Mindig ámulatba ejt mennyi eső képes esni Las Vegasban. Reméltem az angliai időjárást magam mögött hagyhatom a sivatagban… de ezek a napok azért lesznek, hogy ezt meghazudtolják. A szakadó eső persze semmit sem változtat a turisták lelkesedésén. Tömve vannak az utcák járókelőkkel és persze az összes utca dugóban ácsorgó kocsik dudájától hangos. Jó reggelt Las Vegas!
Reggeli kávém után újult erővel kapom fel bőrdzsekimet és csapom hónom alá a bukósisakot. Engem sem tarthat vissza az eső napi motorozásomtól. Bár rossz előérzetem nem hagy nyugodni, azzal biztatom, magam, az eső úgy is eláll, hamar kisüt a nap felszárítva az utakat. Mosollyal arcomon libbenek ki a nyüzsgő utcára a tömegbe. Csivitelő, zizegő emberek szinte sodornak magukkal, alig bírok kikecmeregni a garázsajtónál. Szerencsére találtam egy kitűnő helyet a motornak. Nincs túl messze és viszonylag olcsó is. Lebattyogok, a feljárón elcikázok az autó labirintusán a motoromig, felpattanok rá… és nem indul.
- Hogy a fene enne meg te hisztis nyavalya!
Mormolom idegesen, tenyeremmel csapok egyet a tankar. Gyerünk te rozsdatelep! Még két éves sincs máris gondolkodik beinduljon-e. Még vagy ötször indítom be, a válasz csak nyöszörgés. Épp eléri az, ez volt az utolsó csepp a pohárban szintet mikor brummogva hajlandó végre beindulni.
- Na, végre! Még sem mész roncstelepre szivi!
Paskolom meg szórakozottan az előbb megütött gépet. Kirobogok a parkolóból, nagy szájtátást elérve ezzel az utcán sétálók körében. Vörös hajú lány egy fekete monstrumon… Még az ittenieknek is ritka látvány lenne? Ügyesen lavírozok a dugóban álló autók között, füttyöket, anyázásokat és dudaszó koncertet magam után húzva. Még így is majd háromnegyed órába telik kikecmeregni a városból az országútra, ahol nincs más csak a végeláthatatlan semmi és a folyóként kanyargó út. Feltűnően hamar szűnik meg a forgalom Las Vegason kívül, mintha minden autó bent lenne a városban. Erre vágyta én már mióta. Nyugalom és a motor hangja. Az út nem tűnik annyira csúszósnak, és ahogy vártam az eső is elállt mostanra. Tövig húzom a gázt, szélként hasítva az üres tájon át. Egy elégedett vigyor és egy kiáltás tör elő belőlem. Ilyenkor a gond nem tud utolérni, annyira gyorsan megyek, Las Vegas szépsége és nehézségei a hátam mögött maradnak. Ám az eső újra rákezd. Deja vu… szokás mondani mikor úgy érezzük ez már megtörtént egyszer. Izmaim szinte maguktól mozdítják karjaimat félrerántva a megbokrosodott gépet a szembejövő terepjáró elöl. Most ő a hunyó, nem én sodródtam át. Végiggondolni sincs időm az eseményeket máris az út menti növényeket és földet szántom oldalra borulva. Sikítani sem vagyok, képes semmire csak kapaszkodok feleslegesen. Zökkenek egyet egy kisebb sziklán, majd megállok. Élek, ez jó kezdet. Viszont lábam a majd 500 kg-os motor alá szorult. Többi részemet, úgy ahogy megvédte a felszerelés, de egy picit így is szivárog a vér arcomból. szerencse, hogy ennyivel megúsztam. Vagy mégsem? A sokk hatása elszáll, amint megpróbálom kihúzni lábamat és kínzó fájdalom nyilall mind lábamba mind karomba és hátamba.
- Hogy csesznéd meg te szemét! Áááá!!!!
Dühödten hajítom el bukósisakomat. A mozdulat ellen mindenem tiltakozik. Ernyedten engedem le tagjaimat a földre, lehunyom szemem és élvezem a hűvös esőcseppeket arcomon amint lemossák róla a vért.