Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Csókjaiban elveszni mámoros érzés, ahogy karjait magam körül érezni is olyan érzés, amit nem tudok szavakkal leírni. A vele töltött idő mindig máshogy telik, egyszerre gyorsul fel, és vált át a lehető leglassabbra. Elveszi az eszem, és képtelen vagyok gondolkodni. Nem is akarok, csak élvezni akarom, hiszen sosem tudhatom, mikor jön el az a pillanat, mikor már nem akarja velem tölteni az idejét. Félek attól, hogy egyszer tényleg valódi ok lesz az, hogy nem akar látni, és akkor már a telefont is kikapcsolja. Furcsa, hogy pont én félek ettől, akinek a nők nem jelentettek túl sokat. Itt van velem a nő, aki felborította a világomat. Megkérdőjelez, és új értelmet ad az életemnek. Nehéz ezt felfogni, hogy képes erre valaki pont velem. Mégis élvezem eme édes mérget, ami lassan beférkőzi magát minden apró sejtembe, és már lassan másra sem tudok gondolni, csak az együtt töltött időre. Külön lenni tőle olyan, mintha elvinné azt, amit ad nekem, és csak akkor adja vissza, ha ismét találkozunk. Különös egyveleg ez, mégis élvezem a közelségét. Szükségem volt erre, még akkor is, ha ezt magamnak sosem vallanám be. Vágyom arra, hogy valaki másnak lásson, mint ami vagyok. Nem tudom, hogy mit érzek, nem tudom neki azt mondani, amit ő mondott tegnap, képtelen vagyok, mert nem tudom, mi az, mit kell ahhoz éreznem. Remélem, talán szavak nélkül is érzi, és látja rajtam, hogy nem egy éjszakás kaland ez az egész, hanem több. Pontosan nem tudom, hogy mennyivel több, csak azt, hogy sokat jelent nekem, és vágyom arra, hogy több legyen. Testét ismét bejárják ajkaim, mintha ismeretlen lenne számomra, de most mintha rengeteg új dolgot fedeznék fel benne, elveszek a puha, selymes bőr érintésében, és lefejtem végre róla és magamról az utolsó darabokat, hogy végre érezhessem testének perzselő érintését sajátomon. Ő megfordul, és ajkai a nyakamat járják meg, melyre behunyom a szemem, és egy enyhe mosoly játszik ajkaimon, mert egyszerre fut át rajtam a borzongás, és a vágy. Ilyen mértékű szenvedélyt még senki iránt nem éreztem ezelőtt. Jobbom gyengéden siklik végig a hátán, egészen a fenekéig, s mintha összebeszéltünk volna, megérzem ágyékomnál az említett testrészt és akaratlanul nyögök fel. Alig mozdulok, csak annyira, hogy nekem is kényelmes legyen, és behatolok lassan, mégis szenvedélyesen. Egy pillanatra mozdulatlanná válok, majd csípőm lassú mozgásba kezd, és érzem, ahogy elönt az a jól ismert érzés, hogy lassan nem tudom magam tovább visszafogni, és elragad magával a gyönyör. Kezem a hasára siklik, a mellét érintem, majd az arcát, miközben nyakát kényeztetem ajkaimmal. Szorosan egymásba fonódunk a vágyaink hullámvasútján, s érzem, hogy végre eljutok a pontig, amikor szinte felrobban a bensőm. A hideg fut végig a hátamon, és libabőrössé válok, ahogy elérem a csúcspontot, és beteljesül minden vágyam. Szorosan ölelem magamhoz, és remélem sikerül neki is elérni a vágyott beteljesülést. Nyakára adok egy lágy csókot, és ajkaim akaratlanul is mosolyra görbülnek. - Rossz hatással vagy rám... Elveszed az eszem. Hogy tudnék így másra koncentrálni? - mosolyodom el, s hangom még rekedt az iménti együttlét hatására. Persze csak a játék kedvéért mondom ezt, nem kell komolyan vennie. Bár tényleg ezt teszi velem. Kikapcsol az agyam, és nem tudok másra gondolni, csak rá, ha itt van a közelemben. Ujjaim végigszáguldanak az oldalán, és végül felülök az ágyon. Rossz szokás, nem tudok tőle egyhamar megszabadulni. Felveszem a pólót és a bokszert, hogy ne legyek teljesen meztelen, majd felé fordulok. - Nem vagy éhes? Azt hiszem megérkezett az ebéd, de ha akarod el is mehetünk... - fordulok felé féloldalasan, miközben végignézek egész alakján. Valójában én éhen halok, de sokat eszem, és sokat kell edzenem is mellé. Pár nap, és visszaiktathatom azt az edzéstervet az életembe, amit előtte is folytattam, bár most ez sem jut eszembe. Csak őt nézem, és mintha egész lényem mássá vált volna. Mintha egy olyan énem lenne, aki akkor lehettem volna, ha olyan családi hátterem van, mint neki... De ezen már nem lehet változtatni, viszont képes lennék megszeretni ezt az életformát, amivel elvarázsolt engem...
