Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
A Nevadai Egyetem kampusza -később a Művészeti Tanszék egy előadója. –– Késő délelőtt van, süt a nap, az égen csak néhány felhő. A kampusz épületei között diákok és tanárok igyekeznek a rövidesen kezdődő előadásaikra, míg mások a közeli park pázsittal fedett területén beszélgetnek, füveznek, pihennek a füvön. A sportpályáról idehallatszik az edző sípjának vezényszava.
"- Min gondolkozol olyan nagyon mélyen? - Azon gondolkozom, hogy tulajdonképpen milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni. Mindjárt a darab legelején, mikor elkezdődik, bemutatni a főszereplőket. - Az nehéz is lehet. - De még milyen nehéz. Elkezdődik az előadás. A nézőtér elcsendesedik. Színészek lépnek be a színpadra és kezdődik a kínlódás. Eltart egy örökkévalóságig, néha pláne egy egész negyed-óráig, amíg a publikum megtudja, hogy melyik kicsoda és mit akar. - Érdekes a te agyvelőd. Egy pillanatra sem tudod elfelejteni a mesterségedet. - Azt nem is lehet. - Nem múlik el egy félóra, hogy ne beszélnél színházról, színészekről, darabokról. Más is van a világon. - Nincs más. Drámaíró vagyok és ez nagy átok. Már Alphonse Daudet megírta az emlék-irataiban, hogy mikor az apja meghalt, arra gondolt, micsoda hatásos jelenet volna ez a színpadon. - Jó, azért ennyire mégsem lehet az ember rabszolgája a mesterségének. - Aki nem lehet ura, az rabszolgája. Középút nincs. Hidd el az nem tréfa: egy darabot jól elkezdeni! Ez egyike a legnehezebb színpadtechnikai problémáknak. Gyorsan mutatni be a figurákat. Vegyük például itt ezt a képet: mi nyolcan. Nyolc idegen. Ha nem ennek a városnak ebbe az épületébe lépnénk be, hanem egy színpadra, épp mikor egy darab kezdődik. Egy csomó érdektelen dolgot kellene összevissza beszélnünk, amíg kiderülne, hogy kik vagyunk. Hát nem volna sokkal egyszerűbb a dolgot úgy kezdeni, hogy előállunk és bemutatkozunk?"1
***
Főbb szereplőink tehát (nem fontossági, inkább színpadra lépési sorrendben):
❧ FABRICE LAURENT SÉBASTIEN GEOFFROY MERCER DU PLESSIS-BELLIÈRE Y OLIVARES - du Plessis-Bellière márkija, akinek az egója legalább akkora, mint a neve. Ohh, mindemellett a Nevadai Egyetem hallgatója, festőművész.
❧ MELISSA HOBBS - a Sorbonne-on végzett restaurátor hölgy. Kedves, jólelkű és segítőkész, de visszahúzódó teremtés. A nyuszik nyuszija.
❧ AMY LYNN COOPER - önképzett, de magát tehetségesnek mondó művész, fotós. Egyesek szerint a Szívkirálynő és az Őrült Kalapos eltitkolt szerelemgyereke.2
❧ GRACE AMANDA GREENE - pszichológus növendék. Kedves, mosolygós, csendes, intelligens kis könyvmoly. Harmadik szintű szobanövény
❧ ARMIN MEDARD GICQUEL - egyetemi hallgató, tervezőgrafikus. Precíz, kreatív, élvezi az élet minden egyes percét. Forrófejű, egoista, tróger, a dohánygyárak és a kávéautomaták elhivatott támogatója.
❧ BLAKE MILES - művészettörténész, vallástörténész. Pörgős, laza, nyitott, vevő minden újra, intelligens, találékony, korrekt, szeret a diákokkal spanolni, imádja az új helyzeteket, a kihívásokat.
❧ JEREMY MATTHEW HOWE - egyetemista. Egocentrikus, nagy dumás, figyelem mágnes, az ereiben vérrel hígított alkohol folyik. Semmit sem vesz komolyan, hivatása és élete a színészkedés.
❧ FENRIR VIDARR - egy eszement, volt világjáró, szobrász, a béke nagykövete, az univerzum élharcosa és minden életek védője. Szívszerelmei a kövek és az agyag.
Éééééééééés függöny!
