Simon mondja

Vendég

Simon mondja

Markus és az egész őrs is fel tudott volna robbanni, idegesek voltak. Egy diák hívta fel őket, az iskolából rettegve, hogy az egyik tanár, vagy felnőtt bekattant és elkezdett lövöldözni, majd sikoltás és a telefonvonal süketsége hallatszott, néhány lövés, aztán reccsenés. Lezárták az egész körzetet, és az iskolával szembeni parkot és lakóházakat is kiürítették, minden kerület rendőre ide jött, rendőrségi autókkal állták körbe az iskolát, mögöttük kordonok, hátrább egyszerűbb rendőrök, forgalom irányítók. A keménymagot a képzettebb nyomozók alkották, nem ő tárgyalt az iskola kihangosítóján a túszejtővel, szerencsére. De ő sem így tette volna, minimum egy iskolai telefonon keresztül tette volna.
- Még megölet valakit ez a marha! Hol van a specialista? - igen, csak specialista, így hívták a túsztárgyalókat.
- Nem tudom, Stewie! - sóhajtott Markus. - De, jöhetne már! - igen, nehezen viselte, ahogy az ablakon kidobta az egyik hullát, igazából mindannyian nehezen viselték.
- Azt mondják a pszichiátert is megölte… - igen a gyerekek, akik még ki tudtak futni a teremből, hallották ,ahogy a pszichiáter próbál beszélni a megkattant gyilkossal. Markus a homlokát ráncolt és körbe pillantott az utcán a kocsijaik mögött álltak, egy nagy rohamosztagos páncélozott autó mögött, se a stompert se a porschét nem hozta magával, de ott volt rajta a katonai biztonsági mellénye, a pulóvere alatt. Senki nem hitt benne,hogy megvédené, de nemegyszer védte már meg, sokkal jobb volt mint a hagyományos kevlar golyó álló, ez végig rá simult a csuklójáig, több ponton az ütőereknél meg volt erősítve, de tudta, hogy a fejlövést senki sem védheti ki, mégis, nagyobb biztonság érzetet nyújtott a ruhadarab. Mozogni is jól tudott benne, és a franc sem láthatta rajta, hogy rendőr, persze a jelvénye így is kint lógott a mellkasa előtt. Bár ennél virítóbb színt nem is választhatott volna. Ellenben látszott, hogy ő a körzetük színe. A fegyvertartója kint volt, az övén pedig a tárak, az újra töltéshez. Nem akart lőni.
- Srácok! Egy férfi az! Száznyolcvan centi magas, a torna tanár, ma halt meg egy éve a fia az iraki dolgok közben… - tájékoztatták őket gyorsan.
- Markus Steelman nyomozó…? - hallatszott egy érdes hang mögöttük, Markus kíváncsian pillantott le az egy fejjel kisebb férfira. Nos, igen a magasságával verte néhány ismerősét, és általában a hivatalosabb közeget ez zavarni is szokta, hiszen az FBI-osok azt hitték, ha közel vannak a tűzhöz, akkor már az egójuk is a plafont verdesi, és erről az egóról le nézhetnek bárkire, csak akkor voltak gondok, ha a szemeivel hunyorgósan mosolygós nyomozóval találkoztak, akire fel kellett emelniük a fejüket.
- Igen…? - fonta karba a kezeit a mellkasa előtt. Ó, tudott ám komoly is lenni és ha Markus komoly, akkor tényleg gond van.
- James Woodson, Szövetségi Nyomozó. - jelvény villantás. - Magát jelölte ki a főnöke a kommunikációs kapcsolattartónknak, a… - végig pillantott a rendőrökön a férfi. - rendőrök és az FBI között.
Markus biccentett és elindult az FBI sátra felé, persze, a rangsor megvolt, mindig a magasabb tisztségviselők dirigáltak, főleg ilyen helyzetben, és ,hogy mirét utálták egymást? A két szervezet? Mert a drogkutatási csoportjaik elbeszéltek egymás felett! Miért nem lehet egy csoportot létrehozni, és akkor a rendőrség sem foglalkozik olyan dolgokkal amikbe bele üthetik a nagy kutyák levesébe az orrukat, vagy véletlenül nem vizelnek rá a területre.
- Itt a rádió, az egyes a rendőröké, a kettes a mienké. - nyújtotta át a rádiót Markusnak a nyomozó. Jól van, egy rádióval több, hiszen volt egy sajátja is, ott lógott a farzsebe fölött az övéhez erősítve.
- Jól van, közölné valaki a főnökömmel, hogy állítsa le azt a kapitális barmot az iskola kihangosítójáról…? Ugyanis, nincs meg erre a meghatalmazásom. - szusszantott Markus.
- Nyugodjon meg, a specialista már úton van.

Markus biccentett és várt, mert miért ne?! Ilyen helyzetben csak azt tehették.

szereplő: C.D. ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vendég

SIMON MONDJA

[You must be registered and logged in to see this image.]

Hiába a szabadnapom, ha befut egy ilyen hívás, akkor nincs mese megyek. Sosem mondtam még nemet egyetlen hívásra sem, most meg főleg nem. Valamivel legalább lekötöm a gondolataimat, ha az életem két kulcs szereplője volt olyan kedves jól kicseszett velem. A forgalom átlagosnak volt mondható, és amíg nem szükséges nem fogom használni a megkülönböztető jelzést. Nálunk azért diszkrétebben működött az ilyesmi mint a zsaruknál. Nem komáltam az efféle közös akciókat, amik többsége arra volt jó, hogy alaposan méregetjük egymást percekig és azon versenyzünk, hogy kinek van nagyobb. Na ja, nő létemre egy kicsit hendikeppesnek éreztem magam ebben a versenyben, igaz pont ezen okból kifolyólag valahogyan mindenki nekem akarta bizonyítani, hogy neki van a legnagyobb.A mobilom a kihangosítóra volt szerelve, és az oldalamat tapogattam. A fegyverem a helyén volt, ahogyan a késem is a tokban pihent a jobb oldalamon. Bal kezes voltam. Ez általában a meglepetés erejével szokott hatni mindenkire. nem tudom miért kell ezen fennakadni, de legtöbb esetben nem is foglalkoztam vele. Na szóval magam mögött hagytam a zsúfolt hetvenest és már a kissé gyérebb forgalomban autóztam át a városon, hogy eljussak az iskolához. Megint csörgött a telefonom. Azt hittem a főnököm lesz, hogy merre járok, de Josh számát írta ki a készülék. Nemes egyszerűséggel kinyomtam. Fél perc múlva azonban megint csörgött. Nem volt már mit mondanom neki. Mandynek elmondtam amit akartam. Végül egy nagy sóhaj kíséretében felvettem
- Christy...most hívott Mandy. Figyelj meg tudom magyarázni...ez csak egy véletlen.
Na neeeee, nem hagytam, hogy ezt az elcseszett védőbeszédet, az átlátszó marhaságairól elmondja, így aztán ingerülten és megemelve a hangom félbeszakítottam.
- Véletlen? Bazmeg Josh, tudod? Véletlenül megdugtad a legjobb barátnőmet fél éven keresztül? Véletlenül még ma is? És véletlenül ezt elfelejtetted velem közölni? Véletlenül csak a fél osztály tud arról, hogy milyen pózokban pakoltad meg a saját ágyamban! A szentségit az az én én ágyam, a mi ágyunk.- csaptam a kormányra ingerülten és úgy váltottam sebességet, hogy a váltó kerregve könyörgött kegyelemért.- Egy gyenge szellő rásegített és egy erős vihar le sem tudott cibálni róla, igaz? Tudod mit Josh, leszarom mit akarsz mondani. Mire estére hazaérek, ne legyél ott! Se te, se a francos fotós kellékeid, se a holmijaid, különben mindent ki fogok dobálni az ablakon. Mindent, vetted az adást? A kulcsot pedig add le a földszinten Mrs Morrisonnak.
- Estére?- hallottam a hangján, hogy meglepődik. Na igen, több időt töltöttem a munkában az utóbbi években mint vele, de nem hiszem, hogy ez még feljogosítja ilyenre. Miért nem beszéltük meg, miért nem szólt, hogy sok lesz, hogy álljak le, hogy figyeljek rá jobban oda?- Azt hittem szabad napos vagy.
- Neked már nincs jogod semmit hinni velem kapcsolatban.- köszönés nélkül nyomtam ki a hívást, és reméltem felfogta, hogy sem időm, sem kedvem beszélni vele. Kihajtottam a kis járgányt, mire az iskolához értem. Ennek egyik oka volt csak az, hogy siettem, a másik a még mindig bennem tomboló indulat. Harapós kedvemben voltam, már ami a környezetemet illette. De tudtam, hogy mire odakerülök, hogy tárgyalnom kelljen, az leszek akit várnak, akit bárhova is hívnak 70%-os sikerességgel dolgozik a tárgyalások során. Igaz többször kellett agyturkászhoz járnom, mint bármely osztály bármely alkalmazottjának, de nem számított. Életek, és sorsok és nem csupán a túszok szemszögéből nézve. Azt hiszem a sikerem kulcsa többnyire az volt, hogy a túszejtők agyába másztam bele, őket akartam meglátni, ha őket megfogom akkor a túszok megmenekülnek. Nem azt néztem hány embert sikerül megmenteni, hanem azt, hogy mennyi idő alatt érem el, hogy közel engedjenek magukhoz azok akik élő pajzsként használnak másokat.
Már messziről láttam a rengeteg helyi rendőr autót és felismertem a méregzöldeket, amelyek a kollégáim kocsijai voltak a központból, és persze a két tekintélyes hollófeketét, a főnökségről. A mindenit ezek nem kispályáznak, valószínű a helyzet sokkal komolyabb mint gondoltam. Mondjuk nyilvánvaló, ha egyszer a szabadnapomon engem rángatott ide a főnök. Ahogyan bekanyarodtam az iskola parkolójába a zöld gyepen túl megpillantottam a kék színű sátrat, melynek az oldalán ott virított jó nagy betűkkel az FBI felirat, a főhadiszállás, ide tartottam én is. Leállítottam a motort és kis híjján szívszélhűdést kaptam amikor az iskolai hangszóróból recsegve hallottam egy pattogó hangot, amely valószínű az elkövetőhöz beszélt. Úristen, ki engedte ezt oda? Szinte kirobbantam az autóból és megigazgattam az övemet, a jelvényemet pedig kitűztem a kabátom hajtókájára. Nem fogom minden második lépésnél villogtatni. Jól látható, hogy szövetségi ügynök vagyok, ha valakinek problémája van, beszéljen a főnökömmel. A sátor felé tartottam öles léptekkel, amikor megjelent mellettem a kollégám, valahonnan a bokrok irányából.Pinokkiónak csúfoltuk, mert ember legyen a talpán ha kitalálja mikor hazudik, mert akkora orra volt, hogy a fagyis sírva adta volna tele. Viszont roppant szűkszavúan tudott fogalmazni, és a lényeget öt perc alatt vázolta amíg a sátorhoz értünk.
- C.D már vártunk, a főnök nagyon kivan, már van egy pár hullánk. És ez a barom a kihangosítóból már vagy egy órája üvölt, és parancsolgat az elkövetőnek, és ennek köszönhetjük a négy halottat, meg a sebesülteket is. A francia tanárnőt elengedte, őt nemrég szállítottuk kórházba. De még mindig vagy két tucat túsz van vele. Bekattant ürge, tornatanár, valami évforduló miatt.- komolyan mondom Pinokkiót fogom kérni minden alkalommal magam mellé ha helyszínre megyek. A kocsi és a tetthely közötti távolságot minimális levegővel és lényegi információkkal szelte át velem. A sátorba érve pont akkor léptem be, amikor a jócskán megnőtt szépfiú éppen azt kérte,hogy valaki állítsa már le a kihangosítón üvöltöző tagot. Szimpatikus gondolat, támogatom. Woodson, az én drága főnököm, naná.
- Nem mond hülyeséget a fickó. Úgy viselkedik aki ott kiabál, mint egy kiképzőtiszt. Ki engedte ezt egyáltalán oda? Mindenkit ki akarnak nyíratni?- oldalra billent a fejem, és a kérdés inkább költői volt. Woodson fordult elsőként hozzám, és láttam, hogy megkönnyebbül, hogy láthat.
- C.D. halleluja. Máris intézkedem. Ő pedig itt Steelman nyomozó a helyiek és az ügynökség összekötője rendőrségi oldalról.- aztán a főnököm Markhoz fordult- Nyomozó, ő itt Breton ügynök, a specialista.- végigmértem a jó nagyra nőtt férfit, aztán biccentettem felé, kezeim még mindig a farzsebembe, és úgy néztem az asztalon lévő papírokat. Igyekeztem felmérni amit eddig megtudtunk. Miközben beszélgettem a kollégákkal és a helyiekkel oldalról a nyomozóra sandítottam
- Remélem remekül tud célozni nyomozó, szükségem lesz magára odabent.- jaaaaa, hogy eddig még nem közölték vele, hogy az összekötő az aki a specialistával a közvetlen helyszínre is be fog menni egy kis idő után? Azt nem lehet csinálni, hogy arctalanul tárgyalgatunk valakivel. Pech, de ez van. Aztán visszafordultam a papírok felé, kihúztam a kezeimet a farzsebemből és kérdéseket intéztem az itteniekhez is meg a szövetségiekhez is.
- Te Pinokkió, ez a faszit egy reklámfilmből rángattátok elő?- súgtam oda a társamnak, aki nagyon vigyorgott én meg oldalba böktem. Kiderült, hogy a tornateremben az ajtó mellett van egy belső telefon. Arra kértem összeköttetést
- Hol vannak a mesterlövészek?
- Kettő az öltöző tetején, egy pedig az iskola főépületének a tetején.- felelte a főnököm.
- Okés, akkor a legfőbb kutya értesse meg az összessel, hogy a fegyverhasználat őket illeti, de a pofázás engem.- lehet kicsit nagyképűen hangzott, de ha valaki elcseszi azt amit órákon keresztül próbálok elérni pusztán azzal, hogy közbeüvölt valami kihangosítón akkor nem leszek boldog. Odakint elhallgatott a kihangosító is. Végre!- És ne engedjenek senkit a kihangosítóhoz. Kapok közvetlen vonalat az elkövetőhöz?- pillantottam körbe, vártam, hogy a rádiómat megkapjam, és a sürgés közepén ácsorogtam, láthatóan még mindig nem jött helyre a jókedvem.
- Baj van?- kérdezte Pinokkió- Tudunk a felvételekről C.D. Sajnálom.- ó neeee csessze meg ne sajnáljon engem senki, nem én vagyok az egyetlen a városban vagy az ügynökségen akit átvert a pasija.
- Megoldom.- válaszoltam egykedvűen, majd, hogy tereljem a figyelmet magamról a szépfiúhoz fordultam.- Hányszor vett már részt túszmentésben? - egyszerű és lényegre törő kérdés volt. Tudnom kellett, hogy zöldfülűhöz van szerencsém vagy gyakorlott zsaruhoz.

Tag: Markus • Music [You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit [You must be registered and logged in to see this link.]