A kapcsolatok hálói szerte futnak az egész világban. Ez a Föld, amelyen élünk bármennyire is hatalmasnak tűnik, mégis olyan kicsi az egész. Ha nem is közvetlenül, de közvetettem mindenki ismer mindenkit, legalábbis több tanulmány ezt állítja. Úgy gondolom, hogy ezek a feltételezések csak egy elrugaszkodott agy szüleményei. A legkevésbé sem örülnék annak, ha bármiféle kontakt lenne a régi életem, és a mostani között. Több órányira elköltöztem csak azért, hogy a múltamat magam mögött hagyjam, és tudom, hogy a velem lévő férfi múltja is tele van olyan emberrel, akivel nem szívesen találkoznék. Két külön világ vagyunk, melyet most kizártunk, és a mi kettősünk tökéletes harmóniában mozog együtt. Mintha mindig is így lett volna. Fogalmam sincs, mi ez kettőnk között, hiszen a ki mondott, és ki nem mondott szavak mögött ott rejtőzik az igazság. Összetartozunk. Mint két pólus, amely vonzza egymást, és nem tud ellene mit tenni. Szeretném azt hinni, hogy ez már több, mint pár kellemes óra. Ez már önmagában egy kapcsolat, és nem akarom, hogy bárkire is úgy nézzen, mint én. Azt tudom, hogy én eddig sem néztem más férfiakat, és most, hogy minden gondolatom körülötte forog, csak Vele akarok lenni, és szívem azt súgja, hogy Ő is így van ezzel. Nevezzenek csak naivnak emiatt, nem érdekel. Minden rosszindulat lepereg rólam, főleg ha Ő itt van velem. Minden apró érintésére reagál a testem, ahogy keze a hátamat érinti, egészen ívbe feszül. Észre sem veszem, mennyire igyekszem azon, hogy minden porcikám az övéhez simuljon. Tudatalatti a mostani kommunikációm, ahogy a testem reagál rá. Lehet, hogy ez másoknak csak egy póz, amivel fellehet dobni a szexuális életet. Nekem mégis olyan, mintha ezzel jelezném, hogy teljesen megadtam magam Neki. Érintése által libabőrös leszek, és amikor megérzem magamban a férfiasságát, felnyögök, és édes borzongás fut végig rajtam. Fejem lehanyatlik, és átadom magam az együttlét csodálatos, részegítő érzésének. Vele együtt mozgok. Annyira nyers, annyira ösztönös, szinte levegőt is alig kapok. Érzem, ahogy fölöttem van, ahogy irányít, ahogy birtokol.. élvezem, hogy Ő a domináns, én pedig teljesen az övé vagyok. Szinte egyszerre érjük el a vágyott csúcsot, amelyben mindkettőnk teljesen kiteljesül. Levegőért kapkodok, és lehanyatlok az ágyra. Abban a pillanatban úgy érzem, minden erő kiszaladt belőlem. Magához ölel, én pedig lehunyom a szemeim, és élvezem ezt a párpercnyi csendet, amely leereszkedett kettősünkre. A megjegyzését hallva halkan elnevetem magam, de nem mondok semmit. Én is pontosan így érzem, már akkor is így volt, amikor elutazott. S előre látom, hogy ez csak egyre erőteljesebb lesz. Végigsimít az oldalamon, és csupa libabőr leszek az érintés nyomán. Ahogy felül az ágyon, úgy az oldalamra fordulok, és a kezemmel felkönyökölök. Elvarázsolt, kissé még bágyadt tekintettel figyelem, ahogy öltözködik, ajkaimon kedves mosoly játszik. – Egy kicsit. Egyébként sem ártana pótolni az energiát, amit kifacsartál belőlem. – felelem pimasz vigyor kíséretében, majd lassan én is felülök, és a földről összevadászom az alsóneműm, és a melltartóm, majd belebújok. Aztán jön az egybe ruha, amibe belebújok. – Segítenél egy kicsit? – Dorombolom neki, és a hajam összefogva fordítok hátat, hogy hozzáférhessen a cipzárhoz, amit még Ő húzott le. Nem mintha nem tudnám magamnak felhúzni, még ha kicsit körülményes is, de ez is a játék része. Ha mögém lép, még huncut módon hozzá is simulok. Ha a cipzár felhúzásra került, elengedem a hajam, és vele szembe fordulok. – Vagy ebéd után is elmehetünk. – vázolok egy másik verziót, mert ha már itt az étel, akkor együk meg, és utána is elmehetünk bárhová. - Persze csak ha hagyják a papírjaid, hogy elraboljalak magammal. – Bökök az ágy végében lévő halomra, miközben ártatlan pillantást varázsolok magamra, de csak pár perc erejéig, mert újfent pimaszul elmosolyodom.
