Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Ez a hét maga volt a pokol. Komolyan mondom, hogy ennyire pocsék hetem már nagyon régen nem volt. Egyrészről irgalmatlanul fáradt voltam, másrészről még akadt egy zaklatóm is. Már éppen kezdtem volna elfelejteni, hogy mi a helyzet vele kapcsolatban, amikor James ismételten elkezdett telefonon zaklatni. Eddig még nem mondtam el se Lucy-nak se a bátyámnak. Nem szeretném, ha fölöslegesen aggódnának, főleg azok után, hogy a bátyám is milyen szemét betegségen van túl. Nem hiányzik neki még az is, hogy az én elmebeteg zaklatómmal foglalkozzon. Viszont akkor is volt egy pozitívum ebben a hétben. Méghozzá az, hogy Daniel telefonált, hogy a városba költözi és szeretne velem találkozni. Ami valljuk, be nem lenne egy rossz dolog. Egyrészről, mert imádom azt a lököttet, másrészről meg minél több igaz barátom van annál jobb. - Gareth! – kiabáltam a lépcső alján, miközben a kezeimmel szorosan tartottam a piknikkosár mind a két fülét. Komolyan mondom, amikor felhozta ezt a piknik dolgot, alig akartam hinni a fülemnek. Soha életemben nem emlékeztem rá úgy, mint ha olyan nagy természetjáró lenne. Jó mondjuk talán az is benne van ebben az egész „meghívásban”, hogy állandóan azzal rágom a fülét, hogy legyen többet a friss levegőn és ne csak abban az átkozott irodában töltse minden idejét. - Ha nem jössz le öt percen belül, istenemre esküszöm, hogy felmegyek, és én magam rángatlak le onnan. – kiabáltam felfelé egyre durcásabb hangon. Egyszerűen hihetetlen egy fazon a bátyám. Annyit kell járnom a nyakára, ha szeretnék valamit, hogy már abba belefáradok. Hihetetlen. Pedig azt hinné az ember, hogy ha már így jártunk, hogy csak ketten vagyunk egymásnak, akkor kicsit jobban iparkodna tartani a kapcsolatot. Pláne úgy, hogy egy fedél alatt élünk. - Komolyan rosszabb vagy, mint én, pedig aztán én se vagyok piskóta… - morgolódtam alig hallhatóan, amikor végre felbukkant a lépcső tetején. - Azt hittem meggondoltad magad. Indulhatunk? – vontam fel kérdőn az egyik szemöldökömet, amikor megállt előttem. Miután türelmesen megvártam, hogy válaszoljon, elindultam a garázs irányába, ahol beültünk az autójába és elindultunk az erdőben lévő nagy tisztásra, amire egyszer futás közben bukkantam rá. - Mit gondolsz, képes leszel egy napig nem az üzletre vagy a kis barátnődere gondolni? – néztem rá sokat sejtető mosollyal. Bátyus előbb vagy utóbb úgy is mindent megtudok, úgyhogy semmi értelme előttem titkolózni. Tudhatnád, hogy a vér nem válik vízzé. Szóval bármennyire is különbözünk, legalább ugyan annyira hasonlítunk is egymásra.
Tag: Gareth - Words: 395 - Clothes:[You must be registered and logged in to see this link.]
Egy kis kimenő sosem árt az embernek. Fáradt vagyok, de ez még elhanyagolható tény. Ráadásul a szellemi fáradtságot nehezebb kipihenni. Ma mégsem Ivonne társaságában töltöm az időmet, hanem az egyetlen olyan nővel, aki halhatta tőlem azt a bűvös szót. Igen, az én drága húgocskám, akit az újságok az én barátnőmnek neveztek ki. Szerintem roppant mókás ez a tény, főleg, hogy semmit nem tudnak róla. Ha nagyon akarnák, kiderítenék, de az a helyzet, hogy azt nem veszik észre az emberek, ami a szemük előtt van. Le sem tagadhatnám őt, hiszen rengeteg vonása hasonló hozzám, de ha sokáig él együtt két testvér, ez várható. Ahogy az is, hogy kár volt megemlítenem neki a pikniket, mert a nevem sürgetőn jut el hallójárataimba az ő hangján. Egy félmosoly jelenik meg arcomon, ahogy a tükör előtt igazítom a hajamat úgy, ahogy minden reggel szoktam. Csak egy kopott farmer van rajtam, de semmi más. A fenti szekrényemben semmit sem találtam, ami tetszene, de mindig is szerettem kiválasztani a megfelelő ruhadarabot. Végül úgy döntöttem, hogy egy fekete V nyakú, hosszú ujjú felső nyerte el a megtiszteltetést, hogy ma rajtam legyen, így végül belebújok, mikor már a következő szavai is eljutnak hozzám. - Azt szeretném én látni - nevetek fel, mert már nem bírom ki szó nélkül. A telefonomat leveszem a töltőről, majd a farzsebembe rakom, végül még fújok magamra egy kis kölnit, amit minden reggel megteszek, és kilépek végre a szobámból. Lassú léptekkel célzom meg a lépcsőt, majd megállok a tetején. Csak részben hallom, amit mond, de el kell rajta mosolyodnom. Azt hiszem, el lesznek Ivonne-nal, ha egyszer bemutatom őket egymásnak. Lesietek a lépcsőn, és megállok vele szemben. Egy pillanatra a szemeibe nézek, majd válasz helyett homlokon csókolom őt. - Remélem kávét is tettél, mert ha nem lesz, tudod, hogy morcos leszek - szólok utána, majd magamhoz veszem a fehér terepjáró kulcsait, és a cigarettámat. A telefon csak végszükség esetén van nálam. Szombat van, és ilyenkor néha jól esik nem benn lenni. Ivonne leköti magát, én pedig végre láthatom a húgomat, akit eddig nem volt szerencsém. Vagy ő dolgozott sokat, vagy én nem voltam elérhető a munka és más dolgok miatt, így hagytam neki üzenetet a hűtőn. Végül csak sikerült összehoznunk ezt az egészet. Hamar ki is érünk az erdőhöz, ahol egy tisztás felé megyünk. Persze oda már gyalog. Rég voltam ilyen közel a természethez, talán még Barcelonában, amikor lementünk a partra. Sajnáltam, hogy akkor Ana nem ért rá. Mikor nagy nehezen mindent kipakoltunk, elégedetten ülök le a pokrócra, és helyezem magam törökülésbe. - Igen képzeld, fejlődőképes vagyok. Elizabeth be van idomítva, így képes nélkülem meglenni, csak félő, hogy megint telerakja a benti ruhásszekrényem homokoshoz illő ingekkel - húzom el a szám. Ana tudja, hogy most éppen az asszisztensem rossz szokásairól beszélek. Egyszer-kétszer találkozhatott már futólag a szoláriumfüggő, agyonplasztikázott, majdhogynem tökéletesnek látszó nővel, aki a pénz hatására kifordult önmagából. Megvallom, jobban tetszett, mikor még amolyan szürke kisegér volt, de túl sokat tud rólam, a piszkos ügyeimről, és nála jobb szakembert sosem találok magamnak. - Nekem nincs barátnőm... - nevetem el magam, majd végre cigarettát halászok elő magamnak, és rágyújtok. Nem tudok leszokni róla, és nem is akarok. - Ivy-ra gondolsz? Ő.. nem tudom, hogy hol állunk, most őszintén, te el tudsz engem képzelni hosszútávon valaki mellett? - kérdezem, és ez nem Ivonne ellen szól, csak tényleg nem tudom, hogy is állunk. Tud rólam sok dolgot, és szeretek vele lenni de még nem mondta ki egyikünk sem, hogy most mi egy pár vagyunk-e, vagy sem. Ő bevallotta nekem, hogy szeret, de még nem tudtam ezt felfogni, és kezelni sem tudom. Nem ismerem azt az érzést, amiről ő beszélt nekem. - Ez annál sokkal bonyolultabb - sóhajtok, de tény, hogy látszik rajtam egy apró változás, nem terelem el a témát, ha rólam kell beszélnünk, hanem egy kicsit hajlandó vagyok beljebb engedni a húgomat is...
