Mosolyogva lép ki a tárgyaló ajtaján, majd laza oldalpillantást vetve Rappoldra ő is felvesz egy viszonylag semlegesebb kifejezést. Észleli ugyan a felé forduló tekinteteket, de különösebben nem reagál rájuk. Nyilvánvalóan Uriah nem akar plusz okot adni a kollégák szurkálódásaira, s a beígért lattéval annyi plusz pontot szerzett most a szöszkénél, hogy a lány igyekszik tiszteletben tartani ezt. Ameddig tudja.
Az asztalhoz érve megvárja míg Rappold végez az irkálással, majd átveszi tőle a névjegykártyát. Csak felületes pillantást vet rá, de a lakcímet meglátva csak elmosolyodik. Igen, tudja jól, hogy a szerződésen is rajta van a férfi személyes adatai között a címe is, de az hogy így megadta a lánynak.....
-Köszönöm. –mondja, majd süllyeszti el a kártyát a táskája egyik zsebébe, s egy apró biccentéssel jelzi, hogy hallotta és értette a végszükség szócskát is.
-Ilyen cipőben? Nincs az az isten! –mondja a lépcsőzést célzó megjegyzésre, s emeli meg egyik, szandálba bújtatott lábát, majd kicsit oldalra is fordítja a lábfejélt, hogy tisztán látszódjon a 8 centis tűsarok is. Ha ez nem elég ok a liftezésre, akkor semmi. Kényelmesen sétálva követi Uriah-t  a lifthez, bár az asztaltól még egyedül is eltalálna talán addig, de jobb biztosra menni.
Széles, pimasz mosollyal pillog oldalra Rappoldra, miután becsukódott mögöttük a liftajtó. Igen, a kicsi és zárt helyekről határozottan kellemes emlékek maradtak meg a szösziben.
-Helyes pasikat rabolok el plázák parkolóiból. –vált át vigyorrá a mosolya, ahogy elpoénkodja a kérdést. Nem mintha ne szeretné a munkáját –ami perpill mondjuk nincs, de talán majd a hétfői meghallgatás után.... Szóval ő szeret táncolni, szereti, hogy nagyjából meg tud élni belőle, de a tapasztalat azt mutatja, hogyha a szöszke közli egy pasival, hogy táncos, akkor automatikusan a rúdtánc / sztriptíz jut eszükbe. Ha pedig még azzal is elbüszkélkedik, hogy tulajdonképpen ért a fent említettekhez, akkor automatikusan megkapja a prosti címkét is a homlokára. Így aztán egy ideje leszokott arról, hogy megválaszolja ezt a kérdést. Ha nagyon ragaszkodik egy kielégítőbb válaszhoz úgyis tovább fogja faggatni Rappold.
-És maga? Miféle cikken dolgozik épp? Már ha szabad ilyet elárulnia. –dobja vissza a kérdést s néz kíváncsian a férfira. Közben a lift is megérkezik a földszintre ahol állítólag a kávézó van. Nem igazán rémlik neki, hogy látott volna ilyesmit befelé jövet, bár akkor eléggé el lehetett merülve a gondolataiban Lily, mert a liftből kiszállva és körbetekintve egyből kiszúrja a helyet, s jó koffeinfüggőhöz híven meg is indul felé.
A kávézó / büfé helysége nem túl nagy, de láthatóan a célközönség is kimerül az irodaház dolgozóiból, akik pedig jórészt elvitelre vásárolják a szendvicseket, hogy a saját kis asztaluknál elfogyaszthassák őket. A berendezés is ehhez alkalmazkodott – apró, magas asztalok bárszékkel, és néhány rendes étkezőasztal, ha valaki mégsem óhajtana rámorzsálni a klaviatúrára.
-Lehetne most latte helyett eszpresszó? Két cukorral, tejszínnel. –adja le a rendelését a lány Rappoldnak. Nem beszélték meg, hogy csak Lilyke elvonási tüneteit jöttek le csillapítani, vagy a férfi is megiszik vele egy feketét, így aztán inkább ráhagyja a rendelést a szöszi, ahogy az utána következő asztalválasztást is.