Szépsége lenyűgöz, és a vele töltött idő olyan, mintha csak álmodnék. Én, aki sosem hitte volna, hogy valaki ilyen hatással lehet rá, pont én akarom azt, hogy az életem része legyen és soha ne tűnjön el onnan. Nem vagyok jó és most félek attól az ördögtől, ami bennem él. A szörnytől, aki már sokakat elmart, aki nem enged közel senkit. Egy időben még akartam, mikor fiatalabb voltam, aztán létrejött a démon, aki a megfelelő időben átvéve a szerepet átváltoztatott egy olyan emberré, aki sosem voltam előtte. Ez az én védekezőmechanizmusom, ez az, ami folyton itt él bennem, készenlétben, szinte ugrásra készen. Még féken tartom, hiszen a nővel töltött idő majdnem elfeledteti velem, hogy ez az egész akár egy játék is lehet. Félek ettől, mert túl sok dolgot tud rólam, ami már önmagában is ijesztő, és mikor nélküle voltam, akkor a hirtelen rám törő énem ismét elkezdte kővé dermeszteni a szívem, és az egész lényem. Ez persze nem sikerült, mert a szívem - aminek létezéséről sem tudtam -, nem hagyta magát. Ahogy elvesztem a csókjaiban, ahogy hozzám simult, tudtam, hogy ez nem egy olyan dolog amiben én irányítok. Mindketten akartuk, és olyan volt, akárha egybeolvadtunk volna. Olyan érzés uralkodott el rajtam, mintha mi mindig is összetartoztunk volna. Már a tudat, hogy pont én éreztem, már ennek meg kellene ijesztenie. Mégsem érzem, csak ki akarom élvezni a mai napot, a hetet, és minden egyes napot, amit vele tölthetek. - Én kifacsarni? Alaptalanok a vádjaid - jelentem ki határozottan, miközben végzek az öltözködéssel. Ő pedig segítséget kér, ujjaim pedig lassan zongoráznak végig a fedetlen bőrén, egészen a cipzár kocsijáig, majd megfogom azt, és kínzó lassúsággal húzom fel, hogy szinte egyszerre cselekedjünk. Ahogy ő nekem simul, úgy húzom magamhoz, aztán hagyom, hogy szembe fordulhasson velem, és kezeim a derekára téve pihentessem. Egyik kezem végül megállapodik az arcán, hogy egy tincset elsöpörhessek arca elől. - Akkor itt benn eszünk, utána együnk a partra. Ki kell használni az utolsó jó időt - billentem oldalra a fejem egy rosszfiús félmosollyal az arcomon. - Az a papírhalom akkor is itt lesz, ha visszatérek... Csak könyvelés, hó végi elszámolások. Az év végiek azok rosszabbak - húzom el a számat, majd a homlokára adok egy gyengéd csókot, és egy rövid időre elszakadok tőle. Az ajtó felé veszem az irányt, majd kinyitom azt, hogy kimehessek rajta a titkárnő asztaláig. - Mr. Saintwood megérkezett az ebédje és a kávéja, Elizabeth pedig az étteremben van - hadarja el a szavait a titkárnő, én pedig elveszem a két fehér hungarocell dobozt és a két kávét, majd egy biccentés kíséretében zárom be magam mögött az ajtót. - Választhatsz, van paradicsomos füstölt sajtos csirke és cézár, lazaccal... Ma ez az ebéd - jelentem ki, mikor beérek a szobába ismét. Onnan tudom, hogy mi van benne, hogy az oldalára van írva. A kávékat a szekrényre teszem, és az ételt pedig az ágyra. Nem vagyok hajlandó asztalnál ülve enni, és egy mosollyal próbálok elnézést kérni érte. - Rossz hatással vagy rám... Sosem szoktam ennyit lazsálni - mosolyodom el, majd kinyitom a két ételt. Csak cukkolom, és a féloldalas mosolyom árulkodik erről. Nem áll szándékomban megsérteni, csak nem akarok a szerepből sem kiesni... Addig sem kell a bennem élő démonra gondolnom...
– Akkor biztos csak a saját elmém űz velem játékot, és az egészet csak képzeltem. – sóhajtok egyet megadóan, amikor azt állítja, alaptalanul vádlom meg azzal, hogy minden energiám beleöltem a mi kettősünkbe. A játékos mosoly még mindig ott bujkál az ajkaimon, és vidáman csillogó szemeimmel folyamatosan követem Őt. Minden mozdulatát, mintha nem akarnám szem elől téveszteni. Borzasztó hosszú volt a múlthét, nem is gondoltam volna, hogy ennyire érezni fogom a hiányát. Ahogyan ujjai a bőrömhöz érnek, egy rövid de annál árulkodóbb szusszanás jelzi, mennyire is jól esik az érintése. Pedig alig pár perce, hogy egymáséi lettünk, és szakadtunk el egymástól. Ez rosszabb, mint bármilyen kábítószer. – Jól hangzik. – Bólintok egyet, amikor vázolja, mi is az elképzelése. Igaz, a jelenlegi cipőmet nem éppen sétálásra tervezték, de ez fel sem ötlik bennem igazán. Az a lábbeli meglepően kényelmes, pedig ránézésre nem úgy tűnik. Éppen ezért is vettem meg. Csendben figyelem, ahogy kimegy a szobából, én pedig egy ideig még csak ott állok, és karjaim összefonva merengek el pár percre. Alig pár másodpercig tart, de ahogy megint észhez térek, kimegyek a szobából, de csak a táskámig megyek, amit az egyik