Egy estélyen...

Estélyek, fogadások és mindenféle alkalmak végtelen sora, amelyből már kezdett nagyon elegem lenni. Untam, hogy ugyanazt a mosoly-maszkot veszem fel minden alkalommal, ahogyan Bastienbe karolok, kezem a hűvös kezére simítom, és érzem, hogy megszorítja. A hideg kirázott, mert ilyenkor tudtam igazán, hogy a tökös öreg kecske megnyalja a sót, vagyis éppen azon meditál miképpen tudna engem valahova máshova cipelni és nem köteleségszerűen megforgatni az ezredik unalmas keringőre. Vagy éppen átengedni valamelyik üzlettársának, aki ugyanazzal a nyálkás és hűvös tenyérrel tapiz a hátamra, és én a pokolra kívánom, mindenkivel együtt ezen a rohadtul unalmas estélyen. Itt édesapám dollárszemű megkövült milliárdosokkal fogsz találkozni, meg hozzám hasonló fiatal szépségekkel, akiknek a nyakában meg lehet találni a U.S Federal Bank tíz százaléknyi vagyonkészletét gyémántokká változva. Ez voltam én is, elvesztem a csillogó ékkövekben és azt hiszem, nem is nagyon volt emiatt lelkiismeret furdalásom, sőt minek kellett volna furdalnia, amikor jó ideje már lélek sem munkálkodott bennem. Üres voltam, mint egy tárna, amelyből mindent már kiszedtek mindent kimenekítettek, és én üresen és érdektelenül ásítoztam a világba. Hatalmas kék szemeimet meresztgettem a környezetemre a pezsgős poharam mögül. Utálom a pezsgőt.Ezeknek semmi valamire való konyakjuk sincs, és én meg kezdem igazán kitikkadni. Elnyomtam egy ásítást, és a fülemben fityegő gyémánt csecsebecsét igazgattam, amikor Bastien éppen az európai piac trendjeit ecsetelte az üzletfelének, én meg jólnevelt szőkeként csak bazsajogtam, hagy higgye azt a gennyláda, hogy rohadtul fogalmam sincs arról, hogy éppen most készülnek megsortolni a londoni tőzsdét. Azt hiszem holnap hívnom kell a brókeremet, azt a jóseggű barnát, hogy mit adjon el és mit vegyen helyette. Ezt csináltam. Figyeltem az efféle estélyeken és nem azzal voltam elfoglalva, hogy éppen melyik ruha kinek áll jól, hanem, hogy mi az amit érdemes eladni, mi az mibe érdemes befektetni és mi az amit el kell kerülnöm. Mindeközben játszottam az idős milliárdos tüneményes feleségét, aki lelkesen hallgat végig bárkit arról, hogy a jövő heti vietnámi árváknak rendezett jótékonysági estélyen milyen sütemények legyenek a menüben. Őszintén, ki a francot érdekel? Őket biztosan, engem nagyon nem. De hallgattam és bólogattam. Igen a lekváros csók tökéletes választás, bár az egészből azt hiszem a csók és a lekvár volt tiszta a számomra, ám mindkettő más aspektusban. A csók...na jah, jó lehetett az, csak nem abban a formában ahogyan azt a csodaszép lányregényekben leírják. Már kora kamaszkorom óta nem hittem a romantikában és azt hiszem ezen a jó szokásomon nem is fogok változtatni. A lekvár meg? Felforrósítva, és igazán folyékony állapotban ahogyan sisteregve végiglocsolom egy tüneményes fekete hajú hasfalán, nevetve élvezem ahogyan vonaglik a mozdulat hatására, én meg csorgatom a forró lekvárt, a fiú üvölt, vörös foltokban csepeg rajta végig az édesség, akár a viasz megkeményedik, és rezeg a bőre mint az újévi kocsonya. Ó milyen finom csemege mindezek után a zokogása közepette a nyelvemmel végignyalni rajta, utat szabadítani és eltelítődni a testnedvével kevert édes dzsem zamatos ízével. A gondolat olyan intenzíven fészkelődött