A pályán pattogtatom a kosárlabdát. Hangosan puffog a betonon. Uncsi van.
Fehér kapucnis pulcsit viselek világoskék koptatott farmerrövidnadrággal. A lábamon aranyszínű csuka fénylik.
A homlokom bal oldalán hatalmas vörös horzsolás díszeleg. Ennek a sérülésnek története van. Kipróbáltam a snowboard-ozást. De csak egyszer, mert kettétört alattam a vasalódeszkánk. Nem vagyok benne biztos, hogy apám tudja, nekünk olyan is van otthon. Vagyis már csak volt, mert múlt időbe vágtam.
Apám megpendítette; lehet, majd valamikor kiruccanunk finnbe. Lövésem sincs, mit szívott, honnan jött a látomás, de komolynak hangzott. Az a sanda gyanún; valami eszkimó nővel akar zsákolni. October, a poklosok vokálosa is onnan jött, asszem. De mindegy is. Gondoltam gyúrok. Hó nélkül.
Egyébként űberállat a lakókocsiban sznóbordozni egy vasalódeszkán. Komoly extrémsport. Az árulkodó romokat persze eltüntettem. A térdemet, meg a homlokomat sikeresen legyalultam. Elég nagyot zúgtam. Mázli, a fater nem volt otthon, hogy megtapsoljon. Azt mondtam neki, hogy tesiórán estem el.
Feldobom a labdát, de az mellé megy, és lepattan a kosár pereméről. Utána futok, hogy elkapjam, de újabb próbálkozásra már nem lesz alkalmam. Két feka, langaléta srácba botlok bele. Az egyiknél ott a labdám. Gúnyosan vigyorognak. Ez a két tuskó annak örül, hogy kisebbekkel kezdhetnek. Hű, mekkora dicsőség! Tényleg…
- Mi van tökmag? Ez kéne? – vihog az, amelyik épp elprivatizálná a tulajdonom. - Gyere, vedd el! – hófehér fogsorai vakítóan villognak, miközben egyik kezéből a másikba dobálja a narancssárga, kemény labdát.
Összeszűkülnek a szemeim. Veszélyérzetem zéró. Az a csekély is, ami van, kizárólag apám fenyítéseire aktiválódik.
- Mielőtt szarrá verlek, tisztázzunk valamit. Nem vagyok rasszista. – vetem oda. Nem szép dolog engem inzultálni.
Erre mindkettő felröhög. Nem tudom melyik részét nem hiszik el: azt, hogy nem vagyok rasszista, vagy azt, hogy mindjárt kapnak a pofájukra.
- Hallod ezt, Terrell? Húhúúú de megijedtem!
A másik erre elrohan mellőle és mögém kerül.
- Passzold, Wesley! – üvölti. Mindkét karjával a levegőben integet, mire elsüvít fölöttem jó magasan a labda.
Rohadékok, hogy esnétek ki a gatyátokból. Körülöttem szaladgálnak és dobálóznak. A labdát felesleges követnem, az gyorsabban repül, mint ahogy én szaladok. Egyszerűbb az egyik tagot kipécézni. A nagypofájú Wesley nyomába szegődök, de úgy ugrál meg rohangál, mint valami nikkelbolha. Csak egyszer érjem be...

Las Vegas hihetetlenül jó hely. Az első napom mozgalmasra sikerült, aztán a következő is és utána is mindegyik. Nem egy unalmas város. Sztriptízbárok, kaszinók, cirkusz és az utcán is van mindig valami, aminél le lehet ragadni. Vagy egy jó medvecukor a bódés árusoknál vagy valami olyan hely, ahol megindul az agyam. Szóval amíg készítjük a dolgokat a srácokkal a nagy bulira, addig se akartam unatkozni. Jó volt velük lógni, de kell nekem a friss levegő, a vérátömlesztés, valami újdonság. Nem lehet mindig ugyanazokkal az arcokkal lógni, akármennyire is imádom őket. Folyamatosan hajszolom az új élményeket. Ebből áll az életem.
Ma gondoltam egyet és elmentem egy jó nagy lemezboltba. Megnéztem, miket árulnak, milyen helyi bandák vannak. Találtam pár CD-t, ami megtetszett. Bevásároltam, unalmas óráimban majd lesz mit hallgatni. Az eladót faggattam, hogy mennyire veszik a Galactic Loveballs lemezeit és miért csak annyit passzoltak el. Az lett, hogy biztonsági őrrel kísértettek ki, mikor már a marketingesükért kiáltoztam, hogy megbeszéljem vele, ilyen sikeres és igényes bandákat miért nem promotál jobban.
