott:
- Vicces vagy, fiam! - mondta, hiszen előző este beszéltek. Bemutatkozott Kris-nek, mert már tudta, hogy a vörös a barátnő, Algernon elmondta:
- Fox Burroughs, örülök, hogy megismerhetem!
Ezután Gwenhez fordult:
- Fox Burroughs, jóestét kívánok!
Ha ők is bemutatkoztak, figyelt a nevükre és betessékelte őket, aztán zárta az ajtót és kísérte a triót. Az első folyosóról istállóféle nyílt, benne négy lóval. Felfelé volt megoldva a szellőztetés. Széna, zab, víz volt bőven kikészítve és a lovak már fel voltak öltöztetve a műsorban használt ruhájukba. A két fiatal idomár rájukköszönt és megnézte a lányokat.
- És hogy tetszik a cirkuszunk eddig? Szívesen körbevezetném Önöket, de rengeteg dolgom van - mondta Fox kedélyesen a lányoknak. - Al, rádbízhatom a kulcsokat? - kérdezte a fiától.
- Persze, Apa! Minden rendben lesz - mondta Algernon óriási mosollyal. Fox átadta a kulcsokat és előrement, majd eltűnt egy másik ajtó mögött. Mégsem zártak mindent. A lovak kicsit nyugtalannak tűntek, dobbantottak és nagyokat nyerítettek, ahogy a hármas haladt előttük.

Algernon kérdésére elnevetem magam.
- Óh, nem. A szerencse istenének a dolgaiba azért nem tudok belenyúlni, csak a közelgő eseményeket látom, azokhoz tudok igazodni. – felelem kedvesen. Tudom, hogy a srác nem akart gúnyolódni, csupán kíváncsi, mint bárki más, aki még nem találkozott médiummal.
A folyosón haladva néhány lépésnyi távolságra lemaradtam a párostól. Figyeltem Krist és a krupiét. Bár leginkább Algernonon tartottam rajta a szemem. Mintegy varázsütésre megváltozott. Az orrom előtt változott át azzá a bohóccá, akit az ágyam mellett láttam. Ha nem lennék a képességeim ismeretben, most tuti visítva rohantam volna rendőrért. Akkor éjjel meg főleg, mikor először láttam.
Már nem a szőke srác haladt előttem, mutatva az utat, hanem maga Smith parádézott Algernon bőrében. Ez engem is meglepett. Ilyet még nem láttam.
Algernon nem médium, nem nyitotta meg magát semmiféle asztrállénynek. Akkor meg hogyan történhetett? Hogyan volt képes a zenebohóc szelleme belakni Algernon testét? Hm. Ahogy sejtettem. Ebből a helyből nyeri az energiáját, nem is keveset, ha képes kölcsönvenni a krupié bőrét. Erős érzelmek kötik ide, elvégre itt halt erőszakos halált.
Olyan mereven bámulom Algernon, vagyis most már Smith hátát, hogy kis híján orra bukok. Kris hátrapillant, megvagyok-e.
- Minden oké? – kérdi nagy vigyorogva a bohóc karjában.
- Ahha, minden. – bólintok, és az arcomra erőltetek egy mosolyt. Egyelőre nem világosítom fel arról, amit látok. Majd akkor, amikor hármasban leszünk. Ne itt törjön ki rajta a frász. Meg aztán, az a sanda gyanúm, hogy ez az állapot nem lehet hosszan tartó Algernonnál. Mire beérünk az állatokhoz, addigra ki is szállhat belőle ez a Smith.
Kris is Algernonra kapja a tekintetét a szokatlan előadásmódra és a fura szavakra. Nem ehhez szokott tőle. De betudja annak, hogy a barátja csak mókázik, és tök jól érzi magát itt a cirkuszban.
Na, meg ez a szépségem. Kris szemöldöke is felszökik a homlokán, nem csak az enyém. Ettől függetlenül tudja, hogy a büdös életben nem nyúlnám le a pasiját, rá se néznék. Most is csak azért nézem, mert megszállták. Milyen mázli, hogy nem egy démon. Papot nem hoztam. Remélem nem jut eszébe ránk engedni az oroszlánokat.
Ahogy kinyílik a fémajtó, belépünk a ketrecekkel teli helyiségbe. Fülledt levegő és becsületes oroszlánszag csapja meg az orrunkat. Algernon apja fogad minket.
- Helló Mr. Burroughs. – köszönünk Kris-szel, majd bemutatkozunk.
Jah, tényleg vicces a fiú, vigyorgok magamban, aztán csak nem bírom befogni a szám.
- Al egy igazi humorzsák. – döngöm. Kedvem lenne istenesen hátba veregetni a bohócot. Nem mintha ettől kiszállna Algernonból.
- Szintúgy. – csacsogja Kris pironkodva. Ő is örül a találkozásnak. – Algernon sokat mesélt magáról és a cirkuszról.
- Köszönjük, hogy bejöhettünk körbenézni. Elképesztő ez a hely. – magyarázom.
Erre Algernon édesapja elnézést kés és közli velünk, hogy sietős dolga van, további szavaira enyhe ráncba fut a homlokom. Kulcsok? Milyen kulcsok? Ugye nem a ketreceké? Na neee.
Figyelem, ahogy az elégedett fejet vágó bohóc megkaparintja a kulcsokat. Gőzöm nincs mi lesz ennek a vége, de résen leszek. Elgáncsolom, ha kell, és bezárom egy üres ketrecbe, ha találunk olyat.
Fox magunkra hagy minket, aztán Algernonnal tovább megyünk a folyosón. A lovak mellettünk nyugtalankodnak. Nem csoda. Ők is érzik, hogy itt valami bizony nem stimmel. Vajon az állatok is látják a szellemeket, úgy mint én? Ezt tök jó lenne valahogy kideríteni.
A két fiatal idomár, akik ránk köszöntek, eltűntek. Ahogy hármasban maradtunk a folyosón, megragadom a bámészkodó Kris kezét és megállítom. Megtorpan, aztán értetlenül pislog rám, hogy mi van?
- Nyugi. Itt van. – mondom. A szememet nem veszem le Algernonról. Kris elég értetlen arcot vág, de nyomban megválaszolom a fel nem tett kérdését azzal, ahogy megszólítom Al-t.
- Mr. Smith, mit akar? – jobb kérdés nem jut eszembe. Meg aztán ez tűnik a legcélravezetőbbnek jelenleg.
Algernon vajon hogyan éli meg a megszállást? Tudatában van mi történik körülötte, és csak tehetetlen figyelője mindennek, vagy egyáltalán nincs is sehol még fejben sem? Az minden esetre fix, hogy miután kizavartuk belőle a zenebohócot, ektoplazmát fog hányni. Nem lesz kellemes. Tudom, már tapasztaltam, hogy milyen pocsék íze van.
Ez a Jeffrey gyerek nem maradhat benne örökké. Ez a kis intermezzó szép lassan felzabálja a kísértetek energiáját, és kénytelenek kibútorozni a megszállt testből.

