Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
A lány, kit újszülöttként inkubátorba raktak, majd két hónap elteltével adoptáltak. Kinek anyja helyett is apja van. Ki anyák napjára megbetegszik, míg apák napján két embernek is kedveskedik az óvodában, illetve az általános iskola alsó tagozataiban. Furcsán néznek rá, lenézik. Ellökik a folyosón, belerúgnak, ha elesik. - Tűri. Hagyja magát. Vékony, és gyenge. Lelkileg egy roncs, nincs kire támaszkodjon.
Más, mint a többiek.
Két középkorú, homoszexuális férfi (Keith és Oliver Thibon) fogadta gyermekeként, akik azért döntöttek az örökbefogadás mellett - mintsem játszottak volna a béranyaság gondolatával -, mert a tökéletes kapcsolatukban az aktív fél nem bírta tovább hallgatni a passzív kedvesének hosszú hónapokon át tartó nyavalygását.
If I one day found my way back home I would tell you how I love you so.
Átok ez a gyerek! | Maga az ördög tette inkubátorba! | Hol vannak a szarvai? - ezen mondatok hangoznak el a legtöbbször Oliver szájából. Gyűlöli, megveti, ki nem állja, felnégyelné, megkínozná...egyszóval: megölné a lányt. Zavaró tényezőnek, egy rontásnak tartja az életében. Amíg az egyik szülőjének nyakában ült, amíg végigjárják az állatkertet, addig a másik gondolataiban az cikázott, mikor dobhatja be a kölyköt az oroszlánok közé. Az egyik ölelte, puszikkal halmozta el, addig a másik lábánál lógatta, várva a pillanatra, hogy mikor jár a művelet végzetes hatással. Amit Ő játéknak nevezett, az a másik számára gyilkolási kísérlet volt.
Az egyik szülő azt mondta igen, a másik, hogy nem. Ettől Ő összezavarodva, a szigorúbb emberre hallgatva elvonult. Mindent, amit Misha jónak látott volna, azt állandóan ellenezték. Tudta, hogyha csendben marad, s betartja a percenként változó szabályokat, nem csattanhat el egy pofon sem, nem zárhatják be szobájába órákra, nem vonhatják meg tőle az aznapi ételt. Keith próbált szembeszállni férjének haragjával, amit Ő a lány iránt érzett. Sikertelen volt minden egyes próbálkozása. Sőt, a két férfi kapcsolata odáig fajult, hogy a gyermek miatt elváltak útjaik. Hárman mentek három fele.
► A kedvesség, s jóindulat példaképe lehetne. Csendes, visszafogott, ám mégis mókás személyiség. Csupa bűbáj, és szeretet. Bújik az emberhez, még ha az illető ezt nem is igazán szeretné. Ha szavakkal nem is, tettekkel, aprócska meglepetésekkel próbálja kimutatni a más iránt érzett szeretetét. ► Meggyőződése van arról, hogy üldözik. Fél, retteg és reszket. Fut, szalad, menekül. Elbújik - akár az utcán is. Azt képzeli, hogy nyomában van Oliver, ki mindig régi otthonába akarja vinni őt. ► Gyakran beszél magában, elmeséli napját a Theodortól kapott plüsspingvinjének, Coco-nak. Történetei gyakran kitaláltak, ám Ő teljesen áhítatva kotyogja el ezeket. ► Sokszor egy kellemes dallamot dudorászik, még akkor is, mikor Theo beszél hozzá. Pótcselekvés ez Nála, nem illetlenségből csinálja. ► Interneten kommunikál emberekkel, ismerkedik. Amint találkozásra kerülne a sor, mindig visszautasítja a meghívást. Óckodik a személyes kommunikációtól, szégyellve jelenlegi helyzetét.