fotelban hagytam. A pántjait megfogva indulok vissza a szobába. Végül az ágy szélére ülök le, az egyik lábamat magam alá húzva. Ennek következtében a ruhám szoknyarésze újfent kissé feljebb csúszik, de nem zavartatom magam a dolog miatt. Elvégre alig pár percre még ruha sem volt rajtam. A táskámba nyúlok, ami most ott fekszik mellettem a földön, és kiveszem belőle a tabletet, hogy pár érintéssel megnézhessem az emaileket. Meglepve konstatálom, hogy a vérképem eredménye megérkezett. Éppen azt nézegetem elmélyültem, amikor Gareth visszatér. A képernyőről rá pillantok, majd elmosolyodom. – Az utóbbi. Úgy tűnik diétáznom kell. – kissé kelletlenül húzom el a szám. Figyelem, ahogy mindent elpakol, a bocsánatkérő mosolya láttán pedig csak lágy mosolyom a válasz, mindamellett, hogy a szívem megint kihagy egy ütemet. Utána visszapillantok a kezemben lévő eszközre. – A vérképem már kész. Magas a koleszterinem. Igazából nem is csodálkozom, amennyire rendszertelenül étkeztem az utóbbi hónapokban. – Attól még, hogy tagadom a dolgot, nem lesz jobb. Nagyon elhanyagoltam a saját egészségemet. Pont én, aki mindig az egészséges táplálkozás és életmód mellett kampányolok. Ez a tipikus esete annak, amikor az ember bort iszik de vizet prédikál. Bűnösségem teljes mértékben elismerem, és mostantól sok halat, salátát meg egyéb diétás dolgokat fogok majd enni. Mindig. Najó, majdnem mindig. Elégedetlenül rázom meg a fejem, végül félre teszem az eszközt az ágyon. Annyira leköti a figyelmem Gareth, hogy még azzal sem foglalkozom, hogy kikapcsoljam. A fény úgyis kihuny magától. Még azzal sem foglalkozom, hogy a képernyőn látszik az email, amihez csatolták az eredményeket. Persze a levelet Smith küldte, és kapva kapott az alkalmon, hogy elektronikusan is pármondatos negédes szavakat küldjön. Idióta. – Lazsálás? Nekem az előbb nem úgy tűnt, mintha lazsálnál. – vágok egy pillanatra ártatlan arcot, még a szempilláim is megrebegtetem kissé. Hát persze, hogy az előbbi együttlétünkre gondolok, ami heves volt, és intenzív. – Szóval évvégén beköltözünk ide? – Még mielőtt kiment volna, arra a válaszára kanyarodok vissza a kérdésemmel, és kezemmel körbemutatok a szobán. Elvégre azt mondta, az évvége rosszabb könyvelés szempontjából. Gondolom akkor végképp minden idejét itt tölti. Én pedig nem szándékozom távol lenni tőle még akkor sem, ha Ő dolgozik, és én nem. Szinte észre sem veszem, ahogy ezek a szavak kibuknak a telt ajkaim közül. Annyira ösztönös, és magától értetődő az, hogy tervezek. Vele.
Ez az egész olyan irreális, ahogy most itt vagyunk. Sosem hittem volna. A társasága feltölt energiával, pedig az előbbi együttlétünk eléggé leszívta minden energiámat. Mégsem érzem úgy, hogy aludnom kellene. A szokottnál is jobb a kedvem, és most, hogy vele vagyok, szebbnek látom a dolgokat. - Minden bizonnyal, ahogy én is képzeltem csupán - mosolyodom el szavaira. Ugyanazt éreztük, ugyanúgy mozdultunk, mintha egy test és egy lélek lennénk. Talán így van, nem tudom. Nem hiszek ezekben sorssal kapcsolatos megállapításokban, hogy mindenkinek van egy másik fele. Egyszer mondta nekem Anetta hogy mindenkinek megvan az ikerlelke, azóta sem tudom, mire értette. Fogalmam sincs, miért mondta nekem, hogy az az ember, aki az én társam lesz, majd letöri az egómat, és a büszkeségemet. Kétlem, hogy az az ember létezne, és nem is érzem, hogy Ivonne képes lenne rá. Az iránta való érzéseim mégis megváltoztatnak mindent. Az egész világnézetemet, és belopja magát ismét a fenti gondolat az elmémbe. Hiszen abban a percben, mikor ő összeesett, akkor éreztem először, hogy valaki fontosabb magamnál. Jobban aggódtam a testi épségéért, mint bármikor máskor a sajátomért. Furcsa, de egyben jóleső érzés volt, mindemellett egy kevés félelemmel töltött el. - Ezek után nem mondhatod, hogy én étkezem egészségtelenül - mosolyodom el, miközben visszagondolok azokra az időkre, mikor pörölt velem az étkezési szokásaim miatt. Nem egyszer megkaptam, hogy a túlzott kávéfogyasztás egészségtelen, ahogy a rendszertelen étkezés is. Azóta viszont igyekszem mindig normális időpontokban enni, és a sport is segített ebben. Amihez hamarosan visszatérhetek. De meglepő, hogy pont az ő vérképe mutat magas koleszterint. Egy kicsit elégedettséggel tölt el, hogy a régi szavaim igazzá váltak, és nem csak üres jelentéktelen dolgok voltak. Ez is bizonyítja, hogy mennyire jól ki tudom ismerni az embereket rövid idő alatt. Ami persze fontos, hiszen ebben a szakmában nem lehet félreismerni