- Még hogy morcos… Sokkal inkább neveznélek undoknak, mint morcosnak. – fintorogtam játékosan, miközben elindultam. Pont én ne raknék be kávét a piknik csomagba, amikor köztudomású rólam, hogy kávéfüggő vagyok? Tény és való, hogy sok mindent megtanultunk már a másikról amióta itt vagyok, de van olyan ami soha nem változik. A bátyám többek között soha nem fog megváltozni ugyan úgy ahogy én sem. De talán éppen ez a különleges bennünk. Ahogy megérkeztünk a tisztáshoz és elkezdtünk kipakolni, valamiféle nosztalgikus érzés kerített hatalmába. Soha nem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de a lelkem mélyén nagyon is nagy szükségem van egy kicsit több időre a testvéremmel. Bármennyire is rossz volt a kapcsolatunk annak idején, persze az elszigeteltség miatt, ezt sikerült rendbe hoznunk és most már egyre jobban megismerjük egymást, egyre jobban tudjuk mire is van szüksége a másiknak. - Akár mennyire is nem szívlelem Lizbethet, de nem egy kis állat, hogy be legyen tanítva. Meg amúgy is… mi a gondod egy kis stílusváltással? – vontam fel kérdőn az egyik szépen ívelt szemöldököm, majd egy pár pillanattal később már hangos kacagásban törtem ki. Pontosan értem, hogy mire gondol. Köztudomású, hogy az asszisztensének iszonyatosan rossz ízlése van. Mondhatnánk úgy is, hogy semmilyen ízlése sincs. Viszont a lelkesedése annál nagyobb. Nem véletlen, hogy annyi általa vásárolt ruha végezte már valamelyik kukában. - Ugyan már bátyus. Nekem ne akard már bemesélni, hogy nem kavarsz a kis doktor nénivel. – dorgáltam meg játékosan, miközben előkotortam a forró kávét rejtő termoszt és öntöttem mind a kettőnknek egy jó nagy adaggal. Az a helyzet a bátyámmal, hogy túlságosan is konok és önfejű. Nem látja a teljesen nyilvánvalót, még akkor sem ha az ott van egészen az orra előtt. - Őszintén? Talán… Minden lehetséges csak egy jó társ kell hozzá. – mondtam mosolyogva, majd a kezébe nyomtam egy nagyadag gőzölgő kávét. Ami azt illeti el tudnám képzelni őt egy kedves és szerethető nő mellett aki képes őt a hatalmába keríteni, de mégis eléggé lazán tartja ahhoz, hogy önmaga maradhasson. Nem egy olyan nő mellett, mint a régi Mrs. Saintwood. Na hogy azt a nőt én, hogy nem szerettem. De hála a magasságosnak a bátyám rövid úton kirakta a szűrét és így megszabadultunk tőle egy életre. - Csak szerinted ennyire bonyolultak a dolgok. – mondtam az iménti kijelentésére, amikor is elkezdett rezegni a telefonom, mellettem. Ez volt az a hang amit nem szerettem volna hallani a mai nap folyamán. se akkor ha valaki a munka miatt hív, se akkor ha valamelyik barátom hív, de úgy hogy tudom, hogy akár még James is lehet, na hát úgy meg pláne nem. Úgyhogy gondolkodás nélkül odanyúltam és már ki is nyomtam, majd a bátyámra mosolyogtam és megpróbáltam tovább fűzni a beszélgetésünk fonalát. - De ha már így szóba került, Ivy, akkor már igazán mesélhetnél nekem egy kicsit. Hátha rájövök, mit is kedvelhet benned. – csipkelődtem játékosan, miközben reméltem, hogy nem fog ma is zaklatni az az elmebeteg.
Tag: Gareth - Words: 480 - Clothes:[You must be registered and logged in to see this link.]
The city of sins awaits you
Gareth Ray Saintwood
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 47
◮ tartózkodási hely : Las Vegas... mostly
◮ hozzászólások száma : 311
◮ join date : 2013. Aug. 14.
Tárgy: Re: Gareth & Ana Pént. Nov. 21, 2014 8:39 am
Ana legalább olyan kávéfüggő, amilyen én, de mégis jól esik cukkolni. Persze ő egyből reagál, én pedig kezdem úgy érezni, hogy a mi kis szócsatánk örökké tartana, ha egyikünk nem vetne véget neki, így most befogom a szám, és vezetek. Hamar ki is érünk, és letelepszünk a fűbe, aminek most nagyon örülök. A nap erősen süt szinte már éget, de mégis érződik, hogy ezek az utolsó ilyen kellemes idők. Lassan jön az ősz, aztán az ünnepek, amik nálam sosem úgy telnek, ahogy egy normális embernél. - Nem egy kisállat, de nem tudok máshogy beszélni róla. Elizabeth kiborít, és jobban tetszett, mikor nem volt ennyire mű, bár az egészet azért teszi, hogy észrevegyem, és ne csak a főnöke legyek - egoista mondat, igen, de jelen esetben igaz. Eliza folyton szóba hozta, és vacsorameghívásokkal állt elő, volt olyan, hogy telerakta mécsesekkel a pihenőszobám, én pedig nem értékeltem. Nem vagyok sem romantikus, sem nyálas, és nekem ő az alkalmazottam. Egyszer nem adtam neki olyan jeleket, hogy lehetne köztünk valami. -Már azt is tudod, hogy doktor? Nem... nem kavarunk -csóválom meg a fejem, majd elveszem a kávém, és beleiszom. Jólesően hümmögök, majd elnyomom a csikkemet, és egy a kosárból előhalászott szalvétára teszem. Nem szemetelek, bármilyen furcsán is hangzik. Közben gondolataim visszatérnek Ivonne köré, és nem tudom, hogy hányadán állunk. Sosem beszéltünk még róla. - Ana, ez tényleg bonyolult. Én nem tudom, mi ez, ami kettőnk között van, jól érzem magam vele. Más leszek mellette - vallom be, bár arcom egy kicsit megkeményedik. Figyelem, ahogy a telefonja rezegni kezd, majd ő kinyomja. Figyelem az arcán végbemenő változásokat, de nem akarom szóvá tenni... még. Utána pedig visszatereli a témát az eredeti mederbe, én pedig egy kicsit a háttérbe szorítom a rossz érzéseimet a telefonjával kapcsolatban. - Mégis mit mesélhetnék róla? Határozott, karakán, az első olyan nő, aki nem olvadt el ettől - mutatok végig magamon mosolyogva, majd újabb cigit veszek elő, de csak játszok a rudacskával, nem gyújtom meg - Nem félt visszaszólni nekem, és olykor határozottan utasítani. Nem tudom, mint szeretett meg bennem, hiszen egoista vagyok, önző és istenkomplexusos. Mondd meg te! - dobom vissza neki a beszélgetés folyamát. Jobban ismer a húgom is, mint hinném, bár ő egy más szögből lát, hiszen a testvérem. A testvérek hajlamosak jobbnak, és szerethetőbbnek látni a másikat. Érdekes, mert amíg nem engedtek a húgom közelébe akkor is éreztem ezt a testvéri kötődést, most viszont már erősebbé vált, hogy ketten maradtunk egymásnak. Az elvesztegetett időt nem tudom visszaadni, de új emlékeket még szerezhetünk, amik szebbé teszik az életet.
