Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
◆ egyebek: Annak ellenére, hogy kidobtak a papsuliból, és a dogmák hetven százalékát elvetettem, ami az Egyházhoz köthet és amik életem első húsz évében meghatározó szerephez jutottak, még tartom a cölibátust…ki tudja meddig. A húgom barátnője, Elza igencsak nagy hatással van rám Képtelen vagyok ellenállni a kávénak és a vodkának
Történet vagy szerepes példa
-Sigmund…- édesapám máskor erős, határozott hangja, sóhaj volt csupán. Erőtlen nyöszörgés.Két napja folyamatosan az én nevemet motyogja. Állítólag. Tíz perce érkeztem vissza a városba, első utam ide vezetett. Amint megtudtam a hírt, csapot-papot otthagyva indultam el, de Ázsiából nem két perc Londonba érni. Még akkor sem, ha az ember apja haldoklik. - Sigmund… - Itt vagyok…- suttogtam, ahogy mellé kuporodtam, az ágy szélére. – Ne izgulj, jobban leszel…- ejtettem ki szemrebbenés nélkül a hazugságot. De tudta ő is, hogy ez nem igaz. Sosem lesz jól. - Időben jöttél…- köhögés szakítja félbe a reszketeg mondatot, és én ingem ujjával töröltem el a kifröccsent vért az ajka széléről.- Szeretném…szeretném ha vigyáznál az öcsédre. És…tanulmányaid végeztével…- újabb roham- …átvennéd a munkám. – ujjaim kezeit markolták, szinte éreztem, minden sejtje fájdalmát, ami mint a lavina görgött végig gerincén, görcsbe húzva testét. Pórusaim átvették szenvedését. – Tudom, hogy minden rendben lesz…benned….benned megbízhatok. Az öcséd…- elhalkult hangja, de újult erővel szőtte gondolatait tovább, körömmel kapaszkodva maradék lélekjelenléte után. -…nehéz eset, de…tudom…- sóhajtott nagyot és remegő tekintetét rám emelte. – Van…van még valami… - Apa…pihenj inkább….- szakítottam félbe, láttam, hogy utolsó tartalékait emészti fel a beszéd. - Nem! Ez fontos…- mély levegő töltötte meg a tüdejét, készen állva egy újabb sorra. – Van egy húgod is… - Mi? –hitetlenül meredtem rá, izmaimból kiszállt az erő. - Édesanyád…nem tudott róla…te is, annyira fiatal voltál. De van egy lányom…a féltestvéred. Keresd meg, és vigyázz rá…az öcsédnek nem kell tudnia róla…nem lenne képes megemészteni…Minden mást leírtam…olvasd… a végrendeletet… Nem is tudtam mi volt a nagyobb csapás. Édesapám halála, vagy megtudni, hogy mindaz amit mondott és tanított nekem semmi egyéb, mint szófelhők tömege, puszta füst, ami elenyészik a levegőben, mintha nem is lett volna. Van egy féltestvérem. Colorádóban. Egy lány, két évvel fiatalabb. Azt mondta anyám nem tud róla, d hiba azt gondolni, hogy egy nő előtt lehet titkolózni. Nem. Biztos vagyok benne, hogy megneszelte a dolgot, és ezért hagyott el minket. Hét éves voltam csak. A lány pedig öt. Milyen lehet? Mennyire hasonlít rám?
- Sigmund…az apát hívat… Homlokráncolva vágtam végig a márványfalú folyosókon. Fogalmam sincs mi történhetett. Két hét a felszentelésig. Valami közbejött? - Sigmund…- az apát hangja gondtól terhes volt amikor intett, hogy üljek le. Ő maga hátratett kézzel sétált fel és alá a súlyos tölgy íróasztal mögött. – Szeretném, ha őszinte lennél… Bólintottam. - Mond fiam…élsz bármilyen tudatmódosító szerrel? Lefagytam. Mindenre számítottam, csak erre nem. A vér kiszaladt az arcomból, nyelvem kővé zsibbadt, megszólalni se bírtam, és az apát folytatta. A szavak tűként fúródtak a bőröm alá, a zsigereimet érték, a szívemet markolták. Átkutatták a szobámat. Rutinból. A matracom alatt füvet találtak. Magyarázat? Nincs rá. Pedig volt, de nem a gyónás szentsége alatt vallottam, bármi amit mondhattam volna a védelmem érdekében, az az öcsém vesztét okozná. Így hát lehajtott fejjel hallgattam végig a monológot, és szó nélkül tűrtem, hogy megfosszanak a reverendától, mindössze két héttel azelőtt, hogy beteljesülne az, amiért annyit tanultam, áldozatot vállaltam és amire édesapám is az áldását adta… Bosszúsan téptem le magamról a fekete inget, a nadrágot, szép cipőt, és öltöztem át abba, amiben megérkeztem a rendhez. Farmer, póló, széttaposott tornacipő. Kényelmetlenül éreztem magam. De elfogadtam a döntést. Talán más úton kell járnom. Talán más az én célom, rendeltetésem. - Spike! Mizu bratyó? –töretlen lelkesedéssel