Algernon végig meglepően vidáman, szinte a föld felett járva viselkedett. Mikor Gwen humorzsáknak nevezte, először komoly arccal ránézett, majd nevetett egy akkorát, hogy az apja is csodálkozott. A komoly arc a meglepettséget takarta, de utána a srác csak feldobottnak érezte magát. Remekül volt, sokkal jobban, mint amilyenre számított. Az apja nem szólt, örült, hogy a fia végre tud nagyokat nevetni és hogy boldognak tűnik. A barátnő hatásának vélte az egészet és mielőtt távozott, még egy hálás mosolyt küldött Kris-nek. Egyáltalán nem tűnt gyilkosnak, egy véreskezű, mindenkit bikaként felöklelő családfőnek, hanem inkább egy érző szívű apának. A tette ettől még ott volt a múlt idővonalában, kitörölhetetlenül rusnyálkodott az élete során átélt élmények között. Nem élvezte ő azt a gyilkosságot, csak védte a családját. A gyerekét, aki szintén csak védekezett és a feleségét, akit nagyon kiakasztott és többször meg is akart erőszakolni Smith. Rossz ember volt az a zenebohóc, rendkívül rossz ember és Fox nem bánta, amit tett. Megmagyarázta magának, hogy a jó lelkek maradtak meg és a gonosz távozott. Nem tudhatta, hogy nem ment olyan messzire az a rossz lélek... Gwen dícséretére még mosolygott egy kedveset, majd intve távozott.
Érdekes módon a krupié semmit nem vett észre abból, hogy a viselkedése olyan lett, mint az egykori zenebohócé. Önmaga volt, a saját emlékeivel rendelkezett, de valahogy mégis Smith-re hasonlított.
A lovak már nagyon idegesek voltak és mikor a két idomár elment. Nyerítettek és leszegett fejjel hátrahúzódtak, mint akik támadásra is készek, de inkább félreállnak. Algernon észrevette, hogy a lányok mögötte már nem követik és hogy kínos csend támadt. Gwen megállapítására azonnal megfordult és a szőke lányt nézte. Kris-ra egy pillantást sem vetett. A megszólításra elvigyorodott, egészen gonoszba hajló mosollyal. Az egyik ló óriásit nyerített és rázta a fejét. Algernon megszólalt olyan mély hangon, amilyenen még nem hallották a lányok, de senki más sem:
- Te! Látsz engem és felismertél.
Rámutatott Gwenre és a tekintete komoly lett. A mosoly eltűnt, a szemek kimerevedtek, kitágultak. Algernon karja úgy mutatott a médiumra, mint zászlórúd, egy teljesen merev tárgynak látszott válltól egészen a kifeszített mutatóujjig.
- Mindent tudsz, szépségem. A gyilkos bűnhődni fog. Elítélik, de előtte még látnom kell a gyere...
Az egyik idomár visszajött, mert hallotta, hogy a lovak nagyon kész vannak. Meglátta ezt a jelenetet és aggódó fejet vágva kérdezősködött:
- Mindenki jól van? Nem bántották Önöket az állatok, ugye? Úgy látszik, rossz napjuk van, elnézést...
Fiatal srác volt, nem ismerhette Algernont. Az apját viszont ismerte. Attól tartott, hogy valamelyik lóhoz közel mentek és az megharapott valakit és most megy a vádaskodás, egymásra mutogatás. Az idomár elég rosszul jöhetett volna ki egy ilyen helyzetből. Algernon abbahagyta a beszédet és a merev kar tartása feloldódott. Egy laza legyintés következett és egy mosoly, aminek keretében már a saját, megszokott hangján megnyugtatta a fiatal lovászt:
- Minden a legnagyobb rendben. Már megyünk is tovább. Kérem, ne haragudjon, hogy zavartuk!
Akármit mondtak a lányok, Algernon félénk mosollyal indult tovább. Ez már jobban hasonlított a krupiéra, mint Jeffrey Smith-re. A következő ajtó mögül, amit kinyitott, víz csapkodása hallatszott és a fókák jellegzetes hangja. Belépve ráccsal körülvett medencéket láthattak és két férfit, két nőt. A nők kint voltak, locsolták a vizet befelé, a férfiak halasvödörrel álltak a medencékben és lóbálták fejmagasságban a táplálékot. A fókák valami elképzelhetetlen ügyességgel álltak a farokuszonyukra vagy ugrottak fel paranccszóra. Ez a helyiség hideg volt, az idomárok vastag ruhát viseltek és gumicsizmát. Szintén nem ismerték Algernont, de tudták, hogy Fox fia lehet. Apuka mindenkinek leadta a drótot. Köszöntek mosolyogva, de csak az állatokkal foglalkoztak utána. Algernon egy kicsit megállt és hagyta, hogy a lányok is nézelődjenek. Neki is tetszettek ezek a kedves állatok, ahogy igyekeztek teljesíteni a feladatot a finom halhúsért cserébe. Ha már mindenki készen állt, a srác a következő ajtóhoz ment, ami alól áradt a mindent elnyomó oroszlánszag. Ez már kulcsra volt zárva és Algernon nyitotta a folyosóra néző ajtót. A keze remegett. Épp készült belépni arra a helyre, ahol 6 éve járt utoljára és ahol megrázó élmény érte, olyan élmény, amit életreszólónak gondolt. Gwen villantotta fel számára a remény lehetőségét és most nagyon bátornak kellett lennie. Kezdett sápadni és remegő kézzel nyitott be. Az egyik fókaidomár utánaszólt:
- Al, bezárod, ugye? Tudod, az oroszlánok miatt azt muszáj.
Fátyolos hangon érkezett a válasz, az igazi, már megismert Algernontól, aki eddig nem észlelte a bohócot, csak a felfokozott hangulatot, ami a vizes teremben már elhagyta:
- Persze... Nem lesz baj. Kris, Gwen, itt dolgozik Apa. Már biztos új állatok vannak, nem azok, akiket még én is ismertem.
A fejében rosszabbnál rosszabb gondolatok kavarogtak. Félt, hogy el fog ájulni vagy hogy véletlenül baleset történik és hogy a nagy kavarodásban, amiről Fox beszélt, nyitva marad a ketrec. Belépett. Félt, rettegett, de megtette. Odabent minden rendben volt. A kb. 2,5 méter magas, 1,5 méter széles ketrecajtó zárva volt, mellette a sűrű rács, amin az oroszlánok legfeljebb a mancsukat dughatták ki. Senkit nem tudtak volna így megharapni. Az állatok heverésztek a hatalmas ketrec másik végében. Három nagysörényű hím berber oroszlán feküdt hason, fejét kitartva abban a délceg pózban, ahogy a legtöbb fotón mutatják ezt az állatfajt. Természetesen rögtön a belépő férfira szegeződött a tekintetük és a lányokra, ha ők is jöttek. Az egyik állat felállt és elkezdett járkálni. Nem ment közel, csak megnézte a látogatókat minden oldalról. Algernon a lányokra nézett zavartan. Falfehér volt. Még tartotta magát, de gondolkodni nem nagyon tudott. Kris-től és főleg Gwentől várta a következő lépést. Most semmi nem utalt arra, hogy más nézne ki a szemeiből. Ez Algernon volt, olyasmi állapotban, mint amikor a kaszinóból kikísérte a lányokat.