Camille
Tikk-takk tikk-takk tikk-takk…
Ψ Egy bájosan hangzó név, ami egy, a legrosszabb rémálmaidban bármikor felbukkanható pszichopatát, ki addig csűri a szavakat, míg Te, ellenkezés nélkül, beadod Neki a derekad típusú embert hordoz magában. Ψ Ha ellent mernél mondani neki, azzal arra biztatod, hogy kedvenc játékát megmutathassa Neked; a faltörő kost - addig üti a fejed a falba, míg a felületen egy lyuk nem lesz, s arcod vérben nem úszik. Nem tudsz ellenkezni, hiszen kezeid előbb hátracsavarja, mielőtt még észbe kapnál. (Nem tudja felmérni, hogy ellenfele erősebb, vagy sem. Ilyenkor önmagát tartja a világ legerősebb emberének.) Ψ Könyörgés? Oh, igen! Zene füleinek. A félelemtől reszkető hangod, megspékelve véred látványával számára éltető elem. Továbbhajtja a vágy, miszerint helyben végezzen veled. Ψ Nem bírja a magas, bongyor hajú, szakállas férfiakat. Késztetést érez arra, hogy legalább egyszer landoljon azon a személyen a keze. Ψ Hangja ijesztően mély, s tekintete a fintorai miatt válhat mások számára még inkább félelmetessé. Vicsorít azokra az emberekre, akik már messziről nem szimpatikusak neki. Ψ Gyakran kezd el hangosan ordibálni - szinte a semmi miatt. Minden apró zaj zavarja. Nemtetszését a tőle legközelebb levő tárgy elhajításával, összetörésével próbálja meg kifejezni.
...BUMM!
◆ Pszichiátere, Theodor lakásában lakik, aki szívügyének érezte Misha sorsát, s úgy döntött, hogy kihozza a tébolydából a lányt, és gondoskodik róla - ha már neki soha nem adatott meg az, hogy utódja lehessen. ◆ Szobájában, boltíves ablaka elé faléceket szögelt fel, hogy ne tudjon üldözője bejutni. Több ponton záródó az ajtaja, pluszban három, gombos ajtózár is elhelyezkedik azon. Pontosan ügyel arra, hogy éjszakára az összes zár betölthesse funkcióját. ◆ Néhanapján Theoval alszik, hiszen számára Ő nyújtja a legnagyobb biztonságot. ◆ Csak a szobájához van kulcsa, a bejárati ajtó zárjának kulcsa számára tabu. ◆ Nagyon ritka, hogy kimozdul a lakásból. Akkor is csak kísérettel teszi ezt, mivel Theo az egyetlen, aki tudja kezelni a lány kitöréseit.
Közveszélyessé lett nyilvánítva.
◆ Mára már keveset lehet találkozni Camille énjével, bár sokszor előfordul, hogy elcsattan egy-két pofon Theo arcán. Néha egy pohár, vagy tányér törik kisebb-nagyobb szilánkokra. - Theo azon dolgozik, hogy minden ami porcelán, s üveg, az műanyag, esetleg szilikon legyen (legalább) a konyhában.
Cinderblox are keeping me inside… (életfoszlányok)
Let me take you on a trip Around the world and back And you won't have to move.
Fázom. Nincs egy pokrócom se, ráadásul azt sem tudom hányadik hete hordom ugyanazt az öltözéket. Nincs váltóruhám, hacsak nem túrom fel némelyik konténert a társasházak előtt. Ezer meg egy éve nem hordott göncök (KINCSEK!) landolnak sokszor azokban - mikor ráerőltetik a gyereket az őszi ,,lomtalanításra” szobájában, szekrényeiben. Kora délután van, az emberek össze-vissza bolyonganak az utcán. Van, ki az ebédszünetéből, halkan felböffentve szedi lépteit. Van, ki ledob elém egy ötdollárost. Némelyik ember galacsinná gyúrja össze a papírpénzt - mintha olyan könnyen lehetne azt szórni. Szemetesként használnak. Hozzámvágják műanyag üvegjeiket, papírpoharukat, szendvicsük utolsó falatját. ~ Ó, cukorka! ~ - Nesze kislány, ezt edd meg. - búg egy hang, mi egy kövér fickóhoz tartozik, majd egy kis tasakot dob elém, miben pár szem mókásnak tűnő cukor lapul. Az idegen kérésének, pontosabban utasításának eleget téve, először a türkizzöld, pillangóst veszem számba, majd elrágom. Ez rettentően keserű, pfej! Biztos a rózsaszín, csillagosnak jobb az íze, így hát azt is nyelvemre teszem, majd újabb csúnya fintor jelenik meg arcomon. Kiköpöm, s utolsó reményem a citromsárga mosolygós fej formájú keserűség. Akárcsak egy pirulát, úgy nyelem le hirtelen, mikor megérzem a mondhatni már jól ismert fanyar ízt. Épp most pisil le egy kutya. Arrébb csusszanok, mire ő háromlábbal odébb szökken, hogy úgy ürítse tovább hólyagját. Neveletlen korcs.