_____________________ 1 Molnár Ferenc - Játék a kastélyban c. darabjából, némi átköltéssel ^^" 2 Köszi Fabrice.
❧ Az érintettektől ezúton is szeretne elnézést kérni valaki a user nevében. Még nem tudjuk ki az illetékes (bizonyára megszökött, vagy soha nem is volt), a felelősöket már keressük, addig is ujjal tudunk mutogatni gyakorlatilag bárkire. A kényszerzubbony már úton, aggodalomra tehát semmi ok. Asszem.
A hozzászólást Amy Lynn Cooper összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 01, 2014 2:04 am-kor.
The city of sins awaits you
Fabrice Laurent Mercer
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 30
◮ tartózkodási hely : Bárhol ahol a kedvem tartja, a méltóságom engedi és a vagyonom lehetővé teszi.
Fabrice az ágyon fekszik és lassan nyitja ki a szemeit, majd olyan hirtelen ül fel, amennyire tud. Volt ez a tegnap esi buli… és volt az a csaj… hogyishívják…? Lourdes…! Vagy Lupe…? Akivel félrevonultak Fabrice (és Pete – de ő tényleg lényegtelen tényező) szobájába. Spanyolul beszélgettek, aztán elszívtak valami új cuccot, ami a lány szerint ugyanazt tudja, mint a fű, csak sokkal durvábban lök hanyatt. Ez meg is történt, csak kb. olyan jól, hogy őmárkisága szinte semmire nem emlékszik az elmúlt tizennégy órából, az azonban tisztán megvan még egy ilyen félkómás ébredés után is, hogy be kell érnie a délben kezdődő órára. Illetve, valami más is van/lesz, ami még nem ugrott be… – El fogok késni – állapítja meg tompán, ahogy az órájára néz, majd a mellette fekvő, gyakorlatilag nyakig betakart chica lantinára. Lassan kászálódik ki mellőle az ágyból, majd a szobában szanaszét szórt ruhák közül felkapta a padlóról azokat, amelyekről tudta, hogy az övé, és nem a szobatársáé, Peter Dorfmann-é, aki persze Isten tudja hol császkált egész éjjel… Vagyis DE! Tudja. Az a félkegyelmű idén is nekifut, hogy bekerüljön a ΔΜΦ diákszövetségbe, ami nagyon komolyan előrelendítheti őt, meg a karrierjét az élet minden területén. Merthogy annyira elit! Annyira összetartó! Annyira zárt! (És a koleszuk is annyival kényelmesebb ennél a kócerájnál, ami azért nyomós érv.) Feltéve, hogy túléli az élve eltemetést, a csörgőkígyótojás-gyűjtés, a hat órán át tartó kalodába zárattatást, miközben rohadt paradicsomokkal és mesterségesen megzápított tojásokkal dobálják a fejét. Hogy én is próbálkozzam? – kérdezte Fabrice őszinte meglepettséggel az arcán, miután Peter ezt felvetette neki néhány napja – Tudod, ahonnan én származom, ott az inkvizíciónak 1820-ban vége lett. Nincs az az Isten, hogy engem bárki kalodába zárjon. Lourdes/Lupe még mindig alszik, s Fabrice hiába keltegeti, a lány meg sem moccan. Lesz meglepetés Peternek, ha visszaér a szobába. (Feltéve, hogy nem vájatták ki varjakkal a szemét, tépették ki keselyűkkel a máját és nem csöpögtettek forró ólmot a füleibe.) Azért a srác ellenőrizi, hogy a lány él-e, s miután megtalálja a pulzusát, magára hagyja, hogy gyorsan lezuhanyozzon, majd felöltözzön. Ezt követően fogja a hátizsákját, hogy rohanjon az órára. Ám az íróasztalon megpillantja a fekete mappát, rajta egy halványkék Post-it-on a Melissa Hobbs nevet mai dátummal, déli időponttal. Csaknem fél percig szuggerálja a papíron szereplő infót, mire rádöbben, hogy kibaszottul keresztbeszervezte a dolgait, de késő bánat. Visszalép az ágyhoz, a párna alól kihúzza a mobilját, majd a jobb vállára kanyarintja a hátizsákját és megragadva a mappát elhagyja a szobát. Még a bakancsa fűzőit is a kollégium előtt húzza szorosabbra és köti meg, mert az mégsem járja, hogy pofára essen félúton. Észre sem veszi, hogy sikerült tulajdonképpen teljesen feketébe öltöznie. Fekete póló, nadrág, bakancs, és a fején egy vékony, fekete, kötött