Miután órákat töltöttem ott és végül kidobtak, elkezdtem járni a várost. Iskolák, mellettük pár gyanús alak, aki árulja a drogot. Szereztem magamnak is, sokfélét, hogy legyen miből választani. Csak egy kisebb adagot toltam be, gyorsítót. A lábaim nekiiramodtak és magam se tudom, hogy kerültem ide a kosárpályához. Benézek és olyan játékot látok, amit általánosban játszottunk utoljára. Vagy középiskolában talán, párszor, de az már csak szivatás volt. Két feka zsonglőrködik a labdával, a kislány meg kergeti az egyiket. Hohh! Ezt a gyereket ismerem. Mickey Vallejo porontya, egy kisördög. Szerintem nagy sztár lesz belőle, akkora biztos, mint én vagyok, sőt lehet nagyobb. Amerika jobb ugródeszka és a papa hírneve is. Na, szálljunk csak be a játékba! Átlépek a drótkerítések között és tapsolni kezdek.
- Huhú! Kenitek-vágjátok a labdakezelést! Srácok, nyomunk egy streetball meccset? A győztes csapat meghívja a másikat egy vidámparkozásra. Én a kiscsajjal vagyok.
A fekák egy pillanatra megállnak. Ha Ravin ügyes, rá is vetheti magát a labdára. Méregetnek, hogy mit akarok, mennyire lehet komolyan venni. A hangúslyomból ugyan nem jönnek rá. Stand-up comedy-be is beillene, pedig én tényleg versenyezni akarok. Pörgök ettől a cucctól és jó lenne kicsit dobálni.
- Husi, elhagytad az agyadat valahol? Látsz itt versenykiírást? - veti oda az egyik feka flegma stílusban.
Husi? Kurvára nem vagyok elhízva. Mi ez, valami gettószleng? Játsza itt a nagyfiút. Én csak röhögök, a másik meg közbeszól.
- Baszki, Terrell! Ne parázz már! Verjük szarrá a szarosokat!
Ez nyelvészeti díjat érdemel, úgy érzem. Szókincs, mondatszerkesztés és a többi. Mindenben kiemelkedő a srác. Nem bírom ki, hogy ne szóljak be.
- Ez a beszéd, tökik! Na, Tamás bátya, mehet a meccs?
Úgyse értik. Ha mégis és rájönnek, hogy egy híres rabszolgához hasonlítom őket, akkor meg még mókásabb a helyzet. Elindulok feléjük. A gyereket nem kérdeztem meg. Biztos vevő a faszságokra. Elvégre rockcsemete és még kölyök. Bebaszna, ha ő táncolna vissza a felnőttek elől...

Az idegen hangra abbahagyom a kergetőzést. Megállok ott, ahol vagyok, és megfordulok. Asszem rosszul látok. Ne mááár! Ez komoly? Tuomas Jörg, a Galactic Loveballs-ból személyesen? Itt? És velem akar lenni egy csapatban? Csak ezek az mádörfákörök nem tudják kicsoda. Mondanám, hogy isten, de az nem méltó hozzá. Az ellenzéknek sokkal ütősebb az imidzse. Maga az ördög öltött testet és szállt földre, hogy velem kosarazzon. Hűűű anyaááám!!! Ma jó napom van. Áhítattal figyelem a pályán közeledő srácot, aztán Tamás bátyán felnyerítek a röhögéstől.
Ezeknek most lett beszólva kultúrnyelven, de nem vágják.
- Lecsicskáztál, zsúrpubi? Mindjárt letépem a fejedet! – hőbörög Terrell.
Hopp. Vagy mégis.
- Én meg belehányok a gigádba! – kontrázik rá a másik. – Mutassuk meg nekik!
Ki vagyok éhezve egy kis szarságra. Uncle Tom után mindjárt jöhet Uncle Ben is.
Kihasználom Terrell bambulázását, és odaugrom hozzá, hogy kicsapjam a kezéből a lasztit.
- Ki fogunk fingatni titeket! – vigyorgom oda gonoszan, miközben elrepesztek a labdával. - Vagy máris betojtatok, kislányok? – cukkolom a két fekát.
- Na, nééézd már ki beszél! – röhög Terrell.
Ilyet én ki nem hagyok! Mármint a meccset a nagyokkal. Meg a baszogatást se.
Odarongyolok The Bird-höz. Ville bá nagy arc, de a madár még nála is királyabb. Öklösre tartom a kezem.
- Csá, Bird. Ravin. – tudom le röviden a bemutatkozást, elvégre nem kötelező tudnia, hogy miféle szerzet vagyok. Vadul vigyorgok rá, mert még mindig olyan délibábos fílingje van a szitunak.
- Pf! Bird, és Ravin? Milyen kicseszett nevek ezek, ember? – tárja szét a karját röhögve Wesley.
- Csak dumáltok, vagy játszunk is? – kérdezem tőlük a csapattársam mellől.
A két fekete turbó surmó egymásra pillant.
- Nyomingerek… - dönög vihogva Terrell.
A másik erre megszívja az orrát, majd megpöccinti a hüvelykujjával.
- Jah… Simán ledaráljuk őket. – Wesley végül rám villant egy széles, patyolatfehér farkasvigyort. – Nehogy sírás legyen a vége, tökmag. Látom, még előttem utolért az igazságszolgáltatás, de én is szívesen megfejelnélek!