Akárcsak én.
Szédelgek, kavarog a gyomrom, s forog velem az utca. Nem érzem jól magam. El kell mennem innen, hiszen nem láthatják meg az emberek a nyilvánvalót. Orvosért kiáltana valaki...félek tőlük. Lassan, kóvályogva vonulok vissza az egyik mocskos sikátorba, amit otthonnak nevezek. A húgyszagú, bogaraktól hemzsegő kis utcám, telis-tele büdös szeméttel. A patkányok látogatóba járnak ide, a macskák pedig játékszernek hiszik a patkányokat. ~ Ahhh, de dög meleg van! ~ - kezeimmel legyezni kezdem magam, majd leveszem magamról a szakadt, s több helyes lyukas pulóverem. Sokkal jobb így. Leheveredem az egyik párnámra. Párna, túlzás. Szakadt, agyonhasznált ruhák kitömve papírzsebkendővel, sarkuknál összecsomózva. Kész luxus! - Hehe. - nevetem el magam hangosan, majd az egyik kis patkányt felkapva nyelvemmel végigcirógatok annak hátán, mire nyávogást hallok. A patkány a nyávogó dög elé dobom, had legyen egy jó napja. Földrengés van. Legalábbis azt érzem, mikor az egyik szórakozóhely zenéjét hallom meg. Muszáj vagyok felpattanni. Egy rongybabát, s hastáncost meghazudtoló módon kezdem el riszálni magam. Érzem, ahogy csípőm köré fonódik két kéz, s összesimul valakivel testem. Együtt adjuk át magunkat a zenének, élvezzük egymás testének közelségét. Elönt ismét a forróság. Meg kell szabadulnom pólómtól, ám alatta piszkos felsőtestem van csupán. Ócska ribanc módjára kötöm fel felsőmet, csomóba…. [...] Reggel a sikátor kellős közepén ébredek, szinte anyaszült meztelenül. Körülnézek. Sehol senki. Ruháim szanaszét hevernek. Riadtan kapkodom fel őket, majd elbújva öltözöm fel. Nem emlékszem semmire. Mi a fene történt velem az éjszaka?! Karmolásnyomok vannak karomon, egy harapásnyom arcomon...hogy kerültek ezek ide?!
Egy teljes héten át, minden nap megjelent a pocakos. Én meg lenyeltem a szivárvány színeiben pompázó, szőlőcukornak látszó tablettáit.
Boldog voltam, miután megjelent, aztán jött a Pokol...
Magabiztosan lépkedsz a belváros utcáin, mikor tekinteted találkozik az enyémmel. Arcvonásaid mindent elárulnak. Sajnálsz. De minek? MIATTAD kerültem ide az utcára. Jól látod. ,,Szegény kis kölyök, hogy jutott el idáig?” - ehhez hasonló kérdés jár abban az undorító fejedben. Gyűlöllek. Legalább annyira, mint amennyire Te gyűlöltél engem. Megeresztesz egy mosolyt felém, mire a válaszom egy cseppet sem kedves vicsor. Azt hiszed, hogy kezdeti bájgúnárkodásoddal bármit helyrehozhatsz?! - Akkor nagyon rossz ajtón kopogtatsz! Ha térden állva könyörögnél SE mennék vissza Hozzád, illetve Hozzátok...már ha még együtt vagytok egyáltalán. Egyáltalán megint szent a béke?! Áh, nem is érdekeltek.