Vendég

Simon mondja

Ráadásul, ha tudná, hogy a körzet Mr Április nyomozójával áll szembe, biztos kiröhögné, ezt egyáltalán nem hangoztatja, mert minek? Nem nyújt kezet, ha nem akar vele kezet fogni, a nő, akkor minek bunkózzon azzal, hogy ő nyújtja a sajátját csak azért is, a neve elhangzásakor biccent.
- Breton nyomozó…- majd figyeli a sürgés forgást, jól érzi, hogy nem tartozik ide, a termete ellenére is tud úgy helyezkedni, hogy senkinek se legyen útban.
Markus sötétbarna, majdhogynem fekete szemei kissé elkerekedtek, amikor meghallotta a szöszi parancsát. Mert végül is az volt, ők voltak a főnökök. A nagy könyvekben úgy volt, hogy a túsztárgyaló egyedül megy… nehogy a magafajta elvonja a figyelmét a munkáról.
- Élve , vagy holtan akarja…? - kíváncsiskodott Markus, hiszen attól függően fog lőni… vagy helyzettől függően. Átvett az egyik ügynöktől egy mini füllhallgatót, levetkőztették, hogy rá erősítsék a mikroportot is, szerencsére a ruhája nyak részébe el lehetett rejteni a kis fekete szivacsos részt, egyébként így láthatóvá vált a mellénye is.
- Szép darab. - jegyezte meg az egyik tag a mellényre célozva.
- Katonai gyártmány… külön kérvényeztettem a főnöknél. - lapogatta meg a hasánál a ruhadarabot a férfi. -Bár, a fej lövéstől így sem véd… viszont deréktól felfelé a főbb artériáknál külön meg van erősítve. - halvány dicsekvés hallatszott a hangjában. - Maguknak is ilyet kellene hordani, kényelmes is… és könnyedén el lehet vegyülni vele az utcán. - aztán befogta, és visszabújt a pulóverébe. Izgult…? Talán egy kicsit. De egy nagy levegő vétel után ismét nyugodtan ácsorgott, s máskor mosolygós szemei éles megfigyelő üzemmódba kapcsoltak, olyan volt mint egy vadászó nagyvad, puma? Talán.
- Kívülről biztosítottam a terepet, be még sosem mentem ma lettem összekötő. - igen, mert az előző nyugdíjba ment… A legutolsó esete után, mikor combon lőtték… Nem, egyáltalán nem töketlenkedett és nem vetett bocsánatkérő mosolyt sem. Ez van. Majd úgy is ott bizonyít élesben. Más meg úgy sem vállalná el, látta ahogy gyufa szálakat húznak, persze, őt kihagyták… Így elvileg érvénytelen lenne a húzás, de majd a körzet protein shakerese megoldja nem?
- De, elmondhatná, hogy mikre kell oda figyelnem. Fegyver lóbálás kizárva, és nem látható helyre fogom tenni, kettőt viszek magammal, ha eldobatná az elsőt, legyen nálam második, a biztonság kedvéért,szerintem ők nem törődnek a motozással. Az öné a szó végig, Miss Breton. Én pedig…? - igen, kíváncsi volt, hogy mi a feladata, ott szobrozni a sarokban, a folyosón és megpróbálni kiterelni a srácokat, minél észrevétlenebbül az öltöző folyosóján. Ó figyelt ő, amikor ezek a taktikai megbeszélést tartották, de Breton felkavarta az álló vizét.
Markus nem az a viszkető tenyerű nyomozó, eddig nem tettek megjegyzést nagyon a ruhájára, aminek külön örült, az a szőkeség tehet róla, hogy legyen szabad napja az embernek ha mindenki ilyenkor kattan meg? Utána meg a rengeteg papírmunkát hagyják a nyomozóra…Persze, a hobbija volt, a jelentés fogalmazás. Sosem maradt bent, hogy a meló helyen írja meg, kész volta melóval, aztán ment haza és mailen elküldte a főnökének, másnap pedig várta az asztalán az anyag, hogy alá írja. Ennyi.
- Halljam?! Ki állíttatott le!?! - jelent meg egy paprikapiros képű pocakos rendőr.
- Hé, állj le Fergusson! - állta el az útját a belépni próbáló rendőrnek Markus, még a kezeit is kitartotta.
- Mi va'?! Te is egy követ fújsz velük?! - horkantott az egyenruhás arany váll lapos rendőr.
- Nem, csak a munkámat végzem, én vagyok az összekötő és szólok a főhadnagynak, hogy hátráltatsz minket. - reccsent a férfire Markus.
- Nem végeztünk! Ha ennek vége kirúgatlak, Steelman! Az se segít rajtad, hogy te vagy Mr. Április! Én akartam azt a melót, assz'ed azért pofáztam annyit, hogy most haza küldjenek?!
- Igen, pontosan ezt hiszem. Most pedig,indulj már, nekünk dolgunk van, ordibálj otthon a papagájoddal.
Markus sajnálkozva pillantott a férfi után, pocakos volt és rettentően tokás. Nem sok ideje volt már hátra a nyugdíjig, de… utált Markust azért, hogy fiatal és ilyen jól tartja magát. Ellenségei pedig bármely munkahelyen vannak az embernek.
Markus félre állt az egyik asztalhoz, és elő vett két fegyvert, az egyik a bokájára volt erősítve a másik a derekán levő tokba. Átnézte a tárakat, a biztosításokat, be biztosította a fegyvereit és megnyugodva vette tudomásul, hogy minden rendben van velük.
Szépen várt a sorára, ha itt az ideje Breton ügynök a maga érdekében el fog magyarázni neki mindent, remélhetőleg.

szereplő: C.D. ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vendég

SIMON MONDJA

[You must be registered and logged in to see this image.]

Hát az tuti fix, hogy ezt a napot nem nekem találták ki, és azt hiszem ritkán volt még olyan, hogy adott szituációban nem az ügy részletei töltötték ki a gondolataimat, hanem sokkal inkább a saját életem kínkeservei. Így aztán erőt vettem magamon, és próbáltam minden idegszálammal ide koncentrálni ami nem volt éppen egyszerű feladat. Egyrészt, mert a nyomozó akit mellé beosztottak olyan kérdést tett fel, hogy a fülem ketté állt. Csak meredtem rá, azt hiszem az arcomra azt a kifejezést lehetett volna ráhúzni, hogy értetlenül degenerált, és nem tudtam felfogni hogyan kérdezhet ilyet?
- Hé Jimmy, a reklám fiút ki osztotta be összekötőnek?- vetettem oda az egyik kollégának, miközben széthúztam a kabátom cipzárját, majd az ingemet kezdtem el kigombolni, hogy a mellkasomra tudják erősíteni a mikroportot. Gyakorlott voltam, a kezeimmel összefogtam a hajam és egy kicsit megemeltem, ezzel segítve a technikus munkáját.
- Woodsont kérdezd, ő egyezkedett a fakabátokkal.- na kösz, ki vagyok segítve. És még mielőtt Markus esetleg zokon vette volna ezt a kis apró közjátékot, bár nem tűnt egy könnyen zavarba hozhatós fajtának, igyekeztem megmagyarázni a szavaimat.
- Ne szívd mellre nagyfiú! Aúúú én viszont mindárt oda fogom ha mégegyszer megtapizol a hideg kezeddel.- szúrós szemekkel néztem a remegő kezű technikusra. Nem szándékosan csinálta tudom. Na jah, sosem szándékos, jó duma! Újra a zsaru felé fordultam, kezemmel még mindig lófarokban tartva a hajam, és hagyva, hogy a tappancsokat is rögzítsék.- Szóval az élve vagy halva kérdésre értettem. Mindig arra megyünk, hogy életben kerüljön ki mindenki a szituból. Nem csak a túszok, hanem az elkövetők is. Ismernünk kell az észjárásukat, hogy miképpen működnek, hogy mi viszi rá őket, hogy ilyesmit tegyenek. Ha meghalnak anélkül, hogy tudtunk volna velük beszélni annak a lehetősége veszik el, hogy legközelebb tudjuk hogyan kell tárgyalnunk. Mi mindig az olyan esetekből tudunk tanulni, ahol az elkövetők életben maradtak.- a kevlár mellény jó ötlet volt, legalábbis neki.
- Jó keménynek tűnik.- vigyorogtam a fickó felé biccentve a fejem, és hallottam ahogyan a kollégáim körében általános, bár visszafogott derültséget okoznak a szavaim, úgyhogy hagy legyen okuk a vigyorgásra, még megtoldottam a mondatot.- A mellény is.- a technikus ekkor jelezte, hogy kész van, én meg a halk kuncogások, és köhécselések közepette nem gyenge elégedett ego mosollyal engedtem le a hajam és kezdtem el visszagombolni az ingem. Az egyik rendőr lépett oda hozzám, kezében egy kisebb méretű, kifejezetten nőknek készült golyóálló mellényt tartott, hogy majd rám adja. Megráztam a fejem.
-A-a, azt gyorsan felejtsd el, rajtam nem lesz mellény. Fegyver lesz nálam, de mellény nem lesz rajtam. Fegyver is csak azért, hogy legyen mitől megszabadulni, amikor bemegyünk.- láttam a srác arcán az értetlenséget, ami megint csak kissé felbosszantott. Jó, oké, hogy még nem dolgoztak velem a helyiek, eddig mindent megoldottunk ami szövetségi szintű volt, de hogy megint mindent előlről kelljen elmagyaráznom, nem ment ez ma nekem. Ingerült voltam, az agyamban még mindig annak az emléke villant be mindegyre, hogy Josh és Mandy az ágyamban, és ezt premier plánban láthatom a teljes falnyi rendőrségi monitorok mindegyikén. Megráztam a fejem és összeütöttem a két tenyerem, egy fél fordulatot tettem a zsaruk irányába, akik valami oknál fogva a sátor azon részébe voltak elszeparálódva, ahol egy szövetségi ügynök sem tartózkodott. Úgy tűnt, hogy Steelman és én vagyok a vízválasztó, akik közös térfélen játszanak, igaz egyikünk sem önszántából.
- Okés uraim, akkor lássuk a Breton féle módszert, mert úgy látom erről senki semmit nem mondott önöknek.- mintha imádkoznék, úgy emeltem a kezemet magam elé, és egy fél percig megtámasztottam az orromat a két összezárt mutatóujjamon, majd sóhajtottam egy hatalmasat, és leengedtem a kezeimet.- Szóval ketten megyünk be a tornaterembe, miután beszéltem a fickóval azon a vonalon, amit jelenleg intéznek nekem. Ez a jó zsaru-rossz zsaru kifejezetten túszejtéshez kifejlesztett változata. A lényege a következő: Steelman nyomozón mellény van, a kezében fegyver, és mögöttem jön. Én megyek elől mellény nélkül, és jól láthatóan a kabátomat félrehajtva a fegyveremmel, amit nem veszek elő. Csak megmutatom, hogy van. Steelman nyomozó lesz a rossz zsaru jelen esetben a fegyvere és a mellénye miatt. Az ilyenek látványa általában azt a reakciót váltja ki az elkövetőkből, hogy félnek tőle, és ez bizalmatlanságot ébreszt benne. Rajtam viszont nincs mellény, nincs fegyverem amit akezemben tartanék, és felemelem a kezem, pontosan úgy ahogyan ő szeretné, csak addig megyek amíg ő engedi meg. Bizalmat kell kiépíteni az elkövetőben, különben nem fog velem szóba állni.- miközben beszéltem a kezeimmel gesztikuláltam, láthatóan nagyon beleéltem magam abba amiről beszélek. No igen, ez a munkám és ez az életem, az ami miatt a magánéletem zátonyra futott, amiért megint rohadt magányosan fognak telni az estéim. De hát lassan már megszokom, ahogyan meg kell szoknom azt is, hogy még jó darabig érezni fogom Josh-t a lakásomba, ha hazamegyek. Még akkor is ha mindent kidobálok és kicserélek.
- Ezért kértem, hogy senki ne beszéljen rajtam kívül, mert szétdaraboljuk a figyelmét, és ha ezt tesszük egyikünkre sem fog igazán figyelni. Ahogyan nem figyelt Fergusson-ra sem- utaltam az előbbi közjáték során megismert pocakos fickóra, aki olyan sértődötten viharzott ki, majdnem magával sodorva engem és Steelmant is, mintha éppen azt közöltük volna vele, hogy a felesége hatos ikreket vár, de nem tőle.- És csupán annyit ért el az ordibálásával, hogy még inkább felmérgesítette és bekattant. Szóval amint beszéltem vele és beenged, Steelman nyomozó és én bemegyünk. Van esetleg valakinek kérdése?- az egyik rendőrt láttam, hogy megemeli a kezét, kicsit bizonytalanul, de inkább kérdezzen minthogy hülyeséget csináljon. Határozottan néztem rá, jelezve, hogy mondja nyugodtan
- Ki fogja fedezni magukat? Úgy értem magát és Steelmant?
- Hát Steelman nyomozót a mesterlövészek, engem pedig maga Steelman.- oldalra fordultam és kacsintottam a magas fickóra, majd visszafordultam a többiek felé.- Egyéb kérdés, bármi ami van most tegyék fel ha nem világos, inkább kétszer mint egyszersem.- mivel azonban úgy tűnt egyelőre más nem érdekli őket egy időre magára hagytam a sátorban Markust és a többeiket is és az antennás kocsihoz mentem, ahol már készen állt a vonal számomra, hogy az elkövetővel beszéljek. Nehéz ás rázós menet volt, kb fél órán keresztül tartott, ezerféle módon tettem fel ugyanazokat a kérdéseket, és ő mindig ugyanazt válaszolta: nem akar ezen a világon maradni, de ezt senki sem érti meg. Ő a fiával akar lenni, akinek a haláláról ez a tetves kormány tehet (ezekkel a szavakkal mondta, többször is) és amihez eddig ő is asszisztált de már nem akar, és azt gondolja, hogy az élet egy nagy rakás szar, semmi más. Hát amilyen állapotban jelenleg voltam sokkal inkább át tudtam élni a szavait, és azt ami mögöttük volt. Talán ezt hallhatta a hangomon, nem tudom. Amit mondtam neki még nekem is idegeül csengett. Arról beszéltem, hogy ugyanígy érzek, mármint a világot illetően, hogy valami nem frankó, és szeretnék változtatni rajta de néha úgy érzem egyedül kevés vagyok hozzá. És komolyan gondoltam, basszus, mindent amit mondtam komolyan gondoltam, ő meg egy darabig csak hallgatott a vonal túloldalán. Azt hittem, hogy túllőttem a célon, hogy valami orbitális baromságot mondtam, de nem. Egyszercsak közölte, hogy jöhetek. Mikor mondtam, hogy nem egyedül, először bizalmatlanul fogadta...de aztán azzal érveltem, hogy még nem láttuk egymást, hogyan bízzak meg benne, ha még nem néztünk egymás szemébe? Megint rohadt nagy csend, végül beleegyezett.
Kis kitérőm után visszatértem a sátorba, addigra már szét volt húzva a kabátom és a fegyveremet igazgattam, egy [You must be registered and logged in to see this link.] , megszoktam, rásimult a kezemre, egynek jó volt. Tele volt a tár, bár reményeim szerint nem sűrűn fogom használni, jelenleg azt a funkciót tölti be, hogy majd lerakjam.
- Steelman nyomozó remélem készen áll, kapaszkodjon, nem lesz egyszerű menet.- majd jeleztem, hogy indulhatunk, és nyomomban a magas rendőrrel, hozzám képest mindenképp az volt, a 170 cm-el nem számítottam éppen égimeszelőnek, megindult a fűvön át az öltözők irányából a tornaterem felé.
- Tudja, amíg nem vesz részt egy ilyen akcióban, és nem a saját bőrét viszi a vásárra, addig olyan beszélni róla, mintha könyvből tanulná meg a dugást. Lehet, hogy elég alapos, és a pózokat is ismeri, de nem lesz olyan felemelő és tanulságos, mintha személyesen élné át.- vontam meg a vállam, majd felpillantottam rá- Ja, bocs a hasonlatért, de az ilyesmit a faszik könnyebben megértik ebben a formában előadva, mintha pszichológiai mélységekben akarnám ecsetelni egy túszmentés utóhatásait.- az ajtónál megtorpantam és vártam egy kicsit.
- Mi a keresztneve?- reméltem, hogy megmondja, ugyanis szükségem lesz rá a bizalmasabb hangvétel miatt. Markus...
- Szóval Markus és C.D. vagyok, vagy legalábbis a többiek így hívnak. Mostantól az, hogy élek vagy halok magán múlik és a reflexein, ha eljött az ideje. Ugye megértett? És még valami. Egyetlen másodpercre se vegye le a szemeit róla, egyetlen egyre sem. Nem lesz nálam fegyver, le fogom tenni, maga fedezi a seggemet. Ugye ért engem? Bízom magában, Markus, tényleg.- ezt el kellett mondanom, mindenkinek elmondom akivel ilyen helyzetekbe a pokolra szállok. És most odakészültem. Ez bátorítólag hatott rájuk, akár szöveségiek voltak, akár nyomozók mint Steelman is.
Beljebb araszoltunk a tornateremben, és akkor megpillantottam a fószert. Valamikor ő is katona lehetett, megismertem a felkarján a tetoválást. Innen is világosan látható volt. Tengerészgyalogos, méghozzá ha jól emlékszem a 90-es évek elején az öböl háborús srácok csináltattak ilyet maguknak. Tudom mert az egyik taggal egy ideig kavartam is. Ugyanilyen volt neki is.
- Leszerelt tengerészgyalogos. Szóval kurva óvatosan, ezeknek ha elszáll az agyuk vége. Nem hagyják abba. Mák, hogy nem húzta fel jobban az a pocakos ürge- szóltam hátra Markusnak a vállam felett, majd elkiáltottam magam mielőtt mg meglátott volna az ajtóban.
- Simon! Simon! Christine vagyok. Beszéltünk telefonon az előbb.- halk sikolyokat hallottam, gyerekekét is, meg morgásfélét, kattant a kakas a gépfegyveren. A francba.
- Jöjjenek be! Látni akarom magukat! Először maga Christine, maga jöjjön, a kísérője maradjon le.
- Két lépéssel mögöttem, többet ne is közeledjen és ne is távolodjon. és ne felejtse amit mondtam. Végig maradjon rajta a szeme.- szóltam újra a hátam mögé, majd lassan az ajt felé indultam és megjelentem, reményeim szerint mögöttem Markussal.
- Itt vagyok Simon...most előveszem a fegyverem és leteszem, okés? -csak semmi hirtelen mozdulat. Szétnyitottam a kabáton és látható volt, hogy csak vékony fehér blúzt viselek semmi mellény, semmi. Lassan helyeztem a fegyveremet a földre és közelebb rúgtam hozzá.
- Se fegyver se semmi. Beszélgessünk Simon. És ha úgy érzi megoldást találtunk egy problémára, ha úgy érzi választ adtam egy kérdésére, szabadon engedünk valakit, ahogyan megbeszéltük rendben?- hallottam magam mögött Markus motozását, a szívem a torkomban dobogott az adrenalin löket ezerszeres lett a szervezetemben.