Algernon édesapja egyszerű, kedves embernek tűnt. Senki meg nem mondaná róla, mire volt képes a múltban. Nem hiszem, hogy újra megtenné, hacsak nem a családjáról lenne szó. Ki tudja, talán mindannyiunkban ott szunnyad a hajlam az efféle erőszakos tettekre, elvégre emberek vagyunk. Egyik felem tart Fox-tól, a másik igyekszik megérteni, és azon van, hogy ne ítélje el.
Ahogy a bohóc szembefordul velem a folyosón, a tekintetünk összeakad. Egészen gonosz vonások torzítják az ábrázatát. Nyoma sincs a szőke krupié arcának. A bohóc szemei egyenesen szikrákat szórnak az indulattól. Mintha éles tőröket dobálna. A jelenést sötét, erőszakos energiák lengik körül. elkap a határozott érzés, hogy a fickó velejéig romlott.
- Naná, hogy látom! – bököm oda somolyogva. – Felismerni meg nem volt nehéz. Egyszer már volt szerencsém magához, rémlik?
Nagyon remélem, hogy többet nem jut eszébe beugrani hozzám az éjszaka kellős közepén. Nem ajánlom a bohócnak, hogy az ágyam mellett ácsingózzon. Ezzel a kis trükkel a kísértetek a halálba tudják riogatni az embert.
Ahogy rám bök az ujjával, megszilárdul bennem a gondolat; ez az alak élő fénykorában sem lehetett valami kedves, alázatos figura, sőt. Olyasfajtának tűnik, aki megszerzi, amit akar, és nem érdekli kin, vagy min kell átgázolnia közben. Keményen machiavellista a szentem.
Amit mond, nem lep meg. Bosszúra szomjazik. Viszont a mondandója vége fülön csap, mint malackát a jégeső. „Látnom kell a gyere…”??? Mit akar ez jelenteni? Mit akart mondani? Hm…
Összeráncolom a szemöldököm, ahogy gondolkodom. Kris-re sandítok, aki hasonlóan meglepetten és kérdőn pislog rám. Halványan megrántja a vállát.
- Kiszedhetjük Alból valahogy? – suttogja óvatosan, még mielőtt a fiatal idomár felbukkant volna.
A bohóc nyomban leengedi a karját.
- Minden oké, csak… megijedhettek a lovak tőlünk. – felelem mosolyogva a srácnak. Jah, méghogy tőlünk. Az állatok is érzik az ártó szándékot, ami jelenleg a krupié testéből árad.
Algernon tovább vezet minket. Mögötte haladva figyelem. Valami megváltozik benne szép lassan. A benne forrongó indulat, a gyűlölet már nem süt felőle olyan erősen, és Algernon kezdi visszanyerni saját küllemét. A bohócot egyre gyengébben észlelem.
A fókák láttán a medencénél Kris-szel egyszerre vigyorodunk el. Fültől fülig érő mosolyunk szinte szinkronban vágja ketté az arcunkat.
- Jaj de édesek! – lelkendezik barátnőm. Bólogatva értek vele egyet. Megvárjuk, míg a gondozóik bedobnak nekik néhány halat, aztán továbbállunk.
Mire ahhoz az ajtóhoz érünk, ami mögül bődületes oroszlánszag árad, Algernon egészen visszanyeri önmagát.
- Elment. – súgom oda Krisnek, s figyelem a krupié remegő kezét, mellyel a kilincsért nyúl. – Csak bátran, Al. Itt vagyunk mögötted erősítésnek. – mondom ezt mosolyogva most már Algernonhoz szólva. Ráfér egy kis bíztatás. A többiek azt hihetik, hogy az oroszlánokra célozva tréfálkozom.
Odabent, az oroszlánokkal teli helyiségben először végigpásztázom a tekintetemmel a ketreceket, és az állatokat. Gyönyörű, fenséges teremtések. Jól vannak tartva, és biztosan szeretik is őket. Ha oroszlán lennék, vagy fóka, én is ebben az állatkertben szeretnék élni.
Kris álmélkodva nézegeti az állatokat. Nézegetném még én is őket, de feltűnik a kísérőnk állapota.
- Ajjaj. – csúszik ki a számon aggodalmasan, és odasietek Algernonhoz.
- Mi történt? – kapja felénk a pillantását Kris, és megindul ő is.
- Azt hiszem vagy elájul, vagy hányni fog. A második sanszosabb. – magyarázom, miközben bal tenyeremmel megérintem a srác hátát, hogy gyengéd erőkifejtéssel vegyem rá, hajoljon előre.
Kris megtorpan előttünk egy-két méterre. A tűzvonal hatósugarán kívül marad. Tudja, aminek ki kell jönnie, az ki is fog jönni. Látta már milyen ez. Hála nekem, és életem első szeánszának.
- Al, hallasz engem? Lélegezz mélyeket. Akármit érzel a gyomrodban, ne tartsd vissza.
Kitartóan dörzsölni kezdem a hátát a tenyeremmel, hogy ellazuljon, és képes legyen kiengedni magából a bohóc szelleme által termelt közvetítőanyagot.
Remélem magától is ki tudja dobni a taccsot. Nem szeretném ledugni a torkán az ujjam, hogy meghánytassam, de a cucc nem maradhat benne.

Algernon valamilyen nagyon fura tudatállapotba került. Feloldódott, vidáman sétált a cirkuszban és nem érezte a szellemet. A bohóc viszont bólogatott Algernon fejével, mikor Gwen említette az éjszakai látogatást. Utána viszont elkezdett normalizálódni a helyzet. A régi, hallgatag Algernon szépen lassan visszaúszott és az önmutogató, parádésan viselkedő zenebohóc nem látszott már. A krupié a lányokkal együtt nézte az állatokat. Nem ment oda, mert akármilyen édesek, ezek is vadállatok, gyorsak és harapni is tudnának. A lelkét mindenesetre melengette a kedves kis víziállatok látványa. Az ajtónál Algernon nem értette, ki ment el, de az apjára gondolt, aki tényleg elment az előbb és nem fog bezavarni a szellemmel való szembenézésbe. Azt az előbbi intermezzo-t, Smith konkrét vallomását nem élte meg emlékként a srác.
A szépséges nagymacskák mindenkit megfogtak. Az állatok királya tekintélyt parancsoló, még ilyen ketrecben is. Erő, intelligencia és megfontoltság árad belőle, de emellett egy babusgatnivaló cicát is lehet látni benne. Azok hárman persze csak az idomároknak, Foxnak és társainak engedik ezt meg. Jó lett volna látni egy ilyet, de a krupié apjának másfelé volt most dolga. A srác pedig kezdett összegörnyedni és egyre jobban félt. Gwen szavaitól még inkább, mert szégyellte volna, ha elájul vagy idehány és büdöset csinál. Takarítóeszközök sorakoztak ugyan a sarokban és egy kis mosdókagyló is, de ez nem vigasztalta.
- Uh... - nyögte a krupié. Úgy érezte most magát, mint akit végigküldtek egy emberméretű citromprésen. Fonnyadtnak és gyengének. A szőke szavai segítettek neki. Kris-t nézte sajnálkozóan. Biztos volt abban, hogy ezután kidobja őt a lány.
- Igen... Kell a vödör... - préselte ki magából a szavakat Algernon. A gyomrát fogva elment a sarokig, ott ledobta a kulcscsomót, térdre esett és kirántotta a piros felmosóvödröt. Ilyen durva mozdulatot még nem igazán láthattak tőle. Borult a seprű, a felmosó, lecsúszott a slag, mert a krupié annyira sietett. Megtette az óvintézkedést, hogy minél könnyebb legyen majd a takarítás. A rongyot még éppen le tudta kapni a vödörről és már el is indult az anyag kifelé. Algernon szinte rászorult a vödörre, azt hitte, bele is fog ragadni és csak flex szedi le róla, pedig egy emberi fejnél sokkal nagyobb volt az átmérő. Kiengedte magából a szörnyű ízű anyagot. Szájon és orron át jött. A krupié keze belefehéredett, annyira markolta a vödör szélét. A feje vörösödött ettől az előrehajló póztól. Semmire nem tudott gondolni, mindent elöntött a fájdalom.
Az oroszlánok eközben egyre nyugtalanabbak voltak. Amelyik járkált, az elbődült és a kerítéshez jött, ott sétált fel-alá. Az ő szaglásuk sajnos sokkal jobban érezhette azt, ami kijött. A másik kettő is felkelt és lassú, méltóságteljes lépésekkel közeledett az ajtó felé. Hirtelen mindhárman megálltak és a ketrec jobb hátsó sarkát kezdték nézni. Az égvilágon semmi nem volt ott. A ketrecükben amúgy homok borította a padlót és vérfoltok, pár csontdarab látszott, amit evés után hagytak, de ezek sem abban a sarokban helyezkedtek el. Al azt mondta volna, hogy talán legyet látnak vagy más apró rovart, de ő ugye most a vödör fenekét nézte, azt is becsukott, összeszorított szemekkel, így nem látott rá az állatokra.