Az utolsó pillanatáig szeretném kiélvezni a nap perzselő melegét, hiszen utána jön a hosszú tél, amit mindennél jobban utálok. Na jó, talán nem mindennél, de azért eléggé utálom ahhoz, hogy kiskoromban még arra is képes voltam, hogy tiltakozást szervezzek a tél ellen a suliban. Már akkor eléggé nagyszájú és szabad szájú voltam, ami nem is tetszett a tanáraimnak, de hát mit tehettek? Végtére is a véremből fakad a vehemenciám, arról pedig nem tehetek, ugyebár. - Pedig szerencsétlen annyira próbálkozik. Talán ha egy kicsit kevésbé lennél ilyen jóképű, akkor nem ragadna rád úgy, mint légy a légypapírra. – vigyorogtam fülig érő szájjal. Ami azt illeti a bátyám tényleg igazán jóképű, sőt talán még azt is mondhatnám, hogy kiköpött olyan mint az eseteim, de ez egy kicsit furán venné ki magát. Végtére is a testvérem. Viszont ettől függetlenül én képes vagyok meglátni azt ami az orrom előtt van. Úgyhogy teljes mértékig meg tudom érteni azokat, akiknek tetszik. Az már más kérdés, hogy a bátyám egy átkozott szoknyapecér. - Tudod jól, hogy ha valami igazán érdekel azt nagyon gyorsan ki tudom deríteni. – mosolyogtam rá egy sokat sejtető mosollyal, miközben a kosárban kezdtem el matatni, valamiféle rágcsálni való után. - Te jó ég… - emeltem égnek a tekintetem és abbahagytam a kotorászást. - Komolyan mondom, hogy te fafejűbb vagy, mint az egész családunk együttvéve. Akkor hagy világosítsalak fel drága bátyuskám, hogy amit te érzel azt a köznyelvben úgy hívják, hogy szerelem. – játszottam a nagy és bölcs nővér szerepét, miközben végig vigyorogtam. Egyszerűen hihetetlen egy fazon. Annyira el volt ez idáig foglalva magával, és a piszkos kis dolgaival, hogy nem gondolt arra, hogy bárkibe is beleszerethet, most amikor meg itt van a nagy bumm, akkor meg nem veszi észre. Komolyan mondom, hogy ha elszúrja az esélyét arra, hogy boldog legyen akkor kitekerem a nyakát. Mert igaz, hogy nem ismerem azt a híres doktor nénit személyesen, de azt hatalmas pozitívumnak érzem, hogy képes hatással lenni az én konok és önfejű bátyámra. - Tudod, ha nem lennél ilyen beképzelt, akkor még meg is érteném, de így… - kuncogtam jókedvűen, próbálva elfelejteni az elmúlt hetek állandó telefoncsörgéseit. Na jó ez így nem teljesen igaz, hiszen így is tudom mi foghattam meg a kis doktor nénit a bátyámban, de ezt a világért se árulnám el neki. Még a végén a fejébe szállna, azt meg végképp nem szeretném. Viszont tagadhatatlan, hogy az alatt a sok titok és sziklakeménységű távolságtartás alatt egy érző lélek van. Egy olyan kisfiú, akit soha nem szerettek eléggé ahhoz, hogy teljes szívéből viszont tudjon szeretni. Bármennyire is próbálja az ellenkezőjét bebizonyítani nekem. Tudom, érzem, hogy hiába is javult a kettőnk kapcsolata még mindig nem ott vagyunk ahol lennünk kellene ha a családunk máshogy bánik vele. - Remélem, hogy egyszer majd megismerhetem. – mosolyogtam a testvéremre, miközben a tekintetem ismételten a rezgő telefonomra vándorolt. Gyűlölöm! Egyszerűen ki nem állhatom, hogy James nem tudja megérteni, hogy végeztünk. Hagyjon már végre békén. Mind a kettőnknek jobb lenne. Nekem azért mert végre nyugodtan élhetnék, neki meg azért mert nem kellene attól rettegnie, hogy mikor tálalok ki róla a rendőrségnek. De nem igazán ért abból, hogy nem szeretnék vele kommunikálni. Hiszen most is kinyomtam a hívását, ugyan úgy, mint eddig bármikor. Nem fogok vele foglalkozni. Új életet szeretnék kezdeni és ebbe ő nem tartozik bele. - Jaj képzeld nem is meséltem. Daniel felhívott valamelyik nap, hogy a városba költözik és szeretné, ha találkoznánk. – lelkendeztem az imént felhozott témám hatására, miközben letettem a telefonomat a pléd szélére, hogy ne is lássam.
Tag: Gareth - Words: 580 - Clothes:[You must be registered and logged in to see this link.]
Ahogy figyelem a húgomat, azon gondolkodom, hogy mikor nőtt meg, és mikor érett ilyen fiatal nővé, aki itt ül mellettem. Nem értem, hova lett az az idő, és a legutolsó emlékeimben még egy mindig mosolygós kislány volt, aki a bátyját akarta, én mégsem adtam meg neki ezt a lehetőséget, mert a múlt sebei túl élénken éltek bennem. Inkább ellöktem, mert nem akartam, hogy kötődjön a szüleink által semmirekellőnek nevezett testvéréhez, ennek ellenére mégis szeretett. Furcsa a vér általi kötődés, mert a tudtom nélkül ragaszkodtam hozzá a rengeteg rossz tettem ellenére is. - Lehet, hogy az én számból furcsa, de soha egyetlen apró jelét nem mutattam annak, hogy én akármikor is akarnék tőle valamit. Nem értem, hogy hihette, hogy ezer plasztikai műtét után más lesz - vonom meg a vállam. Elizabeth mindig is rajongással nézett rám, de többnyire csak a szakmai tudásomnak tudtam be a dolgot egészen addig, míg el nem ment mellnagyobbításra, majd ilyen-olyan egyéb műtétekre, zsírleszívás és a többiek. De hiába öltözteti magát drága ruhákba, hiába rejti magát a smink mögé, akkor sem tudnék úgy ránézni, mint potenciális párkapcsolat, ha Ive nem lenne a képben. Nem mondom, hogy gyűlölöm, mert nem így van. Az üzleti életben tökéletesen átlátja a számok tengerét, a költségvetést, és alig pár perc alatt képes megmondani azt hogy valami sikeres lesz, avagy sem. Viszont ami a főnöki képességeit illeti, elég vajszívű, ellenben velem, és emberismeretből is csak elégséges a kiváló helyett. Nem véletlenül telt annyi munkámba visszavenni az irányítást, mikor visszatértem a kórházi kezelések után. Nem egy ember vált akkor munkanélkülivé, amire szintén nem vagyok büszke, de nem szeretem a hátráltató, lusta munkaerőt, ha már jómagam precíz és gyors vagyok. - Berthának járt el a szája - jegyzem meg egy félmosollyal, hiszen csak ő lehetett. Szeret beszélni, és velem nem sűrűn szokott, mivel nem vagyok az a beszédes fajta. Legalábbis reggelente nem, amíg meg nem iszom a megfelelő mennyiségű kávéadagomat. De a múltkor találkoztak, és egy félmosollyal nyugtázta az esetet, mivel nem szoktam a lakásomra nőket vinni. Ivonne az első, aki ott járt. Jó, a húgom kivétel, de számomra ő mindig is az a mosolygós lány marad. Ám következő szavaira a szemöldökeim az égig szaladnak, és nem kicsit lepődök meg. - Nem, húgi... Nem vagyok szerelmes. Sosem éreztem, és sosem fogom, nem tudom, honnan jött ez az elmés megállapításod, de sajnos ki kell ábrándítsalak, mert téves - tagadok, hiszen nincs igaza. Nem vagyok szerelmes. Sosem éreztem, és nem ismerem az érzést, mivel nem volt, aki rávezessen. Engem nem szerettek úgy a szüleink, mint őt. Sőt, nem szerettek, egyenesen gyűlöltek. Ana nem tudja, milyen volt a születése előtt az életem, mivel szerintem anyánk nem büszkélkedett el vele, ahogy apánk sem. Csak annyit tudhat, hogy velem sosem viselkedtek úgy, ahogy vele. Nem ülhettem velük egy asztalhoz, csak ha ők végeztek. Maga volt a pokol, ezért jöttem el. Apánk nem egyszer fenyegetett meg, hogy ah Ana közelébe megyek, vagy csak rá merek nézni, megjárom, és nekem ez akkor elég volt. Külső szemmel láttam, milyen, ha szeretnek valakit, és én tőlük ezt sosem kaptam meg. Joe mégis ennél többet adott nekem, megbecsült, és felnevelt, felesleges szavak kimondását mellőzve, és nekem így jó. Ezért is utasítom el a feltevést, hogy én szerelmes lennék. Majd pont én, aki annyi nőt csábított már el, és nem képes szeretni, majd pont én leszek szerelmes. Az évezred vicce azt hiszem. - Akkor ismered meg amikor akarod, feltéve, ha nem dolgozol annyit - jelentem ki határozottan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Persze én nem titkolom őt, csak egyelőre nem beszéltünk ilyenekről. - Ha minden jól megy, az év utolsó napján eljön velem Barcelonába Anettáékhoz. Jössz ugye? - kérdezem, hiszen nem kellene kihagyni azt a bulit. Anettáék mindig megadják a módját, rengeteg kaja, és pia is. Tűzijáték. Jó kis esték születnek abból azt hiszem. Aztán figyelem, ahogy a telefonja rezegni kezd, ő pedig eléggé észrevehetően fintorog a hívó fél láttán, és még mindig van bennem annyi lelkierő, hogy ne kérdezzek rá, de nem fogom sokáig kibírni. Már épp szólnék is, mikor körbe vág, és ő tereli el a témát valami másra. - Daniel? Milyen Daniel? - ráncolom össze a szemöldökömet, mikor megemlíti. Nekem az áruló állítólagos legjobb barátom jut eszembe erről a névről, de nyilván nem rá gondolt. - Biztos, hogy nem ő hívogat igaz? Kinek nem akarod felvenni a telefont?- biccentek a félretolt telefon felé elkomorult arccal. Tudom, hogy valamit titkol előlem, és ki fogom deríteni, hogy mit, mert nem szeretem, ha nem tudom, mi van vele. Elvégre megígértem anyánknak, hogy vigyázok rá, de így nem tudok... Remélem nem akar valami mesét kitalálni, mert tudja, hogy azt nem szeretem...
