Ayana&Harper - hello, my little boytoy

Vendég

Ayana&Harper
I want you now... give me your heart and your soul...

[You must be registered and logged in to see this image.]

Kiborított ez a nap… szokás szerint. Ha egyszer… csak egyszer tudnék felfedezni valakit, akiben annyi szikra van, mint bennem. Ezek csak azért jönnek ide, mert híresek akarnak lenni és azt hiszik, hogy azért, mert pontosan azt csinálják, amit mondok, pusztán ennyitől a világot megváltják… Nem értik ezek a kis ostobák, hogy ez nem így működik… hogy ehhez szenvedély kell és akarat. Nem ahhoz, hogy sztár legyen, hanem ahhoz, hogy tökéletes legyen. De ezek messze nem tudják, hogy milyen az a tökéletes táncos. Bah, nem is idegesítem magam tovább, ugyanis az egyik kedvenc fiúkámmal van találkozóm…
Előbb érkeztem a szobába… mindig előbb szoktam, nem tudom, valahogy kényelmesebb így. Elvégre így én uralom a teret, na nem, mintha ezt bárhogy is bizonyítani kéne, elég rám nézni… és máris egyértelmű a helyzet.
Ledobom a kabátom és a táskám egy fotelba és egyből a bárpulthoz sétálok, hogy töltsek magamnak valami erőset, amit egyből le is húzok, a következőbe pedig már jeget is rakok és úgy töltöm meg a poharat, hogy aztán szépen, lassan fogyasszam el az italt, ahogy azt eredetileg is szánták… én pedig csúnyán meggyaláztam az előbb a kis sietségemmel.
Leteszem a dohányzóasztalra a poharat, miután kortyoltam belőle egyet, majd előkapom táskámból a ruhámat. Akármennyire is szerettem volna, a diákjaim előtt nem pompázhatok akármiben. Elvégre velük ellentétben én tudom a protokollt és meg tudok jegyezni olyan egyszerű utasításokat, mint az öltözet megszabása. Nem olyan nagy kérések, mégis mindig találok legalább egy hülyét, aki képtelen beszerezni megfelelő ruhát. Anélkül pedig be se tegye a lábát a tantermembe.
El is dobom a hétköznapi kis ruhát, amit magamra kaptam óra után, majd az egész alakos tükör elé állok, s úgy kezdem el nézni alakomat… külső szem számára tökéletes lenne, én azonban látom, érzem, hogy kezdek kiesni egykori formámból… és kezdem elveszíteni egykori tökéletes alakomat, ami pont annyira volt erős, de egyszerre pihekönnyű is, ahogy egy balerinának arra szüksége van. Az ital után nyúlok, de megállítom magam és ismét csak egy aprócska kortyot iszok. Azt hiszem nincs szükségem arra, hogy ne legyek teljesen magamnál, amikor az én kis játékszerem megérkezik. Inkább felöltözök, szépen-lassan, mintha csak egy nem létező show lenne minden apró részlete még a felöltözésemnek is. Tudom, hogy rajtam kívül senki se látja, de nem is másoknak csinálom, csakis magamnak. A showbizniszben először magadnak játszol, utána másnak… először magadnak táncolsz, utána a közönségnek, mert ha magadat lenyűgözöd azzal, amit csinálsz, csak egy kicsit is, akkor a közönség el fog ájulni tőle. Nos, én a való életben is így élek… vagy talán a showbiznisz a való életem?
Miután befejezem az öltözködést az órámra nézek, pont időben… rólam tudják már az állandóim, hogy nem lehet késni… úgyhogy biztos vagyok benne, hogy most se fog ilyesmi előfordulni. Megragadom a poharamat és kényelembe is helyezem magam az egyik fotelben.

[You must be registered and logged in to see this link.] öltözék: [You must be registered and logged in to see this link.] | ...

Vendég

Van valami jóleső a visszatérő kliensekben. Nem, nem a saját megunhatatlanságának tudata - ő már rég unja ezt a testet. Unja a jól karbantartott, szándékos hiú aránytalansággal felpakolt izmokat, unja a maszkszerű arcot, unja a divatos, magamutogatásra kitalált szarait, amitől a harminc közeli Pán Péter illúziója igazán tökéletessé válik, unja a farkát, amit maximum konnektorba nem dugott még, unja az idegszálak minden fájdalmát és élvezetét, mindent, amit ezekkel az érzékszervekkel érezni lehet, már unásig ismer. A pénzt viszont még mindig kurvára nem unja.
Ami megnyugtató a törzsvendégeiben, az az, hogy már horogra akadtak. Nem kell erőltetnie, hogy rátapintson arra a titkos pluszra, amitől kötődni fognak, nem kell elérnie, hogy újra és újra beleszeressenek egy kicsit. Nem kell lesnie minden rezdülésüket, hogy rájöjjön a mozgatórugóikra, a mocskos kis dolgaikra, már tudja, mi a gumicicájuk. Ettől az egész könnyű és elringató, mint egy esti fogmosás. A pénz az viszont ugyanolyan jó. Vagy jobb. Egy útbaeső tükörben ellenőrzi magát, hogy csakugyan olyan makulátlan legyen, amilyennek az elvárható, és gondolatban már a borítékra veri, amit kedvenc tánctanárnőjének kielégítése jelent majd. Szereti a törzsvendégeit. Nagyon is. Még ha némelyik egy kicsit szeszélyesebb is... Ayana esetében azonban még ez a szeszélyesség se komplikálja különösebben a dolgokat. Tiszta, világos elvárásai vannak, nem nehéz megfelelni nekik.
Nem késik.
Nem dohányzik.
Nincs rajta egy gyűrődés vagy porszem sem.
Pontosan tudja, hogy mikor forduljon alulra, és mikor maradjon felül.
Kivételesen inget visel - nem kevésbé magamutogató divatszar, de a látszat minden.
Tudja, melyik az a mosolya, amit Ayana szeret látni rajta, ez se több, mint inget húzni. Tudja, melyik az az intenzív pillantás, amivel ha végigsöpör rajta, anélkül, hogy bármilyen hízelgő megjegyzést tenne az alakjára vagy a ruhájára, benedvesedik a saját kívánatossága tudatától. Egyszerűbb, mint a matek. Egyenesen a nőhöz lép, és előbb a kezéért nyúl, hogy üdvözlésül kezet csókoljon neki, aztán elsimult, lendületes átmenettel átfogja a derekát, hogy magához rántsa és a száját kapja el. Kezdeményez, ahogy mindig, elvégre ő a férfi, de a nő irányít, és ez anélkül is sikerülni szokott neki, hogy ő külön teret adna a dominanciájának. De Ayana bármennyire is hamar szakítja meg a csókot, arra azért elég, hogy megérezze a tömény ízét az ajkán.
- Ilyen elviselhetetlen volt a várakozás, hölgyem? - évődik zsivány félmosollyal, és legalábbis megkíséreli újra könnyedén-szorosan magához vonni a nőt, hacsak nem kap másféle utasítást. Mohót játszik. Ízlésesen.