Rappold csupán a tekintetét fordítja a lány felé, s lemondó mosollyal veszi tudomásul a választ.
– Kár… – mímel ezúttal ő csalódottságot, de egyelőre ennyiben hagyja, azonban a kérdésre válaszol, s újra a becsukott liftajtóra néz. – Szabad. Random motelszobák rövid ideig tartó társas használatáról írok.
Nem, ha a szöszke nem válaszol rendesen, akkor ő sem fog egyenes választ adni, s ez valahogy frappánsabb válasznak tűnik, mint visszakérdezni, hogy:
…és jól fizet?
(Messzemenőkig nem célja jelenleg belegyalogolni a kishölgy lelkivilágába.)
A földszintre érve maga elé engedi Lilyt, majd kilép a felvonóból, ami kisvártatva elindul felfelé. Rappold a szöszi után(?) érkezik meg a kávézóba, majd a pulthoz sétál. Mindeközben figyel Lily szavaira, s egy rövid bólintással engedélyt ad az eszpresszóra.
– Két eszpresszó lesz, az egyik cukorral és tejszínnel – adja le a rendelést a pult mögött álló lánynak.
Ahogy megkapják a kért italokat, a férfi fizet, majd a rendelt kávéval az egyik magasabb asztalhoz járul, majd felül a mellette lévő két szék egyikére. A kávézó, bár nem túl nagy, egész pofásan néz ki, s a kirakatablak nagyságú ablakain át pazar panoráma tárul a szemük elé a… a szemen lévő hatemeletes ház bejáratáról, s a két épület közti csak gyalogos forgalomnak fenntartott utcáról.
Rappold belekortyol a kávéba, s – amennyiben ezt megteheti – a szöszi szemeibe néz…

A témát meghallva tovább szélesedik a vigyora, bár el kell ismernie ez az evidensen kamu téma jóval érdekesebbnek hangzik, mint Rappold szemetes cikke, amit az asztalánál várakozva futott át a szöszi. Azonban a „gördülékeny együttműködésük” és természetesen Lily kávéjának érdekében úgy dönt, hogy ezt a megállapítását talán nem kellene megosztania az újságíróval. Egyébként is, lehet, hogy tud érdekes témákról is írni a pasi, szimplán csak egy szar cikket talált meg tőle a lány. Ennek mindenképpen utána fog nézni. Majd ha nagyon nem tud elaludni valamikor.
Ahogy elkészülnek a kávék ő is felnyalábolja a sajátját, majd Uriah után ő is megindul a kiszemelt asztal felé. Annyira nem díjazza a választást – tornacsukában nem lenne vele problémája, de magassarkúban feltornásznia magát erre a vacakra.... A csészét az asztalra, a táskáját és a dzsekijét a széke lábához pakolja, majd nekiveselkedik a koránt sem egyszerű feladatnak, s kicsit bénázva ugyan, de abszolválja a mutatványt.
Jókedvűen mosolyog rá Rappoldra, majd elkezd matatni a cukros zacsival, s ha mindkettő tartalmát beleöntötte a csészébe nekilát elkeverni azt.
-No és hogy halad az anyaggyűjtéssel? Sok terepmunkát igényel a cikk? –kérdi vigyorogva Uriah szemeibe nézve, incselkedve a férfivel. Végülis.. elég sokáig bírták hülyéskedés nélkül egymás társaságát ami lássuk be, igazán figyelemre méltó, de tarthatatlan állapot.
Belekortyol a kávéjába, jó erős cuccot csinálnak itt, bár a cukroknak hála legalább édes a lötyi.

A férfi elégedett mosollyal nézi végig, amint a lány felkínlódja magát a bárszékre. Bár nem volt tudatos a magas asztal kiválasztása ebből a szempontból, mégis… örül, hogy így történt. Szenvedjen kicsit a szöszke is. Rappoldnak ugyanis esze ágában sincs felajánlania a segítségét a székre való feljutásban. Ügyes kislány Lily, megmászik bármit… megmássza a széket is…
Tán fél perc(?) is eltelhet csendben, Rappold tekintete a lány szemeiről a cukros zacskóval foglalatoskodó kezeire vetül. Aztán egy korty következik a kávéból, de a kérdést hallva az újságíró az asztalra teszi a kávéját, közvetlenül az után, hogy megízlelte. Enyhén forró még az ital, ezért nem sürgeti az elfogyasztását. Éppen elég, ha a nővel való szájkarate közben égeti meg magát, a kávéval legalább tud vigyázni.
– Csak annyit, amennyit bármelyik jó riport – néz újfent Lily arcára. Nem, nem ettől a kérdéstől fog zavarba jönni. – …és nem többet, mint Kegyed munkája.

