Ha jól rémlik, épp tegnap fogadtam meg, hogy felhagyok az ostobaságokkal és többet nem játszom nyomozósdit. Na jó... helyesbítve, épp tegnap fogadtam meg utoljára. Azt hiszem ma felül kell majd írnom. Remélhetőleg lesz rá esélyem is. Én soha nem fogok tudni felhagyni ezekkel a dolgokkal, ebből élek, és ebből vagyok jó. Mondjuk valószínűleg rossz pályát választottam magamnak. Többre mentem volna, ha nyomozó leszek, és akkor legalább nem kötök ki rendőrségen néha napján. Bár akkor nem írhatnám meg ezeket az izgalmas eseteket, és nem buktathatnék le senkit. Igaz, hogy ezekkel a cikkekkel többnyire elég sok ellenséget szerzek magamnak, még szerencse, hogy legtöbb esetben névtelenül írok. Igazából még mindig nem teljesen értem, hogy honnan van ennyi bátorságom. Főleg, hogy már nem egyszer kerültem bajba. Most mégis itt vagyok ez a kocsma vagy bár vagy fene tudja mi előtt, és várom a csodát. Az egyetlen ok, amiért még nem nemtem be, az az, hogy lehet lebuktam. Ugyanis egészen idáig követtem valakit kocsival, és tartok tőle, ha most bemegyek, bajban leszek. Na nem mintha tíz perc múlva nem lennék bajban, de addig bármi történhet. Lehet gyorsan leissza magát az illető, ami természetesen lehetetlen, de egy hülye ötletnek megteszi.
Összeszedem minden erőmet, majd kiszállok a kocsiból, bezárom azt, és nagyon lassan megindulok a bejárat felé. Az egyetlen jelenlegi gond az, hogy elveszítettem a kiszemeltemet, aki le merem fogadni, hogy rosszban sántikál. Igazából csak véletlen hallottam meg egy telefonbeszélgetés részleteit, amit talán ő észre sem vett. Persze én rögtön kaptam az alkalmon. Már hogy is ne kaptam volna! Nem is én lennék, ha nem indultam volna utána azonnal. Nem vagyok benne biztos, hogy itt bármire is fényt derítek majd, de talán abból nem lesz gond, hogy itt vagyok. Viszont az tény és való, hogy messziről kitűnik, hogy én egyáltalán nem vagyok ide való. Nem illek ebbe a képbe, sem az öltözékemmel, sem pedig magával a stílusommal, semmivel... És hát nem is szoktam ilyen helyekre járni. Pontosabban mostanában sehová nem járok szórakozni. Csak dolgozom. De itt most ez igencsak megnehezíti dolgomat. Mindegy! Ha már itt vagyok, akkor be is megyek, és utána járok a dolgoknak. Lassan tényleg elmúlik vagy tíz perc, mire ténylegesen ráveszem magam arra, hogy bemenjek. Beljebb sétálok de persze nem túl messze állok meg az ajtótól, már csak a biztonság kedvéért sem, hátha futnom kellene. Körbenézek, egyenként megnézek minden embert a helységben, ahol azért bőven akad ember. Nem igazán találom az emberem, pedig biztos vagyok benne, hogy itt lesz. Nem ment ki. Azt láttam volna.

Újra az esti műszakot kaptam meg, mert George délelőttre jött dolgozni. Ami körülbelül annyit jelent, hogy bejön tíz órára és végez körülbelül hétkor, aztán jövök felváltani őt. Nem csípem annyira az éjszakai melót, mert ő amint elmegy, már bent vagyok és reggel hatkor lépek le. Ilyenkor aztán rövidke zárás után, George újra nyit és megy minden elölről. Kibaszott nagy helyzet.
Ennek a műszaknak persze hátránya volt, hogy sokszor nem tudtam megjelenni a bokszmeccseken amiken ott akartam lenni. Ilyenkor sokszor járt azon az agyam, hogy miért nem veszek fel magam mellé egy titkárt vagy valami hasonlót. Szerencsémre a következő meccset valamelyik sokeszűnek hála délután akarták megtartani. Ez valamicskét javított az aznapi helyzetemen.
A kocsma közel volt, így gyalog indultam, pár száz méter nem a világ vége. Csupán el kell menni a pislákoló villanyoszlop mellett, aztán befordulni balra majd régiség bolt mellett megint balra és a kis utcán be. Ennyi máris ott vagy a kocsmánál. Közben a telefonom elkezdett csörögni. Tony hívott.
Akárcsak én, ő is menedzser volt az illegális bokszban. Nem volt nagy szám, nemrég kezdte és még viszonylag tombolt benne az igazságos verekedésnek a szabályai. Pitiáner. Ha nem szokik bele, halott ügy lesz a menedzser pályafutása. De ezek a hibái ellenére is felvettem a telefont.
- Mond!
A túloldalon ténylegesen Tony volt, viszont hangja olyan kétségbeesést sugárzott, hogy a gyomrom is felfordult tőle.
- Andy, állati nagy gáz van! Thummert lekapcsolták a zsaruk! Nem fog bunyózni!!
Thummer a délutáni meccs egyik embere volt. Ellene állt volna ki az én harcosom. Így hát jó okból borult el az agyam. De nem üvöltöttem. Ki tudja, ki hallgatózik?
- Hogy a retkes életbe csinálta?! Most mégis mi lesz a meccsből?!
- Ne aggódj, szerintem be tudok rakni egy új embert...úgy hívják, hogy....
- Magasról leszarom, hogy hívják! Felőlem lehet Butterfly vagy Tyson, csak hozd arra a rohadt meccsre! Nem a te golyóiddal fognak tiki-takizni!
Azzal kinyomtam a telefont és bementem a kocsmába. Nem kellett nagyon átöltöznöm, a fekete farmer és póló általános kocsmai ruha számomra. Ehhez persze most társult egy fekete téli sapka.
George már öt perce lelépett mire én beértem, ami annyit jelentett, hogy korán jöttem. Persze ez nem szó szerint azt jelenti, hogy lelépett, hanem azt, hogy ő már átöltözve vár a pultnál. Mikor észrevett, csak bólintott egyet és lelépett én pedig beálltam a pult mögé. Voltak néhányan, mégse mondanám nagy tömegnek. Legtöbbjüket ismertem. Kétkezi melósok, egyik se alkesz csupán a nehéz munka végére beugranak egy-egy pofa sörre. Szeretem az ilyen embereket, a fater is ilyen volt, mígnem elvitte a gyomorrák.
Bent a helységben szinte minden megszokott volt. Az emberek, a füstöt szag a sör párlatával keveredve és a sarokból szóló zene ami éppen egy ősrégi Black Sabbath számot nyomott. Csupán az ajtónál álldogáló fiatal csaj nem stimmelt. Olyan félénken és lassan lépkedett, hogy már önmagában furcsa volt. Egyenlőre összehúzott szemmel bámultam őt, aztán levettem róla a szemem, mert néhány vendéget ki kellett szolgálnom. Ha akar valamit, idejön a pulthoz.