Hiába az a sok gonoszkodás és nemtörődömség, ami a bátyám felől áradt felém amikor még kicsi voltam, én ugyan úgy szerettem. Ő volt számomra az elérhetetlen, a mindenség. Volt olyan amikor azt írtam a mikulásnak, hogy nem kérek semmit, még egy cukorkát sem, csak azt, hogy a bátyám és én jóban lehessünk. Na akkor tudtam meg, hogy igazából nincs is mikulás. Nagy csalódás volt amikor a kandalló fölé akasztott kis zoknim tele volt édességekkel és egyéb ajándékokkal, de a bátyám ugyan olyan volt velem, mint azelőtt. Nem is értettem, hogy miért olyan amilyen, egészen addig ameddig ki nem derült az igazság. Talán az volt az áttörés a mi kapcsolatunkban. Onnantól kezdve minden megváltozott, elkezdtünk beszélgetni és amikor nagyon ritkán találkoztunk, akkor sem viselkedett velem undok módon. - Ha nem ismerném, Lizbethet akkor még el is hinném, hogy az iménti mondatod hazugság, de így, kivételesen hiszek neked. – nevettem rá kedvesen. Azt hiszem, hogy a testvéremről bátran kijelenthetjük, hogy a lányos anyák rémálma, de ennek ellenére még most sem értem igazán hogy miért tiltakozik az ellen ami egyszer úgy is be fog következni. Egyszer valaki úgy is meghódítja majd. De az a fajta rámenősség, amivel az asszisztense próbálkozik, nem igazán vezet sehová. Azt hinné az ember, hogy annyi idő alatt amióta ismeri, sikerült az ízlését megfigyelnie és rádöbbennie, hogy Gareth esetében nem így mennek a dolgok. - Talán egyszer majd kinövi és rájön, hogy ez is amolyan kislányos hóbort volt a részéről. Legalább is reménykedjünk benne. – kuncogtam, miközben elővettem egy fürt szöllőt és azt kezdtem el csipegetni. - Ugyan már… Na jó… Tényleg ő mondta, de csak azért mert egy részről örül neked, másrészről meg én meghallgatom amikor beszél és csak beszél és csak beszél. Komolyan néha már elgondolkozom rajta, hogy hogyan tud valaki ennyire sokat beszélni. – csóváltam meg a fejem, majd egy szem szőlőt kezdtem el majszolgatni. Neeem, áhh dehogy is. Ő tényleg nem lehet szerelemes. Hogy is mertem én ilyet gondolni. Az isten szerelmére kapjon már e fejéhez. Mi lenne ez amit érez, ha nem szerelem. Egyszerűen hihetetlen, hogy a pasik mennyire csökönyösek, de ha lehet ilyet mondani a bátyám mindenkin túl tesz, akit eddig ismertem. - Ugyan már. Ilyenekben nem szoktam tévedni. Meg amúgy is. Egész egyszerűen csak túl makacs vagy ahhoz, hogy beismerd. - vágtam a fejéhez a szavaimat. Tudom, hogy viccesnek találja, de akkor is meg fogom győzni róla, hogy igazam van. Attól, hogy ő úgy tekint magára ahogy, én még látom benne azt az embert akire mindig is felnéztem, és akiről tudom, hogy képes szeretni, még akkor is ha saját magának sem meri ezt bevallani. - Ebbe inkább ne menjünk bele. Nem is tudom, hogy kettőnk közül melyikünk a munkamániás. – forgattam a szemeimet, miközben egy újabb falat szőlőt tömtem a számba. Még hogy ne dolgozzak annyit. Nagyon vicces. Majd ha Ő is kevesebb időt fog az irodájában tölteni, akkor én is több időt fogok távol tölteni az ügyfeleimtől. Addig viszont nincs értelme ezt a témát feszegetni, mert alighanem egyikünk sem jönne ki jól belőle. - Méghogy nem vagy szerelmes…. Na de ha nagyon szépen kéred… talán - rebegtettem a szempilláimat, miközben fülig érő mosoly terült szét az arcomon. Tudja nagyon jól, hogy imádom Barcelonát és a nagynénéméket is. Ők amolyan igazi család a javából. Gazdagok, hangosak és eszméletlen bulikat képesek csapni. Egyszerűen eszméletlenek. Viszont egy kívülálló személynek egy kicsit túlságosan is „furák” lehetnek. Viszont ha a bátyám megkockáztatja, hogy bedobja a kis barátnőjét a mélyvízbe, akkor az egy újabb bizonyíték arra, hogy a feltevésem igaz és a makacs bátyuskám tényleg szerelmes. - Daniel O’Connel, tudod, Enzo barátja. Annak idején sokat lógtam vele és Enzo-val, amikor először voltam Barcelonában. Tudod, szőkésbarna haj, igéző kék szemek, karakán megjelenés. – vigyorogtam, mint a vadalma. Valahogy soha nem gondoltam még bele hogy Dani a tökéletes ellentétem külsőleg, de amúgy totálisan egyformák vagyunk. Mind a ketten képesek vagyunk lemenni pillanatok alatt egy két éves szintjére, és ugyan olyan gyorsan felnőni egy magasröptű beszélgetéshez. Valahogy ez soha nem is volt kétséges, köztünk, sokkal inkább volt egyértelmű. Egész egyszerűen olyan, ami képes örökre összekötni embereket. - Mindegy, nem lényeges. Meg amúgy is ma csak veled akarok foglalkozni. – mosolyogtam rá a bátyámra egy kicsit erőtlenül, hiszen pontosan ezt szerettem volna elkerülni. James és az állandó jellegű zaklatásai már sokkal messzebbre mennek, mint amit megengedhetne megának. Azt hittem annak idején Joe bácsi elintézte a dolgot, de talán mégsem olyan eredményes, mint azt gondoltuk.
Tag: Gareth - Words: 725 - Clothes:[You must be registered and logged in to see this link.]
The city of sins awaits you
Gareth Ray Saintwood
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 47
◮ tartózkodási hely : Las Vegas... mostly
◮ hozzászólások száma : 311
◮ join date : 2013. Aug. 14.
Tárgy: Re: Gareth & Ana Hétf. Nov. 24, 2014 10:35 am
Régebben a húgom jelentette mindazt, amit én nem kaptam meg a szüleinktől. Most viszont ő az egyetlen személy, akinek tényleg ki mertem mondani, hogy szeretem, aki nélkül el sem tudnám képzelni az életem. Nem akarom, hogy az idegesítően heves természetünk ismét közénk álljon majd, de akkor végleg. Hiszen egyformábbak vagyunk, mint azt gondolnánk, mégsem ismernénk el a világért sem. Egyazon szülők sarjai vagyunk, egy családból, ugyanazokkal a tulajdonsággal, egy a különbség köztünk, ez pedig a nemünk. Mindemellett máshogy látjuk a világot, de legalább hisz nekem, mikor azt mondom, hogy nem adtam jelét az asszisztensemnek arra, hogy lehet több közöttünk. - Tudod Eliza ilyen, de túl sokat tud rólam, és túl jó a szakmájában... Nem válnék meg tőle senkiért - vallom be őszintén. Ivonne-nak is megmondtam, bár tudom, hogy nem szimpatikus neki, de muszáj lesz elviselnie. Elizabeth sem kedveli őt, de neki is el kell viselnie, hogy Ivonne több, mint az egy éjszakás kalandjaim, amikben eddig kisebb, vagy nagyobb örömöm leltem. Tudom, hogy ők ketten teljesen mások, és nem akarom, hogy sok időt töltsenek egy légtérbe, de nem kerülhetik el egymást örökké, ha Ivonne bejön hozzám az irodába. - Bertha túl sokat beszél... Néha olyan anyáskodó, amivel kikerget a világból. Nem is tudom, miért alkalmazom... A hűtőt is úgy telepakolja, hogy... Mindegy, szerencse, hogy éttermeim vannak - legyintek, miközben elgondolkodva nyúlok bele én is a kosárba, és kiveszek egy fürt szőlőt én is magamnak. Szórakozottan kapok be egy szemet, majd lassan rágom meg, és nyelem le. - Amúgy én is azon gondolkodom néha, hogy te hogy bírsz ennyit beszélni - komolyodik meg arcom, de pár másodperc után széles mosoly terül szét rajta. Csak cukkolom, ahogy mindig is szoktam, bár kettőnk közül ő az, akinek szinte be nem áll a szája, ami nem baj, sőt örülök, mikor hallgatnom kell, mert addig sem nekem kell koptatnom a hangszálaimat. - Mindenki tévedhet, és ebben tévedsz - vonom meg a vállam. Nem vagyok szerelmes. Bár tulajdonképp nem is tudom, hogy mit érzek, de ez olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek. Ez is csak azt jelzi a másik számára, hogy érzelmileg fogyatékos vagyok. Nincs túl sok tapasztalatom ezekről, Joe mindig is úgy tanított, hogy a szeretet a nőknek való, a többi a férfiak dolga. Eszerint éltem az életem, ez irányított Aztán most itt a húgom, aki szerint az a különös érzés, amit érzek, az szerelem. Felnevetnék, ha nem ő mondaná, de így csak hitetlenkedve pillantok rá. - Kérlek, én egy teljes hétig lenn voltam Barcelonába, és pihentem, egyetlen tárgyalásom volt, amit kénytelen voltam megtenni, mert Eliza majdnem elüldözött egy támogatót. Te addig dolgoztál, szóval ki is a nagyobb munkamániás? - védem meg magam a saját igazamat hajtogatva. Így persze könnyű, mert ő dolgozott, amikor én nem, és különben is rosszul látják. Nem véletlenül van a pihenőszoba az irodámban, amit sokszor használok, és inkább benn alszok, minthogy elaludjak a volánnál. Bár ez is hülye kifogás, hiszen ott van nekem John a sofőröm, de ez már mellékes. - Szóval az a Daniel, aki a legutóbbi ottlétemkor segg részegen azt ecsetelte, hogy mit tudna veled csinálni, ha beragadnátok a liftbe? - kérdezem, bár ez csak költői kérdés, mert Ana nem volt ott, így hamar folytatom is. - Valószínűleg nem kedvel engem... Bemostam neki egyet - vágok egy nem éppen ártatlanra sikeredett képet mert valahol megérdemelte. Ő a húgom, és legközelebb, ha ilyeneket beszél, úgy tegye, hogy nem vagyok a közelben. Nem is lett volna gond, ha a srác tisztában van valamennyire a rokoni szálakkal, és ha nem kapom fel olyan hirtelen a vizet. - Te tudod, de ha bármi gond van, mondd el, különben nem tudok segíteni - jelentem ki határozottan, ugyanis gondolatolvasó még mindig nem vagyok, viszont tudom, hogy mikor mit kell mondanom. Ana titkol valamit, azt hiszem ez a családunkban már kezd megszokottá válni...