a gondolataimba, hogy azt hiszem a pezsgőt a szokásosnál tovább lögyböltem a számban, mielőtt lenyeltem, és azt hiszem határozottan barack íze volt...barack dzsem. Álltam ott egy megújított mosoly maszkkal ismételten és szerintem még jó sokáig képes lettem volna játszani a feleség, és jótékony új gazdag szerepét, csak éppen rohadtul fárasztott így aztán elnézést kértem Bastientől a férjemtől és közöltem, hogy rá kell gyújtanom, mert a nikotinhiány teljesen megbolondít. A férjem csókot lehelt a nyakamba, ami nagyjából egyenlő volt azzal, mintha egy kígyó villás nyelvét éreztem volna ott, és azt is gondolom, hogy annyi érzelem is lehetett benne. Vágy viszont annál több. Bastien az utóbbi időben megtáltosodott és nekem ezzel együtt kezdett egyre intenzívebb hányingerem lenni. Minden dugást követően azt hiszem tripla adag kaját adtam ki magamból mint amennyi bement. Pedig még csak alig volt hatvan éves. Ha szerencsém van a hetvenet már nem fogom vele ünnepleni. De mi van ha nincs szerencsém? Tényleg egy hetven éves fószerrel fogok kamatyolni napjában háromszor? Ez őrület! Az előttem elterülő szépen ápolt angolkertet néztem, és amíg másnak az jutott eszébe, hogy milyen szépen rendben tartott, addig nekem az, hogy Eve a háziasszony három kertészt alkalmaz a rendben tartásukra.És nem csupán a  kert tartozik a hatáskörükbe. Miért, én viccből tartok három medencés fiút és két kertészt, holott össz-vissz ha van húsz rózsaágyás, meg pár kóró amit gondozni kell? Ellenben engem annál inkább. Ők azok akik egyensúlyba hoznak Bastein után. Azt hiszem úgy működöm ilyen szempontból mint valami elcseszett vámpír, amely azután, hogy a mestere leszívta az övét, ifjak vérével töltekezik fel. Gusztustalan vagyok de ki a francot érdekel? Sercent a cigim ahogyan rágyújtottam és jóleső megkönnyebbüléssel engedtem ki az első füstkarikát. A karomat a mellkasomon átfontam és a cigarettát tartó kezemet megtámasztottam rajta, és hosszú percekig csak álltam az erkélyen és egy megveszekedett gondolat nem férkőzött a fejembe. Üres voltam, és hagytam, hogy a kinti szél belecibáljon a szőke hajamba, hagytam, hogy az arcomat csípje a hűvöse, és éreztem a hat tonna smink alatt, hogy egy élettelen senki vagyok, akit egyre jobban nyomaszt a saját tökéletesnek hazudott élete. Nem akartam semmi mást csak pénzt, hatalmat és kurva sok szexet amiben én dirigálok. Csak én és senki más. Bastien olyan volt mint egy jól időzített kis szerkezet. Felállt-rámdőlt-lihegett-elment. Mindez kábé öt perc alatt. Öt perces menetek, amiből hiányzott minden, de kurvára minden. Hát mit is mondjak, ilyen szempontból drága kurvának számítottam, ha azt vesszük, de egy jó pontom talán volt. Soha senkivel nem feküdtem még le érdek nélkül, és soha senkit nem csókoltam még meg.
Újabb füstöt engedtem ki az ajkaim között, a távolban a hold hatalmas vigyorgó ezüst tallérja eltűnt a fák között onnan kukucskált ki, és én azt éreztem, hogy gúnyolódik rajtam, és azt is gondoltam, hogy ez engem cseppet sem érdekel. Csak dühít. Ahogyan dühít a tehetetlenségem, hogy képtelen vagyok megszabadulni Bastientől, hogy végre a sarkamra kellene állnom és az elmúlt öt évnyi házasság árát bevasalni a vén gazemberen, ha már neki adtam a fiatal éveim nagy részét, a többire szeretném élvezni ennek gyümölcsét.