Kellemesen égeti végig a forró, édes koffein a torkát, bár valóban van annyira forró egyelőre, hogy túl sokat Lily sem tud belőle inni. Csak még egy apró korty, mielőtt ő is visszarakná a csészét az asztalra, tekintetével pedig a férfiét keresi.
-Egyáltalán nem értek a riportíráshoz sajnos. Mesélne esetleg néhány részletet nekem?–pillog édesen, ártatlanul s még egy angyali mosolyt is sikerül varázsolnia a pofijára. Nem, nem fogja elröhögni, az pedig, hogy Rappold most ribancozta le.... Ennél azért kicsit több kell, hogy kibillentse Lilykét a zenből, még ha pont ezt is igyekezett elkerülni a szöszke.
-Esetleg talált pár érdekesebb motelszobát, amit érdemes lehet nekem is kipróbálnom? - érdeklődik tovább a férfitól, miközben mutatóujjával végig a kávéscsésze szájával játszik. Nem akaratlagos mozdulat, csak el kell foglalnia a kezét is valamivel. -Nem árthat kicsit váltogatni mielőtt rájuk unnék... – fűzi hozzá magyarázatképpen még mindig angyali ábrázattal a szöszi.

Már majdnem kellemesen csalódna az első kérdés után a férfi, mikor Lily felteszi a második kérdését és nem átall hozzáfűzni még egy gondolatot, amit Rappold hirtelen nem tud hova tenni.
Újabb korty a kávéból, ami bár kellemesen keserű, még mindig túl forró. (Kb. mint a vele szemben ülő kishölgy.)
Rappold tekintete újra a lány kezeire siklik, s kényelmesen elmosolyodik, némileg szemhéjai is leereszkednek, s mintegy három-négy szívdobbanás után néz ismét a lány arcára a következő korty kávé után.
Bizony a szavak már csak ilyenek… ahogy a meggondolatlan kijelentések is: két élük van, akár a kardnak…
– Ezt öt perc alatt nem tudom kifejteni Önnek – kezdi, s újabb korty következik.
A szöszi még mindig mosolyog(?) – talán…
Fogalma sincs Rappoldnak, hogy a lány miért erőlteti továbbra is a témát… na jó, talán az ő válaszához van köze, de az csupán védekezés volt. Gondolatban elfintorodik – valahogy így kezdődött fél éve is.
– Megtisztelő, hogy a véleményem kérdi… de azt gondoltam, hogy Ön a szakértő a témában – s leteszi a kávét az asztalra.

A válaszra csak bólint egyet. Igaza van Uriahnak, s ő maga is meglepődik ugyan, de tényleg érdekli a válasz. Őszintén kíváncsi rá mi a manót lehet élvezni abban, hogy valaki leül a gépe elé és veri a billentyűzetet, csak hogy valaki más elolvassa amit írt. És egyáltalán ki találja ki miről írjon Rappold? Mert remélhetőleg nem ő álmodta meg magának a szemétizébizés témát.
Levakarhatatlan, bár egy fokkal kevésbé bájos mosollyal hallgatja a következő választ is és…. nos az egy dolog, hogy Lily nyugodt szívvel titulálhatja saját magát prostinak, de hogy jön ahhoz Uriah, hogy ő már másodjára tegye meg ugyanezt? Mégis hogyan?! Újabb, apró korty kávé, s szinte érzi a vállain megjelenő kisangyalt és ördögöt, de mégis miért kellene pont neki felülemelkednie a saját hülyeségein és ráhagyni a férfira az egészet?
-Nem. Szakértő még közel sem. – biggyeszti le kissé ajkait, s úgy válaszol Rappoldnak.
-Tudja, elég kevés férfi van, aki simán hagyná magát elrabolni… -jegyzi még meg. Azt ugyan egy szóval sem állítja, hogy neki olyan könnyű dolga lett volna anno Rappoldal, csak mosolyog pimaszul, s ha a férfi mégiscsak magára venné.... Nos az már igazán nem Lily hibája.

