Videoblog első felvétel 2011.január 2.
A videó hossza: 20 perc
A képernyőn látható: Egy hirtelen szőke hajú lány, deréktól fölfelé smink nélkül, egy világoskék topban, sárga szegélyű spagettipánttal. A háttérben egy apró, virág mintás falon egy festmény függ, rajta egy női akt torzóval.A lány hangja lágy, kellemesen duruzsoló, mint a téli kályha: nyugalmasan ritmusos, elringató. Néha hallatszik, hogy nevet, ilyenkor szünetet is tart. Az első videója, kissé furcsán is érzi magát, de exchibicionista lévén nem meglepő, hogy egy kamerába beszél és nem írásban fejezi ki magát. Neki ez mindig is könnyen ment. De kell is hogy menjen, mert a testével keresi meg a pénzét, még ha ez szerinte egészen más kategória is. Megmosolyogtató amikor áruházban vagy éppen sorban állva egy zöldségesnél, esetleg egy ékszerboltban valaki felismeri, többnyire férfiak. És az egészben az elkapott pillantásuk a legmeglepőbb, ahogyan azt gondolják mindent tudnak róla, mert már több filmben is látták őt. De igazából mit is láttak pontosan? Na ezért mosolyog, meg azért mert a legtöbb barátnővel, feleséggel, gyerekkel van és valahogyan eszükbe sem jut autogrammot kérni tőle. Neki kellene szégyellnie magát? Egy francokat, neki nincs miért, ő legalább nem álszent!