valakit, mert az akár pénzkieséssel járhat. - Szóval rám leszel utalva étel ügyben is - mosolyodom el elégedetten, majd végül megint a szobában vagyunk, ahol eddig voltunk. Szeretem ezt a helyiséget. Csendes a hangszigetelés miatt, és amolyan menedékként is szolgál. Nem sűrűn vagyok itt, ha nem számolom az elszámolások körüli feszült időszakot, mint a mostani. magam elé húzom a paradicsomos, füstölt sajtos húst, és bekapok egy darab sült krumplit. Most tűnik fel, mennyire éhes is vagyok. - Nem, melletted képtelenség lazsálni - cukkolom tovább, mintha ezzel azt mondanám, hogy szinte kielégíthetetlen a velem szemben ülő nő. Figyelem, ahogy a tablet kijelzője kialszik. Nem érzek késztetést arra, hogy megnézzem a leleteit, elég sokat láttam már az utóbbi időben, amin a saját nevem volt. Lassan ismerni fogom az összes orvosi kifejezést, ami nem nagyon az én világom. Hihetetlen, hogy egyszer én is orvos akartam lenni, ma már nem tudnám elképzelni magam fehér köpenyben, ahogy rohanok egy műtőbe, hogy megmentsem valaki életét. - Ha látni akarsz az év utolsó hetén, és nem csak az év utolsó napján, mikor partira megyünk, akkor muszáj lesz, mert január közepéig el szoktam havazódni - jelentem ki határozottan, és már előre nem várom azt az időt. Tudom, hogy eléggé húzós, és szellemileg nagyon le tud fárasztani az az időszak. Ami nem lenne baj, de most, hogy Ivonne itt van velem, megváltozik minden. Szinte minden egyes pillanatban érzem. - Nézd, sokat dolgozom, mert ezt akartam. Nem mondom, hogy nincs szabadidőm, hiszen most is van, de vannak időszakok, amikor azt sem tudom, hogy férfi vagyok, vagy nő - kezdem el körülírni, hogy valójában ez csak egy olyan idő, amikor tudok vele lenni, amikor nem baj, ha a munka egy kicsit leáll az irodámban. Hiszen nem véletlen vannak az embereim, Elizabeth, akik át tudják venni a munkáimat de van, amiket csak én végezhetek el, mert azért egy kis paranoia mindig eluralkodik rajtam, ha a pénzemről van szó. - De nézd a jó oldalát, én vagyok a főnök, és nem kell kimenőt kérnem senkitől - fűszerezem mosollyal a szavaimat, miközben enni kezdek. Éhes vagyok, és jól esik most ez az étel. Szeretem ezt az éttermet, mert sosem tudom, mit kapok, de azt igen, hogy csalódni nem fogok bennük. Talán a legjobb szakácsok dolgoznak ott. Persze minden szentnek maga felé húz a keze, szóval lehet, hogy elfogult vagyok. Bár a kimutatások alapján mások is szeretik a helyet. Nem a legforgalmasabb, de csúcsidőben tele van, ami bevételt jelent. Most egy kicsit eszembe jut a munka, hiszen a papírhalom akkor is ott lesz, ha visszajövök, így mindenképpen magammal kell vinnem Londonba is, hogy kész legyek velük. - Milyen? Remélem nem a legrosszabb... - biccentek az étel felé, miközben két üveg vízért hajolok a beépített hűtőhöz, és az egyiket átadom Ivonne-nak.
- Valóban nem. Legfőképp, hogy Te jobban odafigyelsz erre, mint én. - elismerem, most aztán végképp nem bírálhatom az étkezési szokásait. Főleg, mivel az én vérképem lett rossz. Igazából nem is értem, miért mondtam el Neki. Mert megtehettem volna, hogy hallgatok és úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Nem derül fény arra, amit már Ő is észrevett. Még az előtt, hogy a szeme láttára estem volna össze. Az már a végjátéka volt egy olyan őrült hajszának, amit magamnak sem vallottam be. Nem lett volna értelme titkolni a nyilvánvalót. Arról nem is beszélve, hogy amit tegnap mondtam, azt komolyan gondoltam. Szeretném, ha az életem része lenne, és ehhez hozzátartozik az is, hogy a saját hibáim és kudarcaim is egyaránt felvállalom előtte. – Is? – kérdezek vissza szélesen elmosolyodva, s egyik szemöldököm kissé megemelkedik kérdően. – Elárulod nekem, hogy szerinted miben vagyok még Rád utalva? – A beszélgetés továbbra is édes kis csipkelődés, semmi több. Bár a kérdés más hanglejtéssel lehetne goromba vagy éppen számon kérő, de jelen esetben egyáltalán nem az. Ahogy Ő, úgy én is magam elé húzom a nekem szánt dobozt, majd kinyitom. Valójában nem ellenkezek a felvetés ellen. Tudom milyen, és hogy mennyire szeret irányítani, így nem is kérdés a számomra, hogy még azt is megszabja majd, mit mikor és mennyit ehetek. De azzal is tisztában vagyok, hogy jót akar nekem, ezáltal törődik velem, s ez jóleső érzéssel tölt el. Épp a kezembe veszem a villát, amikor meghallom a válaszát, és elnevetem magam. Értem én a célzást, hogy az ártatlannak tűnő szavak mire is utalnak. – Kizárólag magadnak köszönheted ezt. – a kezemben lévő villát viccesen meglengetem. Való