Miután Algernon elrohan a vödörért, és belebukik, nem látom, hogy mi történik, de tudom, hogy áttetsző, fényes, selyemszerű nyálka távozik belőle.
- Rá se ránts, Al. Mással is megtörtént már. – nyugtatgatom vigyorogva. Szerencsére kijön a cucc magától, nem kell bevetnem az ujjaimat.
- Istenkém. – sajnálkozik sóhajtva Kris. – Remélem rendbe jön.
Csak bólogatok.
- Nyugi, megmarad a srác.
Kris nem akarja zavarni, míg a vödörrel ügyködik, de nagyon sajnálja. Óvatosan mégis megközelíti, miután a hangokból ítélve elmúlt a hirtelen jött rosszullét.
- Al, jól vagy? Hogy érzed magad? – tudakolja kedves hangon, mélységesen együtt érez a fiúval. Nem is sejti miféle buta kételyek férkőztek a másik fejébe. Azért még nem adta ki egy pasi útját sem, mert rosszul lett.
Ha Algernon végez, és felnéz a vödörből, rámosolygok.
- Emlékszel valamire az elmúlt percekből? – kérdezem tőle. Valószínűleg nem lesz a válasz, ha a saját tapasztalatomból indulok ki. – Smith egy kis időre megszállta a tested, de már távozott belőled. – adok magyarázatot higgadt, kellemes hangon. Talán megrémítik a hallottak, de majd később lesz alkalmunk kivesézni a történteket máshol, nyugodtabb körülmények közt.
Ez a Smith kifejezetten egy bosszúálló szellem. Tapasztalataim szerint nyugodtan lehet a visszajárólelkeket kategorizálni viselkedés és cél alapján. Ő azért maradt itt, ezen a létsíkon, hogy minél több kárt okozz azoknak, akiket saját szerencsétlenségéért hibáztat. Csakhogy az egész balhét magának köszönheti. Ráadásul haragosan halt meg, és ez az érzelem határozza meg a halál utáni viselkedését. Micsoda szerencse.
Úgy tűnik, Algernon családjának a tagjai, de főként ez a hely számára egyfajta generátor, melyből az energiáját nyeri.
Krisnek is feltűnik az oroszlánok szokatlan, megváltozott, nyugtalan viselkedése. Mellettem már hozzászokott az efféle jelenségekhez, tudja hova kell néznie, mégha nem is lát semmit.
- Ugye még itt van? – tudakolja félve Algernon mellől. Ha a fiú felegyenesedik, szeretne mellette lenni, hogy megtámassza, vagy egy-egy gyengéd érintéssel vigasztalón megsimogassa.
- Itt. Nem ment még el. – felelem és a bohóc áttetsző, felsejlő, groteszk alakját nézem. Én látom, ahogy ott álldogál a ketrecben. Lába alá vörös vértócsa gyülemlik, melyet nem nyel el a homok. Ezt normális emberi szem nem láthatja.
Smith dühös és minket bámul. Nem mozdul. Szemei szikrákat szórnak, az arca torz grimaszba rándul, mire az állatok ketrecének a rácsai, és az ajtajai csörögve, vadul rázkódni kezdenek. Élesen nyikorog a fém, szinte fülsértő a lárma. Arról nem beszélve, hogy pokolian rémisztő. Az oroszlánokat is felzaklatja. Idegesen járkálnak távol maradva attól a helytől, ahol a bohóc gyökeret eresztett.
- Úristen! Ki fognak jönni! – sipítja Kris kétségbeesve.
Én is be vagyok tojva, de azért összeszedem magam és megpróbálok szót érteni a kísértettel. Már amennyiben lehet ilyet. Remélem nem az a célja, hogy ránk uszítsa a fenevadakat, mert akkor nekünk reszeltek. Semmi kedvem így meghalni. Inkább szex közben, ha már lehet válogatni a halálnemek között.
- Smith, segíteni jöttem, de ha most azonnal nem hagyja abba a cirkuszolást, itt hagyom a fenébe és örökre ezen a helyen fog ragadni! Ezt akarja? – ripakodok rá erélyesen, mint egy értetlen gyerekre, aki nem ért a szép szóból. Smithnél nem hinném, hogy egyelőre használna a kedves, barátságos közeledés. Engem sem ejtettek a fejemre. Ő csak egy hisztis kísértet.
– Inkább mondja meg mit akar. A bosszún lépjen túl, azt a részt már hallottam... Kit akar látni? A gyerekét, Smith?
Ha a ketrecek a rázkódása nem marad abba, jobb lesz innen távozni.