sapka, ami nem azért kell, hogy a vizes haján keresztül meg ne fázzon, sokkal inkább azért, hogy egyben tartsa az ébredése óta szétesni akaró fejét. Az összkép egészen jól mutatna, ha nem lennének azok a ronda sötétkék karikák a srác szeme alatt. Mindegy…! A nagyelőadóban vagy 200 ember lesz, senkinek sem fog feltűnni, ha leül hátul, s úgy csinál, mint aki figyel. De előtte lerendezi ezt a restaurátor csajszit. Igyekszik nagyon erősen visszaemlékezni, hogy hol és hogyan és hova beszélték meg a találkozót, rémlik az egyik kávézó volt a célobjektum a Művészeti tanszék főépületével majdnem szemben, ami kész szerencse. 11:43 – az óra pont délben kezdődik, a kávézóig eljutni vagy 10 perc… – Picsába! Gyors pötyögést követőn kicsöng az érintőképernyős telefon, s a túloldalán talán Melissa fel is veszi… – Gyerünk, cicus! Vedd fel! – mormogja a csengetésnek (hacsak a cucc ki nem fütyül egyből), miközben erősen szedi a lábait a kávézó irányába.
– 2 –
A hozzászólást Fabrice Laurent Mercer összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 08, 2014 12:39 am-kor.
Hollószín haj rebbent tova az angyali arcból, míg a törékeny alkat minden egyes mozdulatában ott rejtőzött a félsz elemi ereje, s a legyőzöttség tükröződött az őzbarna szemekben. Lágyan húztam végig ujjbegyemet a bőr puhaságán, s ahogy ő is, úgy én is rettegéssel telve figyeltem azt a sötét alakot, aki előbújt rejtekéből, félelemmel borítva be az alant haláltusájára vágyó, s váró nőszemélyt. S noha hiteltelennek hatott az egész mű, tudtam, hogy minden egyes alkotás alapja igaz volt. Vagy legalábbis igazságot hordoztak magukban, amit a művészek hol torz képként vetítettek elénk, hol szórakozottsággal elnagyoltan mutattak be oly részleteket, amik figyelemfelkeltővé váltak. Egyetlen gyenge mosollyal gondoltam egy nem is oly rég látott ismerősre, akinek a karikatúrái tökéletes megtestesítői voltak egy olyan művészeti irányzatnak, amely ma éli hódító erejét. S mégis.. lenyűgözött a tudat, hogy a Hasfelmetszőként ismert férfi (vajon tényleg férfi volt?) mily hatással volt a művészetekre, a mai korra is végtelen kreativitást zúdítva csakis azzal a rejtéllyel, amivel életre kelt. Valóban élt. Lélegzett szinte a képen, és elég volt csak megjelennie, az egyszeriben ténylegesen is halandóvá váló fiatal kéjhölgy vágyta a halált, a borzalom pedig látványosan kiütközött az arra az arcra. A könyvben megjelenő kép olyannyira lefoglalta a gondolataimat, hogy a telefon csörrenésére ijedten rezzentem össze, s ahogy a tokjából előhúztam a vékonyka készüléket, egy addig személyesen nem ismert férfi neve jelent meg a képernyőn. Csak a harmadik rezgés közepén sikerült végül felvennem és beleszólnom a telefont: - Szép napot, Fabrice, Melissa vagyok - nyugodtan, semmit sem elsietve hagyták el ajkaimat a szavak, s miközben egyik kezemben a telefont tartottam, a másikkal óvón csuktam be a festmények fényképeivel tarkított könyvet, hogy a még gőzölgő, forró teával teli csészére csúsztassam immár szabad ujjaimat. A kávézó nyugodt közege segített abban, hogy ne érezzem azt a kis gombócot kiszakadni a gyomromból, amit mások idegességnek, izgulásnak és drukknak ismernek, s bennem oly intenzíven vert gyökeret ez a kis galád, hogy muszáj voltam valamivel elfoglalni magam, ameddig a fiatal férfi meg nem érkezett a megbeszélt időpontra. Különben sem szerettem volna elkésni, de azért abban megegyeztem magammal, amikor leültem az egyik üres asztalnál árválkodó székre, hogy háromnegyed órával a megbeszélt idő előtt a helyszínen lenni, enyhe túlzás volt még a részemről is, még akkor is, ha a festészet és a művészet világában otthonosabban mozgó réteghez tartoztam. - Ugye nem tévesztettük el