Tag: Markus • Music [You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit [You must be registered and logged in to see this link.]

Vendég

Simon mondja

Senki nem közölte Markussal, hogy nő az összekötő és ez nem is lett volna probléma, ha itt van lélekben is,és nem látja a szemeiben azt, amit. Ismerős volt neki ez a pillantás, látta is már nőknél, vagy pontosabban egy nőnél, akihez az utóbbi időben szoros baráti kapcsolat fűzte. Gond volt itt, mégpedig nem is kicsi. S miért volna nyomozó, ha nem azért, mert jó a megfigyelő képessége, és a szimata? Ezek eddig sosem hagyták cserben. Hagyta, hogy ráaggassák a technikát, közben szemügyre vette Breton nyomozót, szigorúan szakmai szemmel, az öltözőben szinte mindennapos volt, hogy a bevállalósabb nőnemű, nyomozók , vagy rendőrök félmeztelenül járkáltak. Markus beharapta az alsó ajkát és szélesen elvigyorodott, széttárta a karjait, miközben még kacsintott is.- Meg is akar róla bizonyosodni…? - hangtalanul rázkódott még a nevetéstől, aztán komolyan pillantott a magyarázkodásba kezdő Breton nyomozóra, majdnem elnevette magát, amikor a komoly szöszi benyomását igyekezett kelteni, azzal a vicces orrturkálós mozdulattal. Már most érdekes lesz ez a túszmentés, és csak remélni tudta, hogy minden stimmelni fog, mert ha rajta múlik, biztos nem szíven lövi a benti ámokfutót. Reméli, hogy nem is kell, sőt, a maga érdekében remélte, hogy nem kell lőnie. Eddigi pályafutása során még nem kellett élesben használnia ember ellen a fegyverét, elég volt egy figyelmeztető lövés a levegőbe, vagy az aszfaltra, de sosem lőtt direkt az üldözött félre.
Karba font kézzel hallgatta a szöszi tájékoztatását, majd annak végeztével vele tartott a telefonos beszélgetésre, nem, egyáltalán nem akarta magára hagyni, kész őrültségre készültek, de nem fog elkezdeni picsogni mint egy nyeretlen kétéves, a torka összeszorult a gondolatra, hogy ő fog védeni valakit.
~Meg tudod csinálni, olyan mint egy bolti rablót le sprintelni…Csak ez meg is van kattanva és fegyver is van nála, és már jó pár gyereket és tanárt is megölt…~
- Te, hééé! Pinokkió! - maradt le Bretontól, annyi időre, míg elcsípi a nő egyik társát. - Mi van nyomozóval? - szegezte a kérdést azonnal a másiknak. Amaz pedig töviről hegyire elmondta, hogy mi történt, hát miért ne? A pózokat, a helyszíneket és… hogy mindig akkor csinálták amikor C.D. nem volt otthon, most már ezt is tudta, hogy mi a beceneve. Ezeknek a tudatában csak kezdett enyhén zabos lenni, de nem engedhette meg magának, hogy az érzelmei átvegyék felette az irányítást, vett egy nagy levegőt és visszafogta magát. Tenni fogja a dolgát, többnyire a gyakorlatiassága miatt szerettek vele dolgozni, ugyebár… Golyó fogó… és… testőr, szakmát kell váltania ha túléli… Komolyan. De előbb… még valamit számon kell kérnie C.D.-n , nem tud elsiklani a tények felett.
Már tárgyalt Breton a dilissel, telefonon, amikor belépett az antennás kocsiba, fülelt, figyelt, mert… ez…nem, csak beképzeli, hogy tényleg szinte letargiába fordulva próbálja meggyőzni a vonal túloldalán levő megkattantat, hogy ő a legjobb gyógyír a gondjára? Még a végén közösen nyírják ki a gyerekeket. Markus előre hajolt, s összehúzott szemekkel figyelte Breton nyomozó vonásait.
~Öreg, fogd vissza magad, a végén még mellre szívja, meg ne említsd…Fogd be a pofád!~
Figyelmeztette magát a férfi, mert… egyszerűen nem tudott elsiklani a tény felett, hogy valami nincs rendben a túsztárgyalójukkal. Mégpedig…lelkileg, főleg a Pinokkióval való beszélgetés után… Bár ő csak összefont karral hallgatta a férfi meséjét. Hallott már több házasságról , vagy kapcsolatról, ami azért ment tönkre, mert az adott fél, akinek nagyobb volt a hivatás tudata, nagyon belemerült a munkába, elhanyagolva a magánéletét, azokkal ilyesmik történek, és ezek miatt az események miatt mentek félre a társaik… Ezért alakította ki ő magának ezt az életformát, munka, utána valami eldobható kis szöszi és ennyi. Nekik sem fáj és neki sem. Hiszen az egész erről szólt.
Markus nem bírta hallgatni a tárgyalást, és úgy döntött, hogy vissza megy a sátorba s leellenőrzi a fegyvereit még egyszer.
- Hm… - torpant meg mellette Pinokkio. - Ez… egy [You must be registered and logged in to see this link.]…? - Markus biccentett, - Az pedig… a [You must be registered and logged in to see this link.]… - Markus ismét biccenett. Annyira fegyver mániás volt, hogy máskor elbeszélgettek volna a kaliberekről, és arról, hogy milyen vele lőni, mennyire rúg hátra, és arról, hogy mekkora kárt okoz az emberben, a protektor biztos hogy komoly kárt, a grade pedig valamivel kisebbet. De hát... Lehet-e egyetlen fegyverre is azt mondani,hogy nem okoz kárt senkiben, amikor direkt arra fejlesztették ki? Nem. Ő sem ezért szerette, volt bennük valami megmagyarázhatatlan erő, lehet, hogy titkon talán a hatalmat szerette bennük, ugyanakkor sosem akart rá lőni emberre vele, de még macskára sem. Inkább a célbábúkat vagy a táblákat szerette, és azon gyakorolni amikor csak teheti.
C.D. mert már tudta, hogy így hívják és sajnálta szegényt, de a legkevésbé sem mutatta ki a sajnálatát, sem pedig azt, amit megtudott.
- Persze, hogy készen állok. De maga is Breton ügynök…Hm…? Végig tudja csinálni az egészet? - éles volt a hangja, a tekintetében látszott, hogy tud a bekamerázott házról, de csak nagyvonalakban sejti, hogy lelkileg nem lehet toppon a nő. Sötét szemei melyek máskor huncutul csillogtak, már csak a természetéből fakadón, most meglepően komolyak voltak.Nem reagált a könyves és tapasztalatos hasonlatra, elindult akkor, amikor Breton is, végig ott volt mögötte. Bár… meg kellett állapítsa, jó lökhárítói voltak. Mindenképp el kellene kapnia az akció után, de…most szakított. Egy próbát megér nem? Úgy sem zuhant össze még sosem, ha elutasították, mert már járt így is, amikor egy nagyon szerelmes futó pár egyik női tagjával akadt össze, a pasi lemaradt vizet vásárolni, míg az asszony tovább futott, ott majdnem orrba vágták, vagy tarkón dobták a vizes palackkal…? Neki meg lett ingyen vize? Nem… egyáltalán nem szégyellte magát.
- Értettem C.D. figyelni fogok magára. - az, hogy figyelt, már az első pillanattól kezdve, más kérdés, mert… muszáj volt, az apró jelekből kell rá jönnie, hogy ki az újdonsült partnere, jó segge van, és a hasa is feszes, cuki, harapdálni való. Hé,Steelman?! Meló van, emlékszel? Ne a seggét nézd, és ne is a csipke melltartóján filozófálj, a seggét véded… Tudják, néha rá kell szólni a srácra… mert elkalandoznak a gondolatai, de remélem nem csodálkoztok, főleg amikor, egy ilyen jó bukszával találkozik, mint az előtte vonuló sziporkázó szőke, eszes, csinos szőke.
~Tengerész gyalogos?!~
Markus szeme összeszükült és csücsörített, miközben összezárta az állkapcsát és így az izmok megugrottak az arcán. Tudomásul vette, és a rádión is hallották mindannyian, a vonal túloldalán csönd lett, remélte, hogy az akció kezdete miatt és nem Simon tengerészgyalogos mivoltának szól az egész. Markus feltartott kezekkel közeledett, miután megkapta az engedélyt.
- Maga is dobja el a fegyverét! - Markus elő vette a kis grade-t és óvatosan előre lökte azt, ahogyan korábban az ügynök tette. Rögtön felmérték egymást a férfiak, ex tengerészgyalogos, torna tanár, illegális fegyveres kapcsolatokkal… Markus alig észrevehetőn fújta ki a levegőjét és figyelt, minden árulkodó mozdulatra. Végül is, nagyon jól csinálta az ügynök nő, egészen jól a tökéletestől távol volt, gondolta Markus, mert halkan megköszörülte egy ponton a torkát, amikor látta, hogy megvillan az utolsó előtti túsznál a férfi tekintete.
~Könyörgök vedd észre! Kérlek! C.D!~
De, nem, Breton nyomozó nem vette észre és… Markus reflexből lőtt, karra, majd térdre. Az egész pillanatok alatt játszódott le, csak azt látta, hogy a pasi emeli fel a levegőbe a kezét és meghúzza a ravaszt, hogy céltudatosan lőtt-e? Nem érdekelte, lövés dördült, s utána még kettő, az övéi, s érezte a perifériás látásán keresztül, hogy Breton nyomozó összerogy mellette, hogy adott-e ki hangot? Nem tudta, mert csengett a füle, igen…zárt térben nem igazán egészséges lődözni, főleg egy olyasfajta fegyverrel, amilyen az övé. Mögötte a lövésekre a mesterlövészek előre küldött csapata berohant és földre gyűrték, hatástalanították az így is leszerelt ámokfutót, hiszen hova futna egy térdlövéssel és egy kar lövéssel a másik…?
Markus ott térdelt a nő mellett és a hófehér pulóverét szorította C.D. vállára, annyit tudott, hogy a vérzést el kell szorítani, körülötte peregtek az események, két mentős jött, akikkel felrakták az ágyra, neki maradnia kellett C.D. mellett, mert ő szorította le a sérülését. Farmerben és kevlar mellényben kísérte a mentősök mellett haladva, a sebet lenyomva a nőt. Azt sem tudta, hogy mikor kapta le a pulóverét, hogy a sebre tartsa. Az események összefolytak kissé a lövés után. Magánál van C.D. vagy elájult…? Lesápadt, Markus komolyan rosszul volt, amiért eltalálták a társát, nem, nem kell félteni, nem fog elájulni, mert nem olyan fából faragták, sokkal inkább másmilyen eredetű a probléma, lelki, hogy fogja-e magát hibáztatni? Igen, mert biztos hogy nem az ő hibája, hogy eltalálták, de hát, a levegőbe lőtt a másik, volt sikoly vagy nem volt sikoly? Vagy kizárta a fejéből, hogy inkább ne is emlékezzen rá? Hiszen, a női fájdalmas sikoly volt az amit egyáltalán nem bírt elviselni. A mentőben már leültették C.D. mellé, míg a nőt a hordágyon látták el. Markus véres kézzel túrt bele a hajába, megrázta a fejét és karba fonta a kezeit a mellkasa előtt, felmordult, mély basszus hangon.
Szólnia kellett volna valakinek, hogy az ügynöknővel valami nincs rendben.Hiszen Pinokkió mondta, hogy eddig ahány ügye volt, egyszer sem dördült el fegyver, és meg sem lőttek senkit, ezért hívták most is C.D.-t. A mentőautó szirénázva közlekedett, a legközelebbi kórházba szállították őket.
Felsóhajtott, és ismét beletúrt a hajába, két kézzel, és a tenyerébe temette az arcát, most már úgy festett mint az utolsó mohikán, törzsi festésekkel az arcán és a hajában, próbált megnyugodni, kicsit zaklatottan vette a levegőt, kapkodva.
~Mit is mondott a pszichológus nő akkoriban…? Végy egy nagy levegőt, és számolj el háromig… Beszííív, kifúúúúj… egy…kettőőő…. Hárooom…~
Ujabb morgás hallatszott és összűzte az ujjait a tarkóján.
- Jól van, túljutott rajta! Nem kell neki nyugtató! - hallatszott az egyik mentős hangja. Észre sem vette, hogy őt figyelték, hogy mit fog reagálni.
- Az ügynök nő, talán elájulhatott egy kicsit, de még él! Nem halt meg nagyfiú! - Markus biccentett. A nagy zsongáson keresztül fel sem fogta, hogy mit mondtak neki, él? Él?! Az biztos nem teszi zsebre amit kapni fog tőle, ha felébredt! Kivárja, az hét szentség! Addig nem mozdul az ágya mellől, míg fel nem ébred!
- Akkor, szedjék össze minél hamarabb, hogy hadd rúghassam seggbe! - közölte szárazon a mentősökkel.

szereplő: C.D. ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vendég

SIMON MONDJA

[You must be registered and logged in to see this image.]