Nem látszik, de Gwen nyugtatása sokat segített Algernonnak. A félelem és a szégyenérzet kezdett csillapodni és lassan nem volt több ez a hányás egy szokásos gyomorrontás utáni okádásnál. Alkoholtól Algernon még sose hányt, nem is igazán fogyasztott ilyesmit, csak egy-egy pohár bort néha. Ami még többet számított, az Kris hangja volt. A krupié most már érezte, hogy a barátnő nem undorodik a gyengeségtől és történéstől, hanem melléáll és segíteni akar. Amikor végzett, felnézett a vödörből véreres szemekkel és testileg megtörten, de rámosolygott Kris-re:
- Most már sokkal jobban vagyok. Köszönöm a segítséget és neked is, Gwen!
A krupié lassan felállt. Most már csak éhesnek érezte magát, nem gyengének. A szőke kérdésére meglepett arcot vágott és utána egyenesen rémültet, mikor kiderült, hogy mi történt.
- Jézus Isten! Az hogy lehet? Soha nem történt még ilyen. "Őt" hánytam ki?
A krupié a fura anyagra nézett, ami a vödörben volt. Mintha egy pár percre selyemhernyóvá változott volna és úgy váladékozott volna. Tiszta pszichedelikus élmény volt, pedig nem szívott semmit.
- Persze, emlékszem, hogy mikor Apát megláttam és végigjöttünk a lovak és fókák között, nagyon vidám voltam. Majd kicsattantam az energiától úgy, mint gyerekkoromban. Ezt a bohóc csinálta velem, azt mondod?
Az egyenes adásra, mikor Smith beszélt belőle, nem emlékezett, csak az érzésre, a szárnyalásra, a felhőkön járásra.
A krupié azonnal tettrekész volt. Felvette a slagot, amit rákötött a csapra és vízzel kezdte feltölteni a vödröt. Mikor már volt benne elég, sikálta, hogy ne ragadjon benne a szellemtrutyi és a végén a mosdóba öntötte az egészet. A lábai még remegtek, de tudott cselekedni. Meg akart szabadulni Smith maradványaitól. Kris szavaira figyelt fel. Azt hitte, hogy itt majd szeánszot kell tartani, előhívni a bohócot, de sajnos jött az magától. A csapot elzárta és letette a vödröt. Riadtan nézett körbe, mintha ő is láthatná a bohócot. Nem fért a fejébe, hogy lehetett képes megszállni őt egy másik lélek. Gwenből még kinézte volna, hogy szeretik a szellemek, mert látja őket, de benne semmi ilyen tulajdonság nem volt.
Ezeknek az oroszlánoknak hiába mondott volna bármit is. A régiek, akik ismerték, hallgattak volna a nyugtató szavakra. Ezeket csak Fox lett volna képes megnyugtatni. A zajra biztos hamar érkezik valaki, de lehet, hogy már késő lesz.
Algernon nézte, hogy az oroszlánok az ajtó felé menekültek, ott üvöltöttek és járkáltak idegesen csapkodva a farkukkal. A hármasra is kinéztek néha, de a veszélyt hátul látták. Gwen szavain elképedt. Még mindig döbbenetes volt neki elfogadni, hogy valaki látja a szellemeket és beszél velük. Smith esetében jobban félt a kísértetektől, mint általában. Nem szólt közbe, csak próbálta megérteni, amit Gwen mondott. A cirkuszhoz kötődött a szellem és Gwen tudna neki segíteni elmenni oda, ahova a lelkek szoktak, legyen az Mennyország, Valhalla vagy egy semleges, névtelen hely. A bosszún nem lepődött meg, a gyerek említésén igen.
- Smith-nek nem volt gyereke... - közölte halkan.
Nem látta a szellemet, de megpróbált arra nézni, amerre Gwen és az állatok. Eszébe jutott valami, valami nagyon is megrázó lehetőség és remegő hangon, de beszélni kezdett a szellemhez:
- Mr. Smith! Én vagyok az, Algernon Burroughs. Nagyon sajnálom, ami történt, véletlen volt. Én nem akartam magába szúrni azt a vasast, amikor rámtámadt kiskoromban. A szüleim is meg voltak ijedve. Nem tudtam, hogy van gyereke... Sosem nősült meg, csak úgy próbálkozott, mint Anyánál, erőszakosan. Megmondja nekünk, kit erőszakolt meg?
A krupié számára rendkívül megrázó volt ezt kimondani is. Azt sejtette, hogy valamelyik nő nem tudta mindig úgy lerázni, mint Danaide, Al anyja. Még az se kizárt, hogy sose derült ki, másé a gyerek. Voltak más házas nők is a cirkuszban, lehet, hogy valamelyik szégyenében egy szót sem szólt és azóta is hallgat. A krupié nem tudta, mit lehet tenni. Egy család életét, egy gyerek életét rontják el, ha megmondják, hogy Smith volt az apa. Egyáltalán azt se tudta, mit akar a bohóc. Csak látni a gyereket? Nevelni biztos nem akarta volna. Annál agresszívabb és türelmetlenebb volt mindig is. Lehet, hogy ennek a tette nyílt közlésének se fog örülni, de muszáj volt valahogy megmagyarázni.
Abbamaradt a ketrecek rázkódása. Algernon megijedt a kulcscsörgéstől, amit a háta mögül hallott. Senki nem állt az elejtett csomónál. Mikor hátrafordult, azt látta, hogy a kulcsok felemelkednek és a kaput nyitó kulcs odarepül az ajtóhoz, egyenest a kulcslyukba. Az oroszlánok nézték a ketrecet és a kaput. Okos állatok voltak, rendkívül intelligensek és tudták, hogy ilyenkor vagy bemegy hozzájuk valaki étellel, jutalomfalatokkal, amiket a gyakorlásnál használnak vagy ők mehetnek ki. Felsorakoztak a kapunál, hogy minél előbb kerüljenek sorra. Biztos volt benne, hogy Smith csinálja és kezdte érteni, mit akar.
- Mr. Smith! Ők itt ketten ártatlanok. Ha így akar engem megölni és Apát elítéltetni, gondatlanságból elkövetett emberölésért, akkor két őszinte szívű, rendes lány is meghal. Maga sose volt gyilkos. Sokat verekedett, de soha nem ölt. Kérem, ne nyissa ki!
Algernon megértette, hogy ha kinyílik az ajtó és az oroszlánok vérengzést rendeznek, akkor ő belehal a lányokkal együtt, Fox-ot pedig lecsukják. Fel sem merült benne, hogy lenne esélyük három megtermett hímoroszlán ellen. Az esély inkább az volt, hogy a bohóccal lehet tárgyalni. A kulcs megállt a zárban, nem nyitotta ki rögtön. Valamire várt a szellem. Talán csak fenyegetés volt ez, hogy teljesítsék a követeléseit. Most kellett Gwen, aki látta és hallotta a kísértetet. A krupié meg volt ijedve, mint mindannyian, de próbálkozott. Valami megmutatkozott a tini Alból, az energikus, cselekvésre kész kisfiúból, akit azóta mélyen elfojtott magában. A krízishelyzet belőle nem leblokkolást, hanem a probléma azonnali megoldásának szándékát hozta ki.