Nem érzékeli a különbséget Lily előbbi, és mostani mosolyának tónusai között… Nem keresi benne a gúnyolódás, vagy a rosszallás jeleit… egyszerűen betudja annak, hogy a kislány szeret mosolyogni, s nem kezdi elemezni, hogy védekezésként, vagy leplezésként használja-e az egyébként ragyogó mimikát… Jól áll neki, hadd csinálja… Ha érzékelné is a fentieket, ha tudná, hogy minek köszönhető a váltás, hát Rappold igencsak meglepődne.
Tényleg?
Nem. Inkább realizálná, hogy újra ott tart, ahol fél éve is. Lily válaszol, Rappold pedig újabbat kortyol a kávéból. Tényleg vissza kell mennie cirka öt percen belül. A választ végighallgatva először csak hümment, majd enyhén bólint. Érti ő. Hogyne értené? A dolog abszurditását hallva nehezen, de megállja, hogy el ne nevesse magát.
Ez a szegény, dolgozó kislány!
Arról persze szó sincs, hogy Lilyt kurvának nézné, sem arról, hogy magára venné a lány kijelentését, egyszerűen bitangjól szórakozik ezen a témán, kár lenne sikkadni hagyni ezt a szálat, amelynek külön szépsége, hogy a szöszke vetette fel. Egy kicsit, de csak egy egészen kicsit Rappold úgy érzi, hogy törleszthet a kulcsokért, s egyáltalán azért, hogy a kishölgy olyan rondán beleszólt az időbeosztásába azon a kellemes kora nyári szombaton. Volt az aznapi eseménynek, ugyan kellemes vonulata is (természetesen), de az elvek mégiscsak fontosak.
– Akkor ez nem egy jól fizető meló, és valószínű előrelépni is nehéz benne. Miért éri meg mégis?– kérdez vissza, s újra belekortyol a kávéba.

Magában morog s örül a fejének, hogy milyen ügyesen beszólt Rappoldnak, bár kissé rontja a dolog szépségét, hogy ebből az említett pasin semmi nem látszókik. Egy aprócska izomrándulás sem. Abszolúte semmi. Sebaj. Van még ideje szurkálódni a szöszinek, ha nem is most....
Lepillant a kávéjára, még cirka a fele megvan. Óvatosan felbontja a tejszínt (amit szinte minden alkalommal sikerül kicsöpögtetnie, elejtenie, elszakítania, kiborítania vagy rosszul letépnie a fülét, hogy aztán esélye se lehessen kibontani), s őszintén meglepődik, mikor az említettek egyike sem következik be ő pedig teljes lelki nyugalommal és elégedett mosollyal hígíthatja fel és hűtheti le a kávéját iható hőmérsékletűre.
Érdeklődve hallgatja Rappold megállapításait a nem létező munkája árnyoldalairól, s mosolyogva kortyol egy nagyobbat az ismét teli csészéből, s ahogy átsuhan agyán egy gondolat jókedvűen felkacag. Leteszi a bögrét, mielőtt kiöntené, kuncog még pár pillanatig majd jókedvűen csillogó tekintettel néz a férfira, hogy vele is megoszthassa jókedvének okát.
-Az tuti. De legalább ingyen van a kávé. –foglalja össze mosolyogva, majd újra visszatér a nevetéshez. Igyekszik visszafogni magát, de ahogy emlékezetéből előtolulnak ez elmúlt cirka fél óra (?) eseményei – a végrendelet, a ló, a civakodásuk és... nos....Rappold személye...hát inkább nevet, mint sír a szöszi. Ennyi kreténséget másképp nem tud hirtelen feldolgozni.

Amíg Lily a kávéja tejszínezésével foglalkozik, addig Rappold csaknem teljesen elfogyasztja az italát, s kissé meglötyögteti a csésze alján maradt fekete folyadékot.
Kíváncsian figyeli a kuncogó szőkét, és ezúttal nem vegyül gyanakvás a gondolatai közé, ahogy megpróbálja kitalálni, hogy mi az oka a lány jókedvének. Lily nemsokára elárulja, Rappold pislog párat, majd enyhén megrázza a fejét, végül felhajtja a kávéja maradékát. A lány jókedvét látva/hallva egy rövid időre el is mosolyodik.
Nem fogja megjegyezni, hogy de hát most is kávézgatnak és most is ingyen van a kávé… Ebből következik, hogy…?
Nem. Nem szabad. A szöszike Simlis húga, üzlettárs… és pontosan az szöszke, akit egyszer már meg… megismert….
Öt évig nem fogja kibírni mellette... nem...
Sóhajt. Arról nagyjából lemondott, hogy itt és most megtudja, hogy mit csinál/minek tanult a nő. Egészen biztos abban, hogy erre a későbbiekben fény fog derülni.
– Végülis, mindenkinek megvannak a gyengéi – állapítja meg, majd rövid szünet után folytatja. – Lassan vissza kell mennem. Tehetek még bármit az ügyünkkel kapcsolatban Önért?
Ha itt és most barátságosan, és kulturáltan el tudnak köszönni egymástól, akkor nincs veszve teljesen Rappold mai napja… ha nem, akkor…
…akkor ki tudja mi lesz a következő lépés…