Az egyik élelmiszerüzlet felé veszed az irányt. Nem nézel hátra, csak előre...a zebránál nem nézel se jobbra, se balra, csak mész, mint a töketlen. Háh, micsoda deja vu! Csőlátásod nem tudtad máig elhagyni mi?! Hah! Eltűntem. Legalábbis ezt hiszed, mikor a pénztártól kitekintesz az előtted levő ablakon. Nem kell aggódnod, én várlak. Türelmesen. A falat támasztom, kezem ökölbe szorul, légvételem egyre szaporább. Fűt a düh, s a vágy, hogy megszabadíthassam a világot egy érzéketlen tuskótól. Vagyis Tőled. Egyik karoddal egy papírzacskót ölelgetsz, mi tele van pakolva ilyen-olyan finomságokkal. Nekem szánod, segítségképp. - Nyasgem. A félméteres blokkot vizslatod, nem-e valamit duplán számoltak-e fel. Óriási nagy hibát követsz el azzal, hogy nem nézel előre. Kilépsz az ajtón, s egy hatalmas ütést érzel meg gyomorszájadnál. - Dögölj meg te szemétláda! - préselem ki fogaim közül a szavakat, mire Te meggörnyedsz, a zacskó tartalmának egy része a földre hull, s egy fikarcnyit sem törődve a körülöttünk levőkkel, hisztis, toporzékoló kislány módjára kezdelek el két kézzel ütni, ahol érlek.
Hirtelen elsötétült minden.
Lassan próbálkozom kinyitni szemeim, mivel valami elképesztően vakít. Jobbra-balra ingatom fejem, ami egyébként is iszonyatosan hasogat. reflexszerűen nyúlnék a fájdalmas területhez, ám ez nem megy. Szemeim hirtelen tágra nyílnak, mikor tudatosul bennem, hogy felső végtagjaim nem tudom használni. Kényszerzubbony. Miért van rajtam kényszerzubbony?! Körülöttem minden fehér, s vakít a neonfény. A folyosó sötétebb fénye egy kis ablakon keresztül szivárog be a szobába. Felállok, s odaballagok, hogy kitekinthessek. A vörös hajú szemezik velem. MIT KERES EZ ITT?! - Ordítok, nekicsapódom a falnak, onnan pedig seggre ülök. Felállok, mire a bongyor hajú higgadtan elvonul. Homlokom a falhoz támasztom, s fúró módjára próbálnék kiszabadulni. Nem megy. Nem tudom kifúrni magam. Leülök a földre, háttal az ajtónak. Nagylevegőőőő, kifúj. Na még egyszer; naaaaagylevegőőő, s kifúj. Nyikorog az ajtó, mire egy aranyos nő lép be azon. Mosolya viszonzásra talál, s faggatni kezd. A fél életem tudni akarja. Elárulom neki, hiszen kedvesnek tűnik, s bízom benne. Nem fogja elárulni senkinek. Érzem. Újabb ajtónyikorgás, s rémálmom ballag be. Vállammal ellökve az előttem álldogáló orvost próbálkozom meg ismét azzal, hogy elintézzem azt a szívtelen embert. Vállamnál fogva lök el magától, tekintetén az elkeseredettség látszik. Nem ért. Nem is kell, hogy értsen. A hülyéje nem számolt azzal, hogy lábaim szabadon vannak. Csatárjátékos módjára szaladok neki ismét, őrjöngve, mire megint ellök, s én a földön landolok. Pulzusom lassan a normális másfélszeresére növekszik, nehezebben kapok levegőt. Hörgök. Tekintetem azt sugallja, hogy ,,még találkozunk”... - Távozz, légy oly' kedves… - kérleli kiáltva munkatársnője, mire a férfi elmegy. Mindenki szerencséjére. Zavarja, hogy nem tud segíteni. Akarata megvan hozzá, csupán a kiszemelt betege nem együttműködő. Nem adja fel...provokál, direkt. Teszteli, hogy mennyire hatásosak a gyógyszerek, amiket kolléganője nyeletett le velem.
Másfél hétig gumiszobában töltöttem az időmet, aztán hónapokig egy újabb szobában - ezúttal egy átlagosban -, teljesen egyedül. Infúziók, tabletták, naponta két-három alkalommal. A vörös lett az orvosom...és egyben a legjobb barátom. Sajnálkozások tömkelege hagyta el a számat beszélgetéseink során, Ő pedig mosolyogva fogadta. - Sikerült meggyógyítania. Még ha teljesen nem is.
Hosszas harc után végül a Mennyországba kerültem.
I'm safe in here from you, I know 'Cause you can't make me do things I would not otherwise do.