- Csessze meg, semmiben sem különbözöm egy gold diggertől.- nevettem el magam miközben ajkaim közé vettem a rudat a parázs felvillant, hallottam ahogyan nyekereg benne a dohány és a füst megszabadulva szállt fel az ég felé. A saját gondolataim azt hiszem nevetségesen egyszerűen telítettek el, és azt is gondoltam ott és akkor az erkélyen, hogy ha lenne annyi bátorságom, ha képes lennék összeszedni magam annyira, hogy meg merjem lépni...ha az utolsó morális gátlást is le tudnám vetni magamról. Nos akkor mocskosul gazdag lehetnék, a Hyatt szállodalánc 80%-a, a Duncan Vegyipari vállalat 95%-as és a kisebb cégekben minimum 40%-os részesedés, főleg biotechnológia. És az egészen az volt a legmulatságosabb, hogy senkinek nem volt fogalma arról mihez is értek valójában, hogy öt év mit tett velem. Számító lettem volna? Nagyon! Olyan aki a céljaiért bármit beáldoz? Kurvára nagyon!

Tag: Aiden | Music: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.] | Note:
 

Egy estélyen...

Szerintem ha rajtam múlott volna még a hajnal is itt talál az erkélyen a sokadik Treasurer még izzó parazsát tovább pöckölve és figyelve miképpen huny ki a fehér márvány stukkók és gusztustalanul csücsörítő kőangyalkák között. Sosem értettem hogyan lehet valakinek ennyire kegyetlenül szar ízlése, hogy mindenhova ilyen szobrokat és giccseket aggat. De hát ahogyan szokták mondani a pénz mennyisége nem mindig jár együtt a jó ízléssel. Pedig akik ezen az estélyen megfordultak nem mondhatták el éppen magukról, hogy az előbbinek szűkében lennének, az utóbbi meg, lássuk be születési rendellenesség volt az efféle körökben. Untam magam de marhára, és ha még egy órát el kell töltenem odabenn a lagymatag zenét hallgatva, a hegedűk fülsértően erőteljes dallamát, egyetlen szál dob vagy bármi basszus nélkül, ami legalább egy kicsit megmozgatna, beájulok. Inkább akkor maradok itt kinn és a gondolataimba menekülök, ha meg Bastien keresni fog akkor…ott van leszarva az egész. Unom már, egyre jobban és azt hiszem minden ilyen estéllyel a helyzet csak romlik. Nem akarom, hogy hozzám érjen sem ő sem más, rühellem ha tapenolnak olyanok akikkel semmi dolgom, vagy nem akarok tőlük az égvilágon semmit. Az érdekek behálózták a lelkemet és ha ilyesmi nem volt a háttérben, hát hagyjanak lógva. A nikotin marta a torkomat, de el is lazított egyben, minden izmom egyre könnyebb lett szinte lebegni kezdtem a föld felett, azt hiszem csókot nyomok a csöpp kis kezére annak a bongyorka nőszemélynek, akinek a nevét ugyan nem tudom de tökéletesen fecskendezi össze mindenféle finomsággal a cigijeimet. Szeretem ha nem csupán megnyugtat a dohányzás, hanem kellően el is lazít ahhoz, hogy a továbbiakat képes legyek elviselni. Tekintetem a távolba meresztettem és még néhányat szippantottam, a ködszerűen körülburkoló füstben megmerítkezve élvezettel adóztam ennek a kis csendnek. Már ha csendnek lehet nevezni az erkély alatt valamelyik szépasszony nyöszörgését, aki valószínű érdekeket érvényesít. Na szép, én sosem tenném meg még Bastienért sem, ezt jól tudta, azóta tudta mióta elcsesztem egy frankó kis üzletet csak azért, mert a fickót sikerült mellkas tájékon megjelölnöm a magam kis monogramjával. Nős volt és a feleségének azt hiszem semmi köze nem volt az „R” betűhöz. Nem tudom mennyit bukott a férjem a bizniszen de legalább megtanulta, hogy engem nem rángathat bele ilyenekbe. Ha a saját dolgaimról lett volna szó, az más kérdés. Újabb szippantás az enyhén mentolos állagú rúdból és a ritmus az erkély alatt egyre intenzívebb lett, a mély basszus tökéletesen elnyelte a nő sipákoló hangját. Öregem, mintha csirkét vágnának. Egy ideje már az sem hozott lázba ha másokat hallgattam, aki lázba hozott volna az meg egy ideje nem is járt a villa tájékán. Szó se róla én sem kerestem. Ilyen az élet! Nem tudom mennyi ideje lehettem kinn, és azt sem tudom mióta engedhettem, hogy az egyre hülyébb gondolatok szöget üssenek a fejemben, de már biztosan eltelt elég sok ahhoz, hogy fázni kezdjek. Jót tett volna valami masszívabb pia mint ez a rohadtul drága pezsgő, ami csak arra volt jó, hogy a cigarettában lévő cuccal keveredve lenyugtasson, olyannyira, hogy már nem hallottam a saját gondolataimat sem, csak a zene volt, meg a lenti nyekergés…istenem de lassan jut el ez a nő a csúcsra, a fickó dörmögő zihálása meg egyenesen illúzióromboló volt. Mondom, hogy ezeknek semmi stílusuk nincs.