- Ismerlek már annyira bátyuskám, hogy tudjam, hogy ha nem lenne hasznod abból, hogy melletted van, akkor már réges-régen elzavartad volna. – mondtam sejtelmesen mosolyogva. Azok akiket közel enged magához, azok tudják róla, hogy nincs olyan lépése vagy döntése, amit ne okkal tenne. Bármennyire is látszik az egy helyzetben abszurdnak, később rá kell döbbennünk, hogy Ő gondolta jól. Nem véletlen, hogy amibe ő belefog, az mind sikerül is neki. Valamiféle pénzügyi varázslónak is nevezhetném, ha nem lennék benne majdnem száz százalékig biztos, hogy piszkos dolgok is állnak a sikerének hátterében. - Igen, és néha tényleg az, de ettől olyan szerethető. – merengtem el azon, hogy milyenek is lennénk, ha a szüleink annak idején mind a kettőnkkel ugyan úgy viselkedtek volna, mint velem. Minden más lenne, és kitudja, akkor talán nem itt tartanánk. - Hééé – mordultam rá játékosan miközben hozzávágtam egy szőlőszemet. – Ez aljas rágalom. Nem is beszélek sokat. – nevettem rá a bátyámra önfeledten. Vissza sem tudnék rá emlékezni, hogy mikor nevettem ennyit amikor vele voltam. Régebben nem igazán volt ilyenekre alkalmunk és lehetőségünk, de remélem, hogy most már annál inkább. Szeretem a testvéremet és ezt nem tudom eléggé kihangsúlyozni. De nem csak azért szeretem, mert a vérem kötelez, hanem azért is mert szinte egyek vagyunk, és ezen senki és semmi nem tud és soha nem is tudott változtatni. - Na jó… Nem vitatkozom veled, de ha hajlandó leszel végre magadnak is beismerni, hogy igazam van, akkor majd szólj. – böktem oda játszott sértettséggel. Olyan makacs, mint egy öszvér. Már csak azért se ismerné be, hogy igazam van. Fogalmam sincs, hogy miért olyan nehéz ezt elfogadnia, de attól tartok ennek Joe bácsinak is köze van. Nagyon nagy arc az öreg, de ha az önfejűségről és az érzelemmentes életről van só, na abban ő a szakértő. Nála konokabb és antiszociálisabb embert én még nem láttam soha és sajnos, úgy tűnik a bátyámra is ezeket ragasztotta rá. - De csak azért pihentél, mert muszáj volt. Egyébként meg lemerném fogadni, hogy majd belehaltál az unalomba. – cukkoltam egy kicsit, hiszen tudom jól, hogy sokat jelent neki a munkája, de azért igazán szánhatna egy kicsit több időt magára és a pihenésre, vagy ha már itt tartunk akkor a kis doktor nénire. - Nem tudom, talán… de nem tartom valószínűnek, hogy ő lenne az. – kuncogtam meglepetten a bátyám arckifejezését látva. Annyira vicces volt látni őt úgy, mint egy aggodalmaskodó testvért. - Hogy mit csináltál? Gareth! – kaptam a kezem a szám elé amikor kiderült, hogy mit művelt a bátyám. Te jó isten. Erre még a legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni, hogy ilyen dolgokra fog vetemedni, annak érdekében, hogy megvédje a már így is eléggé haloványka becsületemet. - Nincs gond, csak hívogat egy régi kellemetlen ismerősöm. Csak nem igazán veszi a lapot. – feleltem elmerengve a kérdésére, és reméltem, hogy nem fog egyből leesni neki, hogy ki lehet az a kellemetlen ismerős. Annyira nem szeretném, ha emiatt aggódna. Túl jól ismerem már ahhoz, hogy tudjam, előbb vagy utóbb megtenné azt a meggondolatlan lépést, amivel senkinek nem tenne jót, de legfőképp magának nem. James pedig egy olyan alak aki nem érdemli meg, hogy bárki is olyan dolgokat tegyen miatta amivel megütheti a bokáját. - Mindegy is . A lényeg, hogy a miénk az egész nap. Mit szeretnél csinálni, miután itt végeztünk? – kíváncsiskodtam játékos mosollyal az arcomon, miközben elővettem egy üveg mentes ásványvizet.
Tag: Gareth - Words: 550 - Clothes:[You must be registered and logged in to see this link.]
Ez a nap nem is lehetne jobb. Végre a testéveremmel vagyok, aminek most, hogy már senki nem állhat közénk, nagyon örülök. Képes volt nekem megbocsájtani, és közelebb kerültünk. De legalább a munkamániánk hasonlóan kóros, ahogy az is, hogy nem egyhamar ismerjük be az érzéseinket egymásnak. - Szóval most már számító is vagyok? - kelek ki játszott sértődéssel, de Ana ismer. Elég nehezen haragszom rá, de akkor nagyon, és ő is ilyen. Pont ezért egészítjük ki egymást olyan jól, mint testvérek. Nem hittem volna tíz évvel ezelőtt, hogy ilyen jól megleszünk. Akkor még lehetetlennek tűnt, és nem is reméltem többet. Majd előveszem lazább oldalam, és a vérét kezdem el szívni, amire meg is jön a válasz, a vállamat éri a szőlőszem, én pedig odakapok. - Aucs! Nem ér szőlővel dobálni! Fáj az igazság? - dobok vissza én is egy szemet, miközben fülig ér a szám. Ana képes elszakítani a világtól, és ezt imádom benne. Tele van élettel, és sokszor gyermeki lelkesedéssel fordul a világ felé. A szerelem témára nem tudok mit mondani, és ő is biztos, hogy látja. - Nem fogom sosem beismerni, még akkor sem, ha igazak lennének a vádak - pillantok rá, miközben egy pillanatra olyan érzésem támad, mintha mindig is így lett volna köztünk. Szívem szerint itt maradnék. Jó érzés, hogy még vannak olyan emberek a közelemben, akik emlékeztetnek arra, hogy nem csak egy gép vagyok, aki reggeltől estig csak dolgozik, és hazamegy, majd egy rövid alvás után folytatja ugyanezt az ördögi kört. - Képzeld el, hogy nem! Valami fesztivál hét volt, nagyon sokat kinn voltunk, és Anettáék is tartottak egy bulit a tiszteletemre - bólogatok, mintha most kérdezték volna ki a házit. Persze kivételesen nem untam magam halálra, és nem is hiányzott a munka. Habár az utóbbi másfél évemben alig dolgoztam, és be kell hoznom a lemaradást, de jól esett egy kis lazsálás főleg a családdal. - Biztos rosszul artikuláltam... - kapok be egy szőlőszemet, majd miközben eszem, újra megszólalok. - Azt ecsetelte, hova ragadna be veled szívesen, és milyen pózokban... Nem mellesleg részeg volt, de engem felettébb idegesített. Nem tudtam, hogy tetszik neked, reméltem hogy jobb ízlésed van - cukkolom további szőlőszemeket lekényszerítve a gyomromba. Szeretem a gyümölcsöt, és pótcselekvésnek tökéletes a cigi helyett. Ideig óráig persze de nincs az az ember aki miatt teljesen eldobnám eme szenvedélyem. - Régi ismerős, ja persze! Ismerem? - kérdezem, miközben a telefonjáért nyúlnék. Nem szokásom belenézni mások mobiljába, és most sem az a célom, hanem az, ha megcsörren, felvehessem, és megtudjam a hívó fél kilétét. Ennyi az egész. Nem szeretem, ha húgom titkolózik, és nem akarom, hogy baja essen. Tudom, hogy furcsán mutatom ki azt, hogy fontos nekem, de ő ismer, tudja, hogy milyen vagyok. - Mit terveztem? Meg fogsz lepődni, de semmit. Rád bízom, de nem akarok vásárolgatni veled, gyűlölöm - rázom meg a fejem, mielőtt még kitalálná, hogy kísérjem el ruhákat választani neki. Nincs rossz ízlésem, de gyűlölöm, mikor ezer meg egy ruha után sem tetszik neki egyik sem...