Gondolom a homlokomat dekoráló horzsolásra céloz. Higgye csak, hogy háborús sérülés.
- Húzz sorszámot és állj be a sorba, akácmaki!
- Jóóól van, jóóól van! Megkapod, ha ennyire akarod! – Wesley Birdie-re pillant. Az a sötétbarna ábrázata rohadtul sunyi lesz. – Legyen a tét 100 dolcsi. Fejenként 50-50. Mit szóltok?
Erre már én is Bird-hez fordulok. Csak ő hallja, amit sutyorgok.
- Ha belemegyünk, jó lesz szarrá alázni őket, mert nálam nincs ennyi zsé.
Vagy ha veszítünk, legfeljebb eltiplizünk fizetés nélkül. Hehehe.
Nem vagyok két lábon járó bankautomata, de szerintem ők sem. Nagyon biztosak magukban.

A kiscsaj tök ari, el van képedve, hogy a nagy sztár leszállt hozzá. Nem szálltam én el attól, hogy istenné váltam. Ha buli van, akkor leszarom a nagy celeb státuszt és vállbaverem a haverokat, akiket épp akkor nevezek ki havernak. Lazázok, mint most is. Szokták mondani, hogy máskor meg nagyon is érzékeltetem, mekkora sztár vagyok. Például a lemezboltban mindenkitől megkaptam ezt, mikor pattogtam, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy én akarom. Mindegy, most a kosárpályán vagyok, itt kosarazni kell.
Hű, de megmondják. Fasza ez a gettószleng. Zsúrpubi, azt mondja. Ez tetszik. Majd legközelebb elsütök pár ilyet Finnországban, aztán nagy sikerem lesz. Birdie amerikai tanulmányútja, avagy ismerkedjünk a modern nyelvhasználattal.
- Na, olvastad? Tényleg? Jó arc volt az öreg, ne rágjatok már be ezen! Dobáljunk inkább!
Tamás bátya sztorija nekem tetszett kiskoromban. Megvan a feelingje, ahogy ezeknek az utcai vagány csávóknak is. Olyan lazák, hogy nehezebb őket összeszedni, mint egy hőmérő szétgurult higanymennyiségét. A kölyök is a lényegre tér, állja a kihívást. De még hogy! Úgy beszól, hogy szerintem mindjárt kap tőlük egy maflást. A kis ördögfióka. Már most jó arc, pedig még a tojáshéj a fenekén van. Összeütöm vele az öklömet és nagyot vigyorgok.
- Szasz, Ravin!
Még vállba is verem, ez nálam állandó jele a barátságnak. A fekák nem vágják a rockéletet. Az egy dolog, hogy a sztrácsemetét nem ismerik meg, de hogy engem se?
- Tuomas Jörg, kérlek alássan! Nézd meg a youtube-on a Strange Mouse-t, ha nem ismersz!
Azt a fejet, amit ezek vágnak, le kéne fényképezni. Gondolkodnak és a sötétség hálózza be az arcukat. Kimászott bentről.
- Mijafaszom az a Strange Mouse? Valami elbaszott horrorfilm? - kérdezi Wesley
Höhö. Ja. A legsikeresebb klipünk, nyomatja ezerrel minden zenetévé. Horrorfilm? Elmennék egy olyanba. Szerintem tök nagy sikerem lenne. A stábnak egy horror lenne engem elviselni, klipforgatáson már tapasztaltam.
- Az, srácok. Én egy horrorsztár vagyok.
Ezt már nem hiszik el, csak legyintenek. Ravin tovább hadovál, nagyon játszani akar. Én már elkalandoztam, gyakran megesik, ő tartja magát a témához. Mit sutyorog? Nem James Bond vagyok én!
- Lófaszt! 200 összesen, aztán úgy vesztek össze rajta össze, ahogy akartok.
Lovetta van nálam, meg amúgy is szeretek nagy tétekkel játszani. Majd a végén eldöntöm, hogy akarok-e fizetni. Ha elég jól játszanak, megérdemlik. Persze lehet, hogy 10 perc múlva már máshogy gondolom. Nemtom, a kicsitől mit várhatok. Én gyors vagyok, tudok futni és ha nyerni akarok, mindent beleadok. A kosarazás viszont... Még érettségi előtt csináltam utoljára tesiórán. Focizni, hokizni jártunk azóta is párszor, meg voltam bowlingon, bungee jumpingon. Ilyen street ballt már rég csináltam. Akkor se voltam nagy játékos. A buli kedvéért dobtam be most is.
- Horrorka, csapol bele! Ha nyerünk, tejelsz, különben kitapossuk a beledet!
Csapok Terrell tenyerébe egy csattanósat, aztán elröhögöm magam és már futok is a kosár felé.
- Passzolj, mini! - kiabálom Ravinnak és közben Wesley megindul, hogy fogjon. Jól helyezkedik, én meg ugrálok össze-vissza. Ezt kövessétek! A gyorsító dolgozik bennem, pörgök, mint a rulettkerék.