igaz, Ő vette a fejébe, és volt hajthatatlan abban az ügyben, hogy engem meghódítson. Az, hogy végül beadtam a derekam, most teljesen másodlagos. Végül a villámat rendeltetésszerűen kezdem el használni, és elkezdek vele enni. Alapvetően nem vagyok oda a tenger gyümölcseiért, de ez most meglepően ízletes. Ettől még nem lesz nagy kedvencem, de nagyobb kedvvel fogyasztom, az már biztos. – Partira megyünk? – kissé meghökkenek ezen a kijelentésén, ami furcsa, mert inkább azon kellene, amikor közli, milyen sokat fog dolgozni. Igazából ezzel nincs is baj, elvégre én is sokat dolgozom. Az viszont, hogy bármiféle társasági rendezvényre is elkellene mennem, sokkal inkább meglep. Főleg, hogy a mostani szavai kicsit úgy csengenek, mintha tervezne velem a jövőt illetően. – Nincs ezzel semmi baj, Gareth. Ha valaki, én teljesen megértem, és elfogadom ezt. – Felelem nyugodt hangon, és melegséggel teli tekintettel nézek Rá. Engem tényleg nem zavar, ha sokat dolgozik. Nem azt mondom, hogy ha arról lenne szó, hogy napokig nem találkoznunk, nem hiányozna, de akkor sem verném ki érte a hisztit. Én más vagyok, ezt Ő is észrevehette már. Egyrészt én is sokat dolgozom, másrészt pedig vagyok elég intelligens ahhoz, hogy lefoglaljam magam a szabadidőmben, és ne mások nyakán lógjak. Úgy gondolom, hogy ez nem lehet kettőnk között probléma. – Ez a tény könnyít a helyzeten. – Nézek ré hunyorogva, majd tovább eszem. Legalább kettőnk közül Ő rugalmas. Én már kevésbé tehetem meg azt, hogy ha éppen kedvem úgy tartja, félbe hagyom a műszakot, és elmegyek vele vacsorázni, vagy bármi. Ha én lennék az osztályvezető sem tehetném meg. Maximum ha saját kórházam lenne, de akkor pedig elvi kérdést csinálnék a dologból, és azért nem tenném meg. – Nagyon finom, és ezt most a legkomolyabban mondom. Én, aki nem is kedveli túlzottan a lazacot. – jelentem ki komoly képpel, a kérdésére válaszolva két falat között. Részemről beáll egy pár percnyi csend, amíg az ebédemet fogyasztom, és egyszer csak azon kapom magam, hogy egészen elgondolkozva nézem Garethet, majd végül megszólalok. – Hogyan tervezed az utazást? – Kérdezem érdeklődve, elvégre még alig beszéltünk a dologról. Hogy pontosan mikor indulunk, és egyáltalán honnan? Hogy értem jön a lakásomra, vagy előzetesen összepakolok, és nála alszom? Lehet csak rám tört az utazási láz, de ezek az apró dolgok most tényleg érdekelnek.
Az ember sokszor érzi úgy, hogy elvesztegette az idejét. Hogy túl sokat foglalkozott olyan dolgokkal, amik a jelenben jelentéktelenné váltak. Esetleg az élet egyik területén maximálisan teljesítenek, míg egy másik életfolyamatot kihagynak, vagy teljesen ignorálnak. Én is ezt tettem. Nem akartam, sőt el sem tudtam képzelni, hogy valaha nekem lesz egy nő, aki fontosabbá válik saját magamnál. Önző vagyok, és egoista, és nem hiszem, hogy ebből lejjebb tudok adni. Viszont mégis azt érzem, hogy az életem egyes területén elpocsékoltam rengeteg évet, amikor tapasztalatot szerezhettem volna, én csak felépítettem magam köré a várat. Egy csalódás elég volt hozzá. A pszichológus szerint a gyerekkori traumáim az okai. Legfőképpen az anyám felől érkező semleges jegesség minden más problémám kiváltó oka. Ezért nem létesítettem szexualitásnál többet jelentő kapcsolatot egyetlen nővel sem. Így hazudnék, ha azt mondanám, hogy most tudom, mi folyik köztem és Ivonne között. Fogalmam sincs és nem tudom kiverni a fejemből, ahogy kimondta, belém szeretett. Abban a percben azt kívántam, bár viszont tudnám mondani, vagy csak viszonozni az érzést. Talán még most is ezt kívánom, még most is ezt akarom, de most eszembe sem jut... akarom mondani elnyomom. Így egyelőre könnyebb. - Többé-kevésbé mindig odafigyeltem az étkezésemre, hála a sportnak. A kávé pedig egy olyan szenvedély, mint a cigaretta. A munkával jár, és néha jobb, mintha kirúgnám a fél társaságot... - térek ki az egészségtelen dolgokra, melyek jelen vannak az életemben. Sok dolgot kipróbáltam már, de azt hiszem sok olyan történet van, amit jobb, ha Ivonne sosem tud meg. Például a drogproblémáim, ami a legnagyobb ellenségem ha végleg összetörök. Bár az első eset nem amiatt volt, hanem, mert fiatal voltam. Lényegtelen dolgok ezek, és ha mellettem van, eszembe sem jutnak. Pozitívan hat rám, remélem észreveszi szavak nélkül. Igaz, hogy sok emléket elárultam magamról, mégsem szoktam olyan sűrűn az érzéseimről beszélni, mert feszélyezve érzem magam. - Hogy miben is? Hm... hadd gondolkodjam! - játszom tovább, és élvezem ezt a kis