- Nincs mit! – felelem mosolyogva Algernonnak. Látom mennyire elborzad a tudaton, hogy Smith jött ki belőle. – Nem egészen, nyugi. Ez csak a közvetítőanyag, valamiféle nyálka. Azt hiszem az idegen energia hatására kezdi termelni a megszállt szervezet. – vonom meg a vállam. Így talán már nem hangzik olyan rettenetesen. – A vélemények azért nagyon megoszlanak róla. Még a szakik sem tudnak pontosat mondani. Ritka, hogy igazi ektotrutyit látni.
Jah, sok a csaló a szakmában.
Felötlik bennem, hogy talán elemeztetni kéne a matériát, ami kijött Alból. Bevihetném apámnak a laborba, és akkor talán kiderülne miféle anyag is valójában. De mire végiggondolom, addigra Algernon eltünteti a nyomokat. Amikor én jártam ugyanígy, éppenséggel akkor sem a kutatóközpont volt az első gondolatom, hanem hogy mielőbb jöjjön ki, és tüntessük el. Elég bizarr kinézete van.
A kérdésére bólintok.
- Igen, ő csinálta. Úgy fest Smith itt nagyon elemében érzi magát.
A rácscsörgéstől, és a szellem negatív kisugárzású jelenlététől az oroszlánok teljesen megzavarodtak. Idegesen járkáltak fel-alá, morogtak, fel-fel bődültek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a szívem nem kezdett gyorsabban tamtamot verni. Egész testemben elöntött a forróság. Nem mertem arra gondolni, hogy mi van ha ezek az állatok kiszabadulnak és széttépnek.
- Gwen! Csinálj már valamit! – sipított Kris kétségbeesetten.
Erre Algernon vette át a szót. Meg is lepődtem, milyen bátor lett hirtelen. Már kedvem lett volna dicséretképp hátba veregetni, amikor beszólt egy ilyet Smithnek: „Megmondja nekünk, kit erőszakolt meg?” Ez az az ominózus pillanat, amikor
1. leteszek a hátveregetésről
2. az ember lánya nyom egy facepalm-ot elméletben.
A negatív szóhasználat még sosem segített, ahogy az sem, ha felhívjuk az elhunyt figyelmét a bűntetteire. Ez csak méginkább felbőszíti a kísérteteket. Smith meg eleve nem egy jószándékú Teréz anyu.
Meg is lett az eredménye, a zárba beleröppen a kulcs. Az oroszlánok meg boldogan kezdenek tobzódni a kijáratnál. Nem akarom tudni mi járhat a fejükben.
- Al… Csitt. – intem le halkan a srácot, de nagyon belejött a beszédbe. Nem vitatom, ő ismeri Smithet, de most nem egy élő emberrel van dolgunk.
Algernon végül mégiscsak rábírta a zenebohócot, hogy hagyjon fel a műsorral. A kulcs megállt a helyén, és a ketrecek sem zörögtek többet.
A bohóc még mindig ott állt a saját vértócsájában, a ketrec sarkában. Minket figyelt gonosz ábrázattal.
- Mr. Smith. Árulja el, ki a gyerekének az édesanyja? Biztosan tudunk segíteni magának abban, hogy lássa. – mondom. Közben kezd körvonalazódni, hogy mi tévő legyek a későbbiekben.
Csönd van. Pokolian nyomasztó. Smith nem mozdul, csak áll, mint a cövek és ránk bámul. Az oroszlánok sem értik mi történik, még zavarja őket a jelenés, de amióta nem rázkódik a ketrecük, lecsillapodtak.
- Helen… - hörgi végül túlvilágian kásás hangon a bohóc. – Helen… - ismétli meg fájdalmasan.
- Helen? – kérdezek vissza, hogy a többiek is hallják a választ, és Algernonra nézek. Ő vajon ismer valamilyen Helent? Ismerősen cseng a név, mintha ma már hallottam volna valahol. Aztán beugrik. A folyosón összefutottunk az artista Chuck-kal, mintha ő említette volna, hogy Helennel örülnének Al látogatásának, és a fiaikat is megismerhetné. a fiaikat.
- Mr. Smith, kössünk üzletet. – mondom magabiztosan, és elszántan. – Mi elintézzük, hogy találkozhasson a fiával, maga pedig megbékél és belép a fénybe. Mit szól?
Ez így mind tök szépen és jól hangzik, de bevallom, lövésem sincs hogyan állhatnánk Chuk-ék elé azzal a szöveggel, hogy van egy kakukktojás a családban.

Algernon hallgatta Gwen szavait és megpróbálta megérteni azt, ami történt. A lelke, az elméje dacolt a tudattal, hogy nemrég még egy másik is volt benne és hogy az termelt ilyen gusztustalanságot. Felfogni nem tudta, csak hitre vagy kételkedésre volt lehetősége. A szőke lánynak tudott hinni. Elfogadta, hogy az történt, amint Gwen mondott. Szólni erre nem tudott többet és nem is akart. Gyengének érezte magát. A cselekvésben kezdett erőre kapni, a vödör kitisztításában és az oroszlánok, a ketrec figyelésében. Megdöbbentő volt, ami ma történt. Rázkódott az egész helyiség lassan és ekkor tört elő a krupiéból a tizenéveskori énje. Sajnos a meggondoltság és a tapasztalat is azon a szinten maradt. Gyermeki őszinteséggel és naivitással kérdezte, amit kérdezett. Mikor Gwen rendre intette, hogy ne dumáljon a srác, inkább majd ő intézkedik, Al ránézett. Ő csak segíteni próbált. A kulcsokat láta repülni és nem volt kérdés, hogy rossz úton próbálkozik. Meg akarta osztani a tudást, hogy Smith normális kapcsolatban sose csinált gyereket, erőszakkal viszont próbálkozott. A szavai nem is annyira a bohócnak, mint a lányoknak szóltak.
Szegény Kris nagyon kész volt, ezért Algernon odaállt mellé és átkarolta a vállát. Ilyet még nem nagyon csinált nőkkel, tinikora óta nem vette rá magát. Most úgy érezte, tud egy kis vigaszt nyújtani. Ő is félt. Ki ne félt volna, ha három ereje teljében levő oroszlán ráuszítása izzott a levegőben? Abban bízott, hogy valamit tehetnek. Nem lehet így vége. Olyan közel került a feloldozáshoz. Megjelent a bohóc és még nem ölte meg se őt, se mást, hogy a családra ráhúzza a vizes lepedőt.
Az oroszlánok a csend beálltával kapkodták a fejüket. Nézték a hármast is, a kaput nagyon és a sarkot is. A sarokban ugye ismeretlen erő, potenciális veszély rejtőzött, a kapun kívül pedig finom falatok és játszadozásra alkalmas prédák. Gwen alkut ajánlott a bohócnak és mikor választ kapott, Alt kirázta a hideg. Helen a legaranyosabb, legkedvesebb artistanő volt azok közül, akik akkoriban itt dolgoztak. Chuchkkal már régóta házasok és a krupiénak most beugrott, hogy az első gyereket hordta a szíve alatt a nő, mikor történt az ominózus bohócgyilkosság. Soha senki nem gondolta, hogy mástól van a gyerek. Felháborította, amit a bohóc csinált a kedves nővel. Abban ugyanis biztos volt, hogy Helen nem csalta volna meg a férjét egy ilyen bunkóval, mint Smith. Az a bohóc mély fájdalmakat okozhatott Helennek, aki viszont rendkívül erős lehet, mert sose mutatta itt a cirkuszban. Otthon talán sírdogált egyedül, de a titkot őrizte. Esetleg Fox és Danaide észrevehettek rajta valamit, mikor Al már nem járt ide, de otthon sose került szóba ilyesmi. Csak a hír, hogy megszületett az első fiú és kétvel később a második. Szegény Chuck ha tudná, hogy csak az egyik az övé.
Algernon sejtette, mi lesz a megoldás. Akármennyire bírta a férjet, ezt nem lett volna szabad elmondani neki. Helent kellett megkeresni finoman, óvatosan és megkérni, hogy hozza el egyszer az elsőszülött fiát. A névre nem emlékezett Algernon, de azt a legkönnyebb kideríteni. Megvárta még a választ, a bohóc válaszát, pontosabban azt, hogy Gwen interpretálja, amit hallott. Ugyanis csak ő hallotta. A srác karja szorította Kris vállát, talán kissé erősebben is a kelleténél, a szeme pedig a kapun volt. A Greyhound családból Chuck volt az aktív és a testvérei. Helen otthon nevelte a gyerekeket, de néha benézett. Ezért mondta Chuck Greyhound, hogy ha Al jön máskor is, akkor majd megismerheti a kicsiket is. Egy ilyen alkalmat kell kifogni és majd kettesben, illetve hármasban maradni Helennel. Al a négyesnek örült volna jobban, mert Kris jelenléte ma is sokat segített, de azt is látta, mennyire fél a barátnője. Rádöbbent, hogy ő szereti, nagyon szereti már most és nem akarja ennek kitenni még egyszer. Persze a vörösé a döntés. Ha kitart Gwen mellett, akkor jönni fog és talán mindenkinek ez lesz jobb. Al kicsit mélázva várta, hogy mi lesz.