Halk csoszogásom hangja tölti be a lakást ahogy haladok a fürdőszoba felé. A tükör előtt megállva egy imbolyogva császkáló árnyt pillantok meg annak jobb felső sarkában. A fürdő előtt levő előszobában sétál. Keres, kutat valami után. ~ Itt van. Megint. Engem akar. ~ - ledermedek, nem moccanok. Levegőt sem veszek. Arcomra kiül a pánik. Kezeim remegni kezdenek, lábam megrogy. A szobám jobbra, a bejárat balra. Ami egyszer bejön, az ki is megy, nem? Dermedten figyelem a tükör sarkát, s türelmetlenül várom, hogy az árny a bejárat fele menjen. Akkor talán el tudok futni, bújni, menekülni. A lényeg az, hogy NEM LÁTHAT MEG! Csoszogás az ajtón kívül, kopogások az ajtón. Hang alapján Theo az...de nem hiszem el. Elvileg Ő dolgozni ment. Vagy... hány óra is van?! - Misha, Kicsim… - kilincsre fonja ujjait, és lenyomja azt. Nem tud bejutni, mert kulcsra zártam. Hiba volt, de közben mégsem. A félelem halk nyöszörgéseket vált ki belőlem. Pityergek. A parkettán parányi kis tócsa képződik könnyeimből. Nem hallhat meg...muszáj visszafojtanom a sírást. Újabb kopogások, mire egyre inkább reszketni kezdek. Nem szipoghatok, különben megtudja, hogy itt vagyok. - Misha, itt vagyok, nem kell félned. Rajtunk kívül nincs itt senki, megnéztem. - szól Theo az ajtó mögül, mire a válasz az eddigi csend. Nem hiszek neki. Mi van akkor, ha Oliver megváltoztatta a hangját?! - Gyere ki, kérlek. Tudod, hogy vigyázok Rád. - noszogat tovább, mire előrecsusszanok, lassan, körültekintően felállok. Az ajtóhoz szaladva lassan csavarom el a zárban a kulcsot, majd résnyire kinyitva az ajtót Theot pillantom meg. Azonnal kirontok a szobából, hogy átölelhessem. Az eddig magamba fojtott sírás most előtör belőlem. - Megint képzelődtél. - simít végig hátamon, amit egy fejbúbomra adott puszi követ. - Itt volt, láttam! Keresett, de el tudtam bújni előle. - nyöszörgöm, miközben elveszek ölelésében, majd kezem megfogva húz el a konyhába. Nem akarok megmozdulni, de muszáj vagyok követni őt. A gyógyszeres szekrényben kezd el kutakodni, majd felém nyújtja a megfelelő bogyót, a Frontin-t. - Ezt vedd be, légyszíves. Meglátod sokkal jobb lesz minden. - egy pohár vizet tölt, s átnyújtja a poharat. Azt teszem, amit mondd, mert tudom, hogy Ő csakis a legjobbat akarja nekem.
A nappaliban levő kanapéra fekszem, s Theot nézem, ahogy olvassa az újságot. Azt hiszem nem ártana összebuherálnom neki egy újságtartót. Kisebb kupacban, össze-vissza vannak az újságok az asztalon, ezzel elvéve a helyet a fontos dolgoktól, mint például a tálcám. Egymásra mosolygunk, s Theo két lapozása közt pilláim álmosan csukódnak szememre. Theo kihasználva az alkalmat, hogy hamarosan mély álomba szenderülök, elmegy dolgozni…
Opening a new scar, closing the wounds with a knife, no more crying in the lanterns light.
Hello Misha!^^ Wooow, az előtörténeted külső megjelenése egyszerűen leakasztotta az állam! Nagyon szép lett, figyelemfelhívó, jól összerakott, átgondolt, engem megvettél vele! A tartalma pedig... szegény lány! Olvasni, hallani borzalmas történeteket, de a tiéd megrendített, összeszoruló torokkal olvastam a sorokat és igazából, még mindig a hatása alatt vagyok... Nagyon remélem, hogy lassan elkezd felfelé ívelni az életed, borzalmas, hogy már a nevelőapáid, ha egyszer választottak és magukhoz vettek, ennyire rossz sorsot adtak neked. A pszichológusod remek ember, le a kalappal előtte. Végezetül én őszintén nagyon szorítok neked, nyomás, fuss, hogy minél hamarabb lelj szebb életre! Azért avit foglalni ne felejts el, kár lenne a csinos kis pofidért^^
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Misha Camille Thibon 