Valahogy sosem tudtam elképzelni, hogy valaha így fogok időt tölteni a bátyámmal, de végül mégis csak sikerült. Kellemes és idilli környezetben. Nem is kívánhatnék többet az élettől, legalább is egyenlőre. A jövő meg hát… mint azt mindannyian tudjuk, elég képlékeny. - Én nem ezt mondtam. De tény, hogy Lizbeth-et csak a tudása miatt tartottad meg. – motyogtam, miközben kisimítottam egy kósza hajtincset az arcomból. Tudjuk mi egymást játékosan is piszkálni, de vannak olyan pillanatok amikor elszakad a cérna. Na azok a csúnya pillanatok. Volt már rá példa hogy olyankor dolgok repültek keresztül a szobán. Bár erre mostanában nem igazán volt alkalom. Most eléggé le vagyunk nyugodva, mind a ketten. Úgy látszik a sok munka és egyesek szerelmi életének fellendülése eléggé leköti a figyelmünket ahhoz, hogy ne a másik zaklatásával töltsük az időt. - Az az igazság, hogy te egy hazudós alak vagy…. – nyújtottam rá a nyelvem sértődöttséget színlelve. Tény és való, hogy kettőnk közül én vagyok a beszédesebb, de azért nem lehet összehasonlítani a házvezetőnővel. Az a nő szerintem mindenkin túl tesz. - Hát te tudod… - csóváltam meg a fejem, miközben egy újabb szőlőszemet tömtem a számba. Nap-estig tudnék vitatkozni vele arról, hogy mit is érez és, hogy miért nem hajlandó beismerni, de felesleges. Nem vagyok hajlandó szándékosan elrontani a napunkat, ha nem muszáj. - Na persze, hiszi a piszi. – cukkoltam játékosan. Tudom, hogy pihent. Hiszen attól függetlenül, hogy nem voltam ott, le volt figyelve. Szinte minden nap kémkedtem utána a nagynénémnél, de a lelkére kötöttem, hogy nem szólhat róla. Mert bármennyire is szeretem a bátyámat, tudom, hogy ez nem tetszene neki. Azt gondolná, hogy szaglászok utána, pedig csak aggódom. Az aggodalom meg egy olyan érzés, amit nem lehet csak úgy eltüntetni, egyik pillanatról a másikra. - Értettem, hogy mit mondtál, de ettől függetlenül nem értem, miért kell neked rögtön verekedned. Meg amúgy is csak barátok vagyunk, semmi több egyikünk részéről sem. Szóval nyugi. – mondtam csúfolódva, miközben még egy szőlőszemet szedtem le a fürtről. Az a helyzet, hogy ha ideges vagyok, akkor eszem és ez nem jó dolog. Viszont ha már ennem kell akkor olyat egyek ami egészséges és a szőlő az. Ergó annyira mégse lehet káros amit csinálok. Maximum, majd egy körrel többet fogok futni legközelebb. Azt meg majd csak kibírom valahogy. - Nem ismered. Egy kellemetlen alak a múltamból. – válaszoltam elmerengve. Miért is nem kapcsoltam ki azt a hülye telefont. Akkor most megspórolnánk ezt az egész hercehurcát. De neeem. Én, mint mindig, most is elfelejtettem. Annyira jellemző rám, hogy ilyeneket csinálok. - Gareth! Add vissza a telefonom! – szóltam rá egy kicsit durvábban, mint kellett volna. Tudom, hogy félt meg minden, de néha akkor is túl messzire megy. Most természetesen nem arról van szó, hogy belepiszkál a magánéletembe azzal, hogy kutakodni akar a mobilomba, hanem arról, hogy ha kiderül, hogy ki hívogat, akkor ki fog borulni. - Áhh nem is értelek, pedig olyan jó móka. – nevettem rá egy picit higgadtabban. – De nekem se ilyesfajta terveim vannak. Mit szólnál esetleg egy mozihoz? – kérdeztem kíváncsian, hiszen vagy ezer éve nem voltam moziban, arról, hogy a bátyámmal meg bármikor is lettem volna, semmi nem rémlik, úgyhogy ez egy egészen jó ötletnek tűnik.
Tag: Gareth - Words: 520 - Clothes:[You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem vagyok hazudós alak - utánozom az ő hangnemét több kevesebb sikerrel, majd csak felnevetek a nyelvnyújtogatásán. Érzem, hogy hiányzott ez a testvéri dolog, hogy mindig is vigyázni akartam rá s talán majd egyszer sikerül javítanom az átlagomon nála. Nem voltam egy jó testvér apám halála után sem, sőt emlékszem, ahogy elküldtem, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. Rengetegszer leráztam, és ignoráltam őt. Mert még apánk halála után is volt bennem egy tartás a haragjától, ami már önmagában is hülyeség, de az ember nem felejti el a régi sérelmeket. Ana régen olyan volt, mint egy megközelíthetetlen valaki, akit sosem érek el, most viszont mintha ez az egész sosem lett volna. Pedig még a családi összejöveteleken is úgy viselkedtem vele, mint egy ismeretlennel. Érdekes a testvéri kötődés, érdekes, hogy mennyi mindent elbír. Számomra megfoghatatlan, és érthetetlen. - Rögtön? Tíz percig hallgattam, mikor rákérdeztem, hogy rólad beszél-e, és ő büszkén beismerte... Ezért kapott, és rendes voltam, mert utána bemutatkoztam neki - engedek meg magamnak egy félmosolyt a beszédem elején, de mire a végére érek, játszott felháborodottságot erőltetek magamra. Szeretem ezt a helyzetet. El is felejtem a munkát, és Anával foglalkozom. A pihenéssel, és a szőlő evésével. Szeretném, ha egy kicsit megállna az idő, de úgysem fog. Aztán elveszem a telefonját, ami meg is szólal a kezemben, és ismeretlen hívó felirat jelenik meg rajta. - Nem adom. Halló. Ki beszél? Ne szórakozz, keress jobb... - beszélek, ám a hívó fél nem válaszol, hanem bontja a vonalat, én pedig felvonom a szemöldököm. - Lerakta. Ana ki ez? Mit akar tőled? Tudod, hogy bármikor lecserélhetnéd a számod nem? - kérdezem, egy pillanatra minden másról megfeledkezve. Igazán érdekel, ki az, aki nem hagyja békén a húgomat, és nem tetszik, hogy Ana félvállról kezeli ezt az egészet. Nem akarom, hogy baja essen, féltem őt, hiszen ő maradt nekem, akit erősebben köt össze a vér. Joe is ott van nekem, és Anetta is, de ők mások. A mi kapcsolatunk más, és megfoghatatlan, nem akarom, hogy bármi közénk állhasson. - A vásárlás az valami olyan fogalom, amit a nők találtak ki, hogy addig se legyenek otthon - vonom meg a vállam témát váltva. Gyűlölöm, és ha nem muszáj, nem kísérem el. Más kérdés, mikor én javaslom, hogy menjünk, mert akkor terveim vannak, mint ahogy a legutóbbi megnyitó is, és Ana volt a legszebb nő az egész társaságban abban a mélybordó ruhában. - Én és a mozi? A tévém is csak dísznek van... De legyen, ha nem egy nyálas filmre akarsz beültetni - mosolyodom el megint, és nem arról van szó, hogy nem voltam moziban, de az volt vagy... Nem akarok hülyeséget mondani, talán mikor lázadó kamasz voltam. Nem is igazán hiányzott, és csak az internetről szoktam néha filmeket letölteni, de nem is mindig tudom végignézni, mert vagy telefonon zargatnak, vagy elalszom előttük, és csak másodjára vagy harmadszorra tudom végignézni. De ha ezt akarja, ki vagyok én, hogy elrontsam a napját?