Videó elindul
-------------

Hello! A nevem Kezia Salminen és úgy döntöttem én is indítok egy ilyen videoblogot. Na nem mintha nem töltenék éppen elég időt a kamera előtt, csak az valahogyan más. Az nem is igazán én vagyok. Miért is csinálom mégis ezt a szabadidőmben? Nem tudom, talán azért, hogy nyomot hagyjak, vagy meggyőzzem a világot, nem olyan vagyok, amilyennek látnak engem. Sokan csak azt látják amint éppen nyakig sminkben éppen a huszadik jelenetben elégítem ki az éppen aktuális partneremet függetlenül attól, hogy nő vagy éppen férfi az illető. Láthattak engem cuki kis nővérke szerepben, vagy láthattak fekete tangában helyes kis tollacskákkal a hátulján amint akkurátusan törölgetem a port a szekrényről, vagy éppen rossz kislányként két copffal, benne hatalmas piros masnikkal. Voltam rizsporos parókás francia kurtizán, és voltam kikötözött rabszolgalány. Általában mindig olyan szerepben amiben sosem én kerekedem fölül, amikor én vagyok az aki elszenvedi a dolgokat. Megvannak a saját korlátaim, amelyeket én szabtam meg én vagyok az aki eldönti mit vállal és mit nem. Sokáig kellett emiatt hadakoznom a szüleimmel és megvolt a magam harca a mélyen tradicionális és elég konzervatív családban. Egyke gyerekként meg főleg nem volt könnyű dolgom. A művésznevem a második keresztnevem: Lumikello, az anyanyelvemen azt jelenti "hóvirág". Kedvelem ha így szólítanak, mert dallamos, és mert valóban jellemez engem, noha amikor adták a szüleim még nem tudhatták, mennyire is igaz lesz ez rám. Az apukám finn akárcsak a mamám, mindketten diplomaták, és úgy kerültek az államokba, hogy éppen kellett néhány oroszul is jól beszélő ember a nagykövetségre. Az anyai nagyszüleim oroszok, egyébként. A finn és az angol mellett én is jól beszélem ezt a nyelvet. Én már itt születtem az óceánon túl, és még ha bizonyos dolgokban vissza is húz a szívem Európába, valódi amerikai lettem, néhány idegesítően patrióta szokást is felvéve. Elvileg sokáig úgy volt, hogy kutató orvos leszek, és minden időmet a mellrák elleni harcnak fogom szentelni, miután anyai nagymamám ennek a betegségnek az áldozata lett. Hogy hogyan lett belőlem mégis az aki most vagyok? Hogyan lettem a filmek kis lumikello-ja, az a lány, akit kívülről mindenki jól ismer, de akit valójában senki? Hogy magányosabb vagyok mint az a platán amit tavaly hasított ketté a kertem udvarában egy villám? Rém egyszerű amúgy a dolog: mindeki csak megdönteni akar. Persze...persze nem kellene ezen csodálkoznom. A humoristáktól is mindeki azt várja el, hogy a nap 24 órájából 24-ben jókedve legyen, minden második szava legyen vicces és legyen állandóan poénra kész. Hogy neki aznap éppen milyen nyűgje van ugyan kit érdekel? Ahogyan nekem is be kell mennem adott napon egy forgatásra és amikor állnak körülöttem kismillióan, és az egyik az arcomon maszatolja el a sminket, a másik a melleimen keni szét az alapozót, hogy ne csillogjon a kamerában, és amikor elüvölti magát a rendező, hogy "aaaaaand action" akkor nekem át kell változnom azzá, akit éppen játszok, és el kell játszanom, hogy rohadtul élvezem, még akkor is ha elegem van a színészből, vagy színésznőből, akinek allűrjeitől a falramászom. És el kell játszanom, hogy rohadtul élvezem. Miközben belemásznak az arcomba a kamerával, ott liheg a fülemben a mikrofont tartó ipse, én meg...én meg csak arra tudok gondolni, hogy a vágó srác, aki a filmjeimet később összerakja soha nem fog randira hívni, pedig én rohadtul akarom. És rá gondolok, egész végig ő jár a fejemben, mert kell valaki akibe kapaszkodhatok, akire gondolhatok közben kell valaki...ő kell! És akkor hallom a kiabálást, hogy "cut". Úgy rebbenünk szét mintha zavarnának bennünket, mintha nem kellene egy fél óra szünet után ott folytatni ahol abbahagytuk, csak közben  a srác akinek harcrakész állapotban kellene lennie a cigiszünetben meghúzta a fővilágosítót, és most képtelen bármire is. És jönnek a felszopó lányok, akiket ki kell várni, addig további malmozás, és én felbontok egy csomag gumicukrot, hogy valamivel elüssem az időt. Unalmas tud az ilyesmi lenni. Gondolhatják sokan, hogy kiégtem, pedig nem. Ez is csak egy munka amit meg kell csinálni, én így tekintek rá. A magánéletben azért én is másképp működöm, nem vagyok gép, nem lehet csak úgy ki-be kapcsolni az érzéseimet és a vágyaimat. Sokat tudnék erről mesélni de inkább nem akarok. Hogy akkor mégis miért csinálom? Mert...mert én választottam és mert szabadságot ad. Talán majd egyszer lesz valaki aki miatt feladnám. Amikor valaki számára én leszek az egyetlen, az igazi kis hóvirág, egy valódi lumikello.

Videó vége
----------  
Videoblog második felvétel 2012.március 12.
A videó hossza: 25 perc
A képernyőn látható: Egy hirtelen szőke hajú lány, deréktól fölfelé smink nélkül, egy rövidujjú piros, egy színű pólóban a háttér ugyanaz ami a korábbi videónál: a virág mintás tapéta meg a női akt kép a falon. A lány a megszokott nyugalommal és egyszerűséggel beszél, néha elmosolyodik, néha nevet, néha elkomorul az arca, attól függően éppen miről van szó.