Árnyék kúszott oldalról a látóterembe, és először tudomást sem vettem róla, csak annyiban talán, hogy megállapítsam, úgy tűnik nem csak engem készített ki a benti macskazene. Ha a party így folytatódik tele lesznek az erkélyek vendégekkel. A dohányfüst volt amit először megpillantottam, aztán oldalra fordultam nagyon lassan inkább csak törzsből, az alsó testem mozdulatlan maradt és úgy próbáltam meg végigmérni a mellém álló alakot, aki meg is szólított. Gyors helyzetfelmérés, mintha valami számítógépen futnának át az adatok, csak az én agyamban dollárjelecskék peregtek át egyre gyorsabb ütemben, és a vibrálásukon túl a végösszeg érdekelt a legjobban, hogy érdemes rá több figyelmet fordítanom, vagy inkább forduljak sarkon jelezve, hogy nem kívánom a továbbiakban élvezni a társaságát. Két dolog volt ami megakasztott: a parfüm illata, vagy arcszesz inkább. Bármelyik is volt minőségi darab, nem valami olcsó lötty amit magára pamacsolt sietősen. Az itteni idősebb korosztály a régi bevált háború előtti pancsokat részesítette előnyben amelyek kurva drágák voltak viszont lehetetlenül szétmarták a légcsövemet. Bastiennek az első naptól én vásárolom ezeket, naná, hogy a legdrágábbat és a legjobbat. Ennek a fickónak határozottan jó illata volt. Ez az amit egy férfin először észreveszek, az orrom rohadtul érzékeny. Ajkaim között a rudacska felizzott, és összeszűkülő szemeim ahogyan kerülni próbálták a dohányfüstöt a kezére tévedtek, már amit ebben a gyér fényben láttam belőle. Ápolt és igazán finom kéz. Na persze nem gondoltam ám, hogy egy kétkezi munkással van dolgom, de valahogy az illatok után egy faszinak mindig a keze fogott meg. Ha ez a kettő nem klappolt kizárt dolog, hogy az udvariaskodáson túl bármiről is beszélgethessünk nagyjából negyed óránál többet.