Azt hiszem az lett volna a legjobb ha a főnököm telefonjára agyam valamely hátsó zugából előrángatva elkezdem az elmélet gyártásokat és a kifogás kereséseket. A fenébe, hiszen ez a munkám, hogy tudjam hogyan kell ezt csinálni. Én mégis nemes egyszerűséggel igent mondtam, hogy megyek és ott leszek. Megszegtem ezzel tengernyi íratlan szabályt, de akkor és ott úgy éreztem erre van szükségem. Hogy nekik én kellek, mert ebben a lelkiállapotban sokkal jobban át tudom élni a túszejtő helyzetét, és a vívódásait. No igen, csak talán a felelősségteljes döntések meghozásában nem voltam éppen csúcsra járatva, és ez nem csak nekem szúrt szemet. A csuda vigye ezt a jóképű nyomozót, hogy éppen őt rendelték mellém, és minden pillantása úgy hatott rám, akárha a vesémbe látna. Ne stírölj és ne akarj megtudni rólam mindent! Talán ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak az agyamban, amikor némán szemkontaktust váltottunk időnként, ahogyan megláttam, hogy próbál bennem olvasni, hogy tovább akar látni, mint ameddig én engedem. És persze az sem volt elhanyagolható szempont, hogy jelen pillanatban egy újabb pasi hiányzott legkevésbé az életemből. Persze, hogy máshol járt az agyam, hasonló helyzetben mindenkié máshol járt volna, és mindenki azon meditál, akárcsak én, hogy miképpen lépjen ezen az egész szaron túl, hogy képes legyen feldolgozni és a továbbiakban elviselhetőbben élni az életét. Nem pár hónapos futó kaland volt, hanem 3,5 tetves év az életemből amit neki adtam és akkor még ne is számoljuk az előtte lévő időket amikor a barátnőmnek segítettem túllépni a lelki nyavalyáin. Mindenkit támogattam, mindenkinek segítettem és cserébe ezt kapom. Azt hiszem egy egy kanna zöld tea kíséretében kellett volna visszavonulnom a lakásom nyugalmába, miközben már a szállítók után telefonálgatok és elvitetem az ágyat és minden vackot ami rá emlékeztet, hogy az éjszaka beköszöntével műanyag tányérról falatozzak valami sült húst a szoba csupasz parkettján, azon elmélkedve, hogy vajon hol rontottam el, hol hibáztam én, hogy ezt kaptam, hogy így hagytam, hogy az orromnál fogva vezessenek. Túlságosan megbíztam benne, de bizalom nélkül mit érne az egész kapcsolat? És akkor a sokadik bögre tea után előkerülne egy kis rum, amit beleöntenék, és az éjszakába bámulnék bele, hogy megtaláljam azt a pillanatot amikor hibát követtem el. Mert ilyen voltam, mert így működtem, mindig szerettem a végére járni a dolgoknak, és látni, nekem ebben mennyi részem volt. Vajon én követtem el a legtöbb baklövést, vagy azok voltak velem szemben érzéketlenek akikre az életem legféltettebb titkait bíztam, akiknek elhittem még az utolsó szempilla rezdülésüket is. És most befelé igyekszem egy elkövetőhöz, mögöttem egy nyomozóval, akit nem is ismerek, akire az elkövetkezendő időkre mégis rá kell bíznom az életemet, akinek az FBI sátortól a tornateremig tartó úton kell átadnom minden információt, és szavaznom meg a bizalmat. Ez is én voltam. Túlságosan gyorsan kellett emberekre rábíznom magam, és azt hittem, hogy ha ez megvan akkor sérthetetlen leszek. Hogy ha vigyáznak rám, akkor semmi nem történhet, akkor biztonságban vagyok. Amikor feltette azt a kérdést, nem sokkal azelőtt, hogy beléptünk, még az előtt, hogy bekiáltottam volna Simonnak, egy pillanatra összenéztünk és én láttam a tekintetében, láttam, abban ahogyan ott áll, a megfeszülő vonásain, a hangjában ahogyan keményen és nagyon is vészjóslóan cseng, hogy belém látott. Hogy tudja miért vagyok ilyen. Nem volt nehéz, a pletyka zsaruk körében futótűzként terjedt, és azt hiszem az lepett volna meg leginkább ha hozzá ezen röpke fél óra alatt nem jutott volna még el annak híre, hogy a fél ügynökség a hálószoba titkaimon csámcsog. Nem számított már, ahogyan az egész elveszti majd a jelentőségét heteken belül találnak majd újabb gumicsontot amin lehet rágódni.
- Steelmann nyomozó!- csak egy kicsit volt élesebb a hangom, csak éppen szinkronban az ő számonkérő hangsúlyával. Nem most fogom vele megtárgyalni azt, hogy valóban rendben vagyok. Nem két lépéssel azelőtt, hogy betesszük a lábunkat és szembe nézünk a férfival. Pedig utólag belegondolva, ahogyan az események láncolata következett hallgatnom kellett volna rá, és arra a belső hangra amely nyivákolt, visított és feszített, hogy Markusnak igaza van. Mégsem voltam ezt hajlandó beismerni. Néha a büszkeség sokkal rosszabb tanácsadó bárminél.
- Nem először csinálom ezt, és teljesen jól vagyok. Amennyire a helyzet megkívánja tőlem, annyira legalábbis mindenképpen.- talán egy utolsó kis leheletnyi segélykiáltás volt ez részemről, amit nem is értek, mert erről a fickóról az égvilágon semmit nem tudtam. Mégis ő lesz az akinek meg kell védenie, akire rábízom az életem. Furcsa dolog ez, mert mégis azt éreztem, hogy megtehetem. Ahogyan hátat fordítottam neki, és éreztem őt magam mögött felbátorodtam. Magabiztosan tárgyaltam, és próbáltam minden erőmmel azon lenni, hogy Simont megfogjam. Csak a szavak erejében bízhattam, csak azt kellett elérnem, hogy beszéljünk, és amikor egy túszt elengedett, hallottam ahogyan mögöttem Mark kevlárja roppant egyet, megmozdul. Nagyon finoman de mégis, reflexből teszi. Talán félig még mindig máshol jártam, talán csak egy pillanat volt az egész, talán észre kellett volna vennem valamit, és én mégsem tettem. Talán megkönnyebbülést éreztem, hogy ha a magánéletem a legnagyobb szakadék felé is tart éppen, ezek az emberek kimehetnek innen, hazamehetnek a családjukhoz, és én abban is bíztam, hogy talán ennek a férfinak is lesz egyszer kihez hazatérnie. Hogy a fiát elveszítette, de az emléke élteti tovább, azért vesz még levegőt mert lezáratlan ügye maradt...neki még dolga volt. Ebben az állapotban lebegtem, ez volt az a pillanat amely az én szakmámban úgy nevezünk, hogy "luxus-idő". Az a felszabadultság, amikor még inkább koncentrálni kell, mert a legkiszámíthatatlanabbak ilyenkor az elkövetők, amikor már nincs kire támaszkodniuk, amikor már nincsenek túszaik. megemelte a fegyverét, láttam ahogyan megcsillant a kezében, bár a mozdulat mibenlétét már nem volt időm kielemezni. Csak a hatalmas dörrenést hallottam, aztán a hátam mögül még kettőt. Mindeközben éles fájdalom hasított végig a mellkasomon, és bal oldalamon a váll alá kaptam oda, a lapockáimat valami erőteljes ütés érte, úgy éreztem hússal és csonttal együtt kiszakad, amikor kiszakadt belőlem teljes erővel. Tudtam, hogy meglőttek és azt is tudtam még, hogy nem szíven talált, de több gondolatot és információt képtelen volt az agyam befogadni. A jól eső sötétség szippantott magába. Távoli zajként még érzékeltem magam körül a lassan megjelenő alakokat, hallottam Markus kétségbeesett hangját, láttam a fehér pulóvert amely piros volt...az én vérem? Igen azt hiszem próbálja elállítani a vérzést. A pilláim egyre sűrűbben záródtak le, és az utolsó amit láttam Markus sötét szemei voltak, ahogyan egyre zaklatottabban nézi az arcomat és szorít rám valamit. Aztán elsötétült minden.

****

Három nap múlva téretem magamhoz, az EKG egyenletes csipogása ébresztett fel, és amikor mozdultam, irgalmatlan fájdalom hasított bele a vállamba. Egy kötés volt rajta keresztben, meg sem tudtam moccanni. A szoba fala halványkék volt, az a pasztell szín, ami megnyugtatja az embert. Engem is megnyugtatott. Körbe, a plafonon sötétkék csík futott végig. Egy ideig ezeket néztem, amikor kinyitottam, majd becsuktam a szememet. Oldalra fordultam, és az asztalon egy nagy csokor virág volt, mellette egy apró plüss figura. Még homályos volt a látásom, nem tudtam kivenni mi lehet az. Takaró volt rajtam, de éreztem, hogy alatta nincs rajtam semmi. Hirtelen kiszolgáltatottnak éreztem magam és azt nem szerettem soha. Átfordítottam a fejem a másik irányba és az ablaknak dőlve megpillantottam egy alakot, aki karba font kézzel állt, és kifelé bámult. A homályos kép lassan tisztulni kezdett, ahogyan próbáltam a látásomat visszanyerni, három napi sötétség után. Szoknom kellett még a fényt és a világot magam körül. Megismertem azt a tartást, és megismertem a reklámfiút. Őszintén szólva egyetlen FBI ügynöknek nem volt olyan cuki deltás teste mint neki, szóval nem volt nehéz. Bár azt nem értettem, hogy mi keres itt...aztán szépen lassan tértek vissza az emlékeim arról ami történt, hogy az utolsó emlékem, ahogyan fölém hajol és a fehér pulóvere ami csupa vér lett. Azt hiszem jövök neki egy vadiúj kapucnissal. Szerzek neki FBI pulcsit ha már megtehetem. Próbáltam vicces gondolatokkal kitölteni a fejemet, mert attól féltem, hogy pont eléggé vagyok zaklatott ahhoz, hogy menten elbőgjem magam amikor megszólalok, és fogalmam sincs, hogy miért. Talán a sokk miatt, vagy legalábbis erre fognám, persze nem csupán erről van szó.
- Steelman nyomozó?- rekedten és idegenül csengett a saját hangom, kapart a torkom, és azt hiszem kicsit ki is száradt.- Szomjas vagyok.- krákogtam újra, egyszerűen alig tudtam beszélni. Mintha valami síron túli hangom lenne. Vártam, hogy megforduljon és rám nézzen. Haragszik rám azért ami történt, vagy megérti? Kétségbe voltam esve, és sokadszorra is magamat hibáztattam. Nem azért ami velem történt, hanem azért ami vele történhetett volna. Kevlár ide vagy oda. Ő védett engem, de a felelősség az enyém volt és én bajba sodortam. Őszinte bűnbánat volt a szemeimben, és rettentő gyengeség.

Tag: Markus • Music [You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit [You must be registered and logged in to see this link.]

Vendég

Simon mondja

Peeersze, Markus meg titokban szeret rózsaszín tangákat hordani és a [You must be registered and logged in to see this link.] számra táncol a fürdőjében… igen, ennyire nem lehet kezdő ő sem… Három nap! Megjárta a poklok poklát, a főnöke szabadságra küldte és pszichológushoz, de ő csak Lottéhoz akart menni, hiába, hogy kriminál pszichológus, napok óta nem tudtak összefutni rendesen, csak futólag, ráadásul, az ő érdekében megtiltotta neki főnök, hogy be ne merészelje tenni a lábát kapitányságra.
Jó negyedórán keresztül biztos azt hitte, hogy meghalt az ügynök nő, és akkor még seggbe sem tudta volna rúgni! De most itt van, kénytelen, mert a lelkiismerete nem tiszta, már a második napja jött rágóval a szájában és rágta akkurátusan és egy doboz bonbonnal, meg egy csokor valamilyen virággal, de amint meglátta a nő ajtaját, fogta és rávágta a nővér pultra és anélkül ment be. Egyébként is felesleges volt a mai napi csokor, meg csoki, mert valaki beelőzte, annak a valakinek díszelgett a kisasztalon ott az ajándéka, de se kártyát nem látott rajta, semmit, így nem tudta, hogy ki lehet az illető , aki küldte.
A nővérek már szinte örültek, amikor megjelent, mert a drága csokit szét osztották maguk között és a férfi csokrát szét szedték szálakra, hogy díszítse a szobákat. Markust zavarta az ami történt, ha volt látogatója rajta kívül a nőnek, akkor ő olyankor tapintatosan ki ment, elég volt annyit válaszolnia a ki maga, vagy maga ki, kérdésekre, hogy a társa és máris nem firtatták a dolgot tovább.
Persze, volt egy nap, amikor behozta a laptopját és azon írta meg a jelentését, nem bírt volna otthon ücsörögni.
Ki tudja hanyadik kávéját itta már, a közeli automatából, egyszer még az egyik szöszi nővér meg is kínálta őt a saját kávéjukból, öregem! Veled valami baj van, ha nem moccantál rá azonnal. A férfi az ablakon bámult kifelé és figyelte a mozgolódást. Rég volt már korházba, szinte mániákusan élt egészséges életet, pont azért, hogy elkerülje a korházakat, utoljára csak akkor volt ilyen helyen, amikor … az apját elzárták valahova. Így vegyes érzelmekkel tekintett az ilyen helyekre. Amikor lábra tudott állni, nap hosszatt az ablakban ült, nyár volt, sütött a nap és Markus mindig elaludt a fotelben, szeretett volna kint lenni, és focizni a többiekkel, igen mert az utóbbi időben, a sok - sok beszélgetés után a dokinénivel, egyre jobb lett a kedve. Vajon hol lehet most Dr. Stilinsky? Biztos a hozzá hasonló gyerekeken segít, egyszer meg kellene látogatni és megköszönni mindazt neki, amit érte tett.
Két kézzel túrt a hajába és borzolta össze, fáradt volt és álmos,egy szem hunyásnyit sem tudott aludni, képtelenség volt, főleg úgy ,hogy hol aggódik valakiért, hol pedig pokolra kívánná, időnként megrázta volna, hogy: ébredj már fel! Akkor ment csak ki, amikor a nővérek fürdették az ügynök nőt. Arra az időre ő is haza ment és megfürdött, mint ex társ kötelességének érezte, hogy elbeszélgessen a nyomozóval,amint magához tért, nem bírt egyszerűen elsiklani a tény felett, hogy behozta a problémáját a munkába, és emiatt meglőtték… Mi van ha valóban céloz Simon…? Ha valóban a testére céloz, és nem a levegőbe lő?
Markus a halk hangra felkapta a fejét, megkönnyebbüléssel vegyes harag és tanácstalanság futott át az arcán, letette a kávés poharát az éjjeli szekrényre és felemelte a kancsót, megtöltötte a nőnek kikészített poharat, majd közelebb lépett és feljebb emelte Breton ügynök fejét és megitatta, amint ez megtörtént, a korábban oda készített székre ült rá lovagló ülésben.
- Mégis…hogy képzelte, hogy bejön oda, úgy, hogy pár órája szakított a pasijával…?- vágott egyenesen a közepébe. Hiszen, erre várt, már jó ideje.- Értem, én hogy addig magát mondták a legjobbnak, minden bizonnyal meglehetett rá az okuk, de mint túsztárgyaló azt hittem több esze van, és nem keveri össze a munkát a magán élettel, hallotta egyáltalán ,hogy miket beszélt? Láttam magát, fásult volt, fakó szemekkel, szinte mindenre rá vágta, hogy úgy van, jól van, helyes és ügyes elgondolás akar az lenni, de ne a gyerekeket puffantsd le Simon , hanem inkább engem, C.D-t…? - Markus a homlokát ráncolta. - Igaz, hogy magának én egy senki vagyok! De a kibaszott rohadt életét rám bízta, azt hittem percekig, hogy meghalt! Magára kellett vigyáznom, és ha maga meghalt volna, tudja….?! - mordult fel Markus és pattant fel a székről, az kidőlt alóla és a férfi megállt az ablaknál. Nem, egyáltalán nem az a sírós fajta, de viszket a tenyere, ha nem lenne kitiltva a kapitányságról, lemenne lőgyakorlatra…
A férfi a tenyereibe temette az arcát és felsóhajtott, visszatámaszkodott az ablakhoz.
- Csak… egy okot mondjon, amiért megérte magának ez az egész! - kérte halkan Markus a nőt, miközben megfordult. Látszott a férfin, hogy nagyon nyúzott, és bántja ami történt. - Ha időben mozdultam volna, akkor lehet, hogy ki sem lyukasztották volna… - Markus torokhangon morgott fel a tehetetlenségtől, közben pedig két kézzel szántott át a haján. - Ha, és talán, semmit sem ér C.D. ha maga meghal, tudnia kellett volna nemet mondani, mert mi van ha nem úgy lőnek, hogy túléli, vagy… engem talál el a golyó és én feküdnék ott maga helyett? Ha férfi lenne biztos megpróbálnám seggbe rúgni, bármelyik oldalon is lenne éppen, az enyémen most, vagy akkor ha felépült!
Markus vett egy nagy levegőt, a nővér aki benézett a felborult szék miatt, már ki is fordult, tudták hogy mi történt, és… amilyen pletykás népség voltak, már várták a fejmosást, igen az ingyen mozit mindenki szerette.
A nyomozón meglibbentek a pulóvere végei, kivillant az atlétája a ruha alatt, melege volt idebent és ki is bújt a pulóveréből, felállította a széket , belekortyolt C.D. poharába és leült vele szemben a székére.
- Szóval, meséljen… én rá érek. Mire, volt ez jó…? - s megkezdődött a Markus Steelman féle vallatás. Akár ki is dobathatja innen a nő, de vissza fog jönni, Lotte óta valamiféle radarja volt, beleérző képessége, hogy ne hagyja az olyan nőket magukba zuhanni, akiket egy picit is érdekesnek talált, és… Christine valahogy nem tudta előle eltitkolni, hogy igen is megviselték a pár órával korábbi események, erősnek látszott, de a szemei a mozdulatai másról árulkodtak. A rágóját már rég a kávés pohara peremére tapasztotta, így nem rágózott.