Videó elindul
-------------

Helló, megint én. Az előző videóm óta több mint egy év telt el. Akartam még csinálni több vidit is csak valahogyan nem tudom, nem volt kedvem. Most visszanézve az előzőt elég panaszkodósnak tűnt, alapvetően nem vagyok ilyen, sőt inkább vidám vagyok, és nem szokásom a munkámra panaszkodni. Mostanában amúgy is jobban megválogathatom miben szerepelek. Kaptam valami díjat, pár év alatt a sokadik. Már van nekik külön vitrinem is. A lakásom amúgy nem nagy, legalábbis itt Los Angeles-ben ez a ház középkategóriásnak számít. Az úszómedence alapfeltétel, ahogyan a szauna. Finn vagyok vagy mi fene. Mi még bevodkázva is remekül el tudunk lenni a gőzben. Amúgy szeretek mindent ami kicsit veszélyes, és amit még soha nem próbáltam ki azt ki kell. Vágyom arra, hogy egyszer valaki elvigyen raftingolni és a bunjee jumpingot is ki kell próbálnom és fúúúúhhhúúúú még rengeteg mindent. Pénzem meglenne hozzá...na de egyedül mi abban a buli? A vágó srác akiről az előző videóban meséltem végül randira hívott, de kiderült pár olyan dolog róla, ami miatt én voltam aki véget vetett ennek a kapcsolatnak. A pénz...mindig az az oka. Amikor nekem több van mint neki. Ez gondot okozott, persze nem azt mondtam, hogy holtodiglant terveztem vele, csak nem lett volna rossz egy kicsit tovább húzni. Na de nem én fogom eltartani őt, nem azért dolgozom ennyit. Óóó tegnap kipróbáltam egy vadiúj muffin receptet. Igen, szeretek sütni és főzni. A szőkékkel szembeni előítélet aztán itt dől meg. Ahogyan azzal is ki tudok bárkit borítani, hogy megveszek a puzzle-ért, és beteges módon gyűjtök mindent ami angyal figurás. Ennek külön kis szobája van a házamban. Szerintem ha valaki látná biztosan infarktust kapna.
Sokat olvasok, főleg történelmi témájú könyveket, ez az egyetlen amire oda tudok figyelni.
De az igazi hobbim és a mindenem az a mindennel felszerelt konyhám. Hatalmas, igazi vintage stílusú, amúgy is inkább a harmincas- negyvenes évek az én világom, néha el is gondolkodom azon, hogy mennyire rossz korban is születtem. Na jó, azt hiszem nem megy nekem ez a videós baromkodás, meg amúgy is lassan kamera fóbiám lesz, szóval lehet ez a kettő marad egyelőre az utókorra. Legközelebb majd jelentkezem ha lesz miről beszélni.

Videó vége
-----------

Több videó nem született, Kezia élete pedig nem is változott az utolsó felvétel óta eltelt két évben. Nem hagyott fel a filmezéssel, és emiatt a szüleivel megromlott a kapcsolata, szinte csak emilben érintkeznek, azt is szigorúan korlátozva az ünnepekre. Nem bánja, talán csak annyira, hogy rajtuk kívül nincs senkije, és erre az utóbbi időben döbbent rá, amikor egyedül utazta be Európa nagyobb városait és mindenhol csak róla vagy éppen a tájról készült felvétel. Alkalmi kapcsolatokba nem nagyon menekül a róla alkotott képet pedig meghagyja azokban élni tovább akik csak Lumikello-t látják amikor felbukkan valahol. Tudja, hogy megismerik, észreveszi az arcokon a felismerést, és lassan meg is szokja. Hogy ez a munka valamilyen szinten magánnyal is jár, nem gondolta. Igazából fiatal volt még talán ha másképp dönthetne, akkor sem tenne semmit attól eltérően ahogyan megtette. Viszonylag boldognak is mondhatná magát, feltéve ha igaz az a mondás, hogy a pénz igenis boldogít, kiegészítve azzal, hogy a pénz igenis boldogít, ha van akit megvehetsz belőle. Azt meg már tudjuk, hogy mindenki megvehető, csak mindenkinek más az ára. Nem szent ő sem megvan millió hibája, millió gyengesége, de azt senki nem vitathatja el tőle, hogy az emberségét, és az érzékenységét a mai napig megőrizte. A kamerákon kívül pedig...nos ha érdekel, tudd meg milyen. Ha igazán kíváncsi vagy rá, akkor neked is elő fog bújni a hó alól a hóvirág. És talán magad fogsz a legjobban meglepődni rajta, hogy egészen más mint amilyennek te elképzelted. Feltéve ha elképzelted bármilyennek. De ne legyünk naívak! Nem született még meg az a faszi, aki valaha is mást akart volna tőle. Neki meg már nincsenek hiú ábrándjai.