Arra valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez. Legalább is ezt szokták mondani. Nálunk azonban ez nem mindig volt így. A mi életünk egészen más volt, mint az átlagos testvéreké, de ettől függetlenül most mégis jól megvagyunk. Szeretjük egymást, annak ellenére is, hogy nem volt sok közös és kellemes élményünk az évek során. - De igen is az vagy. – nevettem rá jókedvűen. Igazából soha nem értettem, hogy miért nem vagyunk úgy összenőve, mint a többi testvérpár a közelünkben, de aztán az idő múlásával elkönyveltem, hogy ez családi vonás, hiszen apáék sem voltak annyira jóban a testvéreivel. Most viszont, hogy benőtt a fejünk lágya, tudom, hogy ez nem így van. - Te jó isten… - nevettem el magam. Elképzelésem sincs róla, hogy Dani és Gareth, hogyan nézhettek ki, amikor arról diskuráltak, hogy ki és hol és mikor. De azt tudom, hogy ha én abban a pillanatban ott lettem volna, akkor nem tudtam volna, hogy kinek a pártját fogjam. Dani az egyik legjobb barátom, viszont Gareth a testvérem. Ami pedig a témát illeti, hááát… Na igen. Talán ez az a dolog, ami eldönthetné a dolgot, bár még ebben sem vagyok biztos. - Gareth! Nem hiszem el…. – morogtam durcásan, miközben kikaptam a kezéből a telefonomat, amibe James nem szólt bele. Szerencséjére. - Már megmondtam, hogy egy kellemetlen alak a múltamból. Tudom, és ha azt hiszed, hogy nem fordult még meg a fejemben akkor tévedsz. De egy ilyen alak miatt nem fogom lecserélni a számomat. – feleltem még mindig durcásan és dacosan. Útálom amikor ezt csinálja. Próbál úgy tenni, mint ha Ő mindent tudna, mint ha Ő soha nem tévedhetne. Pedig ez nincs így. Én viszont tudom, hogy ha tévedek. De ez a helyzet más. Most nagyon is jól tudom, hogy akár bajom is eshet, ha ez folytatódik. Viszont még így is meg van bennem az az átkozott makacsság, hogy ha agyon ütnének, akkor se ismerném be ezt. Főleg nem neki. - Ez hülyeség. De amúgy sincs most kedvem vásárolgatni. – mormogtam még mindig zabosan. Viszont a mozizás tényleg jó ötlet. Főleg ha adnak mostanában valami tényleg nézhetőt. Mondjuk valami vígjátékot. Mondjuk valami Adam Sandler film. Azokon mindig olyan jókat lehet nevetni, és pont ez az amire most szükségünk van. - Isten őrizz…. Még a végén bele is betegednél, mi? Mit szólsz mondjuk egy vígjátékért. Őszintén szólva, rám férne egy kis nevetés. – mondtam egy kicsit lelkesebben, miközben bekaptam a kezemben lévő fürt utolsó szőlőszemét.
Tag: Gareth - Words: 415 - Clothes:[You must be registered and logged in to see this link.]
Régen nem így volt. Soha nem volt olyan viszonyunk, mint mióta anyánk meghalt. Talán ő volt az utolsó ember, aki meggátolt bennem valamit. Nem tudom, valahogy ezen sosem gondolkodtam. Mindig is aggódtam érte, és közelebb akartam kerülni hozzá, de valami sosem hagyta. Aztán akkor Barcelonában történt valami, ahogy kimondtam neki, mit is érzek iránta. Ő a húgom, és mindig is szerettem őt. Testvérek vagyunk, és ez a kötelék sosem múlik el. Változunk, és én is változtam, Ana is megértőbb lett, és habár nem tudom majd visszahozni az elpazarolt éveket, talán új emlékeink lehetnek. Jó, ha nem dolgoznék annyit, de ez megint egy olyan szokás, amin nem tudok változtatni. Ahogy azon sem, hogy képtelen vagyok elmondani, mit is jelent nekem Ivonne. Ana volt az első, aki láthatott megtörni, akinek támaszt akartam nyújtani, és mégis inkább egymást támogattunk. Annyi rosszat tettem ellene, most mégis itt van velem és képes másfelé terelni a gondolataimat. Régen csak stressz és feszültség uralkodott el bennem a találkozásainkkor, most viszont ennek nyoma sincs. Talán mert együtt lakunk, nem tudom. - Így mégis hogy védjelek meg? - kérdezem kicsit megkomolyodva, mert tényleg az volna a dolgom, hogy vigyázzak az egy szem húgomra, és aggaszt a névtelen telefonáló is. - Most állítsam rád John-t? Vigyázni akarok rád, és nem akarom, hogy bajod essen. Féltelek - vallom be neki az érzést, ami bennem uralkodik emiatt. Igyekszem elterelni a gondolataimat, mert nem akarom elrontani ezt a napot. Elizabeth elintéz benn mindent, bár hétvége van, ilyenkor csak ő van az irodában, mert folyton dolgozik. - Nincs kedved vásárolni? Te biztos beteg vagy - fogom meg a homlokát, majd hirtelen húzom el, és felszisszenek. - Igen, te lázas vagy.. Inkább orvoshoz kéne mennünk, mint moziba - szívom tovább a vérét, és próbálok komolyan állni a dologhoz, hiszen ha egy nőnek nincs kedve vásárolni, ott baj van. Bár én ennek csak örülök, mert nem szeretnék boltról boltra mászkálni. Nagyot sóhajtok, majd vizet veszek elő, hogy igyak egy kortyot. Anára pillantok, miközben még mindig az ismeretlen hívóján jár az eszem.
- Nem is kell. Nem vagyok már kislány. Tudod jól, hogy meg tudom magma védeni, ha arról van szó. – küldtem a bátyám felé egy kedves és megnyugtató mosolyt. Tényleg nem kell engem pátyolgatni. Nagyon is jól megvagyok én így. Annak idején is én voltam az egyedüli akit James soha nem ütött meg. Na jó talán egyszer próbálkozott vele, de akkor megtanulta, hogy nem éri meg velem cicózni. Talán azt hiszem az volt az első olyan pillanat amikor elég magabiztosnak és erősnek éreztem magma ahhoz, hogy kiálljak a saját védelmembe. Addig a pillanatig, hiába volt meg mindenem, mégis elnyomottnak éreztem magma, hiszen amit igazán szerettem volna, soha nem lehetett az enyém. A bátyám szeretete és közelsége, mindvégig egy távoli álom volt számomra. Se egy boldogan együtt töltött karácsony, se egy születésnap amikor együtt lehettünk volna, semi. Csak a nagy üresség, és hiába, hogy ez mára megszünt, az ürességet ami maradt utána nem lehet csak úgy eltüntetni. - Na még csak az kellene. Akkor senki nem mosná le rólunk, hogy mi vagyunk Vegas álompárja, hiszen már a testőrödet is rám állítottad. – böktem meg a vállát, miközben gúnyosan mosolyogtam, visszaemlékezve arra a vices újságcikkre, ami szerint én vagyok Gareth nagy Ő je. Komolyan némelyik újságíró annyira silány munkát végez, hogy az hihetetlen. Azt hinné az ember, hogy ha már rólad akarnak cikkezni, legalább arra veszik a fáradtságot, hogy egy kicsit utánna járnak legalább a családi hátterednek. - Jaj hagyjál már… - löktem el játékosan a kezét, miközben fülig ért a szám. - Eddig az volt a bajod, hogy mindig vásárolgatpk, most meg az, hogy nincs kedvem vásárolni? Komolyan mondom, hogy nem tudok rajtad kiigazodni. – fújtattam egyet, miközben én is belenyúltam a kosárba és elővettem egy ásványvizet.
Tag: Gareth - Words: Gyalázatos - Clothes:[You must be registered and logged in to see this link.]