egymást?! - lehet, hogy nem ezzel kellett volna folytatnom a diskurzust, de nem tehettem róla, a buta kérdés már szökevényként hagyta el ajkaimat, s miután rájöttem erre, beharapva alsó ajkamat, bűnbánóan, ijedtséggel a szemeimben néztem hirtelen körbe, hogy esetleg valaki csüng-e a telefon másik végén, de nem.. vagyis egy fiatal lány ujja simult rá a telefont kijelzőjére, egy másik egyetemista pedig zenét üvöltetett a pultnál. Kissé megnyugodtam, ám egy hangocska a fejemben azt kezdte mondogatni, hogy muszáj lesz a férfinek megismernie engem, s miközben elcsendesedtem, azon kattogott a fejem, hogy hogyan is kellene magamat felismerhetővé tennem. Azt kizártam, hogy leírjam az öltözékemet neki, ugyanis olyat csak a mocskos filmekben hallottam.. ( ) vagyis.. egy hollywood-i film részleteiben.
¤ Ne haragudjatok, kérlek, a késés miatt ¤ ♫ zene: Sextet (Cloud Atlas soundtrack) ♪ # [You must be registered and logged in to see this link.] #
The city of sins awaits you
Fabrice Laurent Mercer
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 30
◮ tartózkodási hely : Bárhol ahol a kedvem tartja, a méltóságom engedi és a vagyonom lehetővé teszi.
A telefon kicsöng, s Fabrice igyekszik még jobban megszaporázni a lépteit. A túloldalon megszólaló női hang részben megnyugtatja, részben szembesíti őt a nehézségeivel. Nem is nehézség, inkább figyelmetlenség, hiszen nem lenne semmi gond, ha nem kellene ma beülnie erre az előadásra, de a tanár világosan az értésére adta, hogy nincs több lógás, sem linkeskedés. Különben…! Különben szankciók lesznek. Már nyitná ajkait köszönésre, mikor elhangzik a lány kérdése. Jelenlegi állapotában a srácnak vagy negyed percet vesz igénybe, hogy dekódolja a szavak jelentését. Nem boldogítaná a tudat, hogy Melissa bűnbánatot gyakorol. Valójában Fabrice-nak kéne… de egy márki ilyesmit legfeljebb a templomban tesz. Vagy ha rajtakapják valami kétes ügylet művelése közben... és már nagyon szorul a hurok. – Őőőőő… Nem! – jön az arisztokratikus válasz, aztán eszébe jut, hogy köszönni is kellene. – Szép napot Neked is, Melissa – s arra inkább nem kérdez rá, hogy a lány a kávézóban van-e. (A háttérzajokból adódóan nyilván ott van.) Fabrice hangja cseppet így is tompa, s gondolatai sem sokkal élesebbek, ellenben a fájdalommal, ami az erős fény hatására rendre belenyilall a szemeibe. Még megközelítően nyolcpernyi séta kell, hogy elérje az egyetem képzőművészeti karának épületét. Valamivel kevesebb idő szükségeltetik, hogy elérje a kávézót szigorúan abban az esetben, ha útközben senkivel sem áll le beszélni, senkinek sem néz a szemébe. (Azt is kénytelen megállni hogy megforduljon 180°-os szögben a hosszú és jobbára fedetlen combú csajok után.) Éppen elég baj az, hogy direktben el kell játszania most mindjárt Melissa előtt, hogy nem másnapos éppen… vagyis… hogy nem egy beszívott éjszaka másnapján van. Aztán újra eszébe jut a szobában hagyott lány… Valami kis fecnit hagyni kellett volna a csajnak a párnán, rajta valami kedvességgel, úgy mint: "kösz a szép estét", vagy inkább "kösz az időt, amit velem töltöttél, ha már sok mindenre nem emlékszem". Bár ez nem túl kedves, legfeljebb őszinte – fut át az agyán a gondolat, amin merengeni nincs idő, mert ugye a restaurátor ott várakozik a vonal túlsó végén. – Vajon Melissa van olyan csinos és hosszú combú, mint Lourdes, vagy csak a hangja izgalmas? – Nagyjából öt perc míg elérem a kávézót. Merre vagy és miről ismerhetlek meg? – zökken vissza eme dimenzióba, s kérdi meg az első lényegi kérdést, ami eszébe jut. Nem akarja leírni a saját külsejét, a feketét viselek feketével és fekete mappa van a kezemben kb. a közelben lófráló egyetemisták ¼-ére egészen biztosan jellemző.