A bohóc nem válaszol, csak néz mereven, aztán huss. Se szó, se beszéd, eltűnik, de ahogy elillan, hideg fuvallat söpör végig a helyiségen, még a homokot is felkavarja. Félre kell fordítanom az arcom, és hunyorognom kell, hogy a homokszemcsék bele ne menjenek a szemembe. Smith távozását az oroszlánok is megerősítik. Lassacskán teljesen megnyugszanak és lefekszenek a ketreceikben.
- Elment. – mondom Kris és Algernon párosára nézve. Megvakarom a tarkómat. – Nem mondott semmit… Nem tudom, hogy ez nekünk jó e, vagy sem… minden esetre azt hiszem itt végeztünk. Sok esélyét nem látom, hogy mostanában visszatér ide.
Fogalmam sincs mi legyen a következő lépés, és hogyan hozzuk össze a találkozót Smithnek a fiával. Egyáltalán hogyan tálaljunk ki Helennek. A találkozást nem kerülhetjük el vele. Abban meg még nem is vagyok biztos, hogy Smith egyáltalán be akar lépni a fénybe. Sokkal dühösebb és bosszúszomjasabb ennél.
- Mi tévők legyünk? – kérdezem a szőke sráctól. – Te ismered Chuckot és a feleségét. Deee… jobb lenne csak Helennel beszélni, nem kéne felrúgni egy család békés életét. Ha igaz, amit a bohócról állítottál, a tetejében még rossz emlékek is fűzik Helent hozzá. – felsóhajtok. – Nem lesz egyszerű dolgunk.
Bizony, hogy nem. Chuck feleségét még arról is meg kell győzni, hogy összefutottunk Smith szellemével, és tőle van az infó. És egy találkát is össze kell okoskodnunk vele meg a fiával.
- Ha sikerül megszerveznünk egy találkozót Chuck tudta nélkül, készülj föl rá Al, hogy megint téged fog megszállni a barátunk, hogy válthasson néhány szót Helennel és a fiával. – ezt úgy érzem tudnia kell Algernonnnak, készüljön föl lelkileg az eseményre. Nem árt, ha felszerelkezik egy vödörrel vagy papírzacskóval a tali alkalmára.

Algernon figyelte a sarkot, mintha lenne esélye bármit észrevenni. Sose látott igazi szellemet, még az ilyen horrorfilmeket se bírta végignézni. Ma pedig megszállta őt egy és most is egy kísértetjárásnak volt a szemtanúja. Néha Gwenre pillantott, aztán a kapura, hogy mi történik, kinyílik-e vagy nem. A hideg fuvallaton és a rögtönzött homokviharon meglepődött. A szemébe ment is egy pár szemcse, úgyhogy rögtön elkezdett intenzíven pislogni és kipiszkálni azokat. Azt azért figyelte, hogy a kulcscsomóval mi történt. Az csak lepottyant a kapu elé és amikor a nagymacskák észrevették, megpróbálták megkaparintani. Annyira nem ügyesek, hogy kinyissanak egy zárat, gondolta a krupié, de jobb nem játszani az ördöggel. A kapun már szélesebbek voltak a rések, az oroszlánok ki tudtak nyúlni a mancsaikkal. Algernon elrúgta onnan a kulcsokat hátra. Az állatok még nézték egy kicsit, aztán arrébbálltak. Már nyugodtabbak voltak, járkáltak és nézelődtek vagy épp megálltak. Az egyik rögtön lefeküdt.
Mikor Algernon kitisztította a szemeit, Kris-hez szólt először:
- Jól vagy? Sajnálom, hogy ilyen rémisztő helyzetbe kellett kerülnöd...
A krupié hangja mély együttérzést mutatott és ha Kris remegett, akkor meg is ölelte őt. Úgy, ahogy az anyját szokta. Gwen szavai pont olyan hatást értek el, mint a jelenség. A srác nem tudta, mit jelent ez az egész. Most akkor van alku vagy nincs? Neki menekülhetnékje volt és azonnal mutatott a másik ajtóra, ami a teremsor még nem látott részeibe visz.
- Nem tudom, de jobban örülnék, ha odakint beszélnénk ezt meg.
Algernon hitt Gwennek, hogy Smith most nem jön vissza ide, de el akarta hagyni ezt a helyet. Most tisztult ki a feje és a régmúlt ide kötődő tragédiája az előbbi jelenéssel együtt már sok volt neki. Kinyitotta az ajtót és ha a lányok jöttek, kivezette őket a fókák felé. Mikor Al vissza akarta zárni az ajtót, még látta az apját, aki a saját kulcsával jött a másik oldalról. Az oroszlánokat vitte fellépni. Még összenéztek, Fox rámosolygott és Al zavartan viszonozta azt. Utána gyors léptekkel, szó nélkül ment végig a helyiségeken és ha a rövid látogatáson csodálkozó hegyomlásnyi kidobót is maguk mögött hagyták, csak akkor lélegzett fel a friss levegőn. A térdeit fogta meg, ahogy előrehajolt. Körülnézett és mivel senki nem állt a környékükön, itt már intézett pár szót Gwenhez és Kris-hez riadt, aggódó arccal.
- Huh... Helen a legtündéribb artista volt, Chuckkal már nagyon régen házasok. Akkoriban várta az első gyerekét. Gwen, igazad van, vele kell beszélnünk.
Vett egy nagy levegőt és folytatta, már kicsit határozottabban:
- Be szokott jönni a kicsikkel, Apától tudom. Ilyenkor a manézs mögött nézik a műsort, de szerintem tudnánk velük beszélni. Úgyis már sokszor látták ugyanazt, engem pedig régen. De nem tudom, helyes dolog lenne-e. Úgy tudom, Helenen soha senki nem látta, hogy mély traumák nyomasztanák. Muszáj szembesítenünk vele?
Algernon nem akart fájdalmat okozni. Megfordult a fejében, hogy inkább ő maradna ilyen szerencsétlen, csak mást ne tegyenek tönkre. Mégsem volt képes elvetni a gondolatot. Az élet adott neki egy esélyt, Helen pedig erős nő volt, ha ezt így elhordozte. Újra körülnézett és már nagyon ijedt arcot vágott.
- Gwen, kérlek, mondd, hogy van más lehetőség. Nem akarok megint Smith lenni. Ő egy nagyon gonosz ember volt. Sok nőnél próbálkozott és szegény Helennél sajnos megtörtént a baj. Erőszak volt az, Helen sosem csalta volna meg Chuck bácsit. Chuckot... - javította, ahogy az artista kérte.
- Vagy ha biztos, hogy ez lesz, akkor hozzatok bilincset. Én hozok zacskót...
Algernon tudta, hogy a látogatásnak vége. Ma már nem lett volna képes visszamenni oda. Ennie kellett és végiggondolni, ami történt. Aztán Fox-szal megbeszélni, hogy mikor jön legközelebb. Megemlíteni, hogy szeretne Helenékkel is találkozni, nem lesz gyanús. Pozitív és negatív fejleményei is voltak az estének. A krupié tanult magáról valamit. Rájött, hogy ha a szerettei vannak veszélyben, még mindig képes cselekedni, nem blokkol le. Már okosabban és kicsit megfontoltabban cselekedett és kezdte azt érezni, hogy a megoldás közel van. Megszabadulhat egy többéves tehertől hála a csodás Kris-nek és a kedves médiumnak. Abba még nem gondolt bele, hogy mennyire meg fog változni az élete, ha ez sikerül. Gyökeres változás lesz, napfényes új hajnal virrad rá és végre normális emberi kapcsolatokat alakíthat majd ki. Kris pedig... Nagyon szerette volna, ha a vörös végig mellette van, de még nem hallotta a véleményét. Az rengeteget számított, vele könnyebben végig tudta volna csinálni.