– Mi maga valami elcseszett filozófus?- a kijelentését hallva az egyik szemöldököm a magasba szaladt. nem tudtam eldönteni hova akar ezzel a felvezetéssel eljutni, de leginkább nem is akartam megtudni. Ha elmélkedni akar rossz helyen teszi, főleg ebben a témakörben. Végül aztán nagy nehezen csak kiderül kivel is hozott itt össze a ma esti unalmam és ez már azért mindjárt más színben tünteti fel a dolgokat. Szóval egy ügyvéd aki nemrégiben megmentette a férjem seggét. De melyik ügyben is? Az utóbbi időben volt egy pár ilyen per, amiben képviselni kellett Bastient. Nem lepődöm meg, voltak meredek húzásai, de ahogyan Rockefeller is mondta:”Csak az első milliómról ne kérdezzenek!” A pénz egy idő után önmagát szüli, és a többől még több lesz, mert mindennek és mindenkinek ára van. Nekem is megvan ahogyan az itt vigyorgó, egyébként kurva sármos ügyvédnek is, a férjemnek is, de még annak a nőnek is, aki az erkély alatt tovább hangoskodik, és nyöszörög. Hanyadik menetet nyomják ezek, vagy ez már a sokadik? Hát igen, lehet, hogy sokkal tartozik. Vigyorogni kezdtem magam is, ami egyrészt a hirtelen felbukkant társaságnak szólt, a potenciális érdekeimnek, meg persze annak az alapzajnak amit produkáltak itt alattunk az erkély alatt elterülő tuja sövények takarásában. Nem lepett meg, hogy a férjem után azonosított be, végülis nem kell szépíteni a dolgot valóban nem vagyok más csak egy feleség, akit ide-oda lehet cibálni, jól fotózható vagyok akár a Forbes akár a New York Times címlapjára is, még fekete-fehérben is jól mutatok, Bastiennek ez pedig nagyon fontos volt, nekem meg az, hogy megkapjam amit csak akarok, amire csak kinyitom az egyébként tétlennek egyáltalán nem nevezhető ajkaimat.
Figyelmet szenteltem rá, már csak azért is, mert olyan veszett módon vigyorgott, mint aki éppen most próbálja meg csak ezzel az ezer wattos mosollyal leolvasztani rólam a bugyit. Ne strapáld magad édes, lesz még erre elég idő.
– A jómodort azt hiszem sokan a nadrágjukban hordják, és nem itt. – kocogtattam meg a fejem, és majd megfordultam és a fenekem az erkély korlátjának támasztva fejemet felé fordítottam. Kezdett érdekelni a pali és nem azért mert a férjemet képviselte korábban, hanem mert a jelek szerint meg is nyerte. Tisztában lehet tehát egy-két olyan dologgal is ami esetleg még az én malmomra hajthatja a vizet a Hyatt vagyont illetően. A gondolat lassan kezdett körvonalazódni a fejemben, úgyhogy elővettem a legbájosabb stílusomat, ami még azért visszafogott nem nyomulós, és nem is a szende szűz. Egy olyan jelmezt kaptam elő a kelléktáramból ami a régi időkre nyúlt vissza, amilyen a legelején voltam még a házasságunknak.
– Ha jól sejtem felesleges lenne bemutatkoznom. Remélem azért a cipőméretemmel és az egyéb szokásaimmal nincs tisztában, Aiden.- ejtettem ki a nevét a végén a lehető legártatlanabbul, mégis jó előre kigondolt tündérien perverz hangsúllyal. Flörtöltem? Ahha! Miért? Ó hát kellett nekem valaha ilyesmihez indok? Az erkély alatt megint jól hallhatóan felcsendült a csaj sikoltása,
-Ha így folytatják akkor egyrészt valakinek fel fognak tűnni, másrészt befagy a hátsójuk. Persze bizonyos dolgokért megéri áldozatot hozni, ugyebár.- mondtam szinte csak magamnak, de egyetlen pillanatig sem vontam el a tekintetem a férfiról. Próbáltam a vonásait fürkészni, de áthatolhatatlan volt, akár egy szépen kifaragott márványszobor, amelyen az a baszottul csini mosoly csücsült rendületlenül. – Ezer dollárt teszek rá, hogy lesz még egy menet.- a kezemből a csikket a hátam mögé pöcköltem és nyúltam a következő rúdért, amit megint előre megkomponált mozdulatokkal tettem az ajkaim közé, félig még nyitva maradt, nyelvemmel a szájpadlásomon nyaltam végig, a szemöldököm felvontam és vártam, hogy tüzet adjon. Két dolog érdekelt ezen mozzanatával kapcsolatosan: mennyire lesz távolságtartó, és meddig képes úgy a szemembe nézni, hogy nem néz félre. Érdekeltek a határai, és úgy egyáltalán jelen pillanatban ezen az estélyen a legizgalmasabb figura volt mindent leszámítva. Hát ezért!

Tag: Aiden | Music: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.] | Note: