dr. Bernthal&Savi

 
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nyitok be a szobába, kezemben egyensúlyozok a tálcával, rajta a szükséges eszközök. Gyors le is teszem a szekrényre, az ajtó mellett, majd hónom alól kiveszem a kartont, hogy ellenőrizzem, biztosan jó helyre hoztam e. Bár, biztos vagyok benne, hogy jó helyre hoztam, hisz alapvetően jó a memóriám, könnyen megjegyzek ilyen dolgokat, ráadásul ez a kislány sajnos már elég régóta itt van ahhoz, hogy tudjam, hova és mit, abból is mennyit. Csak azért nem árt ellenőrizni a kartont, hiszen ki tudja? Lehet azóta változtattak az adagján, vagy a gyógyszeren. Miután ezzel megvagyok a karton is a tálca mellé kerül és pedig az ágy felé fordulok.
- Szia bo… - Be se fejezem a mondatot, mert bizony az ágy, ahol a kis betegnek lennie kéne, márpedig tudja, hogy ott kell lennie ilyenkor, az bizony üres. Odasétálok és megtapogatom azért a felgyűrt takarót, hátha az alá bújt be a kis komisz, de semmi. Csípőre teszem a kezem és körbenézek.
- Merre vagyunk kisasszony? – Teszem fel a nyilvánvalóan költői kérdést, mert, hogy konkrét választ nem fogok kapni, az is biztos… Egy ideig még nézelődök, aztán halk kuncogást kezdek hallani a függöny mögül, amivel a másik ágyat lehet elszeparálni és éppen be van gyűrve annyira, hogy észre se vegyem, ha éppen oda bújt valaki.
Közelebb lépek, lassan, de úgy, hogy azért hallgató legyen a léptem.
- Ejj, hát merre is van ez a kis rosszaság? – Mondom ki hangosan, miközben egyenest a függönyre nézek. A nevetés hangosodik, aztán hirtelen elhal, ahogy gondolom észreveszi, hogy kihallatszik. Még egy lépést teszek, aztán hirtelen húzom el a függönyt, mire persze jól meg is ijed.
- Ejnye, te… hát hol van neked a helyed ilyenkor? – Kérdezem fejemet ingatva, de persze mosolyogva, kezeimet csípőre téve.
- Csak meg akartalak viccelni Savi néni. – Vigyorog tündérien rám, amire persze nem tudok haragudni…
- Na mássz onnan gyorsan ki, ne várd meg, hogy nekem kelljen kiszedni… - Félre is lépek, hogy ki tudjon jönni, de persze, hogy nem azt teszi, amire kérem, villám gyorsasággal elfut előttem és a szoba másik végéig rohan.
- Lilah… tudod, hogy nem szabad így futkorászni, főleg addig nem, amíg nem ettél… Na mássz szépen az ágyadba kisasszony.
Meg is indulok felé, aztán miközben el akar futni mellettem, gyorsan utána kapok és felemelem. Hiába már 8 éves a kislány, mégis pihekönnyű és nem esik nehezemre megkaparintani. Kapálózik egy kicsit ugyan a kezemben, de szerencsére kicsi a szoba, gyorsan az ágyáig érek és lerakom oda.
- Most elmegyek a gyógyszerért, addig mássz be, különben csúnya ragtapaszt kapsz… és tudod, hogy a szép ragtapasztól gyorsabban gyógyulnak az ügyes lánykák… - Magyarázok, miközben elmegyek a tálcáért, amit az ágy szélébe lerakok. Szerencsére a kis szőke tündérke addigra bemászik ágyába és már nyújtja is a kezét. Nem szeretem ezt csinálni, de a muszáj nagyúr… és hiába imádom mindegyiküket, azt akarom, hogy amilyen gyorsan csak tudnak, távozzanak innen.
- Na most egy pillanatra fordulj el, tudod, csak egy kis picike manó fog megbökni, hogy gyorsan gyógyulj. – Simítom meg az arcát, aztán mikor elfordul, gyorsan és a lehető legügyesebben bököm meg a tűvel, adom be a gyógyszert és már rakom is rá a macis ragtapaszt.
- Na, már meg is vagyunk, most pedig, bekapcsolom neked a mesét, aztán pihenj egy kicsit, jó? Nemsokára jön majd az ebéd aztán utána játszhatsz a többiekkel. – Mosolyogtam rá, összepakoltam a dolgokat és épp a kartonjáért mentem, amikor meghallottam a nevemet. Hirtelen összerezzentem, de aztán csak visszaerőltettem a mosolyt az arcomra, hogy Lilah ezt ne lássa.
- Szia bogárkám. – Integetek neki, aztán kilépek az ajtón és már látom is a főnövért jönni velem szembe.
- Savannah, ezeket majd én elviszem a helyére, te menj a nővérpulthoz, szükség van rád.
- Kikapja a kezemből a tálcát, épphogy van időm a kartont lekapni róla, esélyem sincs, hogy megkérdezzem miért, már el is tűnik. Nem szeretem ezt a nőt, pedig aztán én kevés embert nem szeretek, de ő valahogy… gonosz.
Útközben gyorsan beírtam a szükséges dolgokat a kartonra, majd csak utána néztem fel, hogy ki is vár a nővérpultnál.
Egy pillanatra meg is álltam, megfagytam, majd gyors lenéztem a kartonba, mintha amiatt álltam volna meg, de hát elég átlátszó egy jelenet volt… főleg neki.
Dr. Bernthal látványától is a torkomban kezd el dobogni a szívem. Még odaérek veszek pár nagy levegőt, hogy leplezni próbáljam azt, ahogy érzek.
Lerakom a pultra a mappámat, aztán lassan nézek fel rá.
- Miben segíthetek? – Szólalok meg végül, de hangom még így is kicsit gyengécske, sőt a tekintetét is kicsit kerülöm, bár muszáj ránéznem, ha már hozzá beszélek és ő is hozzám fog.

[You must be registered and logged in to see this link.] öltözék: [You must be registered and logged in to see this link.] | ...