hangosan üdvözölt abban a közeli ír kocsmában, ahol találkozni szoktunk. Ahol az idejét lopta. Akkor már a harmadik pohárka vodkánál tartottam, amit irtózatos dühömben magamba diktáltam hirtelenjében. - Mizu bratyó? – visszhangoztam sziszegve, fenyegetően ráemelve a pillantásom. – Az a nagy újság te mafla, kétbalkezes istencsapása, hogy kicsaptak engem, miattad, meg a hülye füved miatt. – feltápászkodtam a székről és az öcsém elé álltam. – Jaj Spike segíts, segítened kell! – imitáltam gúnyosan a hangját. – Nem tudok mit tenni, rám uszították a rendőröket, kérlek Spike, te vagy az egyetlen akire számíthatok…- az utolsó szavakat szinte morogtam, miközben édes testvérem nyakának estem, és püfölni kezdtem ott, ahol csak értem. Nem is tudtam, hogy ilyen érzelmeket hibernálok a Szentírásra hivatkozva…
Életem, a csuha levetése után 180 fokos fordulatot vett. Nem vetem meg az alkoholt, képek tömkelegét tetováltattam magamra, a megismerhetetlenségig „csúfítottam” a testem. Érdekelt? Nem. Az Egyház kivetett magából, és én duhaj életmódba kezdtem. Persze volt munkám, átvettem apámtól az árvaházat, én felügyeltem a nevelők munkáját intéztem az étkezést figyeltem a gyerekekre, s minden egyéb kellemes és kellemetlen dolgot elintéztem, de nem vetettem meg az alkoholt, és a nőket…bizony… Mindig is szerettem szórakozni velük. Bolondítani őket. Imádtam a zamatos, erotikától fülledt macska-egér játékokat. Imádtam a macskákat. A cicusokat. Éjjelente egy-egy duhaj este után kedvem tölteni valami vadidegen cafkával, néha-napján bordélyházakba sodort a szél, de hogy le is feküdjek velük…nem. Szerettem ha táncoltak nekem, a mellkasom, az arcom simogatták, megcsókoltak, hozzám bújtak, vagy én bújtam ölükbe,órákig beszélgetni velük, vagy néha, amikor különösen virgonc teremtést lökött elém a szél, belelovallni őt, és magam is a szenvedélybe, szerettem csókokkal borítani testüket, tapogatózó ujjaim bejárták bőrének minden apró szegletét…de a csúcsig, magáig az aktusig, a szerelmeskedésig nem jutottunk el. Képes voltam hatni a lelkükre, odáig elnyújtani ezeket a finom, meghitt órákat, hogy már semmi szükség nem volt a kéjes pillanatokra, az orgazmusra. Most is így volt…Coloradó közepén, egy bárpultot támasztva kortyolom és a whiskys pohár pereme felett, mosolygó, barátságos hunyorral mérem végig a velem szemben álló két leányzót. Közülük az egyik a húgom. A szőke ,vagy a barna lehet az? Ezen morfondíroztam, mikor felbukkant szeretett öcsém, akitől a múltunk ellenére (mindig minden hülyeségbe belekeverte magát, ezzel együtt engem is, mert ki más takarítana fel utána ha nem a bátyja?) sem szakadtam el. Elkísért, jött velem Amerikába. Nem volt szándékos. Mindig ezt mondja. Belekeveredett valami drogügybe. Tartozik a fejeseknek. Sok pénzzel. Nagyon sokkal. Most mi lesz? Azt mondtam, beszéljük meg holnap, addig kitalálunk valamit. Hát nem azzal kelt ez a hülye, hogy bajba keveredett? És mit csinált? Na mit? Embert rabolt! Embert! Érted? Váltságdíjat akar. Abból fizetné ki az adósságot. Belekeveredtem én is. Nyomunkban egy csapat füves, pénzéhez bérgyilkos, hónunk alatt két lány, az egyik a húgom, amiről az öcsém nem tud semmit, míg a másik…a másik valami észvesztő nőszemély. Ennek már lassan három hónapja. Furcsamódon a lányok közül (akik amúgy nagyon jó barátok) egyik sem akar szökni. Sőt, valahogy mintha még élveznék is a helyzetet. De koránt sem egyszerű a dolgunk. Igaz, hogy idilli a kis négyesünk, nagy egyetértése, és olyan ez az egész, mintha kiruccannánk, én még féltem az irhánkat. Öcsémnek is nyilvánvaló már, hogy hiába kérünk váltságdíjat, a zsernyákok elkapnak minket. Így marad a menekülés. Elza indítványozására Las Vegasba jöttünk. Mert itt könnyebb elrejtőzni. Itt nem keresnek minket. De én mást sejtek az indok mögött. Mi a titkod Kedves? Mindenesetre eljöttünk Vegasba és mindenki egyből belevetette magát az életbe. Zsaruk keresnek, a drogosok is a nyomunkban, egy családi válságot is rendbe kell hoznom, és oda kell figyelnem Elzára, aki hosszú órákra eltűnik bérelt lakásunkból…és igen…ott az árvaház is. Nem lennék most a saját helyemben.