Vadbarom!
Azt hiszem, ennyi futott át a fejemen, amikor az a hatalmas, bálna méretű pacák végiggurulgatott a lábamon, és ha még meg is említettem volna neki, az biztos, hogy még egyszer megtette volna, csak mert mennyire jó nyomorékot csinálni szegény lányból, nem igaz?
Persze a morcosság nem neki szólt, egyszerűen csak muszáj voltam kivenni egy szabadnapot, amikor eldönthettem, kivel és mit is szeretnék csinálni. Én magam. A telefont egyébként is otthon hagytam, így biztosan nem fog senki sem zaklatni.
A fülest csak hangyányit igazítottam meg a fülemben, a hangerőt pedig feljebb vettem, ahogy lefurakodtam a buszról a megállóban, és a bőrkabátot szorosabbra húztam magamon. Alatta nem sok minden volt, egyedül egy vékony pántú top fedte a felsőtestem, a szaggatott, feszes farmer pedig nem sokat védett a hűvösebb idő ellen. Ha már harminc fok alá ment a hőmérséklet, hajlamos voltam fázni. Kis túlzással.
Nem foglalkoztam az idővel, egyszerűen csak hagytam, hogy a zene ritmusára lépő lábam kalauzoljon a környéken, ott, ahol még teljesen ismeretlen voltam. Mert az elmúlt évben, amit itt töltöttem elmenekülve Seattle-ből, még nem teljesen sikerült kiismernem a várost.
Bár gyanítom, a Vegas-iak sem látták a városuk minden egyes falrepedését. Az embereknek nincs elég idejük ténylegesen megfigyelni a részleteket. A rohanás, az önzőség minden egyes percben megrövidíti az ember életét, csak az a legrosszabb, hogy erre még nem jöttek rá.
Jó volt kicsit turistának érezni magam. És tenni akartam érte. Elvégre Vegas-ban élek. Ha házasodni nem is akarok, ha kaszinóban nem vesztem el az összes pénzem, valami Vegas-osat akartam tenni.
És még az sem érdekelt, hogy az ujjam automatikusan simult rá az ismétlés gombjára, noha a francia szöveget nem is értettem. A zene, a dallam olyan nyugalommal töltött el, hogy már percek óta ugyanaz ment. És ugyanott állva figyeltem egy cégértáblát egyre erősödő érzéssel, hogy én akarom. Nekem kell! Újra és újra elolvasva a rajta lévő szöveget. Nem amiatt, mert nehézségeim lettek volna az olvasással, de.. érdekelt, és szerettem nézni a cirkalmas betűket, az üvegnél megjelenő minták rajzolatát, és csak akkor indultam meg irányban, amikor az utolsó hangjegyek is elhaltak, hogy aztán majd újra meginduljanak később.
A kezem az ajtó kilincsére simultak, azt lenyomva pedig már bent is voltam a szalonban, magam mögött becsukva az ajtót.
A hajamba túrva kihúztam azt a nyakamból, ellentétes oldalra húzva azt, és rámosolyogtam röviden, mégis bizakodva egy nőre, aki tökéletesen beleillett a környezetébe. Cirkalmas betűk, portrék sorakoztak a kezén, a mellkasán, és a nyakán is. Fogalmam sincs, hogy bírta ki a sok órán tartó procedúrát.
- Helló... nem tudom, volna esetleg valaki elérhető, aki... tudna segíteni nekem? - kezdtem bele érdeklődve, hogy ugyan, valaki bevállalna-e egy körre. Már ami a tetoválásokat illette. Mert csak azt szerettem volna most. Azt hiszem.
És csak ekkor lestem körbe megint a tetoválószalonban beharapva alsó ajkamat is, várva, hogy vajon tényleg a kis pultos vagy milyen csajt kaptam el, vagy éppen a következő tetkójára váró bigét, aki most teljesen hülyének fog nézni. Basszus! Ugye nem?!

- Marianne, legyél szíves egy üveg kólát és egy nagy adag sült burgonyát hozni, negédes drágaságom!
Micsoda jó érzés, mikor bejön hozzád egy vevő és te kéred meg, hogy hozzon neked kaját. Azt hiszem, minél előbb be kell szerveznem egy titkárnőt vagy legalább is valami hasonlót. Egyedül nehéz már űzni az ipart, de valahogy sose fűlött a fogam ahhoz, hogy valakit beállítsak magam mellé dolgozni. Még a végén kibeszél a hátam mögött, hogy ez a Schaun már megint énekelget a függőny mögött!
- Majd kiszolgálod magad, Zom B! - vág vissza a lány és kimegy a művészi szobából.
Nem egy nagy hely, hisz a kockás padló egy baloldali folyosóhoz vezet, aminek a végén ajtó helyett egy vörös függöny vezet.
Az én kedves barátosném persze nem szolgál ki. Nagyot sóhajtva huppanok le a tetoválószékre. Egy kis ideig a szememet behunyva üldögélek, mikor halk szó foszlányokat hallok. Majd hirtelen felerősödik a hang.
- Schaun! Mi az, ráültél a füledre? Gyere, jött egy vevőd!
- Uno Momento! - szólok ki majd felpattanok a székből.
Pár lépés ide, egy kicsi oda és már a függöny mögött állok, mikor meghallom Marianne szokásos szavait.
- Ne ijedj meg tőle! Lehet, hogy borzasztóan néz ki, de kedves srác!
Ez az én jelem!
Kidugom a kezemet, ahogy félrelököm a függönyt és kilépek a vevőhöz.
Egy fiatal nő, hosszú barna hajjal, egy elég csinos bőrkabáttal és szakadozott farmerrel. Ez utóbbi először a szegénységet jutattja eszembe, de hamar rá kell jönnöm, hogy ez a divat. Dios Mio, micsoda csoda!
Elsőre biztos meglepődik, de én barátságos maradok és szépen rámosolygok. Az ajkaimnál húzodó fogsor tetoválás szélesre húzódik, kivillantva az egészséges és igazi fogsorom.
- Szervusz! Miben segíthetek?