– 4 –
A hozzászólást Fabrice Laurent Mercer összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 08, 2014 2:35 am-kor.
The city of sins awaits you
Amy Lynn Cooper
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 37
◮ tartózkodási hely : Wonderland
◮ hozzászólások száma : 60
◮ join date : 2014. Oct. 08.
Tárgy: Re: Adventures in Wonderland Szer. Dec. 03, 2014 1:16 am
Az első nap az egyetemen... mindenki számára meghatározó élmény. És hiába, hogy a Nevadai Egyetem nem tartozik a világ legelitebb felsőoktatási flanccai közé egy dolgot már találkozásunk első pillanatában is meg tudtam állapítani róla. Kicseszett nagy kampusza van. De komolyan. A telefonom mondjuk otthon hagytam... nagyon remélem, hogy otthon és nem elveszett... órát meg soha nem hordtam, így csak saccolni tudok mióta bolyonghatok ebben a külön kis városrésznek is beillő világban. Csoda, hogy nincs még saját infrastruktúrája. Esetleg egy helyi busz, ami minden épület előtt megáll, hogy ne rohadjon le az ember lába, ha meg akar találni valamit, de halovány hupilila elképzelése sincs, hogy merre keresse azt.
Az őslakosok mondjuk irtó segítőkésznek bizonyultak eddig – tekintve hogy cirka egy óra bolyongás és viszonylag kevésbé céltudatos eltévedés után random kezdtem el letámadni embereket és útbaigazítást kérni a képzőművészeti tanszék felé. Azt hiszem valahol ott fogyott el a maradék felfedező kedvem mikor negyedjére is sikerült ugyanabba az épületbe besétálnom -esküszöm mind a négyszer másképp nézett ki kívülről-, csak hogy konstatáljam, hogy erre bizony már jártam korábban és még mindig fingom nincs merre vagyok.
A kampusz maradék 99%a –uszoda, kollégium, a 48. sportpálya, természettudományi, informatikai istentudjamilyen kar ahova természetesen különösebb probléma és keresgélés nélkül sikerült a kutatás közben betévednem–teljes mértékben hidegen hagynak, viszont valahol mélyen, jól eltemetve megannyi tiltakozás, ésszerű gondolat, némi racionális érvelés és több éves fotós múlt alatt csak ott lapul az az aprócska, csökönyös kíváncsiság ami nem hagy nyugodni. Nevezetesen, hogy mégis mi a szart lehet művészetről tanítani.
Észre sem veszem, hogy mekkora feltűnést kelthetek a diákok és még a tanárok körében is. Azt hiszem nem sűrűn látnak egy élénkpiros hajú lányt hófehér, 20 soros bakancsban, ma épp rózsaszín cipőfűzőkkel, piros necc combfixben, fekete és piros tüllös, rakott miniszoknyában (ami alól éppen csak kilátszik a harisnyatartó). A fehér ujjatlan fölső és a rózsaszín csipkés derékfűző már csak hab a tortára. És hogy a konyakmeggyet se felejtsük te arról a habosbabosról, nem elég az égővörös fej, még abból is babarózsaszín és hófehér tincsek lengedeznek lelkesen mindenfelé. Vállamon az elmaradhatatlan fényképezőgépem, és a minden földi jóval teletömött hordozható túlélőfelszerelés, de az egyszerűség kedvéért nevezzük inkább csak táskának.
-Okké, egyenesen elmegyek a következő két épület előtt, a sarkon balra majd...... majd kilukadok egy eddig tök ismeretlen helyen ezek szerint. Igazán fantasztikus.... –motyogok az orrom alatt bár jobban belegondolva ez akár még jó is lehet. Ha az eddigi részen nem találtam meg azt a vacak épületet akkor majd talán itt! Egyáltalán hogyan képes egy komplett tanszék ennyire elveszni? Egyre határozottabban kezd az az érzésem lenni hogy bújócskázik velem a nyavalyás és mikor a közelébe érek mindig valami teljesen másnak álcázza magát, csak hogy aztán jót kacaghasson rajtam a hátam mögött.
