Mégis hol vagyok? Oké, azt még tudom, hogy Párizsban. Annyira még nem vagyok zakkant, hogy ezt ne tudjam, de..sose jártam még itt. És nem is azért jöttem mert hú de rohadtul szeretem ezt a szép, romantikus várost. A reggelem úgy kezdődött, hogy teljesen feldúlva indultam el a reptérre anyám házából. Megint balhéztunk, én pedig nem bírtam már több időt eltölteni abban a putriban. El kellett jönnöm. Az első repülő járat ide szólt. Nem is igazán érdekelt, hogy hova megyek, csak az, hogy tűnjek el Las Vegasból. Ez sikerült is. A baj ott kezdődik, hogy a visszaútra nincs lóvém. Bár ki mondta, hogy vissza akarok menni? Én nem.
Ha észreveszik a hiányomat még akkor sem biztos, hogy tudni fogják hova tűntem. Nem olyan okosak. Na jó apám talán kideríthetné valahogy, de szerintem lesz fontosabb dolga is annál, minthogy engem keresgéljen. Anyám meg..áhh ő inkább pasizik és azt hiszi a haveroknál vagyok. Na nembaj, majd csak lesz valami.
Most itt ülök egy viszonylag kihalt utcában, egy padon a bőrdzsekimben és egy farmerban amit csak kikaptam a szekrényből. Ami nálam van az csak az útlevelem, és az ideútra szóló repülőjegy amit már darabokra téptem szét.
Sóhajtottam egyet és a zsebemhez nyúltam. Nem volt nálam cigi.
- Basszus. -
Félre ne értse senki, én nem vagyok cigi függő! A cigi..nos..csak egy kis kiegészítő, arra az esetre ha nincs nálam semmi alkohol. De ez vészhelyzet. Nemhogy piám, de még cigim sincs!
Legalább nem jelentkeztek az elvonási tüneteim mint például a remegés. Remélhetőleg a zsaruknak se fogok feltűnni. Ezért szívás kiskorúnak lenni. Nem vehetnék elvileg alkoholt, és a zsaruk meg bármikor lekapcsolhatnak, hogy mégis mi az istent keresek itt egyedül.
Ha itt balhéba keveredek akkor..frankón be fognak zárni valahová. Ígyis össze-vissza hazudok mindenkinek, hogy mikor hol vagyok és mit csinálok. Ha ez kitudódik, akkor a szüleim biztosan sztereóban fogják nyomni nekem a prédikálást.
Sajnos nem értik meg, hogy azt csinálok amit akarok. Ez igaz a tanárjaimra is. Ohh vagyis a volt tanárjaimra.
Annyira szívás minden. De most tényleg. Azt se tudom hol vagyok, elfogyott a pénzem, itt ragadtam, a mobilom meg mindjárt lemerül. Ja és franciául nem tudok. Fasza, mi?
Persze én is okos vagyok. Ahelyett, hogy valami élettel telibb helyre mennék bejövök ide az isten háta mögé. Még a végén meggyilkolnak.
Inkább fel is pattantam és elindultam a hangok felé. Mármint az emberi hangok felé. Pár perc múlva már egy sétányon voltam ami tele volt mindenfére figurákkal. A franciák rondák. Kifejezetten azok. A francia nyelv meg határozottan röhejes. Jó, jó csak nyugalom. A szám teljesen ki volt száradva, a szívem pedig kezdett hevesebben verni. Alkohol kell. Gyorsan. Nagyon gyorsan. Persze próbáltam tartani magam és menni előre. De hova is megyek? Fogalmam sincs. Nem rabolhatok ki senkit sem, szóval kell valami megoldást találni. Nem fogok felhívni senkit Lesz Vigaszból, még akkor sem ha az lenne az utolsó esélyem. A-a. Inkább szomjan halok itt, mintsem, hogy onnan kérjek segítséget bárkitől is.
Mi is a fontosabb? Az, hogy hazajussak, vagy az, hogy alkoholt igyak? Ez egy nagyon jó kérdés.
Szerény véleményem szerint, ha nincs pénzem akkor oltárira mindegy, hogy mit akarok. Helyesbítek, annyi pénzem van, hogy tudjak venni két csokit.
Az óra ketyeg, versenyt futok az idővel, hogy mikor fogok kikészülni. Nem az a bajom, hogy nem jutok haza a drága pihe-puha meleg lakásocskába, hanem az, hogy niiincs semmi pia. Se vodka, se bor, se whiskey. Még egy sör sem.
De én csak megyek előre. Mintha valami csodát várnék, ami úgysem fog bekövetkezni. Azért mégis jobb sétálni, minthogy ücsörögjek és bámuljak bele a nagyvilágba.

// És íme, az első reagom a tied //

Utálom Párizst. Nem érdekel ha megköveznek érte, de akkor is utálom. Lehet, hogy szép meg minden, de engem ez hidegen hagy. Mondjuk az is közrejátszhat a dologban, hogy nem azért jöttem ide mert annyira de utazgatni akartam. Kéne szereznem nemsokára egy kocsit. Mármint venni. Csak nemtudom, hogy miből. Voltak már balhéim abból, amikor valakitől kölcsön kértem pénzt. Szerencsére nem rontott nekem senki még késsel a kezében, hogy adjam vissza a lóvéját, mert én mindig törlesztek. Csak nem mindig időben. Az iskolánál egy dolgot rühellek csak jobban. A munkát. Nem vagyok lusta, de nekem nincs időm dolgozni. Vannak fontosabb dolgaim is az ilyesminél. Példát nem mondok. Mindegy, előszőr haza kell valahogy..keverednem. Remélem senki sem fog rájönni, hogy én hol vagyok, bár úgyse tudnának megtalálni. Nem olyan okosak. Oké, én sem voltam az mikor pénz nélkül ugrottam egy olyan városba amit nem ismerek. Az a gáz, hogy itt még ismerőseim sincsenek, akik tudnának bármit is segíteni. Ez szívás. Azzal meg nem fogok előrébb jutni ha céltalanul kóválygok, de mást nem tudok tenni.
Nem is nézek igazán az emberekre, de az egyik csajon aki a padon ült megakadt a szemem. Főleg azért mert engem bámult. Mármint nézett.
Megálltam, és én is rámosolyogtam. Nem is ismerem, de hátha tud segíteni. Áh, de mégis miben? Hacsak nincs egy magángépe akkor nem veszem sok hasznát.
De..hmm..olyan dögös. Legalább beszélgethetnék vele. Talán van piája..na jó erre igencsak kevés az esély.
- Szia. -
Odamentem hozzá, aztán leültem mellé. Ez az udvariasság dolog, hogy megvárjam míg megengedi, hogy leüljek nem az én asztalom. Ez van.
- Meg tudnád mondani mennyi az idő? Lemerült a mobilom... -
Ha csajozni akarnék biztosan nem ezzel kezdeném, de az igazság az, hogy tényleg lemerült .
Elő is kaptam gyorsan a telefont, hogy nehogy azt higyje ki akarom rabolni.
A kezem persze remegett mint az állat, mivel már nagyon régen ittam utoljára.
- Meg ha lenne valami alkoholod az is jó lenne, de gondolom nincs...-
Egy ilyen ruhában nem is tarthatna ilyesmit. De a csajok tudnak meglepetéseket okozni. Már tapasztaltam.