szereplő: C.D. ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha [You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

Vendég

SIMON MONDJA

[You must be registered and logged in to see this image.]

Ritka szarul éreztem magam. És nem csak azért mert olyasmit tettem, amit nem lett volna szabad, és nem csak azért, mert a legelemibb hibákat követtem el pályafutásom során talán először. És nem is csak azért mert egy golyó ütötte seb tátongott a lapockám alatt és irgalmatlanul fájt. Szóval nem csak ezek miatt voltam roppant rosszul. Hanem a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni, hogy magamon kívül mást is veszélybe sodortam. Most visszagondolva, egyedül kellett volna mennem, talán a velem lévő nyomozó zavarhatta össze Simont. Nem is tudom, nem bűnbakot keresek, egyszerűen csak próbálom megérteni az egész helyzetet, próbálom megérteni, hogy hol követtem el az első hibát, amely úgy működött a továbbiakban mint a dominó. Az első megindult és vitte magával az összes többit. Több olyan pillanat is volt, amikor meg kellett volna állnom, amikor hallottam a fejemben azt a bizonyos vészcsengőt megszólalni, legyen szó egy felvillanásról, vagy a levegőről amelyet szinte zokogva szívtam magamba, miközben igyekeztem a fejemből azt a képet messze űzni amely az ügynökségi monitorokon vibrált. Josh és Mandy látványa a saját ágyamon, a bordó selyem ágynemű között. Azt hiszem soha többé nem akarok majd selyem ágyneműt és bordót sem. Akarom vissza anya patchwork takaróját, akarom vissza a régi életemet, amikor ez az egész még csak egy rémálomnak tűnt volna, egy rémálomnak, amelynek mégis én lettem az elszenvedője.
Lassan ébredező tudatom összerakni látszott a képet, hogy mennyi lehetőségem lett volna lefújni az egészet, vagy legalábbis eltérve a gyakorlattól egyedül kellett volna bemennem, és nem vinni magammal senkit. Felelősséget vállaltam érte onnantól, hogy beléptük egészen odáig, hogy végül én lettem az akit idehoztak és összevarrtak, miközben tudtam, hogy a nyomozó min megy keresztül. Tudtam, mert ezzel én is ugyanígy lettem volna. Ha az én társamat lövik meg, ha valaki engem sodor veszélybe, és aztán meglöveti magát, holott éppen én voltam akinek vigyáznia kellett volna rá. Az első hiba az volt, hogy a főnökömnek igent mondtam, pedig tudtam, hogy nem vagyok olyan állapotba, hogy odamenjek. Még csak vezetnem sem lett volna szabad. A másodikat ott, hogy erősnek próbáltam látszani, pedig lélekben összeomlottam akkor, amikor Josh-ra rávágtam a telefont. Vajon várt még rám aznap este, vagy átadta a kulcsokat Mrs Morrisonnak, ahogyan kértem tőle? Hogy fogok így most hazamenni, hiszen ahhoz sincs erőm, hogy felkeljek nemhogy ahhoz, hogy kitakarítsam a lakásom utánuk. Jobb volt most ebben a bódulatban lenni, azt hiszem morfiumot is kaphattam, mert kocsonyásnak éreztem a tagjaimat. Kellemes, zselé szerű masszában lebegtem, csak nagyon szomjas voltam.
Aztán azt hiszem még azzal is hibát követtem el, hogy beráncigáltam magammal egy olyan nyomozót aki életében nem vett még részt hasonló szituációban így aztán nem is lehetett arra felkészülve hogy a "luxus-idő"-ben majd történik valami amit meg kell oldani, méghozzá gyorsan és hatékonyan. Meg is tette, csak éppen lelkileg nem volt még erre felkészülve. A mi szakmánkban benne van a veszteség. Valahányszor egy helyszínre bemegyek csak azt látom, hogy mennyi ember életét tudom megmenteni. Abban a pillanatban semmi más nem számít. Aki volt már ilyen éles helyzetben az tudja ezt, Markus azonban nem volt vele tisztában. Azt hiszem ilyen lelkiállapotban egy zöldfülűvel bevetésre menni igazán nagy felelőtlenség.
Láttam Markust, idáig sütött belőle a harag és a tehetetlenség elég masszív és igazán fejbe kólintó keveréke, de azt hiszem egyelőre még túl gyenge és erőtlen voltam ahhoz, hogy tiltakozni próbáljak vagy ellen tudjak állni neki. Hogy pazarul nézett ki még így dühösen is, az tény, nem hiába hallottam a pletykákat amiket ott sugdostak egész idő alatt róla, hogy valami fotózáson vett részt. Erre rá is akartam kérdezni a srácoktól csak ugye....közbejött egy apróság. Éreztem, hogy összetapad a szájpadlásom, és hálásan pillantottam rá, amikor végre egy kis vízhez jutottam. Azt hiszem kellett egy perc, hogy összeszedjem magam, és a párnára visszahanyatló fejem megnyugodni látszott, ahogyan a szemhéjam elnehezült. Kicsit szükségem volt arra, hogy zsongó gondolataim rendbe kapjam. És azt hiszem ha ezt a pár percet nem hagytam volna meg magamnak jobban és érzékenyebben érint az első mondat amelyet egyenesen hozzám vágott, amikor újra találkozott a tekintetünk. Ő vádolt, én visszamenekültem tőle. Pedig igaza volt, bárcsak ne lett volna. A szemem forgattam és inkább másfelé néztem, elfordultam tőle a másik irányba és akkor tisztán kirajzolódott előttem a csokor és a plüssállatka a kis szekrényen. Nem akartam, hogy itt legyenek, ki a franc engedte meg, hogy ezt egyáltalán behozzák? Ő is itt járt? Mikor és miért? Hallottam Markus kérdéseit és közben a fejemben a kérdések elementáris erővel szakadtak ki egyik a másik után, és azt hiszem az egyre szaporább lélegzetvételemből látni lehetett, hogy zaklatott lettem. Az EKG veszettül csipogni kezdett, a pulzusom megnövekedett, szinte éreztem, hogy kiver a víz. Meg kell nyugodnom, különben az életben nem fogok innen kiszabadulni. Vettem egy mély levegőt mielőtt visszafordultam Markus felé, aki éppen akkor rúgta ki maga alól a széket, én meg összerezzentem. Ez a pasi tényleg féltett engem, komolyan vette az egészet, hogy neki kell vigyáznia rám. Nem tudom, hogy a felismerés boldoggá tett, vagy megrémített. Még egy ideig tombolt, tette fel a kérdéseit, és mire az egyikre válaszoltam volna már dühösen a következőt tudakolta. Az ajtó felé fordultam és megpillantottam a nővérkét. Végre! Megkérhetem rá, hogy a virágot tüntesse el innen meg azt a plüssfigurát is. Világ életemben utáltam a kacsákat, és nem is akarok meglátni egyet sem. A pandákat szeretem, de valahogyan sosem tudtam Josh-nak abba a hülye fejébe belekalapálni. Szerinte a kacsa jobban illik hozzám, szerintem meg jobb lett volna ha soha meg sem ismerem. Ahogyan utáltam a krizantémot is, mert mindig a halál jutott eszembe róla, erre idehoz nekem egy csokor fehér krizantémot. Ha nem ismerném eléggé azt gondolnám a halálomat akarja, vagy szimplán bosszantani, nem tudom.
Markus ráért, pompás mert perpillanat én is, bár nem mondhatnám azt, hogy minden vágyam volt egy vadidegennek kiönteni a szívemet és elmondani mit miért tettem, de azt is tudtam, hogy valamilyen magyarázattal tartozom neki, azok után ami történt. De hazudni...az nem az én asztalom, én attól sokkal őszintébb ember vagyok. Én inkább elhallgatom az igazságot, minthogy elferdítsem, de Markus...ahogyan azokkal a szemekkel rám nézett. Nem tudom. Normál esetben azt mondtam volna, hogy ha nem kér meg rá, magamtól dobálnám le a ruháimat ha így néz, de ezt jelen állás szerint megspórolhatjuk, mert csak a takaró választott el a tökéletes csupaszságtól. Ez a tudat váltotta ki azt az ösztönös reakciót, hogy belekapaszkodtam és kicsit feljebb húztam magamon. Menekültem és bújtam előle. Attól a szempártól ami belém akart látni, ami már így is többet tudott mint ami rá tartozott ebben az ügyben.
Csak fogtam a takaró tetejét, és megint elfordultam a másik irányba, ahol a virágok voltak meg a plüss kacsa. A francba így sem jobb, hogy ezt látom, így aztán visszafordultam Mark felé. Kicsit még talán remegett a hangom amikor megszólaltam, és párszor össze is kellett szorítani a számat, a homlokom ráncolni, hogy a fájdalmat leküzdjem, miközben azon ügyködtem, hogy feljebb helyezkedjek az ágyban.
- Először is, köszönöm a vizet Steelman nyomozó.- szándékosan vagyok ennyire kimérten bunkó? Ez a férfi megmentette az életem, nem viselkedhetem vele úgy mint egy pokróc. Nyeltem egy nagyot és vártam azt hiszem pár percet mielőtt megszólaltam.
- Tudja maga nyomozó, hogy hány olyan szituáció van ami befolyásol egy adott ügyben? Hányszor változik a hangulatunk a kedvünk, attól függően, hogy mi történik velünk időközben. Lehet, hogy magának megvan az a luxusa, hogy nemet mondjon egy felkérésre, de nekem nincs meg. Tudja nyomozó, nem szokásom minden héten szakítani az éppen aktuális pasimmal.- visszább az agarakkal, azt hiszem kezdtem elveszíteni a kontrollt így hát próbáltam a saját indulataimon úrrá lenni, és nem lenni cinikusabb csak amennyire ő volt az.
- Én nem tudom magát ki jelölte ki összekötőnek, és arról meg fogalmam sem lehetett, hogy adott helyzet ennyire megviseli. Mi naponta veszítjük el a társainkat, legalábbis a legtöbb ügynök, ha nem is feltétlenül meghalnak, hanem valami más módon. Lelki sérülések, többnyire, amivel ez a meló jár. Maga is tudja ahogyan én is, hogy mozgó célpontok vagyunk mindannyian.- vontam meg a vállam, a fájdalom azonnal a csontomig hatolt, és éreztem a megránduló testem minden porcikája tiltakozik a ficergés ellen, úgyhogy megpróbáltam a lehető legkevesebbet mozogni.
- Egy okot kért tőlem nyomozó, ugye? Az élet az okom, a maga élete, a túszok élete. Ezért érte meg, vagy maga szerint miért ezt a szakmát választottam egykor?- pillantottam rá, bár azt hiszem a kérdésem inkább költői volt és nem is nagyon vártam rá választ. Ellenben az volt a benyomásom, hogy neki már készen vannak a feleletek, amelyeket megpróbál majd rámhúzni, rámcibálni, holott látnia kellene, hogy nem úgy működöm mint a legtöbb szövetségi. Igazából soha nem is működtem úgy, talán ezért vagyok a legjobb. Ezért voltam. Mindenkinél eljön az a pillanat, amikor csorba esik a jóhírén. Nekem is eljött ez a pillanat, csak azt sajnáltam, hogy őt is bajba sodortam. Nem ez volt a célom.
- Nézze Steelman nyomozó...- a hivatalos hangnemet némiképp barátságosabb váltotta fel, így aztán a vonásaim keménysége is enyhülni látszott- Nézze Markus...az életemmel kapcsolatosan nem tartozom magának elszámolással. Sem arról, hogy éppen miért szakítottam a pasimmal- utánoztam az ő hanghordozását- Ámbár azt hiszem már így is mindent tud....hogy miképpen csinált belőlem komplett hülyét az akire jó pár évet áldoztam az életemből. Mindegy is- ráztam meg a fejem, bár persze marhára nem volt mindegy, de ez most tényleg nem tartozott ide.
- Köszönöm, hogy megvédte a seggemet! Csak azért nem hagyom magának, hogy seggbe rúgjon mert perpillanat rohadtul fájdalmas még levegőt is vennem, és mert csupasz hátsón jó nagyot csattanna a tenyere, maga pedig szerintem kellően be van indulva az ilyesmire, látva az ideges reakcióit, a kézremegést, a vibrálást a hangjából amikor erről beszél...bocsásson meg szakmai ártalom.- mosolyodtam el, azt hiszem próbáltam valamiképpen oldani a feszültséget, ami kettőnk közé telepedett. Hogy levette a pulóverét nem hozott zavarba. Megszoktam, hogy a pasik vetkőznek a közelemben, és nem feltétlenül mindegyik ugyanazzal a célzattal.
- Na jól van, maga jön, üvöltse le a hajat a fejemről, adja ki az indulatait, mondjon el bátran mindent amit akart, aztán megkérem, hogy azt a virágot és azt a kacsát vigye ki az asztalomról, nem akarom, hogy itt legyenek. És innen az ön karitatív szolgálata véget ér. Ne érezze magát felelősnek vagy bűnösnek azért ami történt, nem a maga hibája, és meglesz a megfelelő hely, idő és bizottság akik majd elszámoltatnak engem a történtekért. Oda valószínű még be fogják majd idézni.- nem vontam el róla a tekintetem, és azt hiszem ő sem akarta, hogy másfelé nézzek. Szemeztünk? Igen ez a legjobb szó rá, bár nem feltétlenül a klasszikus értelemben. Kár, hogy kórházban vagyok és kár, hogy így ismerkedtünk meg. Miért nem lehetnek nekem egyszerűen normális dolgaim? A válasz azt hiszem már régen kész volt: azért mert én sem élek feltétlenül normális életet.