A fülembe konszolidált hangerővel üvölt a [You must be registered and logged in to see this link.] én meg újult lelkesedéssel indulok el meghódítani az eddig felfedezetlen területet, mint valami nagyon elcseszett Kolumbusz, s laza másfél lépés után esek keresztül egy őslakoson, aki úgy tűnik szintén csak maga elé nem figyel ma. Legalább nem én vagyok az egyetlen! –pillogok hátra sorstársamra ha sikerül összevakarni magam a földről, s ha ő is elnyalt volna akkor nyújtom neki a kezem, hogy felsegítsem.
-Bocsi. Nem láttalak. –magyarázom a kislánynak, miközben szabad kezemmel kivadászom a füleimből a hallgatót. Aranyos csajnak tűnik, s a nála levő könyvekből ítélve vagy régebb óta van már itt, s ebből logikusan következtetve jobban kiismeri magát a helyen, mint én vagy irtóra megszívta, hogy egy fél mázsa szeméttel bolyong.
-Ha már így összefutottunk nem tudnál nekem segíteni egy kicsit? A művészetis részt keresem, de szerintem elveszett. –mosolygok rá kedvesen. Hátha nem akar kapásból felképelni a kis drága amiért felrúgtam.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Adventures in Wonderland Szomb. Dec. 27, 2014 12:03 am
Mint zongora billentyűin a finom ujjak, úgy dobbant meg újra, s újra a szívem a közelgő találkozásra. Nem értettem, hogy miért éreztem úgy magam, mint börtönébe zárt, rettegő pillangó, hogy kijuthassak a kalitkából, de igyekeztem türtőztetni magam, s egy halk, hosszú sóhajt eresztettem ki ajkaim közt, amikor meghallottam a férfi hangját. Elmosolyodtam önkéntelenül is lágyan, szabad kezem ujja pedig a csésze motívumát simította végig finoman, érezve, hogy a porcelán mögött rejlő meleg ital simul az anyagnak. Nem sürgettem a beszélgetést. Igazság szerint ebben a pillanatban nem éreztem úgy, hogy elég felkészült lettem volna, s az előttem rejlő könyv is azt bizonyította, hogy minden másodpercben csak terelni kívántam a gondolataimat az előttem álló lehetőségről, arról a nagy munkáról, amely sok munkaórát és elköteleződést vont maga után. Imádtam volna. Akár órákig is elnézegetni a művészetek kiemelkedő alkotásait szótlanul, mindenféle hangos kinyilatkoztatás nélkül. S habár a gondolataim eltévelyedtek, Fabrice hangja rántott vissza a valóságba, s úgy vörösödtem el, mintha a könyvben látott szajha rúzsfoltja nyúlt volna ki értem. Mégis hogy...? Hogy jutott arra a következtetésre, amitől rettegtem? Sosem szerettem magamról beszélni, ezért gyorsan lesütöttem a szemeimet, s beharaptam alsó ajkamat csak egy óvatlan pillanat erejéig. - Hmm... pontos leszel - emeltem fel a tekintetemet könnyedén jegyezve meg az utóbbi szavakat mindenféle vádló élt nélkülözve, szinte elismeréssel, s ahogy körbepillantottam, határozottan nem lett volna jó ötlet az, hogy enyhe hullámos, hosszú haj, kék farmer, fehér, mintás felső, rózsaszín körömlakk, mert ugyan.. szinte minden második fiatal nő ugyanezt tudta volna elmondani, s akkor hiábavaló lett volna minden törekvés, hogy bármivel is kitűnjek. Nem voltam olyan. Ezért jobb híján, megnyalva ajkamat szólaltam meg: - A pulttól balra, az üvegfal melletti asztalnál ültem le - kezdtem bele egészen lágyan, amiről ismét azok az illetlen dolgok jutottak eszembe - sajnos teljesen váratlanul és obszcénul, amiknek nem kellettek volna. Mégis úgy éreztem, hogy saját magam lovallom bele magam ebbe a lehetetlen helyzetbe. - .. leginkább az asztalon lévő vastag, festészettel foglalkozó könyvről fogsz felismerni - javítottam ki magam gyorsan, lehorgasztott fejjel ülve egy hosszú pillanatig. Megköszörültem a torkom, s az első