évődést. Olyan érzést ad, amit szintén nem lehet szavakba önteni, mint szinte minden mást Vele kapcsolatban. Nem tudom, hogy érte el ezt nálam, de remélem tudja, hogy ő az első ilyen ember. - Mondjuk mindenben?! - arcom egy pillanatra komollyá válik, majd lassan kúszik vissza mosolyom, hogy lássa, az egész csak vicc. Még a végén komolyan venné, amit nem szeretnék. S most nem törődöm az étellel, hanem áthajolok fölöttük, és a tarkójára csúsztatva ujjaimat, közelebb húzom, hogy megcsókolhassam őt. Valahogy szükségét érzem, és vágyom azokra az édes ajkakra, amik elveszik az eszem. - Partira igen. De ne aggódj, nem puccparádé, hanem családi összejövetel - tüntetek el még egy falatot az egyre fogyatkozó tányéromból, majd miután lenyeltem, az üveget veszem magamhoz, hogy igyak egy kortyot, és csak utána folytassam szavaimat. - Feltéve, ha hajlandó vagy velem eljönni a családomhoz az év utolsó napján?! - tekintetét fürkészem, majd ismét az ételemmel babrálok. Régen sokkal többet képes voltam megenni, ám a gyomrom leszűkülése után sokszor egy teljes adag étel egyszerre történő elfogyasztása is gondot okoz. Ahogy most is. Kicsit több, mint a fele fogyott el, bár ez sem kis adag, szóval ketten jól laktunk volna belőle, csak régen egy egész adagot megettem. Nem mintha zavarna, sőt észre sem veszem. Esetleg másoknak tűnhet fel, nálam már megszokottá vált. Így visszacsukom a doboz tetejét, és a szekrényre teszem, majd megint iszom az üvegemből. - Különben pedig azért is kell beköltöznöd, hogy tudjam, mennyit dolgozol. Nem engedhetem, hogy túlhajszold magad, miközben én nem tudok találkozni veled - mosolyodom el, majd hosszú léptekkel sétálok végig az ágyon, és nincs rajtam cipő. Kinyitom a nagy ablakot és a párkányra ülök, hogy onnan nézzek vissza Ivonne-ra. Nyilván kitalálta, hogy mi a szándékom, és most valahogy nem tudok lemondani róla. A kávé is a kezemben van, de még nem vettem ki a zsebemből a cigarettát. Kevesebbet dohányzom, ha mellettem van, de a kávé megkívánja, és nem fogom feladni ezt a szenvedélyem. - Ráadásul úgy néz ki, hogy Seattle-ben is nyithatok egy éttermet Karácsony körül - húzom büszkén mosolyra a szám. Igen, végre úgy néz ki, hogy a makacs tulaj eladja nekem azt a csőd szélén álló éttermet. Alig tudtam megértetni vele, hogy nincs üzleti érzéke. Persze részesedést akar, amit kissé irreálisan magasnak találok, de majd várok pár hetet, mikor már teljesen reménytelen lesz a helyzete. Akarom azt a helyet. - Nem szereted a lazacot? Akkor te még nem ettél Anetta lazacos pitéjéből. Akkor nem mondanál ilyet - terelem a témát másik irányba. Szeretem hangoztatni néha, hogy a nagynéném milyen jól is főz. Én nem vagyok annyira jó, bár ha jobban megnézzük, dehogynem. A férfiak jobb szakácsok, ezért alkalmazok szinte mindenhol férfit. Aztán feltesz egy kérdést, melyre ismét a papírhalomra siklik a tekintetem. - Reggel indulunk. Én nyolc és kilenc közé terveztem, ha akarsz aludhatsz nálam is, vagy érted küldök. Magángéppel indulunk a Mccaran reptérről - kezdek bele, hiszen én eléggé precízen megtervezem a munkáimat és az utazásaimat. Nem szeretem a késést, sőt eléggé idegesít néha. - Elég hosszú az út amivel elmegy kábé az egész napunk, szóval magammal viszek pár kimutatást, amit felviszek a gépre, ha nincs ellenedre - pillantok rá bocsánatkérően, és ha befejezte az étkezést, akkor gyújtom meg a cigarettámat. Mélyre letüdőzöm a füstöt, majd egy kis hallgatás után folytatom szavaim. - Amikor odaérünk, este lesz, szóval az az este csak a miénk lesz, és reggel nekem lesz két megbeszélésem, és ha ezzel végzek, akkor szabad vagyok egész délután. Elizabeth megy a másik három helyre, én pedig csak körbejárom a helyeket, ha kedvem van. Még aznap este haza szeretnék jönni, de ha nem, másnap is megfelelő - hangom nyugodt, nincs benne feszültség. Mindenképpen szeretném, ha a fent elsorolt érvek mellett is felem tartana, hogy lássa a világomat. - Te pedig ha szeretnél, várost nézhetsz abban a pár órában, amíg nem vagy velem, de ha gondolod el is jöhetsz velem. Nem fogsz zavarni - mosolyodom el, miközben újabb füstfelhőt eregetek a kinti levegőbe. Így elmondva nagyon szorosan hat, de igazából ez a két vagy három nap a megszokottnál sokkal gyengébb. Van olyan, hogy itt helyben elutazgatok a környező városokban két napig. Az viszont elég kimerítő tud lenni. Azt viszont tudom, hogy azt, ami kettőnk között van, mindenképpen jól szeretném csinálni, és nem akarok neki csalódást okozni. Remélem sosem fog megtörténni...