Tag: Markus • Music [You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit

Vendég

Simon mondja

Markus hitetlenkedve és értetlenkedve rázta meg a fejét, rá könyökölt a szék támlájára és az alkarjai közé támasztotta a fejét. Sajnálat látszott a szemeiben, még akkor is ha tudta, hogy ha ezzel tovább hergeli a nőt.
- Maga meg azt kéri tőlem, hogy egy vállrándítás kíséretében sétáljak tovább, mondván, jah, kiesett a mókuskerékből leszarom? - csengett megvetőn a férfi hangja. Ezt nem gondolhatta komolyan Breton ügynök, nagyon remélte, de ha mégis akkor nagyon rossz ember ismerő.
Mit csinálna Lotte ilyen helyzetben…? Markus felsóhajtott és beletúrt a tarkóján a hajába, és kicsit össze is borzolta. Kérdezne, valahogy kérdezősködni kezdene tőle, de ő mindig is a rossz zsarut játszotta a méretei miatt, és azért mert tudott igen csúnyán is nézni, és el tudta játszani, hogy igen is ebben a percben azonnal rá borítja az asztalt a tettesre.
Hitetlenkedve nyúlt meg az arca a fenekelés hallatán, utálta ha elemzik, csak Stilinsky doki nőnek volt ezt szabad megtennie, meg amikor rendőrnek állt, előtte a pszichológiai alkalmasságin az üzemi pszichológus.
Még…Lotte sem mert ilyen következtetéseket levonni vele kapcsolatban.
- Hogy miért remeg a kezem és mitől ideges a hangom ahhoz magának semmi köze. Azt hittem maga legalább egy normálisabb szövetségi nyomozó! - enyhe sértettség csengett a férfi hangjában, de a hangjában megbúvó indulat jobban palástolta ezt.
- Egyébként pedig rossz az elemzőkéje. - rázta meg a fejét Markus. - Nőkkel nem szoktam üvöltözni, távol áll tőlem. Az nem férfi aki nőkkel üvöltözik, és közben kitartóan keresi a bűnbakot. Sajnálom, hogy zöld fülűként hátráltattam a munkáját, minden bizonnyal én is lehettem az oka a sikertelenségének. Az emberek ugyanis gyakran tartanak tőlem, főleg azok akik nem ismernek… Mellesleg, él Simon, egy térd és egy váll lövéssel megúszta, ahogy kérte. - állt fel Markus a székről és elindult a kabátja felé. Megrázta, majd felvette, miközben fél szemmel Christine-re figyelt, megigazgatta magán a kabátot és lassan oda sétált az ágyban fekvő nőhöz, ököllel támaszkodott meg, bal karral a párnáján, a másik kezét pedig a dereka környékére támasztotta, szintén ököllel. Breton nyomozónak kórházi szappan és fertőtlenítő szaga volt, ez zavarta a legkevésbé.
- A kezeimben tartottam, nem fog magáról ilyen könnyen levakarni, Christine. - ejtette puhán a nő nevét. - Ha lesz néhány szabad perce a felesleges vállrándításai közepette, akkor elgondolkodhatna azon amit mondtam. Életek ide vagy oda, mérlegelni kell, hogy alkalmas-e az adott munkára. Tud-e figyelni teljes odaadással, vagy az adott pillanatban, vagy az azt megelőző órákban átélt érzései befolyásolják-e majd a viselkedését, reakcióit. - elemelte a csípőnél tartott kezét Breton nyomozó mellől és a kezébe vett néhány véres tincsét. - Lehet,hogy zöldfülű vagyok, de a munkám során megtanultam szelektálni a munkák között, a személyes hátteremet tekintve.
- Hajat kellene mosnia… - mosolyodott el váratlanul. - Amellett, szóljon bármikor ha fenekelésre vágyik. - szélesedett még pimaszabbá a vigyora, feljebb húzta Breton szövetségin a takarót, egészen a kilógó válláig, a mutató és hüvelyk ujja alig érte a bőrét, természetesen az ép vállán simított végig. Markus ellépett a nő mellől és az ágya végébe sétált.
- Bár a segítségét szívesebben venném, úgy tűnik én leszek az új összekötő a múltkori sikeres akcióm után, az előző összekötőnk megsérült és le tette a lantot… - rántott aprót a vállain a férfi. Előhalászott a kabátja belső zsebéből egy névjegy kártyát, csak a neve volt rajta meg a beosztása és a saját szolgálati telefonszáma, bár a hátára tollal rá írta a privát számát is. Hiszen, azt szolgálati időn kívül kikapcsolja. Nem kellett ecsetelnie, hogy a Simonos eset miatt kapta ezt a megtisztelő feladatot, hogy mások seggét védje.
- Szóval, szeretném ha felkészítene az elkövetkezendőkre, mert lehet, hogy magával is össze fogok akadni, de ha derogál szerény személyem akkor adjon meg pár könyv címet, hátha a szakirodalomban utána nézek,és majd éles bevetésen csípőből menni fog… - célzott az első találkozásukkori hasonlatra, amelyet Christine osztott meg vele.
- Mellesleg… - szólt vissza az ajtóból. - Tudom, hogy nincs közöm ahhoz, hogy miért szakítottak,nem is ez érdekel, de nem ártana valakivel beszélnie erről, rokonok vagy közeli ismerős. Esetleg a munkahelyi pszichológusuk… Vagy egy olyannal aki nem az FBI berkein belül praktizál. Jót tenne magának, minél többet beszél róla és esetleg mások véleményét is meghallgatja, amiknek a felét vagy le fogja szarni, vagy elgondolkodik rajtuk, mert lát benne igazságot.- igen, Markus nem az a tesztoszterontól túlfűtött zsibbadt agyú testépítő. Van esze és szeret is tanulni, nem szeret tévedni sem, utálja ha felkészületlenül küldik valahova. Talán ez is volt a hibája, hogy nem tudott eleget a túszmentésről? Mindenesetre a bogár szemeiben látszott, hogy magát hibáztatja a történtekért. Vissza ment a virágért és a kacsáért. Amikor hozzá ért, elkezdett hápogni, meglepetésében felhorkantott.
- A kacsát be dobom a gyerek osztályra, a virágot pedig a nővér pultra. - tájékoztatta Christine-t, mintegy mellesleg.

Természetesen másnap bejött, bár Christine aludt, így a kajákat lepakolta az egyik asztalra. Volt csirke hús leves, két adag cézár saláta, amúgy emberes markusos adag, és rántott sajt, rogyásig, bolognai spagettivel, szintén két adag. Nem tudta, hogy mit szeret az ügynök nő,de hátha valamelyiket eltalálta. A levest természetesen csak neki hozta, abból csak egy adag volt, ő nem volt az a leveses fajta, azzal nem igazán lehetett jóllakni. Szerinte. A nyomozó fogta magát és az ablak alatti fotelbe telepedett, rá fért a pihenés, másik ruha is volt rajta, a karja alatt egy nagyobb darab páros panda maci pihent. Tegnap a gyerek osztályon járva valami pandás mesét látott aki tudott kung-fu-zni, meg tigris volt a haverja és valami Szifon mester tanította őket. A srácok oda voltak a pandáért, így hazafelé menet úgy döntött, hogy benéz az egyik plázába egy ilyen plüssért. Az emberek úgy is ezt az állatot ajándékoznák legutoljára valakinek, legalábbis az elképzelése szerint. Ha meg egyedi… akkor legyen igazán egyedi. Ilyenek voltak ők, fekete és fehér, legalábbis úgy tűnt a munkában ilyenek. Breton nyomozó még a társaival is távolságtartón viselkedett, szerinte legalábbis. Ő meg volt a fehér, akit össze lehet festeni, bepiszkítani, de ha kimossák, akkor is fehér lesz és kezdhetik előröl a bepiszkítását. De, Markus sosem ragadt le ilyen dolgok mellett, nagy levegő és a Steelman féle mosoly, azzal máris elintézett sokszor mindent. A felesleges energiáit pedig vagy a szexben élte ki, vagy lement edzeni. Ki sem mozdult otthonról ma éjszaka, csak a rúdjain tolódzkodott és húzódzkodott, fekvőzött és hasizmozott, bántotta az, ami a munka közben történt velük, a váll lövés.
Mivel a méreteihez képest kicsi volt neki a fotel így a lehető legevesebbet mozgott benne. Egy darabig olvasgatta a tabletjén a sport rovatot, majd rá ejtette a hasára a készüléket és elszunyókált. A tablet becsúszott a háttámla és a férfi teste közé. Napokig azon aggódott,hogy nem fog magához térni Breton nyomozó, de most már némileg megnyugtatóbbnak találta a műszerek csipogását. A hónalja alatt ölelve aludt el a pandával együtt.
Mikor haza ment akkor csak ledobta a dohányzó asztalára és végig szemezett a kis döggel hogy behozza-e másnap. Ha mást nem, akkor ez is a gyerekosztályon fog kikötni. Mint kiderült az az idióta két lábon járó panda akinek elég aberrált feje van, Kung- fu pandának hívják. Nem szokott gyerek meséket nézni, már jó ideje leszokott róla, hülyeségnek is gondolta őket, csak a felnőtt filmek érdekelték, persze a +18 mellett az akciók és krimik, meg sci-fik. De… ilyen filmre nem ülne be mozizni.
Ahogy ott feküdt cseppet sem kényelmes pózban a fotelben, egy nagyobb sóhajtás közben felcsúszott a derekáról a kabátja, így kivillant a dereka is, a csípőjének vonala, a feje pedig rá bukott a panda maci fejére. Ha így halad kispárnát csinál belőle, felsóhajtott és a megrázkódott, megpróbálta visszahúzni magán a kabátot, hiszen kicsit megcsapta a hűvös szellő, de az csak feljebb csúszott a hasára is, így kis idő múlva a plüss macival takarta azt a részt. Mellesleg, így igen Markus illata lesz a pandának, amiről a srác nem tud. Nincsenek plüssei nem is voltak soha, nem is volt rájuk szüksége.

Szereplő: C.D. ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha: [You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ajándék: [You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.][/b]

Vendég

SIMON MONDJA

[You must be registered and logged in to see this image.]

Ezt többszörösen is elcsesztem és azt hiszem ha akarnék változtatni akkor csak saját magam tudom ezt megtenni. De nem biztos, hogy jelen állapotomban és kedvemben erre most képes lennék bármilyen formában is. A nyomozó figyelme egyszerre dühített, nyomasztott és jobb kedvre hangolt, és mindegyik valami másért. A külseje egy dolog, a másik az, hogy itt volt, pedig nem volt kötelező itt lennie, és persze az sem volt utolsó szempont, hogy amikor felébredtem őt pillantottam meg. Vajon mióta lehetett itt a szobámban? Elég sanszos volt, hogy azért nem ment innen egy lépést sem, hogy megkapjam tőle a fejmosást amiért bajba sodortam. Rendben….Mea Culpa, túl vagyunk rajta nem akarok ennek nagyobb jelentőséget tulajdonítani, különben tényleg be fogok csavarodni. És igen, igaza volt, a fejemben lévő káoszt kell egy kicsit rendbe tennem, mert a szakítás és annak előzményei kicsit megviseltek. Talán hamarabb kellett volna szabadságra mennem. Igen, azt hiszem ez lett volna a legjobb megoldás, és ha jobban belegondolok, talán még a kapcsolatom is menthető lett volna. Bár ki tudja. Talán pont azért történt ez az egész így, hogy hagyjam őt kisétálni az életemből, még ha ilyen kurva megalázó módon is történik. Csak a hiba ott volt, hogy eközben visszamentem dolgozni és nem hagytam magamnak annyi időt sem, hogy feldolgozzam. Még akkor is Josh-al beszéltem amikor már a helyszínre igyekeztem. Ha jobban belegondolok a kormány mögött ülve átszelve a vegasi forgalmat sem a munka járt a fejemben, illetve nem teljesen. Ez pedig az én szakmámban végzetes hiba, mint ahogyan az is lett. Jobb nem belegondolni abba, hogy mi történt volna ha a golyó Markust találja el, és most valószínű én ülnék itt az ágya szélén és osztanám neki az észt felelősségvállalásról meg arról, hogy mennyire idiótán viselkedett. Megérdemlem ezt az egészet, noha saját magamnak sem lennék ezt most hajlandó elismerni. Legkevésbé sem ő hiányzott most ide nekem, hogy emlékeztessen azokra a hibákra amiket az akció során elkövettem és ezekből volt nem is kevés. És persze mindezt olyan egyszerűen és mégis lazán dörgöli az orrom alá, hogy kedvem lenne azonnal kizavarni a szobából vagy éppen odarántani magam mellé. Az egész reakciómat, a szélsőségeimet annak tudom be, hogy biztosan még dolgozik bennem a nyugtató hatása, hogy köze nincs a kusza gondolataimnak ahhoz ami az utóbbi időkben történt velem. Fel fogom dolgozni, túl fogom élni, nem csupán a lőtt sebet hanem az egészet ami velem történik. Amikor felállt a székről és a kabátjáért indult reménykedtem, hogy távozni készül és befejezi végre a papolást, kezdett egyre kevésbé szükségem lenni arra, hogy megmondja nekem hol basztam el a dolgot. Tudtam én magamtól is, és igen, megvan az orvosom akit fel fogok keresni ezzel kapcsolatosan nincs szükségem arra, hogy ezt újra…ahhh de a levegő benn rekedt amikor közel jött hozzám és a párnámra támaszkodott. Mi a fenét akar? Ösztönösen próbáltam volna hátrahúzni a fejem, de már nem volt hova, csak fúródott volna bele még jobban a párnába, de már így is úgy bele voltam süllyedve, hogy jobban nem is lehetett. A hajamat vette a kezei közé és azt dörzsölgette.
– Nincs szükségem a jó tanácsaira Steelman nyomozó! – fúrtam a tekintetem az övébe, és innen közelről még veszélyesebb volt ez a fickó. Azt hiszem kezdem érteni azokat a kolléganőket, akik egy hasonló kaliberű zsarunak egyből ledobják a bugyijukat. Micsoda mázli, hogy rajtam most ez sincs….és micsoda mázli, hogy egy kórházban vagyok, véres és gusztustalanul csapzott hajjal.-Nem mellesleg ahogyan arra már többszörösen rávilágított a saját balfaszságomnak hála egy kórházban vagyok, nézze el a személyzetnek, hogy az életem megmentése volt a céljuk és nem a hajam megtisztítása. És nézze el nekem azt az aprócska de nem elhanyagolható tényt, hogy nem nagyon tudok még innen felkelni, hogy a maga számára igen vonzó és kívánatos külsőt varázsoljak.- összeszűkültek a szemeim ahogyan éreztem, hogy a harag éppúgy elhatalmasodik rajtam ahogyan a hála, és a törődés utáni köszönet nyilvánítás. De ez a férfi tökéletesen értett hozzá, hogy szépen gallyra vágja azt amit magamban olyan ügyesen felépítgettem. Meg akartam neki köszönni, még valami hála félét is akartam rebegni, meg olyasmit, hogy zöld fülű létére nagyon is jól helytállt. Helyette a pokolba akartam elküldeni, sőt annál is messzebbre, csessze meg nem akarom, hogy itt legyen és hagyjon békén. Már éppen kezdenék bele ennek a felvezetésébe, meg abba, hogy ezerszer is elmondom, hogy hálás vagyok, meg hogy köszönöm és hasonló dolgok, amikor jön az első hideg zuhany a fenekelést illetően. Pofátlan, bár tetszik az ötlet, de nem hiszem, hogy perpillanat erre vágynék a legjobban. – Markus, én elhiszem, hogy minden nő hanyatt vágja magát amikor meglátja a bűbájosan szép barna bociszemeit. De tisztázzunk valamit: én csupán közvetve vagyok maga miatt fekvő állapotban.- és folytatnám is talán, ha nem érkezne a második hidegzuhany, ez azonban jeges a javából és köpni nyelni nem tudok a döbbenettől. Összekötő, ez a pali. Na jó, én felmondok! Nincs az az isten, hogy én még egyszer terepre menjek vele, vagy kizárólag úgy, hogy befogja a száját az első közös akciónkat illetően. A legkevésbé arra van szükségem, hogy valaki állandóan a balul sikerült akciómra emlékeztessen. Három ilyen esetem volt, és mindhárom esetnél más összekötővel dolgoztam akikkel aztán soha többé. Nem az ő hibájuk volt akkor sem, én voltam figyelmetlen, bár akkor közvetlenül emberélet nem forgott veszélyben, de nem sok híjja volt. – Nézze Markus. Ha felelősséget érez amiatt ami történt ne tegye. Nem tudom ki nevezte ki magát összekötőnek, de nem hiszem, hogy mi együtt fogunk dolgozni bármikor is a jövőben. – a szavaim után elfordítottam a fejem és nem akartam ránézni amikor távozóra fogta a dolgot. Furcsa volt, mert miközben egyik felem el akarta zavarni és soha többé nem látni, a másik abban reménykedett, hogy esetleg másnap is eljön. Vagy nem tudom….még mindig a nyugtató és a morfium hatásának tudtam be a nyomozóval kapcsolatos furcsa gondolataimat meg azt, hogy nem akartam róla még csak tudomást sem venni.
Elvitte a virágot is meg a borzalmas kacsát is az éjjeli szekrényemről, az utolsó szavait hallva fordultam csak felé, de továbbra sem voltam bőbeszédű. Most valahogyan nem ment. Bűntudatom volt, ugyanakkor éreztem, hogy nem szabadna miért. Nem köteleztem rá, hogy velem tartson, a főnökeit illetné a felelősség, hogy beengedték velem, tudván, hogy még csak előképzést sem kapott. – Igaza van Markus….tényleg semmi köze hozzá. Ahogyan a többihez sem.- ennyivel búcsúztam tőle és csak akkor éreztem a felszakadó zokogást amikor már kilépett a kórterem ajtaján. Nem tudom mi a francért sírtam. Talán mert volt valaki aki elkezdett törődni velem, én meg ótvar bunkó voltam vele? Vagy azért mert megkönnyebbültem, hogy életben van, hogy ő legalább jól van. Hiszen az utolsó emlékem a csupavér pulóvere, azt hittem őt is meglőtték.
A nővér volt olyan kedves és megmosta este a hajam, miután megkértem, bár valami irgalmatlan szagú levendula sampont kotort elő, majdnem elhánytam magam a végére, de legalább újra valami emberi külsőm volt. Könyvet is akartak nekem hozni, de mondtam, hogy vigyék a fenébe, nem vagyok valami olvasós tipus, inkább vizuális fajta, a filmek jöhettek orrvérzésig, bármilyen kategóriából. De ebben a kórteremben nem volt tv így aztán egy idő után elnyomott az álom, meg szerintem megint kaptam valami enyhe nyugtatót is. Nem álmodtam, üres volt minden és azt hiszem mindig így szeretném, mert akkor elkerülnek azok a borzasztó rémképek amik mindig rámtörtek, valahányszor csak lehunytam a szemem. Halk neszezést hallottam a szobába, és lassan nyitottam ki a szemem és pillantottam óvatosan körbe. Nem messze tőlem a kis asztalon töménytelen mennyiségű edények sorakoztak. Atyaég, valami baj van? Alultáplált vagyok? Ki hozta be ezt a rengeteg ételt? A ki nem mondott kérdéseimre hamar érkezett a válasz csak meg kellett fordulnom és megpillantottam az érdekes pózban alvó nyomozót. Hűűűű de szexi. Ez jutott először eszembe, aztán meg az, hogy hogy a fenében képes ilyen jóízűen aludni abban a lehetetlen pózban….és a végén jött a kérdés, ami leginkább ide kívánkozott. Mit keres már megint itt? És mi a….elkerekedett szemekkel próbáltam feljebb ülni az ágyban aminek a vége a lapockatáji fájdalom és egy kegyetlen hangon nyikorgó ágy lett. Gyaníthatóan a mennyországban is felébredtek volna erre a hangra, ha nem akkor majd én gondoskodom róla, hogy a velem együtt szundikáló Markus felébredjen.
– Mondja nyomozó, magának nincs jobb hobbija, csak minden alkalommal hozzám bejönni? És most nem mellesleg annyi étellel elhalmozni, hogy az Üdvhadsereg egy komplett afrikai törzset jóllakatna vele hat generációra visszamenőleg.- mosolyogtam, ami arra engedett következtetni, hogy cseppet sem vagyok ingerült vagy dühös csak meglepett, hogy itt látom.- Nem mellesleg egy pandát látok ott magánál kispárnaként?- kérdeztem utalva a nála lévő plüssre.- Honnan szerezte? És mi ez a rengeteg étel itt?- sok kérdést szegeztem neki, de már jobban voltam mint előző nap, és nem volt olyan pokróc sem a stílusom.