eszembe jutó gondolatot is sikerült hangosan kimondanom: - Senki sem olyan elvetemült, hogy egy hatszáz oldalas, közel két kilós könyvet magával cipeljen, aminek az elején Dante és Virgilius található - pirultam el ismét zavart mosollyal, megköszörülve halkan a torkomat is. Biztosan kiakadtak volna az egykori professzoraim és mestereim, ha tudták volna, hogy ekkora vétket követek el: a bűn megtestesítőinek képeit tanulmányozom. De csak és kizárólag művészeti szempontból tettem, amit semmi sem mételyezett meg a gondolataimban. - Bocsánat, túl sokat beszélek, és.. még a teám is meleg - motyogtam már a végét szinte csak magamnak címezve, de nem akartam tiszteletlenné válni azzal, hogy hívás közben nekiálltam volna inni. És ha azt is felajánlottam volna neki, hogy ha esetleg nem ismerne fel, s nekem kellett volna valahogy felhívnom magamra a figyelmet.. biztosan elsüllyedtem volna a szégyentől. Nem tudtam, hogy kell.. s nem is állt szándékomban. Remélhetőleg. Reméltem, hogy nem.
¤ Ne haragudjatok, kérlek, a késés miatt ¤ ♫ zene: Brian Crain - Piano and Light ♪ # [You must be registered and logged in to see this link.] #
The city of sins awaits you
Fabrice Laurent Mercer
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 30
◮ tartózkodási hely : Bárhol ahol a kedvem tartja, a méltóságom engedi és a vagyonom lehetővé teszi.
Határozottan bólint a nő megállapítására. Pontos lesz, naná, aztán jön rá, hogy ez a telefonon át nem látszik, így még hozzáteszi: – Igyekszem az lenni, Señorita – elmosolyodik. Na igen… Igyekszik… ugyanakkor úgy el fog késni a művtöri előadásról, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Persze nem abban, amit Melissa olvas. Ezt követően végighallgatja a lány leírását, s igyekszik kapaszkodni minden kis részletbe. Pulttól balra, üvegfal, böszme kötetek Virgilius-szal… meg a Poklos fickóval… Bar szívesebben hallott volna a lány külsejéről, de őmárkisága nem egy türelmetlen ember, öt perc és kiderül, hogy miképpen is néz ki Melissa. Annyi biztos, hogy kissé elvarázsolt lány, ennél messzemenőbb következtetéseket azonban nem akar Fabrice levonni a vonal túlfeléről átkúszó szavakból. – Nem probléma, ezen ne stresszelj! – válaszol a restaurátornak. – Már látom a kávézót, most leteszlek, ha nem találnánk meg egymást, újrahívlak… – még megvárja, hogy Melissa mond-e valamit, majd az ígéretéhez híven kinyomja a telefont. A kávézóig nagyjából két perc eljutnia, s ahogy az lenni szokott, tömve van rendesen a vendéglátóipari komplexum… igaz, hogy ez a tömöttség inkább vonatkozik a pult előtt süti-kávé-tea-szendvics elviteléért sorban állókra, mint az asztaloknál várakozókra. Üresen talán két asztal maradt mindössze a huszonakárhányból, de soknál csak egy-egy – vélhetően a lyukasóráját itt kihúzó – diák ül. És persze valamelyik közülük Melissa… Pulttól balra… – pislog a megadott irányba Fabrice, s megcélozza a vaskos kötetek társaságában árválkodó hajadont. …vagyis… azt az irányt célozza meg, Melissát csak végigméri, már amennyire a lány ülőhelyzete engedi. – Miss Melissa, ugye? – bukik ki belőle szinte azonnal a kérdés, ahogy az asztalhoz ér, s kezet nyújt a lánynak. – Fabrice Mercer, örvendek. Tudja le a kötelező kört, majd kihúzza a széket, és helyet foglal rá rögtön aztán, hogy a mappáját az asztalra, a táskáját pedig a széke mellé az üvegfalhoz támasztotta. Feltéve, hogy Melissa nem emel ezen cselekvéssor ellen kifogást.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Adventures in Wonderland 
) vagyis.. egy hollywood-i film részleteiben.