Felriadok az álmomból, és verítékben úszva ülök fel az ágyon, a szívem a torkomban dobog. Sötét van. Egyedül vagyok. Csend van. Felsóhajtok, és felülök az ágyon. Lassan két éve már hogy egyedül alszom el, és rémálmokkal küzdve ébredek fel.

Fogalmam sincs hogy a szüleim hogy kerültek ide és hol vannak most, valószínűleg vagy tovább költöztek, vagy meghaltak miután én elvesztem számukra. Fájdalmasan túrok a hajamba, ahogy eszembe jut minden... Évekkel ezelőtt alig lehettem 14 éves amikor az iskolából hazafelé menet berántottak egy buszba, ahonnan soha nem kerültem többé haza. Egy modern bordélyba vittek, megvertek, megaláztak és minden létező módon megtanították hogy nincs kiút, jobb ha elviselem amit kapok, mert csak még rosszabb lesz. És az lett. Minden olyan borzalmat átéltem ott, amiről eddig csak olvastam vagy meséltek és fogalmam sincs mi lett a szüleimmel. Kerestek-e vagy tudtak erről, vagy akármi. Azt akarták hogy extrém  luxus kurva legyek, mert szerintük jó adottságaim voltak ehhez és elvittek tetováltatni meg piercingeket szúratni és nem érdekelte őket hogy én nem akarom, és félek ettől az egésztől. A tetoválószalonból megpróbáltam elmenekülni de csak azt értem el vele, hogy nyugtatót szúrtak belém és mire felébredtem már rajtam voltak a minták, és be voltam fóliázva. Senkit nem érdekelt a sajgó érzés a testemben és hogy éjszakákat sírtam át és két napig rendesen enni sem tudtam a fém miatt a nyelvemben. Volt egy férfi aki egyre többet járt oda és mindig engem akart, és egy idő után már nem is engedett vissza, ott tartott magánál, és vett egy színes kontaklencsét, hogy hordjam mert neki tetszik és gerjed rá, és onnantól kezdve egy egészen picit lett csak jobb. Legalább nem sok ismeretlennel kellett lennem, hanem csak vele, de sokszor abban sem volt köszönet, és volt amikor úgy megvert ő is, hogy kórházba kellett vinnie. Nem valami erős a testem, sosem volt az. Sosem szűntem meg félni tőle, de nem volt más választásom, mindig ott tartott és bár a maga módján gondoskodott rólam, semmi terem nem volt. Soha nem beszélgettünk, és nem érdekelte a véleményem, hogy én mit szeretnék és mit nem. Mondjuk legalább a lakáson belül mászkálhattam, és kifejezetten szeretem az ablaknál álló kanapét, ott jó olvasni. Az nem zavarta Jamest ha olvasok, mert addig is csendben voltam, és leginkább csak az ágyban szerette hallani a hangom, azon kívül nagyon keveset beszéltünk. Csak a mindennapi muszáj dolgokat. És mindig elvárta hogy a rendelkezésére álljak. Ez sokáig így ment, nem tudom pontosan meddig. Speciális keretek között kaptam végül egy hamis iskolai igazolást is. Hogy levizsgáztam. Pedig sosem jártam igazán iskolába azután, hogy elraboltak. Minden létező és nem létező papírom amim van az Jamesnél van ő tette el őket és én mintha nem is lennék másra jó csak szexre. És ez így ment.

Aztán két évvel ezelőtt, történt valami gondolom James valamit nem jól csinálhatott, mert ránk törtek mások, nem a rendőrség hanem egy másik szervezet, banda vagy akármi és le akarták lőni őt. Elmenekült de én már nem tudtam mert meglőttek és a szőnyegre borulva láttam még hogy eltűnnek és később zavaros minden. Elájulhattam, mert kórházba tértem magamhoz és megtudtam hogy belső viszálykodás lehetett de mindenkit elfogtak, többek között James is. Megrémültem de örültem is, nem tudtam mit érezzek. Nem volt igazán semmim ezen a világon és James mégis gondoskodott a maga módján rólam. Amikor hetekkel később hazaengedtek, céltalanul kóboroltam és végül abba a lakásba mentem ahol James lakott. Üres volt, de találtam kulcsot, és bezártam. Magamra zártam és a kanapéra kuporodva próbáltam összeszedni magam és gondolkodtam hogy mit csinálhatnak a magam korabeli fiúk. Elkezdtem kijárni, és vásárolni persze nem a saját pénzemből, de azt eddig is tudtam ugye hogy az sem véges, ezért valamit csinálnom is kellene így azt tettem amihez értek. eladtam magam egy-egy alkalomra, olyan összegért amit nem sokan bírtak megfizetni és több hónapig is elég volt a szolid élethez amit berendeztem. Sok mindenre rájöttem ami másoknak evidens, de nekem nem volt rá sosem szükségem és az alapvető önellátást is megtanulgattam. És mindennap rettegtem hogy James bármikor kidumálhatja magát és visszatérhet. Biztos mérges lesz rám.  Sok olyasmit tettem amit biztosan nem engedett volna meg és biztosan ki fog akadni emiatt ha egyszer... Istenem, egyszer ki fogják engedni... Lassan már két éve tart ez az állapot és viszonylag megvagyok a világban még iskolába is elkezdtem járni a hamis papírommal és minden mással, de nem nagyon barátkozok senkivel, a legtöbben úgyis előítéletesek és nem állnak szóba velem,  a sok és feltűnő tetoválás miatt. Nem is baj, nem bízom az emberekben és nem akarom hogy közük legyen hozzám, vagy valamiért hozzám érjenek.

Nehezen fekszem vissza hiszen még sok van a reggelig, és úgyis hétvége lesz, de nehezen alszom el, csak forgolódok, nagy és ismerős az ágy de mégis...