Tag: Markus • Music [You must be registered and logged in to see this link.] • Outfit

Vendég

Simon mondja

Markus felsóhajtott és bosszúsan morgolódott. Őt ne ébressze senki, mindig magától ébred, és ha elszunyókált akkor annak oka volt, nevezetesen hulla fáradt volt napok óta. Megrázta a fejét, és felült a nyikorgás hallatán a szemeit dörzsölte és kezdte felfogni ,hogy mit mond neki az ügynök nő, szélesen elvigyorodott, még fel is nevetett, a plüss pandát elrejtette a háta mögött. Annyira elegánsan amennyire csak lehetett, begyűrte maga mögé.
Itt sem volt, nem is látta senki… Fel ült, és lehúzta a kabátja cipzárját, majd félre is tette, pontosabban leterítette a pandát vele és felkelt, kikapta a tabletjét még és a töltőjét és a nő melletti konektorok egyikébe dugta bele a töltőt, a tabletet pedig rá tette az éjjeli szekrényére. Jó kedve volt, hát, tud normális is lennie Christine?
- Nem tudtam, hogy mit szeret, és az olasz étterem ahova szoktam járni, nekem való adagokat csomagolt. De ha nem bírja megenni, nem gond, tegye félre. Van, húsleves azt mondták,hogy az mindenre gyógyír… - kotorta elő a leveses dobozt és egy kanalat is oda nyújtott Breton nyomozónak. Közelebb húzta a kórházi etető asztalt a nőhöz és kihalászta a spagettijét a szatyorból, meg a nagy doboz rántott sajtot , és külön mártogatósnak az igazi paradicsom szószt. A férfi pedig közelebb húzta magának az ablak melletti asztalt.
- Szóljon ha végzett, van még cézár saláta, csirke falatkákkal és valamilyen öntettel, meg persze a rántott sajt, amivel ugye jóllakathatnám a fél törzsét… - hunyorgott mosolyogva Breton nyomozóra.
- Jó étvágyat, Christine. - fordult a spagettije felé. Markus jóízűen evett és kézzel vett el mindig egy rántott sajtot és kente rá a szószt, miközben falatozgatott és körbe pillantott a szobában, döbbent rá a tényre, hogy:
- Komolyan nincsen tévéje? - kérdezte pár falat után. Szerette ha megy valami a háttérben, nem bírta a csendet. A nyomozó félre tette a tányérját és ki slisszant az asztal mögül.
Öt perc sem telt bele máris hozta a képcsöves tévét, távirányítóstul, és fel is pakolta a megfelelő helyre neki nem kellett nyújtózkodnia.
- Ne aggódjon, elolvastam a kórlapját, agy műtétje volt az illetőnek vagy valamilyen szem, ennyire nem értek az orvosláshoz, de azt kihámoztam belőle, hogy nem tévézhet jó darabig… - újságolta a bogár szemű férfi. Vissza helyezkedett Christine mellé és oda adta neki a távirányítót.
- Egyébként…nincs jobb dolgom. Vagy naphosszat a lakásomhoz közeli edzőteremben lebzselek, vagy itt vagyok magával. - az edzés már különben is meg volt. - prémium pihenő fizetett szabadságon vagyok. - dőlt hátra a fotelben és összefűzte a kezeit a mellkasa előtt, a lábait pedig bokáknál keresztbe tette.
- A panda pedig… tegnap voltam a srácoknál és egy kis gatyás szörnyen elhízott panda kung-fuzott a tévéjükben, mindegyik oda volt érte, maga pedig nem szereti a kacsákat, és mivel ritka ajándék egy ilyen…szőrös nadrágos akármi, próbáltam valami olyasmit keresni, aminek nincs gatyája, de még aranyosnak mondható. - magyarázta Markus, igen… mindenki azt hitte ,hogy a gyerekének viszi. Kikéri magának,neki nincs gyereke! Távol álljon tőle. Nem akar, nincs szüksége rá, nincs kész rá. Soroljam még? Még a gyermek sírástól is kiakad, megrázta a fejét és visszahelyezkedett az evéshez, eltüntette az spagettit, de maradt még Breton ügynöknek is a sajtból. Kihalászott magának egy üveg vizet, letekerte a kupakot és úgy ivott bele. Neki egy protein szelet volt benne édességnek, az ügynök nő pedig egy snickerst kapott. Markus elégedetten dőlt hátra és helyezkedett el kényelmesen, a pulóverét betolta a tarkója mögé. A panda pedig Christine lábánál pihengetett.
- Van kedve valami filmet nézni? Tudom,hogy a tévében hülyeségek mennek és egyébként is idegesít a filmek közé bevágott reklámok sokasága, így… ha gondolja megnézhetnénk esetleg valami filmet. - ajánlotta Markus, miközben előhalászta a tabletet és várt az elhatározásra. Igazából most volt aktuális egy hoki meccs de felvételre állította otthon a tévéjét, igen, mániákus hoki meccs megszállott,de igazából érdekli a foci is és a snowboard versenyek is.
Igazából talán egy kicsit zavarban volt, az első nő akit nem megfektetni akar, legalábbis eszébe sem jutott eddig, és tegnap is csak szórakozott vele, amikor megsimította a vállát. Csak bűntudatot érez vele kapcsolatban, azért mert mellette lőtték meg. S talán azért is mert nő, és tálja ha egy nő szenved.
Abba pedig bele sem mert gondolni , hogy a mellette levő nő pucér, -és Markus Steelman ,még nem fektette meg?! Itt tényleg gondok vannak- , mert akkor igen nagy gondban lett volna.
- Hogy érzi magát, fáj még a válla, és tudja már,hogy mikor engedik ki? Van segítsége aki haza viszi? - kíváncsiskodott Markus. Úgy tűnt, hogy teljesen elfelejtette a tegnapi kis összeszólalkozásukat, mosolygott, és esze ágában sem volt megemlíteni a letolását. Jobb kedve volt, úgy döntött, hogy Christine-el is úgy jár el, ahogyan Lottével tette egykor. Csak a pozitív gondolatok és energiák, igen, így jó lesz. Ha közben mág segít is neki túljutni a szakításán, akkor neki is jobb lesz, jobb érzés lesz, hogy végtére is tudott segíteni Christinnek, nem lesz akkora bűntudata a lövés miatt. Mert valljuk be, azért hibáztatta magát, elég rendesen.
- Mondja…? Tényleg borzasztóan viselkedtem a bevetés közben? - kérdezte csöndesen, miközben elővett magának egy shakert és kihalászott a kabátja zsebéből egy zacskót és felöntötte a palack vízzel a keverőt, majd rá szórt egy barna színű port, rá tekerte a kupakot és elkezdte felrázni, ezt egyelőre félre tette, miután késznek ítélte a tartalmát. Egyébként valamely testépítő márka logója díszelgett rajta.
Bekapott egy rágót is, ha Christine olyan jó megfigyelő ,akkor olvashatott a férfi jeleiből, ideges, önmagát hibáztatja a történtekért, szó nélkül kínálta Breton ügynöknek a rágót, hátha kér, hiszen nem bél problémákkal hozták ki, csak egy egyszerű váll lövéssel, elvileg. Ehetett bármit…
- Nyomozó? - lépett be egy nővér. - Megkérném, hogy hagyjon magunkra, átkötjük Breton ügynök sebét és… megmutatjuk neki, hogy milyen gyakorlatokat kell végeznie a felépüléshez. Hamarosan jön az orvos is aki tájékoztatja , hogy mikor mehet haza, a vizsgálat alatt, megkérném, hogy várakozzon kint, mivel maga nem a hozzátartozója. Markus felkelt, még filmezni sem filmezhettek… Micsoda balszerencse… Pedig nem lett volna rossz. A kabátja és a tabletje bent maradt.Addig kint szemezgetett az egyik nővérkével, majdnem sikerült elkérnie a kis szöszi számát, ám az utolsó pillanatban kinyílt az ajtó és még látta ahogy Breton nyomozóra rá segítik a kórházi ruhát.
- Haza mehet. De csak akkor ha betartja a szabályokat, és be jön kontrollra a lapján megjelölt időkre, a maga érdekében. Nem ártana, ha valaki tudná cserélni a kötését is. Felírtam magának egy erősebb fájdalomcsillapítót és, itt van a zárójelentése is. A pólóját és a melltartóját szétvágtuk , így azokat ne keresse, hacsak nem ugrik valaki haza és hoz önnek váltás ruhát…- Breton ügynök nadrágját kimosták, az egyik nővér épp elhúzta Markus előtt a függönyt, hogy amíg belebújik abba, addig ne lásson semmit a férfi.
- Izé… felveheti a pulóveremet… és akkor haza viszem, ha nem bánja, gondolom ilyen állapotban úgy sem vezethet. - Markus beljebb lépett és elkezdte összepakolni az ételeket, meg a shakerjét is bevadászta, szó se róla, biztos nagy lehet a nyomozó pulóvere az ügynöknőre, de ez legyen a legkevesebb. Ő majd felveszi a hoki mezét, ami a kocsija csomagtartójában van. Stílusosan a 2 es szám van rajta és Steelman felirat, még szép, a kedvenc csapatának színeivel. Hogy miért a kettes szám? Megszületett egyszer, és újjászületett akkor, amikor a nagybátyja ajta előtt kopogtatott.
A gomb szemű felnyalábolta a pandát is és összevadászta a saját cuccait is.
- Miss Breton. - nyújtotta a karját. - Engedje meg, hogy én legyek a kísérője hazáig, aztán akkor küldhet haza amikor akar, de szeretném haza fuvarozni, mindenképp. - mosolygott Christine-re. Markus természetesen megállt a házi gyógyszertárnál és megvárta hogy Breton ügynök megvegye magának ami kell,ha pedig nem volt nála pénz, akkor kisegítette, haza viszi, majd otthon kifizeti úgy is. A kocsiba is segített neki beszállni, a porsche-val jött, bekötötte a nőt, majd a földre, a lábai közé tette az ételes zacskót és az ölébe pedig a pandát.
A lejátszójában a kedvenc száma szólalt meg. a Hall of Fame, jól kitalálta a banda, mintha róla szólna, vagy az olyanoknak szól mint neki.Ismétlésre volt állítva, észre sem vette, hogy újra kezdődött, mert egyébként halkan szólt. Ügyesen vezetett, figyelt arra, hogy sérült van az autójában, fokozatosan gyorsított és lassított, nem rángatott az autó a váltásoknál.
- Kell valami otthonra, álljak meg útközben...? - érezhetően jobb volt a kedve, hogy kiengedték a nőt a kórházból. -Vagy adja oda a bevásárló listát, és holnap a nagyobbik autóval jövök, amiben jobban elférnek a cuccok. - tényleg segíteni szeretett volna. Bárhogy, akárhogy. Mert valahol mélyen szimpatikusnak találta Christine-t Ráadásul szőke is volt, akik pont az esete. Ráadásul általában nem fecseg összevissza ennyit,ez is csak azért van, mert bűntudata van, Lotte már betömte volna a száját popcornnal, vagy elvitte volna paintballozni, de mit lehet csinálni egy olyan emberrel akit alig ismer?