– Na majd meglátjuk, mit mond a legközelebbi vérképed. – mondom mindezt kihívó mosollyal. Amikor legelőször kezeltem, nem volt annyira rózsás a helyzet, hiába a rendszeres étkezés, meg a sport, amit szeretettel emleget fel most is. Persze ez sem több cukkolásnál, és egyébként sem akarok belemenni abba, amit már Ő is tud. Hogy mi a véleményem a túlzott kávé fogyasztásról, és a cigarettáról. Aggódom érte, és az egészségéért, de nincs értelme újra és újra ezzel fárasztani, arról nem is beszélve, hogy először magamat kell rendbe rakjam, és addig nem igen mutogathatok ujjal másra. Azzal is tisztában vagyok, hogy a cigaretta nem olyan szenvedély, amiről könnyen lelehetne mondani. Komoly függőséggel jár, és csakis saját elhatározásból tudja letenni az ember. Ahhoz nem elég az, hogy valaki folyamatosan duruzsoljon a fülünkbe, ha mi nem akarjuk letenni. – De magabiztos valaki. – jegyzem meg, amikor kijelenti, hogy mindenben rávagyok utalva. Figyelem a komoly vonásokat, az én ajkaim szegletében pedig egy huncut kis mosoly ver tanyát. Ebből is látszik, hogy az enyhén nagyképű kijelentését nem veszem véresen komolyan. Épp, hogy felemeli a karját, már mozdulok is, és közelebb hajolok. Megérzem a kezét a tarkómon, és végigfut rajtam a libabőr. Megcsókol, én pedig boldogan viszonzom. Aztán szóba jön az a bizonyos buli, amit már az imént említett. Egy pillanatra még az evésben is megállok, amikor ezt említi, viszont ahogy elárulja, pontosan mire is gondolt, láthatóan megkönnyebbülök. Nem szeretem a nagy felhajtásokat, egyáltalán nem vagyok az a típusú nő, akit a csillogás és a flancolás érdekelne, ezt Ő is tudja. Elmosolyodom, ahogy a fürkésző tekintetével találom szembe magam. – Örömmel elmegyek Veled. – tény, hogy egy nagy, szerteágazó és hangos családdal való megismerkedés sem egy kis falat a számomra, de sokkal inkább elmegyek Vele, és megismerek azokat az embereket, akiket szeret, mintsem vadidegen alakokkal jó pofizzak. A szilveszteri program nálam eléggé egyoldalú. Többnyire dolgozom, vagy ha mégsem, akkor otthon ülök. – Mr. Irányításmániás közvetlen közelről akar szemmel tartani. Kicsit őrülten hangzik, nem gondolod? – vigyorodok el, majd befejezem az ebédem, és összecsukom a műanyagdobozt, és hasonlóan a szekrényre teszem, ahogy Gareth tette. Figyelem, ahogy az ablakhoz lép, én pedig az ásványvizes üveget bontom ki, majd kortyolok bele. Majdnem félre is nyelek, amikor megemlíti Seattlet. – Nem tétlenkedsz az már biztos. Akkor már lehet gratulálni, vagy még ne kiabáljam el? – Látom rajta, mennyire büszkén újságolja el mindezt, és ez mosolyt csal az arcomra. Jó látni, mennyire elhivatott és lelkes, és élvezi azt, amit csinál. Hasonlóképpen vagyok én is, és kicsit mintha magamat látnám benne egy-egy sikeres műtét után. – Alkalmazkodom hozzád, legyen az amelyik Neked kényelmesebb. – vonom meg a vállam. Igazából időm mint a tenger, szóval akár össze is pakolhatok és átmehetek hozzá, vagy ha dolgozni szeretne, akkor találkozhatunk a reptéren. Viszont a tervek vázolása közben csakhamar fény derül arra, hogy a számomra legkedvesebb munkatársa is velünk jön. Végülis sejthettem volna, hogy a jobb keze nélkül nem megy sehova, de naivan azt gondoltam, talán megúszom a dolgot, és nem kell azt a nőt elviselnem. A szimpátiám nem nőtt az irányába azóta sem, hogy most már személyesen is ismerem. Ellenérzéseim lenyelem, és nem is mondok semmit, inkább lenyelem a vízzel együtt a mondandómat. Az a nő Gareth kiemelt munkatársa. El kell fogadjam, és kész. – Nincs ellenemre egyáltalán. De ha neked ér, akkor nekem is ér dolgozni. – mondom mindezt hamiskás mosollyal az arcomon. Így nem lehet ellenvetése a dolog ellen. Persze nálam nem a szó szoros értelmében vett munka van, mint neki, de jó pár tanulmány és műtéti eljárás van, amit át kellene olvassak, csak eddig nem volt rá időm. Bezzeg most tengernyi lesz, és nem csak a repülőúton. – Még ha nem is zavarnék, szerintem halálra unnám magam. – forgatom meg a szemeimet, és játszom a hercegnőset, majd elvigyorodok. – Elmegyek várost nézni, és közben majd képekkel bombázlak, hogy irigykedhess. – Ugratom tovább, végül én is felpattanok a helyemről, és odasétálok az ablaknál álló alakjához. Könnyedén a karja alá bújok, majd a derekánál fogva magamhoz ölelem. Egyre kevésbé zavar a cigarettafüst, és most nem is érdekel túlzottan. Apró kis csókot nyomok a nyakának bőrére, majd elmerengve figyelem Őt. Nem kellenek szavak, anélkül is láthatja rajtam, hogy jól érzem magam a társaságában. Ennek ellenére valami furcsa előérzet motoszkál bennem ezzel az egész Londoni úttal kapcsolatban, de elhessegetem azt. Nem hagyom, hogy a borús gondolatok beárnyékolják lassan éledező, és egyre erősödő boldogságomat.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Re: ~ coming back for you. 