Anabell az elmúlt egy-két évben sokkal fontosabbá vált az életemben, mint hittem volna. Pedig tisztán emlékszem még arra az időre, mikor könyörgött azért, hogy kivásároljam őt, de én nem tettem meg. Ennek ellenére mégis segítettem rajta, és megvédtem őt, mert a húgom, a családom volt. Most már nem akartam elzárkózni előle, ahogy évekig tettem, de akkor meg volt rá a nyomós okom. Olyan okok, amiket helyénvalónak tartottam, amiről azt hittem, hogy igaz. De csak a saját félelmem vezérelt, semmi több. Féltem egy olyan dologtól, ami már rég veszni látszott, de a saját démonaim még mindig élénken éltek bennem. Szerettem a húgomat, és ez sosem volt másképp, csak volt valami, ami mindig meggátolt abban, hogy közeledjek hozzá. - Én meg akarlak védeni, mert féltelek, és tudom, hogy milyen könnyen bajba sodrod magad - -jelentettem ki határozottan, miközben az arcát fürkésztem. Persze én ezt is komolyan gondoltam, hiszen tényleg mellette akartam lenni. Ennek ellenére néha hajlamos vagyok túlzásokba esni, ami volt persze nem egy nagy előny, de örülhettem, annak, hogy nem taszított el, nem kaptam vissza azt a kegyetlenséget, amit adtam neki. Nagyot sóhajtottam, miközben még egy cigarettát halásztam elő a dobozából, és egyből meg is gyújtottam azt. A nikotin kegyetlenül mérgezett belülről, de nem voltam képes leszokni. Habár igazából nem is akartam, mivel ez a szenvedélyem egészen régóta megvolt már. A nem létező feszültségemet is kifújtam a füsttel együtt, miközben még mindig a húgom arcát fürkésztem. Szavaival megmosolyogtatott, ahogy lepöccintettem a hamut a méregrúd végéből a fűbe. - Miért? Hát nem mi vagyunk a legszebb pár? A feltörekvő milliárdos vállalattulajdonos annyira félti gyönyörű barátnőjét, hogy a nap huszonnégy órájában figyelteti - -vázoltam fel az elmémben felötlő szalagcímet, de nem gondoltam komolyan, amit az arcomon megjelenő mosoly is igazol. Bele tudok menni én is a játékba, persze Ana mellett teljesen máshogy éreztem magam. Jó volt a vele együtt töltött idő, amit megérezhetett Elizabeth is. A telefonom rezegni kezdett, én rápillantottam a kijelzőre, és egyértelműen elutasítottam a hívását. Megmondtam neki, hogy ne zavarjon, mert ez a nap a húgomé, és senki más nem zavarhatja meg. Nagyot sóhajtottam, majd egy utolsót szívtam a cigimből, és elnyomtam a fűben. A csikket a kiürült ásványvizes üvegbe dobtam, majd visszacsavartam a kupakot. - Ha egy nőnek nincs kedve vásárolni, ott baj van... Mellesleg amíg nem az én bakszámlámat üríted ki, nem zavar a vásárolgatási mániád, csak ne rángass túl sűrűn magaddal - -nevettem el magam, mert tényleg nem akartam rábeszélni a vásárlásra. Nagyon nem szerettem, és egyenesen ki lehetett kergetni vele a világból. - - Te mindig escort cégnél akarsz dolgozni? Sosem gondolkodtál feljebb lépni, másba vágni? - kérdeztem, miután visszapakoltam a félig megevett szőlőfürtöt a kosárba. Olyan ritkán van alkalmunk beszélgetni, és már napok óta azon gondolkodtam, hogy Ana tényleg ezt akarja csinálni? Annyi minden más van az életben, én pedig nem tudnám elképzelni, hogy évekig ezt csinálja. - Nem mintha zavarna, hogy sok öreg veled villog, de azért ezt sem csinálhatod örökké, mikor már öregebb leszel -váltott át az arcom játszott komolyságra, de tekintetemből kiolvashatja, hogy ismét a vérét szívtam, eme utolsó mondatommal.
Sokszor jár a fejemben, hogy mi lett volna, ha annak idején Gareth nem úgy dönt ahogyan döntött. Az életem mennyire változott volna meg? Lehet, hogy Barcelonaban kötöttem volna ki? Vagy lehet, hogy James már újra rám tette volna a „láncokat” és újra neki dolgozhatnék. Viszont a bátyám segített rajtam és így az életem végre normális vágányra került. Arról nem is beszélve, hogy amióta anyánk is meghalt, a kapcsolatunk is kezd helyre jönni és egyre jobban kezdjük megismerni a másikat. Egyre több időt töltünk egymással és egyre kevesebbet veszekszünk, ami egész jó dolog. - Nem vagyok többé már kislány Gareth. Tudok magamra vigyázni. – mosolyogtam elégedetten. Végtére is elég sokat változtam, azóta hogy ide jöttem. Sok mindenen keresztülmentem már, és ez alighanem mindenkit helyre tett volna, még úgy is ha eléggé zűrös múlttal rendelkezik. Nem hiszem, hogy bárki szívesen cserélt volna velem az utóbbi időben, de ami tartja bennem a lelket az a bátyám, és Lucy. Ha ők nem lennének, akkor én is egész másként állnék az élethez, és alighanem már nem is élnék. De ezen már nem éri meg rágódni, hiszen itt vagyok, élek és erősebb vagyok mint valaha voltam. - Na még csak az hiányozna. Még a végén, megint velünk lenne tele a sajtó. Éppen elég gáz volt az a múltkori cikk is. – mondtam kuncogva a mondatom végét. Elvégre, ha már úgy ismerhetett meg mindenki, mint a saját testvérem „barátnőjét” akkor, ha még a felügyelteti is minden lépésem, akkor tuti biztos azt fogják hinni, hogy valami gáz van velünk. Nagyon nagy gáz. Erre pedig se neki, se nekem nincs szükségünk, csak úgy mellékesen jegyezném meg. - Ezek után nyugodt lehetsz. Soha többé nem rángatlak magammal vásárolni. Találok magamnak jobb társaságot is. Talán lehet, hogy épp a kis barátnőcskédet. – mosolyogtam rá játékos, miközben ott csillogott a szememben az a pimasz kis fény. - Ez meg mégis honnan jött? – néztem rá értetlenül, végtére is ez nem nagyon kapcsolódott most a témához, így nem nagyon értem, hogy mire szeretne kilyukadni. Viszont ami a témaváltásánál is jobban meglepett az maga a kérdése volt. Erre nem igazán számítottam. Viszont ha őszinte szeretnék lenni, akkor elgondolkodtam már ezen. Végül is annak idején az egyetem elég jól ment és volt is kedvem csinálni, csak aztán máshogy alakultak a dolgok és bizonytalan időre halasztást kértem. Talán egyszer még befejezem, de addig még sok víz lefog folyni a Niagarán. Nekem elit vendégköröm van, úgyhogy a legöregebb pasi akivel valaha is mutatkoztam egy eseményen az te voltál. – nyújtottam rá játékosan a nyelvem, hiszen tudom, hogy csak cukkolni akar. - Viszont a kérdésedre válaszolva, még mindig jobb az Escort munka, mint amit előtte csináltam, nem? Bár, őszintén szólva, szívesen belekezdenék valami komolyabba is. – válaszoltam elgondol.
Tag: Gareth - Words: 445 - Clothes:[You must be registered and logged in to see this link.]
Valahol igazat kellett adnom neki, hogy tud magára vigyázni, de szerettem volna bepótolni azokat az elvesztegetett éveket. Habár tudtam, hogy ez lehetetlen, igyekeztem több időt tölteni az én húgommal, és talán egy apró morzsáját kárpótolni tudtam ezeknek az elvesztegetett éveknek. - De attól én még a bátyád vagyok, aki vigyázni akar rád - mosolyodtam el, miközben törökülésbe helyezkedtem. Az idő csodálatos volt, és szerettem a kinn töltött időt, főként Anával. Néha képes volt magával ragadni az a lendület, ami benne volt. Anettára emlékeztetett, de mégis más volt. Különleges testvért köszönhetek az égieknek, hiszen meg tudta bocsájtani ostoba viselkedésemet. Sok minden máshogy lett volna, ha nem tette volna. Talán harcoltam volna érte, talán nem. Nem tudom, de nem is akartam belegondolni abba, ha nemleges választ kaptam volna. - Szóval gáz vagyok... ezt azt hiszem meg kell jegyeznem - bólogattam játszott komolysággal, ahogy néha rá pillantottam, néha pedig csak a felhőtlen eget figyeltem. Két kezemre támaszkodtam a hátam mögött, és úgy éreztem magam, mint mielőtt beindult volna az üzlet. Szabadnak, és felhőtlennek. Akinek nem kellett foglalkoznia semmivel, de ma már ez nem így működött. Az életem másból sem állt, csak munkából és ebből a mókuskerékből Ivonne é Ana tudott kirángatni. De Ana biztos pont volt az életemben. Ivonne pedig még csak most tűnt fel benne, és annyira képlékeny volt az egész. - Nem a barátnőm, és onnan jött ez az egész, hogy beszélgetni szeretnék veled. a terveidről, arról, hogyan tovább - néztem rá hiszen ez most komolyabb téma volt. Ez nem csak az időről szólt, vagy arról, hogy milyen filmet nézzünk a moziban. Nem szeretném, ha még sokáig másokat kísérne puccos bulikra. Értettem én, hogy jól fizet, de akkor is a húgom. - Tudod őszintén a másikat utáltam. Ezzel még megbékéltem, valahogy, de azt hiszem, sőt tudom, hogy te okosabb vagy annál, hogy csak vénembereket kísérj el puccos rendezvényekre. Ha kísérni kell, akkor kísérj engem... Sőt mozi után elárulhatnád, milyen komolyabb dolgon törted a csinos kis fejedet - álltam fel, majd elkezdtem összeszedni a cuccokat. Gondoltam ideje moziba menni, ideje tenni is valamit, mert amúgy sem tudok a seggemen ülni. Csoda lesz, ha kibírok egy másfél órás filmet, de a családért mindent...
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Gareth & Ana 