Jót kuncog magában, bár azt észreveszi, mikor Rappold is elmosolyodik. Lassan halkul el, a férfi megjegyzésére pedig bőszen bólogat. Az biztos. Egy jó kávéért szinte mindent. Az időkeret leteltére újabb bólintás csak a válasz ami lazán belevegyül az előbbi helyeselésébe.
-Nem, azt hiszem most semmit. –mondja még mindig jókedvűen, kissé kipirult arccal. Kiissza ő is a maradék kávéját, visszateszi az üres csészét az asztalra, majd nekiáll lekászálódni a székről, ami egy jóval egyszerűbb folyamatnak bizonyul, mint az eszköz megmászása volt.
-A szerződések miatt majd hívom, ha tudok valami fix időpontot. –mondja, miközben átveti vállán a táskáját. A kabát marad a karján, úgyis kissé melege volt idefelé jövet is. Ha ezzel elkészült a csészékkel visszasétál a pulthoz. Manó sem tudja mi itt a szokás, de ha Uriah fizette a kávét, akkor övé marad a „takarítás”, majd elindul kifelé a kávézóból. Kint megáll a kijárat és a lift között félúton, majd a férfi felé fordul.
-Öröm volt újra látni Önt, Mr. Rappold. –köszön el a szöszi mosolyogva, majd Uriah mellé lép, s nyom egy puszit az arcára. Határozottan mozdul előre, így talán nem tud kitérni előle a férfi, persze ha mégis az pech. Akkor megmarad a kézfogásnál Lily. Nem siet elhúzódni tőle, mégiscsak bejön neki a pasi, de azért a végtelenségig sem nyújtja a búcsúzkodást.
-Viszlát. –teszi még hozzá vigyorogva, majd megfordul, s elindul a kijárat felé, s kivételesen nagyon hálás Crisnek. Magassarkúban ugyanis elég csinin tud riszálni a szöszi.

***
köcönet! ♡

Ahogy Lily feláll az asztaltól, vagyis lemászik a székről, Rappold is elhagyja saját ülőalkalmatosságát. A lány szavaira korábban biccentett. Valóban, elég rendesen meg(/túl?)beszélték a témát, de az illem ezt diktálta. Emellett sokkal egyszerűbb így lezárni egy beszélgetést, nem mintha az újságírónak lett volna más választása. Tény, hogy vissza kell mennie dolgozni, s bár a lány társasága kimondottan kellemes tud lenni, most mégis jobb minél előbb elszakadni tőle, hogy érdemben át tudja gondolni ezt az egész szituációt.
Miért pont ő, miért ez a lány? – jut eszébe újra a gondolat, de ezúttal nem enged teret neki.
Bólint a lány ügyvéddel kapcsolatos megjegyzésére. Igen… ez így megfelelő lesz, bár az ügyvéd valószínű értesíti őt is, de jobb, ha egyeztet a szöszkével… meg kell szoknia a szituációt, ami annyival egyszerűbb lenne, ha csak most találkoznának először. (Akkor még örülne is neki, hogy Simlis húga egy dögös kis szöszke! Akit azonnal meghúzna, amint módja adódik rá…. Ááááá!!! Hülyeség, ugyanitt tartanának, mint most, csak később. Ezen ma este még összeveszik magával pár doboz sör után.) Még mindig nem bír lecuppanni Rappold a témáról, pedig igencsak kéne… egyszerűen amatőr dolog ennél a pontnál leragadni.
Követi Lilyt… vagy inkább elsétál a kávézó kijárata felé, majd megvárja, míg a szöszke leadja a poharakat, s csak ő mellette lép ki az épület előterébe. Egyenesen a lány szemeibe néz, ahogy az megáll mellette, és váratlanul arcon csókolja. Rappold elmosolyodik.
Igen. Ez így határozottan kellemesebb, mint a kézfogás.
Lenéz a lányra, s esze ágában sincs ellépni tőle.
– Öröm volt… – viszonozza komoly fáziskéséssel, s a lány már el is fordul tőle és… egészen biztosan direkt csinálja!
Rappold karba fonja kezeit mellkasán, s feje a gravitációnak engedelmeskedve előrenyaklik, hogy a férfi addig se tudja a kiscsaj seggét, lábait bámulni. Azért Rappold felnéz abban a pillanatban, hogy a lány kilép az épület üvegajtaján, majd az órára pillant, miközben elindul a lift felé… legalább a ¼ órához tudta tartani magát… megközelítőleg… Az események tükrében ez is valami.