- Jól, persze. Minden oké. – mosolyog Kris Algernonra. – Én már hozzá vagyok szokva ezekhez a jelenségekhez, csak vacsi nem szívesen lettem volna. – vallja be pironkodva. Ő is megrémült.
Arra, hogy Algernon nem szívesen folytatná itt az oroszlánok közt a beszélgetést, egyetértően bólintok. Hamar elhagyjuk az épületet és kisietünk a szabad ég alá. Továbbmegyek a parkolóba, ahol Tűzbogár vár, és nekidőlök a hátsómmal. Hallgatom, amit a szőke srác mesél Helenről.
- Nem hinném, hogy Helen tudtán kívül meg tudjuk oldani a dolgot. Vele mindenképp beszélnünk kell. – vonom meg a vállam. – Ha nem nyomasztotta az, amit Smith művelt vele, lehet, hogy nem is… - felsóhajtok, mert nem szeretem a következő szót. Nagyon nem. - …erőszak volt. Egy nő akármilyen erős, egy ekkora traumát nem tud csak úgy leplezni. Nyomot hagyott volna a lelkivilágában és jókora változást idézett volna elő a személyiségében. Talán a másik lehetőséget sem kéne elvetni, Al. Lehet, hogy Helen is látott valamit a fickóban. Lehet, hogy egy pillanatnyi fellángolás volt, amit aztán megbánt.
Széttárom a karjaimat, nem akarok senkit megbántani, de mindent számításba kell venni.
- Helentől biztosan megtudnánk mi történt valójában.
Arra, hogy van-e más lehetőség, elgondolkodom.
- Ahhoz, hogy Smith csak megnézze magának a fiát, nincs szükség csatornára. De ahhoz, hogy beszélni tudjon bárkivel, valakinek a testét kölcsön kell vennie. Azt sem zárom ki, hogy Helennel is van egy befejezetlen ügye… Úgy fest, itt, a cirkusz területén elég energiája van ahhoz, hogy megszálljon téged, vagy a családtagjaidat. Apád sincs biztonságban tőle, amíg nem küldjük át a fénybe. Gondolj csak bele, mi történne, ha csak egyetlen percre is, de belebújna apukád bőrébe, és csinálna valamit a nevében. Szerintem mielőbb jobb lenne beszélni Helennel. Nem is tudom hirtelen mi lenne okos lépés… Mindenképp Chuck tudtán kívül kell Helennel tárgyalnod. Látogasd meg, amikor tudod, hogy Chuck biztosan dolgozik, és finoman puhatold ki mi az ábra. Vagy ha gondolod, veled megyek.

/ Köszönöm a játékot! /

Algernon átkarolta Kris-t és a fizikai közelségével próbálta megnyugtatni. Mindenki jobbnak látta a távozást, ezért össznépileg kimentek az épületből és csak a parkolónál kezdtek újra beszélni.
Algernonban falak dőltek le, ahogy kezdte elképzelni Helenről, hogy tényleg megtette, amiről Gwen beszélt. Ő nem hitte volna el, de a szőkét nem csak a holtak, hanem az élők ismerőjének is tartotta. Meg volt róla győződve, hogy a lány nagyon jól látja a dolgokat. Az volt megdöbbentő a számára, hogy Helen képes lett volna ilyesmire. Egy világ omlott össze benne, de ettől még nem akart annak a házasságnak ártani. Diszkréten akart beszélni a nővel.
- Gwen, szörnyen sajnálom Helent, de így már Chuckot még jobban...
A lehetőségek rendkívül ijesztőek voltak. Nem csak a Burroughs családra, hanem magára Helenre, a gyermeke anyjára is fújna a zenebohóc? Algernon megrettent a gondolattól, hogy valami rossz fog történni és az ő testét használja fel a bohóc. Abban biztos volt, hogy ezt nem lehet nyitva hagyni, hanem végig kell vinni a dolgot. Egyedül viszont nem lett volna rá képes.
- Gwen, megszervezem, de örülnék, ha te is itt lennél, amikor találkozom az artistahölggyel.
Ezután megbeszélték meg a részleteket, Algernon hálálkodott és az est hátralévő részét Kris-szel töltötte. Meghívta a vöröskét egy kellemes étterembe a cirkuszhoz közel lévő utcák egyikében és ott sok mindent megbeszéltek. Nagyon sok mindent. Algernon más most sokkal nyitottabb lett és többre volt képes, mint előtte. Ezért pedig végtelenül hálás volt barátnőjének és Gwennek. Biztos volt abban, hogy lesz még folytatás is és áldotta az eget, hogy elésodorta ezt a két lányt.

/ Én is köszönöm! /

El kellett telnie két hétnek, hogy Algernon megszervezhesse azt a találkozót. Vagy Helenék gyerekei voltak betegek vagy a krupié kapott olyan beosztást, ami miatt nem tudott alkalmas időben menni. Kris-szel már egészen összecsiszolódtak azóta. Többször találkoztak és a srác már mert egy kicsit többet beszélni. Hallgatott Gwenre és nem borította az összes pozitív érzését egyszerre a vörös fejére, csak mindig bókolt egy keveset. Kris aranyos lány volt és tetszett neki, hogy szépeket hall magáról.
Aztán végre sikerült egy hétfői napot megbeszélni Chuckékkal. Algernon értesítette barátnőjét, aki most már kétségtelenül az volt, barátnő, nem csak kedves ismerős. A cirkuszhoz megint a parkolóba beszélték meg a találkozót délután 5 órára. Chuck a színpadon lesz és Helen bent marad majd a fiúkkal, így tudnak beszélni. Al apja viszont szabadságot vett ki, egy másik idomár kezeli majd az oroszlánok ketrecét.
Algernon már mosolygósabban és bátrabban indult neki a mai napnak, mint a múltkorinak. Felkészült, hozott rágót, szájspray-t a hányás utánra és ájulás ellen képes volt megenni egy egész tábla csokoládét, plusz hozott még egyet. Nem titkolt szándéka, hogy majd a lányokat is megkínálja. A megszállástól félt, de próbálta nem mutatni. Elborzasztotta a gondolat, hogy egy kísértet átveszi az ő teste felett az uralmat. Drasztikus lépésre szánta el magát. A kaszinó egyik biztonsági őrétől szerzett egy bilincset. Megkérte azt a Jenny nevű nőt, aki egyébként Gwent is megmotozta, hogy hallgasson. A tüsihajú biztiőr persze valami perverz szexjátékra gondolt és Algernon bele is pirult, mikor ezt az arcába vágták. Azt viszont tudta, hogy ez a kollegina képes tartani a száját. Szóval megvolt a bilincs, amit majd átad Kris-nek és Gwennek, hogy ha jönne a bohóc, ne legyen lehetőség bajt csinálni. Önszorgalomból előtte olvasgatott még médiumokról, valósnak tűnő szellemidézésekről és hasonlókról, de nem lett okosabb. Megfoghatatlan volt neki, amit a neten írtak. Gwen viszont nagyon is érthetően és világosan tudta elmagyarázni a dolgokat, így Al arra jutott, hogy elég lesz neki, amit a szőke mond. Az autónál álldogálva várta a lányokat a fekete hosszúkabát alatt egy szürke garbóban, kék farmerrel és barna félcipővel. A csoki a belső zsebében volt, a bilincs a nadrág jobb zsebében. Szemével a járókelőket pásztázta. Milyen nyugodtak, gondolta magában és kicsit irigyelte azok életét, akik nem rokkannak le évekre egy olyan eset miatt, amit ő átélt.