Szereplő: C.D. ¤ Zene: [You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ruha: [You must be registered and logged in to see this link.]¤[You must be registered and logged in to see this link.]¤ Ajándék: [You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.][/b]

Vendég

Simon Mondja

[You must be registered and logged in to see this image.]

[You must be registered and logged in to see this link.]

Na igen, tudok én kedves is lenni ha akarok. Jobban belegondolva előző nap is csak azért voltam olyan tapló vele, mert a szemembe mondta az igazságot magamról, meg arról, hogy mit csináltam rosszul, azt pedig szétlőtt vállal is nehezen viselem. Ez a pasi próbál velem kedves lenni a maga módján, bár az igazat megvallva nem akartam, hogy kedves legyen velem. Mostanában azt hiszem inkább arra van szükségem, hogy mindenki hagyjon békén. Hazamegyek, elvitetem azt a kurva ágyat és másikat veszek a helyére, rá sem bírok nézni. Persze az más kérdés, hogy addig hol fogok aludni. A nappalim kanapéja elég kényelmes de mi van ha ott is csinálták? Most jutott el az agyamig, hogy gyakorlatilag az összes bútort cseréltethetném a lakásomban, mert azokon a részeken fogalmam sincs mi történt, ahol nem voltak kamerák. Lehet jobb is nem tudnom. Josh ízlését az ágyban túl jól ismertem ahhoz, hogy el tudjam képzelni mi minden zajlott a távollétemben. Ezen gondolatok után aztán ha eddig volt is egy minimális étvágyam a töménytelen mennyiségű kaja láttán hát az tuti elment, de valahogy ma nem akartam megint megbántani. Azt hiszem szépen lassan be kell látnom, hogy csak jót akar nekem, talán minimális lelkiismeret furdalás dolgozik benne velem kapcsolatosan, és pont ezért nem gázolhatok folyamatosan a lelkébe. Csak mosolygom azon ahogyan morgolódva tornázza magát ülő helyzetbe és a pandát, ami az előbb még ott volt nála nagyon helyes ahogyan a háta mögé gyűrögeti. Aztán meg követtem a tekintetemmel ahogyan szöszmötölni kezdett körülöttem. Ha behoz egy fogkefét meg egy szoba papucsot akár be is rendezkedhet itt, amennyit itt van nálam. A nővérke szerint miután szétflörtölte az agyát tegnap tőlem távoztában és a virágot kinn hagyta nekik a gyerekosztály felé távozott hóna alatt a plüss kacsámmal. Legalább a gyerekek örültek neki.Persze kezdtem kicsit unni, hogy már ő volt a harmadik aki elkérte tőlem a nyomozó telefonszámát, hátha én tudom. A szemeimet forgattam, és közöltem, hogy aznap láttam életemben először, amikor meglőttek, és nem vagyok telefonközpont sem - ez utóbbit csak magamnak jegyeztem meg - és hogy Markus csupán kedvességből meg talán némi felelősségtudattól vezérelve jár be hozzám. Láttam, hogy ketten nem hisznek nekem, a harmadik viszont igen, így aztán megkért, hogy ha nem jelent gondot szerezzem meg neki. Nagyon jó. Itt fekszem kilyuggatva, de közben játszak telefonszám kiderítősdit. Aztán eszembe jutott, hogy adott nekem egy kártyát amin rajta volt a privát száma is. Hoppá! De azt mégsem adhatom ki csak úgy, hogy előtte ne kérdezzem meg. Na majd két fogás között diszkréten odabököm a témát.
- Szeretem az olasz konyhát úgy általában, igazán kedves magától Markus, hogy gondolt rám ilyen téren, de ez irgalmatlan mennyiség.- és még folytattam volna a tiltakozást, de a nyomozó önállósítva magát már pincért játszva pakolta elém a levest. Egy félszeg mosolyt eresztettem meg felé, azt hiszem nehezen tudom megjátszani magam, de végül csak elvettem a kanalat és enni kezdtem vele együtt. Csend telepedett közénk, és én néha a kanál mögül rá sandítottam, de egyébként nem nagyon szólaltam meg. Valahogyan jó volt most ez így. nem piszkált és én nem piszkáltam vissza. Ha beszélgetünk annak úgy tűnt azóta szekálás a vége, hogy összefutottunk az iskolai bevetésen. Nem nagyon találtam vele a hangot, és azt hiszem alapvetően kevés kedvességem most valahogyan elpárolgott, akár a leves gőze, mire a végére értem. A cézár salátából kértem még egy keveset, de egyszerűen ha megvernek sem voltam képes többet magamba erőszakolni. Tele voltam pumpálva mindenféle gyógyszerekkel és emiatt az étvágyam sem volt az igazi. Szó se róla én is képes vagyok sokat enni ha arról van szó, de ez egyrészt túlzás, másodsorban pedig valahogy még nem éreztem olyan jól magam, hogy sokat egyek. Még a salátát csipegettem amikor neki is feltűnt a tévé hiánya. Egy csirkehusi saláta kombóval a számban csak megráztam a fejem és nemet morogtam, majd felszaladt a szemöldököm a homlokomon amikor egyszer csak felpattant és kiviharzott a szobából. Már megint hova megy? Komolyan mondom kezdtem elszédülni attól a nyüzsgéstől amit produkált. Jelen pillanatban nekem még a fejemet is fájdalmas volt mozgatni, nemhogy így futkározni ahogyan ő tette. De ha őszinte akarok lenni, akkor tetszett, hogy itt van, itt pörög és sündörög körülöttem, mert ha nem lenne valószínű csak bámulnék ki a fejemből és a saját nyomorúságos hülyeségeimen agyalnék úgy a magánéleti, mint a munkahelyi problémákat illetően. Nem kérdéses, hogy egy nap alatt mondtam csődöt mindkettőben, és ez nem valami szívderítő látvány. majdnem félrenyeltem az utolsó adag ételt, amikor azt láttam, hogy befelé cipel egy készüléket. Ennek teljesen elment az esze! De tetszett a húzása, és azt hiszem még egy mosolyt is csalt az arcomra ahogyan bíbelődött, hogy a helyére rakja. Az indoklás pedig egyszerűen fenomenális volt.
- Meg kell hagyni nyomozó magyarázkodásban és idegen tárgyak eltulajdonításában egyszerűen párját ritkítja.- hevesen bólogattam a felvetésre, hogy nézzünk valamit. Egyrészt addig sem kell beszélnem, mert mióta csak megint itt volt féltem, hogy faggatni kezd, hogy majd beszélnem kell magamról, hogy majd megint összeveszünk azon, hogy olyasmibe üti bele a csinosan fitos orrát amibe nem kéne. Ami rohadtul nem tartozik rá, történetesen a magánéletem.
- A Kung-Fu pandát nézték a gyerekek- nevettem fel jóízűen amikor arról beszélt, hogy mit is látott amikor elvitte a plüssömet nekik- Rém idegesítő egyébként. A panda a kedvencem, szóval nem tudom, hogy csak azért mert a gyerekosztályon azt látta vagy valamelyik kolléga árulkodott rólam- összeszűkülő szemekkel vizslattam és közben nagyon vigyorogtam. Jól esett, hogy ezt hozta nekem. A lábamnál lévő plüssért próbáltam nyúlni, de nem értem el, ráadásul sikerült úgy mozdulnom, hogy a fájdalom a csontomig hatolt. A francba, szoknom kell még azt, hogy nem mozdulhatok akárhogy, mert minden tagomra kisugárzik ez a szar érzés.
- Ideadná Kungot?- kész, nevet is adtam neki, innentől nincs az az isten, hogy megváljak tőle. Ha a nyomozó látná, hogy otthon a hálómban egy óriási plüss panda figyeli az ágyamat valószínű infarktust kapna. Pedig komolyan, azokkal a kék színű gombszemekkel nézi az ágyat.Ha valaki egy kicsit paranoiás azt hiszem hülyét kapna tőle. De ez a cukiság, amit most Mark hozott nekem, ő az ágyam vendége lesz. Nagyon édes volt. Mármint a panda. Is. A kérdésözön hallatán megint kedvem lett volna felnevetni, de ahogyan megrázkódott a testem megint kisugárzott a fájdalom, úgyhogy csak egyfajta rázkódás lett belőle.
- Ha minden igaz ma már hazazavarnak innen, hogy ne az adófizetők pénzén lopjam a napot. És nem...nincs aki hazavigyen, még. Pinokkiót terveztem felhívni jobb híjján, de ahogyan ő vezet azt hiszem megint halálfélelmem lenne, és ebben az állapotban nem hiszem, hogy kibírnám. Elvileg úgy volt, hogy hoz be nekem ruhákat de még nem érkezett meg vele. Ha ügyhöz kellett kimennie, akkor késni is fog, szóval akkor kénytelen leszek megvárni...- elhallgattam egy kicsit és néztem hogyan molyol már megint tovább, nem bír leállni. Ideges, feszült. Miattam. Tudom, hogy az egész ami történt az én hibám ez a cukorpofa meg magát hibáztatja. Miért járna be hozzám állandóan, miért töltené az ideje nagy részét itt? Nem kellett tényleg, úgyhogy ideje volt kicsit megnyugtatnom mielőtt elharapja a saját nyelvét a nagy rágózás közepette. A shaker-re esett a pillantásom. Hm, edzőterembe is járt, valószínű. Mondjuk nem kellett nagy megfigyelőkészség elég volt csak jobban megnézni a felsőtestét.
- Markus....Steelman nyomozó. Igazán nem viselkedett szörnyen a bevetés közben, még akkor sem ha először csinálta. Maga...maga nem hibázott. Én hibáztam. Nem figyeltem eléggé. Tudja a luxus idő, az a pár perc, max negyed óra szokott lenni, amikor a túszejtő már feladni készül és elengedi a túszokat, elgondolkodik azon amit tett. Azonban ebben az időben nem csupán a letargia ami a jellemző, hanem átfordulhat az egész valamiféle önszuggesszióba, amikor saját magát kezdi az illető hibáztatni, és ez odáig fajulhat, hogy önmaga ellen emeli a fegyvert. Vagy vaktában kezd lövöldözni, mint Simon. Ez olyan dolog amire ön nem számíthatott. Nekem kellett volna. Hiszen én ezért voltam ott.- még folytattam volna ha nem zavarnak meg bennünket, amelyet ez esetben azért bocsátottam meg, mert hazamehettem, a hogyan volt még kérdéses. Persze Markus ebben a kérdésben is elég határozott módon intézkedett, főleg azt illetően, hogy engem hazafuvarozzon. Na igen. Nem nagyon volt kedvem oda visszamenni, de a szüleimhez sem mehettem minekutána két hétig még a Bahamákon élvezik az édesapám legújabb projectjének a sikerét. Tervező mérnökként hajók építésével foglalkozott. Igent mondtam az ajánlatára, meg arra is, hogy felvegyem a pulóverét. Hűűűű remek az ízlése, bitang jó illata volt, és miközben a rám jó pár számmal nagyobb pulcsiban vonultam ki a kórteremből Mark segítségével, azon imádkoztam, hogy valamelyik nővérke ne akarjon menten lesmárolni ha megérzi rajtam ezt a....hát nem tudok rá jobb szót isteni kanszagot. Persze a figyelem nem az én botorkálásomra terelődött elsősorban hanem az atlétában villogó nyomozóra. Na ja, a népszerűség átka. Két nap alatt levette ezeket a csajokat a lábukról.
- Markus....az egyik nővérke tudni szerette volna a privát számát, de az engedélye nélkül nem szívesen adtam volna meg. Bár megtisztelve érzem magam, hogy én ezt anélkül bezsebelhettem, hogy bármit akart volna cserébe, pedig még gerincre is vágtam magam- háááát már tényleg jobban voltam mert poénkodni is volt kedvem, még ha a humorom állítólag hagy némi kívánni valót maga után. Többnyire nevetnek rajta, szóval azért annyira tán mégsem vészes. A kocsija....hát mit mondjak. Josh is kucsibuzi volt, de ez a pasi...na mindegy, a kocsi tényleg nagyon helyes volt, és még sosem ültem hasonlóban, szóval egy vállövés kellett ahhoz, hogy kipróbáljak egy Porschet. Az én járgányomat inkább ne is elemezzük. Legyen elég, hogy kurva sokat zabál városban, de legalább gurul.A pandát morzsolgattam az ölelmben egész úton, és nem akartam megállni sehol. A gyomromban gombóc volt, hogy mire fogok hazaérni. Reméltem, hogy Josh elvitte a cuccait és odaadta a kulcsot a szomszédnak, ahogyan kértem...furcsa lesz nélküle a lakásom, de azt hiszem jobb is egyben.
Megmutattam Markusnak, hogy hol parkolhat le, a kocsifelhajtómon simán elfért, az enyémet még úgyis haza kell majd hozatni, gondolom a szövetségi mélygarázsban pihen, a kulcsai meg leadva a személyzetisnél, ahogyan a szabály előírja. Lassan jutottunk el az ajtóig, mivel, nem voltam valami sprinter ebben az állapotban, és a kulccsal is elbíbelődtem egy darabig. Mikor végül kitárult a bejárati ajtóm a vállam felett hátrapillantottam kicsit féloldalasan és azt hiszem kicsit sután is egyben.
- Jöjjön nyugodtan, egyedül élek. Most már.- még egy vidámmá rajzolt mosolyra is futotta, ahogyan hagytam, hogy Markus beljebb araszoljon a kis birodalmamban. Nagy lakásom volt, és ez annak volt köszönhető, hogy a nagyapám keze munkáját dicsérte.
- Ezt a házat a nagypapám tervezte és álmodta meg. Minden az ő fejéből pattant ki. Ott az üvegajtó mögött a konyhapultra mindent le tud pakolni. És Markus....- megálltam a nappalim közepén és irgalmatlanul bután éreztem magam- Köszönök mindent.- ez volt a minimum amit mondhattam neki, meg persze még egy csomó minden volt a fejemben, végül csak egy kérdés bukott ki belőlem a rosseb tudja miért pont ez.- Ha nem siet, örülnék neki, ha maradna. Most....itt azt hiszem kicsit....rossz lenne egyedül Persze ha dolga van én azt is megértem, akkor majd legfelljebb visszaélek a privát számával és felhívom.- tettem hozzá sietve, és kicsit zavarodottan is, majd elmosolyodtam- Kaja végülis is van, mert valaki egy hétre valót hozott. Kávé is akad, és itt azt hiszem picit nagyobb a tv és a filmválaszték. próbáltam bevetni minden lehetséges érvemet, mert tényleg rohadtul nem akartam most ebben a lakásban egyedül maradni. Bár még fogalmam sincs hol fogok aludni mert a hálóban ágyneműt kell cserélni. Lehet leszarom az egészet ami történt. Ez az én lakásom és újra fogom kezdeni, csak perpillanat még fogalmam sem volt hogyan.- Na, mit szól?- billentettem oldalra a fejem és a tőlem telhető legkedvesebb mosolyomat kotortam elő.

Tag:Markus| Reag Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: | Note:

» Playing Judas à la Isaac, Shaun & Simon

Simon mondja

Simon mondja

Similar topics

Similar topics