Annyi mindent kéne elmondanom neked… annyi mindennek kéne feltörni belőlem, amit titkolok… amit, azt hiszem mindig is titkolni fogok.
Drága bátyám, Ha tudnád…
Hogy valahol mindig is csak arra vágytam, hogy olyan tudjak lenni, mint te… olyan laza, olyan… nem törődöm. Nem, nem minden szempontból, mert igazából sokszor nem is értem, hogy vagy képes ennyire instabil lábakon állni. Bele is bolondulnék, ha ennyire csapodár lennék… De, mégis, mikor már fiatalabb volta, mindig is azt láttam, hogy ha tanulni kell, ha bármi van, te nem görcsölsz rá, csak sodródsz és valahogy mégis sikered volt. Ellenben én… éjt-nappallá téve szenvedtem, hogy a legjobb legyek és néha még így se sikerült… Te is mindig így láttál és most is így látsz… most már kezdek beletörődni, hogy talán ilyen is maradok. Pedig, milyen jó lenne egyszer a bőrödben lenni, kipróbálni milyen az az élet, ahol nem törődsz semmi és senkivel, csak azzal, hogy nekem mi a jó. Sose vallanám be, de ezért borzasztóan irigy vagyok néha. Még, ha sokszor meg is tudnálak pont ezért ölni.
Ha tudnád…
Hogy igazából annak ellenére, hogy állandóan rágom a füledet én igazából imádlak… és tudom, hogy te is imádsz, még ha néha jól is titkolod, ahogy én is. Nem egyszer védtél meg, amikor rászorultam, nem egy hátsót rúgtál szét miattam, amiért mindig is hálás leszek, mert tudod, hogy én sose felejtek… Hiába viselkedtünk úgy egymással, mintha egymás háta közepére se kívánnák a másikat, mégis mi valahogy mindig sokkal jobban imádtuk egymást, mint ahogy Debi bármelyikünket is, vagy fordítva. Pillanatok alatt tudtunk egy csapattá kovácsolódni, amikor arról volt szó, hogy valahogy kiszúrjunk vele… hogy valamivel megvicceljük, vagy csak pusztán, hogy leszereljük, ha arra volt szükség. Persze nem látszott, de mi mindig egy csapat voltunk, ahogy most is azok vagyunk. Nem véletlen, hogy apuék kettőnkre hagyták a céget, hiszen ezt ők mindig is látták, csak mi nem akarjuk beismerni. Hiszen hogyan is szövetkezhetnék valakivel, akinek a lába között lévő szerve sokszor fontosabb, mint ami a fejében van? Hogyan vezethetnék egy vállalatot valakivel, aki ennyire barom sokszor, mint te? Sajnos azt kell, hogy mondjam: könnyedén… mázlista vagy… ha ez nem lenne, már rég szétszedtelek volna a sok hülyeséged miatt.
Ha tudnád…
Hogy van egy olyan titkom, amit magamnak se merek bevallani igazán, nem, hogy neked, vagy bárki másnak. Persze, te feltehetőleg csak kiröhögnél és el se hinnéd, hiszen a te kis merev hugocskád mégis hogy tudna bármi ilyesmit megcsinálni.
Én se hiszem el sokszor, hogy ezt csinálom, vagy erre képes vagyok… abba bele se gondolok, hogy Debi mit szólna. Jesszusom… azt hiszem, neki el se fogom soha mondani… bár ahogy fest, neked se. Önszántamból legalábbis. Azt hiszed, hogy csak ülök az irodában és a papírok közé dugom a fejem, meg valahol homokba, hogy ne lássam, ami a szemem előtt van. Azt hiszed naiv vagyok és hiszékeny…pedig nem… vagyis, valahol az szeretnék lenni, valahol talán az is vagyok, de egy biztos, azért némileg átlátok a mindig vigyorgó, nagypofájú álcádon is, hiszen mellettem nőttél fel, te bolond.
Tudom, vagyis, nagyon is sejtem, hogy tudod, hogyan is áll a cég, mit hablatyolok? Muszáj tudnod… hiszen ez a te reszortod. Nem tudom, hogy a te hibád, vagy másé, nem tudom, hogy mi az oka, lehet az, hogy nem figyeltünk oda eléggé, de a kis családi örökségünk nem áll éppen fényesen és én nekem javarészt minden vagyonom lassan már itt van. Persze ahhoz nincs merszem, hogy leüljek veled megbeszélni a dolgot, nem is tudom, hogy mi lenne a vége. Talán megunnád és azt mondanád, hogy hagyjuk abba, talán nem is érdekelne, hisz most se szakadsz bele abba, hogy érdekeljen is, amit csinálunk, nekem ez pedig nem tetszene. Én ezt nem bírnám elviselni, mert nekem ez a cég a mindenem. Nem bírnám elviselni, ha apa arcát kéne látnom, amint megtudja, hogy mi is történt. Mindent… szó szerint mindent megteszek, hogy ezt megakadályozzam.
Az egyik modell egyszer mesélt arról, hogy mit is csinál ezen kívül… hol dolgozik. Nem igazán kérdeztem, de ő valamiért beszélt, hát hallgattam. Legalább nem az irodám előtt lófrált és te nem csaphattál le rá, hogy ezt a lányt és esetlegesen a melót is tönkretedd, mert nem tudod a nadrágodat felhúzva tartani.
Szóval… a lényeg, hogy egy bordélyban dolgozik… amiről persze mindenkinek az ugrik be, amit ez esetleg a 20. században jelentett, vagy még korábban. Azonban manapság már bőven nem azt jelenti és ahogy mesélni kezdett, esküszöm érdekelni kezdett a dolog, mert meglepett. Nem olyan z, mint a filmekben… ahol minden az erotikáról szól… itt színtiszta menetrend van, minden leszabályozva és nem a vágyak irányítanak, hanem a kötött lépések. Magamon is meglepődtem, hogy ez az egész… nem is olyan borzalmas. Nem olyan, mint az útszéli prostituáltak tömkelege. Annál sokkal letisztultabb az egész. Aztán elkezdte mondani, hogy mennyit keres… és itt leesett az állam. Oké, én mindig is jómódú családban éltem, de ez a pénz… meglehetősen sok volt még nekem is. Bár, mindennek ára van…
És most lepődnél meg… ha ezt te mind olvasnád, drága bátyus… elgondolkodtam… és elmentem abba a házba. Tudod miért? Mert, mint már korábban is mondtam, mindenre hajlandó voltam azért, hogy megmentsem a céget. Igazából, nem olyan borzalmas… és már szinte napi rutinná vált… a céget lezárom, utána pedig megyek dolgozni… én így tekintek rá. Jó, nem mondom, hogy borzasztóan élvezem, de azért próbálom leplezni, hogy csak a pénz miatt csinálom ezt az egészet.
Ha tudnád…
Hogy mennyire szükségem van rád jelenleg… Nem, nem fogom neked ez sose elmondani… nem fogok a segítségedért menni, de mégis annyira kellene, hogy segíts, mert nem igazán tudom, hogy meddig fogom tudni ezt csinálni… vagy meddig fogom tudni egyben tartani ezt a nyomorult céget.